Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)

1959-07-12 / 191. szám, vasárnap

Világ proletárjai, egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. július 12. vasárnap 50 fillér XI. évfolyam, 191. szám • • Ünnep az építkezéseken A döntő fordulat jegyében ün­neplik építészeti dolgozóink első országos napjukat, az építészeti dolgozók napját. A CSKP Központi Bizottságának az építészet helyze­téről szóló dokumentuma felhívta az építkezések dolgozóinak figyel­mét arra, hogy legfontosab szá­mukra a döntő fordulat elérése az építészet helyzetében. Már szám­talanszor hivatkoztunk lapunkban e dokumentum fontosságára, szám­talanszor szóltunk arról, milyen szükséges a fordulat elérése, hol, hogyan nyilvánultak meg az első mozzanatai annak a nagy mozga­lomnak, amely mindnyájunk örö­mére most, az építészeti dolgozók napján abban csúcsosodik ki, hogy legtöbb építkezésünkön mindent megtettek a döntő fordulat eléré­séért. Az igyekezetet siker koro­názta — az építészet teljesíti azo­kat a feladatokat, amelyekkel tár­sadalmunk megbízta. Nem ünnepnapi frázis, ha azt mondjuk, legtöbb építkezésünkön elértük a döntő fordulatot. Hiszen az építkezések pártszervezeteinek legalapvetőbb feladata volt pártunk Központi Bizottságának határozata értelmében harcolni e fordulat el­éréséért, az építkezések kommu- | nistáinak mindennapi tevékenysé­ge ezt a célt szolgálta. S hogy építkezéseink kommunistái jó munkát végeztek, az abból is lát­ható, hogy megnyerték az építke­zések dolgozóinak túlnyomó több­ségét a párt irányelveinek valóra váltásáért folyó harc számára. Ho­gyan érhettük volna el különben, hogy ebben az évben Szlovákiában 1043 lakással többet adtak át a la­kóknak az első félévben, mint ta­valy ugyanennyi idő alatt? Mi más­sal magyarázható az, hogy a mun­katermelékenység az építészetben szlovákiai méretben 12,6 százalék­kal növekedett? Mi mással magya­rázható, hogy építészetünk ebben az évben először — az első öt hó­nap alatt — hárommillió koronát juttatott az állampénztárba terven felüli akkumuláció címén? Mindez annak köszönhető, hogy az ipar és az építészet irányításának új rendszerét helyesen alkalmazták az építészetben és a pártszervezetek éberen őrködtek a párt irányelvei­nek következetes teljesítése felett. Ha a jövőre nézve következteté­seket akarunk levonni az eddig el­ért sikerekből, az építészeti dol­gozók mai ünnepén vissza kell te­kintenünk a megtett útra, azokra a küzdelmekre, amelyek lehetővé tették, hogy a mai napot öröm­teljesen üljük meg. Mindenekelőtt a szocialista munkaverseny volt az, amely lehetővé tette a sikerek el­érését. Nézzük azokat a nagy kö­telezettségvállalási akciókat, ame­lyek május elseje, a IV. szakszer­vezeti kongresszus és legutóbb az építészeti dolgozók napja előtt le­folytak. Elsősorban azt a tényt kell kiemelnünk, hogy építészeti dol­. gozóink ma már helyesen értelme­zik a szocialista munkaversenyt. Mind jobban háttérbe szorul — s a legtöbb helyen már el is tűnt — az a gyakorlat, amikor a kötele­zettségvállalások formálisak voltak, az építészeti iroda asztalai mellett születtek. Az irányítás decentrali­zálása, s ezzel kapcsolatban a dol­gozók nagyméretű részvétele a termelés irányításában, meghozta eredményét. A kötelezettségválla­lások reálisak, a legfontosabb mu­tatók teljesítésére irányulnak, a legégetőbb kérdések megoldására teszik őket a dolgozók. A párt- és szakszervezeti bizottságok is meg­javították a verseny irányítását: következetesebb nevelőmunkát vé­geznek, rendszeresen ellenőrzik a felajánlások teljesítését. Ez biz­A CSKP XI. kongresszusa határozatainak teljesítéséért építőiparunkban Ha egy pillanatra visszatekintünk az elmúlt félévre s aszerint vizsgáljuk, építőiparunk milyen eredményeket ért el, azt tapasztaljuk, hogy a múlt évhez viszonyítva hatalmasat léptünk előre, sokat fej­lődtünk. A komoly fejlődés abban látszik meg igazán, hogy az 1958­as év első feléhez hasonlítva idén az első hat hónap alatt 1043 lakásegységgel többet építettünk. Építőiparunk valamennyi szakaszán fellendülés észlelhető. is, mintegy 12 imllió korona érték­ben. TISZTA A SZÄMLA A csehországi kerületekben az épí­tőipari vállalatoknak június folyamán sikerült behozniok a téli hónapok­ban keletkezett lemaradást s néhány kerületben, mint például Brnóban 56,3, Plzcňben 54,5 és Ostraván 52,2 százalékra teljesítették az évi ter­AZ ÉPÍTŐANYAG GYÄRTÄSBAN Hasonlóképpen, mint az év első hónapjaiban, június folyamán is ered­ményes volt hazánkban az építő­kat. Ezek az eredmények azt mu­tatják, hogy nemcsak építőink dol­goztak eredményesen, hanem az épí­tőanyagot gyártó dolgozók is, akik ezáltal lehetővé tették, hogy ter­ven felül is éüthessünk. A MILL1Ö TITKA A kelet-szlovákiai mérnöki építke­zések dolgozói igen jelentős munka­sikerekkel üdwözlik az építészeti dol­gozók napját. Félévi tervüket 1 mil­lió 340 ezer korona értékű munka­teljesítménnyel szárnyalták túl. Si­tosította, hogy a felajánlások nem maradtak csupán papiroson, hanem valósággá váltak, új lakásokban, a megtakarított épületanyag tonnái­ban öltöttek testet. Cikkünk első részében a munka­termelékenységnek 12,6 százalékos növekedéséről szóltunk. Tudvalevő, hogy az állandóan növekvő felada­tokat építészetünk csak a munka­termelékenység növelésével telje­sítheti. A munkaszervezés új for­mái azok, amelyek lehetővé tették a munkatermelékenység növelését, s amelyek ezt a jövőben még to­vább fogják növelni. Elsősorban olyan új építőmódszerekre gondo­lunk, mint a folyamatos építkezés, a komplex-csoportok. Ma már nem vitatható, hogy a munkaszervezés­nek ezen új formái beváltak. A dolgozók, akik a komplex-cso­portokban dolgoznak, megvannak elégedve, megvan a lehetőségük tevékeny részt venni a termelés irányításában, s így gyümölcsöztet­ni tapasztalataikat. A folyamatos építkezés — nos, itt a legegysze­rűbb a bratislavai Februári Győze­lem utca példájával érvelni. Éppen itt, a folyamatos módszerrel dol­gozó építkezésen születtek olyan eredmények, amelyekért J. Svobo­da elvtárs kollektívája (az épít­kezést végző brigád) megkapta „Az építésben szerzett érdemekért" kitüntetést. Kitüntetések ... Tobb száz építé­szeti dolgozó vette át ezekben a napokban, vagy veszi át ma az úttörő munkáért szerzett kitünte­tést. Megérdemelt kitüntetések ezek. Viselőik abban az időszakban fejtettek ki áldozatkész, kezdemé­nyező munkát,, amikor arra a leg­nagyobb szükség volt, a döntő fordulatért folyó küzdelem idején. Az új munkamódszerek úttörői ők egyik legfontosabb ipari ágaza­tunkban. Példájuk serkentse köve­tésre a többi építészeti dolgozót is. Az évek óta rendszeresen elma­radozó ágazat munkáját magasabb színvonalra éppen az a lelkesedés emelheti, amely ezeket az élenjá­ró, az újért küzdő dolgozókat fűti. Először ünnepeljük ma az építé­szeti dolgozók napját. Az ország figyelme ma felétek fordul, építé­szeti dolgozók. De nemcsak ma. Mindannyiszor, amikor egy-egy épülő új üzem, iskola, lakóház, híd, vízierőmű mellett visz el az utunk, egyre gyarapodó, szépülő hazánk lelkes építőire gondolunk. Rajta­tok múlik, hogy a szükségleteknek megfelelően — úgy, ahogy azt pár­tunk irányelvei, határozatai a dol­gozó nép érdekében megszabják — teljesítsétek feladatotokat, tegyé­tek még gazdagabbá hazánkat, gyorsabbá a szocializmus befejezé­se felé vezető utunkat. Tervfeladataik teljesítésével és túlteljesítésével ünneplik ma az építöknapját a bratislavai Magasépítkezési Vállalat dol­gozói is. A Februári Győzelem utcában a Bratislavai Magasépítkezési n. v. legfontosabb részlege dolgozói 340 lakás­egység elkészítésén munkálkodnak. Az építkezést a legújabb, öntöt betón módszerrel végzik. Az első tizenkétemeletes lakóház már el is készült s a 85 szép új otthonba' ezekben a napokban költöznek be a boldog családok. vet. Hazánkban az első hónap alatt 17 861 család talált új, korszerű ott­honra, ami 261-gyeI több, mint ameny­nyit a terv előirányzott. Orászágos vi­szonylatban a tavalyi első félévhez viszonyítva idén júniusig 5000 lakás­egységgel építettünk többet. Túltel­jesítettük az ipari építkezések tervét anyag termelése. Az első félév fo­lyamán a termelési terven felül mintegy 50 millió korona értékben gyártottunk építkezési anyagot. Ce­mentgyáraink 40 ezer tonna cement­tel, téglagyáraink 10 millió téglával, mészégetőink 133 ezer tonna mész­szel lépték túl félévi tervfeladatai­I. Haile Szelasszié etiópiai császár hazánkba látogat (ČTK) - Ő császári felsége Haile Szelasszié, Etiópia császára Antonín Novotnýnak, a Csehszlovák Köztársa­s ' m s ' t ság elnökének meghívására a július 13-17-1 napokban hazánkba látogat. Etiópia császárát útján Aida Desta Teljesítették a járási pártkonferencia határozatát A nagymegyeri járásban már nincsen egyénileg gazdálkodó E hír tudósítója is részt vett a nagyme­gyeri járás pártkonfe­renciáján, ahol az elv­társak olyan értelem­ben fogadtak el hatá­rozatot, hogy az ara­tással egyidejűleg az egész járás területén befejezik a szövetkeze­Jelenleg a járás te­rületén teljes ütemben folyik az aratás. 110 kombájn és 56 arató­gép vágja az árpát és búzát. A termés kiváló, 27-28 mázsás átlag­termésre számítanak gabonafélékből. A ta­nyi szövetkezetesek tesítést. A kommunisták például 42 mázsa árpát ezen határozatáról már arattak egy-egy hek­hírt adtunk, s ma már tárról. A jó termés fe­örömmel számolhatunk letti örömükkel páro­be arról, hogy a kom- sul a szövetkezetesítés munisták célkitűzése befejezése feletti öröm valósággá vált. Is. A kommunisták tel­jesítik vállalt kötele­zettségüket és az ara­tás után az utolsó ba­rázdák is eltűnnek a határból. A jövő évben a nagymegyeri járás földművesei mint egy nagy, megértő család küzdenek a jobb hol­napért, pártunk célki­tűzéseinek haladéktalan megvalósításáért. (sz. i.) hercegnő, a közmunka és közlekedés­ügyi miniszter neje, a császár uno­kája, továbbá Tsehafe Teezaz Aklilou Habte Wold miniszterelnökhelyettes, Ras Mosfin Silashi, Shoa tartomány főhelytartójának helyettese (a leg­fontosabb tartomány ügyvivő helytar­tója - e tartományban van Addis Abeba is), Tsehafe Teezaz T. Work Ki­dane Wold a császári udvar (palota) minisztere, Ato Yilma Deressa kül­ügyminiszter, Mulugeta Bulli vezér­őrnagy, a császár tábornoki karának főnöke, Abdoulahi Moumi, a pénz­ügyminiszter helyettese, Ato Ketama Yitru, a kultuszminiszter helyettese, Debebe Haile Mariam ezredes, a csá­szár főhadsegéde, Mefsin Begashet, Etiópia vatikáni rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere, valamint más személyiségek kísérik. Etiópia császára és kísérete hétfőn, július 13-án 10 órakor érkezik külön­repülőgépen Moszkvából a prágai ru­zyni repülőtérre. kereik titka főleg a szocialista mun­kaverseny jó megszervezésében rej­lik, melybe a dolgozóknak több mint 77 százaléka kapcsolódott be. Eredményes munkaversenyt szervez­tek az egyes munkacsoportok és építkezési részlegek között is s e verseny győztesei jelenleg a micha­lovcei építők, akiknek nagy szerepük van a félévi terv túlteljesítésében. Az építkezéseken eredményesen fo­lyik a verseny «z építőanyaggal való takarékoskodásban is. A takarékos­sági verseny keretében 271 ezer ko­rona értékű építőanyagot takarítot­tak meg. A michalovcei építők az építészeti dolgozók napja tiszteleté­re munkafelajánlást tettek, melynek értelmében ez év november 15-ig terven felül mintegy kétmillió ko­rona értékű munkát végeznek el. A kelet-szlovákiai síkságon a Latorca jobbparti védőgátjának folyamatos építésénél takarítanak meg nagy­mennyiségű építőanyagot. A LEGNAGYOBB ÉPÍTKEZÉSEN A Bratislava melletti Farkastorok­ban folyik hazánk egyik legnagyobb építkezése. A Hydrostav nemzeti vál­lalat dolgozói itt Közép-Európa leg­nagyobb olajfinomítóját, a Slovnaf­tot építik. Az építők napja alkal­mából a Hydrostav dolgozói ünnepi gyűlést tartottak, melyen értékelték félévi munkasikereiket. Az első félév tervfeladatait ezek az építők már június 19-én teljesítették s a hó­nap hátralévő időszakában nagyon jelentős értékeket hoztak létre mun­kájukkal. (szó) | MANOLISZ GLEZOSZ: | 1 j A végsőkig kitartunk f $ § ^ A testünk, mint a szikla. Szívünkben lángol tiszta § tüzeivel a cél. | Csak gyertek, ^ banditák! § A végsőkig kitartunk, mert szívünk hü acél. Nem, nem meri a hóhér semmiképp \ reánk emelni pusztító kezét. De tombol mégis, vadként vicsorog — No rajta, lódulj! Te... S te ott Mintha nagy felleg lépne dörgőn úgy ránk borult az éjsötét, a börtön. S mint kardos villám, zengő hang kiált csak: — Ne csüggedjetek soha, drága társak! S fény, fény lebbent szemünk előtt derengőn. Szász János fordítása //////////////////////////////^^^

Next

/
Thumbnails
Contents