Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)
1959-07-22 / 201. szám, szerda
Vildg proletárjai, egyesüljetek ! ÜJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959 július 22. szerda 5U fillér XI. évfolyam, 201. szám A PÁRTFEGYELEMRÓL Pártunk alapszabályzatának bevezető mondata hangsúlyozza: Csehszlovákia Kommunista Pártja az azonos elveket valló embereknek — kommunistáknak — a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a dolgozó értelmiség tagjaiból szervezett önkéntes herei szövetsége. Különösen nagy jelentősége van itt az „önkéntes harci szövetség" szavaknak. Hiszen úgy. amint például a hadsereg akciója sikerének elsődleges feltétele, hogy minden harcos példásan teljesítse a rábízott feladatot, pártunk célkitűzései elérésének is döntő feltétele, hogy minden tagja feladatainak valóra váltásival következetesen harcoljon annak eléréséért. Ez megköveteli a pártfegyelem szigorú betartását pártunk minden egyes tagjától. Pártonkívüliek, akik még nem ismerték fel teljes egészében a kommunisták mindennapi munkájának értelmét, gyakran felteszik a kérdést: „Mi haszna van ennek az elvtársnak abból, hogy éjjel-nappal a gyűléseken tölti idejét és mások ügyének elintézésével törődik?" A válasz a kérdésre egyszerű és bizonyára legtöbbször így hangzanék: Kommunista vagyok, pártfeladatot teljesítek! S ebben a válaszban minden benne van. Kifejezi a párt célkitűzéseinek eléréséért folytatott áldozatvállalást, az önkéntes pártfegyelem tudatát - megindokolja, hogy a kommunisták a társadalom érdekében miért teljesítik ezt, vagy azt a feladatot anélkül, hogy erőíeszítéseikért külön jutalmat várnának. Pártunk az összes dolgozók egyre boldogabb életéért dolgozik. Ebben a harcban a kommunisták tízezrei naponta lemondva személyes kényelmükről, minden személyes előny nél!;ül gondoskodnak a termelési, társadalmi és állami ügyekről, azon problémák megoldásáról, amelyektől az üzem, vagy az EFSZ termelésének előrehaladása, a község illetve a város fejlesztése, a kulturális élet fellendítése, végeredményben anyagi és kulLurális életszínvonalunk fejlesztése függ. A kommunisták ezen törekvésének legszebb jutalma egész pártunk érdemeinek elismerése a dolgozók jobb életének megteremtéséért vívott harcban, az egyes pártszervezetek . sikerei a feladatok teljesítésében, a i párt és a nép kapcsolatának elmélyí- ' tésében, a párt iránti, vezető szerepe iránti bizalom megszilárdításában. A pártunk tagjaival szemben támasztott követelmények nagyok. A párt megkívánja, hogy a kommunisták . példamutatók legyenek a munkában és a magánéletben egyaránt. Ez azt jelenti, hogy bizonyos mértékben megmutassák, milyen emberekből kell összetevődnie a jövendő kommunistfe társadalomnak. Az új társadalmi rendet kommunista pártunk vezetésével a szovjet nép példája nyomán mi magunk teremtjük meg. De a kommunistáknak ezenkívül különleges jogaik vannak, melyeket a párton belül érvényesítenek és különleges kötelességeik vannak, amelyeket a legnagyobbrészt a tömegek, a dolgozók körében kell teljesíteniük. Emellett a párttag joga egyúttal kötelesség is. Kötelesség azért, mert jogainak érvényesítése nélkül nem végezhetne jő pártmunkát az emberek között a dolgozók érdekében. Másrészt a párttagoknak a pártalapszabályzatban kitűzött kötelessége az a feladat, amelyet a kommunistának teljesítenie kell. hogy ezzel hozzájáruljon pártunk politikai irányvonalának, egész törekvésének valóra váltásához. A párttag jogait és a pártalapszabályzatban megszabott kötelezettségeit a fentiekben tudatosan hoztuk közös nevezőre. Hiszen a kettő között a legszorosabb összefüggés van. Vegyük például a következőt: a párttagnak joga van részt venni a taggyűlésen a pártpolitika kérdéseinek megtárgyalásában. Amennyiben ezt a jogát egyes esetekben nem gyakorolja - a továbbiakban a szervezet működési körzetében nem dolgozhat jól a párt politikájának teljesítéséért. Nem teljesítheti például a taggyűlés határozatát, hiszen ez ismeretlen előtte. Márpedig sok pártszervezetben előfordul, hogy a tagok egy része hiányzik a taggyűlésről, megsértve ezzel a pártfegyelmet, gyöngítve a pártszervezet akciőképességét. A pártfegyelemnek pártunk életében egyre nagyobb a jelentősége. A fegyelem kapcsolja egybe az aktív pártmunkát éi a kommunista kötelezettségeinek teljesítését a munkafeladatok teljesítésével és a kommunista magánéletével. E kettőt ugyanis lehetetlen különválasztani. A kommunistának nemcsak a munkafeladatok teljesítésében kell példát mutatnia, hanem a magánéletben is példás családi élettel, a gyermekek nevelésével és más hasonlókkal. A pártfegyelemhez nagyon szorosan hozzátartozik az éberség. Ezzel kapcsolatban megemlítünk egy nagyon tanulságos esetet. Az északcschországi üvegipar svori üzemeben volt igazgató 1946 óta J. F. párttag. 1956-ban szolgálati úton Párizsban járt és ekkor magánlátogatást tett Bordeauxban az ottani üveggyárban, ahol a háború előtt dolgozott. A gyártulajdonossal elbeszélgetett a csehszlovákiai üveggyártásról. A kapitalista vállalkozó ezt jól ki tudta aknázni: a bordeauxi üveggyár rövidesen bevezette a miénkhez hasonló termelést. Ilyen felelőtlenséget és az éberség teljes hiányát hazánk egyetlen állampolgára esetében sem lehetne mentegetni, annál kevésbé egy kommunistánál. J. F. ezért pártbüntetést kapott és leváltották vezető beosztásából. A pártfegyelem megsértése azonban nem mindig jelentkezik hasonló formában, mint amilyenre az előző példában rámutattunk .Gyakran észrevétlenebb, de nem kevésbé káros formában mutatkozik meg. Például: Pártunk Központi Bizottsága, vagy valamely más pártszerv bizonyos határozatot fogad cl. A kommunistáknak, akiket a határozat érint, munkájukban ehhez kell igazodniok, meg kell magyarázniok azt a tömegszervezetekben, üzemekben, vagy hivatalokban, munkatársaik körében és a gyakorlati életben meg kell valósítaniok. Egy idő múlva azonban megállapítható. hogy a szóban forgó határozatot nem teljesítették, vagy pedig, hogy a kommunisták nem harcolnak megfelelően a párthatározat valőraváltásáért. Ily módon a felelősségükre bízott szakasz lemarad. Ennek okait kutatva kiderül, hogy a kommunisták nem fordítottak megfelelő gondot a határozat következetes teljesítésére, megfeledkeztek róla és hagyták, hogy a dolgok ösztönösen folyjanak körülöttük. Ily módon azonban aligha jutnánk messzire. Ahol ilyen esetek előfordulnak, ott hiányzik a rendszeres ellenőrzés, az elvtársi bírálat és az öntudatos, harcos fegyelem. Pártunk az azonos elveket valló emberek önkéntes harci szövetsége. Tudjuk, hogy harc nélkül, szorgalmas munka nélkül a párt által kitűzött célt nem érhetjük el. Fegyelem híján, a kötelességek önkéntes, öntudatos és áldozatkész teljesítésének hiányában törekvésünk sikertelen lenne. Gondoljunk csak a jelenlegi nagy akciókra, például az iparban a munkásbérek átépítésére, az építészetben a lakásépítésre, a mezőgazdaságban a CSKP KB márciusi és júniusi ülése határozatainak valóra váltására stb. Mindezen akciók sikerének elsőrendű feltétele a kommunisták öntudatos pártt'egyelme a munkában, arra irányuló összpontosított törekvésük, hogy a párt utasításait. maradéktalanul tejesítsék. Minden kommunista pártunkba lépésekor magára vállalta, hogy teljesíti pártunk alapszabályzatának követelményeit, érvényesíti tagsági jogait és valóra váltja kommunista kötelességeit. Csakis így járulhat hozzá a pártunk iránti nagy tisztetetnek és elismerésnek továbbmélyítéséhez, melyet a kommunista párt eddigi tevékenységével és a dolgozók érdekeit követő politikájával egész népünk körében szerzett. Éjjel-nappal, ünnepnap-vasárnap ARASSUNK, (SÉPEUÜNK Újból jóra fordult az idő. Itt az alkalom, a várva várt idő, amikor újból teljes ütemben megindulhatnak a gépek. Legyen most mindennél elsőbb az aratás és a termés mielőbbi betakarítása. Az idei qazdag termésnek még javarésze aratatlan. A szövetkezeteseknek", az állami gazdaság dolgozóinak ne legyen addiq nyugtuk. amíg a termés fedél alá nem kerül. Az ünnepek, a vasárnapok váljanak munkanapokká, a gépek dolgozzanak éjjel-nappal. A parasztember fogjon össze az ipari munkással, fogjon kaszát minden munkabíró ember, hisz nem kevesebbről van most szó. mint valamennyiünk kenyerének meomentéséről. Igen. a kenyérért folyik most a küzdelem, a kenyérért, melv életet, jólétet, gazdaqságot jelent. A bratislavai kerületben a gabonabegvűjtés tervét július 20-ig 21,8 százalékra teljesítették. Ez az eredménv mindenekelőtt a somorjai és a szenei járásoknak köszönhető, amelvek az országban elsőként téliesítettek a qabonabeadást. CSomoria az első. Szene a másodikl. E nagyszerű eredményeket a két járás szövetkezetesei a falusi pártszervezetek. a nemzeti bizottsáook és az üzemi munkások segítségével érték el. A begvűitő-üzem dolgozói saját szállítási eszközökkel seqítik a szövetkezeteket. így a szenei járásban már minden eoves szövetkezet teljesítette a qabonabeadást. A kerüleuien 8ő szövetkezet teljesítette a Qabonabeadást Július 20-án a kedvezőtlen időjárás ellenére is 0.7 százalékkal gyarapodott a bratislavai kerület begyűjtő-üzemeibe beszállított gabona. Á qabonabepvűités tervének teljesítése ezzel 22,5 százalékra emelkedett. A bratislavai kerületben július 21ig a begyűjtés állami tervét 83 szövetkezet teljesítette, ebből 36 a somorjai járásban, 26 a szenei járásban, 18 a dunaszerdahelyi járásban és 1 szövetkezet a nagymeg.veri járásban. További 150 szövetkezet már megkezdte a gabonabegyűjtés teljesítését. A prešovi kerületben a szövetkezetesek már a hétfő délutáni kedvező időt is kihasználták az aratásra. A szövetkezetek megsegítésére az ipari üzemekből és hivatalokbői is érkeztek dolgozók. A kerületben a kenyérgabonának még több mint a ftle lábon áll. Legjobban haladnak az aratással a szobránci, nagykaposi és a michalovcei járásokban. A szobránci járásban a kenyérgabonának alig 10 százaléka vár aratásra. A kerületben eddig több mint 4000 vagon termést csépeltek ki és 200 vaqonnal adtak az államnak. Befejezték a kenyérgabona aratását A szobránci járás állami gazdaságai a napokban befejezték a kenyérgabona aratását. Kicsépeltek 100 vapon gabonát. 300 hektáron elvéqezték a tarlohántást és a tervezett területnek több mint a felét másodnövénvekkel vetették be. Segítenek a fiatalok A tornaijai járásban levő Padnót községből érkezett a hír. hogy a falu fiataljai nagy részt vállaltak az aratási és cséplési munkákból. A CSISZ-szervezet tagjai ifjúsági brigádot létesítettek, amelyet két csoportra osztottak. Az egyik csoport vezetője Bodon Jenő, a másiké Gallos Erzsébet. A két csoport versenyre kelt. Elhatározásuk, hogy hatékony segítséget nyújtanak a szövetkezetnek a termés mielőbbi betakarításáért indított küzdelemben. Jó á termes Mondok Gábor dunaszerdahelyi levelezőnk egyik írásában arról értesíti szerkesztőségünket, hogy az állami gazdaságok is igen gazdag termést aratnak az dén. A tervezett hektárhozamokat vatamennvi gabonaféléből túlszárnyalják Az aratás mellett a cséplőgépek is zúgnak A búza majdnem 30 mázsás átlagheKtárhozarnmal kecsegtet. Az egyévi szorgalmas munka tehát a Dunaszerdahelyi Állami Gazdaságban is nagyszerűen gyümö'csözik. Most'már csak az a fontos, hogv a termés mielőbb a raktárakba kerüljön. Jobban használjuk ki a gépeket A rimaszombati járásban az idén | 116 aratógép és 7 kombájn .dolgozik. | Jelenleg már az egész iárás terülei tén folyik az aratás. Napjainkig kö! zel 3000 hektárról aratták le a gaj bonaféléket. Lemaradás mutatkozik , azonban a tarlóhántás és a tar'óta' sármányok vetése körül. Ezért szükséges, hoqy a qépeket éjíeli műszakban is használják. Ezer mázsát csépeltek Szlovákia leqdélkeletíbb járásában, a királyhelmecibon már lassan végére járnak az aratásnak és csak napok kérdése a gabonabeadási kötelezettség teljesítése. A nagy munkában a szövetkezetek segítségére siettek az ipari munkások is. s az ifjúság is naqv részt íáUalt az aratási munkákból. A pólyány; szövetkezetesek megsegítésére például a sninai járásbői jöttek fiatalok. A 22 tagú ifjúsági brigád közel 1000 mázsa gebonát csépelt ki a szövetkezetnek. Tíz nappal korábban Az ipolybalogi szövetkezetesek úgy gondolják, hogy az aratási munkákat az idén a tervezett határidő előtt 10 nappal korábban elvégzik. Ä gépeket teljes mértékben kihasználják. Az aratás mellett a tarlőhántással is jól haladnak, mivel a gépeket két műszakban dolgoztatják. Nappal aratnak, az .éjszakai órákban pedig tarlohántást végeznek. (sz. i.) ÁZ ELSŐ FÉLÉV EREDMÉNYEI Gazdaságunk sikeresen fe jlődik AZ IPAR TERVÉT 101,7 SZÁZALÉKRA TELJESÍTETTE • AZ IPARf TERMELÉS NÖVEKEDÉSE A M ÜLT ÉV ELSŐ FELÉHEZ VISZONYÍTVA 11,2 SZÁZALÉKOT XESZ KI A Rudé právo jelenti: Örömmel teljesítette. Az ipari nyerstermelés mondhatjuk, hogy az 1959. év első a múlt év ugyanazon időszakához vifelének eredményei további sikereket szonyítva további 11,2 százalékkal hoztak országunknak. Ez elsősorban növekedett. A részletesebb áttekinaz ipar fejlesztésére vonatkozik, mely tés arra mutat, hogy a termelés a — amint ez az Állami Statisztikai Hi- legfontosabb készítmények java révatal előzetes adataiból kitűnik — szénéi további emelkedést mutat, az első félévi tervét 101,7 százalékra Ezt a következő táblázat bizonyítja: 1959 január —június A terv emelkedés 1958 Gyártmány teljesítése a termelés első feléhez */»-ban viszonyítva */«-ban Villanyáram 99,4 10 555 mii. kWó 11,6 Kőszén 100,5 14 016 ezer tonna 3,6 Nyersvas 100,2 2 060 ezer tonna 10,3 Acél 182,0 3 015 ezer tonna 10, S Hengerelt anyag 99,7 1935 ezer tonna 4,fi Cement 102,« 2 284 ezer tonna 19,9 Televíziós készülék 101,9 87 501 darab 38,3 Személyautó 100,5 24 948 darab 18,2 Traktorok 100,8 14 449 darab 18,3 Gyapjúszövet 100,8 22 7 millió m 7,1 Hús és húskészítmények 101,5 262 500 tonna 4,9 csök« kenés Tej 105,0 488 8 millió liter 7,3 emelkedés Dolgozóink törekvésének eredméEz jó előjel az egész évi terv túlnyei, melyek a XI. pártkongresszus teljesítésére és ezáltal népünk jóléirányelveinek teljesítésére irányulnak, te további növekedése feltételeinek az első félévben rendkívül kedvezőek. megteremtésére. A Leninről elnevezett szovjet elektrotechnikai intézetben új termet építettek a transzformátorok és más magasfeszültségű villanygépezetek kipróbálására. Most szerelnek be egy rendkívül nagyfeszültségű gépet, melyet az épülő új erőmüvekben és a magasfeszültségű távvezetékeken alkalmaznak. (Foto V. Kunov — TASZSZ). A külügyminiszterek genfi értekezletének XXII. ülése A Nyugat ellenjavaslatot nyújtott be SAJÁT JAVASLATÁHOZ Genfben a Nemzetek Palotájában hétfőn délelőtt volt a külügyminiszterek értekezletének sorrendben már XXII. plenáris ülése. A tanácskozások nyugati résztvevőinek nevében Herter amerikai államtitkár új javaslatokat nyújtott be, amelyek a jövő tanácskozásokra vonatkoznak a német kérdésben. Ezek a javaslatok lényegében megfelelnek a bonni kormány július 11-i emlékirata tartalmának. Amint azt Grewe, a nyugatnémet küldöttség vezetője a hétfői ülésen kijelentette, ezeket a javaslatokat a bonni kormány javaslatainak lehet tekinteni. Herter, az USA államtitkára beszédében megkísérelte legelőször is annak bizonyítását, hogy az össznémet bizottság munkája, amely bizottságot — amint ismeretes — az értekezlet elején maguk a nyugati hatalmak javasoltak, nem vezet semmi eredményre. Az össznémet bizottság javaslata — jelentette ki Herter — a Nyugatra nézve „teljesen elfogadhatatlan". Ezen megállapítás után az amerikai külügyi államtitkár elutasította ez évi május 13-i saját javaslatát, megismételte azt az állítást, hogy a német kérdés — beleértve Németország egyesítésének kérdését is — ! megtárgyalására egyedüli lehetséges partnere a négy nagyhatalom. Az a javaslat, amelyet. Herter ezután előterjesztett, t laidonképp az össznémet bizottság nyugati javaslatának ellenjavaslata. Ellenjavaslatok előterjesztése saját javaslatokkai szemben a nemzetközi tanácskozások terén eléggé szokatlan jelenség. A Nyugat új javaslata megkívánja, hogy ez az értekezlet bizonyoj állandó szervvé alakuljon át és folytassa a német kérdés égnélküli i tárgyalását, beleértve ..Németország í mindkét része közötti kapcsolatok (Folytatés a 3. oldalon)