Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)
1959-05-16 / 134. szám, szombat
W//////////////////////^^^^ Imm • BiTIWTI ^ ZALA JÖZSEF: | Gondolatok a vonatban i fc Pitymallik. ^ Robog a vonat, fc és viszi a város felé ^ a korán kelt munkásokat. ^ Csupán egy-két álomszuszék ^ toldja meg kurta éjjalét. ^ A többi meg kártyát kever, ^ s a padon lapot lapra ver. ^ A kártyázó se hall, se lát. ^ A vesztes: hangos, dühbe ^ lön, ^ a nyerő: arcán káröröm, fc így megy ez napról-napra $ már, ^ míg csak a sistergő vonat ^ célját elérve meg nem áll. ^ Munka után, hazafelé ^ a régi kép változik-é? § Ugyanaz a szórakozás: ^ makk ászt üti az adu-ász! ^ Hetek során mennyi idő, v s alkalom elmulasztva! Vajúdik a lehetőség, és elvetél a haszna. Ha minden kártyalap helyett könyv járna kézről-kézre, egyenértékű értelem Jutna erődhöz: új elem, szebb lehetne az életed Csallóköz dolgos népe! SIMKÖ MARGIT: TÖRÖK ELEMÉR: JSoé rogköz ölem Amikor születtem a Latorca partját még dudva, gaz, sás és mocsár borította. Az elmém már szépen nyiladozni kezdett és nálunk még szent törvény volt az úrdolga, ^ s a szegény csak béres lehetett vagy szolga. ^ Ügy pattant, ernyedt el sok induló élet, mint hegedűhúr a legszebb nóta közben, korai halál, tüdőbaj, malária ősi vendég volt a lankás Bodrogközben, anyám is abban lelt megnyugvást a földben. Hányszor elszomorodom, s pirulok ma is, ha fellebbentem gyász függönyét a múltnak § szelíd mámban, s szólítnak, mert ők én vagyok, ^ az őssejtig sarja mindnek, kik elhulltak, hogy örököse lehessek minden újnak. Városainkban gombamódra szaporodnak és a jövőben még nagyobb ütemben épülnek az ilyen korszerű lakóházak. Dolgozóink örömmel fogadják a párt ezzel kapcsolatos határozatát, amely az elkövetkezendő években lényegesen hozzájárul a lakáskultúra színvonalának emeléséhez. (Kocsis felvétele). Én érzem őket és fáj az emlékezés, s mégis így vagyok erős, így szaporodom Bodrogköz lágy ölén megannyi gyökérré, és válok igaz eggyé velük boldogan: múltban, jelenben, s eljövendő korokban. Kulturális 0j. j \ Aszfaltos utcák Aszfaltos utcák, égig nőtt házak, emberek jönnek, mennek, vitáznak, telefon berreg, valaki vár, villamos csenget, autó dudál, a parkban édes, bikfic gyerekek futnak, lökdösnek, szemfülesek, lila, kék, vörös neonfény lobban, friss nyomdaszag, hír az újságokban, reklámok egymás hegyen-hátán, épülő tömbök, hatalmas állvány, jeltépett úttest, gyárfüstös pára, napsugár ijeszt egy szerelmespárra, hangos mozik és zsúfolt üzletek, a rendőr int, az autóbusz mehet, motor zúgása, terefere, az én fülemnek a legszebb zene, hajókürt búg a Dunaparton, a város mérgét felszippantom .,. 1 Lüktet az élet'. Ez kell nekem! bár halálom lesz ez a szerelem. CSONTOS VILMOS: A tavaszt most is így köszöntöm Npm lehet tavasz úgy, — nem lehet, Hogy a fák meg ne erjedjenek, S a föld szíve meg ne dobogjon. Vére testedbe át ne folyjon. Nem lehet tavasz úgy, — nem lehet, Ha csontod őrlő szút rejteget. És porba roskadsz dideregve, S nincs erőd, amely felemelne. Nem lehet tavasz úgy. — de nékem Ne mond ezt így. — hisz zúg a vérem. Mit a föld belém csurgatott, — s lám: Bont gyümölcs-termő virágot rám. — A tavaszt most Is így köszöntöm. — Lét törvénye ez, vagy csak ösztön, Mindegy, — hevétől ég 8 szívem, S érzem: virulni, teremni kell! A STRÁ2NICE1 népművészeti szemle előtt Ebben az évben már tizennegyedszer lépnek fel Strážnicén a népi dalés táncegyüttesek. A hagyományos ünnepségeket június 26—28. között rendezik, amelyekre az érdeklődők' a Turista útján vasúti kedvezménnyel utazhatnak. (kl) * * * A CSISZ ipolykeszi helyi szervezetének és a helyi Sokol szervezetnek a színjátszói a napokban sikerrel mutatták be Kónya József: Éles Marika menyasszonyi fátyla című színművét. Az alakításért dicséretet érdemel Fazekas Ilonka, Tóth Lajos és Molnár Rózsi, valamint a többiek, (gy. 1.) » * * A Csemadok kálnai helyi csoportja Lovicsek Béla: Húsz év után című színmüvével adatott nagy sikert. A darab betanításában és rendezésében a legnagyobb érdem Patasi Elek igazgató tanítóé. (z. j.) A Csemadok tevékenyen dolgozik Balogfalán is. Ott az elmúlt napokban Egri Viktor: Ének a romok felett című színművét mutatták be Balogh Béla rendezésében. A színjátszáson kívül a Csemadok tagjai jó munkát végeznek a faluszépítési akció keretében is. Ennek köszönhető, hogy a kultúrotthon előtti gondozatlan teret rendbehozták, ahol most a hősök emlékművét állítják fel. (f. j.) Az első szlovák opera bemutatója Budapesten A bratislavai Nemzeti Színház opera társulata 1955 őszén Budapesten vendég szerepelt. Műsorában láttuk először Eugen j Suchoň: Örvény (Krútňava) című zenés népdrámáját. A budapesti nézők és a budapesti Operaház illetékesei már akkor felfigyeltek e műre, amely az opera-irodalom legjobb örökségének (Bizet, Mascagnl, Leoncavallo, Muszorgszkij) folytatója. Miben áll ez az örökség? Először is a mű mottójár mintha közvetlenül Leoncavallótól vette volna a szerző: „Egy darab életet óhajt tárni elétek Mert néki elve, hogy ember a művész S kell, hogy az emberi sziveknek írjon! A való az, ami Ihleté!... Most majd láttok szeretni Mint künn az élet piacán szeretnek, S látjátok a gyűlölet Indulatját, Hallotok majd bús panaszt s vad dühnek ordítását S cinikus gúnykacajt!" De e gondolatot mégis többnek éreztük, mint egyszerű leoncavaHói örökséget., Ez az eszme: a valóság hiteles ábrázolása a szocialista társadalom művészetének alapelve. Másodszor a realizmus örökségét láttuk abban a gondolatban is. hogy az egyszerű nép megjelenése az operaszínpadon a népzenei elemek behatolásával kell, hogy együttjárjon. Az Örvény azonban e téren is nagy lépést tett előre. Szerzőjét már nem gátolták — mint harcos elődeit — a korabeli „műértők és müéivezők" elképedései az ilyen lépések felett, sőt támogatta is szocialista társadalmunk ez irányban, így a szlovák népi ritmus és dallamvilág teljes gazdagságában áradhatott szét az opera zenéjében. A szlovák népzene magyarral közös vonásai megragadták, önálló dallamalakulatai magukkal vitték a hallgatót a szlovák hegyek közé, közös vonásai a morva, cseh, német, ruszin és lengyel népzene anyagával pedig a Kárpátokon túlra, emlékeztetve e népek sokszázados együttélésére s összekapcsolva őket a jelenben. Az Örvényben azonban nemcsak a századvégi realizmus örökségét vettük észre, hanem ennek bírálatát is. A szerző elvetette a klasszikus opera áriákra épülő struktúráját, kiemelte a kórust aláfestő szerepéből a tömegek érzéseinek, gondolatainak ábrázolójává stb. A budapesti előadás legfőbb törekvése a szerző humanista ideáljainak teljes kifejezésrejuttatása volt. Ennek eredményeképpen a mű plasztikus maradt, a színpadon élő embereket, élő valóságot láttunk. A korábbi szlovák nyelvű előadásban a szöveg nyelvi nehézségek miatt elsikkadt, a mű élvezése kizárólag az emberi érzések és gondolatok zenei ábrázolásán nyugodott, most ezt kiegészítette a szövegkönyv kifejező, élő stílusa, erős benső dinamikája. Az előadás sikere — a mű és alkotója érdemei mellett — a budapesti művészek odaadó lelkes munkáját dicséri. A karmester, Komor Vilmos érdeme, hogy a legszebb részek kellő hangsúlyt kaptak s az egyes szerepek vezérmotívumai (pl. Katica dallamaiban meggyilkolt kedvese emléke) szépen kicsendültek. A kórus helyesen felfogott szerepeltetésében Pless Lászlóé a dicséret. Külön ki kell emelni a rendezést. Kenessey Ferenc rendező, Blanár György díszlettervező és Szeitz Gizella jelmeztervező érdeme, hogy a cselekmény és a szlovák folklór — ez utóbbi különösen a lakodalom és a finálé tömegjeleneteiben — teljes összhangban van a zenével. Itt említjük mag a táncok tervezőjének és a betanítójának, Harangozó Gyulának szép munkáját is. A színészi alakítások közül kiemelkedett Mátyás Mária, aki Katica szerepét ábrázolta sokoldalúan: vergődésében meggyilkolt szerelme felett, fájó elmékektől terhesen a vizsgálati eljárás napjaiban, a hamar esküvő perceiben, majd meghalt szerelmétől született gyermekét babusgatva, végül nehéz sorsától nehéz körülmények között történő megszabadulásában. Simon András szerepét, akit vak szerelme Katica iránt a gyilkosságba sodort, majd feltámadó buntudata megőrjít, Udvardy Tibor alakította művészien. A harmadik nagy szerepet, a meggyilkolt fia gyilkosát kutató öreg Stelináét Fodor János énekelte mély átérzéssel. Az Örvény az első szlovák opera, s mint ilyen kiváló kszdete a szlovák operairodalomnak. Ezt a budapesti bemutató sikere is igazolja. A bemutatóval az első szlovák opera a budapesti opera-színjátszás repertoárjába került s reméljük, hogy Smetana Eladott menyasszonyához hasonlóan sok előadást ér meg. A bemutatón készített rádió felvétel pedig eljuttatja a művészi alkotást azokhoz is, akiknek nincs módjuk Budapesten megnézni. SÓKY DEZSŐ, Budapest. ***-**•»****************************** *** ** * ** ** ****** **** * ********** ******** ***** **AAA **** **** ********* ********^** millió kétszázezer korona értékű munka és építkezési anyag lesz benne. És milyen anyagi segítséget kaptak ehhez? A kiadásoknak az egyhatodát — hangzik a szerény válasz És a többi? A többi a magunk keze munkája. Ha nem hallanám a saját fülemmel és nem látnám, nem hinném el. Egy alig hatszáz lelket számláló falu és másfél év leforgása alatt közel egymillió korona értéket dolgozott le társadalmi munkával Először csak számokban gondolkodik az ember, aztán kiköt az embereknél; miféle emberek képesek ilyen áldozatra? Ebből a csodálkozó töprengésből a HNB titkára zökkent ki: Tudják, sikerült megértetni a faluval, hogy amit tesznek, maguknak teszik. Igen, valahol itt kezdődik a kultúra és most már tovább is mondhatjuk — a gondolkodás forradalma. Megérteni és megértetni az emberekkel, hogy a jobb, a kulturáltabb élet kulcsa egyedül a saját kezükben van. A nagyobb darab kenyér, a kultúra kezem munkájától függ. Egy igen fontos tanúiság kínálkozik ebből: az emberekben alakuló közösségi gondolkodás, a kulturáltabb élet a szocialista erkölcs melegágya. Utunk tovább visz, a falu felett fekvő szórvány hegyi településekre indulunk. Gyönyörű völgyben kapaszkodunk felfelé, a természet bőkezűen osztogatott, mikor ezt a völgyet megformálta. Kétoldalt enyhén lejtő hegyek, amelyek keskeny völgypárkányban végződnek, alattunk szakadéknak is beillő mély árok. zúgva rohanó patakkal. Két óra is beletelik, mikorra szétterül előttünk egy különös világ. Hegyi tanyavilág, vagy talán úgy helyesebb. hogy szórványtelepülések. Szemnek szép, nagyon szép, szinte gyermekmesék Óperenciás-tengeren túli országa jut az ember eszébe. De már tolakszik a kérdés, hogy kerültek ide ezek az emberek, hogy élnek Itt, mindentől elszakítva, hisz ide csak fogatos szekérrel lehet feljutni, másféle járműnek a felkapaszkodása egyenesen hajmeresztőnek tűnik. küldöttségünk egyik tagja ezeknek a településeknek az eredetét magyarázza: egy részük a törökdúlás idején menekült el a falvakból, más részük pedig a feudális urak adóbehajtásai elöl szökött ide. Szabadon, félelem nélkül akartak élni a sajátjukon. De ennek a független életnek igen nagy volt az ára. Nehéz kenyeret ád az itteni föld. Ha végigtekintesz a szántóföldeken, a szántásra gondolsz. Nem sík róna ez, hanem hegyoldal, dombos, hullámzó vidék, ahol egy hold termőföld megszántása keservesen nehéz munkát ad. Vasárnap délután az iskolában színdarabot adnak elő a fiatalok. A színpad tulajdonképpen nem is színpad, hanem az iskola egyik osztályának vékony deszkákkal erre a célra elkerített része. Míg fel nem gördül a függöny, bábszínháznak nézed, azt hiszed, hogy csak gyerekek mozoghatnak rajta, s amint megkezdődik az előadás, egy igaz mesében érzed magad, olyan mesében, amelynek szereplői óriások, házakat, hegyeket, völgyeket átlépdelő óriások. A szereplők szinte nagyobbnak tűnnek, mint az egész színpad: ha kilépnek a színfal mögül, megnőnek, mint este az árnyék. Ez a meseszerű kép jellemzi az itt élő embereket. Í pgész délután esett az eső, de Gf az előadóterem zsúfolva volt. Az előadás megkezdése előtt apró ösvényeken kígyózva csúszkáltak az emberek az iskola felé. Nem kis dolog ez, mert egyes tanyák három, négy kilométerre feküsznek az iskolától és a felázott ösvényeken terepjárásnak is beillik a közlekedés. Kultúrára éhes ez a nép, olyan emberek, akik nagy áldozatokra is képesek a művészi szóért, a kulturáltabb életért. Az előadás után beszélgetés kezdődik. Életükről, a szórványtelepülések jövőjéről folyik a szó Nem szónoklatok hangzanak itt el, hanem őszinte, válogatlan szavakkal elmonI dott vélemények. Nincs itt póz, vagy , ágálás, csak azt érzed, hogy forró szenvedély parázslik a szavak mélyén: „Mink is szeretnénk úgy élni, mint a falusi emberek, de hát el vagyunk vágva a világtól, útra van szükségünk, ami összeköt az emberekkel; milyen élet az, mikor minden kiló sót vagy kenyeret a hátamon kell felcipelni." Peregnek a kérdések, a javaslatok, a bíráló szavak, de egy gondolat mindenen átsüt: jobban, másképp, kulturáltabban akarnak ezek az emberek élni, mint eddig éltek. Szükségét érzik a jobb életnek. Ez a szükség, a más, a jobb utáni vágy hatalmas erő, csak tudni kell meglátni és okos útra terelni. Mi lesz a szórványtelepülések sorsa? Ez izgat minden ittlakót. Lemegyünk lakni a falvakba és mostani földjeinken nagy kiterjedésű legelőket létesítenek, vagy utat építenek hozzánk és ezzel mi is részeivé válunk a szocialista élet vérkeringésének? Ez foglalkoztat bennünket is, mikor a sötét estében óvatosan lépkedve ereszkedünk lefelé a hegyekből. Egy Ideig élvezed a szinte illatos hegyi levegőt, s aztán útrakél a megbolygatott gondolat, elibéd tűnnek a néhány órája megismert arcok: parasztemberek, az iskdla igazgatója, tanítók, tanítónők, nem tudsz tőlük szabadulni. Az egész egy futó találkozás volt, de úgy érzed, hogy egész életedre társaidul szegődtek, ismeretségük erőt és biztatást jelent. Nem egyszerű tanítók vagy tucat-kultúrmunkások ezek, hanem a szocializmus prófétái, akik egész életükkel áldoznak hivatásuknak, olyan emberek, akik nem átallják fárasztó utakon a hátukon cipelni a vetítésre kerülő filmet. A sűrűsödő este a hegyek között ér bennünket, de nem sajnáljuk, mert egy bizonyossággal gazdagabbak lettünk: a szocializmus kultúrájának Igazszívú terjesztőiből nem hiányzik az áldozatvállalás. A következő állomás Lentvora! Hosszan kígyózva emelkedik az országút egyre magasabbra, míg a hegyek tetejére települt hegyi falucskába érünk. A fogadtatás külsőségei és a kultúrprogram után megindult a beszélgetés! A környékén nincs tán még egy falu, amelyik olyan kemény harcot vívna a természettel, mint mi — kezdi a szövetkezet elnöke. ogy nem könnyű . az életünk, abból is gondolhatják, hogy száz esztendővel ezelőtt a falunak négyszáz lakósa volt, ma csak százkilencven. Pedig nem félünk a munkától, hisz ezt a kultúrházat is, amiben most ülnek, nagyrészt önsegélylyel építettük. Tudják, itt ezek a szántóföldek követ is teremnek. Minden szántás előtt szekérszámra takarítjuk össze a követ földjeinkről, mert tavaszra vagy őszre úgy kifehérednek a szántókon, mintha valami gonosz kéz éjszakánként búzamag helyett kövekkel szórná tele a határt. Évszázadok óta pásztorkodunk, meg a földet akarjuk megadásra bírni. Ez a kemény élet olyan kegyetlen törvényt formált ki az itt élő emberek között, mint az egyke. A falunkban szinte Íratlan törvény az egyke, akinek ennél több gyermeke van, azt egyszerűen lenézik, megvetik. Eddig nyers erőnkkel akartuk ezt a földet valahogy megszelídíteni, de amióta megalakult a szövetkezet, elővettük a jobbik eszünket. Nemrégiben az akadémia dolgozói, jártak itt és hoszszan tanácskoztunk arról, hogy igazában mit is lenne itt érdemes termelni. Az elmúlt tíz esztendő alatt igaz, hogy sokat kapott a falu, kultúrházunk van, a házakban kigyúlt a villany, az autóbusz összeköt bennünket a világgal, a faluban hangosan beszélő szól, ez mind szép, de nekünk ez már nem elég. Tudják, amióta megalakult a szövetkezet, folytonosan arra kényszerít bennünket, hogy gondolkodjunk a saját sorsunk felett, ha akarunk, ha nem, gondolkodnunk kell, pedig ez a riehézforgású fejünk háromszor is álomra szenderedik, amíg hallat magáról. De hát elkezdtük... és folyik, gömbölyödik a beszéd fonala, majd kis idő műltán átcsap a pásztorvilág mesébe illő történeteire és színes szőnyegként eléd kanyarodik a múlt, a múlt, mely mesévé halványult és hegyről hegyre csapong a képzelet, ébresztgeti a híres bacsákat, a világba szakadt drótosokat, a csendőrök üldözte zsiványlegényeket, a széplányokat, a furulyásokat, a kuruzslókat. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, úgy hívták, hogy Lentvora. Itt történt, hogy szakadékba dobták a nyomort. Egyszer volt, hol nem volt, a nyomor és a mese véget ér ... nincs tovább. Lentvora százkilencven lakosa élni akar, szebben mint azelőtt és Lentvora élni fog. Ez is a kultúrforradalomhoz tartozik. Beszámolóm végállomása egy túlnyomóan magyar lakósú falu: Mucsín. Küldöttségünk szemtől szemben ül egy fényesen kivilágított művelődési otthonban a falu aprajával-nagyjával. Ilyen hozzászólások hangzanak el: Miért szorítják még ma is a falu végére a cigányokat? Miért nem osztanak nekik házhelyet a faluban a gazdák között? Bölcsődére lenne szükségünk, hogy az asszonyok is mehetnének dolgozni. Hiányos a könyvtárunk. Utat kellene építeni a faluban, ideje volna szabályozni a patak medrét. Hozzanak jó filmeket. lft tegnap vágya és álma a mát és a holnapot szövi. Elmúlásról beszélő, lehangolt, életkedvet vesztett emberekkel sehol sem találkoztunk. Emberi sorsok ezernyi szála a holnapba kapaszkodik. Jobban élni, szebben élni, kulturáltabban élni — egyre erősödő életérzéssé válik az emberekben. Ez pedig nemcsak a könyv, a színház, a mozi, a népművelés, nemcsak a kultúra forradalma, hanem az életmód, a gondolkodás forradalma is. DOBOS LÄSZLÔ ÜJ SZÖ 9 * 1959. máju? lftj
