Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)
1959-07-04 / 183. szám, szombat
Jaroslav Boučék : A sammarok visszatérnek (2) Ki tudná megmondani, miért éppen itt, termékeny síkságon ugyan, de az ország szívétől oly messze, ellenséges hordák támadásai ellen védtelenül nőttek ki a mai Bukarest helyén az első települések? Ki tudná megmondani, mi késztette első lakóit arra, hogy éppen itt, a szűk és sekély medrű Dimbovica mellett építsenek fedelet a fejük fölé és nem valahol a biztonságot nyújtó Kárpátok tövében, vagy ott, ahol már akkoriban mozgalmasabb volt az élet, ahol egy politikai, kereskedelmi és kulturális központ fejlődésének jobbak voltak a feltételei? A főváros egy kis temploma Bucur nevét viseli. Pásztor volt és a legenda szerint — amelyet nemzedékről nemzedékre éltet a szájhagyomány — neki tetszett meg először ez a hely, amelyért érdemesnek tartotta felhagyni a kóbor, sátoros életmóddal. Később róla nevezték el a települést, amelyről mintegy ötszáz évvel ezelőtt emlékeznek meg először a legendáknál sokkal szavahihetőbb krónikák. Ne kutassuk e város eredetét, határozott feleletet adni erre a kérA Szabadság-park gyönyörű szép tava (A. Bauh felvétele) kebb, zegzúgosabb, felemásabb, de annál érdekesebb mellékutcákba s az üzleti negyedbe is, ahol kirakat van kirakat mellett, ahol a napnak minden szakában hullámzik a tömeg és vásárol a különféle magazinulokban, élelmiszert áruló alimentarakban, a nagyszerű süteményt kínáló cof e tariákban, a sokféle cigarettával és dohányfélével csalogató tutungerikben, a szellemi táplálékot, könyvet kiállító libraria nostrákban, a textilt és A Floreasca-negyed egyik új utcája désre ma már meddő és talán felesleges próbálkozás volna. Vegyük egyszerűen tudomásul, hogy alig 280 kilométerre a Fekete-tengertől, huszonöt kilométernyi átmérőjű területen fekszik a Román Népköztársaság fővárosa, amely egy fél évszázad alatt megnégyszerezte lakossága számát, s ma egy és negyedmilliónyi embertömegnek ad fedelet, munkát és kenyeret. Nehéz volna határvonalat húzni a régi és az új városrészek közé, amint az többé-kevésbé megtehető például Prágában, habár természetesen a román fővárosban is vannak teljesen új negyedek. Nehéz azért, mert az új átszövi a régit, mindinkább elhatalmasodik rajta. így jött és jön létre Bukurest világvárosi jellege. Mi adja ezt a jelleget? Elsősorban a széles és hosszú sugárutak, a bulvárok, amelyeknek mindkét oldalán rózsabokrok ezrei nyitják tavasszal színpompás szirmaikat. Kevés nagyváros van, amely beláthatatlan kertként hat az emberre és Bukarest ilyen, öt összefüggő hatalmas tava, amelynék partjain strandok, csónakházak, nagyszerű kulturális létesítmények és éttermek épültek, meg számtalan parkja, amely árnyékot, felüdülést, ózondús levegőt ad a forró nyárban — jogos büszkeséggel tölti el a bukarestit. A belváros fő útvonalain sokemeletes impozáns épületek sorakoznak egymás mellé és terein szobrok hirdetik a román múlt nagyjainak dicsőségét. Ellátogatok a szű(Gály I. felvétele). cipőt, a húst, zöldséget, gyümölcsöt, sajtot és ki tudja még mit bőségben elénk táró kisebb-nagyobb üzletekben. Amerre járok, majdnem mindenütt beleütközöm figyelmet keltő műemlékekbe, elsősorban az architektonikailag rendkívül változatos, a Balkán múltját idéző évszázados görög-keleti és más templomokba, amelyekből mintegy százat találhatunk Bukarestben. Az új lakásépítkezéseket is szeretném megtekinteni és alig mondom ki a szót, szíves vendéglátómnak, az Előre szerkesztősége tagjával, Kolozsi Márton elvtárssal már a gyönyörűszép Floreasca-tő melletti azonos elnvezésű új negyed, a város legnagyobb építkezése felé száguld velünk a Pobjeda. A floreascai munkások alkalmazzák a legnagyobb mértékben az építkezés ipari formáit, az előregyártott elemeket, s ők tudták aránylag a legjobban csökkenteni az önköltséget, amely bizony éppúgy, mint nálunk, Romániában is túlságosan magas. Itt már nem 80 — 100 ezer, hanem 50 — 55 ezer lejért építenek egyegy lakásegységet. És mégis szépek, kényelmesek a négyemeletes, erkélyes, racionálisan és gyorsan, de ugyanakkor tetszetősen épített házak két-három szobás lakásai. Utcasorok készen, utcasorok épülőben, terjeszkedik a város és mind több dolgozó jut igényeinek megfelelő lakáshoz ... A Vatra Lumincasa-negyedben, amely szintén nemrégen épült, már minden lakásnak megvan a gazdája, a házak környéke is rendezett és ŕW'parkocskák, a játszóterek vidám gyermekzsivajtól hangosak. Alig néhány száz lépésre innét felkiáltójelként tör az égnek a polgári ejtőer nyősök gyakorlótornya és a tőszomszédságban a főváros legnagyobb sportlétesítményét, a majdnem száz ezer főt befogadó Augusztus 23. stadiont vesszük kívülről-belülről szemügyre. 1953-ban a lakosság brigádmunkájával tüneményes gyorsan, néhány hónap alatt készült el, hogy méltó helyen nyithassák meg a Világifjúsági Találkozót. A Floreasca szintén akkor épült sportlétesítményeivel, Közép-Európa egyik legszebb fedett csarnokával, nagy tornatermével 35 méteres uszodájával, könynyűatlétikai fedett pályájával és más szabadtéri pályáival együtt ez a stadion is hivatott kielégíteni a román szurkolók népes táborának sportszeretét. Munteanu elvtárs, gépkocsivezetőnk ezután elvisz minket a központi vásárcsarnokhoz, az oborhoz, amely nemcsak igazán nagyméretű és bőven el van látva különféle hústermékkel és más élelmiszerrel, hanem — ami nem kevésbé fontos — ragyog a tisztaságtól. Mellette piac tarkállik, ahol a zöldség és gyümölcs hegyei mögött az őstermelők harsány szóval, pergő nyelven kínálják a felhozott portékát, s egymást túllicitálva dicsérik minőségét. Beesteledett, s amikor éppen azon töröm a fejemet, hogyan zárhatnám a legjobban ezt a mozgalmas napot, Munteanu elvtár-s felkér, látogassak el a lakására, örömmel fogadom a meghívást. Csendes, külvárosi utcába fordulunk be, két oldalán takaros kiskertes házak. Munteanu elvtárs fürgén ugrik ki a kocsiból, nyitja a kerti kaput és a gazda előzékenységével invitál befelé. Ügy tűnik nekem, mintha hirtelen meseországba léptem volna. A román stílusban épített házikó, a hét törpe miniatűr kastélyra emlékeztet. De belül van hely bőven konyhának, két szobának, amely ragyog a tisztaságtól és jói berendezett, nem hiányzik belőle a könyvtár, a rádió, a lemezjátszó és néhány, főleg tengert ábrázoló kép sem. Ion hétgyermekes paraszti családban született Dobrudzsában. Négy elemit végzett, többre nem futotta a szülők ínséges jövedelméből. Azután már egymaga verekedett az élettel. Gépkocsivezető lett és húsz éven Keresztül egy keveset fizető, de annál többet követelő orvos szolgálatában állt. — Nem volt sem éjjelem, sem nappalom — mondja elgondolkozva — éppen hogy megéltem. Foglalkozásomnál fogva azonban szétnéztem egy kicsit a világban is. Jártam Olaszországban, Franciaországban, Görögországban és Észak-Afrikában is. Ma az Előre gépkocsivezetője, van két kezével épített háza, a fészerben büszkén mutatja öreg alkatrészekből készített autóját, a felesége egy cukrászdában dolgozik, a fia pedig már nem négy elemit végez, hanem mint műhelyvezető mester A kereskedelmi negyedben (A. Bauh felvétele). gépészetet tanul az egyetemen. Mérnök lesz! — Jól élünk, nem hiányzik semmink. Csak azt sajnálom, hogy már ötvenöt éves vagyok — mondja, majd halkan hozzáteszi: — Az is kár, hogy nem harminc évvel ezelőtt győzött ez a mi rendszerünk... GÄLY IVÄN Daud Szalman tábornok a kormány nevében üdvözli a visszatérő sammarokat „Mi, — mondta nevükben, — készek vagyunk életünket áldozni azért, hogy elűzzük Kasszemet és a kommunistákat Irakból". Amikor elbeszélgettem a sammar törzs egyszerű tagjaival, egészen másról győződtem meg. Ők és törzsük összes tagjai félnomádok. Mint a sammarok túlnyomó többsége, szörnyű nyomorban és tudatlanságban tengődnek. Attól még nem volt jobb a soruk, hogy egyes sammar sejkek Maszulban luxusvillákban laknak és a legújabb típusú amerikai autókon járnak. Március 8-án következett be tragédiájuk, amikor Ahmed Adsill parancsára több száz fegyveres sammar támogatta Sawaf ezredes moszüli lázadását. A lázadás dicstelen vége után bedőltek Ahmed Adsillnak, hogy a Kaszszem-kormány bosszút áll rajtuk, s ezért páni félelmükben több mint 100 ezer marhával elmenekültek. — Nem volt könnyű életünk idegenben. Nem volt elég élelmünk és takarmányunk. A legelők gazdái még ránk is lőttek. Mentünk és csak A Tigris és az Eufrátesz folyók között a Dzsezireh sivatag homokjába vesző Teli Szufuk iraki határállomás kis szobájában üldögéltünk. Mellettem telepedett le Szaad Abu Fejt, a sammar törzs egyik főnöke és néhány embere, Iszmail Abud, a arab újságok „arab nacionalistáknak" vagy „elvhű forradalmároknak" nevezték az elmenekült sammarokat. Ugyanezek az arab lapok április 12-én közölték Ahmed Adsillal — Javvarnak, a sammarok fösejkjének nyilatkozatát. mentünk egyre előre idegen földön, de sehol nem leltünk menedéket. Ezért nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy Abdel Kerim Kasszem felhívással fordult hozzánk, hogy térjünk haza. Mohamed Ahmed Sanufi, a visszatértek között található néhány írástudó sammar egyike mesélte ezt nekem. Hosszú lebernyegéből előhúzott egy piszkos és megsárgult röplapot és szemmelláthat ô elégedettséggel — nem tudom már hányadszor újból felolvasta. ... Aznap este Baadzs Sammar faluban ünnepi lakomát csaptak. Háromezer bárányt vágták le erre az alkalomra. Daud Szalman al — Dzsenabi tábornak, az északi katonai körzet parancsnoka, a moszuli kormányzó és a lakosság képviselői is eljöttek. Az ünnepségen részt ' vevő egyik sammar sejk így szólt hozzám: — Ez az Ahmed Adsill okozta viszontagságainkat. Önkényesen elhatározta, hogy részt vesz az összeesküvésben, de a törzs érdekeire nem gondolt. Kitaszítjuk őt a törzsből és mától kezdve Misaan álFajszalt tekintjük sejkünknek. Vele is sikerült beszélgetnem. Misában al Fajszal kezdettől fogva ellenezte Ahmed Adzsill kormányellenes tevékenységét. Most, a köztársasági hivatalos szervekkel együtt tevékenyen közreműködik a törzs többi tagja hazatérésének elősegítésében. Az a hír járja, hogy Ahmed Adsill 250 ezer hektár földjét elkobozzák és kiosztják a nincstelen vagy kevés földet birtokló sammaroknak. — Természetesen, semmi kifogásunk sincs ellene — mondta Misaan al Fajszal sejk és elmosolyodott. (Megjelent az Ogonyokban) Egy sammar család átlépi a határt moszüli helyőrség alezredese és több katona. Szaad Abbu Fejt sejk éppen tegnap adta át a menleveleket a törzs háromszáz tagjának. Az, aminek szemtanúja voltam, ötödnapra történt azután, hogy a sammarok visszatértek házaikba, az elnéptelenedett falvakba, az elhagyott legelőkre és mezőkre. Előttem zárült le annak a 20 ezer embernek tragédiája, akik márciusban elhagyták az országot. A reakciós érzelmű sejkektől félrevezetve, tevékeny részt vettek a március 8-án kitört mossuli ellenforradalmi lázadásban. Amikor nyilvánvaló lett a lázadás kudarca, a sejkek magukkal vitték külföldre az egész törzset. De nem volt ott fenékig tejfel az életük. A csalásra is csakhamar fény derült. A törzs sok egyszerű tagja megértette, hogy reakciós bérenceknek estek áldozatul. Ezért, mihelyt a Kasszem-kormány kihirdette, hogy a sammarok hazatérhetnek és szavatolta biztonságukat, örömmel kezdtek visszaszálling ózni. Ötödnap már 16 ezren lépték át a határt. ... Dúlt az Arábiai sivatagok forró szele, a „hamsi". Bizony fejünkre borítottuk a burnuszt. A homok- és porfellegből csakhamar előbukkantak az első embercsoportok. Jöttek a férfiak vállra vetett puskával, mellettük tevék, kisebb juhnyájak poroszkáltak. Fáradtan bandukoltak a nők és a gyermekek. Szemem láttára oszlott el a hazugság sűrű köde, mely e zömükbeft becsületes emberek körül terjengett. Egyes Sammarok a sivatagban ftj SZÖ 8 * 1959- július 4.
