Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-24 / 142. szám, vasárnap

•JITielőtt munkámról, további út­jaimról, délsarki élményeim­ről és benyomásaimról írnék, fontos­nak tartom, hogy legalább röviden említést tegyek a hatodik világrészen folytatott s-ovjet kutatásokról. Az e térségben folytatott kutatá­soknak már a kezdete két híres orosz tengerész; Pellinszgauzen és Lazarjov nevéhez fűződik, akik 140 évvel ezelőtt a híres Mirnij és Vosz­tok hajókkal kötöttek ki itt először. Annak ellenére, hogy sok ország tudósai nagy igyekezetet fejtettek ki, föidtanilag azóta a jégmentes te­rületnek csak egyhuszad részét ta­nulmányozták át. Másfél évvel ez­előtt, amikor az Antarktiszra hajóz­tunk, emlékezetünkbe idéztük B. Byrd szavait: „Bolygónk peremén fekszik, mint a föld kék fátyolba burkolt al­vó hercegnője. Borzalmas és gyö­nyörű. A jég ametiszt és smaragd csillogású hóköpenyében alussza ál­mát. Ilyen az Antarktisz, az a föld­rész, melynek területe majdnem megfelel Dél-Amerika területének! Belső részét kevésbé ismerjük, mint a Hold megvilágított felületét!" Nemrégen még érvényesek voltak e szavak s ezért voltak oly nagy je­lentőségűek a földrajz és a geofizika szempontjából a nemzetközi geofizi­kai év keretében végzett munkalatok. A z Antarktisz ásványgazdagsága komoly szerepet fog játszani a jövő világgazdaságában. Sokáig nem látták tisztán, minek tekintsék az Antarktiszt körülölelő tengert. A nagy Antarktikus — vagy a Déli-óceán részét képezi-e, s hogyan lehet ezt a két tengert őceánografiailag egy­mástól elválasztani. Az is probléma volt sokáig, vajon jégborította szá­razföldnek, avagy óriási jégkéreg alatt fekvő szigetcsoportnak tekint­sük-e az Antarktiszt. Sok más kér­dés várt r.ég választ a nemzetközi geofizikai évtől. Tizennégy állam több száz tudományos dolgozóval, 50 tudományos állomáson vett részt a délsarki kutatásban. A harmadik szovjet szárazföldi ex­pedíció J. I Tolsztyikovnak, a Szov­jetunió Hősének vezetésével a követ­kező megfigyelőállomásokon dolgo­zott: Mirnij, Oazisz, Pionyerszkaja, Komszomolszkaja és Vosztok. Később még a Szovjetszkaja állomáson és a viszonylagos megközelíthetetlenség pólusán műVödött. A szárazföldi expedícióval egyide­jűleg az Ob diesel-elektromotoros hajón tengeri expedíció működött több mint 70 tudományos munkatárs­sal. Ahol még előliünk senki nem járt @ oi Lzaixfet tacLcíi&k kzkat&Lľiak az cAnta^ktiLz titkaiba Mosi pedig az egyes tudományos kutatásokról: A meteorológiai kutatásokat Buga­jev professzor, a Központi Időjárás­jelző Intézet igazgatója vezette. A délsarki légkör keringését és az egész déli félteke, valamint az észa­ki félteke légkörének keringésére gyakorolt hatását tanulmányoztuk. Ennek rendkívül nagy jelentősége volt a hosszúérvényű időelőrejelzé­sek kidolgozásában ondosan tanulmányoztuk a ^ környező tengerek alacsony légnyomású területeinek keletkezé­sét. Ezekről eddig azt állították, hogy csak az Antarktisz szélességi fokai körül mozognak. Megállapítást nyert, hogy az alacsony légnyomások az antarktikus szárazföld fölé is ha­tolnak és gyakran egész területét átszelik. Tanulmányoztuk a fő lég­áramlást. Ezek 9-12 km magasság­ban dúló szelek, melyek a Mirnij fö­lött elérik a másodpercenkénti 140 méter gyorsaságot. Az Antarktisz hideg földi légré­tege fölötti úgynevezett hőforduiato­kat is megmértük. Kilencszáz méter magasságban még az Antarktisz köz­ponti vidékein is 30 fokos hőemel­kedést érnek el. Meg kellett magyaráznunk az úgy­nevezett fehér délsarki köd problé­máját is. Ez nem más, mint a part­tól 500 km-ig terjedő területen ál­landóan dúló szél által görgetett ap­ró jég- és hókristályok tömege. Megmértük az elsődleges és visz­szaverődő, valamint a szétszóródó napkisugárzást. Megállapítottuk, hogy az Antarktisz fehér felszíne a ráeső napsugarak 92 %-át visszaveri. Me­teorológusaink azt is megállapítot­ták. hogy a földgömb legalacsonyabb hőmérséklete álta'ában 1958 augusz­tusában a Vosztok állomáson volt, ahol 87.4 C. fok hideget mértek. A troposzféra kutatását az alsó troposzféra rakéta-kutatásával egé­szítettük ki abból a célból, hogy megállapítsuk kölcsönös dinamikai összefüggésüket. A rakétákat az Ob Diesel-elektromotoros hajóról 80—90 km magasságra lőttük ki. Kb. 3 per­cig tartó felfelé ívelő röppályájuk so­rán megmértük a légnyomást, a hő­mérsékletet, a szél és a sugárzás erősségét. Ezeket az adatokat külön­leges távmérő szerkezet továbbítot­ta a hajóra, ahol egy oszcillográf mozifilmre rögzítette. A rakéta röp­pályájának tetőpontján levált a ké­szülékeket tartalmazó rész, mely azután kb. háromnegyed óráig . ejtő­ernyővel ereszkedett le. A lassú esés folyamán is megmértük a fő meteorológiai adatokat, melyeket au­tomata írószerkezetek jegyeztek fel. Az ejtőernyőn leereszkedett készü­lékeket azután helikopter segítsé­gével felkutattuk, összegyűjtöttük és tanulmányoztuk. A harmadik szovjet expedíció má­sik nagyon fontos munkaága a gla­ciológia (jégkutatás) volt. Az expe­díció munkája az állomáson és a terepen végzett tevékenységre osz­lott. Az állomáson végzett munkála­tok során tanulmányoztuk a jég fizi­kai és mechanikai tulajdonságait, kristálytani szempontból vizsgálat alá vettük a hópelyheket, a jég i kristályos összetételét, tanulmányoz­| tuk a hőrétegek fekvését és jégpán­céllá való átalakulását, A Mirnijtől egészen a geomágneses sarkig vegy­elemzés alá vettük a hó- és jég­takarót. A terepmunkálatok során meg­mértük a hóréteg keménysé­gét és sűrűségét. A terepmunkálatok fő célja az Antarktisz jégtakarója vastagságának meghatározása volt. Ezért két különleges jégkutató ta­nulmányutat rendeztünk: az egyiket a viszonylagos megközelíthetetlen­ség pólusáig. Két módszert alkalmaztunk a jég­takaró vastagságának mérésére. Az egyik az úgynevezet szeizmográfjai szondázás volt. Ez a módszer ki­használta az Antarktisz jég alatt fek­vő kőzetfelszinétől visszaverődött mechanikus hullámok mérését. E hullámokat rianás idézte elő, innen egészen a kőalapig terjedtek, mely­től ismét visszaverődtek a jég fel­színére. Megmértük a hullám útjá­nak időtartamát, s ennek alapján meghatároztuk a jég vastagságát. A 2100 km hosszú terepből az An­tarktisz felületének 1800 km-nyi ré­sszé a tengerszint fölött fekszik jég­takaró alatt. E kőzetes felszin leg­magasabb pontja meghaladja a 3000 méter magasságot és 1700 km tá­volságra fekszik a Mirnijtől. Csak 300 km terül el a tengerszint alatt. Az Antarktisz jég alatti területé­nek közepes magassága kb. 850 mé­ter, tehát csak valamivel kisebb, mint az euráziai kontinens átlagos magas­sága. Az Antarktisz jégtakarójának közepes magassága 2200 m. A második délsarki expedíció ki­számította, hogy az Antarktiszon 28 — 30 millió köbkilométer jég van, ami a föld jégmennyiségének 92 %-át ké­pezi. Ha ez a jég elolvadna, 50 — 60 méterrel emelkedne a világtengerek szintje. A harmadik fő munkaág a geofizi­ka volt. A geofizikai munkálatokat Osztr­jakin, a Szovjetunió Hőse tervezte, aki a délsarki medencében felfedezte a tengeralatti Lomorioszov-hegyhátat. E csoport mágnességkutatói a Mir­nij, Oazisz, Pionyerszkaja és Vosz­tok állomásokon megmérték a föld mágnesmezejének változásait. így például megmérték, hogy a föld mág­nesmezejének függőleges szerkezete a Mirnijen sokkal jobban elhajlik, mint ez a geomágneses szélesség­nek megfelelne, amit azzal magyaráz­i tak, hogy a Mirnij alatti kőzetek sok vasat tartalmaznak. Heves mágnesvi­harokat figyeltünk meg. Például 1958. február 18-án olyan mágnesvi­hart tanulmányoztunk, mely az irány­tű mutatóját 5-6 fokkal térítette el, A szeizmografiai állomások a föld­rengéseket tanulmányozták. Expedí­ciónk működésének ideje alatt több mint 300 földrengést fogtunk fel, ebből csak 20 esetben voltak az Antarktiszon a földrengés okai. Az a tény, hogy az Antarktiszon nincsenek földrengési központok, szintén iga­zolja, hogy az Antarktisz nagyon régi és szilárd szárazföld. A kozmikus sugárzást tanulmányo­zó fizikusok megmérték a mezonok neutronjait és áttetsző részét. A io­noszférét 1-15 megaherz rezgésü függőleges szondákkal mértük. 45 km magasságban új visszaverő réteget fedeztünk fel. A nemzetközi geofizikai év kereté­ben a sarkfény tanulmányozásával és kutatásával is foglalkoztunk. A sark­fényt minden világos éjjel, minden órában puszta szemmel figyeltük. Megállapítottuk a sarkfény irányát, menyiségét a látóhatár fölötti ma­gasságát, a sugarak fényességét és formáját. Minden 5 percben lefény­képeztük a sarkfényt. Ehhez az egész égboltot megörökítő különleges kamerákat használtunk . K utatásunkat geológiai munka egészítette ki. Expedíciónk egy tagja élettani kutatásokat végzett. Télen a Mirnijtől 3 kilométerre a csá­szár-pingvinek nagy birodalmának életét tanulmányozta. Télen több mint 20 ezer van belőlük. A közeli Ross­szigeten kis pingvinek és hétfajta tengeri madarak családja élt. Közülük öt a viharmadarak csoportjához tar­tozott. Nyáron a Mirnij közelében nagyszámú, néha százakra menő fóka jelent meg. A leggyakoribb fajta a rákevő fóka és a nagy Weddellfóka, mely majdnem 4 méter hosszú és több mint 500 kg súlyú. Elvétve lát­tunk Ross-féle fókát és tengeri leo­párdot. Nyáron a bálnák egészen a Mirnijhez úsztak. A Mirnij parti vi­zeinek növényzete is gazdag volt. Fenekén nagy mennyiségű tengeri csillag és tengeri sündisznó élt. Sok volt az apró hal. (Folytatása következik) ANTONlN MRKOS (Folytatás a 4. oldalról) Amint tudjuk, a szovjetek fiatal országa nem rendelkezett sem nagy és fejlett iparral, sem fejlett mező­gazdasággal, s az első világháború, meg a polgárháború nagy részben még ezeket is feldúlta. Köztársaságunknak e viszonylagos gazdasági fejlettségéből adódott la­kosságunk kedvezőbb osztályössze­tétele és magasabb kulturális színvo­nala. Nagy számú volt a munkásosztály; már 1930-ban a lakosság 61,4 szá­zalékát az iparban foglalkoztatottak és családtagjaik alkották. Termé­szetesen, különböző volt a helyzet a cseh országrészekben és Szlová­kiában nemcsak abban, hogy Szlová­kiában a munkások száma sokkal alacsonyabb volt, hanem abban is. hogy a parasztság is másként tago­zódott, mint Cseh- és Morvaország­ban: Szlovákiában aránylag több volt a kisparaszt és falusi proletár s kevesebb a középpaiaszt. Lényegében tehát ezek azok a fel­tételek és körülmények, amelyek ha­zánk nemzetközi és belpolitikai helyzetéből adódtak a IX. kongresz­szus előestéjén. * Ha választ akarunk adni a harma­dik kérdésre, vagyis hogy helyesen határozta-e meg a IX. kongresszus a szocializmus építésének feladatait és módszereit, legalább röviden össze kell foglalnunk az említett gottwaldi tíz pont tartalmát: Az első négy pont a gazdaság­politikai feladatokat tartalmazza, s megvilágítja, mit kell tennünk, hogy a szocializmust hazánkban sikeresen építhessük, hogy megtartsuk a mun­kásosztály nehezen kiharcolt hatal­mát, s hogy megakadályozzuk a tő­kés rendszer visszaállítását. Ez — amint Gottwald elvtárs a kongresz­szusi beszámolóban hangsúlyozza — „végeredményben a jobb gazdálko­dást jelenti". Ezért a kongresszus a legelső helyen említi az ötéves terv minden vonalon való, mennyisé­gi és minőségi teljesítését, e terv­ben előírt feladatok következetes megvalósítását az összes tartalékok feltárásával és kihasználásával, vagyis hogy többet, jobbat és ol­csóbban termeljünk. Csakis ezt tel­jesítve érhetjük el a második fel­adat valóra váltását: az életszínvo­nal emelését, az árak csökkenését és a belföldi piac jobb megszerve­zését. Természetes, ha biztosítani akartuk az egész népgazdaság tervszerű fej­lődését s azt, hogy a szocialista ál­lam hatékonyan irányíthassa társa­dalmunkat a szocializmus felé vezető úton, szükséges volt, hogy tovább szilárdítsuk és bővítsük a szocia­lista szektort és korlátozzuk, visz­szaszorítsuk népgazdaságunk tőkés elemeit. Ezzel szorosan összefügg az a követelmény, hogy a kistermelés magasabb szervezési és gazdálkodási formák alapján szocialista nagyüzemi termeléssé alakuljon át, amihez a munkásosztály állama nagy anyagi és politikai segítséggel járult hozzá gép- és traktorállomások hálózatának kiépítésével, a falusi burzsoázia el­szigetelésével, a kis- és középpa­rasztoknak sok mindenféle előnyben való részesítésével, ami a munkás­paraszt szövetséget még szilárdabbá kovácsolta. Mindezért nemcsak szük­séges, hanem egyenesen elkerülhe­tetlen volt iparunk átépítése és to­vábbi kiépítése, egész köztársasá­gunkat felölelő, de különösen az el­maradottabb országrészeknek szocia­lista iparosítása, elsősorban tehát Szlovákia iparosítása. A szocialista építés fő irányvona­lának további hat pontja azokat a feladatokat tűzi ki, amelyeket a po­litikai és kulturális, valamint a párt­munka, az egész pártélet terén volt szükséges teljesítenünk. A szocialista építés időszakában nagy feladatok hárulnak a szocia­lista államra s egész gépezetére. Ugyanis a szocialista állam hatékony eszköze a munkásosztálynak a gaz­dasági-szervező és a kulturális-ne­velő munka, valamint a belső és .a külső ellenség elleni védelem meg­szervezésében. A népi demokrácia a munkásosztály és az egész dolgozó nép állama, ami feltétlenül megköve­teli, hogy tevékenységében a dolgo­zók legszélesebb tömegeire támasz­kodjék, hogy v serkentse és kihasz­nálja kezdeményezésüket. Ezért szükséges, hogy igazán minden dol­gozó öntudatosan és tevékenyen részt vegyen a szocialista építés nagy feladatainak teljesítésében. A kongresszus hangsúlyozta, feltét­lenül szükséges állandóan szilárdíta­ni és fokozni a Nemzeti Front ere­jét, s megakadályozni, hogy a reak­ció semmilyen szervébe se tudjon újra behatolni. A párt nagy súlyt fektet arra, hogy a kommunisták a Nemzeti Front közvetítésével és se­gítségével újból és újból meggyőzzék és megszervezzék a dolgozókat az építőmunka feladatainak teljesítésé­re. A tömegekre támaszkodva a pártnak tovább kell folytatnia az osz­tályharcot a reakció maradványai ellen, mert a reakció nem adja fel azt a törekvését, hogy visszaállít­sa a tőkés rendszert akár a nemzeti szabadság és az állami függetlenség feladása árán is. Ezért fontos a re­akciót, minden új és piszkos tettét, népellenes céljait lelepleznünk. Külpolitikai téren a kongresszus kiemeli a béke megvédéséért foly­tatott harcunk nagy jelentőségét. A béke ugyanis a feltétele építő­munkánknak, boldog Szocialista jö­vőnknek. Hogy biztosíthassuk hazánk békés és szocialista fejlődését, a Szovjetunióra, valamint a népi de­mokratikus országokra kell támasz­kodnunk. Ez. természetesen, nem zárja ki azt az őszinte törekvésün­ket, hogy ne tartsunk fenn egyen­jogú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat a tőkés országokkal is. Az ideológiai fronton a szocia­lista építés megkezdése idejében egész dolgozó népünkre nagy fel­adatok vártak. Nem csupán azért, mert még léteztek a megvert bur­zsoázia maradványai, amelyek ter­jesztették a munkásosztállyal és a dolgozó néppel szemben ellenséges ideológiájukat. De magában a mun­kásosztály és a többi dolgozók gon­dolkodásában is sok volt a régi, sok volt a kapitalista csökevény: a burzsoánacionalizmus, a tudomány­ellenes, vallási nézetek stb., amelye­ket a burzsoázia mindenhol a dol­gazók egységének megbontására használ fel. A kongresszus rámutatott arra is, hogy feltétlenül szükséges a mun­kásosztály és a dolgozók soraiból származó, a munkásosztályhoz hü emberekből új, szocialista értelmi­séget nevelnünk. Szükséges, hogy az új értelmiségnek a néphez való vi­szonya osztályszempontból szoros le­gyen s hogy teljes egészében elsa­játítsa nemcsak a szaktudást, hanem a marxizmust-leninizmust is. Mert csakis a szocialista kulturális forra­dalom biztosíthatja, hogy a dolgo­zók tevékenysége mind öntudatosabb és célszerűbb legyen s csakis ennek alapján érhetjük majd el a még na­gyobb céljainkat. Ezért a dolgozók számára meg kell teremtenünk azt a lehetőséget, hogy a legnagyobb mértékben elsajátíthassák a haladó kultúra termékeit, hogy a kultúrát szocialista szellemben tovább fej­leszthessék. Természetes, mindezt lehetetlen lenne elvégeznünk, és elérnünk a kommunista párt vezetése nélkül. Mert ez az az erő, amely figyelem­mel követi és tudományos alapon elemzi a mindennapi gyakorlati éle­tet, összegezi az egész dolgozó nép tapasztalatait, megvilágítja azokat a feladatokat, amelyeket az objektív fejlődés felvet, az élet napirendre tűz. S ezért fontos, hogy a párt erős és szilárd, eszmeileg és szer­vezetileg egységes legyen, ami egyedüli záloga mindenkori akcióké­pességének. Hogy ilyen lehessen a párt, hogy mindig lépést tudjon tar­tani a fejlődéssel és a történelem által felvetett feladatokkal, állandóan növelnie kell tagságának eszmei színvonalát. A kongresszus kiemelte a párt tisztaságának és akciókészségének más feltételeit is: a demokratikus centralizmust, a párton belüli de­mokrácia következetes alkalmazá­sát, a bírálat és az önbírálat foko­zottabb érvényesítését s végül azt is, hogy minden párttagnak továbbra is, még az elért nagy sikerek elle­nére is, szerénynek kell maradnia. De miért hangsúlyozta a kongresz­szus ezeket a kérdéseket? Cseh­szlovákia Kommunista Pártja a munkásosztály győztes pártja volt s az ő erejétől függött az egész pro­letárdiktatúra sorsa. Ezt jól tudja a burzsoázia is, amely egyben ügy­nökei beépítésével, s a kevésbé fej­lett tagokra való eszmei hatással akarta gyengíteni a pártot. Továbbá nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy már a februári győzelem előtt pártunk taglétszáma nagyon megduzzadt s ez a növekedés feb­ruár után még csak fokozódott. így a sok becsületes dolgozóval együtt nem kívánatos elemek is bejutottak a pártba. Végül — az új tagság nem volt és nem is lehetett megfelelő eszmei színvonalon, nem ismerte a pártéletet s elméletet, s a párt még nem nőtt a szívéhez. Ezért volt te­hát fontos kiemelni és hangsúlyozni a pártélet alapelveit s olyan intéz­kedéseket foganatosítani, hogy a párttagság számbeli növekedése ne veszélyeztesse a párt eszmei és szervezeti egységét s szilárdságát. Ezeket az alapelveket hangsúlyozta a kongresszuson elfogadott szerve­zeti alapszabályzat is. Ez a tíz pont alkotja a CSKP tíz év előtti IX. kongresszusának a fő határozatait. Csakis ezeknek a fel­adatoknak a legteljesebb mérvű tel­jesítése biztosíthatta a szocialista építés sikerét hazánkban. Ha tehát válaszolni akarunk feltett harmadik, sőt mind a három kérdésünkre, meg­állapíthatjuk, hogy a CSKP IX. kong­resszusának fő irányvonala ezt bizo­nyítja: a párt ismerte nemcsak a szocialista építés feladatait, hanem azokat a feltételeket is, amelyekből ki kellett indulnia. S ennek alapján határozta és világította meg azokat a módszereket, amelyeknek követ­kezetes alkalmazása tette egyedül lehetővé, hogy a szocializmus építé­sét fokozatosan valóra váltsuk. * Tíz év telt el Csehszlovákia Kom­munista Pártja IX. rendes kongresz­szusa óta s már sok mindent elér­tünk abból, amit pártunk akkor mint feladatot tűzött elénk. Ezt igazolta a csaknem egy évvel ezelőtt összeülő XI. pártkongresszusunk, amely ösz­szegezte az elért eredményeket s most már közelebbről világíthatta meg, hogyan érjük el azt a célt, amelyet tíz évvel ezelőtt kitűztünk: vagyis hogyan fejezzük be a IX. kongresszus fő irányvonalában adott feladatok teljesítését, hogyan fejez­zük be a szocializmus építését ha­zánkban. A CSKP tavalyi, XI. kong­resszusa megmutatta, milyen közel állunk már e nagy célhoz s öt alap­feladatban összegezte a további ten­nivalót. Ha tehát pártunk XI. kongresszusa olyan feladatokat tűzhetett ki, mint a szocialista termelési viszonyok döntő győzelmének elérése a falun is, a kulákok és a városi kizsák­mányoló elemek fokozatos teljes fel­számolása, az életszínvonal még na­gyobb mérvű emelése és a szocia­lista demokrácia elmélyítése, vala­mint a szocialista kulturális forra­dalom befejezése hazánkban, ez an­nak a jele, hogy a CSKP IX. kong­resszusán kitűzött fő irányvonal tel­jesítésének végső szakába léptünk. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a szo­cialista építés tíz évvel ezelőtt ki­tűzöttt fő irányvonala helyes volt, hogy pártunk csakúgy mint a múlt­ban, ma is helyesen vezeti dolgozó népünket a boldogabb jövő felé. Rabay Zoltán ÜJ SZŐ 5 * tU53. máiu: Ci

Next

/
Thumbnails
Contents