Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)

1959-08-22 / 232. szám, szombat

BT KOMSZOMOLSZK Utcarészlet ma Komszomolszkból H

ányadik napja meneteltek? Mióta viaskodtak az útjukat álló jeges széllel? Ki számolta. Az Amur védekezett: Megjegesedett szintjéből jégszilánkok meredeztek ki, hó borította a vékony jégrétegeket, hideg hó- és jégtorlaszokat emelt útjukba. Hát nem is lehetett idejük számolgatni az órákat és a napokat. A habarovszki komszomolisták útat törtek oda, ahol a folyó partján megkezdődött az új város építése. Célba értek. Az Amur partján épült Komszomolszk történetében „a jég birodalmán keresztül vezető útként" emlegetik felvonulásukat. 450 km. utat tettek meg a befagyott Amur folyón, jéghideg szélben haladtak előre, hogy segítséget vigyenek elvtársaiknak. Amikor pedig megérkeztek, hideg ponyvasátor fogadta őket otthon gyanánt. A lapát és a csákány volt a szerszámuk; mindennapi kenyerük pedhj: küzdelmük a vad tagja meghódításáért. Érdemes volt-e? Volt-e valami értelme ? De hisz a „jég birodalmán keresztül vezető út" csak epizód volt Komszomolszk építői nehézségeinek és küzdelmeinek történetében. Érdemes volt-e? Volt-e valami értelme? De még sem ötlenek fel e kérdések az emberben, amikor az Amur partján álldogálva legelteti a szemét ezen a terjedelmes városon, füstölgő gyárkéményein, kikötőjén és a folyópart homokjában nyüzsgő gyermekhadán. Komszomolszk. Akik építették, örökké érzik: nem voltak fölöslegesek a világon, volt értelme életüknek. HÚSZÉVESEK VOLTAK . .. Az Amur bátyuska partján áll Pernyisztroj falu már régen kiszolgált öreg temploma. Az egyemeletes négyzetalakú faépület csendesen meghúzódik a fürdőhely mellett. Valaha néhány halászkunyhó állt körülötte. Huszonkét évvel ezelőtt, 1932. május 10-én a „Kolumbusz" és a „Kominterna" gőzösök ezen a helyen kötöttek ki. Partraszállt az első 900 komszomolista, akik innen indultak támadásba a tajga meghódítására. Akkoriban húszévesek voltak ... Ma már lassan ötvenesek. Találkoztunk egyesekkel. Doroseva elvtársnő kedves arcú, még mindig lelkesedés gyullad ki szép vidám szemében. Krivonoszov elvtárs az ifjú évekre emlékezve, kissé zavartan simítja végig kopasz fejét. Ma Is lelkesedés hatja át, ha az első igazi ház építéséről kezd beszélni. Tkacsov elvtárs ma is emlékszik sokaknak nevére, akiktől — úgy tűnik, mintha tegnap vett volna — búcsút A város építői közül sokan végleg Komszomolszkban maradtak. Itt végezték el iskoláikat, megnősültek, gyermekeik is itt nőttek fel . .. Amikor kértük, meséljenek magukról, valamennyien zavarba jöttek. Sokáig gondolkoztak. majd mindegyikük ugyanazt mondta az utcákról, az első iskoláról, az első üzemről és arról, hogyan fejlődött és rejlödik állandóan a város. De ml nem csodálkoztunk. Összenőttek városukkal. A,múzeumi tárgyak, melyek megörökítették Kómízomolszk történetéi, az ő életrajzukat is elmondják. Sokáig üldögéltünk kisebb körben, s mi, a látogatók különös megilletődést éreztünk. A Komszomolszk név ifjúkorunk óta az emberek hősiességének és akaratának jelképe számunkra. Az évekkel ezelőtt mozijainkban bemutatott, Komszomolszkról szóló film mélyen bevésődött az ember emlékezetébe. Most itt ülünk azokkal, akik mindezt átélték és saját kezükkel rakták le a legendás város alapjait. Lehet, hogy éppen Doroseva elvtársnő a film Natasája, az a lány, aki számára az alkotó munka dicsősége többet jelentett a gyötrelmeknél. Hisz a gyengébb, fiatalos kinézésű 45 éves Lebegyev elvtárs tényleg azok között volt, akik a .jégcsatornát építették, Krivonoszov elvtárs pedig a többiekkel együtt ponyvasátorban lakott... A könyvek, filmek, költemények hősei, az első szovjet ötéves terv igazi hősei ültek körünkben és visszaemlékeztek'. Egyszerű emberek voltak, mert a hősiesség mindig egyszerű. Köztünk ült az asztalosüzem fő technológusa, a szakszervezet elnöke, a városi építészeti igazgatás vezetője, egy háztartásbeli. Akkor húszévesek voltak . .. Egy várost teremtettek, mely jól él, várost, mely óriási jelentőségű az egész Szovjetunió szempontjából. A „MIÉNK" Sohasem hallottam, hogy valaki oly csodálatraméltó melegséggel és szeretettel ejtette volna ki a szót: „miénk", mint ezek az elvtársak. Igy mondták: „a mi városunk" és figyeltek, megértjük-e őket. Azt hiszem, megértettük őket. Egy délután céltalanul ődöngtem Komszomolszkban. Az ember Igy érzélkelheti legjobban ismeretlen városok igazi zaját és illatát. A Kirov utcán különös kép tünt szemembe. A -nagy park bejáratánál öreg, egyemeletes faház kandikált ki a fák zöld lombjából. Mellette hatalmas, vakolatlan téglaépület, bérház, szemben az utca másik oldalán pedig egy modern, csinos, erkélyes lakóház pompázott. Három ház — Komszomolszk fejlődésének három szakasza. Az az öreg faház tulajdonképpen ma már történelmi nevezetességű épület, lehet, hogy a húszéves Krivonoszov, vagy Tkacsov építette. De a legjelentősebb e három közül. Mert ô volt a mai Komszomolszk alapja, kapuja. Az új üzemek munkásainak első jó hajléka volt. Falai között nőttek fel az új város első gyermekei, innen kezdődtek az első utcák. A vakolatlar téglaház csak utána következett. A harmincas évek végén már nem feleltek meg a faházak, a város kinőtte a gyerekcipőt. Korszerű téglaházak épültek. De nincs belőlük sok a városban. A háború sokáig szüneteltette Komszomolszk építését. Viszont a fehér modern házak tömegével találhatók mindenütt, s ez úgy fest, mintha egy új Komszomolszk nőtt volna ki a földből. A legutóbbi években épültek ezek a házak. Komszomolszk egyre fejlődik. Már régen levette gyerekcipőjét, 180 ezer lakosú modern ipari központtá vált. Van állandó színháza, sok üzlete és automatája, vendéglője, 8 mozija, 55 iskolája, főiskolái, s meg van mindene, amije egy szovjet ipari városnak van. Sőt még egy figyelemre méltó dolog: a televíziós stúdió, mely szinten ingyen épült és ingyen közvetít. Ennek is van története: a helybeli mérnökök és technikusok csoportja egy szép napon elhatározta, hogy televíziós adóállomást épít. Valami varázs összehozta őket, a leningrádi kutatóintézet a berendezésnek csak kis részét szállította. Aztán összejöttek az énekesek, színészek, szerkesztők és rendezők, a műkedvelő körök tagjai, a zenészek, és munka után, természetesen fizetés nélkül, játszanak, énekelnek, táncolnak .. . Ma már állandó műsort sugároznak, az üzletekben pedig meg sem melegszik a televíziós vevőkészülék. Ním kell kérdeznünk, mi ennek az oka: hisz hallottuk e meleg, szeretetteljes szót: „A mi városunk." ZÁSZLÓVIVŐ NEMZEDÉK Az öregek, tekintet nélkül korukra, mind akik elsőként telepedtek itt le, lerakták a város alapját. Az új nemzedék folytatja a nagyváros építését. Komszomolszk tudniillik még ma sem érte el határait. Az állomásról jövet nem egyszer megszakad az utcák folyása és tágas füves térség tűnik fel. A látogató azt hihetné, hogy az a tér a város közepe, melyet Lenin szép szobra díszít. Ám itt mindenki tudja, hogy a város közepe ez a zöld térség (azaz hogy csak lesz öt év múlva). Komszomolszk fejlődik. Az öregeknek elég volt, hogy felépítették az Amursztal acélművet és lemezhengerdét, de az új nemzedék 1942 óta két és félszeresére növelte az üzem termelését. Hét éven belül pedig még két és félszeresére növeli. A fiatalok további új üzemeket építettek és a hétéves tervben tejüzemmel, húsfeldolgozó üzemmel, bútorgyárral, készruha-gyárral egészítik ki a város iparát... Fiatalok. .. Igen, éppen a fiatalok, mert Komszomolszk őrzi a régi hagyományt és ma is jellemző a mellékneve: fiatalság városa. Az utcákon sok a fiatal arc. Gyermekek lepik el a ligeteket, óvodákat, iskolákat. A gyermekek a hangadók mindenütt. Fiatal mérnökök, a munka fiatal hősei, fiatal munkások... Az „öregek" tisztelik követőiket: Komszomolszk építőinek új nemzedéke jól és magasan tartja a zászlót, melyet 27 évvel ezelőtt ők tűztek magasra az Amur partján. A harmincas években az öregek körében nőtt fel egy igaz ember — Alekszej Mereszjev pilóta. Komäzomolszkban végezte el a repülőiskolát. Az új nemzedék körében nem kisebb hősök nőttek fel, mint Bezruk ács, Scseglov kőműves és Polozsejev fiatal olvasztár. Polozsejev a háború első évében jött Komszomolszkba. 14 éves volt és azt hitte, nem járhat iskolába, ha a fronton ... Célja egyenesen az Amursztalba vezette. Csakhogy az üzemben sarkukra álltak: be kellett fejeznie iskoláját, s- csak aztán jöhetett segédolvasztárként a kohókhoz. Ma már olvasztár és sok gyorsolvasztási rekord fűződik nevéhez. Rekordjai meszsze földön híressé tették. Az acélműben találkoztunk vele. Az öntöde vérvörös ködében tűnt fel alakja. Röviden beszélt, közben barna szeme minduntalan a munkamenetet fürkészte, teljes iramban folyt az olvasztás. Az új nemzedék épp olyan nyugtalan és bátor, mint az öregek. Küldje valaki a fiatalokat a tajga mélyébe, s ők képesek felépíteni egy új Komszomolszkot. De nem is kell őket nagyon küldözgetni: Komszomolszktól 50 km-re már egy új város és üzem épül: Amurszk. ROMANOV ELVTÁRS ÜZENI Nem mondtam el mindent az Amur partján fekvő legendás városról, egyelőre sok minden jegyzetfüzetemben marad. Utunk megállás nélkül folytatódik. Holnap a távoli Ohotszkba repülünk, a Csendes Oceán partvidékére. Valamit azonban nem hagyhatok későbbre sebtiben megirt levelemből: A legendás város első építői körében üldögéltünk és Romanov elvtárs, az első házakat építő ácsok híres brigádjának vezetője így szólt hozzám: „Adja át üdvözletünket fiataljaiknak; ne rettenjenek vissza semmilyen nehézségtől munkájukban. Nagy ügyünk megéri a fáradtságot és lemondást. S ha néha ránk gondolnak, örülni fogunk. Mi sem voltunk náluk különbek: minden ember csodákat képes művelni, ha akar és nem futamodik meg az első nehézségtől .. ." S ezt mindenüvé üzeni, ahol fiataljaink élnek. Az a város üzeni, melyet az ifjúság a tajgában, fagyban, éhínségben, mostoha időjárás közepette épített fel, és amely ma a hatalmas Amur partján oly messzire kiterjedt és épületeinek fehér színével meszszire világít. Romanov elvtárs üzenetéről nem feledkezhetünk meg. STANISLAV OBORSKÝ TIZ ESZTENDŐ UTÁN (Romániai levél) A föld — a jó szamosmenti, homokos föld s arrább az ekék nyomán barnán párálló fekete földek a Horváth nagyságos úr birtokában voltak 1945. március 6-ig. Március 6-án Pálfalván is kimentek a határba a férfiak, lemérték a parcellákat és a százvalahány zsellércsalád birtokba vette a felszabadult földet. Teltek a hónapok, az évek ... Valami újfajta forrongás indult meg a faluban, szokatlan tavaszi zajlás. Az emberek figyelmesen hallgatták azokat, akik a szemükkel látták a szovjet kolhozokat, és a vasárnaponkénti kijáró agitátorok szavai előkészített talajba hullottak, mint a magvak. 1948-ban Maria Zidarunak, a kovácsnak a felesége, aki nehézkes verébfejbetűkkel tudta csak leírni a nevét, beszélt egy gyűlésen. Mindenki ismerte, nem olyan régen még libákat őrzött Maria, az uraság libáit... A gyűlést a városi munkások és a pártszervezet tagjai kezdeményezték, a falu meghallgatta, mit akarnak és egy főként bólintott: legyen meg a gyűlés. Szónok azonban nem akadt, beszélni nem akart senki. Maria, a kovács felesége, vállalkozott rá. Nem pirult el és nem hajtotta le a fejét, a jelentéktelen külsejű, alacsony aszszonykában volt valami lenyűgöző. A közös gazdálkodás előnyeiről, a falu jövendőjéről beszélt... 1949 őszén 157 hektár földön 44 családdal megalakult a Lenin zászlaja nevű kollektív gazdaság a Horváth földesúr hajdani birtokán. Az első, amit a töretlen úton járók a módos szomszédoktól kaptak, a gúnynév volt. „Tábornokok kollektívája." A gyilkos éle az öltözetre célzott. A 44 szegény, aki elindult ezen a járatlan úton, zsákruhát viselt s nadrágjukon hosszában ott virított a zsákok vörös szegélye. Amikor Agricola Lidja a festőnő vázlatokat készített Maria Zidaru arcképéhez, a kurta ködmönös alak háttérbe mezőgazdasági épületeket, falurészietet rajzolt. A művésznő sokáig festette képét és a háttér egyre változott. Ojabb épületek, más stílű házak álltak az előtérbe helyezett modell mögött. A művésznő utolsó portrévariációjában a különös nyugalmú, messzenéző asszony alakja levegős, nagy térségek előteréből magaslott ki. A művész-igazság rátalált az élet új törvényének jelképére. A mai Pálfalva kifejezhető összehasonlító számokban és adatokban, kifejezhető maszszív, tömör épületekben, melyeknek meszszire áradó, friss malterszaga van. Kifejezhető azzal az új építészeti stílussal, mely meghonosodott a faluban, kifejezhető a kollektív gazdaság hektárhozamainak növekedésével, a kollektivisták jövedelmének a növekedésével, azzal, hogy a faluban hányan építettek, hányan érettségiztek, hány könyvet olvastak el és hányan vettek rádiót. Ez mind fontos és jellegzetes, ej statisztika, tény és érv. . A költői kép azonban ez: „Óh, ahol végre van elegendő tér és levegő!" Közel másfélmilliós állóalap — ez a Lenin zászlaja — szövetkezet ma. Milliomosok — mondják a környéken, és ebben nincs gúny. Akik mondják, már maguk is elindultak az úton, melyet Pálfalva mezítlábas Iába taposott — az egész Szamosmellék erős, izmos, virágzó kollektív gazdaságok eleven füzére. 1951: 1200 kilo búza, 1000 kilo kukorica, 10.000 kg cukorrépa egy-egy hektárról, 1958: 2200 kilo búza, 3003 kilo kukorica, 40.000 kilo cukorrépa, 30.000 kilo paradicsom, 70.000 kg paprika egy-egy hektárról. Kilenc évi átlagot nézve kalászosokból 300—600 kilóval, burgonyából, cukorrépából, zöldségből 5000—20.000 kilóval több termett hektáronként, mint az egyéni gazdáknak. Nyíri Sándor három és félhektáros ombödi gazdának évi jövedelme 1958-ban 8500 lej. Varga Sándor ombódi 3,2 hektáros gazdának évi jövedelme 8000 lej. Ugyanabban az évben Kecskés Mihály pálfalvi kollektivistának és családjának évi jövedelme 1000 munkaegység után 35.000 lej, Miklós Albert kollektivista családjának évi jövedelme 40.000 lej. Ezek számok, hűvösek, pontosak, jellemzők és kétségbevonhatatlanok. Az állóalap 3—4 százalékát a munkaképtelen öregek és betegek segélyezésére fordítják. Az alapszabályzat előírása ez, melynek szigorú betartása Pálfalva szellemére váll. 65 új kollektivista ház, tökéletesen egyformák, kőalapra építettek, ikerablakosak, háromszobás villák, a tornácon kissé kimagasló terméskődlszltéssel. Átalakított házak sora — a régi zsupfedeles házak teljes eltűnése. Nyolc diplomás ember a faluból, csaknem minden házban rádió, könyvek és villanyvasaló. Mezőgazdasági épületek sora. műhelyek a kovácsoknak, lakatosoknak, ácsokn ':, kerékgyártóknak és asztalosoknak, garázs a gépkocsiknak és kultúrotthon, melynek avatására készülnek, háromszáz férőhelyes színházteremmel, szélesvásznú filmvetítőgéppel, klubbal és előadóteremmel. Kultúrotthon, ahol két nyelven mutatja be műsorát a szlnjátszócsoport, az énekegyüttes és az agitációs brigád. Ezek a kiragadott adatok, a tények és érvek, melyek hozzásegítik Pálfalvát, a szocialista falut ahhoz, hogy jelenlétével győzzön minden vitában. De a művészi kép ez: „ft'i — ahol végre van elegendő tér és levegő." Agricola képének előterében Maria Zidaru áll. A faluról festett freskó előterében tömegek állanak. Az a 44, aki elindult. Az a 166 család - egész Pálfalva — akik 1952-ben a közösbe beiratkoztak. Egyéni vonásokkal, sorsokkal és valami közös vonással bennük és sorsukban. A kovács feleségének, a gazdaság asszony elnökének, egyszerű alakját rajzolta meg az élet a legerősebb kontúrokkal. Hol van Maria, Mariska, a kötényét zavartan húzgáló kis libapásztor? Maria a Nagy Nemzetgyűlésben ül képviselőtársai között, százezres tömegek előtt szólal fel külföldi békegyűléseken és különös csengésű hangján mondott szavaiban átfogó értelem sugárzik. Maria Zidaru széles homlokáról kifésült, súlyos kontyba szorított hajjal, kurta ködmönével nyugodtan áll miniszterek és államelnökök előtt, országos súlyú problémákra hívja fel a figyelmet és erős, kérges tenyerét kézfogásra nyújtja. Maria, a Mezőgazdasági Akadémia végzettje figyelmesen hallgatja a gazdaság mérnökének előadását és csendes szerénységgel egészíti ki megfigyeléseivel. Maria Zidaru egy mintagazdaság élén áll és tízmilliók ismerik arcának vonásait és hangja fátyolos csengését, de ha hazamegy, Zidarunak, a csonka kovácsnak a felesége csupán. Asszonya az embernek, akinek tőből vitte le mindkét lábát a háború s akit ő lánygyermekkel ajándékozott meg, szemében az öröm fpktelen lángjává csiholva a megkeseredett, lappangó tüzeket. Marianak, Zidaru feleségének alakját formálta meg a legnagyobb elmélyültséggel az élet. A freskónak arra a pontjára helyezte, melybe a tekintetek önkéntelenül összefutnak. A platánfák alatt, a gazdaság udvarán, mikor a pálfalvai gyerekek narancssárga fűzfabotjaikkal már beterelték a faluba a tavaszt, Maria Zidaru interjút adott az újságírónak a párt segítségéről. így beszélt: — Mikor felépítettük a gátat, hogy a kertünket öntözhessük, a gyakori irányítás ellenére is hibát követtünk el és az első áradásnál egy helyen beszakadt a gát. Ahogy meghallottuk a szokatlan zúgást, odamentünk. Ilona néni a brigádos már ott állt, a tenyerével próbálta felfogni a vizet. A szikár kis öregasszony, Károlyi Ilona néni mellettünk ült a platánfák alatt. Az elnöknő ránézett és szemeiben kifejezhetetlen gyengédség volt. — Ilona néni akkor értette meg a tanulás szükségességét. Hatvanéves volt és analfabéta. Két év múlva egy szakkönyvtári olvasottsággal az emlékezetében a tartomány legjobb kertészeti brigádosa lett és magas kitüntetést kapott. Maria Zidaru elhallgatott és azzal a messzenéző tekintettel ült, mely annyira sajátja. A végtelenségből röppent vissza tekintete, mikor újra szólt: — Egy ízben ajándékot kaptam, egy ágasbúza kalászát a szovjet kolhozmezókról. Balogh Andor, a mezei brigádos elkérte tőlem. Előttem morzsolta szét az ujjai közt, pontosan száz szem búzamag volt. Nem mondta a brigádos, de szeme előtt a súlyos fejű kalászokból már nagy táblák ringanak. E három ev múlva Andor ráirányította a kombájnt az ágasbúza tagra is. (A közösség gondolatának példázata — gondoltuk — de senki nem mondta ki.) Aztán megmutatta az elnöknő az újságírónak a gazdaságot. Az épületeket, a parkokat, a kertész melegágyait, a palánták növekedését és az őszi vetések zsengén serkenő zöldjét, a legelőkre csapott nijájakat a tavaszi bárányokkal és a lassan vonuló csordákat. Megkérte a lányokat, nyissák ki szekrényeiket és megmutatta selyemruháikat, városi, finom cipőiket, a gazdag kelengyéket. Megmutatta a gazdaság hombárait és az emberek telt kamráit, a tavasszal még érintetlen zsákokat. S mint aki befejezte a párt segítségéről adott interjút, szavakkal nem mondott már többet. BÁNYAI JUDIT, a bukaresti Előre munkatársa ÜJ SZÖ 8 * 195

9' au-flusztus .11