Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-14 / 132. szám, csütörtök

A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének bratislavai vendégszereplése Május 9-én a teljes pompájában tündöklő nap minden épkézláb em­bert kicsalogatott a dunapartra. Gyermekkocsikkal, napfürdőző ezüst­hajú nagyapákkal, fiatalokkal teli a sétatér. A sétálók között utat török, hogy a Pihenés és Kultúra Parkjának nagytermében megnézhessem a Ma­gyar Néphadsereg Vörös Csillag Ér­demrenddel kitüntetett művészegyüt­tesének műsorát. Nagy érdeklődéssel vártam az együttes bemutatkozását. Az Alekszandrov-, Mojszejev- és a mi katonai együttesünk jó nevet ví­vott ki magának a közönség körében. Kíf'áncsi voltam, hogyan állja meg helyét a magyar néphadsereg nem­régen újjászervezett együttese. Este 7 óra. Lassan megtelik a te­rem, a színpadon a technikai rende­zők az utolsó simításokat végzik, majd viharzó taps közepette felvo­nul a 45-tagú férfikar és az ünne­pélyes fogadtatás után megkezdődik a több mint 2 és fél óra hosszat tartó műsor. S ez a két és fél óra élménnyel, színnel, szebbnél szebb műsorszámokkal teli. Mindjárt az el­ső számnál megfogta az embert a férfikar tömör hangja, hogy utána a népi zenekar lebilincselő játéka ra­gadja magával. Megpróbálom azért mégis összegezni az élményáradatot. Az énekkar számai közül a magyar népdalcsokor és a kínai dzsunkások éneke volt a legszebb, a legkidolgo­zottabb. Kellemes meglepetéssel hall­gattuk a cseh nyelven előadott mű­sorszámokat is. A népi zenekar, hogy egy technikai hasonlattal éljek, úgy működött, mint egy óramű. Virtuóz játékát nem kell külön dicsérnem. A közönség vas­tapsa mindennél többet mondott. S ahol ilyen jó zenekar húzza a talpalávalót, ott táncolni is könnyű — mondaná valaki. Azonban még sem egészen így áll a dolog. Sok­sok idő, megfeszített munka érződik a szépen kidolgozott, hajszálnyira egyforma mozdulatok mögött. Tizen­két legény s lány járja, de mintha egy gondolat vezérelné valamennyit, oly egyszerre csapódnak a padlóhoz a csizmák, hogy kikopogják a szebb­nél szebb, bonyolultabbnál bonyolul­tabb szinkópákat. Néhol azonban ez a fölös komplikáltság nemcsak a táncosokra, de a közönségre nézve is fárasztó. Jellemzű ez a Kalocsai táncukra, amely minden szépsége mellett — mondanivaló, tématika hiá­nyában — nem hagy különösebb él­ményt a nézőben. Sokkal nagyobb hatása volt a Drágszéli táncnak, ahol a játékosság színesebbé tette, az élményen keresztül közelebb hozta a Falusi asszonyaink életéről Az EFSZ-ek IV. kongresszusának határozatai nagy visszhangra ta­láltak falvaink dolgozói körében. Nemcsak a férfiak, a nők is magukévá tették a kitűzött feladatok megvalósítását. Gondolkoznak, terveznek, tevékenyen bekapcsolódnak a falut átalakító munkába. Ezt bizonyít­ják a Dolgozó Nö szerkesztősége által rendezett mezőgazdasági ankét hozzászólásai is. Az ankét záróösszejövetetét a napokban tartották meg Bratislavában. Hogyan is halad a falu a szocializmus útján, mi mindent csinálnak asszonyaink? Néhány példa, az ankéten elhangzott néhány felszólalás ad erre feleletet. A régi pártharcosok soraiba tartozik Bo­ros Eszter, Tőréről. A múltra így emlé­kezik: „Szüleim cselédek voltak, gyer­mekkoromban sokat nélkülöztem. Tízéves koromban, mint libapásztor kerestem ke­nyeremet. Később szolgáltam, majd nap­számos lettem. Látástól vakulásig 6—8 korona bérért dolgoztam. A mindennapi be­tévő falatra is szűkösen jutott." Mai életé­ről ezt mondja: „Családommal együtt EFSZ­tag vagyok. Elvégzett munkámért olyan bért kapok, mint a férfiak. Nagy megbecsü­lés számomrá; hogy én, a "volt" cselédlány, ma a HNB tagja vagyok, a község ügyei­nek rendezésében résztvehetek." Németh Magda Szepsiből a békeharc je­lentőségéről szólt. A téli hónapokban po­litikai iskolázást szerveztek, melyen az asszonyokat szocialista szellemben nevel­ték. Egyik nagy tervük a cigánykérdés megoldása, ezért főző, varró, vöröskeresz­tes tanfolyamokat rendeznek számukra. Liska Veronika Szódóról lelkesedéssel beszélt az elért eredményekről. „A szö­vetkezetben emberhez méltó életet kap­tam — mondotta. A gépek felszabadították az embert a túlfeszített munka alól. Köz­ségünk büszkesége az új kultúrház, ahol lakosságunk minden szórakozást megta­lál. Van mozink, könyvtárunk, ping-pong asztalunk. Kézimunkaestéket, színielöadáso­kat tartunk. Hogy fiatalságunk falunkat otthonának tekintse, elsősorban kulturális életéről gondoskodunk. Hangsúlyozta to­vábbá ' ä nők ízaThr:ái tanulásának fontos­ságát. Mint tapasztalt idős asszony he­lyesen látja a falu problémáit, s ahogyan egészsége engedi, bekapcsolódik a társa­dalmi munkába. Méhész-kört szervezett, amelynek jelentőségéről más falvak asszo­nyait ls igyekszik meggyőzni. Helyeselte a szerkesztőbizottságnak felhívását, melyet asszonyainkhoz Intézett a Szlovák Nemzeti Felkelésben résztvett nőknek a felkutatá­sára. KÁRPÁTI JÚLIA. *** ** ** ***** ******** ** **** *** * ***** **** ** *** ** * ** ** ** nézőket a dobogóhoz. S hogy ezen a téren is komoly eredményt ért el az együttes, azt a katonai életből vett Reggel a táborban című tánc­képben mutatták meg. Az előadás után Szalay Ervin alez­redest, az együttes vezetőjét meg­kértük, tájékoztasson minket továb­bi útjukról: — Vasárnap Banská Bystricán lé­pünk fel, holnapután egy nap pihe­nőnk lesz a Tátrában és kedden Kas­sára megyünk. Tizennegyedikén pe­dig már otthon. Budapesten kell elő­adást tartanunk. — Hogyan bírják ezt az elég meg­erőltető fellépés-sorozatot? — Megszoktuk. Sokfelé jártunk és így nagy tapasztalattal rendelkezünk az utazásban. Meg máskülönben is minden kényelmet megkapunk a ven­déglátó országokban, így Csehszlová­kiában is, s ez sokban enyhíti a fá­radságos utazást. — Műsorukban szerepelnek a bará­ti országok dalai is? — Igen, ez határozott célunk. Egy­részt a baráti közeledést, másrészt az együttes sokoldalú képzését akar­juk ezzel elősegíteni. — Milyen az együttes összetétele? — Többnyire hivatásos művészek­ből tevődik össze. Kivételt képez a Központi Katonai Zenekar, amely szintén hozzánk tartozik. Itt tovább­szolgáló katonák is vannak, míg a népi zenekar rendes munkaviszony­ban van az együttessel. Vadasi Tiborral, az együttes koreo­gráfusával a szlovák katonai együt­tesről beszélünk. Tetszett neki az együttes felkelési tánca, amelynek a Szlovák Nemzeti Felkelés a témája. — Nekünk is van egy hasonló tán­cunk. Mi azonban 1919-től napjain­kig 40 év anyagát, politikai esemé­nyét sűrítettük egy táncba, amelyet egy öttagú kollektíva állított össze Szalai Ervin alezredessel, a csoport művészeti vezetőjével az élen. Ezt a táncot teljesen modern felfogásban, a legmodernebb szíppadi eszközöknek a felhaszn41ásával oldottuk meg. Egyes táncképek között filmet is vetítünk, összekötő szöveggel, ver­sekkel illusztrálva. Több ilyen te­matikus táncunk is van. Kár, hogy ezeket nem mutahattuk be. De hát egy este alatt nem lehet mindent előadni. — Az énekesek minden külföldi útjukról visznek haza egy-egy éne­ket. így van ez a táncoknál is? — Igen. A külföldről hazavitt tán­cokat azonban csak otthon mutatjuk be. Érthető is. Mi nem képviselhet­jük egy más nép kultúráját, de szí­vesen tanulunk mindenkitől. Gyij^> Lajos *** ** ***** * *** *** ** ** *** *** Bedrich Smetana halálának 75. évfordulója Nem mehetünk el megemlékezés nélkül a nagy cseh zeneszerző ha­lálának évfordulója mellett, aki új magaslatra emelte a cseh zenét és a 19. század nemzeti-romantikus zeneművészetének kimagasló egyéni­sége volt. Bedrich Smetana 1824-ben szüle­tett Litomyšlben, egy kis cseh vá­roskában. Édesapja egyszerű és be­csületes gondolkodású ember volt, harcolt az osztrák elnyomók ellen és fiát is demokratikus szellemben ne­velte. A Smetana házban rajongtak a muzsikáért. A gyereket is korán kezdték tanítani, hatéves korában már nyilvánosság előtt zongorázott. Annál kevésbé szeretett tanulni. Mi­kor 14 esztendős korában Prágába kerül, iskola helyett hangversenyekre jár és házi vonósnégyest szervez. Kottákra nincs pénze a lelkes mu­zsikus társaságnak, de a fiatal Sme­tana vendéglői hangversenyeken egy pohár sör mellet hallásból lekottáz­za koncertjeik „műsoranyagát". Gim­náziumi tanulmányai elvégzése után apja azt kívánja, hogy biztos exisz­tenciát válasszon. Smetanában azon­ban már végleg megért az elhatáro­zás: a zenének szenteli életét. Sme­tana papa végül is engedett: „Hát legyen az ördög és pokol nevében muzsikus!" — ezekkel a szavakkal és zsebében húsz forinttal bocsátot­ta útnak Prágába, hogy tovább ta­nuljon. Prága a negyvenes évek derekán zenei középponttá vált, ahol Liszt és Berlioz adtak egymásnak találko­zót. A fiatal Smetanának Prágában nem hullt ölébe a siker. A nélkülö­zés napjai virradtak rá. Többet kop­lalt, mint evett. Nyomorúságos hely­zetében a zeneakadémia igazgatója segített rajta: egy grófi családhoz ajánlotta zenetanárnak. Smetana a nyugalmas környezetben zenei tanul­mányait is folytathatta. De a mű­vésznek nem nyugalom kell. A nyu­galom a fejlődés megakadása. Sme­tana ifjúsága a „cseh újjászületés" korára esik, tehetsége a forradalmi eszmék termékeny talaján virágzik ki. 1848 viharos esztendeje határkő a muzsikus életében. A forradalmi események őt is magukkal ragadják. Elhagyja a grófi házat. 1855-ben váratlan meghívást kap: a göteborgi filharmonikusok karna­gya lesz. Smetana hamarosan még­hódítja a svéd kikötővárost, sőt tisztult, mély zeneiségével valóságos forradalmat idéz elő a mozgalmas „business-világban", ahol a zenét addig csupán könnyű időtöltésnek tekintették. 1863-ban fejezte be első operáját „Brandenburgiak Csehországban" címmel. A monumentális mű nagy szerepet tölt be a cseh opera fejlő­désében. Zenéjének még visszacsen­gő emléke is (hiszen akkor, ter­mészetesen, nem adhatták elő) nagy erővel hatott a hitleri megszállás szörnyű éveiben, j Ezt követte az „Eladott menyasz­I szony" című üde és költői vígoperá­ja. A cseh nemzeti jellemvonások ebben a bűbájos, a népművészet él­tető forrásából táplálkozó dalműben mutatkoznak meg a legközvetleneb­bül. A „Dalibor" című opera Smetana tehetségének másik — drámai olda­lát tárta fel. Tárgyát egy történelmi elbeszélésből merítette, melynek hőse szembeszáll az igazságtalanság­gal. A hatvanas évek vége felé a cseh nemzeti mozgalom új lángra kapott. Ennek a lelkes áramlatnak szülötte Smetana híres „Libuša" című operá­ja. „A két özvegy", amely formájá­ban az Eladott menyasszonyra emlé­keztet, ma is a legnépszerűbb ope­rák közé tartozik. Ez volt az utolsó bemutató, amelyen Smetana vezé­nyelt. 1874-ben borzasztó csapás ér­te: megsüketült. De a művész ebben a kétségbeejtő helyzetben is talál magában elég lelki erőt ahhoz, hogy művészi munkáját folytassa. Nagy esemény volt Smetana életé­ben, mikor 1881-ben a Libuša elő­adásával megnyitották Prágában a Nemzeti Színházat. Csaknem tíz évig várt erre a napra, s közben egyetlen más színpadon sem engedte bemu­tatni „ünnepi játékát". A karmester mögött ült, de a játékot csak a vo­nók húzásából ellenőrizhette. Földi hang már nem hatolt be hallásának örök csöndjébe. 16 esztendő telt el az Eladott menyasszony bemutatása óta. A ze­neszerzőn egyre jobban elhatalmaso­dik a betegség. Utolsó operáját, az „Ördögsziklát" elképzelhetetlen szen­vedések közfctt komponálja. Emléke­zőtehetsége napról napra fogy, min­den ötletét azonnal papírra kell vet­nie, különben elfelejti. Zenei gon­dolkodása egyre összefüggéstelenebb. Az opera a bemutató előadáson meg­bukik. Ezt a csajpást a zeneszerző rhár néiti tudja kitíétíérnf Lassan, orozva közeledik a szörnyű végzet. 1884-ben Smetana elméje elborult. A prágai elmegyógyintézetben élte le utolsó napjait. Ma, halála után 75 évvel az egész kultúrvilág ünnepli Bedrich Smetanát, a cseh nemzeti zene megteremtőjét és európai jelentőségű mesterét. Havas Márta *•••••****»*** ** ************************************** „Csak az éretlen kultúra és a nem körültükintő politika ke­rülhet ellentétbe egymással." JULIUS FUČIK [éthetes országjárásunk folya­mán nemegyszer jutottak eszembe Fučíknak mottóként idézett s'zavai — de már pozitív értelemben. Mily szívderítő örömmel állapíthat­ná meg jna velünk, hogy éppen a kö­rültekintő politika érdeméből meny­nyire tűnőben vannak az ellentétek és milyen mély változásokat idéz elő népeink életében és gondolkodásában a szocialista kultúra. A találkozások és viták leglénye­gesebb tanúlsága számomra az, hogy a felvilágosító, biztató és lelkesítő szó, a kultúra, a művészet és iroda­lom szava — amely az új ember er­kölcsi arculatának kialakításán fárad — már érett talajon végezheti el a mélyszántást, hiszen az összefogásról, közös munkáról ma gyönyörű tettek beszélnek, olyan tettek, amelyek ho­vatovább kiküszöbölik életünk fogya­tékosságait és lendületesen viszik előbbre nagy vívmányainkat, a szocia­lizmus ügyét. A viták során feldobott számtalan kérdés mind azt tanúsította, hogy dolgozóink érdeklődési köre hallat­lanul tágul, nincs az irodalomnak, művészetnek, tudománynak és neve­lésügynek olyan területe, amelyet nem érintettek volna. Kérdsz és oko­kat kutat, feleletre és felvilágosításra vár a korosabb értelmiségi vagy szö­vetkezeti tag éppúgy, mint a fiatal gyári munkás vagy az iskola padjá­ban szorongó diák. Nem egy megol­datlan probléma vagy vitás kérdés akadt, ám abban valamennyien egyet­értettünk, hogy feladatainkat követ­kezetesen, politikailag és eszmeileg éretten kell megoldanunk, mert csak így hajthatjuk végre eredményesen kulturális forradalmunkat. Csoportomban rám várt a feladat, hogy az irodalmat, színházat és film­művészetet érintő kérdésekre felel­jek. Meglepő, hogy mennyire érdek­A szocialista kultúra kongresszusa előtt Dolgozóink érdeklődési köre mind nagyobb lik a fiatalokat a művészi alkotás műhelytitkai! Sokak szemében mintha titokzatos fátyol takarná az írásmü­vészetet, kivált a drámaírást, ugyan­akkor azonban teljesen tisztán lát­ják az irodalomnak elsődleges külde­tését, hogy követésre méltó jelleme­ket ábrázoljon és szocialista tulaj­donságokat ébresszen és neveljen az emberekben. yitrán a Pedagógiai Iskola ebéd­lőtermében vagy háromszáz diák szorong. Akinek nem jut szék, a fal mentén áll és bámulatos csend­ben kitart közel három óra hosszat. Kedves üde arcok, kerek mosolygós lányfejek fordulnak felénk; figyelmes szemek, beszédesek, szépek. Mint­ha valami varázsos áhihat égne ar­cukon és a kérdések úgy záporoz­nak ránk, hogy öröm hallgatni őket és alig győzünk felelni. Nem két­séges, hogy a spontán érdeklődés a kitűnő nevelőmunka eredménye, ám nem kétséges az sem, hogy akik kikerülnek ebből az iskolából, már lelkes hívei és szószólói lesznek szo­cialista kultúránknak. — Miért nem tükrözi jobban iro­dalmunk jelenünk lényegét? — te­szik fel a kérdést. — Miért olyan kevés a mai életünkkel foglalkozó regény? Miért marad egyre olyan feltáratlan a szocialista falu? Miért nem látunk több, korszerű kérdé­seket taglaló színdarabot és kevés kivétellel miért olyan színtelenek a filmjeink ? Ilyen és hasonló kérdések hangza­nak el Novákyn a Művelődés Házá­ban is vagy Deákin és Baracskán a zsúfolt kultúrotthonokban. Sohasem volt időszerűbb az iro­dalmi korszerűség problémája, mint napjainkban. A művészet és az iro­dalom ma nem kevés kiváltságosak, hanem az egész nép ügye. Nem lé­nyegtelen tehát az, hogyan nézik irodalmunkat az olvasók százezrei és alapvetőn fontos az, hogy mit akarnak olvasni vagy színpadjainkon látni. A korszerűség követelése annál jo­gosabb, hogy három lényeges ügyet kell szolgálnia: a szocializmus épí­tését, a nép hatalmának, a mun­kásosztály vezető szerepének meg­erősítését és a béke védelmét. Azzal, hogy az emberi létnek egy új kor­szaka kezdődött századunkban és a szocializmus jegyében új társadalmi rend alakul ki, megnőttek az írói feladatok, amelyek nem oldhatók meg a kialakuló új élet mély isme­rete nélkül. A legtöbb felszólaló az élet mé­lyebb ismeretét hiányolta. Valóban, az írónak többet kell tudnia arról, ami a világban történik; mélyebben, forróbb hittel, a jövőbe vetett na­gyobb bizalommal kell vallania a feltörekvő újról, hogy így követésre méltó példát mutasson. íme, a fátyol nem is olyan titok­zatos! Csak bátran fel kell lebben­teni. Minél jobban közeledik az író a jelen valóságaihoz, minél szenve­délyesebben próbálja személyes él­ményei alapján a valóságot meg­ragadni, annál közelebb jut olvasó­jához. De kerülje, hogy az élet dol­gairól frázisosan beszéljen vagy beér­je puszta helyzetjelentésekkel. A felelet újabb kérdést szül: a művészi ábrázolás kritériumainak meghatározását, a szép és hasznos fogalmának magyarázatát. Novákyn az érdekesen kialakuló vita során egy felszólaló egyenesen a mellemnek szegezi a kérdést: ho­gyan születik meg az író fejében egy dráma gondolata és hogyan for­málja meg aztán az ötletét. Szóval, { hogyan készül, miként íródik egy ! színdarab? Az első pillanatban azt hinnéd, hogy teljesen öncélú a kérdés és nem tartozik ama problémák közé, amelyeknek tisztázása szorosan összefüggne utunkkal, a szocialista kultúra kongresszusának előkészíté­sével. Hamarosan kiderül azonban, hogy a szellemi alkotás, az írói mü­helymukna mikéntje és hogyanja jogosan ugyanolyan fontos a felszóla­ló szemében, mint például egy a ma­gaskemence építésével összefüggő kérdés. Nem lehet kitérni a felelet­adás elől. Meg kell magyarázni, hogy a ma szocialista írója nem áll köny­nyű feladat előtt. Nem érheti be a puszta szórakoztatással, de eszmei mondanivalót is kell hoznia társolyá­ban és a mű — a pártos, eszmeileg és művészileg is helytálló mű sikere elsősorban attól függ, hogyan tud­ja az elvi mondanivalót művészien kifejezni, összeötvözni drámája vagy regénye cselekményével anél­kül, hogy műve szólamokba fúljon, sematikussá váljon. artizánskén vagy százötven fia­tal van jelen a vitán, kevés a felnőtt, korosabb ember köztük. Itt csoportunk tudósa, az élettan ne­ves professzora kerül a kérdések kereszttüze alá. — Mi „suszterek" — így kezdi fi­nom öngúnnyal az egyik idősebb fel­szólaló, akiről később kiderül, hogy doktorátusa van és az üzem egyik vezetője. Nos, a „susztert" az a kér­dés izgatta, miért olyan közkedvel­tek a mi gumicsizmáink a forró Afrikában, amikor tudvalevő, hogy munkásaink, vizes réteken és nagy sárban dolgozó parasztjaink nem kedvelik. Megizzasztja, feltöri a lá­bukat, pállottá teszi a bőrt. Más­féle volna a hatás Afrikában, ahová nagy tételekben szállít az üzem gumilábbelit? Tudós professzorunk érdekes ma­gyarázatba fog. A hallgatóság szin­te lélegzetfojtva figyel. A magya­rázat biológialag kézenfekvő: a né­gerek bőre másként reagál a hő­ségre, a gumiban aligha izzad meg a lábuk, nem törik fel, azért kedvelik. De gazdasági okok is közrejátszanak: az esős évszakokban a penész egy hónap alatt elborítja, összemarja, tönkresilányítja a bőrt, — ezért jobb és hasznosabb a gumilábbeli. Van itt mit hallgatnia öreg ze­neszerző társunknak is, aki alig győ­zi megmagyarázni, miért olyan ke­vés a jő mozgalmi dalunk és in­dulónk. Deákin csoportunk régészprofesz­szorának van alkalma megmagyaráz­nia, miért olyan fontos a múlt fel­tárása, mennyi hasznot hajt, hogyan tünteti el az előítéleteket, a babonát és segít megértetni velünk a test­véri összetartozást. Évezredes te­metők feltárása, évszázados okmá­nyok tanulmányozása megadja a magyarázatát, hogy a régmúltban mennyit tanultak egymástól népeink, hogy az elnyomottak között sohasem voltak szakadékok és ellentétek, szlovák és magyar jobbágy egyfor­mán szenvedett, együtt nyögték ké­sőbb a csendőrszuronnyal és pus­katussal tartott nyomor jármát, de együtt is lázadtak elnyomóik ellen, ha túlságosan megtelt keserűséggel a pohár, - ahogy most egy síkban fáradoznak együtt boldog jövőnkért. iUéthetes utunk legszebb ta­KlV pasztalata, hogy szólamok, frá­zisok nélkül megteremthetjük min­denütt és mindenkor az egyetértést, a közös építőmunkát — éppen a szocialista kultúra segítségével. Ahol jártunk, új meghívással bú­csúztak el tőlünk. És mi mindenütt örömmel feleltünk: — A viszontlátásra! EGRI VIKTOR ÜJ SZÖ 7 * 1959. május 10.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents