Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)
1959-07-09 / 188. szám, csütörtök
Tudósok a legutóbbi szovjet rakétáról MOSZKVA (ČTK) - A KÉT KUTYÁT ÉS A HÁZINYULAT A FELSŐ LÉGRÉTEGEKBE TETT ÚTJUKRA ELŐKÉSZÍTŐ KÍSÉRLETI LABORATÓRIUM TUDOMÁNYOS DOLGOZOl TÁJÉKOZTATTÁK A TASZSZ TUDÓSÍTÓJÁT A JÚLIUS 2-ÁN KILŐTT SZOVJET , GEOFIZIKAI RAKÉTA TUDOMÁNYOS FELADATAIRÓL. A fő feladat a repülés különféle tényezői hatásának megfigyelése, hogy a felső légrétegekben és a súlynélküli állapotban milyen hatást gyakorolnak az állatok szervezetére, idegtevékenységére és mozdulataínak összehangoltságára. Különleges berendezés rögzítette az állatok fő élettani funkcióit: vérkeringését és lélegzését, vizsgálta izomfeszültségüket és reflexeiket a súlytalan környezetben. Filmszalagra vették a kutyák és a házinyúl viselkedését. Mihajlov, a pulkovi csillagvizsgáló intézet igazgatója, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája csillagászati A VDK Észak- és DélVietnam gazdasági együttműködését javasolja Hanoi (ČTK) — Hanoiban kedden hivatalosan közölték, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság mező- és erdőgazdasági minisztériuma levelet intézett a délvietnami mezőgazdasági minisztériumhoz és felajánlotta a műszaki együttműködés felvételét a mezőgazdaságban. Levelében hangsúlyozza, hogy az effajta együttműködés hasznos lenne és megfelelne az ország mindkét részében élő lakosság érdekeinek. A levél rámutat, hogy Észak-Vietnamban az idén rekordtermést értek ej a nyári rizsben. Délvietnami í sajtójelentések szerint Dél-Vietnam nyári rizstermése gyenge volt és egyes helyeken éhínség fenyegeti a lakosságot. tanácsának elnöke kijelentette, az új kísérlet különlegessége, hogy a rakéta hasznos teherrakománya rekordmennyiséget ért el, s a műszerek és a kísérleti állatok visszatértek a Földre. Ebből arra következtethetnek, hogy a közeljövőben a mesterséges holdat, tudományos műszereit és dokumentációját visszairányíthatják a Földre. Nyikolaj Dobrotyin, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája fizikai intézetének helyettes igazgatója kiemelte a legutóbbi szovjet geofizikai rakéta tudományos feladatainak komplex jellegét. Modern fizikai, csillagászati, élettani és orvostani időszerű problémákról van szó. J. Simpson amerikai professzor 26 ország tudósainak a kozmikus sugarakról tárgyaló moszkvai nemzetközi értekezletén kijelentette: „Elsősorban a kísérletet lehetővé tevő műszaki gondolkodás magas színvonala ejtett csodálatba. A rakétában elhelyezett készülékek segítségével szerzett ismeretek a világűrt kutató tudomány további fejlődését szolgálják. Japán késlelteti a koreaiak hazatelepítését Genf (ČTK) — A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Vöröskereszt Társasága küldöttségének képviselője, amely küldöttség Genfben a Japán Vöröskereszt és Vörös Félhold képviselőivel a Japánban élő koreaiak hazatelepítéséről tárgyal, július 7-én sajtóértekezleten nyilatkozott azokról, a késleltetésekről, amelyekkel a japán fél gátolja a végleges ' egyezmény aláírását. A japán küldöttek különféle'űrügyekkel lépnek fel, hopy ne kelljen betartaniuk előzőleg vállalt kötelezettségeiket és hogy kitérjenek a megegyezés aláírása elől, mert Japánnak nyilvánvalóan nincs szándékában belátható időn belül megvalósítani a hazatelepítést. Ezzel szemben ,a koreai fél hajlandó az egyezményt bármikor aláírni, mihelyt a japán küldöttség erre ' készségét nyilvánítja. Szófia (ČTK) — A Rabotnyicseszko Delo című lap szerdai számában közölte a BKP KB politikai irodájának határozatát .komszomolisták szervezett pártba-toborzásáról. A határozat kifejti, hogy a BKP KB politikai irodája értékelte a bolgár ifjúság nagy szerepét és jelentős hozzájárulását a szocializmus építéséhez, valamint önfeláldozó részvételét az ország gyors gazdasági fejlesztéséért folytatott küzdelemben, A lengyel nehézipar 104 százalékra teljesítette első félévi tervét Varsó (ČTK) - A Lengyel Sajtóiroda jelentése szerint a lengyel nehézipar 104 százalékra teljesítette első félévi tervét. Az említett iparág minden üzeme teljesítette"első félévi feladatait. A nehézipar termelése 1958 első feléhez viszonyítva körülbelül 15 százalékkal növekedett. A kohómüvek 34 ezer tonna acélt és 45 ezer tonna hengereltárut gyártottak terven felül. • •»•»••••« M 444444444444444444444444+4444444444444444+4 H 444 44 44 444 4 444 4 44444 4 4 44 4 4+ 444 44444 4 Kongó népe népszavazást követel Leopoldville (ČTK) — A kongói politikai pártok és a Kongói Dolgozók Nemzeti Szövetsége elnevezésű szakszervezet népszavazás megtartását követelik egész Kongó területén annak megállapítására, hogy egyetért-e a lakosság azzal, hogy 1960 júniusával megteremtsék Belga-Kongó alkotmányozó gyűlését és ideiglenes kormányát. Lumunba, a kongói nemzeti mozgalom elnöke ezenkívül egy leopoldvillei gyűlésen bejelentette, hogy a mozgalom fő követelménye a gyarmati uralom felszámolása Belga-Kongőban. és függetlenségének azonnali megadása. Az SPD többséget akar szerezni a parlamentben Bonn (ČTK) - Bonnban július 7-én véget ért a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt (SPD) vezető szerveinek ülése, amely kül- és belpolitikai kérdésekkel, valamint az SPD-én belül uralkodó helyzettel foglalkozott. Ollenhauer, a párt elnöke kijelentette, hogy az SPD a feszültség enyhítése politikája mellett tör lándzsát, a béke és a tárgyalások politikáját szorgalmazza. Ehhez többek között az is szükséges, hogy az SPD 1961-ig megtörje az Adenauer-féle CDU/CSU párt többségét a szövetségi parlamentben. Az elnökség elhatározta, állandó bizottságot létesít, amelynek feladata, hogy kidolgozza az Adenauer-féle többség | elleni harc tervét. oiWtóílUMft Bulgária Kommunista Pártja KB politikai irodájának határozata i A fergánai terület Kaskar-Maharja falujának Lenin-kolhoza egyike az Üzbég SZSZK számos kolhozának. Van kulturális otthona és könyvtára, tíz ?lemi- és két középiskolája. Minden egyes kolhoztag díjtalan orvosi kezelésben részesül. A faluban ambulatórium, kórház, szülőotthon, bölcsőde és óvódák működnek. A kolhoznak 250 fő- és középiskolai végzettségű szakembere van. A kolhozparasztok szépen berendezett lakásokban élnek, élvezik a rádió és a televízió műsorát. A képen a kolhoz falu fő utcája, előtérben a kultúrotthon. (Foto G. Bojko — TASZSZ.) s ezért az ifjúság forradalmi nevelése szempontjából célszerűnek és hasznosnak tartja, hogy a fegyveres népfelkelés 15. évfordulójának tiszteletére megszervezzék a komszomolisták pártba-toborzását. A toborzás szigorúan egyéni kiválasztás alapján, a munkában és politikában legaktívabb komszomolisták soraiból történik, hogy az élet valamennyi szakaszán megszilárdítsák a kommunista vezetést. Szovjet-kínai tudományos és műszaki együttműködés Moszkva (ČTK) — A szovjet-kínai tudományos és műszaki együttműködési bizottság július 1-töl 4-ig Moszkvában tartotta kilencedik ülésszakát, melyen jegyzökönyvet írtak alá a tudományos és műszaki dokumentáció kicseréléséről, továbbá szakemberek cseréjéről és egyes műszaki problémák megoldásán végzett közös munkáról. A szovjet szervezetek ellenszolgáltatás nélkül hengereltárut gyártó berendezések, bányaberendezések, kohászati- és energetikai berendezések, vonatok, szerszámgépek, daruk, stb. műszaki dokumentációját bocsátják, a kínai szervezetek rendelkezésére. A kínai szervezetek viszont ellenszolgáltatás nélkül színesfémkohászati, szén-, vegyi és textilipari, építészeti és mezőgazdasági műszaki dokumentációt adnak át a szovjet szervezeteknek. Kínában bevezették a nemzetközi mértékrendszert Peking (ČTK) — A Kínai Népköztársaság Államtanácsa a napokban rendeletet adott ki, melynek értelmében Kínában bevezetik a nemzetközi mértékrendszert. Az országban túlnyomórészt használt angol súly- és mértékrendszert a jövőben csak különleges esetekben fogják használni, amennyiben Kínában alkalmazott brit gyártmányú berendezésekről lesz szó, valamint egyes esetekben a külkereskedelemben. A nyári szünet kezdete, amely a világpolitikában egybeesik a genfi külügyminiszteri értekezlet „szünidejével", nem hozott uborkaszezont a nemzetközi politikai események terén< Ellenkezőleg, élénk külpolitikai tevékenységnek vagyunk tanúi, sőt a béke szempontjából néhány figyelmet keltő eseménynek is. A New Yorki Coliseum termeibe á szovjet tudomány, technika és kultúra vívmányait bemutató kiállításra az első napoktól kezdve özönlenek a lá- togatók. A nagy érdeklődés tovább tart, sőt fokozódik a kiállításnak immár második hetében is. Ez a kiállítás egyértelműen megmutatja, hogyan képzeli el a Szovjetunió a két világrendszer, a kapitalizmus és a szocializmus közötti vetélkedést, az egymás mellett élés elvén alapuló békés versenyt. Egyáltalán nem csodálatos, hogy e kiállítás az amerikai nép körében oly óriási érdeklődést keltett. Hisz a rágalmak, az uszító propaganda hosszú évei után első ízben láthatja az amerikai ember, hogyan él a világ első szocialista országának dolgozója és mit produkál. S mindannak alapján, amit itt lát, •kell, hogy megértse: a szovjet ember békében akar élni, élvezni akarja mindazt a szépet, amit maga alkotott, békében akarja élvezni munkájának gyümölcsét. t ' Az a tény, hogy New Yorkban húsz év után újból megnyíltak egy szovjet kiállítás kapui s hogy még e hónap folyamán amerikai kiállítás nyílik meg Moszkvában, meghaladja a kölcsönösen megrendezett külföldi kiállítások jelentőségét. Arról van ugyanis szó, hogy e két esemény hozzájárulhat a világ e két nagyhatalma politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak javításához, elmélyítéséhez. Ez pedig rendkívül fontos, mert az egész nemzetközi helyzet fejlődése nagymértékben a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönös viszonyának alakulásától függ. Ez az oka annak is, amiért világszerte nagy figyelem kiséri Kozlov elvtárs, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese amerikai látogatását, a vezető amerikai államférfiakkal és közéleti tényezőkkel folytatott tárgyalásait. A szovjet államférfi valamennyi amerikai megnyilatkozásában újból leszögezte a szovjet-amerikai kapcsolatok kiszélesítésének nagy jelentőséget, aminek következtében megszűnne a hidegháború okozta merev elzárkózás a nyugati hatalmak részéről és könynyebbé válnék az égető nemzetközi kérdések megoldása. Ezzel kapcsolatban Kozlov elvtárs Amerikában is újból felhívja a figyelmet arra, mily hasznos volna a csúcsértekezlet megtartása a megoldásra érett nemzet- j> közi kérdések békés rendezése szempontjából — függetlenül attól, milyen eredménnyel zárul a külügyminiszterek genfi értekezlete. Kozlov miniszterelnökhelyettes amerikai politikusokkal, köztük Eisenhower elnökkel és Nixon alelnökkel a szovjet-amerikai kapcsolatokról, de a külügyminiszteri értekezlet napirendjén szereplő kérdésekről is , folytatott eszmecseréje és e szovjet államférfi amerikai látogatásának kedvező visszhangja is azt mutatja, hogy a mai nemzetközi helyzet nem kedvező a csökönyösen hidegháborút és erőpolitikát folytató imperialista politikusoknak. Á hidegháború híveinek bástyája maradt azonban továbbra is Nyugat-Németország, amelynek vezetői görcsösen ragaszkodnak túlhaladott álláspontjukhoz. Ezt bizonyítja a Nyugat-Berlinben a múlt héten lezajlott provokációs elnökválasztás.Igaz, ez is kétélű fegyver, mert még jobban előtérbe helyezi a nyugat-berlini kérdés sürgős rendezésének feltétlen szükségességét. Ez is igazolja a béke híveinek világszerte egyre erélyesebb fellépését, akik a Szovjetunió vezetésével latba vetik minden erejüket az európai békét fenyegető nyugat-berlini helyzet rendezése, a megszállási rendszer megszüntetése érdekében. Az európai közvéleménynek ezt a határozott kívánságát, a háborús tűzfészek felszámolását követelte a varsói Kultúra és Tudomány Palotájában két napig ülésező békeértekezlet is. Ez a konferencia, amelynek- hivatalos neve „Értekezlet az enyhülésért és az, európai biztonságért", egészen új nemzetközi fórum. Nem a Béke-Világtanácshoz hasonló nemzeücözi békeszervezet hívta össze, hanem több európai neves személyiség. Tanácskozásain Európa 22 országából 121 küldött vett részt. Az európai népek e küldöttei különböző meggyőződésű, különféle pártokhoz tartozó emberek, akik egy közös célért küzdenek: a háború veszélyének elhárításáért. Az értekezletről az európai közvéleményhez intézett felhívás rámutat arra, hogy a nemzetközi feszültség enyhítésének és az európai béke biztosításának alapvető feltétele a német kérdés rendelése. Az értekezlet egyben hangsúlyozta, a német békeszerződés megkötésének fontosságát. Ugyanakkor az európai népek képviselőinek e fóruma nyomatékosan követelte a csúcstalálkozó mielőbbi megtartását. A békét veszélyeztető háborús gócok felszámolása kontinensünkön valamennyi európai, de nemcsak európai nemzetnek oly szívügye, hogy a varsói békeértekezlet hangját előbb-utóbb meg kell hogy szívleljék Washingtonban éppúgy, mint Londonban vagy Párizsban. Napjainkat azonban nemcsak a nemzetközi kapcsolatokat és az égető külpolitikai kérdéseket érintő események jellemzik. Számos olyan helyi jelentőségű történésnek vagyunk tanúi, amelyeknek összességükben nemzetközi politikai jelentőségük is van. Ebben kell latnunk pl. a kapitalista világ különféle részeiből naponta érkező híreket arról, hogy a dolgozók tíz- és százezrei, sőt milliói kenyérharcuk legerősebb fegyveréhez, a sztrájkhoz folyamodnak. Ugyanakkor, amikor az olasz kereskedelmi tengerészek a világtengerek minden részén több mint négy hete megtagadják a munka felvételét, valamennyi angliai vidéki nyomdában is szünetel a munka, korlátozott terjedelemben jelennek meg a legnagyobb londoni napilapok, sőt az a reális veszély fenyeget, hogy a brit birodalom fővárosa napokon belül teljesen újság nélkül marad. Erősen mozgolódnak az amerikai acélipari munkások, a több mint egy féléve húzódó eredménytelen tárgyalások után sztrájkkal fenyegetőznek. Nagyobb darab kenyérért, elviselhetőbb munkafeltételekért sztrájkol a belgiumi vájár, a japán munkás, a dél-amerikaia dolgozók számos rétege. A kapitalista világban egyre magasabbra emelkedő sztrájkhullám szemléltetően mutatja, mily korhadt e régi, idejét múlt rendszer. A múlt hét végén Athénban hivatalosan is megerősítették, hogy Manolisz Glezoszt, Görögország nemzeti hősét más görög hazafiakkal együtt ma, július 9-én hadbíróság elé állítják. A görög reakció a kémkedés hamis és alaptalan vádjával így akarja Görögország szabadságának rettenthetetlen harcosát, a demokráciának, a görög nép jogainak védelmezőjét eltenni útjából. A reakció azonban a „kémkedés" átlátszó vádjával nemcsak Manolisz Glezosz életére tör, hanem a demokratikus szabadságmozgalomra is csapást akar mérni. A görög kormány hónapok óta arra készül, hogy amerikai atomrakélatámaszpontot létesítsen országa területén. A görög nép körében nagy felháborodást keltett, hogy Görögország német megszállásának egykori szervezőjével, Heusinger tábornokkal is tárgyalt a szocialista tábor ellen irányuló rakétatámaszpontok ügyében. így a Glezosz elleni terv azt a célt szolgálja, hogy megfélemlítsék mindazokat, akik ellenzik az amerikapárti politikát, akik tevékenyen harcolnak a rakétatámaszpontok építése ellen s állást foglalnak a Hruscsov elvtárs javasolta balkáni atommentes békeövezet megteremtése mellett. Manolisz Glezosz és társai védelmére kelnek az igazi demokraták az egész világon. A legkülönfélébb társadalmi szervezetek és egyének Európa, Ázsia, Afrika különféle országaiból, de Amerikából .is a tiltakozó határozatok, levelek özönével tiltakoznak az athéni törvényellenes per ellen. Hazánk népe is a tiltakozó levelek, táviratok és határozatok ezreiben juttatja kifejezésre igazságos felháborodását Glezosz üldöztetése felett és követeli, hogy a többi fogvatartott görög hazafival együtt azonnla bocsássák szabiidon. A Manolisz Glezosz megmentéséért vívott harc újból világosan mutatja, mily nagy erőt jelent a világ közvéleménye, mily erős a békeszerető és demokratikus emberek szolidaritása. < P. I VJ SZÓ r4 1 1959. július 9i