Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-04 / 92. szám, szombat

U p v] Gyurcsó István : y\apjaink elégiája A lelkesedést sokszor visszarántja még köznapi gond, néhány nyűg, buta nehezék, s a szárnyas képzelet ily ólomsúlyai hányszor próbálgatnak a földre rántani! .. . Bérelt a takaró még, ami rámszelidül, és a kölcsön-idő is már lassacskán lejár, de nem a bosszankodás jár hozzám vendégül: bár a mindennapokkal ez is csak velejár. — Csendes elégiát, ím, én is ígv kezdenék, hiszen hozzám tartoznak a szép hétköznapok. A kályhában tűz ég; szívemben béke: s mérték, ritmusok hullámait zárják a verssorok... Béke! Csendes, szuszogó béke: alszik a fiam. De verten forgolódik a lányom lázálmaiban. A kályhában tűz ég: micsoda erő! Megszelídül a tél az ablakon: ilyenkor úgy érzem hogy Handlován minden bányász az én rokonom! Csendes, szuszogó béke a fiam. Láz dalol, sír lányom álmaiban! Pihen a világ: úgy tetszik, elpihen: Az élet jelei verik a szívem. Zár pattan a csend ajtaján, villamos szikrák híre józanít, vagy kábít az éjszaka közepén: megrázza a gopdolat sarkait. És így jön napról-napra. Nyugtalanít, véri, bíztatja szívem: „Szólj, ha költö vagy! A köznapok gondját párosítsd velem!" S vagyok immár én is, ablakon kinéző, eget kutató, képzelt űrhajós, kinek gondjain túl. az a legfőbb gondja, hogy tudna lenni jós. ...A kályhában tűz ég...! Micsoda erő az ember ereje! A tőidről jelet hasít az égre és a titkok vászna megreped bele. — A hernyó, hogy selymét gyűjti gubóba, nem sejti mit jelent az eperfák fölött, messze, magasan, az égre ötvözött, mesteri alkotás íve. Nem sejt semmit a hernyó: selvem börtönét szövi, szövögeti, míg az ember, nem földi határokat is átível a tudomány törvényeivel, gyakorlattal szoktatja magát, ml módon tudná e földi, szűk világot egvmáshoz igazítani, tágítani, annyira legalább, hogy népek, nemzetek találkozhassanak zárt, kis országok határain kívül. Most a csillagok világajt köszönti az ember! |A 'kdrrpnuplynju^.előhírnökét küldve * «- . , útjelző követül a*Nap üdvözlésére, hogy fogadná, az utána jövő égi hajók sokaságát, kik hódolva és hódítva ölelnék karéjba a mindenség végtelen távolságait. Mi itt a földön, ekére hajolva, vagy verssorok barázdáit mélyítve tollal és okos fegyelemmel: mi is köszöntjük a béke, a tudomány csillagát, midőn a szovjet föld termő talajából magasra H szökkenve veri az ég boltját, és túl azon, léket hasitva, törve, társul szegődik a nap erejéhez, kering majd időtlen időkig, jelezve a járható út szegélyeit a szúk határokhoz szokott emberi lénynek; kik vaqyunk ekevas fölé hajolva és versek sorait okos fegyelemmel gyarapítva, egymás dicséretére, okulására — — — Szállj! Keringj! Röpítsd hírét az emberi akaratnak és verd szét a mindenség csöndjét az antennák acél vesszőivel, és küld felénk a titkok meglelt valóságát, és tanítsd meg szűk látkörünket, szoktass nagy távlatok felé, hogy menekedjünk a csorbult ekék vasától. Mi, akik innen a Duna. a Vág és a Garam partjáról vetjük szemeinket a Kárpátokon túlra, hitünk táplálja a növekedő nagyság, a szovjet nép bilincset törő példája; ki már az égi határokat áthágva keres egyesülést a mérhetetlen térben forgó, keringő és száguldó szomszédos planétákkal. Mi innen, a szűk, kis világot most feszegető népek, kik éppen elhajítjuk csorbult szerszámainkat, azt figyeljük, hogyan kell erőt gyűjteni eqy új társadalom kovácsos idejéhez, mely munkához már mi is pörölvt emelve állunk és szikrát verünk az élet üllőjén, tágítva, szélesítve tűzpiros jelenünket azokhoz, kik vagvtok, űrhajót építők és világot kutató hősök. — A mindenség küszöbén állva kiszórjuk szívünkből a gondok fölös terhét, a faragott és faragatlan istenek sokaságát, hogy a képzelet csapongó erejével közelebb kerüljünk a tudomány ablakához, hol kitekintve, zengő kiáltással üdvözöljük egymást, kik legyőzve apró szédüléseinket félelem nélkül törünk a csillagok felé ... Szállj! Keringj! Te emberiség szolgája, szófogadó, kezes mesterszerkezet! Szállj! Keringj! Te felkiáltó jel, a béke ügyét védő kommunisták égre írt jele! Szállj! Keringj! Míg a hernyó selymét gyűjti gubóba, szövi szövögeti önön — börtönét, mi már bontjuk, gömbölyítjük a mindenség százmillió kilométereit és orsós rakéták forgásán m#rjük a. jövendő időt! — Béke! Csendes, szuszogó béke: , Alszik a fiam. Nyugtalan forgolódik a lányom lázálmaiban. — A kályhában tűz ég ... Micsoda erő az emberi! A földről immár jelet hasít az égre az Ember és a Napot veri. 1 il 8 H a S S Si 1 i fi p I jj n A bratislavai Šafárik téri kiállítási helyiségekben megtekinthető a František Tröster színpadképeit bemutató kiállítás. J. Herec felvételén Tröster tanár színházi szakembereinket tájékoztatja. Szilárdítsuk iskoláinkban a szlovák-magyar barátságot A Iskoláinkban a szlovák-magyar barátság elmélyítéséhez bizonyára hozzájárulna, ha az olvan helyeken, ahol mindkét nemzetiségű iskolát megtaláljuk, közösen rendeznének esti szórakoztató műsort, melyre a szülők szívesen elmennek. A barátság elmélyítését szolgálhatnák a tjyári szünidőkben közösen rendezett többnapi kirándulások is valamiti lyen történelmi vagy földrajzi jelentőség helyre. A tanulókk így könnyebben íeheť ne megismertetni a szlovák és a magyar nemzet közös múltját. A tanulók nagyon szeretik a különféle sportágakat: a kézilabdát, a labdarúgást, az asztaliteniszt. Ezekben a sportágakban versenyeket lehetne rendezni az egyes osztályok között, 6 a tanulók így is megismerkedhének egymással. Olyan helyeken, ahol csak magyar iskola van, fel kell venni a kapcsolatot a legközelebbi faluban levő szlovák iskolával. Ha tanítóink e feladatokat legalább részben megvalósítják, nagyban hozzájárulnak a szlovák-magyar barátsáq elmélyítéséhez. Presinszkv Lajos, Bratislava TANULNAK A TANÍTÖK Pártunk XI. kongresszusa foglalkozott az oktatással és a neveléssel is. Határozatot hozott, amely a politechnikai nevelés kiszélesítéséről, valamint a gyakorlat és elmélet szorosabb kapcsolatáról tárgyal. Ezen határozatból kiindulva az Iskola- és Kulturális Ügyek Miniszté. riuma minden kerületi székhelyen a KNB irányításával féléves tanfolyamot rendez, ahol a pedagógusokat továbbképzik a műhelymunka 6—9 évfolyamban való tanítására. A Kassai Kerületi Nemzeti Bizottság is rendezett egy ilyen tanfolyamot — március 1-től - mégpedig a kassai ipariskola mellett. A kerület pedagógusai közül 36-an jelentkeztek a továbbképző tanfolyamra. * A jelentkezők valamennyien délelőtt tanítanak, délután pedig tanulnak. így van ez minden nap — szombat kivételével. És így lesz ez hat hónapon keresztül. A kassai ipariskola udvarán minden délután idősebb elvtársakkal találkozhatunk Rozsnyóról. Nagyidáról és még távolabbra eső iskolákból is, Nemcsak elméletet tanulnak, hanem dolgoznak az asztalos-, a villanyszerelői-műhelyekben, valamint a gépeknél. Mindannyian örömmel járnak ide, mert napról napra többet tudnak. Nem sajnálják szabad idejüket, mert igazán szocialista szellemben, a marxista-leninista elvek szerint akarnak tanítani. Olyan embereket akarnak nevelni, akik megállják helyüket minden munkaszakaszon. Ügyes, sokoldalúan felkészült fiata-' lókat bocsátanak majd az élet útjára. Lobel Zoltán, Nagyida. Az író magasztos hivatását domborítja ki a Lityeraturnaja gazeta, a Szovjet írók Szövetségének központi lapja, s a kommunista párt hű segítőtársainak nevezi őket. Ezzel szerezték meq barátaik szeretetét és váltották kí ellenségeik ádáz qyűlöletét. Becsülettel visszaverték a minden hájjal megkent revizionistáknak az irodalom pártossága és a szocializmus alapjai ellen intézett támadásait. A sikerek felsorolása és az eqyes irodalmi és művészi alkotásokkal kapcsolatban elhangzott bírálat után a hétéves tervben az írókra váró naqy feladatokat vázolja. „Ki más, ha nem irodalmunk segíthetŕa kommunizmus ifjú építőit hazánk történelmének tüzetes megismerésében! Ki más, ha nem irodalmunk segíthet elhatárolni ifjúságunkat a burzsoá befolyásoktól és erkölcsileg elősegíteni magasztos küldetésének teljesítésére: kommunista életmódra és munkamódszerre!" Ez tehát a szovjet irodalomra váró nemes feladat. S mivel az új idők

%igényesebb feladatokat támasztanak a társadalmi élet minden áqával szemben, még éqetőbben felmerül az írói alkotás eszmei, művészi színvonala emelésének problémája, melyről a III- írókongresszus fog érdemlegesen tárgyalni. „A kibontakozódé kommunista építés programjában a szovjet írókra vár az a feladat, hogy élvonalban álljanak, a párf és az állam aktív seqítőtársai legvenek a dolgozók kommunista nevelésében, a kommunista erkölcs propagálásában, a sok nemzetú szocialista kultúra fejlesztésében." 'Azzal a meggyőződéssel kell visszatükröznünk a valóságot hogy felette szükséges meqörökítenünk monumentális és időszerű képekben, — írja Hja Avramenko. az említett lapban. A hatásos műfajok a A szovjet irodalmi élet problémái a III, írókongresszus küszöbén publicisztika és a tárca természetesen az élharcosok, de ezeket is technikailag tökéletes fegyverrel kell ellátni és fontos, hogy ülő formát öltsenek. Ezen nemcsak a tény meggyőző élő igazságát értjük, hanem az érzelmileg izzó hatású, finom csiszolású gazdag művészi szót is. A művészi tökély követelménye az irodalomban egyáltalán nem jelenti a mai időszerű, mindennapi témákat feldolgozó művek elkészítése idejének meghosszabbítását. Az irodalmat is tervezni kell. A szovjet technika és tudomány példát mutat a nagyfokú mesteriesséqre. ugyanakkoc operatív jellegével is példaadó, mivel technikánk idejében reagál az élet követelményeire, felfedezései nem átmeneti jellegűek, az adott fejlődési fokon az emberi ész alkotásának csúcspontját képezik. A fő követelmény — az időszerűség E kérdéssel Alekszandr Csukovszkij foqlalkozik. Felveti a kérdést: „Mit tartunk iqazi időszerű témának az irodalomban ? Hol véqződik a történelem és kezdődik az „időszerűség ?" Erre a kérdésre ad feleletet cikkében. Először rámutat arra, hogyan értelmezik az időszerűséq kérdését a másik táborban, fqy foqlalkozik a válságba jutott anqol irodalom jelenleqi problémáival, meqállapltva. hogy az anqol irodalom elvesztette harci szellemét. Kitér a lenqvel revizionistákra Is. hoqvan értelmezték a nagy ideológiai zűrzavar idején az időszerűség követelményét. így például Tadeusz Kantor formalista képzőművész a kubizmus, impresszionizmus. absztrakcionizmus érvényesülésében látta ennek beteljesülését. „A kor irodalmi visszatükröződésének problémája elsősorban politikai probléma. Az ehhez való viszony szoros összefüggésben áll az irodalom feladatairól és küldetéséről valTIMTEPATyPHAfl OPI AH ľlPAB.TEHHfl C0KJ3Á tlHCATĽ.TEň CCCP rA3ETA lott nézetekkel... Ha ma megjelenik egy könyv, melynek írója rendkívül nagy tehetséggel ábrázolja kortársunkat, akkor a szépirodalom propagandájának minden eszközét arra használjuk fel, hogy támogassuk a szerzőt nehéz útján, hívjuk fel az olvasók figyelmét az ilyen könyvre". A cikkíró megjegyzi, hogy szerinte eqyes írók alkalminak, konjunktúraszerűnek látják az időszerűséq követelményét, pediq a párt irodalmi téren kezdettől foqva ezért harcol. „A jelenkor ábrázolásának problémája az irodalomban bonyolultabb, mint látszatra tűnik ... Beszéltem a művésznek ama jogáról, hogy életünknek azt a részét ábrázplja, amelyet szükségesnek tart eszmei-művészi elképzelésének megvalósítására. Mégis elkerülhetetlen kudarc éri azt az írót, aki lélektanilag a társadalom életének sokoldalúságától elszakadva ábrázolja az életnek ezt a részét, vagy hőseit. A munka a legfőbb életünkben, ez kétségtelen, noha az író elképzelésének megfelelően egyáltalán nem köteles hősét a termelésben, vagy maqát a termelést bemutatni. A párt életünk naqy szervező ereje. De ebből méq nem következik, hoqv az írónak minden esetben, több lapon át vagy akár epizódszerűen is szerepeltetnie kell pártfunkcionáriusokat, vagy egyszerű kommunistákat. Viszont az író köteles ismerni hőse „munkalelkületét", köteles figyelemmel követni életünk igazságait, megmutatni azokat a kapcsokat, melyekkel a párt sokoldalú tevékenysége, ideológiai befolyása a hős egész életére kihat." Érdekes megjegyzése volt Lev Nyikulin írónak a kongresszus előtti vitában. Az író kultúráltsáqának, műveltségének kérdését boncolqatta. „Amióta az író kultúráltságáról beszélnek, leggyakrabban a művészi írás kultúráltságát — a stílust, a nyelvezetet stb. értik. Ám minderről nem beszélhetünk akkor, ha nem érintjük az író általános műveltségét, — elsősorban világnézetét, melyiyel művészete elválaszthatatlanul összefügg". Nyikulin két szempontból vizsgálja az író kultúráltsáqának kérdését: 1. Lehet-e eqyss nyuqatl írók imperializmust és qyarmati barbársáqot dicsőítő verseinek kultűráltsáqáró! beszélni, bármilyen tökéletesek is leqyenek műfajilag (mint például Kipplinq versei). 2. Lehet-e olyan író kultúráltságáról beszélni, aki uqvan -lelkes híve a kommunizmus maqasztos eszméinek, viszont szürke, száraz formában fejezi ki ezeket az eszméket, nem érti a párbeszéd művészetét, stb. és véqeredménvben azt utánozza, ami maqa is utánzat. Nyikulin a múlt örökségének beható tanulmányozását, a régi és új világirodalomban visszatükröződő alapos ismeretét tartja kiindulópontul az író kultúráltságában. A cikkíró bírálja a fiatalabb írói nemzedéket, hogy nincs kellő nyelvismerete, nem ismer idegen nyelveket, noha a szovjet írók qyakran megfordulnak külföldön. Külföldi útirajzaikban, karcolataikban nem nyilvánul meq a kívánt tökély, elmélyülés. Az írónak azért is fel kell vérteződnie mély irodalomtudományi ismeretekkel, mert külföldön sokszor kell vitába szállnia, harcolnia idegen esztétikai nézetekkel. „Hasznos lenne, ha a fiatal irodalmárok igazi művelt emberekkel, mint műbírálókkal, irodalomtudósokkal, nyelvészekkel, a szovjet irodalom különböző nemzedékeihez tartozó írókkal érintkeznének. A szovjet alkotó értelmiségnek ezekkel a képviselőivel, s ne azzal a környezettel álljanak kapcsolatban, melyet bátran nevezhetünk félműveltnek." Itt az 1ró rámutat a sznobista, lényegében kispolgári irodalmi csoportocskákra, melyek csak a felszínen mozoqhak, de ők akarják irányítani az „irodalmi időjárást" és rá akarják, kénvszeríteni ízlésüket az j ifjabbakra, stb. „A második viláoj háború előtt James Joice neve előtt j hajlonqtak, most Kafka nevét kapták fel, noha sem az eqyiket, sem a másikat nem olvasták." Nyikulin végül rátér a műbírálók nyelvezetére. Küzd az úgynevezett „akadémiai stílus"-ban megírt bírálatok ellen, melyeknek nyelvét sem az olvasó, sem az író nem érti meg. Belinszkijt, Csernisevszkijt említi követendő példaképül. t. L. ÜJ SZÖ 7 * 1959- április 4.