Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-21 / 262. szám, hétfő

A szovjet kormány nyilatkozata a leszerelésről New York, szeptember 19. (TASZSZ) Hosszú éveken át az emberiség legnagyobb vágyálma az volt, hogy az államok között megállapodás jöjjön létre a harci eszközök korlátozásáról és megsemmisítéséről. A dolgozókhoz legnözelebb álló közéleti férfiak, államférfiak és pártok már jóval előbb javasolták és követelték a leszerelést, még mielőtt az emberiség végigszenvedte volna a világháborúk szörnyűségeit. A leszerelést szolgáló hathatós intézkedésekhez valamennyi nagy és kis államnak érdeke fűződik, tekintet nélkül társadalmi viszonyaikra és rendszerükre. Ma nincs egyetlen nemzet sem, amelyet ne nyugtalanítana mélységesen az államok fegyverkezési versenye, amely valóban példa nélkül áll, különösképpen az egyre pusztítóbb és halálhozóbb háborús eszközök létrehozásában, s ezért a nemzeteknek nincs forróbb kívánságuk, mint hogy .vessenek véget ennek a versengésnek, amely a legsúlyosabb következményekkel veszélyezteti a békét. Az általános és teljes leszerelés az emberiség számára az az út, amely megmenti a háború szenvedéseitől. A lázas fegyverkezés ijesztő rémként kísért az emberek tudatában, s ez a rém mindig a háború előtt jár. így volt akkor is, amikor Európát a lázas fegyverkezés rázkódtatta meg, s földrészünk lépésről lépésre közelebb került az első világháborúhoz. Ugyanez a kép ismétlődött meg a harmincas években, amikor sok országban mindent alárendellek e jelszónak: „Vaj helyett ágyút", és a fegyvertárak ismét feltöltődtek a feléjük áramló fegyverkészletekkel. Mindenki tudja, mi lett ennek a vége. A nemzeteket a második világháborúba döntötték, s ez a háború oly mérhetetlen nyomort és szenvedéseket hozott, amelyek túltettek mindazokon a szenvedéseken, lióival, tízmillióival és százmillióival. Olyan háború lenne ez, amely nem tenne különbséget arcvonal és hátország, harcoló hadseregek és polgári lakosság, katonák és gyermekek között. Katonai paktumok jöttek létjre, amelyek kis híján az egész földgömböt befonták és kölcsönösen egymás ellen meregetik fegyvereiket; ez olyan helyzetet idézett elő, amelyben egy kis szikra, egy látszólag helyi jelentőségű incidens elég ahhoz, hogy kitörjön a háborús vihar. Bár mindeddig a katonai szövetségek körkörös rendszerét nem helyezték működésbe, a fékek nem mondtak csődöt, nem biztos és nem is lehet biztos, hogy ez nem történik-e meg a jövőben. Soha a múltban nem vontak be annyi államot, annyi embert a katonai előkészületekbe, mint ma. Ma több tízmillió ember teljesít katonai szolgálatot, és ha a hadseregek létszámához hozzászámítjuk azokat, akik közvetleníll vagy közvetve kapcsolatban állnak a fegyvergyártással, megállapítjuk, hogy emberek százmillióit vonták el a békés munkától. Az emberi energia, tudás, találékonyság és tehetség óriási menynyisége özönlik mint feneketlen kútba és vész bele a növekvő fegyverkezés torkába. A lázas fegyverkezés olyan államokra is kiterjedt, amelyek számára a fegyverkezés terhe meghaladja gazdasági erejüket és katonailag kockára teszi létüket is. Az idegen területen létesített katonai támaszpontok, a hazájuktól ezer és ezer kilométernyire elhelyezett fegyveres erők ezt világosan bizonyítják. Másfelöl a tömegpusztító fegyverek felhalomozása egyes hatalmak raktáraiban, a légihaderő, a haditengerészet és rakétalövedékek támaszpontjainak közelebb tolása más államok határaihoz azokat az államokat, amelyek ellen a háborús előkészületek irányulnak, arra amelyeken az emberiség történei- j késztetik, hogy megtegyék a szlikmének legsúlyosabb időszakaiban séges lépéseket biztonságuk megment keresztül. A háború véget ért, de az emberek azután sem találtak békére. Mondhatnánk: egy nappal azután, hogy elült, az utolsó csaták zaja, a világot hatalmába kerítette a lázas fegyverkezés, mely egyúttal az emberiség szempontjából sokkal veszélyesebb, hisz az atomháború előkészületeiről volt szó. Soha még háború nem rejtett magában annyi veszélyt, mint ma, az atomok, az elektronika, a világmindenség meghódításának évszázadában. Bár annak idején a gyorstüzelő, önműködő fegyverek, tankok, meszszehordó ágyúk és repülőbombák az emberpusztítás szörnyű eszközeinek látszottak, mégcsak nem is hasonlíthatjuk őket az atom- és hidrogénfegyverekhez s a rakétákhoz. Ha egy halomba raknának minden pusztító fegyvert, amellyel az emberi társadalom az eddigi évszázadok során rendelkezett, mindez együttvéve csak töredékét tenné annak, ami jelenleg az atomfegyverekkel rendelkező két-három hatalom kezében van. Ismeretes, hogy egyetlen nagy korszerű hidrogénbomba robbanása több pusztító erőt szabadít fel, mint a második világháború négy esztendeje alatt az egész világon gyártott valamennyi robbanóanyag együttvéve. Az atom- és rakétafegyverek bevonulása az államok hadi felszerelésébe, a fegyveres erők tagjainak kiképzése e fegyverek kezelésére, a stratégia és a hadműveleti taktika alkalmazása az új fegyvernemekhez ma már oly messzire jutott, hogv a hatalmak egy újabb fegyveres összetűzése azzal fenyeget, hogy valamennyi, a harcoló felek rendelkezésére álló pusztító eszköz felhasználását eredményező háborúvá lesz. A világűr, amely még néhány évvel ezelőtt hozzáférhetetlen volt az emberiség számára, ma ugyanúgy, mint régebben a tenger és a légkör, felhasználható és a világűrből atomtámadás intézhető a földgömb bármely pontja ellen. A két világháború olyan országok között tört ki, amelyek szomszédosak, egymással határosak voltak. Most a háború olyan államok között is kitörhet, amelyek ezer és ezer kilométer távolságban feküsznek egymástól, és egész földrészek hadszíntérré válhatnak. Ebben a háborúban, ha nem sikerül idejében megakadályozni, a távolságokat ezer és tízezer kilométerekkel mérnék, az időt percekkel és másodpercekkel, az áldozatokat pedig az emberéletek miiszilárdítására, nemzeteik békés életének biztosítására. A Szovjetunió és valamennyi szocialista ország — sok más államhoz hasonlóan, amelyeknek drága a béke - szeretnék gazdaságukat és anyagi erőforrásaikat teljes mértékben békés célok szolgálatába állítani, hogy népüket bőségesen elláthassák élelmiszerrel, ruházati cikkekkel, lakásokkal. De erőfeszítéseiket nem fordíthatják teljesen a békés országépítésre anélkül, hogy ne tennék ki halálos veszélynek nemzeteik létfontosságú érdekeit, 'sőt puszta létüket is. Az egyik fél fegyverkezése kényszeríti a másik felet,, hogy ugyanúgy válaszoljon rá. Egyre több a tömegpusztító fegyver, s ugyanakkor nő a háború kirobbanásának veszélye. Az atom- és hidrogénbombákat ma nemcsak mindenáron titokban tartott raktárakban tárolják. Ezekkel a bombákkal szerelnek fel sok nyugat-európai ország területe fölött szálló repülőgépet is. A dolog úgy fest, hogy a rendkívül erős, messzehordó fegyvereket nemcsak a kormány utasítására vethetik be, hanem a? e fegyvereket távolról irányító egyének kényekedve szerint is. Hisz az az állam, amelynek területére rossz szándékból, \ műszaki hibából, vagy véletlenül atomfegyvert dobnak, aligha kezdi előbb vizsgálni e tett okait, hanem kénytelen lesz úgy válaszolni rá, mintha katonai támadás érte volna, mintha háborút indítottak volna ellene. Megengedhetjük-e, hogy a béke és a háború kérdésében a vak véletlen döntsön? Nem bizonyítja-e ez azt, hogy a fegyverkezés útján már tovább nem juthatunk? A Szovjetuniótól távol áll, hogy a fegyverkezési versenyt elkerülhetetlen végzetszerűségnek tekintse, amely minden időkre az államok kölcsönös kapcsolatainak kísérő jelensége kell hogy legyen. A szovjet kormány külpolitikájában abból indult és indui ki, hogy megakadályozhatjuk, hogy az emberi társadalom a jövőben olyan irányban fejlődjék, amely két világháborúhoz vezetett, és a történelem nem kell, hogy véres háború krónikája legyen, mint eddig volt. A fegyvereket emberi kezek gyártják. Ugyanezek a kezek meg is semmisíthetik őket. A leszerelés kérdése immár vagy tizennégy esztendeje szerepel az Egyesült Nemzetek Szervezetében a tárgyalások napirendjén. Előzőleg ugyanezzel a kérdéssel foglalkozott hosszú éveken keresztül a Népszövetség, az általa összehívott leszerelési konferencia. Mind ez ideig azonban nem értek el semminemű gyakorlati eredményt, ha ezen az államok között megállapodás útján létrejött megoldásokat értjük. Sokat mondhatnánk ennek az áldatlan helyzetnek az okairól, amelyek a leszerelés ügyének mai állapotához vezettek. Ma azonban nem az a fő dolog, hogy a múlttal foglalkozzunk és tovább élezzük a vitát. A fő dolog, hogy megszüntessük az alapvető akadályokat, amelyeken hajótörést szenvedett a leszerelési egyezmény elérésére irányuló valamennyi eddigi kísérlet. A hosszú éveken keresztül folyta-' tott leszerelési tárgyalások egész lefolyása azt mutatja, hogy az ilyen megegyezés elérésének útjában az egyik fő akadály az a kérdés volt, hogyan szervezzék meg a leszerelés ellenőrzését. A szovjet kormány helyeselte és helyesli, hogy szigorú nemzetközi ellenőrzéssel biztosítsák a leszerelési intézkedésekről szóló megállapodás teljesítését, mihelyt ilyen megállapodásra sor kerül. Valamennyi szovjet javaslat, amely az atomfegyverek és az e fegyverekkel folytatott kísérletek betiltását, valamint a klasszikus fegyverzet és a fegyveres erők számának csökkentését indítványozta, egyben konkrét javaslatokat tartalmazott hathatós nemzetközi ellenőrzés bevezetésére is. A szovjet kormány mindig ellenezte, hogy az ellenőrzés rendszere olyan intézkedések programjává váljék, amelyek a konkrét leszereléstől elszigeteltek, és még határozottabban ellenezte azt, hogy az ellenőrző szerveket kémjelentések beszerzésére használják fel az egyes államok fegyveres erejéről olyan feltételek mellett, amelyek gyakorlatilag nem jelentenek semminemű leszerelést. Az ellenőrzés problémáját mesterségesen igyekeznek megnehezíteni a bonyodalmakkal, ugyanakkor azonban az ellenőrzés megszervezése a jelen helyzetben tényleges nehézségekkel is jár. Ezek a nehézségek nyilvánvalók lesznek, ha szemügyre vesszük például az atomfegyverek betiltásának, a fegyverkezésből való kirekesztésüknek a problémáját. Ismeretes, hogy az atomfegyverek előállítására csak úgy, mint békés célokra megfelelő vállalatokban ugyanaz a hasadó anyag használható fel. Ez azt jelenti, hogy a mai helyzetben, amikor az atomerőt egyre inkább felhasználják a gazuasági életben, a hasadó anyagok egy részét titokban fegyverek gyártására használhatják fel. Hogy a jelenleg fennálló bizalmatlanság légkörében teljesen elejét vegyük mindennemű gyanúnak, vajon az egyik vagy a másik állam nem használ-e fel titokban hasadó anyagokat katonai célokra, szükséges lenne, hogy a külföldi ellenőrök bejuthassanak minden ország számos gyárába, ami gyakorlatilag bizonyos mérvű külföldi gyámkodást jelentene az illető állam gazdasági életének fontos része fölött. Ámde ugyanebből az okból — az államok között fennálló bizalmatlanság miatt — egyetlen állam sem lehet hajlandó arra, hogy külföldi ellenőrök és felügyelök előtt megnyissa vállalatainak kapuit, különösképpen azokét, amelyek hadianyag-gyártással foglalkoznak. Világos, hogy a jelenlegi folytatódó lázas fegyverkezés, nemzetközi feszültség és elégtelen bizalom mellett nincsenek meg a feltételei egy mindenre kiterjedő ellenőrzésnek. Amíg az államok között bizalmatlanság uralkodik, a leszerelés ellenzői a leszereléshez vezető minden lépést igen könnyen olyan ellenőrzési követelményekhez köthetnék, amelyeket más államok nem teljesíthetnek. Még azok az államok sem, amelyek ilyen vagy amolyan okból oly messzemenő követelményekkel lépnek fel az ellenőrző szervek teljhatalmát illetően, a valóságban semmiképpen sem lennének hajlandók elfogadni ezeket az ellenőrzési feltételeket .amennyiben megvalósításukra sor kerülne. Ha ebben a helyzetben tudatosan túlzott ellenőrzési követelményekkel lépnek fel, sőt az ellenőrzés szervezetét a leszerelés elé helyezik —, mint bárminemű leszerelési intézkedés előzetes feltételét —, úgy ez azt jelenti, hogy elzárnak minden utat, amely e probléma megoldásához vezet. , A szovjet korsnány úgy véli, hogy legfőbb ideje józanul fontolóra venni a jelenlegi helyzetet és beismerni, hogy a leszerelés kérdésének megoldásában elfoglalt eddigi álláspont nem hozta meg a szükséges eredményeket, ezért le kell vonni ebből a kellő következtetéseket. A szovjet kormány nézete szerint e következtetés csak egy lehet: valamennyi államnak, csakúgy, mint az Egyesült Nemzetek Szervezetének az a kötelessége, hogy azonnal keresse az utakat a jelenkor legégetőbb problémájának, a leszerelés kérdésének a megoldására. Melyik ez az új út? Hogyan vessünk véget a jelenlegi helyzetnek, amikor az ember által a természettől elhódított kincsek, a tudósok lángelméje, a mérnökök tudása, millió és millió dolgozó szorgalma teremtette ériékeket a pusztítás, a megsemmirnés eszközeinek előállítására fecsérlik el? Hogyan akadályozzuk meg, hogy az alkotó erejük és képességeik virágában lévő emberek tízmillióit elvonják a hasznos munkától és a fegyveres erők szolgálatába állítsák a pusztító háború előkészítése érdekében? Az államok és közéleti tényezők többsége, valamint minden ország lakosságának széles tömegei ma már megértik, hogy egy új világháború szörnyű tragédiát jelentene mindenki számára, sőt a viszonylag kis területű és sűrűn lakott országok számára puszta létüket fenyegető katasztrófához vezetne. Feladatunk ma abban áll, hogy megtaláljuk azt az emeltyűt, amelyet meg kell ragadnunk és mozgásba kell hoznunk, hogy ne engedjük az emberiséget a rakéta- és atomháború szörnyű szakadékába zuhanni. Számbavéve a nemzetközi kapcsolatok mai jellegét, a katonai technika jelenlegi színvonalát s azt, hogy minden katonai incidens rakéta- és atomháborúhoz vezethet, valamennyi állam biztonsága kérdésének radikális megoldása érdekében ki kell zárnunk a háború kirobbantásának puszta lehetőségét is. Amíg nagy hadseregek, légihaderők és hadiflották, atom- és rakétafegyverek léteznek, amíg az életük tavaszát élő fiatalembereket elsősorban a háború művészetére tanítják és a vezérkarok jövendő hadmüveletek tervein dolgoznak, mindaddig a jelenlegi feltételek mellett nem biztos és nem is biztosítható a nemzetek közötti béke. Nem a fegyverkezési egyensúly, amelyet minden állam megbontani és a saját javára megváltoztatni igyekszik, hanem az, hogy az államoknak nem lenne anyagi lehetőségük a hadviselésre, - ez a béke leghathatósabb, tartós biztosítéka, amely nem csupán távoli eszményeiknek, hanem az emberek mindennapos követeléseinek is megfelel. A Szovjetunió kormánya gondosan mérlegelvén a jelenlegi nemzetközi helyzetet, valamint az előző leszerelési tárgyalások során szerzett tapasztalatokat, arra a meggyőződésre jutott, hogy napjaink legfontosabb nemzetközi problémája, a leszerelés problémája megoldásának leghelyesebb útja: valamennyi állam általános és teljes leszerelésének útja. Az általános és teljes leszerelésen a szovjet kormány azt érti, hogy valamennyi állam kivétel nélkül lemond mindenféle fegyveres erő fenntartásáról a belső rend biztosításához szükséges minimális létszámú egységek (milícia, rendőrség) kivételével, amelyeket könnyű fegyverekkel szerelnek fel és amelyeknek feladata az ország belső rendjének fenntartása. Ez azt jelenti, hogy megszűnnek a szárazföldi hadseregek, a hadiflották és a légihaderők; feloszlatják a vezérkarokat és a hadügyminisztériumokat, bezárják a katonai iskolák kapuit. Tíz és tízmillió ember tér vissza a békés építőmunkába. Megszüntetik az idegen katonai támaszpontokat, amelyek jelenleg számos állam területén az illető országok felségjogaival és biztonságával fennállnak, s aláássák a nemzetközi bizalomnak, valamennyi ország együttműködésének létrejöttét. Az államok rendelkezésére álló valamennyi atom- és hidrogénbombát megsemmisítik és további gyártásukat beszüntetik. A hasadó anyagok energiáját kizárólag békés gazdasági és tudományos célokra használják fel. Mindenféle hatósugarú katonai rakétát megsemmisítenek, s a rakétatechnika csupán közlekedési eszközül szolgál a világűr meghódítására, az egész emberiség javára. Az ágyúk, tankok, lövedékek és torpedók ócskavasba kerülnek, hogy minél több fémet nyerhessünk a békés építőmunka céljaira. Ugyancsak ócskavasba kerülnek a hadihajók és hadirepülőgépek is. A vegyi és bakteriológiai háború céljaira tartalékolt eszközöket, amelyeket egyes államok felhalmoztak — mérges és fojtó gázok, halálthozó baktériumok kultúrái, súlyos járványbetegségek potenciális gócai — mindezt egy csapásra, nyomtalanul és minden időkre megsemmisítik. A szovjet kormány ezt a leszerelési tervet terjeszti valamennyi állam, mindenekelőtt az ENSZ tagjai elé s azt javasolja, hogy halogatás nélkül fogjanak hozzá megvalósításához. Radikális program ez, de éppen ebben rejlik a mai viszonyokat tekintve megvalósíthatóságának biztosítéka. Az államok tucatjait kölcsönös katonai szövetségekkel egymáshoz fűző és egymással szemben álló hatalmi csoportosulások létezése, a haditudomány szédületes fejlődése - mindez merész, messzemenő döntést kíván a béke biztosításának érdekében. A teljes és általános Ieszjrelé_t célul kitűző javaslat abban különbözik minden más leszerelési javaslattól, hogy végrehajtása során nincsenek semmiféle egyenlőtlen feltételek, sem az egyik, sem a másik állam npm tehet szert semminemű katonai fölényre. Nehezen tagadhatná bárki, hogy az egész nemzetközi helyzet alapjában megváltoznék, ha radikális döntést hoznának, hogy megszabott rövid határidőn belül végrehajtják valamenynyi állam teljes leszerelését és ha ez a határozat a megvalósulás stádiumába lépne. Az államok között, tehát a különböző társadalmi rendszerekhez és különféle katonai csoportokhoz tartozó országok között fennálló kapcsolatok egészen új alapra helyeződnének. Gyakorlatilag megszűnne minden aggály, hogy az egyik vagy a másik államot támadás érhetné. Amennyiben az államok egyetértenének azzal, hogy hozzáfognak az általános, teljes leszereléshez, úgy ez meggyőzően bizonyítaná, hogy valóban nem tálálnak semmiféle támadó szándékot és az az őszinte kívánságuk, hogy a többi országhoz fűződő kapcsolataikat a békés együttélés elve alapján építsék ki; a fegyverek megsemmisítése, a fegyveres erők feloszlatása után nem volna semminemű fizikai lehetősége annak, hogy az államok más politikát folytassanak, mint a béke politikáját. A háború eszközeinek megsemmisítése az államok békés együttélését még biztosabb alapra helyezné, mivel egyáltalában lehetetlen volna az államok közötti kapcsolatok fejlesztésének minden más útja. Az általános és teljes leszerelés megszüntetne minden olyan momentumot, amely elválasztja az elmúlt háborúban győztes államokat a legyőzött államoktól. A hatalmak jelentőségét és nemzetközi tekintélyét nem katonai erejük határozná meg, hanem az, hogy mily mértékben vesznek részt az emberiséget gazdagító anyagi és szellemi értékek létrehozásában. Az egyes államok tekintélyének, az emberiség történetében való részüknek mércéje nem a hadosztályok, bombázó repülőgépek és rakéták száma, a tengeralattjárók és haditengerészet tonnatartalma, sem pedig az atom- és hidrogénbombák készletének nagysága volna, hanem az, hogy milyen sikereket értek el az anyagi javak termelésében, az emberek munka- és életfeltételeinek megjavításában, az emberi élet meghosszabbításáért vívott harcban. Igaz, az általános leszerelés programjának végrehajtása után is maradnának ellentétek az államok között, különösképpen a különböző társadalmi és gazdasági rendszerű államok között. Ezeket az ellentéteket azonban nem fegyveres összetűzéssel oldják meg, hanem békés gazdasági versengés útján, eszmei harccal és azt az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya előírja. Mihelyt megvalósul a teljes leszerelés, megszűnnek az ellenőrzéssel | kapcsolatos nehézségek is. Az állaj moknak nem lesz mit titkolniok. Könnyen megvalósítható lesz bárminemű ellenőrzés, bárminemű fel| ügyelet, mihelyt kétségek merülnek t fel arra nézve, vajon az egyik vagy ! a másik állam becsületesen teljesí! ti-e a leszereléssel kapcsolatban vál; lalt kötelezettségeket. Más szavakkal, az általános tel; jes leszerelési határozat végre lehej tővé tenné, hogy kiutat találjunk az | államok közti bizalmatlanság bűvköj réből, amely ma megbénítja a részleges leszerelési intézkedésekről folytatott tanácskozásokat és lehetetlenné teszi, hogy legalább egyetlen konkrét lépést tegyenek előre e téren. Mihelyt az általános teljes leszerelés valósággá lesz, más, sokkal kedvezőbb heiyzet áll elő számos, jelenleg megoldatlanul maradt bonyolult politikai probléma megoldására, többek között Európában is. Végül az általános teljes leszerelés minden ország előtt megnyitná gazdasági fejlődésük teljesen új távlatait. Eddig példátlan lehetőségek következnének be, hogy emeljük valamennyi nép életszínvonalát azoknak az eszközöknek a felhasználásával, amelyeket ma az államok fegyveres erői fenntartására és fegyvergyártásra adnak ki. A leszerelés ellenzői magát a leszerelés gondolatát gyakran azzal az állítással igyekeztek kompromittálni, (Folytatás a 4. oldalon) ÜJ SZÖ 2 * 1

9

59- szeptember 17.