Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-15 / 103. szám, szerda

Nemzetközi orvosi értekezlet Prágában f [ (ČTK) Prágában a Károlv Az iinnpni filrc rít7hmm;hi>-/ ^ ^ (CTK) — Prágában a Károly • Egyetem nagy aulájában április • 14-én délelőtt nemzetközi orvosi J értekezlet kezdődött, amelyen 25 • ország képviselői jöttek össze. Az értekezlet résztvevőit dr. Jo­sef Plojhar egészségügyi miniszter üdvözölte. Rámutatott ezen nemzet­közi orvosi kongresszus fontosságá­ra, amelyen a világ minden tájáról érkezett szakértők eszmecserét foly­tatnak a káros anyagoknak az ipari légkörben való legmagasabb megen­gedett töménységét érintő alapvető kérdésekben szerzett tapasztalataik­ról. Ez lehetővé teszi a dolgozó em­berről való gondoskodás elmélyíté­sét. Dr. J. Plojhar miniszter röviden felvázolta az egészségügyi gondosko­dás gyors fejlesztését a népi de­mokratikus Csehszlovákiában. Az ünnepi ülés résztvevőihez be­szédet intézett René Truhaut pro­fesszor, a világhírű párizsi toxioló­gus, aki az értekezletet vezeti. Ki­fejezte a külföldi résztvevők öröméi afölött, hogy az értekezletet Prágá­ban tartják, amely nemcsak jelentős ipari központ, hanem egyúttal gyó­gyászati, tudományos központ is. Az előkészítő bizottság nevében köszö­netet mondott az értekezlet techni­kai megszervezéséért, amellyel a csehszlovák orvostársaságot bízták meg. Ezután dr. Alfredo Právo genfi és dr. R. M. Malán koppenhágai or­vos, a gyógyászati világszervezet dol­gozói mondottak beszédet. Az ünnepélyes megnyitás után a prágai Nemzeti Klubban megkezdő­dött az orvosok négynapos tudomá­nyos értekezlete. A kulturális dolgozók kerületi aktívája Nyitrán X szocialista kultúra országos kongresszusa előkészületeinek kere­tében április 13-án Nyitrán megtar­tották a politikai, tudományos, mű­vészeti, iskolai és népművelési dol­gozók kerületi aktíváját. Az aktíván részt vett a csehszlovák kulturális dolgozók küldöttsége Andrej Bagar nemzeti művész, nemzetgyűlési kép­viselő vezetésével. A fő beszámolót Tibor Bohdanov­ský, az SZLKP KB tagja, a nyitrai kerületi pártbizottság vezető titkára mondotta, aki a többi között hang­súlyozta a nyitrai kerület sokoldalú gazdasági és kulturális fejlődését a szocialista építés éveiben. Az aktíván Andrej Bagar nemzeti művész, a küldöttség vezetője is beszédet mondott. Rámutatott a szocialista kultúra s művészet kül­detésére a néptömegek nevelésé­ben. A kerületi aktíván folytatott vi­tában hangsúlyozták a szocialista kultúra küldetését főképp a tudo­mányos világnézet terjesztésénél, a párt politikájának megmagyarázásá­nál és érvényesítésénél, a dolgozók általános szakképzettsége fokozásá­ban a művészet terjesztésében, va­lamint a dolgozók gazdag társadalmi és kulturális életéről való gondos­kodásban. A Lidice csehszlovák tengerjáró hajó feltartóztatásáról (ČTK) - A Lidice csehszlovák tengerjáró hajót, amely Casablanca marokkói kikötőbe tartott a marok­kói királyi hadsereg számára küldött teherszállítmánnyal, amelynek meg­vételét a marokkói kormánnyal kö­tött szerződés biztosította, április 7-én 6 óra 30 perckor a nyílt ten­geren, mintegy 20 mérföldnyire Ca­sablanca kikötőjétől az F-775 fran­cia hadihajó feltartóztatta. A fran­cia hajó a Lidice csehszlovák ha­jót irányának megváltoztatására kényszerítette, emellett a csehszlo­vák hajót állandóan két francia ha­dihajó kísérte. Április 8-án a hajót erőszakkal kényszerítették, hogy Orán algériai kikötőben kössön ki. A kikötőben a francia fegyveres erők átkutatták az egész hajót s ra­kományát és a hajóskapitánytól erő­szakkal elvitték a hajónaplót. A ha­jó átkutatása után a Casablancába irányított rakományt jogtalanul partra szállították. A hajó feltartóztatása után erő­szakosan megszakították a hajó rá­dió-öszeköttetését és leadóállomá­sát oráni tartózkodása alatt állan­dóan katonai őrség tartotta meg­szállva., A francia rendőrség a ha jő legénységével szemben durván vi­selkedett és erőszakoskodott. Az oráni kikötő hivatalai, a fran­cia fegyveres erők és rendőrség közvetlenül veszélyeztették a hajó és legénysége biztonságát. A' legény­séget meggátolták abban, hogy in­tézkedéseket foganatosítson a hajó biztosítására, amikor az erős szél hirtelen hullámverést okozott. A leg­szükségesebb intézkedéseket csupán a kapitány határozott fellépése tet­te lehetővé. Az alatt az idő alatt, amíg a Lidi­Fényképészeti verseny a VII. VIT tiszteletére '(ČTK)' M Ä Csehszlovák Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága a VII. Világifjúsági Találkozó alkalmából fényképészeti versenyt rendez. A versenyen színes fényképpel, fe­kete-fehér fényképpel és fotoriport­tal is részt vehetnek mindazok az amatőr és hivatásos fényképészek, akik 1959. december 31-ig nem töltik be 35. életévüket. A 30x40 cm méretű fényképeket a fénykép elnevezésével, a szerző ne­vével és címével a követkző címre kell küldeni: Oddelenie kultúry sek­retariátu OV ČSM, Praha 3., Gorkého 24. A borítékra rá kell írni: Foto­súťaž VII. festival. Egy versenyző több képpel is részt vehet a versenyben. A versenyt ez év május 31-én zárják. A bíráló bizottság a versenyre kül­dött fényképek közül a legjobbakat kiállítja Bécsben a VII. VIT akcióinak keretében rendezett nemzetközi mű­vészeti kiállításon. A győztes munká­kat- mielőtt Bécsbe küldenék <—: a bratislavai kiállításon is bemutatják. ce csehszlovák hajót az oráni kikö­tőben tartották, a hajó legénységé­nek minden tagja bátran és határo­zottan viselkedett s nyugodtan szállt szembe a francia katonai hatóságok provokációs akcióival. A Marokkó számára küldött te­herszállítmány jogellenes lefoglalá­sa után a hajót szabadon bocsá­tották. A Lidice folytatja útját a Földközi-tengeren át a Távol Ke­letre. Ezért az önkényes cselekedetért," a Lidice csehszlovák tengerjáró ha­jó erőszakos elhurcolásáért az oráni kikötőben való jogellenes visszatar­tásáért és ezen kalózakció folytán keletkezett kár megtérítéséért a teljes felelősséget a francia kor­mány viseli, amint ezt Csehszlovákia tiltakozó jegyzéke hangsúlyozza. A televíziós technika újdonsága (ČTK) - Karol Dillnberger mér­nök, a Szlovák Tudományos Akadé­mia elektrotechnikai laboratóriumá­nak tudományos dolgozója úgyneve­zett aktív televíziós relét javasolt, amely frekvenciős átváltó az árnyé­kolt felület megvilágítására. E ta­lálmány nagy jelentőségű a televízió fejlődésére főképp Szlovákiában, ahol a hegyes-völgyes területre va­ló tekintettel a televíziós leadás vé­tele a mélyen fekvő völgyekben kor­látozott vagy teljesen lehetetlen. A szerző megoldása a különleges irányantennák használatában rejlik. A technikai újdonság egyszerűségé­nél és olcsóságánál fogva nagyon előnyös a televízió fejlesztésében. ^ A NATO párizsi biztonsági hivata­la betiltotta, hogy a nyugatnémet ha­jógyárak teljesítsék a hat 13 ezer ^tonnás befogadóképességű személy­^gőzösre tett szovjet megrendelést. ^ A megrendelés elutasítása katasztro­fális következményekkel jár a nyu­gatnémet hajógyárakra, melyek már ^hosszabb idő óta érzik a megren­delések hiányát és egyesek csak fe­liére használják ki kapacitásukat. ! I Két amerikai kísérlet mesterséges bolygó kilövésére | New York (ČTK) - Az USA-ban ^április 14-re virradó éjjel két kísér­letet hajtottak végre további mester­séges bolygó kilövésére. ^ Az egyik kísérletet a Kaliforniában § nemrégen létesített vandenbergi ra­^ kétatámaszponton hajtották végre, és ^a nyugati ügynökségek szerint si­^ keres volt. A most kilőtt bolygó ^Discoverer-II. elnevezésű, 200 kg i súlyú és észak-déli irányban kering ^a Föld körül. Röppályája 94 percig <5 tart, legnagyobb távolsága a Föld­§ tői 712 km. * a legkisebb 250 km. ^ A Discoverer-II., szekrénykét tar­talmaz a kozmikus sugarak inten­zitásának mérésére szolgáló tudo­^mányos műszerekkel. Kísérletet ter­^veznek e szekrényke Földre való ^visszaszállítására, ami fékezőrakéta ^és ejtőernyő segítségével történnék. ^ A kísérlet sikerének lehetőségét fazonban ..nagyon sekélynek" tartják. ­A DALAI LAMA | MUSZURBAN MARAD s § Delhi (ČTK) - Az Üj Kína sajtó­ügynökség közli: Az indiai külügy­minisztérium április 13-án kiadott $ közleménye szerint a tibeti lázadok ^hatalmában levő dalai láma Uttar ^Prades India hegyi nyaralóhelyén, §Muszurban marad. A közlemény sze­^ rint április 21-én kell a dalai lámá- j | nak Muszurba érkeznie. Francia-angol tárgyalások Londonban Mint már közöltük, Debré francia miniszterelnök Londonban tárgyalá­sokat folytat. Macmillan angol mi­niszterelnök hétfőn londoni hivatalá­ban kétórás tanácskozást folytatott Debrével. Az angol és francia szóvi­vő egyöntetű nyilatkozata szerint a két államférfi a kétnapos tárgyalás első tanácskozásán „hasznos eszme­cserét folytatott az európai kérdé­sekről, valamint a nyugati hatalmak és a Szovjetunió küszöbönálló tár­gyalásáról". A szóvivők szerint Mac­millan és Debré Németország újra­egyesítéséről, a berlini kérdésről és az európai biztonság problémájáról tárgyalt. A tárgyaláson részt vettek Lloyd és de Murville külügyminisz­terek is. Londonban még aznap megkezdte tanácskozásait Anglia, Franciaország, az USA és Nyugat-Németország úgy­nevezett munkacsoportja, melynek feladata végérvényesen leküzdeni a nyugati hatalmak között a nyugati­és keleti külügyminiszterek május 11-i genfi értekezletén letárgyalandó különféle kérdésekben megnyilvánuló nézeteltéréseket. A munkacsoport szigorúan titkos tanácskozásai után köteles jelentést tenni a nyugati ha­talmak külügyminiszteri értekezle­tének, mely még április végén ösz­szeül. A francia-angol tárgyalások az el­mélyülő angol-német viszály és az angol-francia kapcsolatok nemrégi elhidegülés? jegyében folynak le. Ez az elhidegülés az európai szabad ke­reskedelmi övezet létesítéséről foly­tatott tárgyalás válsága után követ­kezett be — hangsúlyozzák a. hírügy­nökségek. A genfi értekezlet első napja Genf (ČTK) - A Szovjteunió, az USA és Nagy-Britannia képviselőinek a nukleáris fegyverkísérletek be­szüntetéséről tárgyaló, újra össze­ült értekezlete a hivatalos közle­mény szerint hétfőn egy óránál va­lamivel tovább tartott. A régebben előterjesztett okmányokról tárgyal­tak. A Reuter hírügynökség jelentése szerint Wadsworth amerikai nagykövet a két nyugati küldöttség nevében javaslatot tett a nukleáris fegyver­kísérletek úgynevezett fokozatos be­tiltására. Javaslata szerint előbb a vízalatti és az 50 kilométer magas­ságig terjedő földfeletti kísérleteket tiltának be, mivel az effajta kísér­letek a legjobban észlelhetők. A brit-amerikai javaslat szerint csak a további fázisban tárgyalnának a nukleáris fegyverkísérletek egyéb formáinak betiltásáról. Mint a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséről tárgyaló genfi érte­kezlet eddigi folyamatából kitűnik, különösen az amerikai küldöttség gördítette a legnagyobb akadályokat elfogadhatatlan feltételek előterjesz­tésével az „ellenőrző gépezet" kér­désének útjába. Carabkin, a szovjet küldöttség ve­zetője kijelentette, hogy a közös an­gol-amerikai javaslatot gondosan át­vizsgálja, de előre figyelmeztetett arra. hogy a javaslat nem oldja meg az értekezleten megoldandó fő prob­lémát - az összes fajta nukleáris kísérletek beszüntetéséről szóló szerződés megkötését. A munkanélküliekről való gondoskodással űzött komédia az USÁ-ban Televíziós adóállomás épül a Suchá Horán (ČTK) — Á Kremnici hegyekben a Suchá horán 1225 méter magas­ságban a Banská Bystrica-i Magas­építkezési Vállalat dolgozóinak 30 tagu csoportja megkezdte a televí­ziós leadóállomás építésének előké­születeit. A leadóállomás az épület­tel, a hozzá vezető úttal és a víz­vezetékkel mintegy 15,5 millió ko­ronába fog kerülni. A televíziós leadóállomás antenna­árboca 300 méter magas lesz. 35 méter magasságban átvitelező kabint helyeznek el. A televíziós leadóállo­más 25-ször erősebb lesz, mint az eddigi ideiglenes krížnai leadó. A jö­vő év végén megkezdik a kísérleti üzemeltetést. Iskolai különvonatok Szlovákiából Csehországba (ČTK) - Alois Klauda, a Turista utazási iroda vállalati igazgatója teg­nap Prágában sajtóértekezleten tá­jékoztatta a sajtó képviselőit az e? évi turista főidény előkészületeiről Már tavaly is jelentős mértékben megnőtt a hazai utazási forgalom, ami a lakosság állandóan emelkedő életszínvonalának bizonyítéka. így pl. a múlt év májusában és júniu­sában 1 millió 451 ezer diák vett részt az iskolai kirándulásokon. Ha­sonló terjedelemben valósul meg ez az akció ez idén is. Szlovákiából, fő­képp a bratislavai és kassai kerület bői több iskolai különvonatot irányi tanak Csehországba. Az utazási iroda ez évben több újdonságot készített elő a turisztiká­ban, amely kétségkívül hozzájárul annak a kérdésnek megoldásához, hol töltsék a dolgozók szabadságukat. Az utazási iroda által kezelt intézmé­nyek férőhelyei 7 ezerre emelked­tek. A terv arra is számít, hogy a cseh lakosság fokozott érdeklődést tanúsít szabadságának Szlovákiában való töltése iránt. r- h í r e k -i New York (ČTK) - Az USA­ban minden 17 foglalkoztatott sze­mélyre egy munkanélküli jut• A válságtól legjobban sújtott acél­iparban ez az arány 1:5-höz. A széniparban a gépesítés beve­zetése következtében a bányászok fele elvesztette munkáját. Hétezer munkanélkülinek nemrégen Wa­shingtonban megtartott tiltakozó értekezlete rámutatott a munka­nélküliek súlyos helyzetére. Az amerikai kormánykörök ezért igyekeznek látszatát kelteni annak, hogy nem közömbösek e kérdéssel szemben. „Intézkedéseket foganato­sítanak, hogy bebizonyítsák „gon­dosságukat" a munkanélküliekről. Az egyik ilyen intézkedés az amerikai szenátusnak nagy hű-hóval kísért határozata egy 11 tagú bizottság lé­tesítéséről „a legjobban sújtott te­rületek helyzetének felülvizsgálásá­ra". Megalakításához még a parla­ment beleegyezése szükséges. Ez­után két hónapon belül jelentést kell tennie „vizsgálatának eredményeiről". Majdnem négy és félmillió munka­nélkülinek, noha sürgős és azonnali segítségre van szüksége, tehát még legalább két hónapig kell várnia a bizottság „vizsgálatára" és a vizsgá­latból eredő konkrét intézkedésekre. A munkanélküliekről való „gondos­kodásnak" másik ilyen megnyilvánu­lása volt Eisenhower elnök felhívása egyes amerikai államokhoz, hogy bé­rük felének megfelelő összegű se­gélyt folyósítsanak 26 hétig a mun­kanélkülieknek. Egyes államok nyilván nem vették komolyan felhívását. így például Ge­orgia állam törvényhozó gyűlése szü­netet tart, anélkül, hogy döntött vol­na e kérdésöl. Montana állam tör­vényhozó gyűlése ugyan javaslatot fogadott el a munkanélküliek javára történő kisebb változásokról, de az állam kormányzója elutasította. Csehszlovákia jó üzlettárs Krajčír csehszlovák külkereske­delmi miniszter, aki jelenleg a milá­nói árúmintavásáron tartózkodik, hétfőn beszédet mondott a milanói kereskedelmi kamarában. Krajčír miniszter megjegyezte, hogy a csehszlovák ipari termelés 1957-hez viszonyítva háromszorosára emelkedett és 1965-ig eléri hatszo­rosát. Ez a gazdasági fellendülés ter­mészetesen jó feltételeket teremt a külkereskedelem fejlesztésére, mely az 1948. évi 10 milliárd 300 millió koronáról 1958-ban 20 milliárd 667 millió koronára növekedett. A cseh­szlovák külkereskedelem terjedelmé­nek e bővülése szilárd alapjának a bizonysága is igazolja, hogy Cseh­szlovákia jó üzlettárs. A csehszlovák kormány nagy gaz­dasági és politikai jelentőséget tu­lajdonít a külkereskedelemnek. A nem-zetközi kapcsolatok fejleszté­se nagy jelentőséqgel bír a nemzet­I közi együttműködés szempontjából. NÖVELIK A TAKARMÁNYALAPOT Á kistárkányi szövetkezetesek tanulva a múlt tapasztalataiból, fokozott gondot for­dítanak a takarmányalap biztosítására. Ta­vasszal már 2 hektáron vetettek cukorré­pát takarmányozási célokra, valamint 17 hektár kukoricát, amelyet viaszos tejérés­ben lesilóznak. Ezenkívül 67 hektáron ter­mesztenek kukoricát. (K) Öt év alatt a prágaiak több mint egy- ^ milliárd koronát helyeztek el betétköny- ^ vekre. Prágában csupán a múlt évben 17 ^ millió 952 ezer korona kamatot írtak a be- i tétesek javára és a nyeremény- betétköny- § vekre több mint 12 millió korona i kisorsolt nyereményt fizettek ki. Az§ utolsó két év alatt a prágaiak megtaka- S rított pénzükből több mint 5 ezer személy- ^ kocsit vásároltak. ^ AZ OLOMOUCI Farmakon nemzeti válla­i lat új üzemrészlegén április közepén több § mint két hónappal a kitűzött határidő előtt i megkezdték a C vitamin gyártását, amelyet ^ eddig külföldről szereztünk be. ^ SZLOVÁKIA takarékpénztáraiban az év ^ első negyedében további 1499 személygép- ^ kocsi-kérvényező helyezett el 30 millió ko- fc rónát. Az év kezdetétől már 1200-an vettek ^ személyautót. ^ KASSÁN a Csehszlovák Automobilközle- J Irak népe lelkesen fogadta a Szovjetunióból hazatérő kurdokat Bagdad (ČTK) — Äz iraki közvé­lemény lelkesen fogadta az iraki nép nemzeti felszabadító harcában részt vett, Szovjetunióban élő kurdok cso­portja visszatérésének hírét. Irak népe a legszívélyesebben készül fo­gadni fiait, akik 1947-ben a belső reakció erői és az idegen hódítók ellen vívott hosszú és egyenlőtlen küzdelem után kénytelenek voltak elhagyni hazájukat és előbb Iránban, majd a Szovjetunióban találtak me­nedéket. Az Ittihat as Saab üdvözlő cikket közölt, melyben köszönetet mond „a nagy Szovjetuniónak — az arabok hű és őszinte barátjának", mely 12 éven át menedékhelyet és testvéri segítséget nyújtott a kurd hazafiak­nak és családjaiknak. f Mhűny so^mj A Csehszlovák Köztársaság Építész Szü- fc vetségének első kongresszusa április 15-én ^ kezdődik és április 17-ig tart. Az egyes ^ kerületek küldöttei a kongresszuson tár- ^ qyalni fognak az építészet jelenlegi és jövő ^ feladatairól a szocializmus építésének befe- 5; jezésében. S A CSEHSZLOVÁK IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG fc taa.iai az év első negyedében több mint ^ 533 ezer órát dolgoztak le az „Z" akcióban, t­Francia csapatok hétfőn betörtek Tu­niszba és megszállták az algériai—tuniszi határtól 5 km-nyire fekvő Khanguet Bárkou falut. (ČTK) Keddre virradó éjjel a párizsi rendőrség a központban és az elővárosokban nagysza­bású razziát hajtott végre algériaiak ellen A razzián 1350 rendőr vett részt. Több mint 800 algériait tartóztattak le és depor­táltak a vineennesi gyüj főközpontban. (ČTK) A több mint tíz napja tartó heves eső­zések katasztrofális árvizet okoztak Uru­guayban. Az ország északi-középső- és déli részeiben a vasúti és országúti össze­köttetés megszakadt. A normálisan 5—8 méter mély Uruguay folyó helyenként 19 méter magasra csapott s Salto és Paysandu városokban teljesen elöntötte a kikötőbe­rendezést. (ČTK) A jokohamai hajógyárak munkásai győz­tek béremelési sztrájkukban. (ČTK) A kínai Ke Nan tartományban megkezd­ték egy nagy kábel- és villanyvezeték­gyártó kombinát építését, melyet 1960-ig fejeznek be. (ČTK) ÜJ SZŐ * 1959. úftjüis rí.

Next

/
Thumbnails
Contents