Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)
1959-09-19 / 260. szám, szombat
Ä SZOVJET EMBEREK UTAT "u nyitottak a HOLDRA AZ 1959. SZEPTEMBER 13-a az emberiség történetének fontos határköve. E napon, időszámításunk szerint 22 őr<s. 2 perc 24 másodperckor elérte a második szovjet kozmikus rakéta a Hold felületét. A szovjet tudomány és technika óriási diadala valóra váltotta az emberek régi óhaját és elképzelését. Az emberi technika e legnagyobb sikere a szovjet munkások, konstruktőrök, tudósok és műszaki dolgozók érdeme, akik ismét bebizonyították, hogy világviszonylatban a szovjet tudományt és technikát joggal illeti meg az elsőség. A szovjet emberek sikere új időszakot — a világegyetem meghódításának szakaszát nyitotta meg. Az ember útja a Holdra — az emberiség régi álma — számos technikai probléma megoldását, a bolygók közti térség tökéletes átvizsgálását és a Hold felületének ismeretét tételezi fel. Igen nehéz és bonyolult feladat ez, mely nem egy csapásra, hanem csak fokozatosan oldható meg, A megoldás felé vezető első lépést már megtették a Szovjetunióban a föld első mesterséges holdjának fellövésével. Az így szerzett tapasztalatokat azután kiegészítették további mesterséges holdak segítségével. A megfigyelések lehetőségeit lenyeyesen gyarapította az első szovjet űrrakéta, melynek műszerei hozzájárultak a bolygók közti térségről kialakult több elméleti elképzelés felülvizsgálásához s ahhoz, hogy további fontos, értékes ismereteket szerezzünk az eddig teljesen ismeretlen térségről. A szovjet tudósok és műszaki dolgozók bolygóközi kutatásának rendszeres és tervszerű műsorát további nagyszerű siker koronázta a második szovjet kozmikus rakéta fellövésével, amely a Hold felületére ért. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az első szovjet mesterséges holdat 1957. október 4-én, tehát nem teljesen két évvel ezelőtt lőtték fel, láthatjuk, hogy a tudományos kutatómunka és a műszaki haladás napjainkban valóban mérföldes léptekkel tör előre. A MÄSODIK SZOVJET ŰRRAKÉTÁNAK az volt a küldetése, hogy folytassa a bolygók közti térség átkutatását. Utolsó fokozata üzemanyag nélkül az 1511 kg súlyú irányítható rakéta volt. Ebben volt a tudományos mérőműszereket tartalmazó tartály is. Amint a rakéta elérte előre kijelölt röppályáját, a mérőműszereket tartalmazó tartály levált a rakéta utolsó fokától. A tudományos és mérőműszerek energiaforrásukkal, valamint a tartállyal együtt 590,2 kg-ot nyomtak. Ezek a műszerek a világűr térségében újabb kutatásokat végeztek. Elsősorban a Föld és a Hold mágneses mezőinek, a Föld körüli sugárzás övezeteinek, a kozmikus sugárzás erejének és ereje változásainak, a kozmikus sugárzásban levő nehézmagoknak, a bolygók közti anyag gáztartalmának, valamint a meteorrészecskéknek kivizsgálásáról volt szó. Hogy a szóban forgó kutatási munkák és mérések elvégezhetők legyenek, rendkívül érzékeny, műszaki szempontból tökéletes műszerekre volt szükség. A gázzal töltött rakétatartályban a hő automatikus szabályozására alkalmas berendezés volt elhelyezve. Erre azért volt szükség, mert a rakéta ki volt téve egyrészt a Nap nagyfokú melegének, másrészt a világűr hidegének is. Az említett szabályozó berendezés nélkül a hőfok nagy eltéréseire és kilengéseire került volna sor, ami kedvezőtlenül befolyásolta volna a tartályban elhelyezett műszerek tevékenységét és érzékenységét. A tartályban különleges berendezés is volt olyan műszerrel, amely megakadályozta, hogy mikroorganizmusok jussanak a Hold felületére; szerkezete lehetővé tette, hogy amikor a rakéta a Hold felületére ért, automatikusan működésbe lépett egy különleges gépezet, amely a tartály egész tartalmát fertőtlenítő anyaggal permetezte be. Ezt az intézkedést azért kellett megtenni, mivel a Holdon uralkodó életfeltételek eddig ismeretlenek előttünk. Az esetleg a Holdra vitt baktériumok megfelelő életfeltételek közepette elszaporodnának ott, ami kedvezőtlenül befolyásolhatná azt a tényleges helyzetet, amely az ezen az égitesten lehetséges élő anyag létezéséről ad számot. A második kozmikus rakéta egész kutatómunkája olyan feltételezett veszélyes jelenségekre és tüneményekre összpontosult, amelyek különböző műszaki jellegű intézkedések foganatosítása nélkül pusztító befolyásúak volnának a Holdra utazó ember útjára és életére. A KOZMIKUS TÉRSÉGBEN bizonyos folyamatok mennek végbe, amelyeket az embernek ki kell vizsgálnia, meg kell ismernie. Az űrrakétában elhelyezett különleges műszerek elvégezték azoknak a meteoroknak kivizsgálását, amelyekkel a kozmikus rakéta a világűrben tett útja közben találkozott és amelyekkel a jövőben is találkozni fognak a világűrhajók, melyeken már az ember indul a kozmikus térségbe. További műszerek gondoskodtak a Föld körüli sugárzás egyes övezeteinek kivizsgálásáról. Ezek az övezetek nagy veszélyt jelentenek a világűr jövendőbeli utasai számára. Az így szerzett adatok hozzájárulnak az említett sugárzás lényegének és tulajdonságainak felismeréséhez, ez pedig segítséget nyújt abban, hogy az ember megszerkeszthesse az e sugárzás káros hatása elleni védekezés megbízható eszközeit. Ugyancsak fontosak lesznek az arra vonatkozó adatok is, létezik-e a Hold körül mágneses mező, avagy sem. Ezt azért kell tudnunk, mivel az ilyen mágneses mezők léte esetében a Holdat is körülveszik bizonyos sugárzási övezetek stb. A különleges eszközök segítségével szerzett összes ismereteket a második szovjet kozmikus rakéta rádióadókkal továbbította a Földre. A rádióadók távírójelek formájában különböző időtartamú jelzéseket adtak le. Ugyanezzel a módszerrel mérték a rakéta mozgásának paramétereit és ellenőrizték röptét is. A második szovjet kozmikus rakéta > vizuáHs megfigyelés céljából külön műszerrel volt ellátva, amely szombaton, szeptember 12-én 19 óra 39 perc 42 másodperckor nátriumfelhőt bocsátott ki. A második szovjet kozmikus rakéta röppályáját előre számították ki. Tényleges röppályája nagyon megközelítette azt a röppályát, amelyet számítások alapján előre kijelöltek. Az a tény, hogy a második szovjet kozmikus rakéta elérte a Hold felületét, bizonyos irányítási rendszer alkalmazásának eredménye. Ez a rendszer, melynek segítségével a rakétát a Földről irányítják, lehetővé tette, hogy a rakéta betartsa mozgásának a legnagyobb pontossággal előre kiszámított paramétereit, amit a szovjet tudomány és technika további hatalmas sikerének kell tekintenünk. A SZOVJET HOLDRAKÉTA fellövését világszerte a legnagyobb sikernek tekintik, melyre az emberiség történelmében eddig sor került. Ezt az eseményt igen sokan történelmi jelentőségű lépésnek tartják a Naprendszer kutatása terén. A szovjet tudósok e gyönyörű diadala, mely minden kétséget kizárva bebizonyította a szocialista tudomány és technika elsőbbségét, bennünket is határtalan örömmel tölt el. Bár még igen sok nehézséget kell leküzdenünk, sok bonyolült problémát megoldanunk az ember Holdra utazásának további előkészítése folyamán, már ma is bátran kijelenthetjük: „A szovjet emberek a második koz<mikus rakéta fellövésével megnyitották az emberiség előtt a Holdra vezető utat!" Ehhez a történelmi jelentőségű tetthez mindnyájan szerencsekívánatainkat fejezzük ki. DR. PETER FORGÄČ HOVÁ ZUHANT A HOLDRAKÉTA? A rakéta a Hold felületének egyik legérdekesebb részére zuhant. A becsapódási ponttól alig 100-150 kilométer távolságban délnyugat felé meredezik a holdbéli Appeninek óriási kőrengeteg, a maga 4-5000 méter magas, éles és meredek hegycsúcsaival. Az Appeninek lábánál a második legnagyobb holdmedence, a Mare Imbrium („Esők tengere") terül el. NINCS LEVEGŐ, VÍZ, SZÉL, ESŐ 't.^r*' m •M. -)> Ezeket a sötét felszínű, mély medencéket régente még tengereknek hitték, ma már azonban jól tudjuk, hogy bazaltlávával fedett, a környező hegyvidéknél mélyebben fekvő területekről van szó, amelyek nagyszerkezeti szerepűket tekintve az óceáni medencéknek felelnének meg földi viszonylatban. A Mare Imbrium mélysége meghaladja a 6-8 kilométert is. Felszínét néhol hatalmas, mély szakadékok tarkítják, másutt kisebb-nagyobb krátereket és gyűrüshegységeket találunk. A szovjet holdrakéta becsapódási helyének környezete ben helyezkedik el az Archimedes nevű, átlagosan 3000 méter magas fallal körülvett óriás-gyürűshegység, amely széles alapzatát tekintve, bizonyos mértékig a földi, vulkanikus eredetű óceáni szigetekre emlékeztet (a Haway szigetén levő Mauna Loa vulkánnak például 400 kilométer átmérőjű talapzata van a tenger szintje alatt; viszonylag nagy krátere pedig ugyancsak a Hold gyűrüshegységeire hasonlít). A Palus Putredinus területe, ahová a rakéta lezuhant, a közeli hegyvidéknél sötétebb árnyalatú, ezt a részt tehát feltehetően ugyancsak bazaltláva takarja, míg a hegyvidékek anyagát inkább gránitnak vehetjük. A Hold felszinét a rádiócsillagászati észlelések szerint 30—60 centiméteres vastagságban porréteg fedi. Ennek a porrétegnek eredetét három különféle hatásra vezethetjük vissza. Elsősorban, valamikor régen, a Hold felszínén igen heves tüzhányótevékenység folyt le; a vulkánkitörések viszont jelentős mennyiségű vulkáni hamuképződéssel járnak. Ez a hamuréteg idővel nagyjából egyenletesen rakódhatott le Holdunk felszínén. Vulkánkitörések valószínűleg még jelenleg is előfordulhatnak a Holdon, legalábbis, erre enged következtetni Kozirev, szovjet csillagász múlt esztendei megfigyelése. Ä Hold légkörének sűrűsége csupán mintegy ötvenbilliomod része a földi légkörnek. A világűrből a Holdra zuhanó meteorok ezért csak a talajon robbanhatnak szét. Repeszdarabszerű, kisebb-nagyobb részecskéik, valamint a világűrből érkező parányi kozmikus porszemcsék ugyancsak vastag porréteget hozhatnak létre hosszú idők során. Végül portakarót eredményez a holdbéli kőzetek hőokozta mállása is. A málló kőzetek apró szemcséi a közét közvetlen közelében rakódnak le a talajra, mert a Holdon nincs sem eső, sem szél, sem folyóvíz, ami a részecskéket nagyobb távolságra elszállíthatná. EGY ELMÉLET PRÓBAKÖVE ... A szovjet rakéta — sok egyéb, igen jelentős tudományos kérdés megoldása mellett - talán Hoyle, angol csillagász elmélete tekintetében is döntő fontosságú lehet. Hoyle szerint ugyanis a kráterek és gyürűshegyek keletkezése a Holdra zuhanó, de nem a felszínen, hanem a felszín alatt, a talaj nagyobb. mélységeiben szétrobbanó meteoroknak köszönhető. A talajba befurakodó meteor, gázokat fejleszt. Amikor a gázok nyomása már elér s meghalad egy bizonyos, kritikus értéket, a nyomás robbanást eredményez. A robbanás áttöri a felsőbb talajrétegeket és a Jelszíni anyagot szétdobja. így alakulna ki Hoyle szerint a gyürűshegységek sáncfala. Nos, a szovjet rakéta több száz kilogrammos, jókora meteornak felel meg, amely a meteorok átlagos becsapódási sebességénél nagyobb sebességgel érte el a Hold felszínét. Ha igaz Hoyle feltevése, akkor elképzelhető, hogy a becsapódás helyén kicsiny, új kráter keletkezett. A világ legnagyobb távcsöveivel egy 30-40 méter átmérőjű tárgy már észrevehető a Hold felszígén. A becsapódási terület képét a korábban készített térképekkel és fényképekkel összehasonlítva megállapítható lesz a felszín megváltozása, s ezáltal eldönthetjük, helyes-e az angol csillagász feltevése, vagy sem? A szovjet holdrakéta elérte célját. A Szovjetunió címerével ellátott zászló örök időkre hirdeti a tudomány diádalát. Ift' 1. lí U P U. il^ fii t \ m r m Sp Ä tvÄťť' V temA f ftli m % m i f Í m; t JMI \w W mu . u\ msimémäÉŠMm : 7. : > •S 1©©® WM ď/ < 5 vi Í p, •-i — Pif i/dPA* m WZ-M3 i t. M7 * ff f § Harminchat óra alatt több mint egymilliárd számtani művelet Azokban a jelentésekben, amelyekben a TASZSZ a második kozmikus rakéta kilövését és pályajeladatait jelentette, volt egypár olyan dolog, ami a tudósokat — éppen, mert nagyon is tisztában vannak a szinte fantasztikusan nagy műszaki és tudományos nehézségekkel — még jobban meglepte, mint ahogy a közönséget. Az első az, hogy az utolsó lépcsőjében levő, kereken másfél tonnás rakétát még a kozmikus távolságokban is távirányították. A másik pedig, hogy a pályaadatokat a rakétáról kapott Hl: A Hold helyzete a rakéta indulásakor. H2: A Hold helyzete a rakéta jelzések alapján elektrobecsapódásakor. A „semleges övezet" azt a határt jelzi, ahonnan már a nikus számítógépekkel Hold vonzókörében haladt a rakéta. folyamatosan hosszú A holdrakéta útja ^ időn át számítják. Valóban a későbbi jelentések szinte hihetetlen határozottsággal közölték a rakéta mindenkori helyzetét, alig néhány másodperc különbséggel előre megadták a várható becsapódás időpontját. A rakéták távirányítása még földi méretekben is rendkívül bonyolult s a nyugati országokban még csak kísérleti stádiumban van. Még inkább fennáll ez a kozmikus távolságokra. A feladatot még a legfejlettebb irányítási technika segítségével is csak akkor lehetséges megoldani, ha eléggé gyors működésű, főként pedig eléggé megbízhatóan, tehát hibamentesen működő elektronikus számítógépek állnak rendelkezésre. Ilyen számítógépeknek másodpercenként legalább tízezer számtani műveletet (összeadás, szorzás, stb.) kell elvégezniök, és mint a kozmikus rakéta irányításánál is, esetleg több napon át egyfolytában, megszakítás nélkül üzemelni, anélkül, hogy akár csak egyetlen szorzási hiba is élőforduljon. Gondoljuk csak meg, hogy ez mit jelent: a rakéta kereken 36 órás útja alatt a gépnek több mint egymilliárd számtani müveletet kellett eredményesen elvégeznie. ÜJ SZÖ 8 * 19 5?- szeptember 12.
