Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)

1959-06-24 / 173. szám, szerda

A nemzetközi feszültség enyhítéséről és Európa biztonságáról tárgyaló értekezlet előtt (ČTK) - A nemzetközi feszültség enyhítéséről és Európa bizton­ságáról tárgyaló értekezlet, mely július 4-én kezdődik a varsói Kul­túrpalotában, nemcsak a Szovjetunió és a népi demokratikus országok, hanem a kapitalista országok lakossága legszélesebb rétegei érdeklő­désének középpontjában áll. Röviddel azután, hogy Genfben félbe­szakították a külügyminiszterek tárgyalásait, az európai országok je­lentős személyiségeinek kezdeményezésére értekezletre kerül sor, S- melynek célja a nemzetközi helyzet megvitatása. és olyan gyakorlati intézkedések foganatosítása, melyek az Európa békéjét fenyegető ve­szély gyors elhárítására irányulnak. Az értekezleten mintegy százötven személyiség vesz részt különböző eu­rópai országokból. Azok sorában, akik aláírták az eu­rópai értekezlet egybehívására irá­nyuló felhívást, számos jelentős köz­életi személyiség van. A felhívást többek között a következők írták alá: Albert Chatelet, a párizsi egye­Hazánkba látogatott a Román Munkáspárt • dolgozóinak küldöttsége A Román Munkáspárt tíztagú kül­döttsége C. Scarlat elvtársnak, a Román Munkáspárt Központi Bizott­sága tagjának vezetésével hétfőn délután Prágába érkezett. A kül­döttséget a CSKP KB felelős dolgo­zói fogadták a ruzyni repülőtéren. A román vendégek háromhetes csehszlovákiai tartózkodásuk a'.att megtekintik egyes ipari üzemeinket és megismerkednek pártunknak a kohászat és a gépipar szakaszán vég­lett munkájával. Elmélyítjük baráti kapcsolatainkat Indonéziával Dr. F. Kahuda, az iskola- és kul­turális ügy§k minisztere hétfőn fo­gadta Prijon tanárt, Indonézia isko­la- és kulturális ügyeinek minisz­terét. A miniszterek baráti beszélgeté­sük keretében a csehszlovák-indo­néz tudományos, művészeti és isko­laügyi kapcsolatok további kiterjesz­téséről tárgyaltak. A miniszterek beszélgetésüket a kölcsönös baráti egyetértés és annak szellemében folytatták, hogy mind­két ország jobban elmélyíti baráti kapcsolatait a béke megőrzése ér­dekében.­* * * Fred Latumeten, az Indonéz Köz­társaság prágai ügyvivője hétfőn ba­ráti találkozót rendezett Prijon ta­nárnak, Indonézia iskola- és kultu­rálisügyi miniszterének tiszteletére. A taláikozón jelen volt Zd. Fierlin­ger, a CSKP KB politikai irodájának tagja, a nemzetgyűlés elnöke, V. Koucky, a CSKP KB titkára, dr. F. Kahuda, az iskola- és kulturális ügyek minisztere és helyettesei, dr. J. Hájek, a külügyminiszter helyet­tese, L. Novák, a köztársasági elnök irodájának vezetője, valamint tudo r mányos és kulturális életünk több képviselője. Perui képviselők a nemzetgyűlés elnökénél (ČTK) — Zdenék Fierlinger, a nemzet­gyűlés elnöke június/22-én fogadta a perui képviselők négytagúi csoportját, mely a Szovjetunióban és a Kínai Népköztársaság­ban tett látogatások után Csehszlovákián átutazva tér vissza hazájába. A nemzetgyű­lés elnöke hosszabb ideig barátságosan el­beszélgetett a perui képviselőkkel a Cseh­szlovák Köztársaság és a Perui Köztársaság közötti kölcsönösen előnyös kereskedelmi és kulturális kapcsolatok lehetőségeiről. tem természettudományi tagozatának tiszteletbeli dékánja, Pierre Grappiu, a Nancy-i egyetem bölcsészeti tago­zatának dékánja, Jacques Madaule francia író, Charles Sadron, a strass­bourgi egyetem bölcsészeti fakultá­sának tanára, Róbert Loosely, a Co­ventry-i városi tanács tagja, Ugo Bartesaghi, olaszországi katolikus képviselő, dr. Giovanni Favilli, a bo­lognai egyetem patológiai tanára, dr. Mario Melloni, az Olasz Keresztény­demokrata Párt volt képviselője, a „Paese" című napilap igazgatója, Emil Grab, von Wedel, a Német Szö­vetségi Köztársaságból, V. Grisin, a Szovjetunió Központi Szakszervezeti Tanácsának elnöke és mások. A csehszlovák küldöttséget Josef Ulrich, a Csehszlovák Köztársaság volt nagykövete és állandó ENSZ-beli képviselője vezeti. Szlovákia 1958. évi költségvetésének zárszámadásáról (ČTK) - A Szlovák Nemzeti Ta­nács gazdasági és költségvetési bi­zottsága kedden, június 25-án tar­totta 41. ülését, melyen megtárgyal­ták a Megbízottak Testületének Szlovákia 1958. évi költségvetésének zárszámadásáról szóló javaslatát. A zárszámadás most először tartal­mazza a pénzüqyi gazdálkodás ered­ményeit, valamint a szlovákiai gaz­dasági és eavéb költségvetési szer­vezetek rendezéséré* vonatkozó ada­tokat is. A gazdasági és költségvetési bi­zottság Szlovákia 1958. évi költség­vetésének zárszámadását jóváha­ová;ra javasolta a Szlovák Nemzeti Tanács ez év június 29-i teljes ülé­sének. Megérkezeti az új magyar nagykövet (ČTK) - Marjai József, a Magyar Népköztársaság új csehszlovákiai rendkívüli és me'ghatalmazott nagy­követe június 23-án Prágába érke­zett. Az új nagykövetet dr. Dobromil Ječný. a Külügyminisztérium proto­kollfőnöke és Mátyás László, a Ma­gyar Népköztársaság csehszlovákiai ügyvivője, valamint a magyar nagy­követség tagjai fogadták. Az országos pionírünnepségek második napja (ČTK) — A CSISZ pionlrszervezete tézeteket és különféle műszaki be­megalapításának 10. évfordulója al­kalmából rendezett országos ünnep­ségek második napján, kedden a ha­zánk valamennyi kerületéből Prágába érkezett küldötteket a prágai minisz­tériumok látták vendégül, ahol a ve­zető dolgozókkal elbeszélgettek ar­ról, mi mindent érhetnek el rend­szerünkben a fiatalok. E beszélgeté­sek résztvevői és a píonirünnepsége­ken jelenlevő sok száz más küldött kedden megtekintette a prágai és a közeli környék ipari, valamint me­zőgazdasági üzemeket, kísérleti in­Akik a tanítói pályát szeretnék választani (ČTK) — Az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériuma figyelmezteti a tizenegyéves középiskolák mindazon végzett növendékeit és ar alkalmazásban lévő dolgozókat, akik főiskolai tanulmányokra jelentkeztek, de a jelentkezők túl nagy száma következtében nem vehették fel őket az általuk válasz­tott tagozatra, és esetleg további folyamo­dókat Is, hogy felvételre jelentkezhetnek az újonnan létesített pedagógiai taninté­zetekben. A pedagógiai tanintézetek, melyek hazánk valamennyi kerületében 1959. szeptember elsejével kezdik meg az oktatást, tanítókat fognak nevelni az általános iskolák 1—9 osztályai számára, mégpedig két évig tartó közös tanulmány után egy további évben az 1—5. osztály tanítóit, avagy két továb­bi évben az 1—9 osztály tanítóit. A 6—9 osztály tanítóinak tanszakait az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériumának közlö­nye 1959. június 39-i számában teszik köz­zé. Az érdeklődök jelentkezhetnek a peda­gógiai tanintézetek igazgatóságain, (az ed­digi felső pedagógiai iskolákban, a kerü­letek székhelyén működő pedagógiai is­kolán), ahol felvételi beszélgetésen kelt résztvenniök július 6—11-e között. A fo­lyamodók jelentkezzenek azon kerületi szék­hely iskoláján, mely a legközelebb esik lakóhelyükhöz. A Karlovy Vary-i pedagógiai tanintézet hazánk minden kerületéből el fogad jelentkezéseket. Közelebbi tájékozta­tással a kerületi nemzeti bizottságok isko­la- és kulturálisilgyi osztályai, vagy köz­vetlenül a pedagógiai tanintézetek igazga­tóságai szolgálnak. rendezéseket. A vízisportolóknak a Vltava part­ján levő stadionját több mint kétezer gyermek töltötte be. A sportolók, a Hadsereggel Együttműködők Szövet­ségének tagjai és a katonák bemu­tatták a gyermekeknek a korszerű anyagokból készült legújabb hajókat, repülőcsónakokat stb. Egész nap sok száz pionír tekintette meg „A CSISZ pionírszervezetének 10 éve" kiállí­tást, a prágai Várat, a főváros tör­ténelmi nevezetességeit és a prágai múzeumokat. A CSISZ pionírszervezete megalapí­tásának 10. évfordulója alkalmából rendezett országos ünnepségek kere­tében a Csehszlovák Testnevelési Szövetség központi turisztikai osz­tályának küldöttsége június 23-án látogatást tett a CSISZ Központi Bi­zottságának titkárságán, ahol Milo­slav Vecker elvtársnak, a CSISZ Köz­ponti Bizottsága elnökének üdvözlő levelet és ajándékként egy sátortá­bor-felszerelést adott át. Az orosz népi nyelvtanfolyamok sikere (ČTK) — Az orosz népi nyelvtanfolyamok központi bizottsága Prágában június 22-én többek között az orosz népi pyelvtanfolya­mok X. országos konferenciájának előké­születeiről tárgyalt. A konferenciát Kar­lovy Varyban ez év augusztus 27—29-én rendezik meg. Ezen a jubileumi értekezle­ten túzik ki a CSSZBSZ és az orosz népi nyelvtanfolyamok szervezőinek — a Forra­dalmi Szakszervezeti Mozgalomnak, a Cseh­szlovák Ifjúsági Szövetségnek, s az Iskola­és Kulturális Ügyek Minisztériumának — további feladatait, Az eddig rendelkezésre álló, nem teljes adatol; szerint az 1958—1959-es évben még iobban fellendült az orosz nyelv népi tan­folyamainak tevékenysége. Erről tanúskodik az a tény is, hogy csaknem valamennyi tanfolyamban a beiratkozott hallgatók száz százalékos részvételével 'sikeresen betartot­ták az oktatási programot. A tanfolyamo­kat több mint 10 200 körben több mint 130 ezer hallgató látogatta. Vigyázzunk gyermekeinkre! 4 gyermekek nagy örömére rövidé­/Í sen megkezdődik a nyári vakáció. Az uszodák, ligetek, kirándulóhelyek meg­telnek vidám gyermekekkel. A szülök is szabadabbra eresztik a gyeplőt, s nem ellenőrzik oly szigorúan, mivel töltik o gyermekek szabad idejüket. Mi sem aka­runk ünneprontók lenni, hadd élvezze az ifjúság szabadságát, használja ki szünidejét. Helyesnek tartjuk azonban felhívni a szülök figyelmét arra, hogy a nyári hónapokban a gyermekbalesetek száma emelkedni szokott. Az idei év első öt hónapjának statiszti­kájából megállapíthatjuk, hogy a 'j§er­mekbalesetek száma ahelyett, hogy csök­kenne, növekszik. Január elejétől május végéig hatvan gyermek halt meg bal­eset következtében, 293 súlyos és 540 könnyebb sebesülést szenvedett. Ez két halálesettel, hatvanegy súlyos és 199 könnyű sebesüléssel több. mint tavaly volt. Ami a halálos kimenetelű balesete­ket illeti, Prága, Brno, Üsti nad Labem és a szlovákiai kerületek „vezetnek". A legtöbb a közlekedési baleset. A gyermekek elővigyázatlanok az úttes­ten. Forgalmas helyen bicikliznek pél­dául anélkül, hogy ismernék az előírá­sokat. Ezért a szülök a hibásak. Mielőtt megveszik a kerékpárt, magyarázzák rr.eg a felnőttet játszani szerető fiaiknak a szabályokat és ne engedjék őket akár­hová biciklizni. Qzámos balesetet okoz az is, hogy »3 a gyerekek robbanó anyagokkal játszanak. A szovjet rakéták, szputnyi­kok felkeltették a gyermekek érdeklődé­sét, képzeletben már híres feltalálók, akik saját rakétájukat lövik a világűrbe, ra­kétákat készítenek, kísérleteket végeznek, amelyek rendszerint tragikusan végződ­nek. A szegény „feltaláló" összeégve, sú­lyosan megsebesülve jö rá arra, hogy „valamit" rosszul csinált. A gyermeke­ket nem hibáztathatjuk ezekért a ro­mantikus törekvésekért, hiszen az újsá­gok, képeslapok is tele vannak útmuta­tásokkal. De csak is hozzáértő felnőtt je­lenlétében szabadna kísérletezni. Prágá­ban például nemrégen egy ilyen „rakéta­kilövés" alkalmival 11 fiú súlyosan meg­sebesült. A gyermekek okozta tűzkárokról mái nemegyszer írtunk. Az idén négy hónap leforgása alatt 23S tűzesetnek gyerme­kek voltak nz okozói. Kilenc gyermek és felnőtt halt meg égési sebekben és 19 súlyosan megsebesült, a gazdasági kát közel hárommillió koronát tett lei. Ha va­lamire, úgy a tűzkárokra lehet azt mon­dani, hogy elkerülhetők. Minek könnyen hozzáférhető helyen hagyni a gyufát? Ha a szerencsétlenség bekövetkezik, már ké­ső a bánat. Még csak a nyár elején vagyunk, de már több gyermek fulladt meg fuidés közben. Még az úszni tudóval is megt ör­ténhetik, hogy megfullad, hát még azzal, aki nem tud úszni. A kamaszkorban levő gyermek szégyelli pajtása előtt, hogy nem tud úszni, „produkálni" akarja ma­gát és kész a baj. Milyen mentséget keresünk az olyan szülök számára, akik annyira elővigyázatlanok, hogy úszni nem tudó gyermeküket felügyelet nélkül mély vízbe engedik? Csak azt a tanácsot ad­hatjuk, hogy legyen a gyermek nyáron is szigorú ellenőrzés alatt, beszéljük meg vele nyíltan, őszintén, mennyi veszélynek van kitéve, ha nem vigyáz, ha feleslege­sen „hősködik". T udjuk, hogy nincs olyan szülő, aki szándékosan elhanyagolná köteles­ségét. Mégis arra kérjük őket, különö­sen most a nyári szünidő előtt, legyenek még óvatosabbak, még elővigyázatosab­bak, ha kell, még szigorúbbak és vi­gyázzanak gyermekeikre! Öt-hat év alatt teljesítik a hétéves tervet Az SZKP KB jóváhagyta Belorusszija dolgozóinak szocialista felajánlásait MOSZKVA (ČTK) - A SZOVJET­UNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA JÓVÁHAGY­TA A BELORUSSZ GAZDASÁGI KÖZ­IGAZGATÁSI TERÜLET DOLGOZÓI­NAK SZOCIALISTA FELAJÁNLÁSAIT, MELYEKNEK TELJESÍTÉSE NAGY­BAN ELŐSEGÍTI A LEGFONTOSABB NÉPGAZDASÁGI ÁGAK MŰSZAKI KORSZERŰSÍTÉSÉNEK MEGGYORSU­LÁSÁT. A gépkocsiipar dolgozói felajánlot­ták. hogy az autógyártás tervét egy évvel, a nehéz autók tervét más­fél évvel előbb teljesítik. A trak­toripari dolgozók elhatározták, hogy hat év alatt fejezik be a hétéves tervet. A fémforgácsoló esztergagépeket gyártó üzemek kollektívái elhatároz­ták, hogy már 1963-ban elérik az 1965-re kitűzött termelési színvona­lat és a tervvel szemben kétszerte-, két és félszerte több automatikus gépsort termelnek a hétéves tervben. A minszki golyóscsapágygyár dol­gozói kötelezettséget vállaltak, hogy a mozdonyok és vagonok csapágyai­nak gyártási tervét egy évvel előbb fejezik be. Az SZKP KB a dnyepropetrovszki népgazdasági tanács kohó- és bánya­vállalatai és építkezései dolgozóinak kezdeményezését is jóváhagyta, akik elhatározták, hogv a kitűzött határ­idő előtt és pótberuházások nélkül két évvel előbb, már 1963-ban el­érik a hétéves terv végére tervezett fém- és érckitermelés színvonalát. A harkovi Sarló és Kalapács-üzem két évvel előbb telfesíti a hétéves terv feladatait Harkov (ČIK) — Az SZKP KB tagjai június 24-én Moszkvában összeülnek, hogy a KB teljes ülésén megtárgyalják a hétéves terv teljesítésének és túlteljesítésé­nek egyik legfontosabb módját: a termelés gépesítését és automatizálását. V. Ov­csarov, a harkovi Sarló és Kalapács-üzem főmérnöke a Csehszlovák Távirati Iroda munkatársának adott nyilatkozatában nagy fontosságot tulajdonított e kérdésnek: A Sarló és Kalapács a Szovjetunió egyetlen .szakosított robbanómotorgyártó üzeme. A hétéves terv utoisó évében 140 ezer robbanómotort, tehát 1958-hoz viszonyítva 200—250 százalékkal kell töb­bet gyártania az üzemnek. E feladatot csak a termelés automatizálásának és gé­pesítésének gyors bevezetésével tudják teljesíteni. A hétéves terv folyamán ezért 28 automatagépsort hoznak működésbe az üzemben, tizenkettőt már az idén. Nagy súlyt helyeznek arra, hogy főként saját erőikkel automatizálják az üzem termelését. Ebben nagy szerepük van az újítóknak és feltalálóknak, akik az üzem tudományos-műszaki szervezetével karölt­ve hozzájárultak az idén üzembe helye­zett 5 automata gépsor egyikén végzett munkálatok meggyorsításához. A közeli napokban a fémforgácsoknak a gépektől közvetlenül a vasúti teherkocsiba való szállítását is gépesíteni fogják egy 130 méter hosszú szállítószalaggal. • Újfajta takar­mányszállító gép. A ridegnevelésű marhaállomány si­ló- és zöldtakar­mányának széthor­dására szolgál. A gépet traktorhoz kapcsolják. (Foto: J. Andrejeva TASZSZ). Pauling professzor újra tiltakozik Oslo (ČTK) - Linus Pauling pro­fesszor neves amerikai tudós a Dag­bladed című norvég lap tudósítójá­nak adott nyilatkozatában kijelen­tette, hogy az 50, 100, 200, vagy 500 km magasságban végzett atombomba­robbantások jobban veszélyeztetik a földkerekség lakóinak életét, mint a kis magasságokban végrehajtott rob­bantások, mivel robbantásukkor két­szer annyi rádioaktív'hamu keletke­zik. A görögországi rakétatámaszpontok ellen Athén (ČTK) - Passzalidisz, Gö­rögország Egységes Demokratikus Baloldali Pártjának elnöke az Avji c. lapban azt írja, hogy a fő ellenzéki pártok állást foglaltak amerikai raké­tatámaszpontok Görögországban valő elhelyezése ellen. E pártok nem ér­tenek egyet e támaszpontok görög földön való létesítésével és állást foglalnak amellett, hogy megtárgyal­ják a balkáni rakétamentes "övezet létesítését. A liberálisok és progresszívisták vezetői közös nyilatkozatban fejezik ki a görög nép aggodalmát a görög­országi rakétatámaszpontok létesíté­sének terve felett. MAÜRICE THOREZ, a Francia Kommu­nista Párt főtitkára üdvözlő levelet kül­dött a bécsi Világifjúsági Találkozó előké­szítő bizottságának. (ČTK) AZ AUSZTRÁLIAI Dokkmunkások Szak­szervezetének vezetősége elhatározta, hogy támogatni fogja az olasz kereskedelmi ha­jóhad tengerészeinek 30%-os béremelésért folytatott sztrájkját. (ČTK) DÉL-VIETNAMI tisztek tíztagú csoportja vesz részt Malájföldön egyhavi kiképzésen, melynek során elsajátítja a dzsungelben folytatott hadviselést. (ČTK) TORINÓBAN befejeződött az olasz par­tizánok országos szövetségének V. kong­resszusa. A kongresszus határozata fel­szólítja a volt partizánok összes szerveit, hogy vállvetve küzdjenek a nemzeti füg­getlenségért és békepolitikáért. (ČTK) A Kínai Népköztársaság segíti az éhező Jement Mokha (ČTK) - A Reymonth nevű hajó 7700 tonna kínai búza- és liszt­rakománnyal vasárnap lehorgonyzott a jemeni Mokha kikötőben.- A Kí­nai Népköztársaság összesen 10 ezer tonna élelmiszert ajándékoz Jemen­nek, hogy elűzze az éhínséget, mely a terméketlenség és szárazság kö­vetkeztében terjed e dél-arab király­ságban. SVÉD KÉPVISELŐK CSEHSZLOVÁKIÁRÓL „4 haladás elképesztő f Stockholm (ČTK) - A Ny Dag svéd lap június 23-i számában interjút közöl a svéd parlamenti képviselők csoportjának tagjaival, akik egy hét­tel ezelőtt tértek vissza tíznapos csehszlovákiai látogatásukról. Pettersson szociáldemokrata párti képviselő, a 11-tagú csoport vezetője többek között rámutatott, hogy útjuk felülmulta várakozásukat, mert p!. az életszínvonal magasabb, mint ahogy tájékozódásaik alapján várták volna. Magnusson képviselő kijelentette, hogy mindaz, amit látott és hallott, azt bizonyítja, hogy Csehszlovákia népe nagyon boldog. Hangsúlyozta, hogy különösen nagyr a becsüli azt a tényt, mennyire megóvja népünk régi kultúrájának kincseit. Ĺundguist kép­viselő azt mondotta, hogy a gottwal­dovi lakásépítés beható tanulmányo­zása megmutatta a svéd képviselők­nek a csehszlovákiai építőipar nagy intenzitását és magas színvonalát. A SVÁJCI KORMÁNY tavaly több'mint egymilliárd frankot költött fegyverkezésre és 112 millió frankkal lépte túl a katonai költségvetést. Ugyanakkor nemrégen eluta­sították o rokkantak gyógykezeltetésének javítására tett javaslatot, mivel ez évi hat­és félmillió frank kiadást jelentene. (ČTK) ÜJ SZÖ 4 * 1959. június 2.

Next

/
Thumbnails
Contents