Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-12 / 70. szám, csütörtök

ťns 4-5 Jiŕí Hendrych elvtárs felszólalása Elvtársnök és elvtársak! A Központi Bizottság mai tárgyaláséhoz néhány megjegyzést szeretnék fűzni azokról a kérdésekről, melyekről, véleményem szerint - népünk életszínvonalának további emelkedésével kapcsolatosan fontos megemlékezni. Ha a Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. kongresszusának megvilágításában akarjuk megítélni eddigi munkánkat, azt az irányvonalat, amelyet pártunk a X. és különösen a XI. kongresszus után követett, állíthatjuk, hogy Központi Bizottságunk helyes problémákat tűzött ki és a pártot helyes irányban vezette. A XXI. kongresszusból levont következtetések megmutatják, hogy kommunista pártunk teljesen helyesen dolgozta fel hazánk szocialista építése befejezésének alapvető kérdéseit. A XXI. kongresszus teljes mértékben igazolta, hogy e sarkalatos feladatot helyesen értelmezzük és olyan folyamatnak tekintjük, amelynek keretében nemcsak befejezzük a szocializmus építését, hanem mint ahogyan az kongresszusi határozatunkban áll, további erőket fogunk gyűjteni, fel fogunk halmozni új anyagi és kulturális forrásokat a kommunizmusba való átmenethez. A XXI. kongresszus jelentős következtetése abban áll, hogy a szocialista országok többé kevésbé egyidejűleg térnek át a kommunista társadalom magasabb fokú szakaszára s ez arra vezet bennünket, hogy még mélyebben elgondolkozzunk és új szemszögből ítéljük meg annak társadalmi horderejét, amit hazánk termelőerőinek fejlesztése, az anyagi és kulturális javak gyarapítása érdekében teszünk. Felszólalásomban rá szeretnék mutatni a XXI. kongresszus két körülményére, melyek igen sokatmondók a mi munkánk szempontjából is. Az első körülmény az, hogy a kongresszus egész tárgyalása kifejezően a kommunizmus anyagi-műszaki alapjának fejlesztésére és az ezzel kapcsolatos gyakorlati feladatok megoldására irányult. A kongresszus világosan rámutatott arra, hogy a kommunizmus nem holmi meddő teoretizálás ügye, hanem sokmilliós tömegek mindennapi gyakorlati tevékenységének, a párt céltudatos politikai, szervező munkájának eredménye. A XXI. kongresszus mélyrehatóan elemezte a társadalom egész fejlődését és ennek alapján i— tulajdonképen először — új elméleti következtetéseket dolgozott ki a kommunista társadalom nagyszabású építésében szükséges gyakorlati eljáráshoz. A XXI. kongresszus ereje éppen abban rejlik, miként tudta egybekötni a tömegek életteljes gyakorlatát, annak nagy horderejű elméleti általánosításával. A XXI. kongresszuson ismét szemléltetően megmutatkozott, hogy a kommunizmusért dolgozni elsősorban azt jelenti, hogy többet termeljünk az iparban és a mezőgazdaságban, fejlesszük a nyersanyagalapot, gyarapítsuk a kulturális javakat, stb. Csak így teremthető meg a kommunizmus érvényre juttatásának alapvető feltétele, csak így érhető el mint ahogyan azt Marx előre látta, hogy dúslakodhassunk anyagi és kulturális javakban. Hruscsov elvtárs rámutatott arra, i— és ebben rejlik a XXI. kongreszszus új gondolata —, hogy az anyagi és kulturális javak növekvő bősége, az államnak és az egész társadalomnak az emberről való fokozott gondoskodása segítséget fog nyújtani a múlt csökevényeinek kiküszöbölésében, az embereknek a magántulajdon utáni vágytól való megszabadításában és segítséget nyújt a kommunista társadalom új emberének megteremtésében. Tehát, ami alapvetően fontos, az itt is az anyagi szakaszon keresendő. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ez a fejlődés automatikus lehet. Az egyre hatalmasabb anyagi-műszaki alapra, az anyagi és kulturális javak mindinkább növekvő mennyiségére támaszkodó kommunista társadalom fejlődését a párt által ideológiai téren végzett céltudatos munkával, a kommunista neveléssel kell biztosítanunk. A kommunista nevelés aktív szerepe szüntelenül növekszik. Ez különösen nagy jelentőségű számunkra, mivel a termelőerők eddigi rohamos fejlesztése és mindaz, amit anyagi téren célul tűzünk ki, aránylag rövid idő alatt jelentősen előre visz bennünket és a lemaradás az ismeretek, a kultúra terén — ezt a szó bővebb értelmében gondolom — aggasztó ellentéteket idézhetne elő. Ezért teljesen helyes, ha fokozott figyelmet szentelünk az iskolaügy, a népművelés, a művelődés kérdéseinek és általában az ideológiai munkának, helyes ha követekezetesen lépünk fel a burzsoá ideológia, különösen pedig a jelenlegi revizionizmus befolyása ellen. Teljesen helyénvaló, ha élesen bíráljuk azokat a káros jelenségeket, amelyek különösen a legutóbbi időben a művészi alkotás terén megnyilvánultak, mint ahogyan erre pártunk már néhányszor rámutatott. A XXI, kongresszus további lényeges körülménye, melyre igen nagy hangsúlyt helyeztek - Lenin szavaival élve - az a feladat, hogy minden módon támogatnunk és fejlesztenünk kell „a kommunizmus minden hajtását". Hruscsov elvtárs e kérdésről újból beszélt Rjazanyban, amikor arra figyelmeztetett, hogy a társadalom milyen gondot fog fordítani például a gyermekek és az ifjúság nevelésében és művelésében alkalmazott új módozatokra. E téren gyakorlati lépést jelent a párt Központi Bizottsága és a minisztertanács által néhány nappal ezelőtt közzé tett határozat a közétkeztetés továbbfejlesztéséről és feljavításáról. E problematikával szorosan összefügg a társadalmi szervezetek szerepének növelése, mely szervezetek arra hivatottak, hogy fokozatosan gondoskodjanak a kommunizmus építéséről számos új funkció betöltésével s feladatok teljesítésével, melyeket eddig a szocialista állam látott el. A szocialista demokratizmus elmélyítése, a dolgozók fokozott mérvű részvétele a gazdaság és a kultúra irányításában, az államigazgatásban, ez az a fő út, amely azon kommunista elemek megerősödéséhez vezet, amelyek hazánkban már ma is keletkeznek és kibontakozódnak. A kongresszus világosan rámutatott arra is, hogy ennek semmi köze sincs az állam elhalása kérdésének revizionista elferdítéséhez. A XXI. pártkongresszuson kifejezésre juttatott ezen új gondolatokkal kapcsolatosan rá szeretnék mutatni a teljes ülésünkön megtárgyalásra kerülő egyes kérdésekre. Helyes hangsúlyoznunk, — anélkül, hogy ezzel dicsekednénk, -, hogy pártunk, Központi Bizottságunk, a legutóbbi években nagy gondot fordít a szocializmus építése gyakorlati feladatainak megoldására-, s hogy ennek alapján elsősorban a gazdaságunk fejlesztésére vonatkozó kérdésekre irányítjuk figyelmünket. A legutóbbi években lefolyt viták szemléltetően igazolták, hogy sikerült e kérdéseket a dolgozók érdeklődésének középpontjába állítanunk, hogy a politikai öntudatossággal egyidejűleg elmélyült az emberek gazdasági gondolatvilága is. Pártunk a legutóbbi években kétségkívül hatalmas fejlődésen ment keresztül abban, hogy a gyakorlati élet valamennyi kérdését soha sem oldotta meg véletlenszerűen, hanem mélyreható, sokoldalú marxi elemzés alapján. Soha sem volt szó puszta gyakorlatiasságról, amivel bennünket a jugoszláv revizionisták vádolnak. Amennyiben azt állítják rólunk, hogy gyakorlatiasak vagyunk, úgy vélem, hogy ezt előnyünknek tekinthetjük, amely meghozza eredményeit. Ebben is szovjet elvtársainktól vettünk példát és tevékenységünk e döntő fontosságú, azaz gyakorlati oldalát továbbra is erősíteni fogjuk. A gazdaságunk fejlesztéséről való gondoskodással egyidejűleg azzal is törődünk, hogy egyre jobb legyen népünk sorsa, Emellet szem előtt tartjuk Lenin azon tantételét, hogy a kommunista építés a tömegek lelkesedésével és öntudatosságával együtt segítséget nyújt az anyagi érdekeltség elvének következetes érvényre juttatásában. Ezért az anyagi érdekeltség elvét, mint a szocialista társadalomban megvalósuló elosztás elvét munkánkban teljes mértékben érvényre juttatjuk és a jövőben is fokozott mértékben fogjuk érvényre juttatni. Kimondottan törvényszerű, hogy e pillanatban a mezőgazdasági termelés növelésének problémájával foglalkozunk, ahol ugyancsak múlhatatlanul szükséges, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztése érdekében teljes terjedelmében érvényre juttassuk ezt a szocialista elvet. A munka mennyisége, minősége és társadalmi jelentősége szerinti elosztás elvét szem előtt tartjuk az életszínvonal emelésére irányuló intézkedéseink foganatosításában is. Ezzel nincs elentétben az a tény, hogy mind a reálbérek, mind a nominális bérek emelése mellett figyelmet fordítunk a társadalmi fogyasztás növelésére, mely egyre több olyan elemet foglal magában, amelyek teljes mértékben csak a kommunista társadalomban fognak kibontakozódni. Számos intézkedésünk abba a keretbe tartozik, melyet eddig szociálpolitikának nevezünk. Ezekből az intézkedésekből azonban fokozatosan ki fog fejlődni az anyagi és kulturális javak elosztásának teljes egészet alkotó rendszere, melyen belül mindinkább egybefonódik majd az egész társadalom által a dolgozó ember szükségleteinek kielégítésére fordított gondoskodás szempontja, a kollektivizmus elemeivel, amelyek az eljövendő kommunista társadalomra jellegzetesek. Valamennyi konkrét intézkedésünk természetesen arra irányul, hogy ezek az intézkedések semmi esetre se gyöngítsék az anyagi érdekeltség elvét. Az életszínvonal emelésének kérdéseit hosszantartó, mélyrehatóan megfontolt távlatok segítségével kell megoldanunk. Ezért már ma is támogatnunk és fejlesztenünk kell az egyéni szükségletek kommunista módon történő kielégítésének valamenynyi csíráját. Az esetben, ha már ma nem fordítanánk sok gondot a közétkeztetés, az iskolaügy, az óvodák, a bölcsődék, a napközi otthonok, stb. munkájának magas színvonalára, akar va nem akarva fékezhetnénk e munka továbbfejlődését, csökenthetnénk vonzó erejét a dolgozók szemében, sőt mi több, hitelét ronthatnánk nagy horderejű jelentőségének, mely társadalmunk fejlődésével lépést tartva egyre nagyobb lesz. Elvtársak, vegyük szemügyre például a közös éttermeket. Valamenynyi fokozatú iskoláinkban jelenleg több mint 612 ezer tanuló étkezik. Az üzemi étkezdékben a múlt év folyamán csaknem 310 millió főételt szolgáltak fel. Ezek igen nagy számadatok. A közös étkezés terjedelme lehetővé teszi az embereknek, hogy rendszeresen, fölösleges időveszteség nélkül és a táplálkozás tuúományos elveinek figyelembevételével étkezzenek, amivel mindeddig igen keveset törődünk. A közös étkezés sok munkát takarít meg a nőknek és hatással van a társadalmi formák fejlesztésére. A közétkeztetés támogatására már ma is óriási összegeket fordítunk. Az állam az iskolákban étkezőkre fordított kiadások csaknem 40 százalékát megtéríti, ami egy év alatt több mint 188 millió koronát tesz ki. Az üzemek az üzemi étkezdékben felszolgált ételekre a múlt év folyamán saját eszközeikből 433 és félmillió koronát fordítottak, nem is beszélve azokról a további milliókat kitevő összegekről, amelyek az éttermekkel kapcsolatos beruházásokhoz, tatarozásokhoz és karbantartáshoz voltak szükségesek. Szükséges lesz, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium a közös étkezés, különösen az üzemi étkezdékben való étkezés biztosításának kérdését egyik elsőrendű feladatának tekintse, és a szakszervezetek az eddiginél sokkal aktívabban hassanak ezen étkezés megjavítására és teljes mértékben legyenek tudatában annak, hogy olyan haladó ügyről van szó, melynek társadalmi jelentősége mindinkább növekszik. Gondolnunk kell arra is, miként fogja a társadalom fokozatosan kiterjeszteni a gyermekekről való gondoskodását. E téren már ma is igen sokat teszünk. Jelenleg vitatjuk meg a gyerekek után járó családi pótlékok növelésének kérdését, mely pótlékok eddig sem voltak alacsonyak. Ha a három gyermek után járó pótlék ma kb. az iparunkban elért átlagos bér egyharmadát teszi ki, úgy minden bizonnyal nincs csekély öszszegről szó. A gyermekekről való gondoskodás megnyilvánul a gyerekruhák és cipők alacsony áraiban, a tanszerek olcsóságában, stb. Külön súlyt kell fektetnünk a gyermekekről való gondoskodás társadalmi formáira, melyek lehetővé teszik a gyermekekről való szakszerű pedagógiai gondoskodást a kollektívában és a szülőknek időt engednek a munkára és a közéletre. Ezzel kapcsolatosan a bölcsődékre, az óvodákra és a napközi otthonokra gondolok. Hazánkban e téren érdemdús munkát végeztünk. A bölcsődék ma 38 ezer gyermekről, az óvodák 255 ezer gyermekről gondoskodnak és napközi otthonainkban csaknem 145 ezer tanuló van. Ezenkívül számos gyermek van a gyermekotthonokban és internátusokban. Ezek a számadatok nem csekélyek, de egyelőre nem felelnek meg társadalmunk jövőbeni szükségleteinek. Különösen kevés a bölcsődékben levő helyek szám?-. A következő ötéves terv éveire vonatkozó előzetes elképzelések szerint számítunk e férőhelyek számának növelésére, úgy vélem azonban, hogy ez a növelés nem tekinthető elég progresszívnak. Hasonló, jóllehet kedvezőbb a helyzet óvodáinkban is. E téren sokkal többet tehetnénk, ha figyelmünk az eddiginél nagyobb mértékben irányulna az üzemi bölcsődék és óvodák építésére és működésére. Az iskolaigazgatásnak a szülői értekezletekkel együtt az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítania az iskolai napközi otthonokra. A napközi otthonok eddig nem töltötték be azt a szerepet, amelyet be kellett volna tölteniök. A nem elegendő és kevéssé szakszerű pedagógiai gondoskodás oda vezet, hogy számos szülő a napközi otthont csupán ,,a gyermekek elhelyezésének" tekinti, pedig a napközi otthonoknak alapját kéne képezniök a társadalom gyermekekről való sokoldalú gondoskodásának, amelynek egyre kifejezettebben kollektív formát kell öntenie. Természetesen nincs arról szó, hogy a gyermekeket elvegyük szüleiktől, azonban nem fér kétség ahhoz sem, hogy a társadalom a jövőben különféle módon és mindinkább hatást fog gyakorolni a gyermekek kollektív nevelésére s azt biztosítani fogja. Remélhetjük, hogy a különféle társadalmi intézmények fejlődésével el fognak mélyülni és bővülni fognak az emberek és a társadalom közötti kapcsolatok, az emberek aktív részvétele a közös ügyek igazgatásában és irányításában, és rendszeresen ki fog bontakozódni az emberek életének társadalmi oldala. Ezzel kapcsolatosan meg szeretném említeni, hogy a kollektív életre való nevelésre fel kell használnunk valamennyi intézkedésünket és bennük éppen ezt a szempontot keli keresni. Ez teljes mértékben vonatkozik például lakásépítkezéseinkre ls, melyeket ma nagy méretekben fejlesztünk. Hiszen a lakásépítkezés kérdése a legközelebbi években mintegy 5 millió polgártársunkat érinti közvetlenül. A Központi Bizottság leveléről folytatott vita keretében nem egy olyan szó hangzott el, mely azt vette fontolóra, hogy a jövőben az emberek miként fognak lakni és élni, tehát már ma miként kell építenünk a holnap számára. Minden bizonnyal elhamarkodott volna, ha e nézetek közül egyeseket már ma hitelessé tennénk. Világos azonban, hogy a lakásépítést múlhatatlanul és következetesen ki kell egészítenünk különféle társadalmi intézmények építésével. A politikai iroda helyes határozatott hozott arra, hogy különbizottság létesüljön, amely irányítaná és biztositaná azon tudományos elképzelés kidolgozását, mely a kommunizmusba való átmenet időszakában élő emberek életmódjának szemszögéből megítélve szükséges a lakásszínvonal távlati megoldására. Az emberek élete társadalmi formáinak kibontakoztatása nem nélkülözheti az embereknek a kommunizmus szellemében történő beható nevelését. Az ezzel a neveléssel szemben támasztott igények egyre nagyobbak lesznek annál inkább, minél teljesebb mértékben fogja társadalmunk a termelőerők fejlesztése alapján biztosítani a dolgozók sokoldalú szükségleteinek kielégítését. Az embereknek annak tudatára való megfontolt nevelése nélkül, hogy kötelességüknek tartsák a társadalom javára végzendő munkában való aktív részvételt, önként betartsák a szocialista együttélés alapvető szabályait, s harcoljanak a társadalmi rend megbontói ellen — aminek a szocialista építés folyamata szerves részét kell képeznie — el sem képzelhető a kommunista típusú vívmányok teljes mérvű érvényre juttatása. Erre egy időszerű példa alapján szeretnék rámutatni. A munkaidő további lerövidítésére gondolok. A Központi Bizottság leveléről folytatott vita arról tanúskodott, helyes volt, hogy a XI. pártkongresszus ezt a távlatot kitűzte és hogy megkezdjük konkrét feldolgozását. A munkanap, esetleg a munkahét lerövidítésével szorosän összefügg az így nyert idö felhasználásának kérdése. Mikojan elvtárs a XXI. kongresszuson idézte Marx arra vonatkozó szavait, hogy a kommunizmusban nem a munkaidő, hanem a szabadidő és annak felhasználása lesz a gazdagság mérröfoka. A munkaidő lerövidítése fontos lépés ebben az irányban. E szempontból az embereket már ma arra kell nevelnünk, hog.v szabadidejüket ne fecséreljék el semmittevéssel. Ellenkezőleg, hozzá fogunk járulni a társadalmi élet kibontakoztatásához és ahhoz, hogy a dolgozók több időt fordítsanak műveltségük és szakképzettségük elmélyítésére, aktívabban foglalkozzanak a kultúrával, a művészettel, társadalmi szórakozással, sporttal és testneveléssel. A munkaidő fokozatos lerövidítése, melyet el sem képzelhetünk az új technika fejlesztése és az emberek sókoldalú fejlődése nélkül, megteremti a feltételeket a szellemi és a testi munka közötti lényeges különbségek megszüntetésére. Ez az út vezet a kommunista ember neveléséhez, aki a munkában és a társadalmi életben látja léte természetes értelmét és ezért teljes természetességgel a társadalom szolgálatába állítja minden képességét. Csak az ilyen emberek társadalmában lehet maradéktalanul megvalósítani az összes javak szükségszerinti elosztásának kommunista elvét. Elvtársak! Ez az új viszony a munkával és a társadalommal szemben jóllehet még teljesen kezdeti, de ígéretes csírájának 1 kell tekintenünk a szocialista munkabrigádok mozgalmát, mely hazánkban a Szovjetunió dolgozóinak a XXI. kongreszszus előkészítésében megnyilvánuló kezdeményezése új kibontakozódása tükröződéseként indult. Meg kellene kezdenünk e brigádok első tapasztalatainak bizenyos elemzését és ezt a mozgalmat mindennemű gondoskodásban s támogatásban kellene részesítenünk. Nyilvánvaló előttünk az a távlat, hogy a szocialista társadalom fejlődésével egyidejűleg fokozatosan lépésről lépésre bővülni fog a társadalmi szervezetek tevékenységének területe is, melyek további, eddig az állam szervei által gyakorolt funkciókat fognak ellátni és a dolgozók széleskörű részvételét fogják érvényre juttatni. Ezzel kapcsolatosan különösen a szakszervezetekre gondolok. Ogy vélem, hogy a szakszervezetekben működő elvtársak még mindig nincsenek eléggé tudatában ennek a feladatnak, keveset gondolkoznak afelett, hogy e távlatok szemszögéből mi a szakszervezetek feladata és ebben az irányban kevés kezdeményezést mutatnak. Világos, a szakszervezetek fő feladata abban áll, hogy a dolgozókat a tervben foglalt feladatok teljesítésére mozgósítsák s abban, hogy a szakszervezetek a termelési, bérezési, valamint egyéb kérdések megoldása során aktív részvételre nyerjék meg a dolgozók tömegeit, és elsősorban ez értelemben legyenek a szocializmus, a kommunizmus iskolái. Szakszervezeteink e téren a legutóbbi időben jó eredményeket értek el. Meg kell azonban mondanunk, hogy a szakszervezetek tevékenységében az eddiginél sokkal nagyobb mértékű aktivitásra van szükség életünk más terén is — a kulturális, a nevelő munkában, az egészségügyi gondoskodás terén és számos más, társadalmi horderejű kérdés megoldásában. Például a szakszervezetek azon feladatára gondolok, hogy védelmezzék és biztosítsák a társadalmi tulajdont. A szakszervezeti tagok valahogyan nem igen akarnak ebbe beleavatkozni. Kérdem azonban, miért kell a társadalmi vagyon kisebb mérvű meglopása vagy károsítása esetében az embereket az ügyész és a bíróság elé idéztetnünk? A kollektíva teljes bizalmát élvező munkásokból és dolgozókbői álló elvtársi bíróságok e téren sokkal többet tehetnek. A szakszervezeteknek nem lehet közömbös, az emberek miként élnek, hogyan étkeznek az üzemben, mily mődon gondoskodnak egészségükről, pihenésükről, lakásukról, hogyan van biztosítva gyermekeik nevelése, milyen a dolgozó anyáknak nyújtott segítség, stb. Keveset tenne az, aki e kérdésekben csak a segítő társ szerepét, söt mi több, csupán a kritikus szerepét akarná betölteni. Határozottan helytelen, ha a szakszervezetek olyasmit bírálnak, amiért felelősséget kellene vállalniok. Az elvtársaknak ezt fontolóra kellene venniök és egyes esetekben saját kezükbe kell venniök bizonyos időre egyes társadalmi intézményeket, például az egészségügyi, s egyéb intézményeket, új javaslatokat kellene tenniük arra nézve, miként erősíthető társadalmi életünk, s e javaslatokat meg kellene valósítaniok. A szakszervezeteknek nagy szerepet kellene játszaniok a kulturális-népnevelési munka kibontakoztatásában. Erre már ma is nagy lehetőségük nyílik. Egyre nagyobb a társadalom szerepe az ifjúság nevelésében is. A társadalom a szocializmus további előrehaladásával párhuzamosan törvényszerűen mindinkább maga fog gondoskodni az ifjú nemzedék neveléséről és műveléséről. A társadalom I e gondoskodását természetesen nem érj telmezhetjük csupán az állam gondoskodásaként. Ezzel kapcsolatosan a széles; körű nyilvánosság által az iskoláknak nyújtott segítségre, valamint arra gondolunk, hogy. a társadalmi szervezetek és intézmények nagyobb befolyást gyakoroljanak iskoláinkra. Az egész világon egyedül álló a hazánkban széleskörűen megszervezett Szülők és Iskolabarátok Szövetsége. Segítségével az eddiginél sokkal nagyobb mértékben a széleskörű nyilvánosság ellenőrzése alá állíthatjuk például az iskolákat, így megszervezhetjük a nyilvánosság által az iskolának nyújtandó segítséget, ami következményeiben kétségkívül hozzájárulást jelent. E kérdésekkel teljes terjedelmükben iskoláink, ifjúságunk művelődése és nevelése kérdéseivel kapcsolatosan fogunk foglalkozni, fiz alkalomból rámutathatnánk Számos olyan kérdésre, ahol szinte felkínálkozik annak a lehetősége, hogy a társadalmi szervezetek vállaljanak '•gyes oly-in funkciókat, amelyeket eöoig az állam tölt be. Mindezekben a kérdésekben jelentős szerves részét kell látnunk annak a feladatnak, mely szerint a szocializmus építésének befejezésével egyidejűleg erőt kell gyűjtenünk a kommunizmusba való átmenethez. íme egyes kérdések, melyek eszembe jutottak azokkal a nagy távlatokkal kapcsolatosan, melyeket az SZKP XXI. kongresszusa mutatott nekünk. Nem gondolom, hogy mindezeket a kérdéseket most azonnal meg kel! oldanunk. Határozottan szükséges azonban, hogy ezeket a kérdéseket fokozatosan feldolgozzuk és alapvető feladatunkkal, a termelőerők fejlesztésének feladatával szoros összefüggésben meg is valósítsuk. ÜJ SZÖ 5 * 1959. március