Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)
1959-08-15 / 225. szám, szombat
További kerületek teljesítettek a gabonabeadási tervet Világ proletárjai, egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. augusztus 15. szombat 50 fillér XI. évfolyam, 225. szám Nagy jelentőségű kezdeményezés A kassai kerület pénteken, augusztus 14-én 11 órakor jelentette, hogy Szlovákiában másodiknak 100.2 százalékra teljesítette a gabonabegyűjtés tervét. Háromnegyed óra múlva Nyitráról jelentették, hogy e kerület földművesei is 100.02 százalékra teljesítették gabonabeadási kötelességeiket. Tegnapelőtt célba ért a Iibereci és a hradeci kerület is. A hét elején nagy érdeklődést kiváltó közlemény jelent meg a napisajtóban, amely beszámolt arról, hogy a CSKP KB jóváhagyta az Építészeti Minisztériumban, a Keramoprojektben és a cementgyárak čĺžkovicei szövetségében működő pártszervezeteknek szovjet példa nyomán kidolgozott javaslatát a beruházási célokra fordított eszközök hatékonyabb kihasználásáról. Hogyan született tulajdonképpen e nagy jelentőségű mozgalom? „Mit lehetne tenni munkahelyünkön, a brigádban, a műhelyben és az egész vállalatban a hétéves terv feladatainak határidő előtti teljesítése érdekében?" Ez a kérdés volt tulajdonképpeni elindítója a Szovjetunió vlagyimiri körzete dolgozói figyelemre méltó kezdeményezésének. E kezdeményezésből ma már széleskörű hazafias mozgalom bontakozott ki, melynek célja a termelés fokozása érdekében állandóan új belső tartalékok és erőforrások feltárása a munkahelyeken, üzemekben és vállalatokban. A mozgalom közvetlen szülőhelye Zsdanovban volt a traktorgyárban. Az üzem munkásai, műszaki dolgozói és újítói elgondolkoztak a tervnek azon a javaslatán, mely szerint gyárrukban félbe kell szakítani a traktorok gyártását és helyette fokozni kell a Diesel-motorok termelését. Traktorokra azonban továbbra is szükség van, mégpedig egyre nagyobb számban, és azokat valahol másutt kell majd gyártani, ahol új gyárat kell berendezni e célra, új csarnokokat kell építeni. Mindezen tényeket átgondolva a dolgozók új javaslatot tettek a kérdés megoldására: alacsonyabb költségek mellett végrehajtjuk üzemünk kibővítését és átépítését, jobban kihasználjuk a kapacitást és ily módon a termelést 1965-ig annyira kibővítjük, hogy nemcsak 25 százalékkal több traktort adunk, mint eddig, hanem egyúttal annyi Diesel-motort is, amennyit a népgazdasági terv tőlünk megkíván. Ezzel válaszoltak a traktorgyári munkások az előbbiekben említett kérdésre. S példájukat további üzemek követték, a kezdeményezés tömegmozgalommá vált. A mozgalmat a Szovjetunióban találóan nevezték el a termelés belső tartalékainak feltárásáért és a beruházások átértékeléséért folyó mozgalomnak. Nem csoda tehát, hogy a mozgalom kezdettől fogva hazánk dolgozóinak nagy érdeklődését is felkeltette. Hiszen a XI. kongresszus határozatai minket' is arra köteleznek, hogy hazánkban a szocialista építés befejezése érdekében kihasználjunk minden lehetőséget terveink gyors teljesítése érdekében. Végső soron pedig mi is minden erőnkkel a beruházások legnagyobb hatékonyságának elérésére törekszünk és arra, hogy a termelés bővítésének lehetőségeit elsősorban a termelési berendezések modernizálásában, átépítésében keressük, hogy többet ruházzunk be a gépekbe, mint az új építkezésekbe. A szovjet példa nálunk is jó termőtalajra talált, amint azt a cementgyári pártszervezetek javaslatai is mutatják és amely a cementgyártás tervezett nagyfokú növekedésének biztosítása mellett 1965-ig 120 millió korona megtakarítását eredményezi az építkezési beruházási költségeken. örvendetes tény, hogy a kezdeményezés nálunk éppen a cementgyártás terén történt, amelynek termelése a nagyarányú építkezési munkák szükségleteinek megfelelően az elkövetkező évek során csaknem megkétszereződik. Éppen a cementgyártás az, ahol nagy lehetőségeink vannak a termelés növelésére a berendezések és a technológiai eljárások modernizálása útján. Ez azonban semmiképpen sem jelenti azt. hogy az új kezdeményezésnek csak ebben az ágazatban van jelentősége. Hiszen a szovjet példa és a hazai cementgyári pártszervezetek kezdeményezésének alapvető tartalma éppen a beruházásokhoz való új viszony, az a törekvés, hogy a termelést a lehető legkisebb beruházási költséggel fokozzuk, hogy pénzeszközeinket a lehető leghatékonyabban használjuk fel. Ennek pedig népgazdaságunk minden egyes ágazatában felbecsülhetetlen a jelentősége. Éppen ezért pártunk Központi Bizottsága javasolja, hogy az építészetben dolgozó elvtársak kezdeményezését kövessék népgazdaságunk összes többi ágazatában, mégpedig nemcsak a központosított beruházások átértékelésében, hanem a vállalati szövetségeken és az egyes vállalatokon belül végrehajtott beruházások terén is. Minden olyan ágazatban, melyben új kapacitások építését készítik elő, nagy lehetőségek nyílnak arra, hogy alapos kollektív mérlegelés alapján a termelés és a munkatermelékenység jelentős növekedését érjék el, alacsonyabb beruházási költség ráfordításával. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy az új mozgalom tömegalapot nyerjen, minden vállalatban és üzemben az összes dolgozók ügyévé váljon. A kommunizmust építő szovjet dolgozók példája nyomán új, sokat ígérő mozgalom bontakozik ki hazánkban. Bátran állíthatjuk, hogy a mostani időszak a legkedvezőbb e nagy jelentőségű mozgalom tömeges elterjesztésére. Dolgozóink a jövő évi terv megtárgyalására készülnek, folynak a harmadik ötéves terv előkészítésének munkálatai. Ezt az alkalmat feltétlenül ki kell aknáznunk arra, hogy a beruházási építkezések problémájának megoldásában minden dolgozó részt vegyen. A kommunisták mindig az új, a haladó oldalán állnak, minden esetben elsőrendű kötelességüknek tartják a dolgozók kezdeményezésének felkarolását. Most is a kommunisták voltak azok, akik az első lépést megtették. Az elkövetkező időszakban szükséges, hogy hazánk minden táján valamennyi kommunista, az öszszes pártszervezetek arra törekedjenek, hogy az építészetben működő pártszervezetek kezdeményezésének követésére mozgósítsák a dolgozókat. A KASSAI KERÜLET az idei gabonabegyűjtési tervet 31 nappal a határidő előtt és 19 nappal előbb teljesítette, mint tavaly. Ezen örvendetes feladat teljesítését Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságához küldött levelükben jelentették. A kassai kerület járásai közül az évi gabonabeadási feladatokat elsőnek a királyhelmeci járás teljesítette. A kassai kerület földművesei folytatják a gabona begyűjtését. * A NYITRAI KERÜLETBEN, ahol a gabonabegyűjtési tervet 100.02 százalékra teljesítették, a begyűjtési feladatokkal eddig 12 járás birkózott meg. A legjobb eredményeket a zselízi, ógyallai, nyitrai és tapolcsányi járás földművesszövetkezeteinek tagjai s állami gazdaságainak dolgozói érték el, akik határidő előtt teljesítették a tervben előirányzott feladatokat és járásaik így a legjobb gabonatermő járások sorába kerültek. A nyitrai kerületben a sörárpa begyűjtésével kapcsolatos tervfeladatokat már több mint 200 vagonnal túlteljesítették. • •••••••••••• Á? IM Mi • v JÉ ^ II 19 1,yWjmlM íSSF^jífv A Dubnicai K. J, Vorosilov Üzem készítményeivel belföldön és a külkereskedelemben sokszor magára vonta a Áigyelmet. Felvételünk az üzem új szerelőcsarnokában készült, ahol nemrég kezdték meg a villamos bányalokomotívok sorozatos gyártását. A nyitrai kerület a gabonabegyűjtési tervet egy hónappal a kitűzött határidő előtt, még 12 nappal hamarabb teljesítette, mint tavaly. Ehhez a sikerhez hozzájárult a meghoszszabbított és éjjeli műszakokban végzett munka jó megszervezése, valamint sok ezer üzemi, hivatali dolgozó, háztartásbeli nő és fiatal mindennapi kiadós brigádmunkája. A kerület valamennyi járásában folytatják a gabona cséplését és begyűjtését. * A LIBERECI KERÜLET augusztus 13-án a köztársaságban harmadiknak 100,26 százalékra teljesítette a gabonabegyűjtést. A gabonabegyűjtés feladatait eddig hét járás teljesítette. A gabonabegyűjtésben főleg a turnovi, Mníchovo Hradišté-i és a Česká Lipa-i járás mutatott fel nagy eredményeket. Azokban a járásokban és községekben, ahol még nem végeztek a csépléssel és a begyűjtéssel, szorgalmas munka folyik, hogy a termést veszteségmentesen betakarítsák és kicsépeljék. * A HRADECI KERÜLETBŐL augusztus 13-án Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Csehszlovák Köztársaság kormányának örömteljes jelentés; küldtek, hogy az idei termésből a gabonabegyűjtést 100,1 százalékra teljesítették. A Hradec Králové-i kerület mezőgazdasági dolgozóinak sikere annál nagyobb, hogy a megállapított gabonabegyűjtési mennyiséget 18 nap alatt, csaknem egy hónappal korábban teljesítették. Jelentős eredmény ez, mivel a kerület hazánk egyik legtermékenyebb kerülete. A gabonabegyűjtés sikere a szövetkezetesek, az állami gazdaságok dolgozói, a gép- és traktorállomások, a begyűjtési dolgozók és a védnökségi üzemek jó együttműködésének köszönhető. Voltaképpen ő volt a kezdeményezője Zólyomban a túlsúlyos vonatok indításának. Sikeres toborzömunkája révén ma már nagyszámú követőre talált. - Mi a lényeg a túlsúlyos vonatok sikeres szállításánál? — kérdeztük Mátyás elvtársat. — Az, hogy elinduljon, s aztán a cél előtt ne kelljen vele sokszor megállni. De bátorságra, szakértelemre és gyakorlatra is szükség van a mozdonyvezető részéről. S Mátyás Pálban mindezek a feltételek bőségesen megvannak, hiszen bátorságát bebizonyította a felkelés harcaiban, szaktudását, gyakorlottságát pedig az állomáson, ugyanis a környék legjobb mozdonyvezetőjének ismerik. Nem kis része van abban, hogy a túlsúlyos vonatok indításával a zólyomi állomáson az SZNF 15. évfordulójáig közel kétszázezer korona megtakarítást érnek el. A z állomás további problémáit vitat** va megtudtuk még, hogy néha fennakadás mutatkozik az áru be- és kirakodásában is. Főleg ennek tulajdonítható, hogy 98,3 százalékra teljesítették a vagonok körforgását. Mint az üzemi bizottság és a pártszervezet elnöke is hangsiílyozta, a javulás érdekében még jobb munkaszervezésre lenne szükség, ho$y éjjel és vasárnaponként is terv szerint történjék a rakodás. Egyébként a tehervonatokkal kapcsolatban is baj van az indulási idő betartásával. A legnagyobb fékező, hogy a bratislavai vasúti szakasz (a zólyomi állomás a kassaihoz tartozik) szerelvényei például júliusban csak 63 százalékos pontossággal érkeztek meg Zólyomba, ami azután igen kedvezőtlen következményekkel jár. Fontos tehát, hogy különösen a nyugati irányból érkező szerelvények késési idejét csökkentsék, s ekkor a tehervonatok grafikonját Zólyomban is sokkal jobban teljesíthetik. P nagy múltú állomáson, ahol az SZNF számos részvevője és sok kommunista dolgozik, a munkafegyelemmel nincs baj. Lényegében ennek köszönhető, hogy az állomás dolgozói az öt irányból érkező és a négy világtáj felé induló vonatok indulását és útját kellő körültekintéssel készítik elő, s más feladataik teljesítése közben is példás munkát végeznek. SZABÓ GÉZA Amint már tegnap közöltük, a vasutasnap alkalmából Prágában ünnepi ülést tartott a Közlekedési és Távösszeköttetési Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége. Az ülésen kitüntették a legjobb vasutasokat. Képünkön dr. F. Vlasák közlekedési miniszter (balról) átadja a Munkaérdemrendet a bratislavai hiradási és biztosítási osztály dolgozóinak, melyet A. Trešovič, a kollektíva vezetője vesz át. (ČTK felvétele) Az SZNF 15. évfordulójának tiszteletére FEJEZZÜK BE HATÁRIDŐ ELŐTT a nyári munkákat és a gabonabegyűjtést A Banská Bystricai járás mezőgazdasági dolgozói csütörtökön a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulójának tiszteletére járási méretű vállalást tettek, hogy az idei nyári munkálatokat, a gabonabegyűjtést és a többi mezőgazdasági termelési feladatot a felkelési ünnepségekig elvégzik. A vállalás többek között igy hangzik: 15 esztendővel ezelőtt Banská Bystricából indult a felhívás népünkhöz, hogy szálljon harcba a gyűlölt fasizmus ellen. Mezőgazdasági dolgozóink, hogy ezt az évfordulót méltóan megünnepelhessék, elhatározták, hogy mindent megtesznek a jelenlegi mezőgazdasági feladatok gyors elvégzésére. Ez alkalomból a következő vállalást teszik. 1 Legkésőbb augusztus 28-ig befeje• zik a .cséplést, a tarlőhántást és a szalmaösszehúzást a szövetkezetekben. 2 Augusztus 20-ig, 41 nappal a ha• táridö előtt, teljesítik a gabonabegyűjtést. 3 Idejében elkészítik a talajt a vetés • alá és az őszi repcét augusztus 25-ig elvetik. 4 Teljesítik az állattenyésztési termé• kek begyűjtését, a tojásbegyüjtést augusztus 28-ig, a tejbegyüjtést október 51-ig és a húsbegyűjtést december 15-ig. 5 Ezzel egyidejűleg a járás a közsé• gekben elfogadott intézkedések alapján vállalja, hogy az őszi mezőgazdasági munkálatok sikeres elvégzésére, a vetőmag előkészítésére az istállótrágya kihordására, a trágyázás előkészítésére mindent megtesz, s hogy az őszi mezőgazdasági munkálatokat az agrotechnikai időben elvégzi. E vállalást több intézkedéssel alapozták meg, melyeket a napokban a falusi pártszervezetek, a helyi nemzeti bizottságok tanácsai, a szövetkezetek vezetőségei közös értekezleten fogadtak el, s amihez a szövetkezetesek is véleményt nyilvánítottak a munkahelyükön. A járási pártbizottság irodája a járási nemzeti bizottság tanácsa és a Szlovák Nemzeti Front járási vezetősége e vállalásokat közös gyűlésen értékelték és elhatározták, hogy Szlovákia valamennyi járását felhívják, teljesítsék és szárnyalják túl a nyári munkálatok feladatalt, a gabona és más mezőgazdasági termények begyűjtését. Ez lesz a legszebb ajándék a Szlovák Nemzeti felkelés 15. évfordulójának tiszteletére. Körültekintő, lelkiismeretes munkájuk a nyitja szép sikereiknek Öt irányból NÉGY VILÁGTÁJ FELÉ K evés olyan vasútállomása van hazánknak, mint a zólyomi. Üj, korszerű, pompás állomásépületet és igazgatási berendezést kap az elkövetkező napokban. Az új mü szinte meglepetésszerűen készül el, hiszen építését eredeti tervek szerint még több hónap múlva kellene csak befejezni, s ennek ellenére a jelek szerint már az SZNF 15. évfordulójára elkészül. Talán érdemleges tiszteletbeli jutalom volna ez a hós zólyomi vasutasoknak? Ugyanis, mint ismeretes, az SZNF harcaiban, előkészületeiben a legtöbbjük aktívan részt vett. Mint mozdonyvezetők a páncélvonatokon, mint önkéntesek a géppuskák mellett, mint tank javítók a mozdonycsarnok műhelyében, - ki-ki a maga módján támogatta, erősítette a fasizmus elleni szabadságharcot. Most majd bizonyosan erre gondolnak, ha az új állomást a felkelés 15. évfordulóján rendelkezésünkre bocsátják, s az utasok szolgálatába állítják. Bartók elvtárs, a jelenlegi állomás helyettes-főnöke így vélekedik az új állomás jelentőségéről: — Zólyom számára fontos, nagyon szükséges már egy új, modern berendezéssel ellátott állomás, mivel mint vasúti csomópontnak olyan feladatokat kell megoldania, amelyek a régi berendezés mellett gyakran komoly nehézségekbe ütköztek. — Mondana valamit pontosabban is az új állomásról? — Az automatikus váltó- és ellenőrzörendszer mellett, valamint a négy aluljáróval összekötött peronon kívül modern várótermei, olvasóterme, két gyermekszobája és több étkezőhelyisége lesz. D e addig is, amíg az új állomás üzembehelyezése meg nem történik, maradjunk a réginél, ahol naponta komoly feladatok teljesítése vár a dolgozókra. Az a tény, hogy összesen öt irányból futnak össze a zólyomi állomáson a vonatok, már egyedül is eleget bizonyít az állomás szerepéről. — A személyvonatok rendezését, időbeni útnak-indítását rendszeresen el tudnánk végezni - mondja Rutkai Ferenc, az állomás fődiszpécsere — s így csaknem száz százalékra teljesítenénk a grafikont, csakhogy a gyorsvonatok gyakran sokat késnek, ami lerontja teljesítménymutatóinkat. Persze, ha egy vonat késik, az adott esetben például egy gyors, akkor ez még néhány személyvonat és tehervonat érkezését is késlelteti. — Mit lehetne tenni az általános javulás érdekében? — A mi részünkről igyekszünk továbbra is idejében szabaddá tenni az útvonalat, hiszen ezért nálunk szocialista munkaverseny folyik. Ezenkívül még javítani kellene az állomások közötti együttműködést, hogy a mellékállomások is gyorsan, rugalmasan reagáljanak az esetleges rendellenességekre. — A személyvonatoknál milyen volt a grafikon teljesítése? — Júliusra úgy terveztük, hogy 97 százalékra teljesítjük a grafikont, de csak 96,6 százalékot értünk el. Ez azzal magyarázható, hogy júniusról egyszerre 2 százalék javulást irányoztunk elő, ami eléggé komoly feladat egy ilyen gócponti állomáson. Sikerült volna azonban 99, 98 százalékra is teljesíteni, ha például a prágai 40-es gyors, meg a 306-os 19-, illetve 18-szor nem késik. — Augusztusra milyen tervük van? — E hónapban már valóban el akarjuk érni a 97 százalékot. Az eddigiek alapján ez sikerül is, mert az első dekád grafikonteljesítése több mint 98 százalék. Rutkai elvtárs ezenkívül még elmondta, hogy a kulturáltabb és a balesetmentes utazás érdekében a vasutasnap alkalmából az állomáson számos felajánlás született, melyek teljesítése már javarészt megtörtént. Egyébként ilyen szempontból kiindulva igen eredményes munkaverseny fejlődött ki mind a karbantartók, mind a kalauzok, a tisztítók, mind pedig a vonat- és mozdonyvezetők körében. A személyszállítás kérdéseinek megvitatása után ismét Bartók elvtárshoz fordultunk, s a teherszállítás problémáiról kérdezősködtünk. — Mindenekelőtt is ki kell emelnünk a túlsúlyos szerelvények indításáért alakult mozgalmat — szólt Bartók elvtárs —, mely nálunk igazán komoly eredményeket hozott. A műszakok között jól szervezett versengés folyik. Ennek keretében a műszakok külön-külön legalább két vagy három túlsúlyos szerelvényt indítanak el 300 - 600 tonnáig terjedő túlterheléssel. •X/mr megtudtuk, az elmúlt időszakf,an a Fehér-műszak volt a legeredményesebb, mely a tervet 103,3 százalékra teljesítette. Az állomáson egyébként az áruszállítás tervét' júliusban 107,1 százalékban váltották valóra. A Fehér-műszakban dolgozik Mátyás Pál, élvonalbeli mozdonyvezető is, aki az SZNF idején mint a második páncélvonat mozdonyvezetője vette ki részét a felkelésből.