Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-06 / 36. szám, péntek

II Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusa O. Kuusinen elvtárs beszéde Küldött elvtársak! A szocializmus történetében most kezdődik «* a korszak, amikor a leggyorsabb ütemben bontakoznak ki a társadalmi rendünkben rejlő lehetőségek, s a szocialista termelési mód a legvilágosabban és a legmeggyőzőbben bebizonyítja óriási fölényét a tőkés rendszer fölött. Ebben a nagyszerű feladatban dicsőséges kommunista pártunké a szervező és vezető szerep. Hogy pártunk sikeresen betölthesse történelmi szerepét, a kongresszusnak helyesen ki kell tűznie a párt és a szovjet állam küszöbönálló legfontosabb feladatait, világosan meg keli jelölni a fő irányvonalat, amely megfelel az országos követelményeknek és a mai nemzetközi helyzetnek. Mi, a kongresszus küldöttei mély megelégedéssel hallgattuk Hruscsov elvtárs beszámolóját: lelkesít bennünket, hogy a XXI. kongresszus olyan politikai irányvonalat tűz a jelen elé, amely teljes mértékben megfelel a jelen történelmi szakasz követelményeinek, s a kommunista építőmunka olyan programját fogadja el, amely a leginkább lehetővé teszi pártunknak a sokmilliós dolgozó tömegek mozgósítását az előttünk álló nagyszerű feladatokra. A kommunista építőmunka nagyszabású programjának — amelyet N. Sz. Hruscsov elvtárs a tézisekben és a beszámolóban kijelölt — két olyan fontos, általános vonása van, amelyet szeretnék külön kiemelni. Az első ilyen vonás, amely napjainkban rendkívül fontos: az e programban kitűzött gazdasági feladatok azt az erőteljes törekvést tükrözik, hogy az országos arányú villamosítás és a gyors ütemben fejlődő új technika alapján elérjük a szocialista termelőerők hatalmas fellendülését. A hétéves terv második fontos vonása az, hogy ez a terv és a rákövetkező távlati terv felveti, körvonalazza és meg is oldja a történelmi feladatot: a teljes győzelem kivívását a szocialista termelés és a legfejlettebb tőkés országok termelése közötti nagy gazdasági versengésben. Hruscsov beszámolója szerint számíthatunk rá, hogy a Szovjetunió hétéves tervének teljesítése és a népi demokratikus országok gyors gazdasági fejlődése folytán a szocialista világrendszer már 1965-ben a világ ipari termelésének több mint a felét adja. A jelenkori kapitalizmus gazdasági nehézségei A két rendszer gazdasági versengésének nagy problémáját és annak távlatát; hogy a szocialista országok győztesen kerülnek ki ebből a versengésből, alaposan megtárgyaltuk a beszámolóban és a vitában. A kérdésnek csak egyik oldalát szeretném most röviden megvilágítani: a modern kapitalizmus gazdasági nehézségeit a velünk folytatott versenyben. Tudjuk, hogy a legújabb tudományos eredmények utat nyitottak a termelés hallatlan technikai fejlődésének. Ez világviszonylatban így van. Felvethetné tehát valaki a kérdést: az Egyesült Államok és a többi monopoltőkés ország éppúgy alkalmazhatja az új technikát, mint a szocialista országok. Nos, ha a dolgot elvonatkoztatjuk a társadalmi-gazdasági tényezőktől, ez a lehetőség csakugyan fennáll. Csakhogy éppen ezek a tényezők akadályozzák a technikai fejlődést a kapitalizmusban. Tudjuk, hogy a kapitalizmus, amely egyik pólusán a gazdagságot, a másikon a nyomort összpontosítja, régóta sikertelenül próbálja leküzdeni a túltermelés problémáját. A dolgozók fogyasztási színvonala alacsony, a kereslet szűk keretek között mozog, s ezekből a keretekből a legleleményesebb burzsoá üzletemberek sem tudnak kitörni. Ilyen körülmények között a technikai fejlődés rendszerint akadályozza a termelő kapacitások teljes kihasználását. Az Egyesült Államokban például tavaly augusztusban az egész ipar termelési kapacitását csak 70 százalékban, a vaskohászat termelési kapacitását 60 százalékban, a szerszámgépgyártásét pedig mindössze 25 százalékban használták ki. Mit mutatnak ezek az adatok? Azt, hogy a jelenkori kapitalizmusban aránylag gyenge az ösztönzés a legújabb termelési technika felhasználására. A kapitalista monopóliumok nem azért jöttek létre, hogy növeljék a termelést, hanem elsősorban a magas árak és a magas profit biztosítása céljából. Az új technika széleskörű bevezetése csak egyes üzemekben és egyes termelési ágakban lehetséges. A monopóliumokat a konkurrencia kényszeríti erre. Ámde a termelés széleskörű automatizálása megvalósíthatatlan a kapitalizmusban, mert növeli az árutermelést. Ugyanakkor növeli a munkanélküliséget is, úgyhogy elkerülhetetlenül tovább csökken a kereslet. Ez azt jelenti, hogy a kapitalista üzemek széleskörű automatizálása esetén az értékesítést lehetőségek úgy elolvadnak, mint a ket végén meggyújtott gyertya. Ilyenformán a kapitalizmus aránytalanul szűkebb teret enged az új technika gyors fejlődésének, mint a szocializmus. A szocialista termelés célja nem a profitszerzés. A szocializmusban a termelésnek az a célja, hogy a legteljesebben kielégítsék a társadalom valamennyi tagjának szükségleteit, s ennélfogva sohasem állhatnak elő olyan problémák, mint a munkanélküliség, a túltermelési válság, s az értékesítési piacok szűkülése a tömegek ki nem elégítő fogyasztása következtében. Ma kiváltképpen tarthatatlanná vált a burzsoá és revizionista-reformista „teoretikusok" bizonykodása arról, hogy a jelenkori kapitalizmus „válságmentes fejlődés" szakaszába lépett. Az állammonopolista kapitalizmus kialakulása valamelyest módosította ugyan a ciklikus válságok mechanizmusát, de egyáltalán nem mentette meg a kapitalizmust a válságoktól. A leglényegesebb változás ugyanis éppen az, hogy egyrészt mind sűrűbbek a gazdasági válságok, másrészt nem váltakoznak erőteljes fellendülésekkel, mint korábban. Közben egyre krőnikusabb a tömeges munkanélküliség. Az Egyesült Államokban szembetűnik, hogy a hivatalosan nyilvántartott teljes munkanélküliek száma minden újabb válságjellegű visszaesés idején az előzőhöz képest lényegesen emelkedik. 1949-ben 1351000-rel több munkanélküli volt, mint 1948-ban, 1954ben 1628 000-rel több, mint az előző évben, 1958. júliusában pedig 2 358 000-rel több az 1957. évi átlagnál. Egyszersmind az osztályellentétek is kiéleződnek a tőkés országokban. Ma már a burzsoá sajtó sem titkolhatja ezt. Azokban az országokban is fellángolt a munkásokban a harci kedv, ahol — imperialista viszonyok között — legjobbak a szociális körülmények. Szemléltető példaként hadd idézzem a Münchner Illustrierte című nyugatnémet burzsoá hetilap riportját a Ruhr-vidéki bányászok balratolódásáról. „A Ruhr-vidéken nyugtalanság honol — írja a lap tudósítója —, a Ruhr-vidéken növekszik a rettegés a Ruhr-vidéken veszedelmes szikra izzik: ha lángra lobban, robbanás lehet belőle. Döreje egész Németországban visszhangozna... A Ruhr-vidéki bányászok régebben sokkal jobban éltek, mint a többi nyugat-németországi munkás. Ma a bányászok vaj nélkül eszik a kenyeret — folytatja a cikkíró —, a vajat elvették tőlük." A gépek dübörgését túlharsogta kiáltásuk: „Fel kell emelni a vörös zászlót! Nemegyszer hallottam ilyen hangokat". Elvtársak! A Szovjetunió gazdasági sikerei korábban is jelentősen befolyásolták a nemzetközi helyzetet; erősítették a béke és ha-, ladás erőit. A hétéves terv teljesítésének, kiváltképpen erős kihatása lesz ebből a szempontból. • A szocialista tábor országainak gazdasági potenciálja hét év alatt annyira megnövekszik, hogy megtámadásuk nyilvánvalóan reménytelenné válik az imperialisták számára. Időközben a háború ellen küzdő népek családjához bizonyára újabb országok csatlakoznak, amelyek lerázzák az imperialista igát, úgy, hogy maguk szabhatják meg politikájukat. Magukban a tőkés országokban is megizmosodnak a béke erői. Ilyenformán, mint Hruscsov mondotta beszámolójában, meglesz a reális lehetőség, hogy kiküszöböljük a háborút, rnmt a nemzetközi kérdések megoldásának eszközét. Minden szovjetember úgy vélekedik, hogy ilyen jó ügyért érdemes derekasan megdolgozni! Természetesen, míg az imperializmus megmarad, komolyan fennáll a háború veszélye is. Ezért legyünk mindig éberek és még erőteljesebben harcoljunk a béke erősítéséért. Hétéves tervünk teljesítésével komoly támogatást nyújtunk minden békeharcosnak. A szocializmus gazdasági erejének növekedése feltételezhetően megszilárdítja majd a józanul gondolkodó burzsoá államférfiak helyzetét is, akik látják a jelenlegi agresszív nyugati politika veszélyeit és a két rendszer békés egymás mellett élésének hívei. Ä szocialista gazdaság felvirágzása erősíti a munkásmozgalom akcióegységét A szocialista gazdasági élet felvirágzása továbbá azért lesz nagy horderejű, mert erősíteni fogja a békeharcban a munkásmozgalom akcióegységét. Hazánk kommunista építőmunkájának sikerei sok szocialistát fognak észhez téríteni a nyugati országokban, úgyhogy ezek a szocialisták levetik majd az antikommunizmus szemellenzőjét. Minden ország kommunista pártja kitartóan és türelmesen iparkodni fog megteremteni az akcióegységet a szocialistákkal. Meggyőződésünk hogy végül is megtaláljuk a közös nyelvet. Természetesen az igazi szocialistákra gondolok, nem pedig azokra a kocapolitikusokra, akiknek a „szocializmusa" a kommunistagyalázásban merül ki. Mi köze például a békéhez és a szocializmushoz egy olyan „szocialistának", amilyen Spaak, ez a hivatásos belga antikommunista? Ez az úr, mint tudjuk, magas tisztet tölt be az agresszív Atlanti Tömbben. Pontosan úgy gondolkodik és hangoskodik a NATO-ban, mint a vezető amerikai és a volt hitlerista tábornokok. Nem is csodálkozunk rajta, hiszen Spaak úrnak régóta nincs már semmi köze a munkásokhoz és a parasztokhoz; évek óta az imperialista vezetőkkel, tábornokokkal és reakciós szenátorokkal cimborál. Nyilván tőlük veszi eszméit ez a „szocialista". Nemhiába tartja az angol közmondás: „Aki kutyával fekszik le aludni, könnyen bolhát kaphat". (Derültség, taps). "Ä Szovjetunió erejének növekedése segíti a felszabadulásukért küzdő népeket A hétéves tervnek nemcsak abban van a nemzetközi jelentősége, hogy hozzájárul a béke diadaléhoz, A terv teljesítése kétségtelenül segíteni fogja a gyarmati és gyengén fejlett országok népeinek a szabadságért, a gazdasági, a szociális és a kulturális haladásért vívott harcát is. Ismeretes ugyanis, hogy a gyarmati rendszernek nemcsak katonai és politikai, hanem gazdasági alapja is volt. Ez az alap pedig abból adódott, hogy a legfejlettebb kapitalista hatalmak erőszakkal monopolizálták az ipari termékek gyártását és szállítását. A szocialista országok gazdasági életének sikeres fejlődése, továbbá a gyarmati iga alól felszabadult, gyengén fejlett országok ipari erősödése gyökeresen megváltoztatja azt az eleve igazságtalan nemzetközi „munkamegosztást", amely lehetővé tette a kapitalista monopóliumoknak, hogy kizsákmányolják az egész világot. Az elnyomott népek nemzeti felszabadító harca nem szűnik meg mindaddig, amíg az utolsó gyarmati nép is nem rázta le magáról az imperializmus láncait. ítéljék meg önök: a nemzeti felszabadító harc nemrégen még főleg az ázsiai országokra szorítkozott, azután átterjedt Afrikára is. Ezen a kontinensen hamarosan nem lesz olyan hely, ahol a nép ne harcolna szabadságáért. Algéria népe a véráldozatok ellenére is hősiesen küzd a gyarmatosítók ellen. Belga-Kongóban is magasra lendült a felszabadító harc zászlaja, bár az imperialisták nemrégen még „az ígéret földjének" tartották ezt a gyarmatot. A latin-amerikai országokban is terjed a nemzeti-felszabadító mozgalom. Legfrissebb példa a kubai népi felkelés győzelme, amely a szó szoros értelmében az Amerikai Egyesült Államok orra előtt következett be. E cukorgyártásáról híres sziget szabadságszerető, bátor népe arra kényszerítette a mohó és édesszájú amerikaiakat, hogy lenyeljék a keserű pirulát. (Élénkség a teremben. Taps.) Az imperialisták fegyveres erővel szeretnék megállítani az elnyomott népek nemzeti-felszabadító mozgalmát, ez azonban a jelenlegi viszonyok között lehetetlen. Mint ismeretes, a Szovjetunió tekintélye már többször arra kényszerítette az imperialistákat, hogy lemondjanak a kis nemzetek szabadsága elleni merényletekről. Ezt több olyan esetben is sikerült elérni, amikor az imperialisták már hadműveleteket folytattak. Talán nem a mi békeharcunk kényszerítette őket arra, hogy véget vessenek a koreai háborúnak? De bizony, az kényszerítette! Talán nem vívtuk ki a hosszú évekig tartó vietnami háború megszüntetését? De bizony, kivívtuk! Talán nem a Szovjetunió, a népi Kína és a szocialista tábor többi országa bírta rá együttesen Angliát és Franciaországot, hogy mondjanak le az Egyiptom ellen kirobbantott háború folytatásáról? De igen! Kétségtelen, hogy a felsorolt példák mind a Szovjetunió és a szocialista tábor nemzetközi tekintélyének hatalmas arányú növekedését bizonyítják. A szovjet állam nemzetközi tekintélyének növekedéséhez minden szovjet munkás, kolhozparaszt és szellemi dolgozó hozzájárult. Éppen ezért, az egyszerű szovjet ember, aki munkáját, tudását és erejét becsületesen és önfeláldozóan a társadalom felvirágoztatására és a kommunizmus közelebbhozására fordítja, joggal gondolja, hogy munkája aktív hatással van a nemzetközi eseményekre és az emberiség sorsának alakulására. (Taps.) Erre minden szovjet dolgozónak gondolnia kell. A propaganda területén és a közoktatásban dolgozók kötelessége, hogy ezt jól megmagyarázzák minden szovjet embernek. Nemcsak mi élünk jobban, hanem barátaink is A fiatal ázsiai és afrikai államoknak a Szovjetunió és a többi szocialista ország nemcsak önzetlen, hanem jómódú barátja is. (Élénkség a teremben.) Igaz, a szocializmus történetében volt olyan időszak, amikor a Szovjetunió minden jószándéka ellenére egyszerűen nem tudott mit megosztani másokkal. Ma már elmúltak azok az idők. De azzal, hogy meggazdagodtunk, nem lettünk zsugoriak, ami pedig gyakran megtörténik az életben. (Élénkség a teremben.) Hét év múlva még gazdagabb leszünk. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak mi élünk majd jobban, hanem barátaink is. A szocializmus sorsa általában szorosan öszszefügg az imperializmus jármában sínylődő valamennyi nép sorsával, elsősorban azokéval, amelyek hősi harcot vívnak a gyarmatosítók ellen. Már a szocializmus léte is kedvezően hat a nemzeti-felszabadító mozgalom fejlődésére. A szocialista országok példája megmutatja az elnyomott népneknek: saját erejükből is leküzdhetik az évszázados elmaradottságot, s megvalósíthatják a gyors és sokoldalú fejlődést. . Ezenkívül a szocializmus sikerei olyan helyzetet teremtenek a világban, amelyben a t imperialisták már nem vihetik végbe gaztetteiket könnyen és büntetlenül. Elvi harc a revizionizmus és mindenfajta opportunizmus ellen Küldött elvtársak! Engedjék meg, hogy még egyszer visszatérjek pártunk fő irányvonalának kérdésére. Ha figyelmesen tanulmányozzuk azokat a feladatokat, amelyeket Hruscsov elvtárs tézisei és beszámolója tűztek ki, akkor egész sor fontos sajátosságot veszünk észre. Először is, a feladatok közvetlenül a szovjet nép mindennapi életének gyakorlati szükségleteiből erednek. Ez rendkívül fontos sajátosság, mert csak az ilyen feladatok és jelszavak mozgósíthatnak milliókat. Másodszor, e feladatok teljesítése komoly hatással vah a nemzetközi események alakulására is. Továbbá, a legközelebbi feladatok megoldását célzó terveink egyúttal a távoli jövőre irányulnak.' A mi terveink jövőbelátóak, alkalmasak a legközelebbi időszak céljainak megvalósítására, s ugyanakkor előkészítik a következő szakaszba való átmenetet is. Hruscsov elvtárs beszámolójában hangsúlyozta, hogy a hétéves terv teljesítése döntő, de nem az utolsó szakasz lesz a szocializmus és a kapitalizmus gazdasági versenyében és a kommunizmus építésében. A hétéves terv és a távlati tervek politikailag soklépcsős rakétának számítanak. Olyan rakétának, amely teljes biztonsággal emeli fel hazánkat a kommunizmus pályájára! (Taps.) Pártunk fő irányvonala a marxizmus-leninizmus gránitszilárd alapjain nyugszik, s következetes elvi harcot feltételez a revizionizmus és mindenfajta opportunizmus ellen. Nem véletlen, hogy az utóbbi években ideológiai munkánkban jelentős helyet foglalt el a revizionizmus jugoszláv válfajának bírálata. A jugoszláv revizionizmus a jelenlegi helyzetben különösn ártalmas. Hruscsov elvtárs kongresszusi beszámolója nagyszerűen példázza azt az elvi harcot, amelyet a marxizmus-leninizmus tisztaságáért s a revizionisták mesterkedéséi ellen folytatunk. - ^ Pártunk £ó irányvonala ugyanakkor megköveteli, hogy a lenini elméletet következetesen megvédjük a dogmatizmustól. _ Erről Nyikita Szergejevics Hruscsov beszámolójában röviden, de velősen emlékezett meg. Nem kétséges, hogy a társadalomtudományok területén a propaganda-, a tudományos és az oktató munkánkai? néhol még gátolja a dogmatizmus. A terméketlen dogmatizmus résiben abból adódik, hogy egyesek nem akarnak önállóan gondolkodni és kutatni a valóság új tényeit. A lusta gondolkodás — az a pehelypárna, amelyen a dogmatizmus kedvére heverész. (Élénkség.) Akik ebben a betegségben szenvednek, mennél gyorsabban szabaduljanak meg tőle, s értsék meg végre, hogy ez a párt akarata. A párt fő irányvonala megköveteli az elmélet és a gyakorlat alkotó fejlesztését, az új, bátor keresését. Molotov, ez az álteoretikus képtelen volt megérteni ezt a lenini tételt. Emlékszem, hogy a Központi Bizottság egyik plénumán Molotov, aki önállóan még egyetlen elméleti kiscsibét sem keltett ki, (Derültség a teremben) az „elméleti lazaságot" vetette a többi elvtárs szemére. Hruscsov elvtárs viszont már az SZKP XX. kongresszusán példát mutatott, hogyan kell a marxista-leninista elméletet alkotóan tovább fejleszteni és a konkrét helyzet sajátosságainak megfelelően alkalmazni. Hruscsov elvtárs jelenlegi beszámolója a XXI. kongresszuson elméletünket számos ragyogó gondolattal és új tétellel gazdagította. Gondoljunk például beszámolójának arra a részére, amely a szocializmus.hazánkban kivívott végleges győzelméről szól; vagy az állam elhalásáról, a szocialista tulajdon két formájának közeledéséről és összeolvadásáról, a kommunista nevelésről szóló részekre vagy a beszámoló egyéb elméleti tételeire. Ezeket az elmélet és gyakorlat szempontjából nagy fontosságú kérdéseket a beszámoló mélyrehatóan és világosan elemezte. Elvtársak, önök tudják, hogy pártunknak már régen szüksége van egy új programra, mert az évekkel ezelőtt összeállított régi program már nem felel meg napjaink követelményeinek. Az új program tervezetét pártunk soron következő kongresszusáig elő kell készíteni. Az új program elkészítése reális feladat, amelynek megvan a megfelelő eszmei és politikai alapja. V. I. Lenin a GOELRO-tervet. hazánk villamosításának első tervét, annak idején második pártprogramnak nevezte. Most még több joggal tehetjük a pártprogram alapjává gazdasági építőmunkánk hétéves tervét és az ezt követő távlati tervet. Ogy gondolom, hogy a pártprogram akkor lesz jó, ha a Központi Bizottság a tervezetet N. Sz. Hruscsov elvtárs kongresszusi beszámolójának fő tételei alapján állítja össze. (Taps.) Hazánk életének minden új szakasza új fel(Folytátás a 4. oldalon) ÜJ SZŐ 3 * 1959. február 4. *