Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)
1959-05-13 / 131. szám, szerda
Z ÚJ szó Nagymegyer az élre törekszik A húsbegyűjtés terén, mint ismeretes, nagyok a lemaradások a bratislavai kerületben. E fogyatékosság eltávolítása érdekében ökonómiai konferenciára hívták a Csallóköz négy legerősebb járásának zootechnikusait, EFSZ-elnökeit, a begyűjtés dolgozóit és más szakembereket. A KNB még különértekezletre hívta öszsze a kerület begyűjtő-üzemeinek igazgatóit és a JNB-k begyűjtési osztályvezetőit. Arról volt szó, hogy miképpen biztosítsák az egyenletes begyűjtést az egyes járásokban. \ legnagyobb feladat természetesen a délvidéki járásokra hárul, mint a galántai, dunaszerdahelyi, nagymegyeri, somorjai és szenei járásra. A nagymegyer! járás ezen a téren a XI. pártkongresszus határozatainak szellemében jár el. Habár vannak még fogyatékosságok a sertésállomány feltöltésénél és számos szövetkezet még nem vezette be az átmeneti kocák folytatólagos búgatását, az állami begyűjtést mégis teljesíti nemcsak marhahúsból, hanem sertéshúsból is. A járási pártvezetőség és a JNB vezető dolgozói állandó irányításának és ellenőrzésének köszönhető, hogy áprilisban is — köztársasági viszonylatban — élenjáró a járás. Sertéshúsból 100,8, marhahúsból 134,3, Szépül a falu Majom község a rimaszombati járás egyik legkisebb faluja. Talán 400 lakosa sincs. Ha azonban alaposabban körülnézünk a Iqkosság körében, megállapíthatjuk, hogy az utóbbi tíz esztendő alatt olyan fejlődést értek el, amilyet a tőkés rendszerben 50 év alatt sem könyvelhettek el. Nézzük csak vieg a lakásépítkezést. Tíz év alatt a lakosság felépített vagy alaposan megjavított 12 családi házat. Melváltozott a lakosság élete, főleg a kis- és középparasztoké. 1952-ben majdnem egészközségi szövetkezet alakult. A szövetkezet túljutott a kezdeti nehézségeken és ma már a járásban az elsők közé tartozik. Még 1952-ben megindult az autóbuszközlekedés Rimaszombat felé. A következő évben telefont kapott a falu. A kulturális életben nagy segítséget nyújt a Csemadok helyi csoportja, amely színdarabokkal nemcsak a helybeli lakosságot neveli, szórakoztatja, de a környékbeli falvakba is eljár. Tavaly Majom községbe bevezették a villanyt. A villany bevezetése új életet vitt. a faluba, nemcsak a szövetkezetben könnyíti meg a munkát, hanem a gazdasszonyokét is. Alig múlt el néhány nap a villany bevezetése után, a lakosság máris vásárolta a rádiókat. A községben 30 rádiókészülék, 4 mosógép és porszívó is van. Az év elején a lakosság a „Z" akció keretében közösen helyi hangszórót épltéti. Á hangszóró nagy segítséget nyújt a kulturális élet terén is. S. KASAR, Banská Bystrica A szocialista munkabrigád cím elnyeréséért versenyeznek Tornaija (tudósítónktól) — A Runyai Állami Gazdaság ifjúmunkásai másodiknak a Banská Bystrica-i kerületben beneveztek a szocialista munkabrigád cim elnyeréséért indított verseny mozgalomba. A 17 tagú derék ifjúcsoport, mely jó termelési eredmények elérésével már a múltban is magára vonta a figyelmet, kötelezettséget vállalt, hogy a reájuk bi-ott területeken cukorrépából 240 mázsa helyett 300 mázsát, kukoricából pedig 28 mázsát termelnek hektáronként. : Erről az elhatározásukról a csoport tagjai Konkoly László csoportvezető útján tettek bejelentést a Tornaiján minap megtartott mezőgazdaságban dolgozó ifjúság járási értekezletén, ahol az ifjúságon kívül szép számban képviseltették magukat" az EFSZ-ek elnökei, az állami gazdaságok vezető dolgozói. Az értekezleten a fiatalok azt is elmondották, hogy soraikból jelenleg 235-an dolgoznak a mezőgazdaságban és közülük 148 tagja az EFSZ-nek. Ez a részarány azonban korántsem kielégítő, hiszen a járás területén, ahol ez ideig 20 ifjúsági munkacsoport dolgozik a szövetkezetekben és az állami gazdaságokban, traktorállomáson még több fiatal él a falvakon, akiket meg lehetne nyerni a mezőgazdasági termelés számára. A járás ifjúsága ennek ellenére szép eredményekről adhat számot, hiszen több mint 1000 hektár rétet és legelőtt feljavítottak, 500 köbméter komposztot készítettek és többen közülük a traktorállomáson és az állami gazdaságban, vagy a szövetkezetben élen járnak a szocialista munkaversenyben. Berec Barna, Horváth János, Viczényi József, Hubay Pál traktorosok nevét ma már mindenki ismeri a járásban, sőt Berec Barna a tavalyi kiváló eredményeivel szlovákiai méretben is kiérdemelte az Ifjú Traktoros megtisztelő elnevezést. Az ifjú traktorosok, gépjavítók újabban további felajánlásokat tettek a gazdaságosság és a termelés növelésére. Szabó Pál például vállalta, hogy 15 hektárral nagyobb területet megművel, mint a terv előírja, 1000 korona megtakarítást eszközöl az üzemanyagon és az alkatrészeken. Ilyen apróbb felajánlásokból a járás ifjúsága 27 923 koronát helyez el az Ifjúsági Milliókért indított versenymozgalom számlájára. Az Ifjúság egyben azzal a kéréssel fordult a szövetkezetek elnökeihez, a jelenlevő párt- és a JNB funkcionáriusaihoz, hogy még jobban támogassák kezdeményezésüket, melyet további jó munkával hálálnak meg a mezőgazdasági termelés minden szakaszán. tojásból 118,9 és tejből 107,3 százalékra teljesítette az állami tervet. Az előfeltételek pedig olyanok, hogy a nagymegyeri járás a begyűjtést az év végéig képes lesz egyenletesen teljesíteni. A terv teljesítésében, sőt túlszárnyalásában az elsők között ezek az EFSZ-ek szerepelnek: Izsap, Nyárasd, Füss, Szilas és Öcsarét. Ugyanakkor vannak szövetkezetek, amelyek sertéshúsból még nem teljesítették kötelességüket, mint pld. Padány, Lipová, Bögellő, Túzok és Bogyarét. Marhahúsból a legtöbb EFSZ jóval túlteljesíti a tervet. Érzékeny lemaradása van Okánikovónak, Tanynak, Nagyszegpusztának, Milenovirának és Kolozsnémának. A takarmányhiány ellenére 100 százalékon felül teljesítik a beadást tejből: Tzsap, Ekecs, Padány, Lakszakállas, Tany, Nyárasd Okánikovo, Bögellő és mások. Csicsó és Medve lemaradnak, ami főleg azzal magyarázható, hogy a tehenek ellése aránytalan s jelenleg borjadzott a legtöbb tehén. A tojásbegyüjtés terén május 1. tiszteletére már teljesítették egész évi tervüket: Okánikovo, Izsap, Tany, és Medve. A múlt tapasztalatain okulva minden EFSZ nagy gondot fordít most a takarmányalap biztosítására. Kopper János, Nagymegyer Jól gazdálkodnak az loolvnafiryfalusi szövet kezetesek Deme Sándor az ipolynagyfalusi szövetkezet növendékmarha-gondozója. Jó munkájának eredménye, hogy a növendékmarha a tervezett napi 0,75 kg he' Ivett 1,10 kilót hízik. A hlzómarháknál Mráz Lajos ér el kiváló eredményeket. A tervezett napi 1 kilogrammos súlygyarapodást 48 dekával szárnyalta túl darabonként. A szövetkezet sertésgondozói is dicséretet érdemelnek. A sertések a tervezett 45 deka súlygyarapodás helyett 60 dkg súlvqyarapodást értek el. Nagy eredmény ez a szövetkezetben. Azelőtt, míg az állatgondozókat nem az elért eredmények szerint jutalmazták, a fele eredményt sem érték el. Oroszlán Sándor elvtársnak az érdeme. h»gy bevezették a jutalmazás új módszerét. Lukács József, Ipolynyék A JÓ MUNKA f | EREDMÉNYE \ C • n S Hat hónap után Manapság sokat foglalkozunk az ifjúság. szellemi és testi fejlődésével. Nemrég érdekes megfigyelést tettem a kollektív neveléssel kapcsolatban. Nálunk is, a trenčíni „Merina" szövőgyárban, mint más üzemekben, vannak tanuló lányok. Mindnyájukat szeretjük, s röviden „báránykáknak" hívjuk őket. A hét bizonyos napjaiban elméleti oktatásban részesülnek. Majd az egyes osztályokon gyakorlati kiképzésben részesülnek. Néha eljárnak a mi osztályunkra is, mint brigádisták. Jól emlékszem, utoljára október elején voltak nálunk. Mit tagadjam, nem volt „álom" az ittlétük. Bizony sok türelemre volt szükség a velük való bánásmód közben. A fegyelemmel is baj volt. Aztán végre úgy nekünk, mint nekik, nagy örömükre szolgált, hogy letelt a 6 óra és hazamentek. Ennek 6 hónapja. A múlt héten ismét jelentették, hogy jönnek a „báránykák" brigádra. Kíváncsian és nem titkolt aggodalommal vártuk őket. — No, asszonyok — mondtam —, holnap mindenki hozzon magával jó sok vattát, hogy legyen mivel betömni a fülét, mert bizonyára megint olyan pokoli zajt csinálnak a gyerekeink, mint a múltkor. De nagy volt a meglepetésünk, amikor bejöttek szépen sorjában a nevelönöjükkel, kettesével, ahogy beosztottuk őket, elhelyezkedtek a gépek mellett, és szépen dolgozni kezdtek. Az embernek örült a szíve. Ezek a gyerekek már nem „muszájból", kényszerből dolgoznak. A gyerekek közt egészséges verseny fejlődött ki. Nekem még eszembe jutott, hogy nem annyira a gyermekekben, mint bennünk, felnőttekben van a hiba, hogy sok helyen annyi panasz• van az ifjúságrai Schoeller Zsuzsa, a „Merina" dolgožója. így is lehet növelni a hektrrhozamot A csicseri szövetkezetben nagy gondot fordítanak a növényvédelemrre. 50 hektár burgonyát és 28 hektár cukorrépát fertőtlenítettek a rovarkártevők ellen. Dikotexszel 35 hektár árpavetésen elvégezték a gyomirtást, továbbá vetés előtt az üszkösödés ellen fertőtlenítették az őszi gábonafélék vetőmagvait. A tagság meggyőződött róla, hogy ezzel is biztosítják a magasabb hektárhozam és életszínvonaluk emelkedését . Kecskés János, Csicser Magas tejhozam az állami gazdaságokban Ha átvizsgáljuk a Galántai Állami Gazdaság versenytábláját, megállapíthatjuk. hogy egyes részlegeken nagyon szép eredményeket értek el a tehenek hasznossága terén. Legmagasabb tejhozamot Slovenské Pole mutat ki. Ezen a részlegen naponta több mint kilencliteres tejhozamot értek el a tehenészek. A Porbokarészlegen a tejhozam valamivel alacsonyabb, A tallósi részlegen több mint 170 tehén egyenkénti átlagos napi tejhozama 8,25 liter, Nebojsán pedig 8,05 liter volt. Krajcsovics Ferdinánd, Galánta Kiérdemelt cím Hazánk felszabadításának 14. évfordulója alkalmából a žilinai kerület gépipari üzemei között a Kysucké Nové Mesto-i golyóscsapágy-gyár acéledző-mühelyének kollektívája nyerte el elsőnek a „Szocialista munkabrigád" büszke címet. Az acéledző-müheiy 27 tagú kollektívája Štefan Chorbák művezetővel az élén már nemegyszer bebizonyította, hogy érdemes az elismerésre. Az egész üzemben itt teljesítették legjobban és legegyenletesebben a tervet, itt születnek a legértékesebb újítási javaslatok, melyekkel a termelés önköltségét igyekeznek csökkenteni. Az iparban nem újság például a gépek átadása menet közben, hogy minimális legyen az időveszteség és jobban kihasználják a gépparkot. Mégis az üzemben ezt a munkamódszert elsőnek az acéledző-mühelyben kezdték használni. Ezenkívül más értékes kezdeményezéssel Is hírt adtak magukról, mivel a gépeket szocialista gondozás alá vették, vagyis minden egyes gép hibátlan menetéért. tisztaságáért, karbantartásáért egyénileg felelős valamelyik munkás az egész kollektíva előtt. Az actledző-mühely munkásai kötelezettségvállalásukat becsülettel teljesítik. A IV. szakszervezeti kongresszus tiszteletére azt is elhatározták, hogy az egész kollektíva beiratkozik az acéledzési tanfolyamra és megszerzik az előírt szakvizsgát. ígéretüket naqyjából teljesítették is, mivel a műhely munkásainak 90 százaléka már le is tette a vizsgát. Megkérdeztük Štefan Chorbák elvtársat, hogyan teljesítik ígéretüket, amit a IV. szakszervezeti kongresszus tiszteletére tettek. '— Minden dekádban 33 százalékra kell teljesítenünk a tervet, hogy a termelés egyenletes legyen. Ezt az ígéretet teljesítjük is. A múlt hónapban például 103,4 százalékos tervteljesítést értünk el és az ígért 15 000 korona helyett 25 000 korona önköltséamegtakarítást értünk el. Most az eredeti kötelezettségvállalást, amelyben a munkatermelékenység tervét 5 százalékkal vállaltuk túlteljesíteni, tovább növeljük és nem 5, hanem 10 százalékkal ígérjük túlteljesíteni. így mondja Štefan Chorbák művezető, akinek szavai mögött az egész 27tagú kollektíva gyakorlati sikerei állnak. Nemhiába nyerték hát el a legmagasabb elismerést, a büszke címet, mert ezt jó munkájukkal és példás kezdeményezésükkel ki is érdemelték. H. S. A Bratislavai Zenei Tavasz megnyitó hangversenye Zenei Tavaszunk tízesztendős lett ez idén. A Szlovák Filharmónia immár tizedszer rendezi meg Szlovákia fővárosában a zene seregszemléjét, amelynek kultúrpolitikai, művészi és emberi szempontból egyaránt nagy jelentősége van. Hiszen az ilyen zenei találkozók a muzsika nyelvén csengő hidat alkotnak ember és ember, nemzet és nemzet között. Az ünnepi hangversenysorozat első estjét ebben az esztendőben Haydn emlékének szentelték. Joseph Haydn, a bécsi klasszikus iskola nagymestere élete alkonyán írta meg „Évszakok" című nagy oratóriumát, amelynek előadásával a fesztivál megnyitó hangversenyén a mester halálának 150. évfordulóját ünnepeltük. Az Évszakok külön érdekessége, az énekszólamoktól. Orkeszter és énekkar — mindegyik külön utakon jár és a maga külön életét éli a saját belső törvényei szerint. Az énekkart az emberi beszéd természete irányítja, a zenekart pedig a hangszerek jellegzetessége. És mégis harmonikus, töretlen egészbe olvadnak. Az oratórium szövegkönyvét Van Swieten írta Haydn számára Thomson angol költő „The seasons" című költeménye alapján. A zenekari vezérkönyv három szóló-énekhangra (Simon gazda, baszszus, Hanna, a leánya, szoprán, Lukács, parasztlegény, tenor) négyszólamú vegyeskarra és nagyzenekarra készült. A mű a négy évszak szerint négy részre tagozódik. A Szlovák Filharmónia a megnyitó hangversenyen. (J. Herec felvétele) hogy oratórium volta mellett nem egyházi vagy bibliai témát dolgoz fel. Haydn mester az esztendő négy szakának örömeit, szépségeit, természeti jelenségeit énekli meg azzal a bölcs derűvel, friss, elfogulatlan életszemlélettel, amely alkotásaira annyira jellemző. Haydntői távol áll minden túlzás, minden pátosz. Minél nagyobb és jelentősebb a feladat, amely felé fordul, annál egyszerűbbé, szinte naivan áhítatossá válik a hangja. Oratóriumi nyelve nem olyan tömör és drámai, mint Handlé, Érdekes módon teljesen elhajlik a templomi muzsika méltóságteljességétől. A lírikus, világi oratórium minden taktusából az érett, kiforrott művész bölcsessége, megértő humora, mély élet- és emberszeretete szól hozzánk egyszerű, bensőséges, közérthető zenei nyelven. A mű második érdekessége és lényegében újító érdeme is, hogy Haydn ebben a műben a zenekart különválasztotta, mintegy függetlenítette Ladislav Slovák kaťmester a hatalmas apparátus gondos betanításával elismerésre méltó munkát végzett. Vezetése alatt Filharmóniánk is jól oldotta meg az igényes feladatot, amelyet a nagyszabású és terjedelemre is rendkívül hosszú mű előadása jelent. A három szólista (Táňa Kresáková, szoprán, Gejza Zelenay, basszus, Andrej Kuchflfský,. tenor) beleérző, készséggel, Stélten tolmácsolt. Nagyon élvezetes yolt Zelenay előadása. Szép, zengő hangja mellett kitűnő szövegkiejtésa ts elősegíti az áriák, kifejező megformálását. Táňa Kresáková különösen a harmadik és negyedik részben énekelt meleg érzéssel és felszabadultan. Az előadás második fele (Ösz, Tél) egészben véve is összefogottabban, lendületesebben hatott. A Szlovák Filharmónia énekkara kiegyenlített, színes hangzású előadásával az est értékes közreműködője volt. Havas Márta. Az Mi művészi reprodukció- és könyvkiállítása Ezen Bratislavában megnyílt kulturális vállalkozás célja, a szocialista országokat egymáshoz kapcsoló barátság és megértés fokozása, valamint a művészet kinoseinek a legszélesebb rétegekkel való megismertetése. A százéves leipzigi Seemann kiadóvállalat és a dresdeni „Verlag der Kunst" több évtizedes programja, hogy értékes színnyomatokban terjessze a világművészet nagy mesterműveit. A keletnémet poligráfiának ezek a remekbe készült reprodukciói nagyszerű illúziót keltenek s erősen idézik az eredeti művek szépségét. Ösztönző hatásuk kétségtelen. Ennélfogva az esztétikai érzés felébresztését, fejlesztését és a művészet általános ismertetését szolgálják. Felvonulnak a reneszánsz realista festményei, a németalföldi, spanyol, német művészet jellegzetes alkotásai s a francia impresszionizmus és posztimpresszionizmus szín- és fénykölteményei. A szovjet piktúrát egyelőre csak Kraunszkoj és Dejneka képviselik. A század eleji haladó művészetnek kis szerep jutott, csak egy Káthe Kollwitz portrét és egy munkásfelvonulást látunk. Mexikó élenjáró harcos művészetét Orozco és Morado egy-egy szuggesztív műve jelzi. A kiállítás negatívuma, hogy a ma művészetéből, a szocialista valóság ábrázolásából, mely időszerűségénél fogva is legközelebb áll érdeklődésünkhöz, még ízelítőt sem kapunk. — Viszont arról értesültünk, — hogy ez a program most áll megvalósítás alatt. A művészetek minden ágát ismertető, kiválóan illusztrált könyvek az utolsó három-négy év kiadásai. Tudományos igényük mellett megfelelnek annak a célkitűzésnek, hogy a szakembereken kívül az átlagos műveltségű olvasók közt is megértő táborra találjanak. A május 27-én záruló kiállításon a közönség szellemileg gyarapodhatik s nemcsak gyönyörködhetik olyan művekben, melyek nagyrészét eredetiben aligha láthatja meg, de rendkívül előnyös áron vásárolhat is. A kisebb reprodukciók ára 3,65 Kčs, - a nagyobbak 9,- Kcs-től 57,Kčs-ig kaphatók. Keretezve természetesen drágábbak. A Prágai Német Könyvkereskedésen keresztül utólagos rendeléseket is elfogadnak. (B J.) A partizánskéi járási népkönyvtár a napokban sikeres ankétot rendezett Rudolf Jašík szlovák íro egyik könyvéről. Az összejövetelen közel 200-an jelentek meg. (b. f.) * Ipolyságon a helyi szlovák színjátszó csoport a napokban nagy sikerrel játszotta szlovák nyelven Kónya József: Éles Marika menyasszonyi fátyla című színművét, (s. r. j.) -K Az elmúlt napokban Farkasdon Csík János vezetésével sikeresen szerepelt egy többtagú esztrádegyüttes. (k. i.) ÜJ SZÖ 5 * 1959. május 10.