Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-28 / 58. szám, szombat

G© Birodalomról- könwíkröi^ í ' l I^boIqar kölrők^i Az alkotás szenvedélyének regénye J. Vapcarov: Jfel szépség és igazság keresésében nem egy alkotó útja bozóttal sűrűn benőtt, buktatókkal teli úttalan szűzföldeken át vezet. Éles göröngyök felvérzik a lábát, tüskés indák halálra tépik. És nincs vissza, mert az igazi művész, ha egyszer rátért erre a járatlan útra, végigtapossa akkor is, ha eleve tudja, hogy útja végén vagy még útközben belepusztul. A szenvedély, a szépet alkotás szenvedélye olyan mint a szerelem, amely az embereket néha annyira hatalmába keríti, hogy vakok és süketek lesznek minden egyébbel szemben. Erről a szenvedélyről szól W Sommerset Maugham regénye Az ördög sarkantyúja. Hősét, egy Strickland nevű londoni tőzsdést a szenvedély ragadja el és halála pillanatáig hatalmában tartja. Tizenhét esztendei házasság után, negyven éves korában a rendes polgári életet élő tőzsdés egy nap, mit sem törődve a polgári konvenciókkal, társadalma előítéleteivel otthagyja kényelmes megélhetést biztosító vállalatát, feleségét és két gyermekét. Párizsba utazik és o»nan levelet küld feleségének, hogy nem jön vissza többé, elhatározása megmásíthatatlan. A feleség és egész környezete szemében Strickland tettének csak az lehet az elfogadható magyarázata, hogy más nő lépett az életébe. A kényelmét és jó életét féltő asszony hajlandó volna a hűtlenkedőnek megbocsátani, csak térjen vissza otthonába és élje tovább régi életét. Ám hamarosan kiderül az igazság: nincs más asszony, új szerelem a háttérben, a tőzsdésben egyszerűen felébredt az eddig elfojtott vágy, hogy fessen. Ifjúkorában festőnek készült és ambíciója most ellenállhatatlanul feltör. Valóban, mintha az ördög sarkantyúzná, nyakába ülve és vékonyába csapva űzné, kergetné, akár őrült lovasa versenyparipáját, míg az végső kimerültséggel célba ér és ott kileheli páráját. A vágy elérése teljesen tompulttá teszik a múlt iránt, közönyösen vallja, hogy eddig ő látta el családját, most az asszony nézzen kereset után, tartsa el magát és gyerekeit. Nem kívánja látni őket, további sorsuk nem érdekli. Kegyetlen és embertelen ez a nézet, az író nem is akarja hősét tisztára mosni vagy mentegetni; ítéletmondás és erkölcsi megbotránkoztatás nélkül csak elemzi Strickland cselekedeteinek lélektani rúgóit. „Talán valami mélyen gyökerező teremtő ösztön lakozott a lelkében, amelyet életkörülményei elnyomtak, de amely feltartóztathatatlanul növekedett és fejlődött, mint ahogy a rákdaganat növekszik az élő szövetekben, amíg végre hatalmába keríti egész lényét és ellenállhatatlan cselekvésre bírta", — így magyarázza Maugham azt a teremtő ösztönt, a sátán sarkantyúját, amely úrrá lett a jelentéktelen tőzsdésen, talán a maga romlására, s minden hozzátartozójának szerencsétlenségére. „Vannak férfiak akik oly mélységesen vágyódnak az igazságra, hogy elérése érdekében készek egész világukat alapjaiban megrendíteni. Ilyen volt Strickland, csakhogy nála az igazságot a szépség helyettesítette. Én csak mély részvétet tudtam érezni iránta," — adja Maugham regénye egyik mellékalakja szájába ezt a bölcselkedést és csakugyan, ez a kulcsa e szépséget kereső különös művész jellemének, ez magyarázza szokásokat felrúgó különös tetteit. |ár a regény első fejezeteinek olvasásakor felötlik bennünk a gondolat, hogy kulcsregényről van szó, az író élő alakról mintázta hősét. Költött mindössze addig, amíg londoni életét vázolja, de abban a pillanatban, ahogy francia földre lép és feltárul előttünk őrülettel határos szenvedélye, ahogy a kifejezés eszközeit keresi, tapogja égő kínnal és lázzal, s minden iránt eltompul, ami nem vonatkozik az alkotásra — a művészettörténetben járatos olvasó Paul Gaugin festőt ismeri fel benne. Gauginról tudjuk, hogy ügyes spekulációk révén egy kis vagyonra tett szeret, a művészet iránti vonzódása azonban legyőzte benne az üzletembert és elhagyva állását előbb a Bretagneba ment, hogy művészi hajlamát kielégítse, majd Párizsban kezdte kialakítani az impresszionistáktól merőben eltérő festői stílusát. Pissarotól Degastól, később . pedig Cézannetól tanult, ám ezek szétbontó, elemző természetszemlélete helyett az összegező, mindent határozott kontúrok közé foglaló, egységes, lehetőleg nagy színfoltokban előadó festésmódot alkalmazta és ezzel a festészetnek új irányt adott, Gaugin a századforduló előtti éveket a Csendes óceáni Tahitin töltötte, tudatosan vezette oda útja, hogy a trópusi égalj káprázatos színeit festészete céljaira kiaknázza, s művészete ott a forró égöv alatt teljesedett ki. Ugyanez történik Stricklanddal, a volt londoni tőzsdéssel., Maugham különös regényének hősével is, akit azonban ellentétben Gaugin-nel a véletlen vezet a szigetre és onnan élete végéig nem is távozik. A valóságos alak és a költött hős rokon abban, hogy mindketten a paradicsomi szépségű szigeten élik igazi életüket, a primitív erkölcsű bennszülöttek közt jutnak el a művészi igazság felismeréséig, ott taIgazi tél a hegyekben (P. Haško felv.) Iáinak gyötrött útkeresésükben némi megnyugvást abban a hitben, hogy kifejezhették önmagukat és a világot, amely körülvette őket. z elmúlt esztendőben a budapesti könyvkiadók több nyugati író regényét hozták kitűnő fordításokban, azonban őszintén be kel' vallanunk, hogy a válogatást nem tarthatjuk minden esetben a legszerencsésebbnek. Nem egy kiadványuk akad, amely édeskeveset mond a polgári ízléstől elforduló, új gondolatokat követelő mai olvasótól. W. Sommerset Maugham könyvéről határozottan állíthatjuk hogy nem tartozik e többé-kevésbé felesleges kiadványok közé és ezért örömmel üdvözöljük, hogy a Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadó a Magyar Népköztársasággal kötött közös könyvkiadási egyezmény keretében átvette és megjelentette ezt az érdekes angol regényt. Maugham hőse nem minden tettében rokonszenves és kőrántsem állíthatjuk, hogy mint művész eszményképünk, példaadó és utat mutató egyéniség, de megnyerőnek tartjuk fanatikus őszinteségét és a hitvalló apostolokhoz hasonló szenvedélyességét. A regény találó jellemzését és mintegy kulcsát próbálja adni a vallásos megszállottsághoz hasonlatos művészi megszállottságnak, amely — ahogy Maugham írja — gazdagokat, hatalmasokat oly csökönyös kitartással tart hatalmában, mígnem azok legyőzetve, lemondanak a világ örömeiről, az asszonyok szerelméről, hogy a rideg, szigorú kolostorba vonuljanak. „A szépség csodálatos és különös valami, amit a művész hív életre a mindenség káoszából, lelki vívódások és gyötrelmek között. És nem adatott meg mindenkinek, hogy felismerje. Hogy megértse az ember, át kell élnie a művészet élményét. Dallam a szépség, amelyet a művész énekel nekünk és hogy a dallam visszhangozzék a szívekben, ahhoz tudás, fogékonyság és fantázia kell." |augham-nek ez a vallomása romantikus hevületből és idealista világnézetből fakad, nem tagadható azonban, hogy van hitele, mert híven tükrözi Gauguin korának a szépségről, az alkotás szenvedélyéről, a művészet szentségéről vallott felfogását. EGRI VIKTOR híuee emBeRekRŐl Andersen, a híres dán meseköltő egyetlen egyszer párbajozott életében. A párviadal helyére esernyővel ment, melyet a lövés alatt is kinyitva tartott, mivel zuhogott az eső. A tanúk hiába kifogásolták. „Az nem bánt, ha meghalok" - mondotta Andersen -, „de náthát kapni nem szeretnék". * Dumas rengeteget keresett, de soha nem volt pénze. Halála előtt néhány nappal két frankot talált a zsebében, éppen azt az összeget, amellyel ötven évvel ezelőtt Párizsba érkezett. A nagybeteg író elmerengve nézte a két frankot, majd felkiáltott: — Képzeljétek, ötven évig éltem, s nem került egy vasamba sem. * Lessing nagyon szórakozott ember volt. Egyszer észrevette, hogy állandóan kisebb-nagyobb összeg hiányzik a pénzéből. Próbára akarta tehát tenni szolgája becsületességét, ezért egy marék pénzt hagyott az asztalán és elment hazulról. Találkozván egy ismerősével, ennek elmondta az esetet és haditervét, mellyel a tolvajt meg akarja fogni. — És mennyi pénzt hagyott az asztalon? — kérdezte a költőt ismerőse. Lessing erre megütődve tétovázott ..., akkor jutott eszébe, hogy a csalétkül kitett pénzt nem számolta meg. * Friedrich Schiller szívesen hárfázott, de a zene iránt nem volt oly tisztelettel, mint az irodalom iránt. Egy alkalommal szomszédja átszólt hozzá: — Schiller úr, ön úgy hárfázik, mint szent Dávid, csak nem olyan szépen: Schiller azonnal válaszolt: — Ön pedig úgy beszél, mint Salamon király, csak nem olyan bölcsen. yúijnn mz Csillagos tetők, óriási város, paloták ormán villanyos napok — millió boldog fiadnak kitárod a csodák felé nyíló szent kaput. Benned parázslik, belőled csap égig egy nép teremtő, roppant ereje, mely minden kőben, minden épületben derűsen tör az új élet fele. Te gyűjtesz egybe milliónyi vágyat hős dobbanású beton-szíveden; melengesd, ringasd szeretettel, lágyan, zárd nagy melledre őket szelíden. Lüktess előre, roppantsd szerteszéjjel az ellenkedő, béklyós partokat! Minden marokban ott feszül az áldott haladásért az acél akarat. Te beton-szívu óriási város, betonba épült, boldog diadal! Olyan vagy, mint a halhatatlan élet', kitárt karú, örökké fiatal! Uszin Kerim: Megszülettem Megszülettem, és felcsapott a lárma a cigánysátrak rongyai alatt, hol messziről jött szelek dallamára holdtöltekor rrifeséket mondanak. Megszülettem, és fűz hajolt fölébem, a Vit vizére hullott levele, gond kése vájt az emberek szívében, s a tarisznyákat éhség húzta le. Megszülettem egy sötét, őszi reggel, az útra súlyos leplet vont a köd, a szükség együtt sitt a gyermekekkel, s bánat szitált a szemhéjak mögött. Megszülettem s eltemették anyámat apám a Vitbe mártott komoran, ezért reám betegség sose támad, és vérem zúg, akár a gyors folyam. Székely Magda fordítása Nevjana Štefanova: KARDOS LÁSZLÓ fordítása. Geo Milev: Veszve vagy isten! Végtelen azúr hidakról csigán, kötélen leeresztjük a mennyet a földre, itt lesz az eden. Eljön, virul az átkozott vérünkkel áztatott földön. így lesz, a bölcsek, poéták* megírták. — Urak nélkül, Isten nélkül Szeptember májussá szépül. Az emberi ész feltör és űr lesz tz égen. - Föl, mm föl! w A töld lesz az éden M így lesz. Nagy László fordítása. Képek az évszakokról A nyári falu Ha nyár van, a falu elhagyott kö-kemence, rongy-lobogósan gyors forgószél forog benne, parázs virít, gurul kosár, korpás melence, a por s forró hamu viharzik, szerte széled —• a kerítés mögött sehol egy árva lilék. Jegenyék jajgatása Rabló a szél, megtámad minket éjjel, belénk hadar, habár a hold is látja. Aranypénz-díszeinket dúlja széjjel, a sárga csattokat a földre hántja... Reggel sértődve sírunk — csúfol minket, földig hajlít: szedjük föl díszeinket. Kitárul majd a sík Kitárul majd a sík a végtelenbe ismét, Hol sárga s barnaszínü parcelláit látod; ott kezdi el az ősz s a tél a mérkőzését... E síkon sakkozók: mogorva óriások. Fehér anyák Fehér anyák a fák, csak tűrnek hallgatag. A válluk éjsötét madár fehér hintája — de fölrebben a gond, ha penderül a tájra parányi fényszalag. Rejtelmes tél 5 Rejtelmesen, késve, elbúsulva k bújt az alvó erdőbe a tél, ö hogy majd ott a halk magánynak él. ^ De csöndet hirtelen megunta, 2 önmagát bolond haragra bujtva, S hóval a világot telefújta. h Nagy László fordítása Íj USZIN KERIM 1930-ban született, cigányszármazásó. Versel nagyrészt a régi íJ cigánysors nyomorúságát tükrözik, de helyet kap bennük a megváltozott új élet 5 dicsérete is. q NEVJANA SZTEFANOVA a mai bolgár költészet legjobbjai közé tartozik. Láí- tásmódja képszerű s plasztikus. Jelentős műfordító. Jól beszél magyarul, sokat S [ordít magyar költőktől. S N J- VAPCAROV a bolgár költészet legjobbjai közül v»lé. Költészete mai problémával foglalkozik, az egyszerű emberek életét énekli. h GEO MILEV a bolgár szocialista költészetnek szintén egyik jelentős alakja. A2 g 1923-as munkásparaszt felkelésről írt eposza előkelő helyet foglal el a bolgár ^ költészetben. 1925-ben a terror áldozata lett, mint sokezer bolgár forradalmár. ÜJ SZÓ 6 * 1959. -iisbruár 21.