Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)

1959-06-13 / 162. szám, szombat

ň VI. ostravai kiállítás és vásár Nevezetes kulturális évfordulók a jövő évben Eredetileg Karvinára készültem, de ha már ilyen esemény van Ostraván, mint a kiállítás és vásár, elhatároztam, hogv előbb ezt nézem meg. A kiállítást és vásárt Bratislavában is hirdetik falragaszok, mégis azt hittem, e rendezvény nem lépheti túl a helyi jelleget. Tévedtem. Az ostravai kiállítás és vásár, ha nem is olyan méretű, mint mondjuk a brnói kiállítás — jellegénél és nagvsáqáflál fogva messze felülmúlja a helvi jellegű kiállításokat és vásárokat. A VI. ostravai kiállítás és vásár „Az ember és környezete" jelszó jegyében május 31-től június 21-ig tart. A háromhetes időtartam magában is sejteti, hogy Ostraván valami nagyobbszabású dolog történik. A rendezvény igazj nagyságáról azonban csak akkor kapunk képet ha végigjárjuk a várost és a kiállító termeket. A kiállítást a város több különböző helyén: az új városháza központjában, a Tatra-sportcsarnokban, a Téli stadionban, a Művészházban és az új kiállítási csarnokban; a vásárt pedig a város elárusítóhelyein rendezték meg. A kiállításnak és vásárnak már nagyságánál fogva is olyan a hatása, hoqy Ostrava és környéke most a VI. ostravai kiállítás és vásár jegyében él. De gyerünk sorba. Mondjuk el — legalább részben, — mi látható ezen a nem mindennapi kiállításon. Az új városháza központjában kötöttünk ki elsőnek. Ostrava egyik legnagyobb épülete. Az óriási termek tömve a szebbnél szebb kiállítási tárgyakkal. Itt szinte úgy érezheti magát a néző, mintha a brüsszeli kiállítás csehszlovák pavilonjában járna. E kiállítási helyen ugyanis naqvrészt a brüsszeli világkiállításon bemutatott csehszlovák gyártmányokat mutatják be. Szebbnél szebb iparművészeti tárgyakat, ruhaszöveteket, kész ruhákat, a legújabb divatú cipőket, a vi„Gyermek vagyok, gyermek lettem újra" írja Petőfi „Szülőföldem" című örökszép költeményében. így érzém magam én is a tanári teremben az érettségiző kékinges lányok között. Csakhogy sajnos nem én vagyok az, akitől a kérdésekre a tanárok a feleleteket várják. Ott ülök velük az asztalnál és jó érzéssel hallgatom a többnyire okos, megfontolt válaszokat. Közben visszagondolok a régi időkre, amikor izgalomtói kipirult arccal ugyanúgy szurkoltam társaim között, mint ezek az ugri-bugri tizennyolcévesek... — Sikerül-e, leteszeme az érettségit, igen vagy nem, és ha igen, milyen osztályzatot kapok? - találgatják a szőke, barna, fekete hajú, kócos, vagy símárafésült, nyílttekintetű kislányok és türelmetlenül morzsolgatják kezükben zsebkendőjüket. Az egyik pedig — uram bocsá' idegesséqében még a körmeit is harapdálja. - Ejnye, ejnye, Libuše szólítom meg magamban — miért félsz ennvire a vizsqától ? Szorgalmas kislánynak látszol és bizonyára iől megtanultad az anyagot. No, majd meglátjuk, mit tudsz, amikor rád kerül a sor! Méq nem Is mondtam a legfontosabbat, azt, hoqy tulajdonképpen, hol is vagyunk? Persze, eqy iskolában, méq hozzá nem is akármilyenben. A prágai Ressl-utcai szociális-jogi iskola érettségizői között. Ez a négyéves iskola az eqész köztársa.sáqban egyetlen a maqa nemében, mely az általános ismeretek elsajátításán kívül szaktárgyakat szociális-jogi tantárgyakat iktatott munkátervébe. A szociális jogvédelem, gondoskodás az üzemi dolgozókról, a rokkantakkal, betegekkel és öregekkel való gondoskodással kapcsolatos feladatok ellátása mindmind érettségi tantárgy, melyekből a növendékeknek az elméletben és a qyakorlatban szerzett ismeretek aiapján vizsqázniok kell. Gyakorlatra a különféle munkahelyeken, a bíróságon, a nemzeti bizottsáqnál, az eqyes üzemek szociális osztálya n, az üzemi bizottsáqokkal való eqvüttműködés alapján tesznek szert a diákok. A vizsga után az Srettséqizettek e széleskörű ismereteiket dolgozóink érdekében és javára — a már említett intézményeknél vállalván munkát - értékesítik. Sokan a birósáqok mellett működő ifjúságvédelmi hivataloknál teljesítenek majd szolqálatot és azóta, hogv e hivatalok munkakörét a nemzeti blzottsáqok iskola- és kulturáüsüqvi szakosztálya vette át. működési területüket a nemzeti bizottsáqokra láqhírü csehszlovák üveg- és porcelán ipar remekeit, dísztárqyakat és más közszükségleti cikkeket láthatunk. Az itteni kiállításnak két érdekessége is van. Munka közben • látjuk a legújabb csehszlovák gumitalpaló és csomagoló qépeket, amelyek szinte hihetetlen mértékben megkönnyítik és meggyorsítják a gumitalpú cipők előállítását és a különféle tárgyak csomagolását. A Tatra-sportcsarnokban az élelmiszereken és lakásdíszeken kívül hangszereket állították ki. A kiállított hangszerek legnagyobb része szintén a brüsszeli kiállításról került az ostravai kiállításra. Üjvonalú fúvós és vonós hangszereket és villanyra működő zongorákat láthatunk itt. A látogató ezenkívül a legnagyobb csodálattal időzik a műanyagból készült különféle közhasználati cikkek előtt, amelyek szintén itt kerülnek bemutatásra. Ebben a kiállítási teremben egy egész kertre való szobanövényt is láthatunk, amelyeknek a gondozásáról is felvilágosítanak. A Téli Stadionban ipari és mezőgazdasági gépekkel, motorkerékpárokkal, autókkal találkoztunk. Itt láttuk a legújabb típusú mosógépeket, és — ami talán mindenkinek a legjobban megragadta a figyelmét, — a személyautóhoz kapcsolható „pótkocsit". É pótkocsi az autókirándulók szükségletét és kényelmét hivatott szolgálni. A pótkocsinak könnyű, leszerelhető sátorteteje van, két ágyat tartalmaz, és bárhol felállítható. A kocsi az autós kirándulóknak egyaránt szolgálhatja a csomaqhordó, a raktár, a weekendház és a szállodai szoba szerepét. Az új kiállítási csarnokban új típusú konyhaberendezések és háztartási felszerelések, rádiók, televíziós készülékek, magnetofonok, sporteszközök, valamint a napi élet* helyezték át. Munkájuk főleg abból áll, hogy a kiskorú gyermekek, az anyák érdekeit képviselik a válóperekben, ismereteikkel, közbenjárásaikkal segítenek a betegseqélyző, nyuqdíj és szociális biztosítás igényioqosultjainak. Ismerik a fiatal názasoknak új életük küszöbén az állam által nyújtott házassáqi kölcsön célját, amely arra szolgál, hogv megkönnyítse számukra a kezdeti nehézségeket. A nyugdíjasok otthonában pihenő agqok, sőt a javítóintézetekben nevelkedő ifjúság számára is nélkülözhetetlen az ő megfontolt, előrelátó ténykedésük. Röviden úgy jellemezhetnők a szociális dolgozók munkáját, hogy hivatásuk az élet tanulmányozása, hoqy oly emberekké váljanak, akik embertársaiknak mindenben seqítségére lehessenek. — Iskolánk eddig négyéves vo:t és a diákok az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzése után iratkoztak be hozzánk — mondja Josef Körinek elvtárs, a szociálisiogi iskola igazgatója. Az első két évben általános művelődési tantárgyakat tanítunk; az itt szerzett ismeretek megfelelnek bármely középiskola tananyaqának. Az utolsó két évben következik a szakkiképzés. Az új iskolaévben újítást vezetünk be, e szerint csak az általános iskolának mind a tizeneqy osztályát elvéqzett diákokat vesszük fel, akiket aztán már csak szakképzésben részesítünk. Persze vannak távtanuló diákjaink is. sőt dolgozó felnőttek is iárnak hozzánk esti iskolába. Ezeknek a tananyagát öt évre osztottuk fel — súgja a fülembe Körinek elvtárs, hoqv ne zavarja az éppen felelő, kitűnően felkészült Eva Součkovát. A kislányt, miután kitüntetéses diákról van sző, nemcsak a tanári kar, hanem dr. Pávek hivatásos bíró, az iskola tanácstestületének elnöke is vizsgáztatja. Előbb elmondja, milyen jogai vannak a nőnek terhessége ideiében, aztán a bíró felszólítására beszámol gyakorlati tapasztalatairól. Egy válófélben lévő házaspár viszonyainak a kivizsgálását kapta feladatul, különös tekintettel a kiskorú gyermekek helyzetére. - Eleinte lebecsültem feladatomat, azt hittem, formalitás az eqész — mondja őszintén. De néhány nap múlva, amikor láttam, hogý a hat és nyolc éves kislánvok a kicsa"oonqó anya nemtörődömséqe és könnyelműséqe miatt éheznek, rájöttem. mily fontos feladattal bíztak meq. Biztonsáqba helveztem a qyermekeket és tudatára ébredtem meqbízatásom fontosságának. hez legjobban szükséges tárgyak láthatók. Munka közben nézhetjük itt a legújabb sütő- és főzőberendezéseket és a háztartás különféle munkáit végző gépeket. A kerékpárok közül itt mutatják be az új Jáwa-motorkerékpárt, amely egyrészt a Pionírra, másrészt a normális kerékpárra emlékeztet. Az új motorkerékpár rövidesen forgalomba kerül és minden bizonnyal erős vetélytársa lesz a Pionírnak. A Művészházban szándékosan utoljára látogattunk el. A modern cseh festészet kiállítása keretében bemutatott mintegy ötszáz festmény és más képzőművészeti alkotás megtekintéséhez hosszú idő kellett. E kiállításról sem írhatunk másképpen, mint az elragadtatás hangján. A kiállításon a XX. század modern cseh festőmüvészete vonult fel. A bemutatott alkotások felvillantották az összes művészeti irányt, amely az utolsó félszázadban a cseh festészetben érvényesült. Hiányérzetet csupán az okozott, hogy a kiállításon feltűnően kevés a munkáséletet megörökítő alkotás. * * * Helyi jellegű kiállításra gondoltunk, a VI. ostravai kiállítás és vásár azonban — talán az elmondottakból is látható — sokkal nagyobb, sokkal többet ad. mint megtekintése előtt hittük. S e jelenős eseményt a rendezők változatos és jó kulturális műsorokkal is tarkítják, teszik vidámabbá, változatosabbá. Az egyes kiállítási termekben filmeket vetítenek, előadásokat tartanak. A Kultúra és Pihenés Parkjában esténkint hazai és külföldi művészek szolgáltatnak magas színvonalú kulturális műsort. A VI. ostravai kiállítás és vá-.ár minden szempontból beszédes bizonyítéka egy fejlett, egyre nagyobb jólétet teremtő országnak, melyben a lehető legmesszebbmenően gondoskodnak az emberről és környezetéről. Balázs Béla. Helena Stašková szép fekete hajfonatú leányka, koromsötét szemei csak úgy villognak az idegességtől. Meg is látszik a feleletén, mennyire izgul, bár ő is elég jól elkészült a vizsgára. A szakkérdések megválaszolása után beszámol gyakorlati tevékenyséqéről. — A ČKD Stalingrad üzem szociális osztályán dolgoztam két hétig. Persze az üzemi bizottsáqqal is eqyüttműködtem. A lakáskérdéseken kívül a gyermeküdüiés biztosításával foqlalkoztam. Libuše Strejcovát a dialektikus materializmus tárqyköréből vizsgáztatják. A mellékkérdésekre is nagyszerűen megfelel éppúgy, mint utána következő társai, akik mind-mind tisztában vannak az idevágó törvényekkel. Mintha csak a jogi fakultás főiskolásait hallanám, azok között sem vallanának szégyent ezek az életre felkészült kislányok. — Száztíz diákot, akiknek a zöme lány, bocsátunk idén érettségire — folytatja Körinek elvtárs. Ha maguk nem találnak állást, mi helyezzük el őket. És miután igen naqy irántuk az érdeklődés a köztársaság eqész területén, p lányok méq válogathatnak is a munkahelyekben. — Mivel az ország minden részéből jönnek hozzánk diákok, az az ötletem támadt — mondja Körinek igazgató, ez a lelkes pedagógus hoqy célszerű volna, h

a cigányszármazású diákjaink is volnának, akik, elsajátítván a szükséqes ismereteket, meqértőbben foglalkozhatnának ciqányszármazású társaik problémáival. Sok közöttük a becsületes, jóravaló ember és hiszem,'hogy fáradozásom e téren meghozza a maga gyümölcsét. — Nem, nem válunk el a gyermekektől örökre — feleli kérdésemre. Kétévenként értekezletet tartunk volt diákjainkkal, akik részletesen beszámolnak gyakorlati tapasztalataikról és tanácsainkkal térnek viszsza munkájukhoz. Sokan közülük évközben is kikérik segítségünket, mi mindig készségesen állunk rendelkezésükre. Nagy könnyítés a nemzeti bizottságok és a többi intézmény számára, hoqy a képzett szociális dolgozók szám

a eqyre növekszik és hogv ma már alig akad felkészületlen, szaktudást nélkülöző szociális dolgozó, aki ne tudná, mihez kezdjen a bonyolultabb esetekben. Mindez pedig pártunk és kormánvunk érdeme, mely megértéssel van a dolgozó nép szükséqletei iránt és a többi között a szociális-joqi iskola fenntartásával segítő kezét nyújtja az arra szorulóknak. KARDOS MÄRTA Párizs, (CTK) - Az UNE^O végrehajtó bizottsága június *én tartott ülésén elhatározta, hogy megünnepli A. P. CSEHOV nagy orosz író születésének 100 éves évfordulóját, mely 1960. január 29-re esik. Ezen évforduló megünneplését, amint tudjuk, az UNESCO múlt évi novemberi értekezletén javasolták. A jövő évben a világ közvéleménye I még a következő nevezetes évfordu- j Egyszer rabló szerepében kellett színpadra lépnem. Bevallom, a dolog roppant kellemetlenül érintett. Ám a kötelesség kötelesség. A színésznek még a medve bőrébe is be kell bújnia. Higgyék el: egészen rosszul éreztem magam. Halvány fogalmam sem volt arról, hogy kell az ilyen szerepet játszani. Maga a darab is elég gyönge volt, ráadásul még ez a ráblószerep — eh, kár a szóért! Elolvastam mindent: Kiplinget, Conan Doylét, ami csak kezem ügyébe került. Kérdezősködtem, eljártam a bírósági tárgyalásokra; istentudja, hol mindenütt megfordultam az anyag beszerzése céljából. Elérkezett az előadás napja, de én el sem tudtam képzelni, hogyan viselkedik és milyen is egy ilyen rabló. Szokásommá vált bekószálni az utcákat és kiszemelni a legforgalmasabb helyeket. Hallgatom az emberek beszélgetését, megfigyelem, miként viselkednek, miként öltözködnek. Mintha nem is színész lennék, hanem rendőrfelügyelő. Akkor is, az előadás előtt, az utcákat jártam. Hűvös volt odakint. Arra gondoltam: „A gyehenna tüzébe azokkal a rablókkal!" „Mikor jönnek ki? Milyen gondolatok nyüzsögnek bennük? Milyen ruhát viselnek? És egyáltalában, milyen az ismertetőjelük?" — Mélyen elgondolkoztam és beleütköztem az emberekbe. Egyszer csak ... hopp! Egy ember áll előttem. Irattáska, bolyhos-gubancos kabát, határozatlan színű nadrág, nagyon kopott sapka, de ... vadonatúj sárcipő. Ékszeres kirakat előtt állt és merőn nézte a kiállított csecsebecséket. Mily feszült figyelem, mily mohó kíváncsiság! Teringettét, mily kifejező hát! Nézem az embert, az ember a kirakatot. Tanító, — gondolom - vagy méhész? Külseje után ítélve valószínűleg vidéki. Elhaladtam mellette — a kirakatban megpillantottam ábrázata tükörképét. Tyű, azok a szemek! Azt látniok kellett volna! Egész mást mondanak, mint a hát. Itt valami nincs rendjén! A szemek feszülten figyelték, mi történik az utcán: itt-ott, jobbrabalra. Rettenetesen szúrós szemek a mozdulatlan arcban! ... Háta viszont amellett bizonykodott, hogy emberét csak a kirakat érdekli. Meglassítottam lépteimet és alaposan szemügyre vettem. Körülbelül három lépésnyire előtte a kirakat felé hajoltam és nem tudtam tükörképéről levenni a szemem. Szívem vadul vert. Mintha húsz esztendő hullott volna le a vállamról, mintha egy leánykával első találkára mentem volna. Egészen beleizzadtam. Emberem, nyilván arckifejezésemből fölismerte feldúlt lelkiállapotomat. F elém fordult, élesre szűkített szúrós szemét rám villantotta, mintha borotva élét húzta volna végig rajtam. Majd újra a kirakatba bökte a szemét. Állok — áll ő is. Előttem tükröződik arca, öszszeszűkült szeme. Semmi sem hazudtolta meg a tökéletes típust — borostás áll és a szájkörnyék szétfolyó vonása... De nem, nem .csalsz meg, - gondoltam. Arcbőröd finom, nem illik ruhádhoz! Állok — ő is áll. Mit tegyek? Megfeledkeztem az előadásról és az időről is. Érzem, most mozdul, indul. Én követem, szorosan utána megyek. Körülbelül tíz lépésnyire tőlünk hirtelen még valaki megállott. Feketeköpenyes, szürke cipős, viharvert arcú ismeretlen. Szemben áll velünk és mosolyog. Valamilyen könyv van a kezében. Arcán fiatalos tűz. Ilyen arcok tetszenek a lányoknak. Gondtalanul szomszédomra nézett, majd rám, de rólam azonnal lesiklott a tekintete. Szomszédom késedelem nélkül megfordult és szó nélkül elhaladt mellettem. Görnyedten, szemlesütve. Nagyon gyöngének látszott. Megálltam. A pirosarcú ifjú követte emberemet. Még mindig mosolygott, de nem vette le szemét az előtte haladóról. Nyomon követte, mint a titkosrendőr. Megkönnyebbülten fellélegeztem: az ifjúban megnyilatkozott a vadászszenvedély és az annak megfelelő nyomozó, óvatos követés. Magamhoz tértem. Ŕégen nem kavart lókat ünnepli meg. CHARLES DARWIN „A fajok eredetéről" című világhírű műve első kiadásának 100 éves évfordulóját, FRIEDRICH SCHILLER klasszikus német író és költő születésének 200. évfordulóját, ALEXANDER HUMBOLDT halálának 100. évfordulóját. JOSEPH HAYDN halálának 150. évfordulóját és SO! LOM ALEJCHEM születésének 100. | évfordulóját. fel annyira az alkotás izgalma. Nagyszerű elgondolás érett bennem. Játszani, minél hamarabb játszani! Futni kezdtem a színház felé. Daloló kedvem támadt... és azt hiszem, énekeltem is. Mert a rendőr újjával felém intett és feddőleg felemelte fehérkesztyűs széles tenyerét: — Polgártárs, ne zavarja a rendet! Berontottam a színházba. Már kerestettek. A rendező segédje beírt a késés miatt. Levetkőztem, odaültem festékes asztalkámhoz, belenéztem a tükörbe... és hirtelen jeges borzongás futott végig a hátamon. Hová lett az örömöm? Hová tűnt az alkotás lázas izgalma ? Mi lesz, ha a rabló meglóg? . Merev kézzel, nagy nehezen raktam fel a festéket arcomra. Fülem zúgott. Ah, te hóbortos színész! Miért nem kísérted be a rablót a rendörségre? Megtébolyított az öröm, mert megtaláltad szereped mintaképét ? A színpadra teljesen megsemmisülten léptem. Valamit hebegek, valamit válaszolok, — de még a holdkórosban is több élet pezseg, mint bennem. Nagy nehezen befejeztem az első felvonást. Bezárkóztam az öltözőmbe, senkit sem engedtem magamhoz. A második felvonásban újra kimentem a közönség elé. Azt hiszem, a szünetben megvénültem. Mindent újra meggondoltam, mindent elejétől megvitattam, de a magam részére mentséget nem találtam. Ám a közönség a szó szoros értelmében őrjöngött: minden fellépésemet tapsorkánnal fogadta, minden mozdulatomat harsogó kacagással jutalmazta. Szóhoz sem jutottam. A kulisszák mögött megállított a rendező: Pompás! Kiváló! Oj felfogás! Jól van, gondolom', csak nevess ki! Oj felfogás! Fészkes fene, nem új felfogás!... A második szünetben is bezárkóztam. Ám alig tudtam ülve maradni. Egész idő alatt kopogtak az ajtómon. Nem nyitottam ki. Aztán következett az utolsó felvonás. Kimentem, útközben nyakamba borult a darab szerzője: „Galambom, köszönöm, köszönöm, maga géniusz!" De nekem már minden mindegy volt. Nem léteztem. A színpadon nem én jártam, hanem az árnyékom. Ebben a felvonásban már mozogni sem tudtam. A darab végéhez közeledett, az emberek úgy ténferegtek körülöttem, mint az ittasok a söntésben. Tulajdonképpen nem is játszottam. Csak a kívánság égett bennem: minél hamarabb befejezni ezt a szerencsétlenséget. A közönség pedig egyértelműen tombolt. Magából kikelve, kábultan. Amikor azelőtt erőt véve magamon, felindultan, szerepemet átérezve, a legjobban akartam játszani — észre se vettek. És most, amikor csak lézengek a színpadon, kimeresztett, lelkesült szemmel néznek rám. Ezen az estén csak most néztem először a közönség arcába. Igen, hiszen ez valóban fényes siker, nagy győzelem, jó emberek! Hirtelen megtántorodtam, lélegzetem elakadt, vendéghajam szememrecsúszott: Ah, — sóhajtottam és ujjal a közönség felé mutattam: előttem az első sorban ült az én rablóm. Elvesztettem az eszméletemet. Valami hűvös dolog hozott vissza újra az életbe. A színház igazgatónője borospalackot tartott a kezében. A rabló egy széken ült A pirosarcú' ifjú zavartan szorongatta a sapkáját. — Megfogták? - törtem ki fojtott hangon. — Kit? — kérdezte az igaznatónő. — Ezt itt!' Erre a rabló felállott, hozzám közeledett és átölelt: — Kolya! - mondta, hiszen régi barátok vagyunk. Annyira megváltoztatott a betegségem? Alaposan megrémítettél minket. Ez meg itt a fiam. Megnőtt... Amint látják, még mindig fellépek, de attól a naptól kezdve komikus vagyok... Sipos Győző fordítása A prágai szociális-jogi iskola tanulói között Jurij Janovszkij: iiimiiimiiiüiimiimmmmim i Rabló Ül SZÓ 8 * 1939 június 13.