Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)

1959-07-20 / 199. szám, hétfő

Világ proletárjai, egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. július 20. hétfő 50 fillér XI. évfolyam, 199. szám Előkészületek a vasutasnapra A Szlová k Nemzeti Felkelés 15. évfordulójának tiszteletére m Az üzemekben egyre nagyobb mértékben bomakozik a. a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulója tiszteletére szer­vezett szocialista munkaver­seny. Egyre több kötelezett­ségvállalásról érkezik jelentés, amelyek mind a termelés nö­velésére, mind pedig az ön­költségek csökkentésére irá­nyulnak. Gyorsabbak, pontosabbak és tisztábbak lesznek a vonatok Nem kell bizonyítani, a minden- | napi életben tapasztalhatják, hogy sokat javult vasúti közlekedésünk az elmúlt év januárjától. Ekkor ugyanis, mint ismeretes, pártunk Központi Bi­zottsága felhívással fordult a vasút dolgozóihoz tevékenységük sokoldalú megjavítására. S ez a felhívás nem maradt válasz nélkül. Röviden az idei eredményekről Az 1959-es év első felének legje­lentősebb sikere vasútainkon a késé­sek csökkentése. A grafikont a sze­mélyvonatoknál több mint 98, a te­hervonatoknál csaknem 94 százalék­ra teljesítettük. Vasutasaink azonban nemcsak a pontosságra ügyeltek, ha­nem a tehervonatok maximális ki­használására és egyúttal az önkölt­ség csökkentésére is. Meggyorsult a teherkocsik körforgalma s így lehe­tővé vált a tavalyi első félévvel egyenlő forgalmat 1100 vagonnal ki­sebb kocsiparkkal lebonyolítani. Az első félévben a bratislavai vas­út; szakasz dolgozói a szállítás ön­költségein a jó munkaszervezéssel a teherbíróképesség jó kihasználásá­val 18 millió koronát takarítottak meg, ami azt jelenti, hogy eíiy ton­nakilométer önköltsége 2,5 koronával lett kevesebb, mint ahogy azt a terv meflállaaította. A túlsúlyos mozgalom A plzeňi vasúti szakasz dolgozói­nak kezdeményezése nálunk is köve­tőkre talált. Kiváló túlsúlyos szerel­vény-összeállító, illetve vezető kol­lektívák dolgoznak a prerovi, a br­nói, a bratislavai, valamint az ér­sekújvári állomásokon. Mindenekelőtt ezeknek a munkacsoportoknak az ér­deme, hogy a tehervonatok átlagos súlya a tavalyi 811 tonnáról az idén az első félévben már 872 tonnára emelkedett és az őszi csúcsforgalom­ban vasutasaink valószínűleg elérik a 890 tonnás átlagmogterhelést. A vasutasnap alkalmából Vasúti dolgozóink nemcsak az ed­dig elért eredményeikkel büszkél­kednek, hanem új, merészebb felada­tokat tűznek ki maguk elé. Erről ta­núskodik az a 900 üzemi. 41 kol­lektív és 127 000 egyén, kötelezettség­vállalás js, melynek összértéke meg­haladja a 3,5 millió koronát. Néhány érdekesség is tollhegyre kívánkozik, ami ugyan­csak összefügg a vasutasélettel és bi­zonyára érdekli majd az utazóközön­séget is. A kultúrált.abb utazás ér­dekében vasútainkon javítják a sze­mélyvonatok higiéniai felszerelését (víz, szappan, törülköző, fűtés, vilá­gítás stb.), háló- és étkezökocsikból álló hosszújáratú különvonatokat in­dítanak 1960-tól Kassa és Bratislava között, még ; ez év folyamán 70 km hosszúságban végtelen síneket he­gesztenek össze és ezenkívül jelen­tősen növelik majd a vonatok gyor­saságát is. (Szó) Az áttelepítettek úiabb revansista provokációja Ausztriában (ČXK) Salzburg osztrák városban július 15-től 19-ig tartották a „Du­na völgyi svábok napjait", a dél­kelet-európai országokból kitelepített németek újabb revansista provoká­cióját. Ezek a napok az európai népi A szenei járás teljesítette a gabonabegyűjtési tervet A szenei járás a szombat esti órákban, mint a köztársaság második járása, 100,02 százalékra teljesítette gaoonabegyűjtési tervet. A csehországi kombájnosok jó munkát végeznek az érsekújvári járásban (ČTK) — A érsekújvári járásba 1956-tól kezdve évről évre csehor­szági kombájnosok jönnek aratóbri­gádra. Az idei aratásban a plzeňi ke­rületből 32 kombájnos dolgozik a járás mezőin. Eddig töbt mint 800 hek­tárról aratták le a gabonát és csak­nem 2250 tonnát kicsépeltek. A leg­nagyobb teljesítményt S-4-es kom­bájnjával Ladislav Bíba kombájnos érte el, aki 59 hektárról aratta le a gabonát és több mint ezer mázsát csépelt ki. Utána Václav Beneš kom­bájnos következik, aki már második éve dolgozik aratás idején az érsek­újvári járásban. A járásban működő szövetkezetek tagjai nagyon meg vannak elégedve a csehországi kom­bájnosok munkájával. Josef Šojsl, a stŕíbroi GTÁ trak­torosa, aki jelenleg a strelcovi EFSZ­ben dolgozik, nemcsak az aratásban vett részt, hanem ezenkívül csaknem 30 hektárnyi területről összegereb­lyézte a szalmát s azt össze is saj­tolta. demokratikus országok ellen folyó nagyarányú revansista és propagan­dakampány szerves részét képezik. Céljuk soviniszta gyűlölet szítása a román, magyar és a jugoszláv nép­pel szemben, egyszersmind a bonni kormány genfi értekezletet zavaró törekvéseinek támogatása. Figyelemre méltó, hogy az osztrák kormány lehetővé teszi e revan­sista provokációk megtartását és ezzel megsérti az ország semleges­ségét. A salzburgi kongresszusi palotában „kiállítást" nyitottak meg: Uszító képek és szövegek találhatók itt Ma­gyarország, Románia és Jugoszlávia ellen. A Duna völgyi svábok napjainak szervezői Szlovákiát sem kímélték. A kiállított könyvek és kiadványok között található Süd-Ost Stimmen fo­lyóirat durván sértegeti a szlovák népet. A revansista provokáció szer­vezői más kiadványokban is gyaláz­zák a szlovák dolgozókat. A revansista „Duna völgyi svá­bok napjai" vasárnap katolikus és evangelikus istentisztelettel és fel­vonulással érték el tetőfokukat. A Duna völgyi svábok napjának rendezése és főként „kulturális mű­sorának" egyes részei ellen Jugosz­lávia is tiltakozott az osztrák kor­mánynál. A kormány és a minisztérium vö­rös vándorzászlajának tízszeres bir­tokosai, a žilinai Cellulóze-gyár dol­gozói értékes felajánlásokkal fagad­ják a közelgő évfordulót. Többek kö­zött felajánlották, hogy a harmadik negyedévben 100 tonna cellulózét termelnek terven felül és 50 ezer koronával csökkentik az önköltséget. A negyedévi exporttervet 15 nappal a határidő előtt, tehát szeptember 15-én teljesítik. A michal'anayi szérum- és oltó­anyaggyártó-intézet dolgozói a Szlo­vák Nemzeti Felkelés 15. évforduló­jára kötelezettséget vállaltak, hogy az egész évi tervet december 21-ig tejlesítik és terven felül 334 ezer korona értékű gyógyszert gyártianak az év végéig. * * * A novákyi bányászok elhatározták, hogy a harmadik negyedévben 6570 tonna szenet fejtenek terven felül és a fejtési költségeket 55 ezer koro­nával csökkentik. A legértékesebb felajánlást a Béke-bánya dolgozói tették, akik 4520 tonnával növelik (a fejtést. A novákyi bányákban sikeresen teljesítik a szénfejtési tervet. Július elejétől 102,6 százalék az eredmény, ami 1774 tonnte szén terven felüli kifejtését jelenti. A Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulója tiszteletére Bártfán ünne­pélyes keretek között megnyitják az új cipőgyártó-üzem további üzem­részlegeit. Már ez idén naponta 9 ezer pár különféle cipőt fognak gyár­tani az új üzemben. Az ünnepélyes megnyitás augusztus 3-án lesz, de némely műhelyben már most is javában folyik a termelés. (Ján Košič, ČTK, felvétele.) ATHÉNI TUDÓSÍTÁSUNK Le kell fogni a gyilkosok kezét! A katonai bíróság halálbüntetést kíván két görög hazafira AZ ATHÉNI KATONAI BlRÖSÁG PÉNTEK ESTE KÉNYTELEN VOLT TOVÁBBI SZÜNETET TARTANI S UTÁNA AZNAP MÁR ÖSS^E SEM ÜLT. BEFEJEZŐDÖTT A VÁDLOTTAK KI­HALLGATÁSA ÉS SZKORDASZ KIRÁ­LYI ÜGYÉSZT ILLETTE A SZÖ. Ő AZONBAN MÉG NEM KÉSZÜLT EL BESZÉDÉVEL. Csak szombaton reggel hozta el beszédét és elejétől végéig a kom­munizmust szidta. Az ügyész évti­zedek során elcsépelt és megpené­szedett, a megboldogult Göbbels által valaha világgá kürtölt frázisokkal küzdött a vádlott személyek ellen s igyekezett bebizonyítani, hogy a kommunizmus a legszörnyűbb vala­mi, amit a történelem szülhetett. A kutya is megugatjá a Holdat, mert fél a fényétől. Beszélt a nemzetközi kommunizmusról, kijelentette, hogy kémközpont és Görögország Kommu­nista Pártja szintén kém, mert a nemzetközi kommunizmus szekciója. Néhány nevetséges példát említett, melyekkel a GKP nemzetellenes jel­legét akarta bizonyítani. Azt állí­totta, hogy 1922-ben a görög meg­szálló csapatok csak azért veszítet­ték el a háborút Törökországgal, mert a görög kommunisták a háború ellen agitáltak. Szkordasz ügyész továbbá kijelen­tette, hogy Görögország igényt for­mált Észak-Epiruszra (Albánia ré­sze). Megmagyarázta, hogy Görögor­szág már háromszor viselt háborút e földterület miatt. A GKP hazafiat­lan jellegét azzal akarta megint bizo­nyítani, hogy a kommunista párt ezt mindig ellenezte. A királyi ügyészt egyáltalán nem zavarta beszédében, hqgy területi követelményekkel lé­pett fel egy független szomszéd or­(Folytatás a 3. oldalon) Bratislava közelében, a Farkastorokban épül hazánk egyik legnagyobb ve­gyiipari üzeme. A hatalmas olajfinomítót a Szovjetunió segítségével épít­jük. A Szovjetunió ipara ezen üzem számára savtalanító berendezést ké­szített, amely hazánkban eddig egyedülálló. A berendezés a kőolajat meg­tisztítja, s így sokkal könnyebbé válik feldolgozása. A savtalanító beren­dezés iizémbehelyezésére a szovjetunióbeli Novoufimi Üzemből két szak­ember érkezett. Vlagyimir Jakovec és Pavol Ihajev szovjet szakemberek már e hónap folyamán megkezdik a berendezés próbaüzemeltetését. Első képünkön a farkastoroki savtalanító berendezés egy részét láthqtjulc. Második képünkön: Vlagyimir Jakovec és Pavol Ihajev a m; szakembereinkkel a (erveket vizsgálják. Utolsó képünk a befejező szerelési munkák egy mozzanatát örökíti meg. (Hrebícek felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents