Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)

1959-06-09 / 158. szám, kedd

/ Pártunk vezetésévii előre szocialista kulturális forradalmunk győzelméért (Folytatás a 6. oldalról) vészét széles áramlatába folyik, amely magával ragadja korutik legtehetségesebb és legbecsületesebb alkotó művészeit. A művészet fejlődésének éppen ezt a feltartóztathatatlan történelmi irányzatát támadják a revizionisták és a szocializmus más ellenségei. Ezzel szemben kell állania egész kulturális frontunknak és ellenállást kell kifejtenie e támadással szemben. Ugyanakor azonban látni kell néhány dogmatikus irányzatot is, melyek ellen a párt mindig harcolt, és amelyek ma még megnyilvánulnak nálunk, kompromittálják ügyünket és amit ellenségeink kárörvendően felhasználnak arra, hogy az ilyen dogmatikus magyarázatokból vett idézetekkel rontsák a szocialista realista alkotó módszer hitelét. Teljesen nyilvánvaló tehát, hogy itt nem valamilyen csoport művészi programjának szentesítéséről van szó, hanem élő, harcos irányzatról a művészi alkotás világában, amely egyre újabb és újabb sikereket fog aratni új tartalom forma és kifejezésmód keresésével, az élet való megismerésének erejével, gazdag költői képzelő erővel. A cseh és szlovák irodalom és művészet egész újkori történetének legjobb alkotásai erősítik meg ezt a logikát; ezt igazolja irodalmi és művészeti világunk igen jelentékeny személyiségeinek érési folyamata is. A valóban modern művészetnek ez az irányzata nemcsak a Szovjetunióban született meg, hanem a szubjektív elaprózottság időszakát leküzdve — mely a kapitalizmus és szocializmus közötti átmeneti időszakot jellemezte — ebben az irányban fejlődik és ide torkoll az egész világirodalom és művészet is. Kongresszusunk tárgyalásának nem az a célja, hogy szakszerűen foglalkozzék művészeink alkotó keresésének kérdéseivel; ez állandó konkrét tevékenységük feladata, az egyes szövetségek alkotó tanácskozásainak feladata, ez szüntelen esztétikai bírálati tevékenységet jelent. Örömteli tény az, hogy pártunk XI. kongreszszusa és az SZKP XXI. kongresszusa után éppen ebben az irányban rendkívpl megélénkült művészeti szövetségeink és egész kulturális frontunk tevékenysége. Ebben a szellemben folyt le számos nagy, pozitív országos tanácskozás, a zeneszerzők kongresszusa, a csehszlovák írók országos értekezlete, az építészek szövetségének kongresszusa, a csehszlovák színházi dolgozók szövetségének országos kongresszusa, és a Banská Bystrica-i filmfesztivál. Mindezeken a tanácskozásokon a legutóbbi alkotások értékelése során láthatjuk az 1948 májusa és februárja óta eltelt egész időszak művészeti gyarapodásának értékelését. A nyíltan ellenséges és revizionista támadások taktikájához tartozott és tartozik éppen az, hogy ezen időszak irodalmi, zenei, színházi, képzőművészeti vagy filmalkotásairól beszélnek, hogy a sematizmus bírálatának ürügye alatt éppen ezen időszak művészi alkotásait támadják. Annak bizonyítására, mennyire hamis és hazug ez a bírálat, amely általánosítja a fogyatékosságokat és figyelmen kívül hagyja a sikereket, elég az irodalom terén rámutatni csupán azon alkotó művészekre, akik nemrég távoztak az élők sorából — Nezvalra. Pujmanovára, Zápotockýra. ftezáčra, Biebelre, Jilemnickýre, Králra. Az ő műveik, amelyeket ezekben az években alkottak, bebizonyítják, mily gyönyörű emberi érzéssel, meggyőző erővel, művészi erővel szól hozzánk- és fog mindig szólni ez a dicső szocialista újjászületési időszak. Nem sorolhatjuk fel mindazon kiváló alkotó művészek és műveik neveit, akik, 111. amelyek állításunkat igazolják a művészet összes többi területén. Bizonyára senki sem akarja tagadni, hogy bíráló szemmel kell néznünk ezt az időszakot is, amelyben olyan erős irányzatok is megnyilvánultak, amelyek megérdemlik, hogy bíráljuk őket. Ez elsősorban a bírálat és elmélet eszmei gyengesége volt. Előfordult számos más fogyatékosság is, amit bíráló szemmel kell nézni. Lényegében azonban művészetünk leghatalmasabb áramlatai, Amelyek 1945 májusa és 1948 februárja nagy történelmi eseményeinek hatása alatt születtek, egészségesek voltak és nemzeteink kultúrájának halhatatlan művészi értékeket adtak. A kulturális politika hatékony megvalósítása szempontjából elvi jelentőségű az a gondolat, amelyet Hruscsov elvtárs fejtett ki, hogy különösen az irodalmi és a művészeti sajtónak és könyvkiadásnak a leghűbb, legmegbízhatóbb, politikailag fejlett, ügyünk iránt odaadó dolgozók kezében kell lennie. Amikor művészetünk szervezésének és irányításának e kérdéseiről beszélünk, ez egyáltalán nem jelenti azt, mintha a kulturális ügyek adminisztratív megoldásának hívei volnánk. És itt rá kell mutatnunk a marxista művészet, tudomány és bírálat nagy jelentőségére. A bírálat feladata nemcsak az, hogy ítéletet mondjon, hanem hogy magyarázza a művészetet. Ez a magyarázat a bíráló feladatává teszi, hogy világosan, a szó legjobb értelmében népszerűen írjon, nemcsak a beavatottak számára, hanem az egyszerű és beavatottságra vágyó olvasók ezrei számára. A gazdag emberi éleiért, az ember alkotó képességeiért Amikor a szocialista művészet kérdéseiről beszéltünk, hivatásos művészetünk problémáival foglalkoztunk. Ez azonban távolról sem meríti ki a szocialista művészet fogalmát, mert annak oszthatatlan része a. népi alkotóművészet is. Ez a mŰT vészét kifejezi mindnyájunknak azt a természetes szükségletét, hogy a művészetet necsak passzívan fogadjuk, hanem aktív művészi alkotó munkát végezzünk vagyis gondolatilag és értelmileg gazdagon, emberileg fejezzük ki magunkat. Ezért oly nagy jelentőségű ma az ember harmonlkOs fejlődése szempontjából az egyoldalúság leküzdése, mely a szellemi és fizikai munka között ^ég. mftldij^eíjpálló. különbségből ered, ezért oly nagy jelentőségű, hogy minden erőnkből támogassuk a népi alkotást. Puszta metafizika volna, ha valamilyen korlátot, vagy konkurrens vetélkedést látnánk . a hivatásos művészet és a népi alkotóművészet között. Minden szocialista meggyőződésű embernek, aki elgondolkodott az ember Is emberiesség további fejlődése felett, világos, hogy a hlvatásosság és népi művészi alkotás természetes egységet képez, hogy e két alkotó erő kölcsönösen kiegészíti, megtermékenyíti és gazdagítja egymást. Hisz szocialista fordulatunk értelme éppen abban rejlik, hogy az ember szociális felszabadításával egyidejűleg tudatosan megteremti a feltételeket teljes felszabarításához, mint ember felszabadításához is. Ezért érdemel oly nagy figyelmet az a | tény, hogy 13 millió lakosú hazánkban a népi művészi alkotásban kb. egy és fél | millió dolgozó, főleg az ifjúság tevékeny , részt vesz. A népi művészi alkotás áprilisi országos konferenciája teljesen reális feladatot tűzött ki: a népi alkotás résztvevőinek számát két, sőt háromszorosára kell növelni a legközelebbi években. A nép művészi alkotóerői gyarapításának alapját az új társadalmi viszonyok, maga a szocialista jelen képezi. A népi alkotás nemzeti életünkben ugyan már a múltban is rendkívül jelentős szerepet játszott; ez összefügg hazánk politikai történetével, amikor nemzeti kulturánkat évszázadokon át és főleg va nemzeti megújhodás idején a népi elem őrizte meg és fejlesztette tovább. Bár mi kommunisták e népi hagyomá^rwqKat. amelyeket a burzsoázia egyrészt "elhanyagolt, másrészt álszent módon saját céljaira kihasznált, újból felélénkítettük, büszkén magunkénak valljuk és tovább fejlesszük, a vele való kapcsolatunk mégsem jelenti a régiséget kedvelő kapcsolatot. Természetesen nem akarjuk azt, hogy e gyönyörű hagyományokkal visszaéljenek, hogy a népművészet szépsége az élet túlélt formáinak idealizálására szolgáljon, vallásos babonák fenntartását, a falu elmaradottságának ünneplését szolgálja. Világos, hogy a népi alkotó művészet ereje továbbra ls csak akkor fejlődhet sikeresen, ha ezeket a hagyományokat bírálóan újító értelemmel fogja fel, mint szocialista építő. Ezért szükséges, hogy a művészi alkotásnak ehhez a területéhez is egyre fokozódó alkotó igényességgel közeledjünk. A dolgozók anyagi jólétének növekedése és új öntudatuk fokozása nagyobb igényeket támaszt az anyagi kultúrával szemben. Ennek alapvető kérdése a dolgozó emj ber egészséges és szép munka- és életkörnyezete. A múltból rendkívül sok egyedülálló történelmi helyet, az építészeti műemlékek kincseit örököltük hazánk különféle részein. Ezzel együtt azonban nagy negatív örökség is maradt ránk a régi osztálytársadalom után. Nem vagyunk utópisták és nem hihetjük azt, hogy ezt az örökölt állapotot máról holnapra megszüntethetjük. Pártunk és kormányunk most megkezdte a Jak^kMés^ĎMy.vonaiu megoldását. ^rgL van szó. hogy 1970-ig egymillió kétszázezer lakást építsünk és így egész lakosságunknak megfelelő lakhatást biztosítsunk s egész városok és falvak tervszero"Tt* építésével, asszanálásával és felépítésével hozzájáruljunk az ipari és mezőgazdasági dolgozók életfeltételeinek kiegyenlítéséhez. Ezzel az óriási feladattal kapcsolatban érthetően számos komoly kérdés merült fel, amelyekről építészeink szenvedélyes vitát folytatnak. E vita ' lényegével kapcsolatban meg kell mondanunk, hogy a szocialista építész. az igazi humanista számára, aki mint öntudatos állampolgár megérti népünk életének nagy és sürgős szükségleteit — az ilyen építész számára, aki ugyanakkor mint szakértő ismeri társadalmunk valamennyi adott lehetőségét, nem lehet megoldhatatlan ellentét a gazdasági és technikai rész között, valamint a célszerűség és a szépség eszmei követelményei között. Az építészet állami szempontból nélkülözhetetlen dologgá vált és ebben az értelemben, a legszélesebb mértékben köz- és állami ügy. Kultúránknak az embert és az életet kell szolgálnia Ha a fejlődés útja az, hogy kultúránk mint szocialista kultúra, vagyis milliók számára szolgáló reálisan humanista kultúra, nem pedig a kiváltságosak számára szolgáló kultúra fejlődjék és ha azt akarjuk, hogy a kultúra minden kincsét magáévá tegyék a nép legszélesebb rétegei, ez nem történhet ösztönösen, hanem kell, hogy tervszerűen folytatott tevékenység és lankadatlan törekvés eredménye legyen abban az irányban, hogy a tudományos szocializmus igazi humanista tudománya, ideológiája áthassa egész életünket és a kultúra minden területét. Kitűnt, hogy kulturális dolgozóink kongresszus előtti találkozói a néppel kölcsönösen hasznára váltak mindkét félnek, hogy ezeken az aktívákon új szervezési formák tűntek fel, amelyek élő politikai szükségletből fakadnak, olyan szükségletekből, amelyeknek gyökerei már az új társadalmi kapcsolatokban rejlenek és hogy ez a politikai szükséglet kulturális életünk demokratikus jellegénél fogva a kongreszszusal nem szűnt meg. hanem tovább fog tartani a jövőben is és egyre erősebben nyilvánul meg. Ezért csak természetes és hasznos volna, ha kongresszusunk után is hasonló, nem bürokratikus formák között, önkéntes alapon tovább folyna a nagyszámú aktíva tagjainak munkája és együttműködése, amely kongresszusunkat előkészítette. Hisz az élethez legközelebb álló szervezeti forma az, amely nem mesterségesen létesült, hanem szervesen fakad az élő politikai szükségletből. Ezért nincs ok arra. hogy kongresszusi aktívánk széthulljon, hanem ellenkezőleg. szükséges lesz. hogy kibővüljön és időről Időre öss?eUljön. értékelje a közös feladatok teljesítésének előrehaladását. Helyes lesz továbbfejleszteni azokst t "'inkciókat is. amelyeket kongres--''a-":'K t.őkészltő bizottságai, láttak el, mint pl. a tudósokból, művészekből és kulturális dolgozokból álló küldöttségek kiküldése a kerületekbe, járásokba, üzemekbe és községekbe, s e dolgozók kölcsönös kicserélése a cseh és szlovák területek között. A kongresszus előtti vita pozitívan értékelte az utóbbi Iveknek a szocialista demokrácia elmélyítésére irányuló intézkedéseit a kulturális ügyek irányításában, főleg a nemzeti bizottságok jogkörének kibővítésében. Egyes kulturális dolgozók kezdetben féltek ettől a folyamattól, de amint az eredmények mutatták, a gyakorlat bebizonyította annak helyességét, hogy számos fontos kulturális kérdés eldöntését a kerületi, járási és helyi nemzeti bizottságokra bíztak, hogy megerősítették a társadalmi szervezetek irányító funkcióját, növelték a Tudományos Akadémiák és művészi szövetségek jogkörét. A kulturális élet irányítása ma egyre nyilvánvalóbban a járásokra hárul. Ezen új intézkedések fényében nagyon világosan látható, mily ártalmas volt a kultúra egyes területeinek és irányító szerveiknek kölcsönös elszigetelése. A szocialista demokratizmus elmélyítése — amint 'Lenin rámutatott — nem gyengíti, hanem erősíti a párt vezetése alatt történő egységes kulturális politikai Irányítást. Csak ilyen feltétel alatt nyilvánul meg a decentralizálás tényleges jelentősége, csak ez vezet kultúránk sokkal hatalmasabb arányú fejlődéséhez. Ezzel azonban összefügg valamennyi szakaszon dolgozó felelős kultúrátis szervező céltudatos nevelésének kérdése. Különösen most van szükségűnk arra, hogy azok az elvtársak, akik az rikéntes, tapasztalt, politikailtj fejlett dolgozók széles aktíváját képezik, akik már bebizonyították bensőséges viszonyukat a kulturális munkához, tovább is művelődhessenek szakmailag és politikailag. Ellenfeleink és ellenségeink a Nyugatról szüntelenül szemünkre vetik, hogy oly nyíltan megmondjuk, hogy az irodalomnak, művészetnek, tudománynak a népet kell szolgálnia. Megfeledkeznek arról, hogy az alapvető jellegzetesség, amellyel kultúránk a múlt uralkodó osztályainak kultúrájától különbözik, és amely a tényleges emberiesség jellegének bélyegét nyomja rá, nem az absztrakt történelem feletti, osztály feletti, szociálisan sehová sem tartozó ember tisztelete, olyan ember tisztelete, amilyen egyszerűen nem létezik, hanem a dolgozó embernek, — az emberi munkának a tisztelete. Tudjuk, hogy a tőkés országok dolgozó népe is ilyen egészséges, demokratikus emberi kultúrára vágyik; ebben rejlik művészetünk, dal- és táncegyütteseink és más művészeink Nyugaton aratott sikereinek a titka. Ebben rejlik a titka a szovjet Berjoska és a moszkvai balett new-yorki és észak-amerikai óriási sikerének. A. • L. Williams haladó amerikai újságíró egy szovjet újságíróval folytatott beszélgetése során a Berjoska broadwayl fellépését így jellemezte: „A fülledt erotikus légkörben megjelent a szűzies Berjoska. Feltárták előttünk népük tiszta lelkét, szemérmét és emellett egészséges érzékiségét, -megmutatták nekünk a szovjet nő erkölcsi szépségét, az önök népének erkölcsét; tekintsen a Broadwayra és megérti, mit akarok ezzel mondani." A Broadwayra gondolt, amely káprázatos neon-reklámok fényében tündököl, amelyet szüntelenül elárasztanak a 16 éven felülieknek enge-, délyezett film — és egyéb látványosságok, amelyek a legkülönfélébb változatokban olyan tárgykörökkel foglalkoznak, mint „A test bűnei", „A nászéjszaka titka", stb. A nép egészsége és a dolgozó ember iránti tisztelet, a nő tisztelete azok a jellemvonások és- ismérvek, amelyek áthatják egész haladó, demokratikus cseh és szlovák kultúránkat és irodalmunkat, akár Neruda vagy Ales, akár Bezruc vagy Hviezdoslav, Krasko vagy Tajovský müveiről van szó. Ez a demokratizmus, az emberi munkának ez a tisztelete azonban olyasvalami, ami az álszent, absztrakt humanizmus kispolgári hirdetőitől teljesen idegen. Haladó kultúránk mindig védekezett a szűkkörű nacionális elzárkózottság ellen s amennyire lehetett, élénk kapcsolatban élt a többi, főleg európai nemzet vezető kulturális központjaival. Az alapvető népi és demokratikus áramlat. amely az egész XIX. század folyamán meghatározta kultúránk arculatát és kifejezési formáját, a külföldön is a világ haladó kultúrájának gondolatvilágában eszmei szövetségeseket keresett a nép nemzeti és szociális felszabadításáért vívott harcban. Ez érvényes haladó kulturális életünk valamennyi élenjáró személyiségére. Egyetlen igazi és nagy nemzeti kultúra sem nélkülözheti az ötletek, tapasztalatok szüntelen kicserélését, a gondolatok és nézetek friss áramlatát, nem nélkülözheti a nemzetközi haladó kultúra csúcsalkotásaival való kapcsolat érzését. Bizonyára nem kell hangsúlyozni, hogy kultúránk emellett sohasem vesztette el sajátosságát, hanem ellenkezőleg, tanulságosabban, mélyre hatóbban és sokoldalúbban tudott eleget tenni népe valamennyi szükségletének emancipációs küzdelmében, tudott eredeti értékeket teremteni, amelyek az egész szocialista világban nemzetközi elismerést és világvisszhangot keltettek és keltenek főleg ma. Sohasem fordítottak idegen nyelvekre annyi tanulságos és művészeti cseh és szlovák müvet, mint éppen ebben az időben. Gondoljunk csak arra, hogy a két háború közötti időben le kellett fizetni, szubvencionálni kellett a külföldi könyvkiadókat, hogy fordíttassák le franciára az egyik vagy másik művet, és így vezessék be kultúránkat az ún. nagy nyugati világba. Ma a külföldön a legkülönfélébb fordításokban egyre nagyobb szám bari jelennek meg irodalmi műveink. Éppen azok a művek, amelyek különösen kitűnpek demokratikus, éí humanista jellegükkel, A nagy közvetítő, amelynek révén irodalmunk már nemcsak az európai külföldi olvasó kezébe kerül, hanem az ázsiai nemzetek tagjainak kezébe is, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyelve — Lenin nyelve. Felemelő érzés, amikor Pekingben Tyl „Švanda dudás" művének előadását látjuk a színházban és halljuk azt a lelkes tapsot, amellyel a kínai ifjúság reagál a darabra. A kulturális értékek egyre intenzívebb nemzetközi kicserélésében nagy történelmi folyamatot kell látni. Ez olyan folyamat, amelyet a szocialista világ tudatosan támogat és amely tovább fejlődik a nemzetek kölcsönös megismerése, közeledése és felszabadulása törvényszerű irányzata által — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom által megkezdett forradalmi világfejlődés folytatódása következtében. Kultúránk leghaladóbb képviselői hamarosan felismerték, hogy itt Keleten az új humanizmusnak, a szocialista humanizmus közvetlen elődjének világos lángja gyulladt ki. Ebből mint gyökereinek egyik ágából növekedett fel a leninizmus világa, ebből növekedik az új szovjet kultúra, amelyet ma ellenségeink és a revizionisták éppen azért gyaláznak, mert világszerte a hálás olvasók millióit nyerte meg, mert mindenütt, ahová elérkezik, törhetetlen emberi büszkeséggel tölti el a dolgozó embert. A szovjet kultúrához fűződő kapcsolataink, a csodálat és tisztelet érzése egyáltalán nem egyoldalú. Mi tudjuk, mily nagy érdeklődést tanúsít a szovjet nép az iránt, ami a testvéri országokban történik, tehát az iránt is, ami hazánkban és az egész világ haladó kultúrájában lezajlik. A Szovjetunióban az utóbbi évtizedek alatt az iskolákból a szláv, cseh és szlovák tudományokkal foglalkozók egész nemzedéke került ki, akiknek sorai egyre gyarapodnak és akik szakszerűen foglalkoznak a cseh és a szlovák kultúrával és azt közelivé teszik • a Szovjetunió és az egész világ olvasóinak százmilliói számára. A Nyugatra szökött emigránsok és a nyugati burzsoázia szüntelenül szemünkre veti, hogy a Szovjetunióhoz és az egész szocialista táborhoz való csatlakozásunkkal elszigetelődtünk a nyugati kultúrától. Ez azonban nagyon átlátszó hazugság. Hisz világos, hogy éppen az emberiség élcsapatához való tartozásunk szerzi meg a Nyugat legjobb haladó embereinek barátságát, csodálatát és rokonszenvét a tőkés világban is. A szocialista világhoz való tartozásunknak köszönhetjük, hogy népünk is jobban tudja értékelni ma, mint bármikor a múltban a demokratikus nyugati kultúra képviselőinek nagy művészetét és becsületes, bátor állásfoglalását. Franciaország, Olaszország, egész Nyugat-Európa, az Egyesült Államok, Dél-Amerika, Ázsia, Afrika és Ausztrália kiváló haladó személyiségeinek müvét és jelentőségét. Kulturális orientációnk ilyen értelmezése arra kötelez bennünket, hogy a kultúra terén is őrizzük a Szovjetunióhoz, a nagy Kínához és valamennyi szocialista országhoz fűződő, számunkra drága barátságot, hogy testvéri kezet nyújtsunk a tőkés országok valamennyi haladó demokratikus kulturális dolgozójának, akik gyakran ínséges viszonyok között élnek és alkotnak a burzsoázia megférhetetlenségének és dühödt támadásainak légkörében. Mi biztosítjuk őket arról, hogy népünkben és kultúránkban megbízható barátra találnak, Ezért szükséges, hogy ezeket az elveket sokkal programszerűbben érvényesítsük kulturális sajtónkban és a nemzetközi kulturális kapcsolatok gyakorlatában is. Nagy idők tanúi vagyunk, tanúi annak, amint nehéz történelmi küzdelemben győz a nagy emberi közösség, az emberek kommunista testvérisége. Ennek lelke korunk legfenköltebb eszméje, a proletár nemzetköziség eszméje. Mint öntudatos szocialisták, mindent meg akarunk tenni, hogy ezen ideológia alapján, amelynek nagy célja az emberek és a nemzetek testvériségének megteremtése, ennek az ideológiának jegyében éljen egész kultúránk Benne rejlik humanizmusunk és történelmi optimizmusunk legjobb forrása és természetes lényege is. Ebből a természetes lényegéből fakad felháborodott ellenállásunk a legnagyobb rosszal, amit az osztálytársadalom szült — ellenállásunk a háborúval szemben. Kultúránk osztozik ebben az ellenállásban, ebben az aggodalomban é,s

v gyürofe'therí a háborúval szemben, az egész világ emberei százmillióinak ebben az ellenállásában. Velük együtt tÄžtožík abban "a vágyban, „hogy az erkölcs és igazságosság egyszerű törvényei, amelyekhez a magánszemélyek kölcsönös kapcsolatainak kell igazodniok, a legfőbb törvények érvényével bírjanak a nemzetek közötti kapcsolatokban is" — amint azt már az első munkás Internacionálé alapító levele is hirdette. Jóllehet, nem vagyunk gondtalanok, a borúlátással szemben felvértez bennünket a marxizmus-leninizmus ismerete, amely tudományos objektivitással feltárta előttünk a háborús katasztrófák keletkezésének legrejtettebb okait és megmutatta az egyedüli reális módot, hogyan kell e borzalmas rosszat egyszer s mindenkorra kiirtani az emberi társadalom életéből. Mellettünk van a szocialista tábornak csaknem egymilliárdnyi tagja, a mi oldalunkon állnak a gyarmati és függő nemzetek, az imperialista elnyomás ellen harcoló emberek százmilliós tömegei. A mi oldalunkon vannak az imperialista országok proletárjainak és haladó embereinek tízmilliói, a mi oldalunkon van az az óriási, rohamosan növekvő gazdasági hatalom, amely a legközelebbi időben abszolút mértékben túlsúlyba kerül a kapitalisták gazdasági hatalmával szemben. A mi oldalunkon áll a leghaladóbb tudomány és technika, amely már számos jelentős területen túlszárnyalta a kapitalista világ tudományát és technikáját. A mi oldalunkon van a történelmi igazság. A kommunizmus valamennyi dolgozó örök vágya, az emberiség ragyogó jövője és ezért győz! Míg a kapitalizmus világa szétbomlóban van, hanyatlik és a nemzetek szemében nyilvánvaló anakronizmussá válik — mi szocialista emberek a rakéták és mesterséges holdak valóban modern korában egyre nagyobb műveltség felé haladunk, — hogy mini; az emberi együttélés új, magasabb formáinak megvalósítói az élet igazi szépsége számára megnyerjük az egész világot! Ezért az emberbe vetett nagy hittel, embereink végső győzelmébe vetett meggyőződéssel, mélységes odaadással Csehszlovákia Kommunista Pártja, nemzeteink vezető ereje iránt, a munkásosztállyal és egész népünkkel együtt tegyünk meg mindent a szocializmus építésének befejezéséért hazánkban! r *