Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-28 / 86. szám, szombat

Nagy Lajos: EGY KISFIÜT ETETNEK Gyuszi a korához képest kistermetű, vézna és sápadt gyerek. A szülei azt szeretnék, ha Gyuszi sokat enne, anynyit, hogy elkezdene rohamosan nőm és erősödni. Etetik tehát minden áron, azaz hogy etetnék, de Gyuszi nem eszik. Kínálják a szülei, kérlelik, könyörögnek neki, majd fenyegetik, néha meg is verik, de hiába. Gyuszinak nem kell az étel. A szülők erre kétségbeesnek, Gyuszi látja ezt és kegyetlen közöny nyel viseli a szülők kétségbeesését. A szülők Gyuszi esetében hárman vannak, apán, anyán kívül a nagyanya is, az apának az anyja, ő is a családdal él. ta a nagymama izgatottan. Te nem tudsz a gyerekekkel bánni. Az anya csupán ránézett a nagymamára és elhallgatta, amit hirtelen gondolt. — Gyere be, kisfiam! — fordult a nagymama Gyuszihoz. — Ne-em. Nqn megyek — nyöszörögte Gyuszi. Az apa megfogta a Gyuszi karját: — Gyere vissza az asztalhoz, fiacskám, mert megverlek. Ez már határozott beszéd volt. Erre nem is nyöszörgött Gyuszi, hanem dacosan kivágta: Valamikor, egészen pici korában, még evett Gyuszi, a szülei azonban erre már nem emlékeznek. Egyáltalán nem tudnának tehát arra a kérdésre felelni, hogy mikor és miért hagyta abba Gyuszi az evést. Gyuszi maga pedig semmiféle kérdésre nem tud felelni, már ami az evéssel, nemevéssel összefügg. Kérdezték már, faggatták már nemcsak a szülei, hanem idegenek is, de ö csak állt konokul a kérdező előtt, riadtan bámult rá, ráncolta kicsiny homlokát, azután gondokkal tehetetlenül küszködve sütötte le szemét. Orvosnál is jártak már Gyuszival Azt meg kell adni, hogy az orvos jó volt Gyuszihoz, mert nem kérdezett t öle semmit. Beszélt ugyan hozzá, kedvesen és jóakarattal, de kérdést csak a szülőkhöz intézett. Azután szigorú is volt az orvos, ele megint csak a szülőkhöz. Azt mondta, hogy tulajdonképpen őket kellene kezelésbe venni Mert nem tudnak bánni a gyerekkel. Gyuszi mintha mindent értett volna végtelen hálát érzett az orvos iránt. De azután az orvosra is gyanakodni kezdett, mert végeredményben az is etetni akarta őt, amikor így rendelkezett: — Sohasem szabad a gyermeket kínálni. Hagyni kell őt. Ha majd megéhezik és különösen ha látja, hogy nem tőrödnek vele, akkor majd szépen elkezd enni magától. <3, tehát az orvos bácsi is rosszal akar! Mert valamit kieszelt, aminek folytán neki mégis csak ennie kelI majd. Szörnyű! Az orvos azonban lehetetlent kívánt a szülőktől. Hogyan is tudhatnák azok elviselni, hogy a gyermekük ott, a szemük láttára, lassú éhhalállal pusztuljon el. Hogyan lehetne ezt szó nélkül, a segítés megkísérlése, a kétségbeesés kitörése nélkül tűrni! Gyuszit tehát etetik tovább. Tegnap éppen vasárnap volt s Gyusziéknál finom ebédet készítettek. Gyuszi apja egy órakor érkezett haza akkor nyomban asztalhoz ült a család A mama behozta a csirkelevest. Ahogy a tálat letette az asztalra, Gyuszi abban a pillanatban leugrott a székről és kiszaladt a szobából. Még a lakásból is ki akart szökni, az elő szobaajtóban érte utói a nagyanyja: — Gyere vissza, kisfiam. — Nem megyek! — kiáltotta Gyuszi. — Gyere vissza, édeském. Egyél egy kis leveskét. Ha a nagymama csak azt mondta volna, hogy „gyere vissza, kisfiam", akkor Gyuszi nem ment volna vissza. De mivel azt is mondta, hogy „egyél egy kis leveskét" és mivel nem úgy mondta, hogy „levest", hanem „leveskét", hát Gyuszi nemcsak hogy nemment vissza, hanem megragadta a kilincset és erősen belekapaszkodott. A nagymama megpróbálta Gyuszi kezét lefejteni a kilincsről, de nem tudta. A nagymama öreg és gyenge már, de meg nincs is szíve ahhoz, hogy a Gyuszi kezét erősen megrántsa. Megérkezett azonban a segítség: apa és anya. A felnőttek teljes létszámban állták körül Gyuszit. de — egyelőre az volt a szerencséje — egymás ellen fordultak: — Te csak menj be, Annus! — mond— Nem megyek! Az anya most bosszút akart állni a nagymamán, merthogy ő nem tud bánni a gyerekkel: — Nem ígérgetni kell neki, hanem húzz rá egy jókorát. A nagymama értette, hogy ez neki szól. Meg is felelt rG

f — Egyebet sem tudsz, csak verni szegénykét. Gyuszi mindezt hallgatta örömmel. Egyelőre biztonságban érezte magát, de azért fogta a kilincset. Az anya lángpiros lett az indulattól: — Engem is megvertek gyermekkoromban, Mégit itt vagyok. Nem, könyöröghetek órák hosszat egy ilyen haszontalan kölyöknek. — Ne vitatkozzatok egymással! — lépett közbe az apa. — Még csak a

z hiányzik, hogy ti is összevesszetek. Még csak az hiányzik — ez megragadta a Gyuszi figyelmét, meg is értette. Es most erósebben szorította a kilincset. Még az erek is kidagadták vékonyka nyakán. Az apa megragadta Gyuszit, a levegőbe emelte — mintha nem is fogta volna a kilincset — s vitte befelé. Gyuszi sírt, rugdálódzott, üvöltött. Az apa lenyomta egy székre: — Ha moccanni mersz, hát... majd meglátod! A leves ezalatt langyossá hűlt. Utálattal kanalazták, apa, anya, nagymama. Gyuszi csak ült, nem 'moccant, de a kanálhoz nem nyúlt. A nagymama sóhajtott egyet. Nem állta tovább: — Majd én megetetlek, lelkem. Egy kanál levest nyújtott a kisfiú felé. Az elfordította a fejét. — Egyél, drágám. Gyuszi hallgatott. A nagymama megismételte: — Egyél, szívecském. — Nem eszek! Az apa ránézett Gyuszira. És egyszerre úgy megsajnálta a sápadt, csontbőr gyereket, a vékony nyakával és apró kezével, hogy kirúgta maga alól a széket s ordítani kezdett. — Egyél, mert mindjárt összetöröm a csontjaidat! Gyuszi a kirobbanó haragtól, apjának jelegyenesedő nagy termetétől, vérbeboruló arcától s lobogó tekintetétől nagyon megijedt. Reszketve emelkedett le a székről s a nagyanyjához húzódott. Felkúszott annak ölébe, szorosan hozzásimult s így pislogott az apjára. A nagymama is megsajnálta Gyuszit: — Ne ordíts! — förmedt a fiára. — Idegbajossá teszed ezt a szegény csöppséget. Ügyis egészen hideg már ez a rohadt leves. Ez anyának szólt, aki a levest főzte. Es most Gyuszi fölé hajolt nagymama: — Majd eszik a Gyuszika húst; meg főzeléket. Gyuszi csak annyit vett tudomásul, hogy levest most már nem kell ennie. Megkönnyebbült. Halkan rebegte: — Húst, meg főzeléket. Az anya behozta a húst és a füzeié\ ket. ! — Nem eszek! — mondta Gyuszi, dühvel, elszántan, az első kínálásra. — A mama rontja el! '— jelentette ki nagy határozott sággál az anya. — Hallgass! — szólt rá az apa. De már hiába, mert a nagymama megsértődött: — Majd tőled tanulok • gyereket nevelni? — Az én gyerekeim mind olyanok voltak, mint a vasgyúrók. Ránézett a fiára, azaz az apára. Gyuszi csak tapadt tovább a nagyanyjához, átölelte annak a derekát és arcát is belerejtette a keblébe. Es nem evett sem húst, sem főzeléket. Iszonyodott az ételektől, úgy iszonyodott, mint ahogy az éhező vágyakozik rájuk. Gyötrő undor töltötte meg feiebúbjától a talpáig, s a gyomra, a szíve remegett. A felnőttek már nem kínálták, komor tekintettel hallgattak. Ők azért ettek gépiesen, megszokásból, ettek húst. főzeléket, süteményt és almát. Gyuszi, amikor úgy látta, hogy megmenekült, nyugodt érdeklődéssel nézegette az ételeket is, de csak úgy, mint a fákat, felhőket, virágokat. Ebéd után az anya le akarta fektetni Gyuszit. Azt megint elöntötte az izgalom, a védekezés kényszere. Most már semmit, de semmit nem akart, amit kívántak tőle. Végül is kitépte magát anyja kezei közül és bemenekült a másik szobába az ágy alá., A felnőttek, elfáradva a viharban, de meg mert úgysem tudták volna egymáshoz szólni, lefeküdtek, hogy majd alusznak félórát. Az apa sóhajtott, az anyának titokban kicsordult a könnye, a nagyanya arra gondolt, hogy jobb lenne már meghalni. Azután ebbe is belefáradtak és szépen elaludtak. Csend volt a kis lakásban. Hosszú csend, olyan hosszú, hogy Gyuszi egyszer csak előmászott az ágy alól Persze előbb csak a fejét dugta ki. Azután hason csúszva közeledett a karosszékhez, amelyiken az apja aludt: — Apuka! Apuka nem felelt. — Apuka, alszol? Apuka aludt. Ezt látni lehetett, a szája nyitva, az- arca sárgásfehér és szinte élettelen volt. Gyuszi fölemelkedve az ágyhoz sompolygott: — Anyuka! És te alszol, anyuka? Az anya sem felelt... Gyuszi nesztelen léptekkel lopakodott át a másik szóbába. A díványhoz óvakodott. Végighúzta tenyerét a nagymama hátán: — Alszol, nagymama? Semmi válasz. Gyuszi egy-két percig nézte a nagymamát, kissé csodálkozva is, majd elfordult, ráncba futott a homloka, töprengett. Tehetetlenül töprengett, sovány arcán az izgalom pírja ömlött el. Csak állt, maga elé bámult, szabadnak érezte magát és nem tudta, mit kezdjen szabadságával. Es akkor a nagy tanácstalanságban, mintha egy láthatatlan kéz, valamely vidám Dionizosz keze megfogta volna az ő kezét s nevetve vezette volna, hirtelen megindult és odasietett az ebédlószekrényhez. Útközben azért még hátratekintett a nagyanyjára. Emlékezés J. A. Komenskvra Március 28-án tisztelettel emlékezünk meg a nagy cseh pedagógusról, J. A. Komenskyról. Nevét és hagyatékát nemcsak hazánkban ismerik, hanem EuI rópa más országaiban is. Az iskolai nevelés szerinte csak akkor lesz eredi menyes, ha az iskolában kifogástalan a 'egyelem. Helyesen állapítja meg, hogy az iskola fegyelem nélkül olyan, mint „malom víz nélkül". Az iskolának a gyakorlati életre kell nevelnie a gyermekeket. A mai politechnikai nevelési rendszerünk úttörőjének tekinthetjük, aki már akkor nagyon fontosnak tartotta a kézimunka tanítását. Tanterveiben és tankönyveiben ezt részletesen fel is dolgozta. Nem utolsó sorban szükségesnek tartotta a szemléltetést, hogy amit csak lehet, érzékeltetni kell a tanulókkal — így ismerhetik csak meg reálisan a dolgokat, biztos tudást csak így lehet nyújtani. A tananyagot fel kell osztani kisebb egységekre, hónapokra, hetekre sőt órákra, ďe meghatározott rendszer szerint, hogy a tanulók áttekintést nyerjenek. Az általa javasolt didaktikai alapelveket úgyszólván ma is érvényesítjük iskoláinkban, mert még most is haladóak. Nagy érdeme van abban is. hogy az elsők között követeli az iskolákban az anyanyelvű oktatást. Itt is a saját élete, a gyakorlat vezette erre az álláspontra, mert ő is idegen nyelven végezte tanulmányait, s így meggyőződött arról, hogy mennyivel könnyebben lehetett volna az anyagot anyanyelvén elsajátítania. Szerinte nem képes az az ember tartós tudást szerezni idegen nyelven, aki anyanyelvét néni ismeri kellően. Nevelési rendszerünk ezen a téren megvalósította az o elveit, hiszen az itt élő más nemzetiségű dolgozók gyermekei anyanyelvükön tanulhatnak és például a magyar iskolák hálozáta állandóan bővül. Komenský tanítását mi magyar tanítók is a magunkénak valljuk. Hagyatéka még ma sem veszített értékéből, ennyi idő után is haladó maradt. Ez az őszinte tisztelet a pedagógusok részéről részben talán annak tulajdonítható, hogy a nagy pedagógus olyannyira szívén viselte az ember nevelési ügyét. Ilyen szellemben emlékezünk meg ebben az évben Is, a tanítónap alkalmával a nagtt tudósról, az általános oktatás úttörőjéről, akinek élete és munkássága a pedagógusok világító fáklyája. MOLNÁR JÁNOS, Apácaszakállas lllillllllllllllltllllllllllllllllillllilllllllllllllll llll IIIIMIIHIIIIIII IMI IMII MIMIUII Zalay Adrián rajzai A szekrényen ott állott a süteményes tál. Gyuszi levett róla egy darab rétest, megevett egy darabot, azután egy másikat, majd harmadikat. Jóllakott. Elégedetten felsóhajtott. A nagymama aludt. Gyuszi kisétált a szobából. A másik szobában apa és anya is aludtak. Gyuszi szépen visszamászott az ágy alá. Ő is lefeküdt, de nem aludt el, mert nem volt álmos. Semmit sem csinált, semmire sem gondolt, csak úgy kellemesen elszórakozott. Ez idén immár ötödször ünnepeljük a tanítók napját, amikor — mint az elmúlt években - a párt és a kormány képviselői fáradságos és felelősségteljes munkájukért ismét kitüntetésben részesítik a tanítókat és más iskolaügyi dolgozókat. Ez idén 50 kiváló tanító és 28 iskolai dolgozó az „Érdemes tanító" és az „Érdemes iskolaügyi dolgozó" megtisztelő cimben részesül. A kerületi nemzeti bizottságok a „Példás tanító" címmel a cseh kerületben 86, Szlovákiában pedig 62 tanítót tüntetnek ki. Ezenkívül a tanítók napja alkalmából országszerte ünnepi gyűléseket tartanak. Tanulók és szülők, a pionír- és CSISZ-szervezetek képviselői köszöntik tanítóinkat azért a sok fáradozásért és odaadásért, amelyet munkájuk során kifejtenek. A tanítók napján mi is szeretettei gondolunk a tanítókra, az ország minden egyes pedagógusára. NéI hány tanítót személyesen is felkerestünk, hogy elbeszélgessünk életükről, munkájukról. A Királyhelmeci Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Középiskolába vezetett első utunk, ahol Palágyi András, fizika és matematika szakos tanítóval beszélgettünk. - Mióta tanít, miért kapta a „Példás tanító" kitüntetést? - kérdeztük Palágyi Andrástól. — 1952. óta tanítok — mondotta. — A kitüntetés meglepett, s hogy miért kaptam, nehéz rá válaszolnom. Azon vagyok, hogy iskolánkból jól felkészült, sokoldalúan képzett emberek kerüljenek ki. De ezzel csak tanítói kötelességemnek teszek eleget. Nem tudom ez-e, amiért kitüntetésben részesítettek? Másoktól tudtam meg, hogy Palágyi András tanítói kötelességének teljesítésén kívül elsősorban a politechnikai nevelés terén elért kiváló eredményekért kapta a példás tanító kitüntetést. A királyhelmeci járásban a királyhelmeci iskolában a legjobb a politechnikai nevelés. Ezt a kerületi továbbképzőintézet ellenőrző szervei állapították meg. S hogy a kirá'lýhelmeci iskolában é téren-ilyen kiváló erecK mények vannak, abban Palágyi Andrásé a legnagyobb érdem. A politechnikai nevelés keretében Palágyi András vezeti a gépészeti és elektrotechnikai gyakorlatokat, ó fáradozik legtöbhet. hogy iskolájuk tanulói necsak megismerjék, de meg is szeressék az ipari munkát. Beszélgetésünkkor a 'politechnikai nevelésről ezeket mondta: — Nehezen kezdtük. Több mint egy évig gyűjtöttük a szükséges alkatrészeket. Az üzemektől hulladékanyagot, gépalkatrészeket, az állami gazdaságtól esztergapadot kaptunk. Lassan összegyűlt minden, amire' szükségünk volt. A' politechnikai ríevejés céljaira már jől felszerelt műhelyünk van. Ehhez az üzemek is hozzájárultak. Mi ezt úgy kívánjuk viszonozni hogy mind elméletileg, mind gyakorlatilag jól felkészült dolgozókat nevelünk az üzemek számára — Az ipari munka — különösen e lányoknál — néha nehezen megy. Van akinek furcsán áll a kezében a reszelő, a kalapács. Ezeket a tanulókat kezüket fogva kell megtanítani a szerszámkezelésre. Amikor aztán látják munkájuk eredményét, elkészítenek valamilyen munkaeszközt, nagy az öröm. A tanulók egyébként szeretik a fizikai munkát és szívesen veszik a politechnikai nevelést. Mindannyian tudják, a technika fejlődése követeli meg, hogy az iskolákból a fizikai munkához is értő emberek kerüljenek ki. A másik magyar nemzetiségű tanító, akit ez idén szintén a „Példás tanító" címmel tüntettek ki, ürge Pál. a Galántai Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Középiskola igazgatóhelyettese. Ül-gé Pál hosszú tanítói múlttal rendelkezik. A „Példás tanító" kitüntetést lelkiismeretes munkájáért, követésre méltó pedagógus-magatartásáért kapta. Azok közé a tanítók közé tartozik, akik a lehető legjobb viszonyban vannak kartársaikkal, diákjaikkal, akiket minden részről megbecsülés és szeretet övez, s akiknek szavait tettek követik. Ürge Pál lelkiismeretesen végzi tanítói teendőit. Ezenkívül részt vállai az iskolánkívüli munkából. 1953-tól például üzemi pártszervezetük elnöke. Mind az iskolai, mind a társadalmi munkában példát mutat. A fiatalok különösen szorgalmat és szerénységet tanulhatnak tőle. Az 57 éves tanító minden igyekezetével azon van, hogy iskolájukban a lehető legmagasabb színvonalra emeljék az oktató-nevelő munkát. Jelenleg a kilenc-, illetve a tizenkét éves általános iskolai oktatás bevezetése feltételeinek megteremtésén fáradoznak. Beszélgetésünkkor az új iskolai oktatásról ezeket mondta: — Nagyon helyes a párt és kormány azon intézkedése, hogy az alapfokú ismeretek elsajátításáért a diákok rövidesen 9, illetve 12 évet fognak iskolába járni. A meghosszabbított iskolai oktatást rohamos ütemben fejlődő szocialista építőmunkánk követeli meg. Az élet minden terén megnövekedtek a követelmények. Ezt a jövő emberei csak akkor tudják majd jól elvégezni, ha már az iskolában jó alapot, széleskörű ismereteket nyernek. A meghosszabbított iskolai oktatás tehát helyes. Ezt az intézkedést tanítóinknak, szülőknek és tanulóknak egyaránt örömmel kell venniök. A „Példás tanító" kitüntetés mind Palágyi Andrást, mind Ürge Pált további jó munkára készteti. S az^ elismerés és megbecsülés, amely pedagógusaink munkáját övezi, további jó munkára ösztönzi az ország minden egyes tanítóját. Ma, a tanítók napján a tanítók ismét megfogadják, hogy a legnagyobb pedagógus, Ján Amos Komenský nyomdokain haladva, az ő példamutatásával a fiatal generáció szocialista, materialista szellemben való nevelése érdekében a jövőben is mindent megtesznek.. Balázs Béla ÜJ SZÖ 7 * 195

y március 21.