Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)

1959-06-13 / 162. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. június 13. szombat 50 fillér XI. évfolyam, 162. szám. Demokrácia és „demokrácia^ Sokat beszélünk és írunk nálunk a demokrácia fogalmáról, jellegé­ről, jelentőségéről, sokat foglal­kozunk azzal a kérdéssel, hogy mi is az igazi demokrácia. És erre nagy szükség van. Ezzel a görög eredetű szóval ugyanis, amely nem jelent mást, mint népuralmat, hosszú évszázadokon, sőt évezre­deken keresztül visszaéltek az uralmon levő kizsákmányoló osz­tályok. így volt ez a rabszolga­társadalomban, a hűbéri uralom idején, így volt és így van ez a kapitalizmusban is. És mivel ma egymás mellett két, osztályjellegét tekintve alapjaiban különböző vi­lágrendszer, két eltérő társadalom él, amelyet nem választ el egy­mástól áthághatatlan „kínai fal", amely az eszmék síkján engesztel­hetetlen harcot vív egymással, — nap nap után foglalkoznunk kell ezzel a problémával. Elemeznünk kell elsősorban azért, mert a volt uralkodó osztályok maradvá­nyai még ma is terjesztik az olyan hamis és káros illúziókat, hogy igazi demokrácia csak a tőkés­uralom idején volt, hogy az első burzsoá köztársaság masaryki polgári humanizmusában testet öltött az „osztályok fölötti", „tisz­ta" demokrácia. Tagadhatatlan tény az is, hogy egyes, fejlődésük­ben elmaradt, öntudatlan és szűk látókörű emberek tudatában a ma­radiság kiváló táptalaja az ilyen és ehhez hasonló propaganda. Pedig szinte beláthatatlanul hosszú történelmi időszakok múl­tak el, évszázadok váltották egy­mást, amíg bekövetkezett az em­beriség új korszaka, amíg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom lerakta egy új világ alapjait, amelyben már igazi tartalmat kap­hatott a demokrácia fogalma. A történelmi fordulópont a hata­lom átvétele egy olyan osztály ál­tal, amely pártja vezetésével egye­dül képviselheti és képviseli is valamennyi dolgozó ember érde­két. A munkásosztály hatalomát­vétele nálunk is lehetővé tette az igazi demokrácia megteremtését. Mi ennek az igazi demokráciának — röviden megfogalmazva — a lényege? Elsősorban az, hogy. a nép közvetve és közvetlenül saját maga irányítja sorsát, formálja életét. A nép áll az egész ország helyes irányban haladó hajójának kormányrúdjánál, a nép, amelyet érdekeivel teljes összhangban a marxi-lenini kommunista párt vezet. Nálunk a nép saját soraiból választja képviselőit a különböző államhatalmi szervekbe és gondos figyelemmel kíséri munkálkodásu­kat. De ezen túlmenően — és ez rendkívül fontos tartozéka az igazi demokráciának — alkotó módon mind nagyobb tömegekben részt vesz szocialista államunk minden kéťdésének megoldásában, legyen szó akár az egész ország jövőjét eldöntő nagy jelentőségű elhatáro­zásokról, akár a sok százezer munkahelyen nap mint nap fel­merülő apró-cseprő, de el nem hanyagolható feladatokról. Mi azt akarjuk és következetesen azon munkálkodunk, hogy nálunk ne le­gyen olyan dolgoz^ ember, aki ne érezné a társadalom minden sike­rét, eredményét, minden ügyes­bajos dolgát a saját ügyének, a Az építészeti dolgozók napja előtti verseny célja: Gazdaságosabbá teani az építkezést Mint ismeretes, a lakásproblémát népgazdasági terveink szerint 1970­ig meg kell oldani. Az 1 millió 200 ezer lakás felépítéséhez pedig ha­talmas beruházási összegre van szükség. Az építkezések gazdaságossá­ga jelentősen befolyásolja a lakáskérdés megoldására kidolgozott ter­veink teljesítését. Az építészeti dolgozók napja tiszteletére hirdetett munkaversenynek tehát elsősorban a gazdaságosságot kell szolgálnia. Hogy az építkezéseken ezt már sok helyütt megértették, azt az alábbi példák bizonyítják. saját sikerének, a saját problé­májának, amelyet, ha törik, ha szakad, közös erővel kell megolda- ' nunk. Mit jelent ezzel szemben a de­mokrácia fogalma a kapitalista or­szágokban, ahol annyiszor emlege­tik, annyiszor dobálóznak vele, hogy erőnek erejével elhitessék a dolgozó tömegekkel náluk és lehe­tőleg nálunk is: csak ebben a „szabad világban" van igazi de­mokrácia? A gyakorlatban ott ez a „népuralom" nem jelent lénye­gében többet, mint azt, hogy a népnek néhány éves időközökben joga van a burzsoázia tagjai közül képviselőknek megválasztani azo­kat, akik azután a következő esz­tendőkben gondosan eltemetik a hangzatos választási jelszavakat, hirtelen elfeledkeznek a sok szép szóról, ígéretről és az uralfnon le­vő kizsákmányoló osztályokat hűen szolgálva teljesen törvényszerűen semmibe veszik a dolgozó ember érdekeit, sőt, ha a helyzet engedi, s a saját érdekük úgy diktálja, akkor megfosztják alapvető sza­badságjogaitól is. Dehogy akarja a kapitalista világ, hogy a dolgozó tömegek beleszóljanak az állam sorsának formálásába, dehogy vár­ja a kizsákmányolt, elnyomott osz­tályok és rétegek tágjaitól azt, hogy részt kérjenek és részt vál­laljanak saját jövőjük formálásá­ból! Magától értetődő dolog ez, hiszen ha ezt nem tennék, akkor már régen a múlté volna a kapita­lista rendszer, akkor már régen a történelem szemétdombjára kerül­tek volna a más bőrén élősködő tőkés urak. Vajon megengedheti-e magának bármelyik kapitalista or­szág uralmon levő osztálya, hogy a dolgozók százezreihez és milliói­hoz forduljon olyan kérdésekkel, mint például: hogyan képzelik el az ipar és a mezőgazdaság meg­szervezését, átalakítását, mit kelle­ne tenni az államhatalmi szervek munkájának tökéletesítése érdeké­ben, miként lehetne demokrati­kusabbá, magasabb színvonalúbbá tenni a közoktatást, milyen úton­módon lehetne megoldani az ége­tő lakáskérdést, stb., stb?! Két­ségtelen, hogy már a kérdéseknek ilyen viszonylatban való feltevése is furcsán hangzik a mi fülünk­ben, elképzelhetetlennek tartjuk ezt és lehetetlennek. S mennyivel furcsábbnak, elképzelhetetlenebb­nek és lehetetlenebbnek tűnhetnek ezek a kérdések, még csak az ez­zel kapcsolatos gondolatok is a tő­kések között, akiknek a fülében az ilyesmi úgy csenghet, mint a lélek­harang kondulása; Nem, a kapitalista országokban nem volt és nem is lesz soha igazi népuralom, igazi demokrácia ad­dig, amíg meg nem dől ez az erő­szakkal, ez a tudatos félreveze­téssel és csalással fenntartott rendszer, amely nem más, mint a kisebbség uralma a döntő több­ség fölött. Ezzel szemben nálunk hovatovább mind jobban mélyül a demokrácia, mert mind erősebb a szocialista országok tábora, mert mind biztosabban haladhatunk azon az úton, amely a szocialista építés befejezésének folyamatán keresztül elvezet minket a kommunizmus vi­lágába, a minden korlátozás nél­küli demokrácia korszakába. Sokat érő munkasikerek A lipoveci vízierőmű építői már ismertek kiváló munkasikereikről. A Váhostav n. v. dolgozói, akik a vízierőművet építik, az építők napja tiszteletére vállalták, hogy három­százezer korona értékben, túltelje­sítik építési feladataikat. A betono­zás idejét több szakaszon jelentősen átlag 6—10 nappal lerövidítik. Mivel nemcsak a mennyiségi fel­adatok túlteljesítésére irányul a fi­gyelmük, hanem az építkezés gazda­ságosságára is, elhatározták, hogy az év végéig 500 mázsa cementet, 50 mázsa betonvasat és 150 köbméter fűrészelt fát takarítanak meg. Az egész évi tervet egyébként decem­ber 20-ig teljesíteni akarják. A fiatalok versenye A Banská Bystrica-i Magasépíté­szeti Vállalat szakiskolájában a épí­tészeti dolgozók napja és a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulója tiszteletére versenyt indítottak a fiatalok 24 tanuló és termelő cso­port között. A verseny legfonto­sabb mutatói az egyenletesség és a munka minősége. A fiatalok felaján­lásának teljesítése érdekében meg­javították a munkaszervezést és rendet teremtettek az anyagnyilván­tartásban. Az új technika segítségével A fentebb említett munkasikerek és felajánlások arról tesznek bizony­ságot, hogy építészeti dolgozóink megértik a rájuk háruló feladat fon­tosságát. Nem kis feladatról van A szocialista munkabrigád címért A (ČTK) A Banská Bystrica-i kerületben 137 munkacsoport £ versenyez a szocialista munka­# . brigád cím elnyeréséért. Har­minc csoport a közlekedésben A és a távösszeköttetésben, 21 — 21 csoport a kohóiparban és W az ércbányákban, valamint a közszükségleti iparban, 15 a gépiparban, stb. működik. 9 Mindeddig már 5 kollektívának A Ítélték oda a szocialista mun­kabrigád megtisztelő címet. szó. 1965-ig például egy lakásegység felépítési idejét az átlagos 13.5 hó­napról 7 hónapra kell csökkenteni, a munkaráfordítást pedig 2200 óráról 1200-ra. E nagy követelmények ki­elégítésében a legnagyobbb szerepet az új munkamódszerek és az új tech­nika kapják. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az építési költségek ne haladják túl a 63 ezer koronát egységenként. A alábbiakban röviden ismertetjük azokat az új módszereket, amelyek segítségével az építészeti dolgozók ol­csóbbá igyekeznek tenni a terrt/elést. Az építészeti dolgozók napja előtti verseny e módszerek fejlesztésére is irányul. Az "ntött beton alkalmazását fokozatosan Szlovákia minden kerületében meghonosítják. A módszer 3-20 emeletes épületek­nél egyaránt jól alkalmazható és nem igényel semmiféle külön beru­házást. E módszer segítségével 60 százalékkal csökkent az acél- és 15 százalékkal a cementfogyasztás. A munkaráfordítás fele akkora, mint a hagyományos módszernél. A panelépítkezés szakaszán a munkaverseny az építészeti dolgo­zók napja előtt arra irányul, hogy teljesítsék és túlteljesítsék az elő­irányzott tervet a panelépítk^ések fejlesztésében. Szlovákiában ezt a módszert már Bratislavában, Zvolen­ben és Žilinán alkalmazzák és rövi­desen sor kerül alkalmazására Kas­sán és Prešovon is. A feladat az, hogy 1970-ig 48 ezer lakást építsenek Szlovákiában ilyen módszerrel. A pa­nelépítkezéseken dolgozók azon igye­keznek, hogy-e számból az idei évre eső részt határidő előtt felépítsék. Kassa északi városrészén hatalmas arányú építkezés folyik. A Komenský utca régi házai már eltűntek és helyükre hatalmas háztömbök épülnek. Korszerű, egészséges lakásokhoz jutnak dolgozóink. Felvételünk az eddi­giek során felépített legnagyobb háztömböt mutatja, amelyben 152 lakás készült el. E nagyszabású építkezés következtében, teljesen megváltozik a város képe. Gerda J. felv. ®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®® Először a veszélyeztetett helyekre Amíg a Banská Bystrica-i kerület állami gazdaságai a réteknek már egytizedét le­kaszálták, és a szántóföldi takarmányok betakarítását a jövö héten befejezik, ad­dig a kerület szövetkezetesei alig több A legkorszerűbb szövőgyár Textiliparunk korsze- nak. A csehszlovák A jövő évben a svita­rüsítésében jelentős lé- gyártmányú nagy telje- vai textilgyárat tovább pést jelent a svitavai sitményü gépek két és bővítik és 105 cm széles Vigona n. v. új szövődé- félszer több szövetet szövetet szövő gépeket jének üzembe helyezése, készítenek el egy mű- helyeznek üzembe. A to­Ebben a szövődében ki- szak alatt, mint a ha- vábbi években az egész zárólag vetélő nélküli gyományos vetélős szö- üzem automatizálására szövőgépekkel dolgoz- vőgépek. számítanak. (ČTK) mint 2000 hektár rétet kaszáltak le, ami a (tervezett feladatnak 4,2 százaléka. A tornaijai járás szövetkezetesei először azokon a réteken végzik el a kaszálást, amelyeket a sajtónak és mellékfolyóinak kiöntése fenyeget. A losonci járásban is elöször az Ipoly-menti réteket kaszálják le, ezekről szállítják be elöször a ta­karmányt. A takarmánybetakarltásban legjobban az ipolysági állami gazdaság halad, ahol a takarmány nagy részét szárítókon szá­rítják. A losonci és a rimaszombati álla­mi gazdaságoknak 3500 fa- és vasszáritó­juk van. A losonci járás točnicai szö­vetkezetében a hiányzó szárítókat úgy pótolják, hogy a Csehszlovák Állami Utak nemzeti vállalattól 700 hófelfogó deszkát kölcsönöztek ki, amelyeken a szántóföldi" takarmányokat szárítják. találkozó helye lesz. A vár újjá­épített szabadtéri színpadán tart­ják meg Bedfich Smetana egyik legszebb operájának, a Libušenek ünnepi előadását. Hazánk minden kerületéből, a cseh és szlovákiai kerületekből ezrével jönnek majd a látogatók - több mint százez­ren - a Prágai Nemzeti Színház ünnepi előadására, hogy ismétel­ten tanúbizonyságát adják a cseh es szlovák nép boldog és gyümöl­csöző testvéri együttélésének, mint azt sok-sok évszázaddal ez­előtt a nép mondájában élő Li­buše előre látta. A devini vár, melynek két ol­dalát a Duna és a Morava vize mossa, a régi szláv fejedelmek székhelye s az ott levő római erődítmény körül, valamint a vár­ba vezető utakon már napok óta szorgos munkáskezek hozzák rend­be a várszínpadot, a nézőteret, az utakat, hogy 21-en a szép és va­rázslatos környezetben jól érezzék magukat a Prágai Nemzeti Szín­ház előadására érkező vendégek. A 75. évfordulóját ünneplő Prá­gai Nemzeti Színház operaegyüt­tese, hogy megismertesse müvé­chyban, Rozsnyón tartott előadá­saival nemcsak nagy sikert ara­tott és nemcsak közelebb hozta nemzeti kultúránk nagy műveit a néphez, hanem egyúttal még szo­rosabbá fűzte hazánk nemzeteinek baráti kötelékeit. Az operaegyüt­tes, mielőtt még Bratislavába lá­togatna, Zilinán, Martinban, Ban­ská Bystricán és Piestanyban lép fel. XJfazánk első színházának ope­" raegyüttese Bratislavában június 19-én kezdi meg vendég­szereplését. A Kultúra és Pihenés Parkjában délután 4 órakor és es­te 8-kor előadja „Az eladott menyasszonyt". Június 20-án este fél 8 órakor, a devini kulturális manifesztáció előestéjén a vasút­állomás előtti téren, a Sztálin-, a Hviezdoslav téren, a dunaparti Kultúra és Pihenés Parkjának ró­zsakertjében fúvószenekarok, a legjobb dal- és táncegyüttesek lépnek fel, előre is jelezve a más­napi devini ünnepség jelentősé­gét. A devini várszínpadon június 21-én 14 órakor kezdődik a Libuše előadá­jegyeket a szakszervezeti üzemi bizottságok és a Turista n. v. áru­sítja. A belépőjegyek a vidékről érkező látogatókat 50 százalékos vasúti kedvezményre jogosítják. Az ünnepi előadásra vendéglátó üzemeink is felkészülnek, hiszen több mint százezres tömegről kell gondoskodniok, bőséges ételt és frissítő italokat biztosítanak szá­mukra. Június 21-re esik a Libuše elő­adása, arra a napra, amikor a hitleri hordák megkezdték gálád támadásukat a szovjet nép ellen, ezért a hazánk minden kerületéből tömegesen érkező küldöttségek a bratislavai dolgozókkal együtt a Prágai Nemzeti Színház ünnepi előadását a népek testvéri együtt­élésének manifesztációjává emeli. Amikor nyugati szomszédságunk­ban, az NSZK-ban, Ausztriában a háborús gyújtogatok revansista provokációkkal igyekeznek elmér­gesíteni a nemzetközi helyzetet, akkor mi a népek testvéri együtt­élését szimbolizáló Libuše előadá­sával a népek testvéri békés együttélését hirdetjük. (pb)

Next

/
Thumbnails
Contents