Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-26 / 144. szám, kedd

A (H-nak fiién fisif pswit miSSiSKi^I^ Kikapott a Baník Ostrava és a Tatran Prešov • Ismét pontot vesztett a Dukla Praha • Továbbra is a kiesés veszelye fenyegeti a Sokolovot Az I. labdarúgó-ligában még négy forduló van hátra, tehát minden egyes csapa' legjobb esetben még nyolc pontot szerezhet. Az elérhető legmagasabb ponts/jm. a jelenlegi helyzet alapján 41 pont, de erre már csak a CH Bratislava tehet szert, A mögötte következő négy 25 pontút elért csapat azonban már csak 33 pontra viheti, azaz annyira, amennyit a CH már eddig gyűjtött. Ezek szerint, ha eltekintünk a többieket jóval felülmúló góiaránytól, mea csak egyetlen pontot kell szereznie liógy övé legyen a bajnoki rím. A ČH hátralévő ellenfelei: a Dukla Pardubice, a Spartak Praha Stalingrad, a Spartak Üstí és a Dynamo Praha. Közülük a Dukla Pardubice és a Spartak Üstí ellen saját otthonaban játszik, a másik két találkozóra pedig Prágában kerül sor. Nem tartjuk kétségesnek, hogy a pályáján eldöntésre kerulo ket mérkőzésből megszerzi az annyira szükséges egyetlen pontot s ezért tulajdonképpen már eldőlt az idei labdarugo-bajnoksag, mely egyébként már hetek óta a ČH győzelmét ígéri. Kedd, május 26. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: PRAHA: Apáink földje (EAK) 10.30, 14, 16.15, 20.45, METROPOL: Ember az égben (angol) 16. 18.15, 20.30, POHRANIČ­NÍK: Fekete gyöngyök (jugoszláv) 16, 18.15, 20.30, SLOVAN: Burian, Marvan, Píšték (cseh) 16, 18.15, 20.30. TATRA: Halál a nyeregben (csehj 16, 18.15, 20.30, DUKLA: Burian, Marvan, Píštek (cseh) 18, 20.15, MIER: A várakozás napjai (ju­goszláv) 18, 20.15, OBZOR: A kettéosz­tott város (NDK) 18, 20.15, STALINGRAD: Égi madár (magyar) 18, 20.15, NÁDEJ: Színészek (spanyol) 20,. ZORA: Az elátko­zott család (bolgár) 18, 20, VÁRUDVAR: A nap országa (olasz) 20, PARTIZÁN: Azon az éjszakán (norvég) , 18, 20. MÁJ: Dzsánszi királynője (indiai) ,18:30, 20.30, POKROK: Szerelmesek (olasz) 18, 20.15, ISKRA: Egy orvos állást ké^es (angol) 18, 20, MLADÝCH: A kis detektív (cseh) 16. A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MŰSORA! NEMZETI' SZÍNHÁZ: Othello • (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Romeo és -.Jú­lia (19), ÜJ SZÍNPAD: Harmadik kíván­ság (19), ZENEI SZÍNHÁZ: . Verdi: Na­bucco (19.30). A KASSAI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: A te dalod (szovjet), TATRA: Menekülés az árnyékból (cseh), ÚSMEV: Ismeretlen' a háttérben (francia), SZA­BADTÉRI MOZI: Aranypók (cseh), A KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA: MA: A IV. Kassai Zenei Tavasz hang­versenye (19), HOLNAP: Fazekasbál (19). A BRATISLAVAI TELEVÍZIÓ MŰSORA: 16.C0: Gyermekműsor. 19.00: TV-híradó. 19.30: A nézők véleménye. 20.'15: 1 Film­inüsor. 22.00: TV-híradó. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA: 18.00: Iskolások műsora. Í9.00: TV-hír­adó. 19.20: Lányok, asszonyok. 20.00: Má­tyás Mária énekel. 20.15: Az én drága Cárom, magyarul beszélő szovjet film. -. - • • " • ' i . IDŐJÁRÁS Változó felhőzet, helyenként futó eső. A legmagasabb nappáli hőmérséklet az ország déli, délnyugati részében 19—21 fok., másutt 14—17 fok. Enyhe északi szél. PECIXA országúti kerékpárbajnok Nové Mesto n./V.-ban 120 kilométeres távon rendezték meg hazánk prszágúti kerékpár-bajnokságát. Az útszakasz Uherský Brodon, Hrozenkovon, Kostol­nán keresztül vissza Nové Mesto n./V.­ba vezetett. A véghajrában Pecina (TJ Gottvaldov) győzött Hasman, Kašpar és Jurza (valamennyi Dukla Brno) előtt. SZÉCSÉNYI 57 m 15 cm-t ért el Budapesten atlétikai versenyt rendez­tek, amelyen két új országos csúcs szü­letett: Szécsényinek sikerült a diszkoszt 57 m 15 cm-re hajítania, Kulcsár pe­dig gerelyvetésben ért el 78 m 54 cm­res eredményt. Egyébb kiemelkedő ered­mény: Zsivotzky 64 méteres kalapács­vetése és Sasvárinak a női 800 mé­terben elért 2 p 09,4 mp^es telje­sítménye. • 1. RH Brno—Spartak Praha Stalin­grad, I. labdarúgó-liga. Statingradnak a Dukla Pardubice elleni 2:3-as veresége után most sincs sok reménye a győze­lemre. Tippünk: 1. • 2.. Baník Ostrava—Slovan Bratislava, I, labdarúgó-liga. Utoljára az Ostrava ott­hon Trnava ellen játszott és 5:0 arányú győzelmet aratott. Éz bizonyítja, hogy Os­trava otthon kemény ellenfélnek bizonyul. A Slovan, ha ..győzni akar, akkor vasárnapi formájában kell játszania. A két együt­tes vasárnapi eredményei: RH Brno— Ostrava 2:1,' Slovan—Košice 5:0. Tippünk. 1. X. • 5. Jednota Košice—Dynamo Žilina. I. labdarúgó-liga. Tavalyi találkozójuk 2:0 arányú žilinai győzelemmel végződött. Ži­iinénak, amely jelenleg a táblázat Utolsó előtti helyezettje, módjában van előbbre jutni, ha a Sokolovo ellen megismétli va­sárnap elért eredményét ('4:1). Tippünk: .1. • 4. Spartak Praha Sokolovo—Dukla Praha, I. labdarúgó-liga. Ezen a mérkő­zésen a Duklát tartjuk gyenge favorit­nak amit a két együttes utolsó ered­ményei is bizonyítanak. Tippünk: 2. X. Míg tehát az elsőség kérdése már tisz­tázódott, addig a kiesési zónában any­nyiban változott a helyzet, hogy a kas­saiak felett aratott győzelme következté­ben már nincs mitől tartania a Slovan­nak, annál inkább azonban a Sokolovonak, mely a Žilinán elszenvedett veresége miatt igen komoly helyzetbe került. Se­reghajtó megint csak a Spartak Üstí, utol­só előtti a Dynamo Žilina, tizenkettedik pedig a Sokolovo. Egy-egy pont választja el őket egymástól s minden jel arra mu­tat, hogy csupán a hajrá végén dől el, kik lesznek, akik a II. ligába kerülnek. 20 PONTJA VAN A SLOVANNAK a Žilinán sorra került Dynamo Žilina— Sokolovo-mérkózés. A második félidő 20. percéig 1:0 arányban vezetett a prágai csapat, amikor Dávid, az otthoniak jobb­A kosárlabda EB-n vasárnap az egyes találkozók a következő eredményekkel végződtek: Csehszlovákia—Lengyelország 82:51 (42:15). A csehszlovák együttes ezzel a győzelmével csoportjában meg­szerezte az elsőséget és így már biz­tos, hogy bekerül a döntőbe. Románia— Magyarország 62:33 (28:25). A magyar együttes idegesen játszott és ígj meg­Az első napon 14 pár került a szo­rítóba. Versenyzőink közül a középsúly­ban Kuchta mérkőzött Leveque francia bajnokkal. Az első két menetben ki­egyensúlyozott küzdelem folyt, a fran­cia gyorsabban támadott. A 3. menetben Kuchta került fölénybe, de ellenfele pont­Az atlétikai bajnokság megnyitó ta­lálkozói csúcseredményt hoztak. Tömé­sek rúdugrásban 4 cm-rel megjavította Brejcha eddigi rekordját. Eredménye 436 cm. További eredmények: 1500 m: Hellmich 3 p 49,1 mp, diszkosz: Cihák 51 m 58 cm, női diszkosz: Mertová 50 m 28 cm, női gerely: Zátopková 48 m 72 cm, női súly: Cerná 14 m 39 cm, magas: Lánský 200 cm, 400 m: Holub 49,5 mp, 200 in: Pelák 21,8 mp, 110 m gát: Beévaŕovský M,9 mp. A forduló eredményei — Férfiak: Dyn. Praha—CH Praha 82:118, Sp. Praha Sta­lingrad—Slávia Praha V5 85:116, TJ A SAZKA 22. fogadóheie % 5. Spartak Üstí n/L.— Tatran Prešov, I. labdarúgó-liga. Ústí vasárnap értékes 1 pontot szerzett a Dukla Praha elleni mérkőzésen, amely 2:2 arányú döntetlen­nel végződött. Prešov viszont az utóbbi mérkőzései során sorozatos vereségeket szenvedett, sőt saját közönsége előtt is 2:0-ra kikapott a Dynamo Prahától. Tip­pünk: 1. X. # 6. ČH Bratislava—Dukla Pardubice, I. labdarúgó-liga. Annak ellenére, hogy a ČH Trnaván 3:1 arányú vereséget szen­vedett és Pardubice értékes 3:2 arányú győzelmet aratott Stalingrad felett, ezen a találkozón a hazai együttest tartjuk ki­mondott favoritnak. Tippünk: 1. # 7. SONP Kladno—Spartak Hr Krá­lové, II. labdarúgó-liga. Mindkét együttes az ,.A"-csoport élén szerepel. Hr. Krá­lové 39 ponttal az első. Kladno 30 pont­tal a második helyen. Tavalyi találkozójuk 2:1 arányú Hr. Králové-i győzelemmel végződött. Kladnó a hazai pályán gyenge favoritnak számít. Tippünk: 1. X. # 8. Spartak Praha Motorlet—Spartak Plzeň, II. labdarúgó-liga. Ezen a találko­szélsóje kiegyenlített, majd öt percen be­lül két további gólt rúgott a žilinai együt­tes. A végeredményt Jakubčík állította be. Az említett kiegyenlítő gólig a prágaiak Voltak jobbak, de azután visszaestek és vereségük révén két igen fontos pontot veszítettek. A találkozót az osztrák Titl vezette. GYENGÉN SZEREPELT A DUKLA PRAHA, mely a Letnán 8000 néző előtt a Spartak Üstít fogadta. A vendégek az első fél­idő után 2:l-re vezettek. A második fél­időben Šafránek szabadrúgásból kiegyen­lített, az önfeláldozóan védekező ústíak azonban tartották a 2:2-t s ezzel egy Bílý, a Slovan csatára az utolsó pillanat­ban átugorta a lába elé vetődött Hasoňt, a Jednota Košice kapusát. (Zalai: felvétele) lepetésre vereséget szenvedett a jó erőnléttel rendelkező román csapattól. Szovjetunió—Izrael 90:44 (46:27). A szov­jet együttes fokozatosan lendült játék­ba és fölényes győzelmet aratott. Bel­gium—Bulgária 79:77 (46:39). A belga válogatott a bolgárok felett aratott győ­zelmével az EB eddigi legnagyobb meg­lepetését ^erezte. • előnyét már nem tudta behozni. A fran­cia pontozással győzött. A könnyűsúlyban meglepetésre került sor. Kokoskin szovjet ökölvívó a skót MCTaggarť olimpiai bajnokot ütötte el a további küzdelmektől. VŽKG—Dukla Lipník 104:96, nök: Dy­namo Praha—ČH Praha 39:67, Spartak Praha Sokolovo—Spartak Brno ZJŠ 65:41, Spartak . Üstí n. L.—Slávia Praha VŠ 55:53, TJ VŽKG—Slávia Bratislava 65:41. 0 Brüsszel: Belgium—Ausztria 0:2 (0:1). E nemzetközi labdarúgó-mérkőzésen Ausztria együttese jobbnak bizonyult és megérdemelten győzött. % Szófia: Bulgária—Santos Sao Paulo (Brazília) 3:3 (2:2). Nemzetközi labda­rúgó-mérkőzés. zón a hazai pályán előnyben levő Mo­torlet együttesét tartjuk gyenge favo­ritnak. Tippünk: 1. X. t 9. Kablo Topolčany—TJ Gottvvaldqv, II. labdarúfló-liga. A két együttes va­sárnapi eredményei szerint (Gottwaldov— Kr. Pole 3:0. Topolčany—Odeva Trenčín 1:1) minden lehetőség fennáll. Tippünk: 1. 2. 9 10. Iskra Otrokovice—TTS Trenčín, II. labdarúgó-liga. A TTS Trenčín jelen­leg a ,,B"-csoport második helyén, Otro­kovice viszont a tizenkettedik helyen áll Tavalyi találkozójuk 3:0 arányú TTS-győ­zelemmel. végződött. Tippünk: 2. X. • 11. Slavoj Praha— Iskra Semily, lab­darúgó-divízió. Ezen a találkozón a Sla­voj Praha pályaelőnyben van. Győzelme várható. Tippünk: 1. O 12. Dynamo Praha—Spartak Praha Sokolovo, nöi kézilabda-üga. Ezen a talál­kozón a Sokolovo több tudását a Dynamo hazai pálya előnye fogja kiegyensúlyozni. Tippünk: 1. 2. 9 13. Lokomotíva Cheb— Dynamo Plzeň, labdarúgó-divízió. Tippünk: X. # 14 .Spartak Ml. Boleslav—Lokomotíva Nymburk, labdarúgó-divízió. Tippünk: 1. pontot hazavihettek. A Duklánál Novák, Vaceoovský és Brumovský játszottak jól, míg á többiek csalódást keltettek. JÔ CSATÁRAINAK KÖSZÖNHEII AZ RH BRNO, hogy legyőzte a Baník Ostravát. A Kolá­ček—Mikeska— Bubník—Opert— Hajský ötösfogatból különösen Bubník és Obert tűnt k', az utóbbi a brnóiak mindkét gól­ját is rúgta. Jók voltak azonban a ven­dégek is, csatársoruk viszont csak egy gólt hozott össze. Az RH Brno győzelme mindenesetre" megérdemelt, már csak azért is, mert a mérkőzés vége felé Obert sérülése miatt csak 10 emberrel küzdött. A 22. forduló során tehát részben tisz­tázódott a bajnokság kérdése, teljesen nyitva maradt azonban — úgy mint eddig — a kiesés problémája, mely a jelek sze­rint csak a hajrá hátralevő négy fordu­lóján tisztázódik majd. (-1) — Bajnoki pontokért — II. liga „A"-csoport: Slovan Liberec — Dynamo Praha „B" 4:3, Spartak Radotín— Dukla Tábor 2:1, Spartak Plzeň—Baník Dečin 4:2, Tatran Teplice—Spartak Motor­let 4:1, Dynamo K. Vary—Spartak Celá­kovice 2:1, Spartak Hr. Králové—Dynamo K. Hora 6:1, VCHZ Pardubice—SONP Kladno 1:5. II. 'liga „B"-csoport: TTS Trenčín—Slovan Prostéjov 4:0, TJ VŽKG—Slovan Nitra 1:3, TJ Gottwaldov—Sp. Kr. Pole, 3:0, Lok. Košice—Iskra Otrokovice 3:2, Sp. Pov. Bystrica—Slavoj Piešťany 1:1, Kablo Topoľčany—Odeva Trenčín 1:1. Körzeti bajnokság „E"-csoport: Baník Handlová—Spartak Bánovce 5:1, Slovan Bratislava „C"—Slovan Nové Zámky 3:1, Slovan Pezinok—Spartak Petržalka 3:1, Spartak Komárno—Spartak Piesok 1:0, So­kol Lanžhot—Baník Prievidza 1:5. Körzeti bajnokság „F"-esoport: Ružom­berok—Martin 1:0, Krompachy—Michalov­ce 4:0, Puchov—Sp. Nová Ves 6:1, Turany —Žilina 0:2, Vranov—Humenné '2:0, Tre­bišov—Solivar 7:0, Kežmarok—Jednota Košice „B" 2:1. Ifj. labdarúgó-liga: Dynamp Žiliny—Sla­vOj Bardejdv &:'0, TSŽ Lucenec-Opatová— Slovan Bratislava 2:0, Slavoj Trebišov— Spartak Pov. Bystrica 1:2, Lok. Sp. Nová Ves—Dyn. Prédmier 8:0, Tatran Prešov— Zemplín Michalovce 12:2. Beszédes számok II. liga , ,A"-csoport 1. Sp. Hr. Králové 22 19 1 2 79:17 39 2. SONP Kladno 22 13 4 5 72:23 30 3. Slovan Liberec 22 11 5 6 48:39 27 4. Spartak Plzeň 21 7 8 6 36:32 22 5. Sp. Celákovice 22 8 6 8 38:38 22 6. Tatran Teplice 21 8 5 8 40:45 21 7. Spartak Motorlet 22 8 5 9 27:35 21 8. Dynamo K. Vary 22 7 6 9 40:52 20 9. Dynamo „B" 22 7 6 9 32:49 20 10. Dynamo K. Hora 22 8 4 10 34:53 20 11. Spartak Radotín 22 7 4 11 29:48 18 12. Baník Déčín 22 6 5 11 33:49 17 13. Dukla Tábor 22 7 2 13 38:55 16 14. VCHZ Pardubice 22 3 7 12 29:50 13 II. liga , ,B"-csoport: 1. Slovan Nitra 22 13 3 6 53:28 29 2. TTS Trenčín 22 13 1 8 45:35 27 3. TJ Gottwaldov 22 9 7 ti 37:25 25 4. Slovan Prostéjov 22 10 5 7 35:29 25 5. Odeva Trenčín 22 9 6 7 32:27 24 6. Dukla Brezno 22 9 4 9 32:26 22 7. TJ VŽKG 22 8 6 8 43:43 22 8. Lok. Košice 22 8 6 8 34:37 22 9. Slovan „B" 22 9 3 10 35:41 21 10. Kablo Topolčany 22 7 ti 9 31:37 20 11. Pov. Bystrica 22 7 6 9 34:43 20 12. I. Otrokovice 22 7 5 10 28:37 19 13. Slavoj Piešťany 22 4 10 8 17:27 18 14. Sp. Kr. Pole 22 4 6 12 25:46 14 Körzeti bajnokság „E"-csoport: 1. Lučenec Opatová 21 l(i 2 3 64:25 34 2. Nové Zámky 22 14 3 5 51:28 31 3. B. Bystrica 22 14 1 7 56:27 29 4. Handlová 22 12 4 6 60:31 28 5. Slovan ÜNV „C" 22 12 1 9 38:27 35 6. SI. Sereď 21 8 6 7 48:43 22 7. Sp. Bánovce 22 10 2 10 33:41 22 8. Pezinok 22 >1 3 10 30:43 21 9. Prievidza 22 8 3 11 37:42 19 10. Komárno 22 7 3 12 33:40 17 11. Petržalka 22 6 4 12 38:50 16 12. Piesok 22 7 2 13 21:53 16 13. Palárikovo 22 6 3 13 29:52 15 14. Lanžhot 22 4 3 15 25:61 11 Körzeti bajnokság „F"-csoport: 1. Martin 22 13 4 5 74:26 30 2. Michalovce 22 11 4 7 33:38 26 3. Sp. Nová Ves 22 11 3 8 53:40 25 4. Trebišov 22 10 4 8 49:34 24 5. Ružomberok 22 10 3 9 41:31 23 6. Vranov 21 J» 5 7 24:24 23 7. Kežmarok 22 10 2 10 50:56 22 8. Krompachy 22 10 2 10 38:47 22 9. Košice „B" 22 10 1 11 45:40 21 10. Humenné 21 7 6 8 30:43 20 11. Púchov 22 fi 4 10 46:40 20 12. Žilina 22 6 7 9 37:39 19 13. Turany 22 7 3 12 30:47 17 14. Solivar 22 6 2 14 27:72 14 KUUl ÍS JXZ ZSX3Z Vasárnap délután a somorjai járási spartakiádon szép gyakorlatokban gyönyörköd­hetett a közönség. Fenti képünk a leányok jól sikerült karikagyakorlatának egyik jelenetét örökítette meg, míg a bal alsó kép a férfiak meglepően jól bemutatott gyakorlatának zárójelenetét ábrázolja. A jobboldali alsó kép a HESZ magasszínvonalú gyakorlatának egyik jelenetéről készült. A Nová Baňán lezaj­lott járási bemutatón az idősebb ifjúságiak labdagyakorlattal lép­tek fel a közönség előtt. (Foto: Zalai) Már csak egy pont választja el a nyol­cadik helyen álló Spartak Trnavától s ez- i zel végleg kikerült a kiesési zónából ' A kassai Jednota elleni mérkőzésen egyéb­ként már sokkal eredményesebben ját­szott a bratislavaiak ötösfogata. Láttunk tőle több jól épített támadást, melyek közül különösen az ötödik gól előtti tet­szett. Ha így folytatja a Slovan, a tabel- ; la közepén levőket is megszoríthatja. AZ ÖTÖDIK HELYRE ESETT VISSZA a Tatran Prešov, elsősorban negatív gól­aránya miatt. A négy huszonöt ponttal rendelkező csapat közül ugyanis ó az egyedüli, amely több gólt kapott, mint amennyit adott. Az a tény, hogy ezúttal saját otthonában szenvedett vereséget, a prešovi csapat, bizonyítja, hogy az együttes formája már nem a régi. Igaz | viszont, hogy a prágaiaknál Jonák kapus \ és Stadler jobbösszekötő kiválóan ját­szottak, de jó! állta meg helyét a csapat többi tagja is. VÁRATLAN FORDULATOT VETT < Folytatódtak a kosárlabda EB Kizde'mei Luzernben megkezdték az ökölvívó EB mérkőzéseit Országos csúcs az atlétikai csapatbajnokságok elsíi fordulójában „OJ SZO" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős: Dénes Ferent. főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava. Gorkého u. 10 sz., Telefon: '547-16, 351-17, 232-61, - főszerkesztő 352-10, - főszerkesztő-helyettes: 262-77, titkárság: 3?6-39, - sportrovat: 325 89 Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 337j2fl Flr,fizetési díj havonta Kčs 8.-. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Megrendelhető minden oostahivataln , és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja A-752079 Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. \

Next

/
Thumbnails
Contents