Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-28 / 58. szám, szombat

Miért kurta a fürj farka (Kazah népmese). A MAGAS FŰBEN fürjet fogott a ró­ka. Megfogta, s azt mondta neki: — Fürjecském, k dveském, nevettess »"«!J egyszer, akkor nem bántlnk! Megörült a szegrn.v fürj, s azt telelte: — Hadd szabaduljak ki előbb a fo­gad közül, róka-ángyika. majd aztán tel­jesítem a kívánságodat. Eleresztette hát a róka a fürjet. A fürj egy faluba vezette. Az egyik rozzant jur­ta előtt öregasszony fejte a tphenet, mellette egy öregetnbfcr vastag botot fa­ragott. Rátelepedett a fürj az öregasszony fe­jére. Az ember meglátta a madarat, s rá­kiáltott az asszonyra! — Ne mozdulj, an.vőka! Hadd ütöm agyon azt a fürjet' Fölkapta a vastag botot, s rizuhintott vele az» öregasszony tejére. Az, szegény, menten kilehelte a lelkét, a sajtár föl­borult, kiömlött a tej az utolsó csöpplg. Nevetett a róka, majd megszakadt. Az­tán arra kérte a fürjet, ijesztené meg. — Szívesen — állott rá a fürj. — Csukd be a szemed és Indulj utánam. Csak akkor nyisd ki, ha azt kiáltom: ha! ha! — J61 vau — mondta a rőka, azzal becsukta a szemét. im?m Tv^estefá —-Jó kifogás A fürj egy nomád karaván közelébe vezette a rókát. A karaván feje léptetett az élen, kar­ján a vadászsólyma, nyomában a kutyái. — HÍ>1 Ha! — adott jelet a fürj. A róka kinyitotta a szemét, meglátta a kutyákat meg a vadászsólymot, kapta magát, s inalt, ahogy csak * lába birta A kutyák meg utána. Szerencséje volt a rókának, talált útjában egy ürgelyu­kat, a bokor alól meg fölugrott egy nyúl A róka besurrant az ürgelyukba, a kutyák meg a nyulat vették üldözőbe, így vitte el épen az irháját. Kifújta magát a rőka, aztán elődugta az orrát a lyukból. Odaröppent a fürj. Kérdi a rókától: — Elégedett vagy-e szolgálataimmal, róka-ángyika? Siránkozik a róka: — Fürjecském, kedveském! Nem hal­lom ám a szavadat, megsüketültem a nagy Ijedségtől! Gyere, telepedj az or­romra, kiáltsd a fülembe! Rászállt a fürj az orrára. Több se kel­lett a rókának, foga közé kapta. Látta a szegény fürj, hogy végórája közeledik, azt kiáltotta: — Várj még egy cseppet, róka-án­gyika! Teljesítsd utolsó kívánságomat! Csak azt mondd meg, hogy hívták az állatok ükapját! — Mangitnak! — felelte a róka. Hanem amint szóra nyitotta a száját, az agyafúrt fürj kitépte magát a fogai közül A róka utánakapott, de már csak a farkát tudta leharapni. Azóta kurta a fürj farka. OTTHONI vagy iskolai szórakozásokon, táncos összejöveteleken, és egyéb mulat­ságokon kedvesebbé teszi a hangulatot, ha a villanj-égők fényét rájuk húzott díszes, színes lampionok tompítják. Sima henger, hasáb, . vagy kúp alakú lam­pion t rajzlapból szab­hatsz ki. ilyeneket látsz a2 alsó kis raj­zokon. összeragasztás előtt színes tussal fesd ki, ragasztás után olajjal kend be papírjukat. Az igazi lampionok testi azonban har­monlkés; ha eléggé ügyes vagy hozzá. )! Jfl »JJ>jL inkább ilyeneket ké- ifeaj VJ^ ' szíts Anvaguk áttet­ző szlr.es papír, de olajozással áttetszővé stt, díszesre festett rajzlap is megfelel, izabi ki 4 db 15X42 cm-es csikót (pél­iául két negyedíves rajzlapot hosszában 'ági ketté) és hajtogasd 1,5 cm széles síkokból álló harmonikává. Szúrd át a armonikás hasáb két végét, válaszd szét négy darabot két párrá s mindegyik )ár egyik végébe cérnát tűzve, nyisd szét .-alakúra. , , Vágj most ki két 16x16 cm-es karton négyzetet, egyikük közepén vágj 8 cm átmérőjű lyukat., majd ragaszd ' hozzá előbb az egyik, majd a ma­sík L-alakú harmoni­ka talpát. A találko­zási pontoknál ts fűzd át a már előre átszúrt helyeket cér­nával, majd az így összevarrt harmoni­kára ragaszd rá a másik négyzetet is. ellő hosszúra kihúzva, ragaszd le a ki­gft cérnavégeket, s drótozd a lampiont villanylámpára, vigyázva, nehogy » papír il közel kerüljön a forró égőhöz. F. L. DOMBOLDALRA, hegy tövére dunnát borít még a hó, patakparti rétek hátán hópihe a takaró. Szundikál a pitypangvirág, álmodik a rozmaring — (le égi/ reggel csengő csendül: Csingilingi, csingilingi ÉBREDJETEK — szól a csengő, tavasz lesz már. virágos. Fagyapóka elköltözött azért vagyok vidám most, füf yent s, cinke örömödben te is vígat, hangosat, szellők szárnya esőt hoz majd hóolvasztót, langyosat. TÓ VIZÉRE aranyszínű sugárfátylat küld a nap, kipróbálják sípjaikat mirtd a kicsi madarak. Füzfabarka megkérdi a hullámfodros pataktól: Ogy-e szép az ezüsthajam? Most kaptam a tavasztól. ÉBREDJETEK — szól a csengő egy kis fehér hóvirág — ébredjetek rügyek, ágak, kankalinok, ibolyák. Fagyapóka elköltözött csingilingi, nóta szól, én hirdetem most a tavaszt a márciusi hó alól. 3 C é 1. Tói h Éva, Kisdobra. 2. Kajtor Pál, ély. 3 Morva Pál, Bátorkeszi. 4. Kulcsár ina. Kulcsod. 5 Nagy Ilonka. Múlyad. Mátyus Valéria, Naszvad. 7. Végh László, csckló 8 Galamb Barnabás, Rimaszom­t. 9 Szekeres Imre. Kürt. 10. Vámos iszló, Janók. 6 12 8 14 16 22 ÍÖ Č0 $0 6o Sö 50 — JUJ. DE HIDEG A VlZ, AZT AKAROD. I NYUKÁM, HOGY NÁTHÁS LEGYEK? j 1. Töltsétek ki a fenti kockákat 1—24-ig terjedő számokkal úgy, hogy valamennyi oszlop végösszege 50 legyen. (Minden kockába más számot kell írni.) (Beküldte: Tomory László Bély) 2. EGY KiS FÖLDRAJZ: t Válaszoljatok az alábbi négy kérdésünk­re: Hol fekszik a Déli-sark? Hány kis köztársasáp van Közép-Amerika terüle­tén? Mit nevezünk Óceániának és hány részből áll? Melyek Afrika független orszáqai? MÜLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE: 1. így lehet há­rom egyforma alakú és nagyságú mezőre felosztani a mellé­kelt területet. 2. Az apa keresete 1600 korona. 3. Nyelvtani rejtvényünkből most jól vizsqéztHtok Akadtak olyanok, akik még húsznál is több olyan szót küldtek be, ame­lyekben egyetlen ékezet megváltoztatja a szavak értelmét. HÉTFŐ " A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 10.40: Hangverseny. 11.00: Sme­l tana diákéveiből. 11.30: Fúvószene. 12.15: [Népi táncok. 12.30: Hirek. 12.50: Operett­: zene. 13.30: Bolgár népdalok. 14.00: Sme­: tana kórusok. 15.05: Zenei műsor. 18.00: f Hírek. 16.10: Esztrádzene. 17.30: Szórekoz­: tató zene. 18.00: Halló, Itt Moszkva beszél. : 18.30: Fúvószene. 19.00: Hangos újság. : 20.00: Esztrédmüsor. 21.00: Kerinoők. 22.00. J Hírek. 22.20: Kamarazene. 22.50: Versek. [ 23.00: Tánczene. 23.00: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Balettzene. 11.00: ; Lányok — asszonyok. 11.30: Szórakoztató ; zene. 12.30: Hirek. 13.00: Nyitányok. 13.30: t Szimfonikus zene. 15.05: Szólisták műsora, f 15.30: Operaismertetés. 16.00: Hírek. 16.10: I Táncdalok. 17.00: Szimfonikus zene. 17.30: i Szórakoztató dalok. 18.00: Orvosi tanács­! adó. 18.20: KIvánsághangverseny. 19.00 | Hangos újság. 19.35: Kórusok. 20.00: Rá­: dióiáték. 22.00: Hírek. 22.10: Dalok a párt­; ról. 22.40: Tarka műsor. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Hangverseny. 9.00: Riportmüsor. 915: Nelson Eddy énekel. ; 9.45: Lányok, asszonyok. 10.00: Hírek. 10.30: : Legnagyobb sikereim. 12.00: Hírek. 1210: Magyar nóták. 13.15: Zenés kalendárium. 14.1.5: Operettzene. 15.20: Egy alpesi szik­lamászó kalandjai. 15.40: Ajándéklemezek. 16.00: Hírek. 16.10: Kamarazene. 16.45: Pest-Buda énekelte. 17.05: ötórai tea. 17.45: Ifjúsági őrjárat. 18.00: Hírek. 1815: Kodály Zoltán: Háry János. 19.00:. Operett­et. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: : Esti Krónika. 20.25: Népdal est. 21.00: Munkáshétköznapok. 21.40: Olasz tenorlsték ; énekelnek. 22.00: Hírek. 22J0: Brahms­: művek. 23.00: Tánczene. 24.00: Hirek. 040: ; Magyar nóták. PETÖFI-ADÓ: 14.40: Ha«Bverseny. : 15.40: Irodalmi összeállítás. 16.00: Szív kül­di szívnek szívesen. 16.30: Külpolitikai ka­: lauz. 16.40: Operarészletek. 17.15: Rlport­: műsor. 17.50: Képek Mascagni életéből. 18.40: Dalok. 19.00: Hírek. 1915: Sport­: híradó. 20.00: Sosztakovics: Zongoratrió. : 20.30: Versenymüvek. 21.00: Hírek. 21.05: • Szórakoztató zene. 21.40: Hírnökök a vl­• lágürből. 22.00: Operettzene. KEDD A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.05: Reggeli zene. 9.45: Hírek 10.40: Kórusok. 11.00: Lányok — asszo­nyok. 11.30: Szimfonikus zene. 12.00: Ze­nei miniatűrök. 12.30: Hírek. 12.50: Katona­zene. 13.25: Operettzene. 15.00: Nagy mes­terek műveiből. 15.00: Kedvelt dallamok 16.00: Hírek. 16.10: Népdalok. 17.00: Szóra­koztató zene. 17.30: Ukrán dalok. 17.45: Előadás a marxizmus-leninizmus hallgatói­nak. 18.30: Fiatalok mikrofonja. 18.40: Hanglemezek. 19.00: Hangot újság. 20.15: Rádiőegyetem. 20.30: Hangverseny. 22.00: Hírek. 22.20: Tánczene. 23.00: Éji zene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.25: Nagy .mesterek mu­zsikája. 11.00: Rádióegyetem. 12.05: Falu­i rádió. 12.30: Hitek. 12-40; Filmdalok. 15.00: * Operarészletek. 13.30: Népdalok. 14.05: * Szórakoztató zene. 15.05: Kórusok. 15.30: J A világ dalai. 16.00: Hírek. 16.10: Fúvós­zene. 16.30: Szovjet riportok. 17.30: Tánc­zene. 18 00: Oj technika. 18.20: KIvánság­hangverseny. 19.00: 'Hangos újság. 19.50: Külpolitikai kommentár. 20.00: Irodalmi adfls. 20.30: Szórakoztató zene. 21.00: Szü­lök iskolája. 21.20: Hangverseny. 22.00: Hírek. 22.10: Népdalok. 22.40: Éji zene. [ A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: | KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Népzene. 8.40: KÔ­1 rusok. 9.00: Gyermeknevelés. 9.15: Tavasz­> várás. 9.40: Hangszerszólók. 10.00: Hl­: rek. 10.25: Hangverseny. 11.02: Afrika ; énekel. 11.22: Népzene. 12.00: Hírek. 12.10: t Könnyűzene. 13.10: Operarészletek. 14.20: I Szórakoztató zene. 15.03: Rádiójáték. 16.00: J Hírek. 16.10: Mozart: F-dúr oboanégyea. : 16.25: Napirenden. 16.30: Egy falu — egy ! nóta. 17.00: Ünnep előtt. 17.30: Dalok, j 18.00: Hírek. 18.15: Szív küldi szívnek , szívesen. 19.00: A szovjet film ünnepe. : 19.15: Előadás. 19.35: Nagy mesterek mu­•• zsikájából. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! [ 20.00: Esti Krónika. 20.25: Könnyűzene ; 22.00: Hírek. 22.25: Szimfonikus' zene ! 23.45: Melódiák. 24 00: Hírek. I PETŐFI-ADÓ: 14.20: Verbunkosok. 14.55: • Filmdalok. 15.15: Hangverseny. 15.50: Ope­: rett-egyvelegek. 16.45: Dalok. 18.00: Rádió | szabad-egyetem. 18.30: Mi újság a nagy­világban? 18.40: Fúvószene. 19.00: Hirek. i 20.00: Baeh-knmaraest. 21.00: Hírek. 22.20: : Régi melódiák. SZERDA A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.05: Reggeli zene. 9.45: Hírek ; 10.30: Hangverseny. 11.00: Lányok — asz­| szonyok. 11.30: Dalok. 12.30: Hírek. 12.50 : Katonazene. 14.00: Opera. 15.05: Zenei : műsor. 16.00: Hirek. 16.10: Fúvószene ; 17.25: Zongorada'ck. 17.40: Emberek, gé­[ pek, tervek. 18.25: Hanglemezek. 19.00: i Hangos újság. 20.00: Smetana: A csók 22.00: Hirek. .22.20: Tánczene. 2350: Hl­í rek. BRATISLAVA: 10.25: Szórakoztató zene. 11.00: Lányok — asszonyok. 12.05: Ope­í rákból. 12.30: Hírek. 12.40: Katonazene 113.00: Népdalok. 14.05: Szórakoztató zene. [ 15.05: Dallal a közös célért. 16.00: Hírek ; 16.10: Fúvószene. 16.30: Gazdasági híradó : 17.00: Operazene. 17.30: Ifjúsági műsor. • 16.00: Tudományos híradó. 18.15: Kiván­: sághangverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: ! Szórakoztató zene. 20.40: Rádióegyetem. • 21.00: Szimfonikus zene. 22.00: Hírek, i 22.10: Tánczene. 22.50: Vonós művek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Operarészletek J 9.30: Népzene. 10.00: Hírek. 10.30: Ope­í rettzene. 11.20: Népzene. 11.40: Schubert­éi kórusok. 12.00 Hirek. 12.10: Tánc/ene * t3.!5: Operettekből. 14.00: Magyar nó!Sk j 15.10: Spanyol népdalok. 16.00: Hírek. 16.1S: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Élő­Rádióműs or 1959. március 2-töl március 8-ig szóval-muzsikával. 18.00: Hirek. 19.00: Csángó népdalok. 19.35: Operettzene. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.30: Rádiójáték. 21.38: Könnvödílok 22.00: Hírek. 22.25: Hangverseny. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÓ: 14.40: Hangverseny. 16.00: Tüzes nyíl. Rádiódráma. 17.20: Csárdások 17.35: Operettrészletek. 18.10: Gyermek­nevelés 18.30: Rádióegyetem. 19.00: Hirek. 19.05: Hangszerszólók. 20.00: Nótacsokor 20.25: Kórusok. 20.45: Sporthíradó. 21.00: Hírek. 21.05: Künnyüdalok. 21.45: Tudomá­nyos híradó. 22.00: Régi filmek albuma. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 11.00: Lányok — asszonyok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.50: A Krautgartner-zenekar játszik. 13.25: Francia operákból. 14.00: A népi tkmiokráciák félórája. 14.30: A Csehszlo­vákia—Svájc jégkorong-világbajnokság meg­nyitása. 17.00: Tánczene. 17.20: Oj tech­nika. 17.40: A jégkorong-világ bajnokság közvetítése. 18.00: Falurádió. 18.30: Ifjú­sági műsor. 19.00: Hangos újság. 20.30: Népdalok. 20.50: Irodalmi jegyzetek. 21.20: Régi cseh zene. 22.00: Hírek. 2215: Be­számoló a jégkorong-világbajnokságról. 22.30: Népi táncok. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Smetana: Dalibor. 11.05: Csajkovszkij: Diótörd. 11.30: Szóra­koztató zene. 12.05: Népdalok. 12.30: Hí­rek. 12.40: Romén és bolgár együttesek műsorából. 13.00: Szórakoztató zene. 13.30­Glazonov: Kreml, szimf. költemény. 1410: Oparakettősök. 14.30: Csehszlovákia—Svájc jégkorong-világbajnokság. 17.05: Szóüsták műsora. 18.00: Beszámoló a jégkorong-vi­lágbajnokságról. 18.25: KIvánsághangver­seny. 19.00: Hangos újság. 19.35: Az Aiek­szandrov-együttes énekel. 19.00: Filmismer­tetés. 20.00: Rádiójáték. 22.00: Hírek. 22.30: Tánczene. 23.10: Operettekből. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 810: Könnyűzene. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.40: A munkásmozga­lom dalaiból. 10.00: Hírek. 10.10: Rádió­egyetem. 10.40: Kamarazene. 12.00: Hírek. 12.10: Könnyűzene. 13.10: Operarészletek. 14.20: Egy falu — egy nóta. 14.50: A t Alekszandrov-együttes énekel. 16.00: Hírek. 16.10: Versek. 16.15: Szórakoztató zene. 16.50: Lányok, asszonyok. 17.05: Verbun­kosok. 17.45: Zenés összeállítás. 18.00: Hírek. 19.00: Juhászdalok. 19.10: Mozart: Szöktetés a szerájból. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 21.50: Cho­pin: Két noctume. 22.00: Hírek. 22.15: Tánczene. 23.10: Hangverseny. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.20: Tánczene. 15.30: Rossini operáiból. 16.15: Irodalmi riportmü­sor. 16.40: Fiatalok Zenei Űiségja. 1710: Az Állatkert. Riport. 17.25: Operettzene. 18.10: Rádiőegyetem. 19.00: Hírek. 19J5: Operettdalok. 20.00: Könnyűzene. 20.45: Ri­portmüsor. 21.00: Hírek. 21.05: Fúvószene. 21.32: Dalok. 22.00: Grofé-est. PÉNTEK .4 CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.05: Tánczene. 9.00: Nagy mes­terek muzsikája. 9.45: Hírek. 10.40: Indu­lók. 11.00: Lányok — asszonyok. 11.50: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 13.10: Hanglemezek. 14.00: Operákbői. 15.00: Tánc­zene. 16.00: Hirek. 17.00: Ifjúsági műsor. 17.45: Hangverseny 18.00: Haüő. itt -Moszk­va beszél. 18.30: í-'úvószene. 19.00: Hangos ú.iság. 20.00: KIvánsághangverseny. 21.00: Tudomány a bíke szolgálatában 21.30: Né­pek zenéje. 22.00: Hirek. 22.15: .légkorong­vllágbajnokságok. 22.30: Kívánséghangver­seny. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.35: Orgonahangverseny. 11.00: Irodalmi adás. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.40: Népdalok. 13.30: Szórakoztató dalok. 15.05 Kórusok. 15.30: Zenei aibum. 16.00: Hirek. 16.10: Fúvós­zene. 16.30: Tudományos híradó 17.00: Hangverseny. 18.00: J ég korong-világ bajnok­ságok. 18.05: Klvársághangversony. 19.00: Hangos újság. 19.50: Külpolitikai kommen­tár. 20.00: Csehszlovákia—Lengyelország jégkorong-világbajnokság közvetítése. 22.00: Hirek. 22.30: Dalok. 22.40: Szimfonikus ze­ne. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Rádió-operettekből 9.10: Táncdalok. 10.00: Hirek. 1030: Fúvós­zene. 11.00: Rádióegyetem. 12.00: Hírek. 12.10: Tánczene. 13.15: Operarészletek. 14.40: Népzene. 15.40: Versek. 16.00: Hi­rek. 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. 18.00: Hírek. 18.15: Szórakoztató zene. 18.10: Ifjú Figyelő. 19.35: Dalok. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Kró­nika. 20.30: Szórakozzunk együtt. 21.20: Hangverseny. 22.00: Hírek. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÓ: 14.20: Hangverseny. 15.15: Kerlngők. 16.30: Népek zenéje. 16.50: Fú­vószene. 17.20: Az eltűnt miniatűr. 1815: Operarészletek. 19.00: Hírek. 19.15: Szim­fonikus zene. 20.45: Sporthíradó. 21.00: Hírek. 21.05: Népek dalaiból. 21.40: Riport­műsor. 22.00: Tánczene. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁG/»: 8.05: Népdalok. 9.45: Hírek. 10.30: Szórakoztató zene. 12.05: Szovjet dalok. 12.30: Hírek. 12.50: Hangverseny 13.45: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek. 16.30: Lányok — asszonyok. 17.30: Csehszlovákia —Kanada jégkorong-vllágbainokság közve­títése. 19.30- Hangos újság. 2030: Operett. 22.00: Hírek. 72.15: Beszámoló a jégkorong­világbajnokságról. 22.30: Kedvelt dallamok. 22.50: Tánczene. 23.50: Hírek. ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK A bratislavai rftdiA hétköznapi rend­szeres műsorszámai; 5.00: Hírek. 9.10: Reggeli zene. 9.00: Hírek. 610: A falurádió műsora (hét­ión soortjelent^sek). 6.15: RegoeB torna. 6.30: Reooell lene. (Hétfőn, szerdán és pénteken S.30—6.55: Nyelvi tanácsadó). 7.00: Hírek. 710: Reggeli zene. 10.00: Hírek. • » • A magyarországi adóállomások állundó hétköznapi műsorszáma): KOSSUTH­a DÔ- 5.30: Hírek. 9.00 Fe­lurádió 7.00: Hírek 7.10: 01 könyvek. 7.45: Naptár. 7J5: Mit KSzzOnk? 8,00: Műsorismertetés. PETÖFI-ADÖ: 8.20: Színházak, modk és tárlatok mflsora. 8J50: Torna. 7.40: Falurádió. 14.00: Hírek. • • * Á moszkvai rádió magyar nyelvű adásának Időpont jut: 9.00: 19. 25 rövidhullám hosszon #a a 537 kíJzéphullémhcsszcn. 14.00: 19 rO­vldhuliémhossron és a 337 köiéphul­lámhosszon. 18.00: 25. 31. II rövid­hullámhosszén éa a 309, 311 közép­hullámhosszon. 19.00: 23. 31 rövld­hullámhosszon éa a 329. 321 közép­hullámhoaszon, 20.00: 25. 41 rövldhul­lámhoaszon, és a 321 középhullám­hosszon, 22.30: 309. 337 középhullám­hosszon. A Csehszlovák Rádió magyar adásinak állandó műsorszámai: 6.15—6.30. 13.00—13.30. 17.30—18.00: Hírek. (Héttő — szombat.) Vasárnap: 13.30—14.30 (havonta egy­szer: 13.30—15.30: Rádiójáték) Szerda: 10.08—10.35r Gyermekrädiô. BRATISLAVA: 10.25: Szórakoztató zene. 11.00: A világ asszonyai. 11.20: Szórakoztató zene. 12.05: Népdalok. 12.30: Hírek. 12.40: Zenés hétvége. 14.00: Zenés irodalmi mű­sor. 16.00: Hirek. 16.10: Szórakoztató zene. 17.05: Erkel operáiból. 17.30: Csehszlová­! kia—Kanada iégkorong-vüágbejnokság köz­vetítése. 19.30: Hangos újság. 20.00: Fa­lusi esték. 22.15: Szórakoztató dalok. 22.00; Hírek. 22.30: Tánczene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Lányt*, asszonyok. 8.25: Népi együttesek műsorából. 10.00: Hí­rek. 10.30: Lehár, Cigányszerelem. 11.20: Zongoraművek. 12.00: Hírek. 12.10: Csár­dások. 13.00: Operarészletek. 13.50: Szív küldi szívnek szívesen. 14.20: Fürkész Ádám, az évszázadok vándora. 15.10: Ko-' dály-kórusok. 15.30: A nemzetközi munkás­j mozgalom Időszerű kérdései. 15.45: Zengő-: 1 raszámok. 16.00: Hírek. 16.10: Élószőval­muzslkával. 18.00: Hírek. 18.15: Magvar nó­ták. 19.00: Gondolat. 19.30: Operett részle­tek. 20.00: Esti Krónika. 20.30: VMfim zenés műsor. 21.40: Sporthíradó 22.00: Hí­rek. 2215: Táncoljunk. 24.00: Hírek. PETÖF7-ADÓ: 15.25: Fúvószene. 15.43: Hangverseny. 16.45: A t opera születése. 17.30: Vihar az EzOst Oroszlán Birodalmá­ban. 17.50: Hangverseny. 1815: Illés Jenő színházi levele. 18.25: Hangszerszőlók. 18.45: Zenei anekdoták. 19.00: Hírek. 19.05: Tánczene. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Operahangverseny. 21.00: Hírek. 21.05: Szovjet operettek. 21.40: Két balett. VASÁRNAP A CSFHSZFOVÁK RÁDIÖ MŰSORA: PRÁGA: 7.00: Hangverseny. 7.45: Hírek. 8.30: Régi cseh zene. 9.00: 616 szavak. 9.15: Dalok. 10.00: Vidám nóták. ll.SO: Népdalok. 12.03: Hírek. 12.35: Hangverseny. 14.00: Esztrádzene. 14.30: Hazai képeslapok. 15.00: Zenei újság. 16.00: Irodalmi műsor. 16.20: Együttesek műsorébftl. 18.00: Kf­vánsägfcanpverseny. 19.00: Hangos újság. 22.30: Hírek. 22.45: Tudósítás a jégkorong­vü ág bajnokságról. 23.00: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 6.02: Népdalok. 7.00: Reg­geli zene. 7.45: Hírek. 8.40: Operahanaver­seny. 9.10: Kerlngők. 9.30: Katonaműsor 10.00: Népdalok. 10-30: Hangszerszólők. 10.50: Élő szavak. 11.00: Kedvelt dallamok. 1230: Külpolitika! kommentár. 13.00: Fa­lurádió. 13.30: Népi táncok. 14.00: Anyák köszöntője. 14.20: KIvánsághangverseny. 15.00: Szólisták műsora. 17.00: Tánczene. 18.00: Irodalmi jegyzetek. 18.20: KIván­sághangverseny 19.00: Hangos újság. 19.30: Népzene. 19.45: Zenés kalendárium. 2000: Szofoklesz: AnHgone. 21.40: Szórakoztató zene. 22.00: Hírek. 22.40: ftji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.00: Hírek. 8.10: A Nép­front országos elnöksége köszönti a nőket. 8.20: Egy falu — egy nóta 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: Zenerajongók. 10.00: Versek. 10.10: A cigánybáró. Tftúságl rádió­játék. 11.00: Téncdalok. 12.00: Hírek. 12.15: Magyar nóták. 12.30: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi szívnek szívesen'. 13.30: Rádlólexikon. 15.00; Hét nap a külpoliti­kában. 15.15: Riportműsor. 16.00: Közvetítés bajnoki labdorúgó-mérkőzésekről. 17.00: Hírek. 17.10: Kincses Kalendárium. 18.10: Sporthírek. 18.13: Tánczene. 19.00: Szovjet művészek Magyarországon. 19.50: Jó éjsza­kát gyerekek! 20.00: Hjrek. 2010: Sport­hírek. 20.25: Kevés sport és sek zene. 21.10: Irodalmi műsor. 21.33: Arany Jínoa műveiből 22.00: Hírek 22.25: Az ég a föld­re lön. Hangjáték. 23.13: Tánczene. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÓ- 8.00: Orgonaművek. 9.00: Kőnnyűdslok. 9.30: Miska bácsi lemezestá­dája. 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. 11.00: Hangverseny. 12.50: Művésziemnek. 15.00: Verdi: Az álarcosbál. 17.25: Szimfo­nikus zene. 18.30: Csárdások. 19.20: Tánc­zene. 20.00: Debussy-prelüdők. 20.50: R1-: portmüsor. 21.10: KIvánsághangverseny. ÜJ SZŐ 9 * 1959. február 2&

Next

/
Thumbnails
Contents