Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)
1959-02-10 / 40. szám, kedd
Vildg proletárjai , egyesüljetek ! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. február 10. kedd 30 fillér XII. évfolyam, 40. szám Az építészetben az első negyedévnek dönts jelentősége van Évekig visszatérő hibája volt építészetünknek, hogy az első negyedévi lanyha tervteljesítés okozta elmaradásokat már nem tudta a nyár folyamán behozni, ősszel pedig az időjárás változatosságára, majd a fagyok hirtelen beálltára hivatkozva jelentős hiánnyal közeledett az év vége felé. Az éwégi hajrá pedig semmiképpen sem biztosíthatta az építészeti terv teljesítését. így volt ez egészen a múlt évig. Tavaly, 1958-ban teljesítette építészetünk első ízben évi tervét. Sőt, mi több, hazánkban 850 lakás készült el terven felül. Ha e siker okát keressük, számos tényezőre bukkanunk, amely ilyen vagy amolyan formában befolyásolta a tavalyi terv teljesítését. Egyrészt megjavult az építészeti gépek kihasználása, csökkent a műszakmulasztások száma, lendületesebb volt a szocialista munkaverseny. Nem célunk, hogy részletesen elemezzük azokat a tényezőket, amelyek folytán sikerült túlteljesíteni a múlt évi tervet. Egy dologra azonban szeretnénk rámutatni: sikeres volt az első negyedév tervteljesítése is. A nyári idénybe építészeti dolgozóink nem hiánnyal, hanem előnnyel indultak. Megmutatkozott, hogy az első negyedévi tervteljesítés az építészetben döntő hatással bír az egész évi terv teljesítésére. Az év második hónapjában vagyunk, az időjárás kedvez, igaz, a negyedév végéig már csak másfél hónap van hátra, de az előjelek azt mutatják, hogy az első negyedév terve hiánytalanul teljesíthető. Arról van csupán szó, hogy az adott lehetőségeket hogyan használják ki építészeti dolgozóink. Ebben az évben hazánkban 40137 lakást kell építeni. Ez 30 százalékkal több, mint amennyit tavaly építettünk. Az építészeti munkák terjedelme a tavalyival szemben 16,4 százalékkal, az épületanyagtermelés 13 százalékkal emelkedik. Ezek tehát a feladatok. A feladatok teljesítésére rendelkezésre álló lehetőségeket nem lehet ilyen röviden összefoglalni. Hiszen ahány építkezés, annyi formája a tartalékok feltárásának. Vegyük inkább a két alapvető tényezőt: a szocialista munkaversenyt és a munkaszervezést. Számos építővállalatunk dolgozói tudatára ébredtek annak, hogy az évi feladatok teljesítése szempontjából döntő jelentőségű az első negyedévi terv teljesítése. Ezért a szocialista munkaversenyt is arra irányították, hogy az első negyedévben az évi feladatnak lehetőleg nagy részét teljesítsék. Az építészeti munkák folyamatosságát akkor biztosítják az építkezéseken a legjobban, ha az évi tervnek kb. 20 százalékát teljesítik az első negyedévben. Számos építővállalatunkban ilyen értelmű kötelezettségvállalások születnek, s erre irányul a munkaverseny. A bratislavai Magasépítészeti Vállalat dolgozói felajánlották például, hogy az évi feladatok 21 százalékát az első negyedévben teljesítik. Itt kell megemlíteni, hogy az első negyedévi terv túlteljesítése a prémiumalap jelentős növekedésével jár. Az egyes vállalatok nagyobb összegeket kapnak prémiumalapjaikra, ha túlteljesítik az első negyedévi tervet. Már maga ez a tény is igen ösztönzően hat. A szocialista munkaverseny megszervezésénél azonban nem szabad megfeledkeznünk a munkatermelékenység növekedéséről sem. A munkatermelékenység növelésének kérdése az építészetben elsősorban a gépek kihasználásától és a munkaszervezéstől függ. A munkatermelékenység mai színvonalát 1965-ig a kétszeresére kell emelni építészetünkben. Ez igen nagy feladat és minél előbb kezdjük meg teljesítését, annál jobb. Az SZKP XXI. kongresszusának tiszteletére számos építővállalatunkban értékes felajánlásokat tettek a dolgozók a tervek túlteljesítésére. Mindezek a felajánlások hathatósan hozzásegítenek ahhoz, hogy az idei feladatok jelentős részét már az első negyedévben teljesíthessék építészeti dolgozóink. Maga a felajánlás azonban nem elég. Azt teljesíteni is kell. Itt az ideje törődni a felajánlások teljesítésének ellenőrzésével. Bizony ritka az az építkezés, amelyen ott találjuk a házat építő kollektíva felajánlását és mellette annak teljesítését. Egy prágai építkezés képe merül fel ezzel a gondolattal kapcsolatban. Ott, egy hatalmas táblán (a járókelők is láthatták) díszlett a felajánlás: minden emelet felépítésének dátuma az eredeti terv szerint, mellette a dolgozók által vállalt dátum. Amikor az épület 4-emeletes volt, már a négy első szám mellett ott volt egy-egy emelet befejezésének dátuma is. Igen jó példája ez a felajánlások teljesítése ellenőrzésének. Ha azt akarjuk, hogy dolgozóink ebben az évben a tervezett mennyiségű lakásba beköltözhessenek, törődni kell az első negyedév tervének teljesítésével is. A munkaszervezés kérdése szorosan összefügg a munkaversenynyel. Hiszen nem hozhat jó eredményeket semmilyen munkaverseny ott, ahol alapvető hibák vannak a munkaszervezésben. Erről tanúskodik egyik párkányi levelezőnk panasza is. A komáromi építővállalat építi a párkányi GTÄ számára az új épületeket, a műhelyeket és garázsokat. Az épitővállalat azonban mitsem törődik a harmonogram betartásával és nem képes befejezni az építkezést. Igaz, az év végéig még van idő, de a gépállomás dolgozói látják, hogy a határidőt nem tartják be. Ezért felajánlották, hogy az építővállalat rendelkezésére' bocsátanak gépkocsikat, gépeket a szállítás és a talajegyengetés meggyorsítására. A komáromi építővállalat azonban visszautasította ezt az ajánlatot és inkább 50 kilométernyi távolságról hozat egyes munkákra gépkocsikat. Ilyen munkával, az érdeklődés teljes hiányával azután természetesen nem teljesíthetők a feladatok. Igaza van Varga levelezőnek, aki megírja: „Hiányzik itt a munkaverseny, hiszen az öt évre tervezett építkezést még egy hónappal sem igyekeztek lerövidíteni, ilyen felajánlás ott bizony nem született." Állítsuk szembe ezzel a vállalat-* tal azokat az üzemeket, ahol éppen a szocialista munkaverseny segítségével teljesítik túl feladataikat. A kassai építkezési dolgozók külön műszakot is ledolgoztak, hogy még jobban teljesítsék tervüket; a žilinai építészeti dolgozók december 24-ig teljesítik évi tervüket és a tervezett 59 tehénistállón kívül még egy EFSZ gazdasági épületeit is felépítik. Az ilyen üzemek példája nyomán kell haladni minden építővállalatunk dolgozóinak, hogy sikeresen teljesíthessük első negyedévi tervünket, s ezzel megteremtsük a feltételeket az idei 40 127 lakás és számos üzem, valamint gazdasági épület felépítésére. A bystréi cementgyárban „a szocialista munkabrigád" i címért versenyeznek Á prešovi kerületben a bystréi cementgyár dolgozói az SZKP XXI. kongresszusának tárgyalásaitól és a kommunista országépítés nagyszerű programjától fellelkesülve példásan teljesítik új kötelezettségvállalásukat, mely szerint ez év első negyedének végéig további ezer tonna cementet gyártanak terven felül. A bystréi cementgyár dolgozói ez idén üzemük fennállásának ötödik, jubileumi évét kezdték meg, melynek folyamán 10 millió i mázsa cementet gyártanak. A feladatok sikeres teljesítése érdekében elhatározták, hogy megindítják a legjobb munkakollektívák versenyét „a szocialista munkabrigáď" megtisztelő cím elnyeréséért. Március l-ig előkészítenek minden feltételt a munkaverseny kibontakoztatására, a cementőrlő, -égető, valamint a karbantartási szakaszokon. Több acélt az iparnak Irányítsuk a munkaversenyt az anyagtakarékosságra és az acélgyártás növelésére H§ (ČTK) - A Kohóipari, Érc== bányaügyi és Gépipari Alkal=3 mazottak Szakszervezeti SzÖ= vétségé központi bizottságának 33 elnöksége felhívást tett közzé = az 1959-ben megvalósítandó szocialista munkaverseny kibontakoztatásáról. „A dolgozók kezdeményezésének kibontakoztatásával s a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére tett felajánlásokkal - áll többek között a felhívásban — 1958-ban valamennyi termelési ágazatunk jó eredményeket ért el. Az 1959-es évre csupán a gépipar termelési-gazdasági egységei több mint kétmilliárd korona értékkel növelték feladataikat. Kohászatunkban e feladatok teljesítése éS túlteljesítése azt jelenti, hogy az acéltermelés terén 1958-ban mutatkozó mennyiség-hiányt ki kell egyenlíteni, ez idén egyenletesen kell telAz SZKP XXI. kongresszfusa idején szállították el a žilinai Slcvcnaüzemből az első idei exportszállítmányt a Szovjetunióba. A textilgyár dolgozói a kongresszus tiszteletére felajánlást tettek, amely, szerint a 28 %-kal nagyobb exporttervet határidő előtt teljesítik. Képünk a női kabátszövetkikészítő-osztályon készült, ahol a havi tervet átlagosan 108 %-ra és a minőség tervét 100 %-ra teljesítik. F. Kocian (ČTK) íelv. iMiiHiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiimiiiMiijitmiiiiiiimiiiiiHitiiiiiiiiiillltiiiiiiiiiiiiiiiiiiii i Közfetn gazdálkodnak , jobban boldogulnak jesíteni és túlteljesíteni a tervet és a gépipari termelésben maximális mértékben takarékoskodni kell a fémekkel. Az említett szakszervezeti szövetségek mindkét központi bizottságának elnökségei értékelték a jelenlegi helyzetet és ezzel kapcsolatosan az alábbi reális lehetőségeket látják: 0 1959-ben egész népgazdaságunkban mind a termelésben, mind a fogyasztásban legalább százezer tonna fémanyagot kell megtakarítani, Az 1959. évi mennyiség-hiány, kiegyenlítése érdekében 80 ezer tonna acélt kell termelni, mégpedig a mennyiség túlnyomó részét ez év első felében. KI Az állami terven felül 1Q ezer tonna öntvényt kell előállítani a kívánt választékban. 0 Kohóiparunkban és öntödéinkben biztosítani kell terven felül százezer tonna fémhulladék beszolgáltatását. * * * Mi az indító oka ennek az országos felhívásnak? A dolgozóknak sohasem tapasztalt nagymérvű részvétele a múlt év folyamán a termelés irányításban és az 1959. évi tervek elékészítésében ugyanis odahatott, hogy a gépipari vállalatok javasolták az idei tervnek további két és félmilliárd koronával való emelését. Megmutatkozik azonban, hogy egyes esetekben nem tudnánk teljes mértékben a szükséges anyaggal fedezni az üzemek követelményeit. A szakszervezeti funkcionáriusok azonban - akik a jó gazdák szerepét töltik be munkahelyeiken — nem akarnak megbékélni azzal a gondolattal, hogy a dolgozók kezdeményezése ne váljék tettekké, és ezért a Kohóipari és Ércbányaügyi Minisztériummal, valamint a Nehézgépipari és Altalános Gépipari Minisztériummal megegyezve országos felhívást tesznek közzé. A hajdan büszke, ma omladozó várrom alatt terül el Torna, a szepsi járás legnépesebb községe. Nem is olyan régen itt voltak a legszegényebb földművesei a járásnak, A jó földet a Pallavicini őrgrófok bírták, a silányabbja maradt a gazdáknak. Jó termésnek számított a faluban, ha húzából holdanként elérték a kilenc métermázsás hozamot. Egy évvel ezelőtt a meglévő szövetkezetbe kettő kivételével beálltak az összes kis- és középgazdák. Az 585 hektár földet először művelték meg közösen. — Amióta bővült a szövetkezet, EFSZ jü'KHíWWjfr inúájáSurz f* KB Ujj •• 7 Gyumolcsozo a kongresszus eiőfti vita A tallósi szövetkezet tagjai a szövetkezetek IV. kongreszusa előtt megrendezett viták során mérlegelték az eddig elért gazdasági eredményeket. Meggyőződtek arról, hogy a prémiumrendszer meghonosítása helyes lépés volt. Ennek a lépésnek az eredménye a növénytermelésben és az állattenyésztésben egyaránt megmutatkozott. Különösen jó eredményeket értek el az állattenyésztésben. A szövetkezet elnöke például a kongresszus előtti viták során örömmel jelentette ki, hogy sertésállományuk ma már olyan nagy, hogy a beadási kötelezettség teljesítésén felül már nem okoz gondot 10 — 15 mázsa sertéshús terven felüli beadása. Kisebb hiba van a baromfitenyésztés körül. A vita során azonban ezen a téren is építő javaslatokat tettek. A tyúkállomány feltöltésével biztosítják, hogy a szövetkezet a kiszabott félmillió tojásbeadását hiánytalanul teljesíthesse. Az állattenyésztés egyéb ágazataiban a kitűzött feladatok teljesítésé nem okoz különösebb gondot, mivel a szövetkezetnek bőven van takarmánya, ami az állattenyésztési termelés emelésének elengedhetetlen feltétele. (sz) jobban megy-e a gazdálkodás? — tesszük fel a kérdést Juhász Ferenc volt középgazdának, az EFSZ könyvelőjének. — Ez évben fennállása óta először juttat az EFSZ 6 korona részesedést. A kertészetben, ahol 2 hektár korai zöldséget termelünk, 132 ezer korona forgalmat értünk el. 1,82 hektár szőlészetünk 120 ezer koronát hozott. A cukorrépából átlag 350 métermázsás, TAKARMÁNYRÉPÁBÓL 520 MÉTERMÄZSÄS HOZAMOT értünk el. A rossz időjárás ellenére sokkal magasabb terméseredményt értünk el, mint amikor egyénileg gazdálkodott a falu. 100 hektár mezőgazdasági földre 47 szarvasmarhánk van. Bevételünk 130 ezer koronával kevesebb volt, mint ahogy számítottuk. Pedig ezt is el tudtuk volna érni, ha jobban értünk a munkaszervezéshez, ha a tagság is a közöst tekintette volna a legfőbb jövedelmi forrásnak. Van tennivaló az állatállomány és a tejhozam fokozása terén is. A tornaiak a holnapra is gondolnak. A TARTALÉKALAPRA 60 EŽER KORONÄT HAGYTAK és így biztosították a téli időszakban, amikor a szövetkezet kevésbé tud pénzhez jutni, a munkaegységre az előleget. Január 1-től 50 korona családi pótlékot fizetnek; ezt úgy biztosították, hogy a jövedelem 4 százalékát meghagyták a szociális alapra. A forgalom 8 százaléka az oszthatatlan alapra, 1,5 százaléka a kultúraalapra maradt. - Kiültettünk 2600 gyümölcsfát, ami 2-3 éven belül már jövedelmezni fog. Megállapodást kötöttünk az állami haltenyésztő vállalattal, hogy a környékünkön lévő halastóban 2000 KACSÄT TENYÉSZTÜNK. Tyúkólat és Juhaklot építünk. A közös gazdálkodás kezdeti nehézségein már túlestünk. Nagyobb tapasztalatot szereztünk már a munkaszervezésben. Ez évben kiküszöböljük az elkövetett hibákat — mondja Molnár József, az EFSZ elnöke. Torna többé már nem a járás szegény községe. Vízvezeték, fürdőszobás új lakások épültek az utóbbi időben. Négyszer hetenként van mozielőadás. Ezt kiegészítik a CSISZ, a Csemadok gyakori kultúrelőadásai. A tornaiak szépérzékéről tanúskodik a község közepén nemrég létesített gyönyörű park is. M. S. • • • • • e o • A hektárhozamok növelésében jelentős segítséget nyújtanak tudományos intézeteink dolgozói. A Csehszlovák Mezőgazdasági Tudományos Akadémia Kutatóintézetében Olomoucban a termőföld minőségének megállapítására egy új módszert dolgoztak ki. A módszer olyan egyszerű, hogy kisebb bérendezéssel felszerelt GTA-k, vagy EFSZ-ek laboratóriufflbaíbaw is alkalmazni lehet, Képünkön a kutató- I intézet két dolgozóját láthatjuk ki- J sérleteik közben. F. Nesvadba íelv. (ČTK^