Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-07 / 125. szám, csütörtök

# h étjfilmjei A hét filmjei kö­zött sok az átlagos alatti színvonalú alkotás. Ezért an­nál szembetűnőbb Arkagyij Narogyic­kij megfilmesített Makarenko regé­nye: ZÁSZLÖK A BÁSTYÁN. Az olva­só már a könyvből ismeri hőseit: Igort és társait. A Május 1. kommuna lakói­nak életéről szól a film. Apátlan, anyátlan, többnyire rovottmultú fiata­lok a tábor lakói, akik a közösségben a kommunista ne­velés és a közösen végzett munka segítségével megta­lálják az érvényesülés útját, a dolgo­zó emberek társadalmába visszaveze­tő utat. Ezek közé jut el Igor Cser­nyavin, tossz útra tért elkényeztetett úrifiú. . Atnevelődésének göröngyös útját ábrázolja a film, de Igor tör­ténetének hátterében ugyanakkor Makarenko nagyszerű kommunista nevelési módszereit szemlélteti hatá­sos epizódok és jelenetek formájában. Éppen Makarenko mélyen emberi alakja, az új szocialista nevelő típu­sa teljes kibontakoztatásában éri el fő küldetését, V. Jemeljanov Maka­renko alakításával eszmeien örökítet­te meg a kommunista társadalom ta­nítójának és nevelőjének arcélét és ezért a film mély igazságánál fogva a hét legkiemelkedőbb alkotása. A fiatalság viharos éveinek kérdé­seit. nevelési problémáit veti fel a kérdések komplexumából kiragadva a TALÁLKOZÁS AZ ÉLETTEL című ar­gentin film. Átlagos alkotás, nem ha­tol az általános nevelési problémák mélyére, simán kezeli a kérdéseket és csak a két központi szereplő: Nelida és Luis kibontakozódó ifjúkori szerel­mének hátterében mutat rá a szülők felelősségére, egyéni példamutatásá­nak fontosságára a serdülő nemzedék nevelésében. Erőssége ugyanakkor a lélektani mozzanatok mélyreható fi­nom kidolgozása, ami a néző számára kedvessé teszi az alkotást. A tömeglátogatottságú VIGYÁZAT LA TOUR! impozáns, kosztümös jele­neteinek köszönheti sikereit a közön­ség körében. Sokan a Fanfan Tulipán című nagysikerű francia filmvígjáték A Vigyázat la Tour című francia film egyik jelenete. rossz utánzatát látják benne - és méltán. Az örökösödési háború korá­ban lejátszódó törtenetének hőse egy lovaggá avatott vándorkomédiás, aki igen bizarr szerepet játszik kétes „igazság" védelmében, ezenkívül alak­ja, a film cselekményei és az egész meseszövés olyan valószínűtlenek, hogy csak azt jegyezhetjük meg az egészből: drága kivitelez.éssel igény­telen publikum olcsó szórakoztatásá­ra készült. L. L. -KÖNYVEKRÜ Ivan Olbracht: Régi szép idők... Cí yy Ha van is még becsületbeli adós­ságunk a cseh és szlovák irodalom­mal (avagy saját olvasóinkkal) szem­ben, ha az utolsó pár év nem is volt elég ahhoz, hogy a cseh és szlovák irodalom legkiválóbb értékeit kifogástalan fordításban letehessük a magyar olvasó asztalára, Ivan Ol­brachttal, a nagy cseh íróval szem­ben aránylag szépen törlesztettünk. Nem lehet ez véletlen. Legkézzel­foghatóbb oka, hogy a társadalmi és nemzetiségi kérdés igazságos meg­oldása egyaránt és szünet nélkül foglalkoztatta ezt a harcos írót és hogy műveiben egész köztársasá­gunk élete tükröződik. Haladó tárgyú történetein és magas irodalmi szín­vonalán felül közel áll hozzánk bizo­nyos magyar és különösen táji vo­natkozásával mind az Anna, mind a Nyikola Suhaj, a betyár és az Átok völgye. Ezekben a könyveiben több olyan személyt szerepeltet, akikkel Szlovákia területén is gyakran ta­lálkozhattunk. Bizony komoly dolog a „tipikus" fogalma. Ne feledkezze­nek meg róla fiatal íróink soha. És arról se, hogy Olbracht 1929-ig új­ságíró volt. Talán éppen ezért lehe­tett hazánkban a szocialista realiz­* A Rádió műsoráról^ Ha a múltkori Parnasszusra a műfaji egyhúruság volt a jellemző, a vasárnapi­ra (május 3.) épp az ellenkezője érvé­nyes. A három részből álló műsor egy­szersmind három műfajt ölelt fel: ver­set, karcolatot és irodalmi riportot. A karcolatokat Egri Viktor, a szocia­lista kultúra közelgő kongresszusa al­kalmából országot járó író írta. A két írás — két találkozás. Az egyikben a slá­gertől Beethovenig növö ember, a másik­ban a szlovák államnak a múltban 60 papot nevelő, de ma az itt-ott megnyil­vánuló nacionalizmust meghátrálásra kényszerítő Hynorany kisváros dolgozói jelentik az élményt. Mind a kettő jól formált, hatásos írás. Érdekes volt a Munka című, Dénes György szerkesztette verses-zenés mű­sor. Kár, hogy csak találgatásra vol­tunk utalva, hogy ugyan ki sza­valt, mert se a versek előtt, se utá­nuk nem mondták be az előadó nevét. A versek összeválogatása azonban bátor elgondolás: egy csokrot összeválogatni abból a korszakból, amelyet egyesekelfo­gultan sokszor úgy szoktak emlegetni, hogy az ötvenes évek sematizmusa. Dé­nes szerencsés kézzel mutatta meg, hogy abban a költészetben van érték, csak is­merni s foglalkozni kell vele. Érdekes, hogv a hazai szépirodalmi igényű riport megteremtésén elsősorban költőink fáradoznak. Mindenekelőtt Gyur­csó István Rozsnyói jegyzeteire és Bábi Tibor Patak és forrás című, a riport konkrétségét is lírává oldó írására gon­dolunk, de ide sorolhatnánk Ozsvald Ár­pádot is, egy-egy jól sikerült A Hét­beli riportja alapján. Ugyanakkor prö­zaíróink részéről: Mács Józsefet (pl. Határ ­széli emberek), vagy Szabó Bélát, ha nagy­ritkán erre a műfajra adják a fejüket. A szóban forgó Parnasszus szintén köl­tőt szólaltatott meg a riport nyelvén. Gyurcsó István Élet a kövek között cím­mel a szilicei fennsík életéről: természet­tel győzködő emberekről, Bokros János gerendás házáról, s öt évvel ^ezelőtt ki­lépő s most visszatérő szövetkezeti tagok­ról ír színesen. A súlyos tárgyismeretet hordó szó, s ugyanakkor a lírai emelke­dettség teszik ä Gyurcsó-írást irodalmi riporttá. Az irodalmi riport, ez a nagy le­hetőségeket rejtő műfaj íróink részé­ről több figyelmet érdemelne. — tó — mus egyik legeredményesebb úttörő­je. Olbracht elbeszéléseit roppant le­bilincselőeknek tartom. Sokat olvas­tam közülük eredetiben és a „Régi szép idők ..." címen legutóbb az Ol­csó Könyvtárban megjelentetett „Hét vidám történetet az Osztrák-Magyar Monarchia és az első Csehszlovák Köztársaság idejéből" elolvastam most magyarul is. Közülük az első történetet 1910-ben, az utolsót 1926-ban írta a szerző. Mégis mind­egyikben van valami hozzánk közel álló. A hét történet azonban csak látszólag vidám, anekdotázó, jóllehet ma már elmúlt idők jellegzetes fi­guráiról — agyalágyult arisztokratá­ról, korlátolt K. u. K. katonatiszt­ről, szadista rendőrkomisszáriusról, farkaserkölcsű kapitalistáról ír. A könnyed és vidám forma mögül azon­ban kitör a maró, éles, keserű sza­tíra és kegyetlen meztelenségében mutatkoznak meg a hazai, elsősorban a cseh nép feudális és kapitalista elnyomói, kizsákmányolői és hűsé­ges fegyverhozdozóik. Az első köztársaság idejében írt történeteiben már nemcsak az író, hanem a harcos humanista, kommu­nista Ivan Olbracht pártos útját is felmérhetjük. Az első Csehszlovák Köztársaság első hónapjaiban felis­meri, hogy a burzsoábérenc álforra­dalmárok új elnyomóknak adták __ el Csehszlovákia népeit. Az Eduard Zák karriérje a masaryki rendszer álhu­manista demokratikus mezbe bújt ki­szolgálóit, bérenceit leplezi le. Azo­kat, akik apró változtatásokkal a pol­gári köztársaság cégére alatt foly­tatják — mint ma is Nyugaton — régi, népellenes tevékenységüket Szatírája itt már szenvedélyes gyű­lölettel ostorozza a korlátolt, műve­letlen, de kegyetlenségében szinte kimeríthetetlenül találékony népgyű­lölő rendőrtisztet. Még tisztábban, félreérthetetlenebbül csendül ki az író mondanivalója 1922-ben írt szatí­rájából, „Az ismeretlen katonából". Tartalom és forma egyaránt leleplező, harcra mozgósító ebben az írásban. A rejtélyes módon életre kelt isme­retlen katona mondja el az író — a cseh nép — gondolatait s a hatás, melyet a „rejtélyes eset" a hatalom birtokosaiban kelt, a rothadó burzsoá rendszer kiúttalanságát, szűklátokö­rüségét, a néppel való közösségének teljes hiányát tárja fel. Olbracht müvei olyan korban mu­tattak utat, melyben a nép alig-alig hallathatta hangját, különösen nem magas irodalmi színvonalon. Groteszk ötletei, fejük tetejére állított hely­zetek mögött határozott, elvi, eszmei mondanivaló: ez jellemzi mind a hét (de elsősorban az utolsó négy) írást. Olbracht műve ma is eleven. Hozzájá­rult a múltban és hozzájárul ma is azoknak az illúzióknak az eloszlatásá­hoz, amelyeket az értelmiség egy ré­sze a polgári demokrácia iránt táplál! A fiatalabb nemzedéknek különösen hasznos, sőt szükséges, hogy az első köztársaság viszonyaival a valóságnak megfelelően megismerkedjék. Ehhe Olbracht vidám történetei komo' segítséget jelentenek. Honoré de Balzac: A kispolgár természetrajza Ennek az új Balzac-kötetnek csu­pán egyik érdekessége az, hogy a magyar olvasóközönség előtt eddig ismeretlen — publicisztikai — íráso­kat tartalmaz. Különleges irodalmi csemegévé az teszi ezeket a mesteri rajzokat, hogy egyúttal bepillantást nyújtanak Balzac írói műhelyébe. Balzac, aki valóban gigantikus élet­kedvvel és írói tettvággyal vetette magát a korabeli valóság forgatagába, mint szenvedélyes műgyűjtő szede­gette össze írói albumába kora társa­dalmának sokféle, jellegzetes alakját. Megfigyeléseit, mint nagyszabású re­gényeihez készülő írói tanulmányo­kat, vázlatokat gyakorta tette közzé különböző kiadványokban, lapokban. Ilyen műhelyforgácsokból válogatták Cssze a kötet szerkesztői azokat, amelyekben a korabeli társadalom jellegzetes kispolgári típusait, a hiva­talnokot, a kötvényest, a katonát, a pénztárost — legszívesebben a pol­gárkirályság bürokratáit - tűzi tolla hegyére „fiziológiákban", „monográ­fiákban" és „értekezésekben". Már a természettudományokra való hivatko­zás és a terminológia átvétele is jel­zi azt a maró gúnyt, amellyel Balzac a megfigyelt „fajták"-hoz, ezekhez a kapitalista társadalomban eltorzuló emberi jellemekhez közeledik. De jelzi a nagy realista szinte tudo­mányos pontosságra való törekvését is jövendő regényalakjainak megfi­gyelésében, jellemvonásaik rögzítésé­ben. Mert a kispolgár természetrajzá­ban „tudományosan leírt" típusokat eleven regényalakokként látjuk vi­szont Balzac hatalmas epikai müvé­ben. A korabeli kispolgárról össze­gyűjtött „fiziológiákat" ezért nagy ér­deklődéssel olvassuk. (szlly) ****** *****•*••*•••***** ****** ***** *** ** ******** k k+tt*jrk ** **+ *-k**ir*-kirkickickick*irkMirK L ILJICSEV: Az SZKP XXI. kongresszusa és az ideológiai munka néhány kérdése A dolgozók kommunista nevelése — az ideológiai munka központi feladata Ä kommunizmus a saját talaján, vagyis a teljesen megszilárdult szo­cializmus taiaján nő ki. Pártunk ki­dolgozta a mai körülmények között egyedül helyes intézkedéseket a tár­sadalom olyan gazdasági érettségé­nek eléréséhez, amely biztosítja majd az anyagi javak bőségét és a szük­ségletek szerinti elosztás kommunis­ta elvére való áttérést. Az ilyen tár­sadalmi gazdagság megteremtéséhez és felhalmozásához megfelelő gazda­sági talaj és a dolgozók tudatossá­gának magas színvonala szükséges. Az anyagi és szellemi értékek termelésének növekedése új, rendkí­vül kedvező feltételeket teremt a dol­gozók tudatosságának növeléséhez, kommunista nevelésükhöz. Az ipar és a mezőgazdaság termelőerőinek fejlődése, a villamosítás, a kémizálás, az automatizálás, az atomenergia al­kalmazása, a tudomány és technika összes legújabb vívmányainak nagy­arányú alkalmazása megváltoztatja az emberek munkájának jellegét és feltételeit, s természetesen életüket, gondolkodásmódjukat is. Jelentős változások mennek majd végbe a munka jellegében, a dolgozók életé­ben annak eredményeképpen, hogv csökken a munkanap és lerövidül a munkahét, hogy megjavul a lakosság közellátása, hogy tömegesen épülnek új lakások, hogy tovább fejlődik az orvosi ellátás, és jobban megszerve­zik majd az üdülést, hogy kiszélesítik a kulturális intézmények, a qyermek­Öondozó intézmények, stb. hálózatát. A tömegek tudatosságának növeke­dését már ma előmozdítja és a jövő­ben még jobban elő fogja mozdítani a kommunista társadalmi önigazga­tás formáinak fejlődése, a demokrá­cia általános kiszélesedése, a dolgo­zók általános, aktív bekapcsolódása az ország ügyeinek intézésébe, a gaz­dasági és kulturális építőmunka tevé­keny irányításába. Nem szabad azonban szem elől té­vesztenünk, hogy a szovjet emberek­nek a kommunizmus öntudatos és sokoldalúan fejlett tevékeny építőivé való nevelése, új, kommunista tulaj­donságaik, új gondolkodásmódjuk, új erkölcsük, esztétikai érzékük, stb. kifejlesztése nagy és bonyolult fel­adat. Ez nem oldható meg a kommu­nista párt nagyszabású szervező és nevelőmunkája nélkül. A kommunista párt a jövő embe­rének nagy nevelője. A párt meg tudta szervezni és harcba tudta vin­ni a szovjet népet az általánosan ki­bontakozó kommunista építés nagy­szabású programjának megvalósítása érdekében, fel tudta lelkesíteni né­pünket a kommunizmusért vívandó harcra. A XXI. kongresszus határo­zataiban koncentrált kifejezésre jut a párt bölcsessége; ezek a határoza­tok megmutatják a kommunizmus építésének útjait és eszközeit, rávi­lágítanak a szovjet emberek kom­munista nevelésével kapcsolatos har­ci feladatokra. A párt a kommunista nevelés kérdéseit szorosan összekap­csolja a gazdasági és kulturális épí­tőmunka feladatainak megoldásával. A kommunizmus előfeltétele a tár­sadalom valamennyi tagjának ma­gasfokú tudatossága és kultúrája. Magától értetődik, hogy nem lehet­séges olyan helyzet, amelyben a kommunista termelőerők és a kom­munista termelőviszonyok mellett a legfőbb termelőerő — a dolgozók tu­datossága még nem érte el a kom­munista színvonalat. Ellenkezőleg, már ma, a szocializmus viszonyai kö­zött, a milliós tömegek magasfokú tudatosságára van szükség. Enélkül nem oldhatjuk meg az általánosan kibontakozó kommunista építés fel­adatait. Ezért van ma különösen nagy je­lentősége a dolgozók, elsősorban pe­dig a felnövekvő nemzedék kommu­nista nevelésének, ezért ez ma pár­tunk, valamennyi ideológiai intézmé­nyünk, az összes tömegszervezetek: a szovjetek, a szakszervezetek, a Komszomol stb. tevékenységének központi kérdése. A XXI. kongresszus hangsúlyozta: a párt és az állam egész ideológiai munkájának az a célja, hogy az em­bereket a kollektivizmus és a mun­kaszeretet, a szovjet hazafiság és a proletár nemzetköziség szellemében, az új társadalom magasztos erkölcsi elveinek szellemében, a marxizmus­leninizmus szellemében nevelje. A tömegek kommunista tudatossá­gának növelésére irányuló munkánk sikerének fontos feltételét teremtet­te meg a párt és a kormány azzal, hogy intézkedéseket tett az iskola és az élet kapcsolatának szorosabbá tétele, az ország közoktatási rend­szerének "továbbfejlesztése érdeké­ben. Ennek alapján nemcsak arra nyílik lehetőségünk, hogy kiküszö­böljük a közép- és főiskolák mun­kájában levő fogyatékosságokat, ha­nem arra is, hogy gyökeresen meg­javítsuk a fiatalság nevelését. A párt fő feladatának tekinti, hoqy az eqész népet és különösen az ifjúságot a munkához való öntudatos, kommu­nista viszony szellemében nevelje. Országunkban csak egy kultusznak van helye: a munka kultuszának, az anyagi és kulturálij javakat létre­hozó naqy teremtő erő kultuszának. Már most is láthatjuk a jövő fi­qyelemre méltó csíráit, láthatunk olyan kitűnő kezdeményezéseket, mint a kommunista munkabriqádok. A versenynek ebben a magasabb tí­pusában az új az, hoqv a brigádok tagjai, főképpen fiatalok, egyidejűleg oldják meg a munka termelékeny­ségének emelésével kapcsolatos fel­adatokat és saját kulturális színvo­naluk emelését, a tudományos és technikai ismeretek elsajátítását, s harcolnak a kommunista erkölcsi elvek szigorú betartásáért, Érde­kes és fontos mozzanat a kommu­nista munkabrigádok életében a ter­melés technikai problémáinak alko­tó kidolgozása. Például, Moszkva­rendezőpályaudvar fűtőházának moz­donyszínében, amely ennek a mozga­lomnak a kezdeményezője volt, min­den fiatal munkásnak megvan a maga alkotó termelési feladata. E felada­tok teljesítésén a mérnökökkel és technikusokkal karöltve dolgoznak. Ily módon az egyszerű munkás mind­inkább alkotó tevékenységet fejt ki, márpedig éppen az alkotó-jelleg a kommunista munka egyik jellemző vonása. A munkások tömegének a termelés valamennyi területén alkotó tevékenységet kell kifejtenie,' mert csak így érhető el a munkatermelé­kenység olyan mérvű emelkedése, melynek révén a kommunizmus vi­lágméretekben is végleg legyőzheti a kapitalizmust. A kommunista mun­ka az a társadalmi-anyagi alap, amelyen, óriási lendülettel kibonta­kozhat a dolgozók kommunista neve­lése. _ Az ideológiai munkának fontos fel­adata, hogy a szovjet embereket, s főként a fiatalokat kommunista vi­láqnézettel vértezze fel. A marxiz­mus-leninizmus szellemileg tökélete­síti és felemeli az embert, megis­merteti vele a társadalmi fejlődés törvényeit, felvértezi a történelmi perspektíva ismeretével és képessé teszi bármilyen bonyolult feladat megoldására. A marxizmus-leniniz­mus a dolqozók kommunista erkölcsi nevelésének, akaraterejük fokozásá­nak eszmei alapja. A párt rendkívül naqy jelentősé­qet tulajdonít a szovjet emberek marxista-leninista képzésének. A marxizmus-leninizmus iqazi köve­tőjének lenni nemcsak annyit jelent, hogy tanulmányozzuk Marx és Le­nin műveit, hanem azt is jelenti, hoqy össze tudjuk kapcsolni az el­méletet az élettel, hogy mindennapi munkánkban, a leqkülönbözőbb kö­rülmények között a qyakorlatban alkalmazni tudjuk a marxista-leni­nista elméletet és módszert. Ez azt jelenti, hogy mindig figyelembe vesszük azt, ami az életben eleven és új, hogy nem tűrünk meg sem­miféle sablont, hogy szüntelenül elő­re haladunk, s a nép javára véq­zett munkánkban a lehető legna­gyobb eredményekre törekszünk. Országunkban a szocializmus győ­zelmének eredményeként kialakult és megerősödött a szovjet társadalom erkölcsi-politikai egysége. A mun­kások, a parasztok, az értelmiségiek mind dolgozó emberek, akiket egybe­forraszt az egységes akarat, az egy­séges cselekvés, a kommunizmus építésének közös célja. A szocializ­mus baráti kollektívává tömörítette az embereket, s olyan erőt adott en­nek a kollektívának, hoqy valóban csodára képes. A párt és a kormány által az utóbbi öt év alatt végre­hajtott nagy jelentőségű intézkedé­sek még jobban megszilárdították a szovjet rendszert, példátlan egy­ségbe kovácsolták a pártot és a né­pet. A kommunizmus nemcsak nem vet' el az erkölcsöt, mint ahoavan ezt a burzsoá ideológusok, politikusok és velük egy kórusban a különféle op­portunisták hangoztatják, hanem éppen ellenkezőleg, ez az egyetlen társadalmi rendszer, amely szilárd alapra helyezi az igazi emberi erköl­csöt és elveti a kizsákmányolók bur­zsoá erkölcsét. Valójában éppen a ka­pitalizmus, amely az emberiség er­kölcsi törvényeinek megfelelő tár­sadalomnak tünteti fel magát, nem jelent mást, mint egy kiváltságos ki­sebbség uralmát. A dolgozókat, vagyis azokat, akik méltán viselik az , ember magasztos nevét, tenqődésre i munkanélküliségre, éhezésre, külön­féle betpqséqekre, fizikai és erköl­csi kimerülésre s pusztulásra kár­hoztatja. A szovjet emberek ú.i jellemvoná­sai különösen szemléletesen mutat­koznak meg ifjúságunkon. A hősies szovjet ifjúság hű a dolgozók nagy tanítómesterének, Leninnek a vég­akaratához, hű a kommunista nárt dicső forradalmi hagyományaihoz A szovjet nép örömmel látja, hoqv fiatalsáqunkat nem holmi uracskák­ká, hanem dolgos, a szocialista haza iránt hü, képzett és művelt embe­ÜJ SZÓ 6 * 1959. május 7. V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents