Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)
1959-06-18 / 167. szám, csütörtök
Ä XI. kongresszus határozatainak teljesítés© útján EGY ESZTENDŐ múlt el azóta, hogy Csehszlovákia Kommuhista Pártja megkezdte Prágában emlékezetes XI. kongresszusának tárgyalásait. Az elmúlt esztendő rövidnek tűnik mindnyájunknak, akiknek az a feladat jutott, hogy a kongresszus határozatainak megvalósításán munkálkodjunk. Az idő múlása mindig akkor tetszik rövidnek, ha sok esemény teszi tartalmassá. Nos, nyugodtan elmondhatjuk, hogy az 1958. június 18-a óta eltelt 12 hónap tényleg szinte túlzsúfolt volt az életünk folyását, sorsunk alakulását befolyásoló, alakító fontos politikai és gazdasági eseményekben. Pártunk XI. kongresszusának két arca volt: egy visszanéző, amely megállapította és értékelte az 1949. évi IX. kongresszus óta megtett utat, az elért eredményeket. Mint tudjuk, ez a kongresszus tűzte ki a szocializmus építésének programját hazánkban és igy a két kongresszus között eltelt kilenc esztendő eredményeinek áttekintése, értékelése jogosan volt Csehszlovákia Kommunista Pártja kongresszusaihoz méltó feladat. Nem részletezzük ezeket az eredményeket, mindnyájan ismerjük őket. Értéküknek, nagyságuknak legjobb fokmérője, hogy Csehszlovákia — mint a Szovjetunió után a második állam a világon — az egy évtizednél rövidebb építés eredményeképpen kitűzhette a szocializmus építése befejezésének feladatát. Ha a szocializmus építése betetőzésének feladata ilyen értelemben eredmény, ugyanakkor előrenézve — és ez a XI. pártkongresszus másik arculata — programkitüzés, feladatmeghatározás a legközelebbi esztendőkre. Mondanunk sem kell, hogy a XI. kongresszusnak ez a második feladatköre, ez az előrenéző, jövőbemutató arculata a fontosabb, az, amelyre figyelmét minden párttagnak, de velük együtt minden egyes honépítő polgártársunknak összpontosítania kell. PARTUNK XI. KONGRESSZUSÁNAK előkészítése és lefolyása nagyszerű példa volt a dialektikus materialista módszernek a gyakorlatban való megvalósítására. Ha a kommunista pártok ^kongresszusainál"; az -a . fő értelmer hogy tudományos"módón általánosítsák a nép tapasztalatait, hogy kifejezzék a társadalom további szükségleteit, a dolgozók gondolkodását, nézeteit és terveit, akkor a XI. kongresszus e téren is mind előkészítésében, mind pedig lefolyásában példaadó munkát végzett. Már maga az a tény, hogy pártunk hoszszú hónapokkal a kongresszus megkezdése előtt a kongresszuson megtárgyalandó problémák felett -legszélesebbkörű pártvitát indított, amely értékelte és a pártmunka eredményét a kongresszus tárgyalásaiba beépítette — fényes példája a gyakorlatban megvalósított dialektikus materialista módszernek. Miután a kongresszus több évre visszamenőleg értékelte hazánk fejlődését és több évre előremutatóan határozta meg a jövő feladatait, természetszerűen meg kellett vizsgálnia hazánk helyzetét a környező világban. A kongresszusi beszámoló, de számos igen alapos, elemző felszólalás is hozzájárult ahhoz, hogy tisztán lássuk a szocializmus építése befejezésének küszöbén álló Csehszlovákia helyzetét egyrészt a szocialista táboron belül, mint annak egyik igen fontos tagjáét, másrészt, hogy tekintetbe vegyük a világ ielenlegi állapotát, jellemző alapvető tényt: azt, hogy két világrendszer alakult ki és ez a két világrendszer a mindent elpusztítani képes fegyverek korában szükségszerűen csak a békés v»rseny feltételei között állhat meg enymás mellett. A kongresszus ugyanakkor azt is megállapította, — és az azóta eltelt egy esztendő is e megállapítás helyességét igazolta —, hogy a világon levő két rendszer közül az egyik, a kapitalista, mélységes általános válságának éveit éli, hogy annak egyik fő tartó pillére, a gyarmati rendszer, mindenütt recseg és ropog, hogy a vezető tőkés államokat gazdasági válságok hullámai borítják el és ily módon a kapitalizmus kibékíthetetlen ellentétei egyre élesebbekké válnak. Hogy ez a megállapítás helyes, azt a kongresszus óta eltelt egy esztendőben is számtalan tényből láthatjuk. A különbséq talán csak annyi, hoqy míg az előző években a gyarmati rendszer alkonya, sőt összeomlása elsősorban Ázsiában játszódott le, addig ebben az esztendőben a nagy megrázkódtatások színhelyei főképp Afrika ás DélAmerika voltak. Csehszlovákia Kommunista Pártjának XI. kongresszusa a fő cél, a szocializmus építésének mielőbbi sikeres befejezése érdekében számtalan részfeladatot tűzött ki és hagyott jóvá, mint amilyenek a szocialista termelési viszonyok teljes győzelmének kivívása, a szocialista szövetkezeti nagyüzemi termeiés döntőmérvű érvényesítése a mezőgazdaságban, az egykori antagonisztikus osztályok maradványainak eltávolítása, a termelőerők további fejlesztése, a társadalmi munkatermelékenység növelése és ennek útján a nép életszínvonala szüntelen emelkedéséről való qondoskodás, a szocialista demokrácia minden irányú elmélyítése, a nép részvételének fokozása az állam ioazoatásában és a gazdasági élet vezetésében, a nép morális-oolitikai eovségének a marxizmus-leninizmus szellemében való elmélyítése, a kulturális forradalom betetőzése és a tudományos viláqnézet eredményes terjesztése és hasonlók. . Mindezek látszólag különnemű feladatok eaymással szorosan összefüogenek és íqy oszthatatlan egészet: a szocializmus építése befejezésének feladatait képezik. ÖRÖMMEL ÉS BÜSZKÉN állapíthatjuk meg, hogy népünk megértette a XI. kongresszus által kitűzött feladatok jelentőségét, azt, hogy azok elsősorban, sőt kizárólag az ő érdekeit szolgálják és a legjobb utat jelentik életünk további .gazdagítása felé. Pártunk Központi Bizottságának vezetésével ily módon már ebben az első esztendőben is sok fontos eredményt értünk el. Mindenekelőtt további lépést tettünk előre a szocialista termelési viszonyok megvalósításában a mezőgazdaságban, ahol a megművelés alatt álló földterületnek már több mint 80 százalékán szocialista módon gazdálkodunk. A mezőgazdaság terén megvalósítandó második fő feladatunk: a földalap bővítése, termőképességének fokozása országos arányú meliorációs munkálatok révén éppen a múlt hónapban vette manifesztációs módon kezdetét párt- és kormányküldöttségünknek KeletSzlovákiában tett látogatása alkalmával. Tovább folyik, egyre gyorsuló ütemben, a termelőerők fejlesztése hazánk gazdaságának döntő ágazatában, az iparban is. Különösen Szlovákia volt az elmúlt esztendőben hatalmas iparépítő munkálatok színhelye, sőt a konkrét előkészületi munkálatok szakaszába jutott a szocializmus legnagyobb művének, a kelet-szlovákiai óriási méretű kohókombinát építésének a megkezdése is. Nagy erőfeszítéseket teszünk országszerte népoazdasáqunk másik lemaradó, de jelentőségében egyre növekvő súlyú ágazatában, az építészetbén is, amelynek nemcsak jelenlegi adósságát kell lerónia, hanem már most fel kell készülne a harmadik ötéves tervünkben megoldandó, minden eddiginél nagyobb méretű feladatok megoldására: eqymillió kétszázezer lakásnak tíz éven belül való felépítésére, az egyre nagyobb beruházási építkezési feladatok megvalósítására. A társadalmi munka termelékenységét az elmúlt esztendőben a gépesítés. az automatizálás és a kemizálás fejlesztésével, a munka irányításának jobb módszereivel, a dolgozók részvételének fokozottabb biztosításával olyan-mértékben sikerült emelnünk, hogy ez év tavaszán számos konkrét intézkedést tehettünk az egyéni és a táräadalmi fogyasztás megjavítására, a nép életszínvonalának emelésére. Szocialista demokráciánk elmélyülését jellemzi, hogy ezeket az intézkedéseket a legszélesebbkörű vita előzte meg dolgozóink körében, akik éppen e vita folyamán bizonyították be politikai fejlődésüket. Mégis pártunk — a XI. kongresszus határozatainak végrehajtásában — további intézkedéseket tett a nép erkölcsi-politikai egységének a marxizmus-leninizmus szellemében való elmélyítésére, a szocialista forradalomnak az ideológiai és a kultúra szakaszán való fokozottabb érvényesítésére, amelynek egy fontos határköve az éppen e napokban lezajlott Drágái nagyméretű kulturális kongresszus. EZ A RÖVID ÁTTEKINTÉS nem volna teljes, ha nem utalnánk mindeme események kovászának, a pártnak a vezető szerepére társadalmunk életében. Csak a helyes, megdönthetetlen elméleti alapokon álló párt, csak a lenini gyakorlatot folytató kommunista párt képes az olyan bonyolult feladatok meqoldására, mint amilyen a termelőerők mai fejlettsége fokán a korszerű szocialista gazdaság vezeťése. a tényleg élenjáró kultúra építése feltételeinek megszervezése. Mindnyájan, akik Csehszlovákiában pártunk vezetésével a szocializmus építésének befejezésén munkálkodunk, jól tudjuk, hogv feladataink nehezek és nem egv napra valók. Jól tudjuk, hogy nem várhatjuk a sült galambot, hogy magától nem ébredünk fel egy szép napon a kommunizmusban. Azok az eredmények, amelyeket a szocializmus építésében a célkitűzés, vagyis pártunk IX. kongresszusa óta elértünk, feljogosítanak arra, hogy megingathatatlanul higgyük: Csehszlovákia dolgozó népe pártjának, Csehszlovákia Kommunista Pártjának bölcs vezetésével a XI. kongresszus adta történe'mi feladatot — a szocializmus építésének befejezését is igen rövid idő alatt meg fogja valósítani. B Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulója ünnepségeinek előkészületei (ČTK) - Bratislavában kedden, június 16-án volt a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága mellett működő országos ünnepségeket és akciókat irányító bizottság további ülése, amelyen megtárgyalták a Szlovák Nemzeti Felkelés és a duklai győzelmes harcok 15. évfordulója méltó megünneplésének eddigi előkészületeit. A Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulójának ünnepségeire Szlovákiaszerte méltón készülnek. Az iskolákban értekezleteket tartanak a Szlovák Nemzeti Felkelést ismertető könyvekről, továbbá beszélaetéseket a felkelés közvetlen résztvevőivel. Banská Bystricán — a központi ünnepségek helyén — a többi között „Az emberiség veszélyeztetése és reménye" jelszó jegyében rendezett képzőművészeti verseny győztesei festményeinek kiállítását, a SĽUK fellépését készítik elő. Az ünnepséqek keretében Banská Bystricán énekkari ünnepségekre, Martinban a színjátszó együttesek fesztiváljára és további kulturális program rendezésére kerül sor. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Felkelés és a duklai harcok 15. évfordulója ünnepségeinek előkészítéseit főképpen a termelési terv túlA SEUK úS programjának bemutatóba (ČTK) — A Szlovák Tanácsköztársaság megalakításának 40. évfordulóján, június 16-án Prešovon volt a Szlovák Népi Művészegyüttes új programjának országos bemutató előadása. Az előadáson a Szlovák Tanácsköztársaság közvetlen résztvevői is megjelentek. A közönség az énekeseket, táncosokat és zenészeket hosszan tartó tapssal jutalmazta nagyszerű teljesítményükért. Régészeti kutatások a Duna mentén (ČTK) — A Nagymaros-Visegrád csehszlovák-magyar közös vizierömü felépítése után Dél-Szlovákiában hatalmas területet elárasztanak, amelynek nagy archeológiai jelentősége van. Ezért a Szlovák Tudományos Akadémia nyitrai archeológiai intézete e területen 1962-ig tervezett részletes kutatást hajt végre. A Duna menti területen az Ipoly torkolatától Komáromig a folyó balpartján római segédcsapatok két légiójá táborainak maradványaira bukkantak, Izsán és Csenkén. Ezenkívül négy római őrtornyot fedeztek fel. Ez a terület csaknem 400 éven át a római birodalom katonai határát képezte, és közvetítette a kapcsolatokat a kulturálisan fejlett Dunántúllal, úgyhogy e terület archeológiai felkutatása nemcsak minket, hanem az egész európai archeológiát is érdekli. Lakás vagy autó? A prágai művészek Banská Bystricán (ČTK) — A Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulója ünnepségeinek előkészületei keretében rendezett legjelentősebb kulturális esemény Banská Bytricán, a felkelők városában az az előadás volt, melyen a Prágai Nemzeti Színház operaegyüttese mutatkozott be. Kedden, június 16-án mintegy kilenc ezer dolgozó színültig megtöltötte a szabadtéri színpadot, hogy láthassa Bedrich Smetana „Az eladott menyasszony" című operáját. Az államhimnuszok elhangzása után Anton Ťažký, az SZLKP kerületi bizottságának titkára a Banská Bystrica-i kerület dolgozói nevében üdvözölte a prágai művészeket. Hangsúlyozta, hogy a prágai operaegyüttes megérkezése Banská Bystricára abbah az időben amikor a felkelők városa és vele együtt egész népünk a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulóját készül méltóképpen ünnepelni, még jobban megerősíti Csehszlovákia nemzeteinek megbonthatatlan szövetségét, amelyet a Szlovák Nemzeti Felkelésben legjobb fiaink és lányaink közösen kiontott vére pecsételt meg. A meleg fogadtatásért Bedrich Prokoš, a Nemzeti Színház államdljas igazgatója mondott köszönetet. Ezután megkezdődött Smetana halhatatlan müvének előadása. A nézők viharos tapssal jutalmazták a prágai színészek játékát. Amikor az előadás után mintegy 400 CSISZ-tag és pionír az operaegyüttes valamennyi tagjának virágcsokrokat nyújtott át, az ovációk Csehszlovákia nemzetei szövetségének, barátságának és szeretetének hatalmas manifesztáeiójában tetőfokukat érték el. Az előadás után a védnökség! üzemek dolgozói a szereplőket virágokkal és ajándéktárgyakkal jutalmazták. A közös ajándékot, a gazdagon díszített detvai népviseletet a színház igazgatójának adták át. Az ünnepi estet az Internacionáléval fejezték be, amelyet a Nemzeti Színház zenekarával és együttesével minden jelenlévő együtt énekelt. N em egy embertől hallani a kérdést: mi a fontosabb, lakás vagy autó? Szép lakásban lakni, szép autóval járni nem is olyan rossz, a rendezett, kényelmes életet jelenti. Társadalmunkban nagyon sokan a szép lakást, a szép autót is magukénak mondhatják. Az államtól új, modern lakást kaptak, keresetükből autóvásárlásra is futja. Az csak örömmel tölthet el bennünket, hogy az új autó volánjánál olyan emberek ülnek, akik az elmúlt évtizedekben, a kizsákmányolás korszakában csak álmodhattak a „meseautóról". De mondjuk meg őszintén azt is. hogy sokan fényűzésből vágyódnak egy Spartak után, vagy pedig azért kívánják, hogy elköltsék a pénzüket. A jó és biztos kereset több embert elkápráztatott. így volt ez egyik volt iskolatársammal is. Egyszerű kisparaszt szülők gyermeke, akiből társadalmunk mérrrököt nevelt, s most az egyik bratislavai főiskola asszisztense. Néhány hónappal ezelőtt találkoztam vele, szokásos kérdésekkel kezdődött beszélgetésünk. Nős vagy? — kérdeztem. Igen, — felelte. Gyerek? Nincs, — válaszolta. És lakás? Az sincs, az iskolában lakunk. — Majd ad az állam lakást! — mondotta öntelten, — az a fontos, hogy nemsokára autóm lesz, már a bankban a pénzem! Akkoriban még nemigen beszéltünk a szövetkezeti lakásépítésről. S most, hogy Bratislavában, — mint szerte az egész országban — egyszerre több lakásépítő szövetkezet alakult, utána néztem, kik is alakították azo• kat. Az egyik szövetkezet tagjainak szárnyalására irányuló szocialista verseny fellendítésére összpontosítja. Sok üzem értékes kötelezettségvállalásokat tett. Valamennyi üzemben és hivatalban a dolgozók ünnepi összejöveteleket fognak tartani a Szlovák Nemzeti Felkelés ünnepségei keretében. Az üzemi klubhelyiségekben a régi kommunistákkal a Szlovák Nemzeti Felkelést ismertető beszélgetéseket és kiállításokat rendeznek. A jelentős évfordulóra a CSISZ-tagok és az ifjúság is készül. A szlovákiai CSISZ-szervezetek — a pártról és a Komszomolről folytatott beszélgetésekből kiindulva — az ifjúság további beszélgetéseit rendezik meg a régi kommunistákkal, a Szlovák Nemzeti Felkelés közvetlen résztvevőivel, valamint a Szovjetunió területén alakult csehszlovák brigád volt tagjaival. r- h í u e k -r sorában ott találtam az említett iskolatársam nevét is. Szóval — meggondolta magát. Az autóvásárlást későbbre halasztotta s megtakarított pénzével belépett a lakásszövetkezetbe. Ha jól megy, az új évet már az új lakásban ünnepelheti. Jól tette, hogy autóvásárlás helyett lakást épít? Okosan tette! Gyermekük nincs, sokáig kellett volna -várniok. míg sorra kerülnek, hogy a nemzeti bizottságtól kapjanak lakást. Építészmérnök létére a lakásszövetkezetben sokat segíthet, hogy olcsóbban és gyorsabban építhessék fel közös erővel a szövetkezeti lakásokat. S ajnos, még nem mindenki gondolkodik így. „Majd aá az állam lakást!" — mondják megfontolatlanul, s félvállról veszik a lakásprobléma megoldását. Várhatjuk-e azt, hogy az állam épít mindenki számáií minél előbb lakást?! így nagyon sokáig tartana a lakásínség megszüntetése. Amikor pártunk kitűzte, hogy 1970-ig, vagyis 11 év alatt lényegében megoldjuk a lakáskérdést, ez olyan nagy politikai-gazdasági feladat, amivel egy kapitalista állam sem mer a nyilvánosság elé lépni. S hogy mi ezt merjük tenni, hogy pártunk ilyen hatalmas feladat megoldását tűzi ki célunkul, ez csak azért lehetséges, mert pártunk, mint a szocializmus építésével járó minden feladatnál, egész társadalmunk részvételére számít. 1970-ig csak úgy oldhatjuk meg a lakáskérdést, csak úgy építhetjük fel az egymillió kétszázezer lakást, ha azok a lakásigénylők, akik jól keresnek s van megtakarított pénzük, saját maguk is építkezni fognak, mégpedig a •k Á PRÁGAI városi népkönyvtárban kedden tartották Mihail Eminescu román költő estjét, amelyen részt vett Gheorghe Vidrescu, a Román Népköztársaság prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is a nagykövetség tagjaival. • A SZLOVÁK NEMZETI SZlNHÁZ kedden Karlovy Varyban a nyári mozi szabadtéri színpadán bemutatta Ján Cikker Bajazid bég című operáját. A közönség a szlovák művészeket hosszantartó tapssal jutalmazta a szép előadásért. •k Dr. Ján Bartušek föállamügyész vezetésével szerdán Prágából repülőgépen Szófiába utazott a csehszlovák államügyészség küldöttsége, hogy kicserélje tapasztalatait a Bolgár Népköztársaság államügyészségével. A küldöttség tíz napig tartózkodik Bulgáriában. •k Dang-Thai-Mal, a Vietnami írók és Művészek Szövetségének elnöke kedden Prágában a Csehszlovák írószövetség klubhelyiségébe látogatott. A becses vendéget a Csehszlovák írószövetség nevében Ivan Skála titkár fogadta. A Csehszlovák írószövetség meghívására őiving Bolstad norvég költő és felesége Prágába érkezett rövid tanulmányútra. ir František Šorm akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnökének helyettese kedden Zürichbe utazott. A csehszlovák tudós a svájci és francia vegyészeti társaság és a bázeli egyetem meghívására előadást fog tartani Bázelben és Párizsban. PÁLYÁZATOT HIRDETTEK ÜJ CSEHSZLOVÁK BANKJEGYEKRE (ČTK) — A Pénzügyminisztérium az Iskola és Kulturális Ügyek Minisztériumával és a Csehszlovák Képzőművészek Szövetségével egyetértve nyilvános névtelen pályázatot hirdet 50 és" 100 koronás bankjegyek javaslataira. Az országos pályázaton a Csehszlovák Képzőművészek Szövetségének tagjai és nemtagok is részt vehetnek. A pályázat célja az, hogy a legtökéletesebb és művészileg legértékesebb javaslatokat nyerjünk az új bankjegyekre, amelyekkel fokozatosan pótolják az eddigieket. A pályázati javaslatokat legkésőbb 1959. december l-ig kell benyújtani a Csehszlovák Állami Bankhoz. A pályázat keretében összesen 45 000 korona értékű jutalmat osztanak ki. gazdaságosság és gyorsaság szempontjából a szövetkezeti és a vállalati lakásépítkezés keretében. Ennek keretében 1970-ig kb. 373 ezer lakást kell felépítenünk. Ez azt jelenti, hogy minden negyedik lakást-igénylő család saját anyagi eszközei felhasználásával szövetkezeti vagy vállalati építkezés révén fog lakáshoz jutni. Ez áldozatot jelent? - kérdezhetik egyesek. Ez nem jelenthet áldozatot! Az államtól kívánnánk áldozatot, ha azt akarnók, hogy azok számára is építtessen lakást, akik jól keresnek, s megvan minden anyagi lehetőségük arra, hogy mint a lakásszövetkezetek tagjai lakáshoz jussanak. Az állam őket is támogatja! A beruházási összeg 30 százalékát az állam fizeti, s a szövetkezetek tagjainak még kölcsönt is ad. I gazuk van azoknak a dolgozóknak, akik azt mondják: „Nem engedhetjük meg, hogy az állam pénzén épített lakásokból olyan polgárok jussanak lakáshoz, akiknek autójuk, üdülőházuk van, stb. Az állam költségén épített lakásokat elsősorban is a kis keresetű családoknak kell adni, amelyeknek nincs pénzük a szövetkezeti lakásépítéshez." A dolgozók ilyen megjegyzései, észrevételei alapjában helyesek. Akiknek megvan a lehetőségük, hogy lakásszövetkezetek tagjai legyenek, lépjenek be a lakásszövetkezetbe! fgy előbb jutnak lakáshoz és jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz is, hogy országos méretben mielőbb megoldjuk a lakáskérdést, hogy mindenki, akinek csak szüksége van rá, lakáshoz jusson! Ezért nem kerülgetjük a forró kását, s megmondjuk őszintén, hogy azok, akiknek társadalmunk jő keresetet biztosít, fontolják meg, mi előbbre való ma: az autó-e, vagy a lakás? l~;.T SZÖ ?. * 135Ü tön!US ja.