Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-26 / 56. szám, csütörtök

A géniusz hű segítőtársa Nagyezsda Konstantyinovná Krupszkaja születésének 90 éves és halálának 20 éves évfordulójára N. K. KRUPSZKAJA — Lenin későbbi felesége — már fiatal korában megismerte a nép szenvedését, nyomorát és a cári uralom önkényét. Egyszer így írt barátnőjének: „Az élet nehéz, mindenütt csak igazságtalanságot, hazugságot látok. Mintha mindennap valaki a lelkeme t taposná. Mit tenni ľ Hová menni? Hol van a cél? Nem tudom." Igyekezett megtalálni az utat nem saját maga számára, hanem a munkások számára is, akik leg- . többet szenvedtek a cári elnyomás alatt. Pétervárott esti tanfolyamokon tanult, ahol megismerkedett a jŕ munkásokkal és Marx müveivel. „Az életem" című önéletrajzában r így írt erről az időről: „Feleszméltem arra, hogy az életet egyedül a forradalmi munkásmozg> tudja megváltoztatni. E célból minden erőnket a munkások ügyének kell szentelnünk." Krupszkaja ettől az időtől kezdve a forradalom útjára lépett. Amikor Lenin 1893ban Pétervárra 1ött, hogy egyesítse a marxista munkásköröket Krupszkájában hü segítőtársra talált, aki segített neki az illegális röplapok és sajtótermékek kiadásában és terjesztésében. A pétervári textilmunkások általános sztrájkja után 1896ban bebörtönözték és száműzték. Nagy nehézségek után elintézte, hogy Szibériába. Susenszkojéba jutott, ahol abl>an az időben Lenin is száműzetésben élt. Krupszkaja a száműzetésben segített Lenin tudományos munkájában és forradalmi tevékenyséflében. A száműzetés után Münchenbe távozott, ahol a lenini „Iszkra" szerkesztőségében végezte a titkárnői teendőket, ami emberfeletti munkát jelentett 1905-ben Leninnel együtt visszatértek Pélervárra. Itt a párt Központi Bizottságának titkárnőjeként nagyon felelősségteljes munkát végzett. Illegális pártkapcsolatokat tartott fenn sok funkcionáriussal és a szervezeteket illegális sajtótermékekkel látta el. A decemberi fegyveres felkelés leverése után Lenin és Krupszkaja újból emigrációba kényszerültek. Ekkor a „Proletár" című bolsevik lapban dolgozott. 1908-ban Leninnel Párizsba költöztek, ahol a pártiskolákban ddlgozott s aktívan részt vett a likvidátorok elleni harcban. A prágai konferencia után 1912-ben Krakkóba mentek, hogy közelebb legyenek az orosz határokhoz. Innen ugyanis volt öszekottetés Oroszországgal, a Pravda szerkesztőségével, valamint a bolsevikokkal. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után Krupszkaja a művelődésügyi nepbíztosságon dolgozott. Több folyóiratot szerkesztett s a legkiválóbb pedagógusok ?gyike volt. Könyveket és cikkeket írt az új szocialista nevelésről és sokat foglalkozott a női, valamint pionírmozgalommal. A nép ot nagyon szerette és becsülte, nemcsak mint Lenin feleségét, de mint nagyon áldozatkész forradalmárnőt és a szüiető szocialista élet kiváló dolgozóját is. A szovjet kormány nagy érdemeiért magas kitüntetésekkel halmozta el. Krupszkaja 1939. február 27-én halt meg. A szovjet nép' nagy fájdalommal búcsúzott tőle. g-k Nagy szénipari központ Kínában Peking (ČTK) - Hu-Pej kínai tartomány déli részén hatalmas szénipari központot létesítenek, mert e terület szénkészleteit 1,4 milliárd tonnára becsülik. Ez idén e bányamedencében 6 millió 870 ezer tonna szén évi kapacitású 41 bányát tárnak fel. 1961ben, amikor e szénipari központ építését befejezik, évente 17 millió tonna szenet fognak fejteni, amelylyel Vu-Han és Hu-As ipari vállalatait fogják ellátni. ŰJ TÓ a kirgiz hegyekben Moszkva (ČTK) — A kirgízíai Ala-Dau hegyekben az Alamedin folyón 1240 méter magasan a tenger színe fölött mesterséges robbantással úgyszólván néhány másodperc alatt 22 méter magas kögátat létesítettek. Több tonna robbanóanyag körülbelül 80 ezer köbméter követ és kavicsot zúdított a szakadékba, s ez elzárta az Alamedin folyó medrét. A gát fölött új tó keletkezett, mely a Csujszkisíkság öntözése szempontjából rendkívül nagy jelentőségű lesz. Ezt az új módszert a testvéri Bolgár Népköztársaság tapasztalataiból vették át. A szovjet kormány kész barátsági és megnemtámadási SZERZŐDÉST KDTNI NAGY-BRITANNIÁVAL (Folytatás az 1. oldalról) Államok, Anglia, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság kormányai adtak a szovjet kormánynak a német békeszerződés megkötését célzó javaslatára, s megjegyezte: ezek a hatalmak szemlátomást arra számítanak, hogy rákényszeríthetik akaratukat a Szovjetunióra. „Nemcsak semmit nem teszünk, ami károsan befolyásolhatná a Német Demokratikus Köztársaság fejlődését, hanem elősegítjük, s ezután is elő fogjuk segíteni e köztársaság szocialista építését", — hangoztatta Hruscsov, s kijelentette: a Szovjetunió a Német Demokratikus Köztársaság határainak megsértését úgy fogja tekinteni, mint e köztársaság szuverenitásának megsértését, s a háború megkezdését. Hruscsov elfogadhatatlannak minősítette a nyugati hatalmaknak azt a javaslatát, hogy üljön össze a négy nagyhatalom külügyminisztereinek értekezlete a német kérdés megtárgyalása végett. Ez a javaslat kizárja a tanácskozásból a Németország elleni háborúban fegyveresen részt vett többi államot. Hruscsov kifejtette: A nemzetközi feszültség enyhítését nem a külügyminiszterek értekezlete, hanem a teljhatalommal felruházott kormányfők találkozása szolgálná. E találkozás egyik kérdése lehetne a német békeszerződés előkészítése. A négy hatalom külügyminisztereinek összehívása megokolt lett volna 14 évvel ezelőtt, de ma már ez a gondolat nyilvánvalóan elavult. Hruscsov beszélt a szovjet kormánynak arról a javaslatáról, hogy Nyugat-Berlint nyilvánítsák szabad várossá, s helytelennek minősítette azokat a Nyugaton elhangzott állításokat, hogy a Szovjetunió kiélezte a nemzetközi helyzetet, amikor előterjesztette a német békeszerződésre és a berlini kérdésre vonatkozó javaslatait. A szónok részletesen foglalkozott az atom- és hidrogénfegyverkísérletek megszüntetésének kérdésével. E kérdést — jegyezte meg Hruscsov — már csaknem négy hónap óta tárgyalják Genfben. Hruscsov elítélte a nyugati hatalmaknak az ellenőrzés kérdésében elfoglalt álláspontját, s hangsúlyozta: a Szovjetunió nem fogadhat el olyan javaslatokat, amelyeknek céljuk, 'hogy a Szovjetunió egész területét külföldiek ellenőrzése alá helyezzék. Ez a legnyilvánvalóbb katonai felderítés volna hazánk területén — állapította meg Hruscsov. A nyugati hatalmak kormányai voltaképpen azt követelik, hogy vizsgáljuk felül a szakértők ajánlásait. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a nyugati hatalmak nem óhajtják az atom- és hidrogénfegyver-kísérletek megszüntetését, — mondotta Hruscsov és kifejezte reményét, hogy az Egyasült Államok és Nagy-Britannia Az NDK-ban lévő Stalinstadti villanymii az 1960-as évre tervezett teljesítményt, 600 millió kilowattóra áram termelését már az 1938-as évben elérte. Képünkön a villanyerőmű tetejéről az I.—IV. nagyolvasztó látképe látható. Az előtérben a vlll&nyerömu bővítésén folyó építőmunkák láthatók. (Zentralbild felvétele) megváltoztatja e kérdésben elfoglalt álláspontját, s hozzájárul az egyenjogú együttműködéshez az atom- és hidrogénfegyver-kísérletek ellenőrzésének kérdésében. „Rajtunk nem múlik majd a dolog" — hangoztatta Hruscsóv. A szovjet kormányfő ezután Harold Macmillan angol miniszterelnök és Selvyn Lloyd külügyminiszter látogatásával foglalkozott, s kifejezte reményét, hogy ez a látogatás elősegíti a két ország kapcsolatainak megjavítását, „Őszintén örülni fogunk, ha Macmillan látogatása elősegíti majd, hogy rendezzük nézeteltéréseinket, látogatása ezzel előmozdítaná a feszültség enyhítését világszerte" — mondotta Hruscsov, majd hozzáfűzte: a szovjet kormány kész rá, hogy barátsági és megnemtámadási szerződést írjon alá Nagy-Britanniával. „Húsz esztendőre, vagy ha angol vendégeink úgy akarnák, akár 50 évre, vagy ennél is hoszabb időre szóló szerződést írhatnánk alá" — jelentette ki. „Az angolok barátaivá válván, szeretnénk egyúttal barátaiknak barátaivá is válni" — mondotta Hruscsov. Hruscsov bírálta az iráni-amerikai szerződéstervezetet, amely nem felel meg az iráni nép érdekeinek, A Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság kapcsolatairól szólva, Hruscsov hangsúlyozta: Nem válhat valóra bizonyos köröknek az a vágya, hogy megbontsák a két ország baráti kapcsolatait. Kijelentette: megelégedéssel töltötte el Nasszer elnök Port Said-i nyilatkozata. „A jövőben is erősítjük baráti kapcsolatainkat, s a jövőben is azok mellett állunk, akik népük hazájuk nemzeti erőinek fejlődéséért küzdenek — hangsúlyozta Hruscsov. Nagyon jó kapcsolatok alakultait ki a Szovjetunió, s az Iraki Köztársaság között — állapította meg Hruscsov, „s tovább fejlesztjük őket. Segíteni fogjuk az Iraki Köztársaságot mindennel, amivel csak tudjuk, mert ez nem sérti senki érdekeit, hslnem csupán elősegíti az egyetemes békét", — állapította meg Hruscsov, s így fejezte be beszédét: — A Szovjetunió Kommunista Pártjának és a szovjet népnek egy célja van: a kommunizmus felépítése. A szovjet nép szereti pártját. A párt ezt a szeretetet a nép iránti hűségével szolgálta meg. Az elkövetkező választások minden bizonynyal újólag kinyilvánítják majd, hogy a szovjet nép egységesen tömörül kommunista pártja köré. Ä világ kutató szeme ezekben a napokban ismételten a Moszkvától vagy hetven kilométerre északra, erdős, behavazott tájon fekvő, jellegzetes orosz vidéki ház felé irányul, ahol a közbeeső moszkvai hivatalos rendezéseken kívül a gyakran csak a legszűkebb körre korlátozódó megbeszélések Macmillan angol miniszterelnök és Hruscsov elvtárs között lefolynak. Elég váratlanul jött a szovjetunóbeli hivatalos angol látogatás, jóllehet az a nemzetek közötti udvariasság és a politikai okosság szempontjából immár három esztendő óta esedékes. A szovjet államférfiak angliai útját azonban sem Eden, sem utódja, Macmillan nem siettek viszonozni és a munkáspártnak az angol parlamentben elhangzott kérdéseire a két konzervatív angol miniszterelnök gépiesen mindig csak annyit felelt: „nem időszerű." Annál érdekesebb, hogy az utazás most egyszerre minden előkészítés és szovjet kezdeményezés nélkül mégis „időszerűvé" vált. Macmillan elutazása előtt a repülőtéren az újságíróknak is bevallotta, hogy „sajátmagát hívta meg Moszkvába", vagyis hogy jelenlegi útja kizárólag angol kezdeményezésre jött létre, s amint Macmillan tovább megjegyezte: „kitettem magamat annak is, hogy esetleg most viszont szovjet részről nem lesz időszerű moszkvai utazásom". Macmillan ezzel azt is elárulta, hogy elég rossz pszichológus, jobban mondva politikus, mert nem vette tekintetbe a szovjet politikának négy évtizeden keresztül számtalan alkalommal és viszonylatban megnyilatkozó azon vonását, hogy mindien lehetőséget megragad a békét elősegítő, erősítő tárgyalások megtartására. Igy tehát Macmillant a Szovjetunióban szívesen látják, annak ellenére, hogy alig egy néhány nappal Moszkvába való megérkezése előtt küldötték cl a három nyugati nagyhatalom válaszjegyzékét - köztük tehát az angol kormányét is — amelyben nemcsak elutasítják a berlini és a német kérdés rendezésére tett ésszerű szovjet ajánlatokat, s amelyek nyílt fenyegetőzéseket is tartalmaznak „a Berlinbe vezető szárazföldi és légi utak minden eszközzel való nyitvatartá-áról". Mondhatnák - sokan mondják is — hát akkor minek utazik Macmillan tíz napra a Szovjetunióba, ha álláspontja Dulleséval és Adenaueréval s e kettő által markukban tartott De Gaulleéval anynyira egyezik? Az első magyarázat az volt, hogy az angol közvélemény egyetemes alakulása késztette volna Macmillant a hirtelen moszkvai útra. Amennyire igaz, hogy az angol közvélemény, mélyen benn a konzervatív párt soraiban is, el akarja kerülni a mindenekelőtt Angliára, erre az aránylag kicsi szigetvilágra katasztrofális következményekkel járó atomháborút, még sem kielégítő magyarázat Macmillan előkészítés nélküli hirtelen útjára, annál is inkább, miután a választások, amelyeken a közhangulat alakulása gyakorlatilag megnyilvánul, még elég messze vannak. Valószínűbb a második magyarázat, amely azt mondja, hogy Macmillan angol miniszterelnök, aki Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere mögött az atlanti-, a NATOs általában az imperialista világpolitikában legjobb esetben is csak a második lovas szerepét tudta hivatalbalépése óta játszani, gyorsan beugrott a Dulles megbetegedése által keletkezett résbe, hogy Angliának nagyobb súlyt és részt biztosítson a tőkés világ politikájának irányítái sában. Az angol imperialista körök egyre nehezebben viselik el, hogy volt gyarmataik felszabadításában, azok gazdasági áthatásában, az angol tőkétől való kisajátításában világszerte egyre aktívabb szerepet játszanak az amerikai politikai, gazdasági és katonai erők. Az angol uralkodó körök, különösen a kormány mögött álló nagy monopolista érdekeltségek. egyre nagyobb aggodalommal figyelték Dulles összejátszását Adenauerrel, amelynek eredményeképpen a német monopoliumok egyre nagyobb hányadot hasítanak ki maguknak a világkereskedelemből, elsősorban éppen az angol gazdasági érdekek rovására. Ez év elején azután csordultig telt az angol imperialisták keserűségpohara De Gaulle Franciaországának magatartása miatt az úgynevezett közös piac kérdésében, amely alkalmas arra, hogy néhány éven belül kiszorítsa az angol árut legközelebbi, legtermészetesebb értékesítési területéről, a közös piacot alkotó, több mint 150 millió vásárlóképes lakossal bíró hat nyugat-európai államból. Ügy látszik, hogy az imperializmus törvényszerűségeinek megfelelően lejátszódó versenyharc a NATOszövetségesek között késztette — hogy ne mondjuk kényszerítette — Macmillant a szovjetunióbeli útra, hogy megmutassa: amennyiben ellene kíméletlenül érvényesítik versenytársai a gazdasági érdekharc minden eszközét, úgy ő sem — már mint Anglia sem — hajlandó tiszteletben tartani a nyugati világ Dulles által megfogalmazott, érinthetetlennek, sérthetetlennek hirdetett pozícióit. Természetesen Macmillan, osztályának jellegzetes képviselője tisztán informatív jellegűnek hirdetett tárgyalásaiban korántsem mehet „túlságosan messze". Ahhoz a kapitalista világ arányaiban már túl gyöngék az angol pozíciók. Mielőtt elindult volna, Macmillan körülbelül a következőképpen körvonalazta azokat a határokat, ameddig szovjetunióbeli tárgyalásaiban elmehet: A katonai egyensúlyt a német rendezés következtében nem szabad megváltoztatni, s a megegyezésnek olyannak kell lennie, hogy ne legyen szükségszerű következménye az amerikai csapatok visszavonása Európából. Ha ehhez hozzászámítjuk az angol munkáspártnak ezen alapelvek tekintetbevételével felállított és az angol közvélemény túlnyomó többsége által jóváhagyott tervezetét, amely szerint az idegen csapatokat viszavonnák a két Németországból, Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországból hatásos nemzetközi ellenőrzés mellett s Németország fokozatos egyesítését a két német állam ügyének tekintenék — ezek azok a végső pozíciók, amelyeket Macmillan állítóag s akkor is csak informatív jellegű tárgyalások k retében felvethet. Nem tudjuk, hogy mindebből mennyi az igaz. Egy azonban biztosnak látszik, és ez az, hogy Macmillan beszélgetései a szovjet államférfiakkal nem a Dulles által megmerevített állásokból, hanem annál valamivel rugalmasabb, az angol konzervatív politikusok szemszögéből nézve ésszerűbb alapokból indulnak ki. Máskülönben, ha ez az eset nem forogna fenn, az angol politikusok moszkvai útja hiábavaló és céltalan volna és még csak nagyobb kiábrándulást váltana ki az angol közvéleményből. Amikor Macmillan Moszkvában kilépett a repülőgépből, Hruscsov elvtárs üdvözlő szavaira többek között ezt válaszolta: „Mielőtt tárgyalásainkat megkezdenénk, máris van egy olyan pont, amiben országaink nézetei, álláspontja megegyezik. Ez a béke megtartásának a kérdése." Ehhez a gondolathoz csatlakozik Hruscsov elvtárs felköszöntője a moszkvai angol nagykövetség fogadásán; „Különböző társadalmi rendszerekben élünk ugyan, de ugyanazon a planétán és ezen békében meg kell férnünk". Konkrétan — mint már a múltban egynéhányszor — a Szovjetunió megnemtámadási szerződés megkötését ajánlje Nagy-Britanniának, amely a gazdasági és kulturális kapcsolatok kiépítésén kívül legközvetlenebbül éí legkonkrétebben szolgálná a két ország, de vele együtt az egész világbéke érdekeit. Míg ezeket a hangokat a vilác lakosságának, illetékes politikai köreinek túlnyomó része örömmel üdvözli, addig természetesen ezútta is akadnak ünneprontók, akik félté kenyen néznek már arra a tényre is hogy az angol államférfiak elindul tak Moszkvába, még inkább, hog; a világ első szocialista államánai vezetőivel tárgyalni kezdtek. Nen nehéz kitalálni: Adenauerékről, a re vansista klikkekről, a nyugatnéme monopóliumok képviselőiről és ame rikai szövetségeseikről van elsősor ban szó, akik idegesen, kapkodvs sőt rettegve fogadnak minden egye apró hírt Moszkvából, hogy ott a angol imperializmus képviselői eset leg „meglágyulnak" és esetleg va lamiféle engedményt is tesznek ; béke felé. Ez az idegesség jó fok mérője azoknak a lehetőségeknek amelyek jelenleg a kis erdei lakban Moszkva körül az angol minisz terelnök és munkatársainak kezébei vannak. Sz. [ SZŐ 3 * 1959. feSruár 26.