Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-22 / 80. szám, vasárnap

Az EAK és Irak kapcsolatairól SS Kairó (ČTK) - Hruscsov elvtársnak az iraki kormányküldöttség tisz­Šp teletére adott fogadáson mondott beszéde nagy figyelmet keltett az EAK közvéleményében és sajtójában. Egyes megfigyelők, főként a ŕ3Í MEN ügynökség diplomáciai megfigyelője ezt "fordulatnak" minősíti a Szovjetunió és az EAK kapcsolataiban. E megfigyelők „teljesen fi­,=| gyeimen kívül hagyják azt a tényt, hogy a Szovjetunió és az EAK kap­H csolatai változatlanok maradnak, a mint azt Hruscsov elvtárs is leszö­3 gezte beszédében. tűzték ki az arab országok vezető té­nyezői figyelmének elterelését a kül­politikai kérdésekről, s arra kész­tetését, hogy v a belső viszályokra összpontosítsák erőiket. A megfigyelők megjegyzik, az im­perialista hatalmak oly fondorlatos üzemekhez folyamodtak, hogy bizo­nyos mértékben sikerült elérniök céljukat és kiélezni az ellentéteket a két fiatal arab köztarsaság között. Kairóban szintén megállapítják, hogy a nyugati imperialista propa­gandának bizonyos mértékben sike­rült aláásni az EAK politikáját, azaz a pozitív semlegesség. 9 be nem avatkozás és a bandungi elvek sze­rinti békés egymás mellett élés po­litikáját. Diplomáciai körökben rámu­tatnak arra, hogy az EAK sajtójának és hivatalos személyiségeinek az Ira­ki Köztársasággal szemben elfoglalt álláspontja korántsem felel meg a pozitív semlegesség politikájának. Noha a sajtó még mindig foly­tatja az irakellenes és kommunista­ellenes kampányt, Kairóban remé­nyüket fejezik ki, hogy a józan ész győzedelmeskedik és mindent meg­tesznek e viszály felszámolásáért, hogy az imperialistáknak ne legyen alkalmuk ezt saját érdekeikre ki­használni. Az egyszerű emberek az EAK-ban nem hittek és nem hisznek annak, hogy a Szovjetunió megváltoztathatja az arab országok irányában tanúsított baráti viszonyát. Még jő emlékez­nek arra, hogy éppen a Szovjetunió segítette Egyiptomot, Szíriát és Ira­kot függetlenségük megvédésében. Ezért nehezen viselik el az irak­ellenes és kommunistaellenes táma­dásokat és türelmetlenül várják az EAK és az Iraki Köztársaság kapcso­latainak gyors rendezését. A megfigyelők többsége egyetért abban, hogy a két arab ország kap­csalatainak kérdése nem értelmez­hető elszigetelten a legutóbbi közel­keleti eseményektől. Kairóban nagy figyelmet szentelnek annak a ténynek, hogy az EAK és az Iraki Köztársaság kapcsolataiban fennálló feszültség fokozódása és a féktelen antikommunista kampány időbeiileg összefüggnek az USA és az úgynevezett Bagdadi Tömb orszá­gai, — az Iraki Köztársasággal és az EAK-kal szomszédos Pakisztán, Tö­rökország és Irán közötti kétoldalú katonai egyezmények megkötésével. Diplomáciai körökben arra is rá­mutatnak, hogy a londoni egyezmény következtében Ciprus a NATO stra­tégiai támaszpontja marad és az im­perialista hatalmak tavaly innen indították el Libanon és Jordánia ellen intézett agressziójukat. E körök azt is tekintetbe veszik, hogy Britannia az arab félsziget déli részében megszilárdította imperia­lista pozícióit és végül az Egyesült Államok az EAK-kal szintén szom­szédos Líbiában is megerősítette ka­tonai támaszpontjait. így az imperialista uralom alól nemrég felszabadult Iraki Köztársa­ság és az EAK körül imperialista hatalmak katonai támaszpontjainak hálózata alakul ki. Az imperialista hatalmak az arab országok között mesterségesen szított viszályok se­gítségével és a „kommunista veszély­ről" csapott nagy zene-bonával mesz­szemenő terveket szőnek, melyeknek célja a gyarmati uralom helyreállí­tása ezekben az arab országokban. Az imperialista hatalmak feladatul A Nemzetközi Bank hajlandó kölcsönt adni az EAK-nak Kairó (ČTK) - A kairói lapok je­lentése szerint Kajszuni, az EAK gazdaságügyi minisztere kijelentet­te, hogy a Nemzetközi Helyreállí­tási és Fejlesztési Bank ama kész­ségét fejezte ki, hogy hajlandó pénzelni az EAK gazdasági terveit Kajszuni kijelentette, hogy Black­nek, a bank elnökének erre vonat­kozó levelét most vizsgálat tárgyá­vá tették és mielőbb válaszolnak rá. A Nemzetközi Helyreállítási és 'Fej­lesztési Bank székhelye Washington és az amerikai tőke van benne túl­súlyban. ň nyugati megfigyelők és a sa'tó az Eisenhower és MacmiSEan közötti ellentétekről Washington (ČTK) — A nyugati meg­figyelők és a sajtó az Eisenhower és Macmillan közötti tárgyalást egyértelmű­en a nyugati hatalmak előkészülete csúcspontjának minősíti a Kelet és a Nyu­gat közötti konferencia kérdésében és el­várja a két államférfitől, hogy sikerül nekik elsimítani mindazokat a nézetelté­réseket, amelyeket a nyugati szövetsége­sek soraiban a Németországgal kötendő békeszerződésre, valamint Berlin megszál­lási statútumának megszüntetésére tett szovjet javaslatok Idéztek elő. A News Chronicle pénteki számában rámutat, hogy a „négy fő partner <|USA, Anglia, Franciaország és NSZK) nézetei nagyon ritkán egyeznek meg ... Elsősor­ban a Nyugatnak tervvel kell rendelkez­nie ... Ha ez nem sikerül nekik, a kor­mányfői értekezlet újabb csődöt jelent." Hasonló nézetet vall a Populaire francia lap is. Felhívja a nyugati hatalmakat, alakítsanak „szilárd frontot... másként amint már a múltban többször megtör­tént — az oroszok újból kijátszák őket. Annak ellenére, hogy az Eisenhower és Macmillan közötti tárgyalások nagy titokban folynak, a nyugati tudósítók hí­reket közölnek, hog.v a két államférfi ál­láspontja több pontban eltér. így az Associated Press hírügynökség azt írja, Eisenhower nem ért egyet Macmillan azon nézetével, hogy a kormányfői érte­kezletet tartsák meg — tekintet nélkül arra, milyen eredményt hoz az előző külügyminiszteri konferencia. Sőt Macmil­lan állítólag ragaszkodik ahhoz — amint a Francé Presse jelenti — hogy a Nyu­gatnak a március 2-1 szovjet jegyzékre adandó válaszéban javasolják a kormány­fői értekezlet Időpontját és helyét. Macmillan állítólag azt kívánja Eisen­howertől — amint Jorden, a New York Times levelezője írja — hogy a nyugati nagyhatalmak vizsgálják felül Németor­szág egyesítése kérdésében elfoglalt ál­láspontjukat. Németországnak a „szabad választások" alapján való egyesítése most nem reális követelmény és jelenleg semmi reménye sincs a sikerre Macmillan ugyan­csak „új" statutum kidolgozását java­solja Nyugat-Berlin számára. A DPA washingtoni tudósítója szerint azonban az amerikaiak nézete e pontok­ban eltérő. Szerinte az USA elsősorban arra törekszik, hogy későbbre halassza a német békeszerződés aláírását s vál­tozatlanul akarja megőrizni a berlini helyzetet, vagyis a megszállási statútumot. Változások a szovjet kormányban Moszkva (ČTK) - A TASZSZ je­lentése szerint a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának Elnöksége A. Ko­szigint, a Szovjetunió Miniszterta­nácsa elnökének helyettesét a Szov­jetunió Állami Tervbizottságának el­nökévé nevezte ki, továbbá I. Kuz­mint a Szovjetunió miniszterévé, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett létesült Állami Tudományos és Gaz­dasági Tanács elnökévé nevezte ki s felmentette a Szovjetunió Állami Tervbizottsága elnökének és a Szov­jetunió Minisztertanácsa elnökhe­lyettesének tisztsége alól. A Kínai Népköz­társaság nemrég iparilag még a legelmaradottabb ázsiai országok közé tartozott, s ma már korszerű gépeket, műsze­reket gyárt. A ké­pünkön látha'ó szép autóbusz ;s a mérföldes lép­tekkel fejlődő kí­nai ipar terméke (Kitaj felvétele) Véset ért az FKP KB ülése A Francia Kommunista Párt XV kongresszusát 1959. má us 27—81. között tartják Párizs (CTK) - Március 20-án, pénteken Gennevilliers párizsi előváros­ban véget ért a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának kétna­pos ülése. J. Duclosnak. az FKP KB titkárának beszámolója alapján a Köz­ponti Bizottság jóváhagyta a községi választásokra és a párt legközelebbi feladataira vonatkozó határozatot. Egyetértését nyilvánította Raymond Guytnak, a politikai iroda tagjának beszámolójával az FKP küldöttségének részvételéről az SZKP XXI. kongresszusán. Egyidejűleg jóváhagyta a té­zisek javaslatát az FKP XV. kongresszusára, amelyet 1959. május 27. és 31-e között Ivry párizsi elővárosban tartanak meg. A kongresszusnak a következő programja lesz: 1. A munkás és köztár­sasági erők egységéért, a demokrácia elveinek megújulása érdekében. A. beszámolót Maurice Thorez, a FKP főtitkára tartja. 2. Az irányító szer­vek megválasztása. Jaaues Duclos beszámolója Párizs (CTK) - J. Duclos, a Fran­cia Kommunista Párt KB titkára a párt Központi Bizottságának plenáris ülésén beszámolót tartott a községi vá­lasztásokról és a párt feladatairól Hangsúlyozta, a választások megerő­sítették azt, hogy megváltozott a francia nép gondolkodása a parlamenti választások óta (1958 november), hogy a választásokban megnyilvánult a kommunista párt növekvő befolyása és megszilárdult a néptömegek bizal­ma a kommunisták iránt. Jacques Duclos értékelve Francia­ország'helyzetét a községi választá­sok előestéjén rámutatott, hogy a francia nép szembe került azon gaz­dasági és pénzügyi politika súlyos következményeivel, amelyeket a tő­kés monopóliumok kényszerltettek rá és amelyeket a „személyes hatalom kormánya" folytat. A kommunista párt hangsúlyozza, hogy ez a politika nemcsak a munkásosztály, hanem a MEGLEPETÉS PÄRIZSBAN A KÖZ­SÉGI VÁLASZTÁSOKON. (A Daily Worker karikatúrája) Bővül Csehszlovákia és Lengyelország árucsereforgalma Varsó (CTK) — Varsóban március 20-án befejeződött a csehszlovák­lengyel vegyes bizottság tárgyalása, melynek végén pótjegyzőkönyvet ír­tak alá az idei árucsereforgalmi és fizetési egyezménnyel kapcsolatban. A két ország árucsereforgalma az idén az eredeti tervhez viszonyítva további 10 százalékkal növekszik. Főként a gépek és gépiberendezések szállítása bővült, ezenkívül a vegy­szerek, mezőgazdasági élelmiszercik­kek és egyéb árucikkek csereforgal­A nyugatnémet kormány elutasítja a fegyverzet korlátozását Bonn (CTK) — A bonni kormány megbízottja a március 20-án tartott sajtóértekezleten kijelentette, hogy az Adenauer-kormány visszautasltja az amerikai csapatoknak az NSZK­ból való távozását feltételező javas­latokat. Boni negatív álláspontra helyezkedik a katonai csapatok és a fegyverzet korlátozott számával rendelkező övezet létesítésére vo­natkozó tervekkel szemben is. A bHgár komszomolisták vers?oyben Szófia (ČTK) - A szovjet ifjúság áltat kezdeményezett kommunista munka brigádjainak mozgalma a bol­gár ifjúság körében is nagy vissz­hangra talált. Szófia Dimitrov negye­dének ifjúsága elsőként csatlakozott e mozgalomhoz. Élmunkásbrigádokat alakított, melyek a termelési határ­idők lerövidítésére törekszenek. A Di­mitrov Vagongyár komszomolistái fel­ajánlották, hogy munkaidőn túl megja­vítanak és üzembe helyeznek egy kiselejtezett gözmozdonyt. parasztok és a városi középrétegek ellen is irányul. A kommunista párt szüntelen harca a kormány háborús politikája, a néptömegek elszegényl­tése és a reakciós politika ellen döntő tényező volt választási sikerében. Duclos elvtárs a továbbiakban ele­mezte a községi választások ered­ményeit és hangsúlyozta, hogy a kommunista párt sikere, valamint a demokratikus és köztársasági erők egységének elmélyítése a reakció el­leni harcban nagy politikai jelentősé­gű. Hivalatalos adatok szerint a Fran­cia Kommunista Párt jelöltjeire le­adott szavazatok az 1953-as évhez vi­szonyítva 300 ezerrel növekedtek. Duclos elvtárs leleplezte a belügy­minisztérium kísérleteit arra, hogy csökkentse a kommunista párt sike­rét és azt a benyomást keltse, hogy a múlt választásokhoz viszonyítva a leadott szavazatok százaléka csök­kent. A Francia Kommunista Párt — foly­tatta Duclos — nagy győzelmet aratott és megszilárdította helyzetét, mint Francia­ország első pártja. A választások ered­ménye túlszárnyalta a legderülátóbb vá­rakozásokat és megmutatta a személyes hatalom és a nép akarata közötti növek­vő ellentétet. Továbbá hangsúlyozta, hogy az „Unió az új köztársaságért" és a töb­bi kormánypárt, amelyek 1958 novembe­rében sok szavazatot kaptak, most vere­séget szenvedtek. Duclos elvtárs beszámolójának jelentős részét az FKP álláspontja, valamint a szocialisták és kommunisták akcióegysége problémája elemzésének szentelte. A kommunista párt feladataival össze­függésben kijelentette, hogy a néptöme­gek elégedetlensége a kormány politiká­jával megnyilvánult a községi választá­sokban és kezdete annak a szívós harc­nak, amelyet az akcióegységért kell megvívni. Ezután részletesen taglalta a kommunista párt helyi szervezeteinek fel­adatait, amelyeknek főképp az áprilisban sorra kerülő szenátusi választásokra kell felkészülniök. Duclos kiemelte, hogy va­lamennyi kommunistának fontos feladata harcolni a dolgozó tömegek érdekeiért. Rámutatott, hogy az utóbbi napokban mily széles méreteket ölt a dolgozók har­ca gazdasági követelményeik kielégíté­séért. E növekvő harc jellegzetes vonása a különféle szakszervezeti szövetségek akcióegysége. Duclos elvtárs beszéde végén felhívta a figyelmet arra, hogy feltétlenül fokozni kell a párt munkáját a tömegek körében, hogy a pártba új tagokat nyerjenek. A Francia Kommunista Párt KB plénumának határozata Párizs (ČTK) — A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága Jacques Duclos­nak, a Központi Bizottság titkárának be­számolója alapján határozatot hagyott jó­v| a községi választások eredményeiről és a párt legközelebbi feladatairól. Ezen új feltételek között a Központi Bizottság javasolja valamennyi pártszer­vezetnek és párttagnak, hogy tovább szilárdítsák a szocialista dolgozókkal va!ó szövetséget, szélesítsék ki az akcióegysé­get és biztosítsák valamennyi dolgozó és demokratikus erő egyesülését a követke­zőkre törekedve: 9 a városi és falusi dolgozók életlel­tételei ellen Irányuló dekrétumok eltör­lésére, 9 a bérek, jövedelmek és nyugdíjak általános emelésére, • a tömeges elbocsátások elleni harc s a munkanélküliek érdekelnek védelmére, a dolgozó parasztság, valamint a városi középrétegek törvényes követelményeinek támogatására, • a demokrácia felújítására, valamint a demokratikus szabadságjogok újbóli tisz­teletben tartására és az iskolaügy világi Jellegére, 9 az algérW béke megteremtésére tárgyalások útjain, • a német kérdés békés megoldására, valamint a berlini kérdés igazságos meg­oldására Franciaország ifjúsága és a bé­ke megőrzése érdekében. Sztrájkok Franoiaország-szerte Párizs (DPA) — Számos francia ipari központban csütörtökön sztráj­kok és tüntetések voltak, amelyek­kel a munkások és hivatalnokok béremelésért és munkafeltételeik megjavításáért harcolnak. Saint Nazaireben mintegy 15 ezeť munkás és hivatalnok, különféle iparvállalatok alkalmazottai a szak­szervezetek felhívására tüntetést szerveztek: „Töröljék el a népelle­nes törvényeket!", „Saint Nazaire A Szovjetunió már teljesítette első negyedévi húsfelvásáriási tervét Moszkva (CTK) — A Szovjetunió már teljesítette első negyedévi hús­felvásárlási tervét. Az idei felada­tok összehasonlíthatatlanul nagyob­bak voltak, viszont a gazdaságok kivétel nélkül sokkal több marhát hagynak meg tenyésztési célokra. Az OSZSZSZK, mely a Szovjetunió hústermelésének körülbelül felét szolgáltatja, az első negyedévben kétszer annyi húst adott, mint ta­valy ugyanilyenkor. Kazahsztán, a jövő legnagyobb szovjet húsellátója megháromszorozta beadásait. Ukraj­nában is felével több húst vásárol­tak fel, mint tavaly. dolgozói béremelést követelnek!", „Szüntessék be a létfenntartási költ-" ségek emelését", „Munkát akarunk!" jelszavak alatt. A szakszervezetek felhívására rö­vidtartamú sztrájkba lépett 12 ezer elzászi bányász, béremelést és a munkahét lerövidítését követelve. A Lyon melletti Berliet-automo­bilüzemek tízezer munkása március 19-én rövidtartamú sztrájkba lépett és 15 százalékos béremelést köve­telt. Nantesben tízezer hajógyári munkás nagygyűlésen és tüntetésen hirdette ki követeléseit. A VDK megkezdte a szocializmus kibontakozódé építését Hanoi (ČTK) — Ton Duc Hang, a Viet­nami Hazafias Front Nemzeti Bizottságá­nál* elnöke a bizottság bővített teljes ülé­sén kijelentette, hog.v 1958 második felé­ben rendkívül komoly és örömteljes ese­mény következett be a Vietnami Demo­kratikus Köztársaságban. A Köztársaság megkezdte a szocializmus kibontakoződó építését. A Vietnami Demokratikus Köztársaság tavaly rendkívül naqy rízstermést takarí­tott be, mintegy 3 és V2 millió tonnát, ami Dél-Vietnamhoz viszonyítva hektá­rontteínt kétszeres termés. HRUSCSOV, a Szovjetunió Miniszterta­rtácsának elnöke március 20-án fogadta Batocsir Dzsambaldodzsot, a Mongol Nép­köztársaság nagykövetét és elbeszélgetett vele. A Szudáni Köztársaság nagykövete is látogatást tett Nyikita Hruscsovnál. GROMIKO szovjet külügyminiszter pénte­ken délután fogadta Sz. Tuomijóját, aj ENSZ európai gazdasági bizottságának ügy­vezető titkárát és elbeszélgetett vele. (ČTK) AZ IRAK] KÖZTÁRSASÁG kormánya el­határozta, hogy 50 ezer dinárt fordít a moszull reakciós puccs következtében ká­rosult személyek megsegítésére. (ČTK) CSEHSZLOVÁK vegyszerkiállítás nyílt meg Moszkvában. A 350 kiállított tárgy fő részét szerves kémiai termékek képe­zik, melyeket Csehszlovákia a Szovjet­uniónak exportál. ČTK) A SZOVJETUNIÓ Legfelső Tanácsának küldöttsége M. A. Szuszlov vezetésév-1 csütörtökön ebéden vett részt, melyet a brit „Külföldi újságírók szövetsége" ren­dezett tiszteletére. Szuszlov az ebéden be­szédet mondott. (ČTK) A KOREAI FEGYVERSZÜNETI katonai bizottság élesen tiltakozott a Matador tí­pusú amerikai irányított rakéták Dél-Ko­reába történő szállítása ellen. (ČTK) | AZ ANGOL lapok jelentést közöltek az egyik kenyai koncentrációs táborban meg­halt 11 afrikai halálénak okaival kapcso­latban megejtett vizsgálat eredményeiről A hivatalok azt állították, hogy a foglyok „Ivóvízzel mérgeződtek meg". A vizsgáló­orvos azonban durva ütlegelés nyomait fedezte fel a holttesteken. (CTK) GHALEB BIN ALI ománi imám életében első ízben hagyta el imamátusának terü­letét és ellátogatott egyes arab országok­ba. A vezető arab politikusokkal az ománi nép szabadságharcának és az arab országok támogatásának kérdését akarja megtárgyal­ni. (CTK) / AZ IDÉN TÖBB mint 30 ezer szovjet turista a világ 45 országába látogat el. Legtöbben Csehszlovákiába, az NDK-ha, Bulgáriába, Magyarországba, Kínába és Finnországba mennek. Az idén első ízben rendeznek kirándulásokat Japánba, Ethlo­piába, Argentínába, Ghanába és Irakba. (ČTK) TUNISZ népe pénteken ünnepelte füg­getlenségének harmadik évfordulóját. Az uralkodó Neo Destur pán lapja felszólítja Tunisz népét: védje meg kivívott függet­lenségét és kényszerítse ki a Tuniszi Köz­társaság területén mai napig elhelyezett idegen csapatok távozását. (ČTK) J-T 7 3 * 10 5f, március 22.

Next

/
Thumbnails
Contents