Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-19 / 49. szám, csütörtök

Az üzemek kulturális dolgozói és az SZKP XXI. kongresszusának anyaga Amilyen érdeklődéssel várták dol­gozóink az SZKP XXI. kongresszusát, olyan érdeklődéssel tanulmányozzák most a kongresszuson elhangzottakat. Különösen Hruscsov elvtárs beszámo­lója talált nagy visszhangra s a kü­lönféle összejöveteleken e nagy je­lentőségű dokumentumról esik a leg­több szó. Milyen hatalmasak a Szovjetunió tervei, milyen nagyszerű távlatok áll­nak a szovjet dolgozók előtt! Ez az egyöntetű vélemény. Természetesen bőven hangzanak el kérdések is: ho­gyan képzelik a tervek megvalósítá­sát, a munkaidő csökkentését, az adóztatás megszüntetését stb., stb.? A kongresszus anyaga bőven ad vá­laszt minden kérdésre, s dolgozóink élnek a lehetőségekkel: megvitatják és tanulmányozzák a kongresszus anyagát. Az általános érvényű kérdések megismerése mellett egyes szakmába vágó kérdésekkel részletesebben ls foglalkoznak. Az apátfalvi textilüzem kultúrfelelősei például a kongresszus anyagának azt a részét tanulmányoz­zák különös figyelemmel, mely a kul­turális életre vonatkozik. De nem­csak az üzemek kulturális életének a vezetői, az üzemi klubok egyszerű dolgozói is a többi, szintén fontos probléma mellett ezekre a kérdésekre fordítják a legfőbb figyelmet. Az el­határozás mindenütt azonos: mit le­hetne a kongresszusi anyagból saját munkájukban is felhasználni úgy, hogy az termékenyítően hasson és az eddigieknél is nagyobb eredmények szülessenek? Tárgyalni van miről bőven. Hrus­csov elvtárs beszámolójában külön fejezetben foglalkozik a kommunista nevelés, a közoktatás, valamint a tu­domány és a kultúra fejlesztésének kérdéseivel. A kongresszus vitájában is többen foglalkoztak a kulturális élet problémáival. Furceva elvtársnő például felszólalása legnagyobb ré­szét ennek a tárgykörnek szentelte. Amint erről az apátfalvi textil­üzemben tett látogatásunk során meggyőződtünk, a kultúra munkásait minden érdekli. Hruscsov elvtárs be­szédének azon részére azonban, melyben a kommunista erkölcs tu­lajdonságaival rendelkező új ember neveléséről, az elmélet és a gyakor­lat összekapcsolásáról, a tudomány és a művészetek feladatairól s a hétéves tervnek a kulturális életre vonatkozó irányszámairól beszélt, kü­lönös figyelmet fordítanak. A kultúra munkásai nálunk is tud­ják, hogy a jövő emberét, aki hivatva van felépíteni a legigazságosabb és legtökéletesebb társadalmat, nálunk is nevelnünk kell. E neveléshez sok egyeben kívül elsősorban az szüksé­ges, hogy az elméleti tudást szerve­sen egybekapcsoljuk a gyakorlati élettel, a termeléssel. A nevelés leg­jobb iskolája maga az élet, a szocia­lista valóság. Erről a beszámoló rész­letesen beszél. A kulturális élet vezetőinek így van miből meríteniök. Megtudhatják, hogyan kell a kommu­nista erkölccsel rendelkező ember­típust nevelni, melyik az új ember neveléséhez vezető legközelebbi út. A vita során az említett üzemben sok szó esett az irodalomról és a művészetről, amely jelentős szerepet játszik a társadalom szellemi kultú­rájának fejlesztésében és gazdagítá­sában és tevékenyen hozzájárul a kommunista erkölccsel rendelkező ember neveléséhez. A dolgozók fel­szólalásaikban egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy az íróknak, a színház, a film, a zene, a szobrászat, a festészet és általában minden művé­szi ág dolgozóinak akárcsak a Szov­jetunióban, nálunk is mind maga­sabbra kell emelniök alkotásaik esz­mei és művészi színvonalát és a kommunista erkölcs elveinek nép­szerűsítésében, a szocialista kultúra fejlesztésében, a helyes esztétikai ízlés kialakításában tántoríthatatla­nul a párt és az állam segítőtársainak kell lenniök. A dolgozók körében nagy érdeklő­dést váltott ki, hogy milyenek a Szovjetunió hétéves tervének a kul­turális életre vonatkozó irányszámai. A kongresszus anyaga bőven vála­szolt erre is. Mi csak azokat a szá­mokat jegyezzük le, amelyek külö­nösen elcsodálkoztatták az üzem dol­gozóit. A hétéves terv értelmében a Szovjetunióban tovább bővül és tö­kéletesedik a közép- és főiskolai kép­zettséggel rendelkező szakemberek nevelése. Az 1959-1965 közötti évek­ben a szovjet főiskolák például 2 300 000 szakembert nevelnek. Az előbbi 7 év során 1 700 000 szakember hagyta el a szovjet főiskolákat. A szovjet társadalom szellemi éle­tében nagy jelentőségű mozi és tele­vízió szintén nagy lépést tesz. Az országban jelenleg mintegy 80 000 vetítőgép van, ebből 61000 falun működik. A televíziós központok szá­ma tavaly 53, a televíziós készüléke­ké pedig 3 millió volt- Á következő hétéves időszakban e számok roha­mosan megnőnek. A hétéves terv végére a Szovjetunióban több mint 120 000 moziberendezés és 15 millió televíziós készülék lesz. A mozi és a televízió műsorát naponta mintegy 50 millió ember tekinti majd meg. Beszédesek a könyvekről szóló adatok is. A Szovjetunióban ma kö­rülbelül 400 000 könyvtár működik, másfélmilliárd könyvállománnyal. A hétéves terv során e hatalmas szám is tovább növekszik. S amint a Szov­jetunió 1959-1965. évi népgazdaság­fejlesztésének irányszámai leszöge­zik, a hétéves terv még kedvezőbb feltételeket teremt az ideológiai munka számára. Erős ütemben fej­lesztik a sajtót, a rádiót, a televíziót, a filmművészetet, a művelődési in­tézményeket, jelentékenyen növelik az újságok, a folyóiratok és a köny­vek példányszámát. Ezenkívül külö­nösen a falvakon nagy figyelmet szentelnek a rádióhálózat kiszélesí­tésének, közművelődési intézmények építésének. Soká lehetne még sorolni az ada­tokat, melyek csodálkozással töltik el a dolgozókat és amelyekről na­ponta tanácskoznak, vitatkoznak. A kulturális élet vezetői körében ilyen sokat vitatott kérdés például Furceva elvtársnő felszólalásának az a része, amelyben a műkedvelő •mű­vészetről, mint a kommunista neve­lés fontos eszközéről beszélt. Műkedvelő csoportok nálunk is nagy számban működnek, közöttük az apátfalvi üzemi klubban is. Nem csoda hát, ha az e csoportokban dolgo­zók különös érdeklődéssel beszélnek arról, ami az övékéhez hasonló együt­tesekről a XXI. kongresszuson el­hangzott. Az együttesek tagjainak jól esett olvasniok azt a kijelentést, hogy a műkedvelő művészet a nép szellemi fejlődésének, kommunista nevelésé­nek fontos eszköze. Az irodalom és a művészet dolgozói ezért tartsák megtisztelő kötelességüknek a mű­kedvelő együttesek sokrétű megsegí­tését. Kutassák fel, ébresztgessék és fejlesszék a művészi tehetségeket. A műkedvelői tömegmozgalom nagy­arányú fejlesztése kiváló népi tehet­ségeket hoz majd felszínre, s még jobban felvirágoztatja az egész szo­cialista kultúrát. A Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. kongresszusán elhangzottakat dolgozóink is úgy Veszik, mint ami az ő munkájukra is vonatkozik. Ezért tanulmányozzák a kongresszus anya­gát -nagy érdeklődéssel, ezért igve>­keznek a kongresszusi anyagot mun­kájukban eredménnyel felhasználni. Balázs Béla A HW FILMJEI IIIIIIII IIHIHII Ilii llllllllllMlllllllilllllllHIMIilll III A héten megle­petést és érthetően nagy sikert aratott filmgyártásunk újabb filmnovella­vállalkozása, három Capek-novella meg­filmesítésével. TERMÉSZETFÖ­LÖTTI DOLGOKRÓL — mindhárom no­vella hőseit kisem­berek, filiszterek, kiknek bajait, gond­jait, de hibáit is oly finom társadalombí­ráló hangon tudta Čapek megrajzolni. A felvetett témák ugyan nagyon egyé­ni színezetűek, de hátterükben ott áll leplezetten a tár­sadalom, melynek visszásságai kihat­nak a kisemberek életére. Ezért a Ter­mészetfölötti dolgokról — Jiŕí Kre j čík államdíjas rendezőnek és társrendezői­nek sikeres alkotása dicséretes mű, mert — habár a kritika általában sze­mére vetheti alkotóinak, hogy miért éppen a múlthoz kapcsolódott témát választották müvük tárgyául — Čapek alakjai élnek a filmben és egy letűnt világot idéznek fel, melyet a kispol­gárság álszent társadalmi viszonyai és hamis emberszeretete iellemez. A' másik tneglepöen sikeres filrfi Geo r g Tressler Végállomás - a szerelem című nyugatnémet filmje volt. Iskola­példája annak, hogyan hozhat ki al­kotója igénytelen, különféle válto­zatban, mondhatnánk, elcsépelt film­ből érdekes, szórakoztató és részben tanulságos történetet. Egy háború utá­ni viszonyokban felcseperedett arany­ifjút tesz meg hősének. Mecky hódít és élvezi szerepét, míg legújabb kisze­melt áldozatába valóban beleszeret és megkomolyodik. Tanulságos, szórakoztató és egyben építőén bíráló N. Koseverová BOTCSI­NÁLTA SOFŐR című szovjet fűm-víg­játéka. Ivan Petrovics Pasztuhov, ma­gasrangú minisztériumi tisztviselő nyári szabadságára utazván különféle bony o­| dalmakba kerül, melyeket sofőrének hirtelen megbetegedése okoz. A film érdeme, hogy derűs vígjáték keretében mutat rá komoly dolgokra és szóra­koztatva bírál. Megemlítendő még további két film: a magyar Sóbálvány, a tavalyi Karlo­vy Vary-i nemzeti filmfesztivál díj­nyertes alkotása, Várkonyi Zoltán Kos­suth-díjas rendező müve és a bolgár Az elátkozott család. A SÓBÁLVÁNY az individualista, a társadalomtól elzárkózó és csak szűk hivatáskörének élő értelmiségi magára eszmélését fejti ki drámai jelenetek­ben, ám nem mentes a fogyatékossá­goktól, amelyekre a fesztivál alkalmá­val részletesen kitértünk. Georgi Sztamatov Elin-Pelin regénye alapján filmesítette meg Az ELÁTKO­ZOTT CSALÁDOT. Egy parasztcsalád tragédiáján keresztül mutatja be a vagyonhajhászó, kapzsi paraszti, önzés visszásságát és elkerülhetetlen bukásét< A Gerak család története sokban em­lékeztet a múlt középparasztságának bomlására, s több Jigurát fedezünk fel a filmbérrt, 'rrielf/ek nútfyon hasonlítanak* Gorkij korábbi elbeszéléseinek paraszti alakjaira. L. L. yyy ¥¥ ¥ ¥»»» ¥¥ ¥¥ ¥¥¥ ¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥ ¥¥¥ ¥¥¥¥ ¥ ¥¥¥ ¥¥ ¥¥ ¥¥¥¥ ¥¥¥¥¥»»»»»»*•»¥•»¥¥»»¥»»*¥¥¥¥ »¥»*»» + + »¥¥«j Az elmúlt egy-két hét során történelmet formáló esemény ta­núi, részesei voltunk. A Szovjet­unió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusa volt az az esemény, amely érdeklődésünk középpontjá­ban állva lefoglalta szinte minden gondolatunkat. A szovjet kommu­nisták tárgyalásának gazdag anya­ga hosszú évekre előre megszabta azokat a fö problémákat, amelyek megoldásától függ nemcsak a Szovjetunió további előretörése, nemcsak a mi sorsunk, hanem minden túlzás nélkül állíthatjuk: az egész világ, az egész emberi­ség jövője. A kongresszus a ha­talmas gazdasági célkitűzések, tervek mellett jelentős helyet szentelt a felépítmény, a többi között a kultúra kérdéseinek is, hangsúlyozva ezzel az új típusú, kommunista ember nevelésének rendkívUl nagy jelentőségét. Ép­pen ez serkent minket arra, hogy­ha késve is, de foglaljuk össze rö­viden azt, ami a hazai lapok ha­sábjain a kongresszus idején a kultúra kérdéseivel kapcsolatban közlésre került és igényt tarthat érdeklődésünkre. Annál inkább van szükség erre, mivel Antonín Novot­ný elvtárs a XXI. kongresszust méltató, néhány nappal ezelőtt mondott beszédében behatóan fog­lalkozott kulturális frontunk hely­zetével, rámutatva néhány olyan jelenségre, amelyek ellen fel kell vennünk a harcot. Pmlctdri rícrh zmí. tpojte !f.' RUBÉPRÁVO ÚST A EDNÍ ORGÁN KOMUNISTICKÉ STRANY ČESKOSLOVENSKA A CSKP központi lapjának február ,1-i számában Josef Rybák tollából ;gv terjedelmét tekintve rövid, de mnál komolyabb problémát felvető :ikk jelent meg „Papírízű bölcsesség 'agy program ?" cím alatt. A cikkíró >olemikus hangon foglalkozik a Kvé­en című folyóirat idei első szarná­lak bevezető írásával. Mielőtt rövi­thés lofuMm útmstuk • •. den összegeznénk a vita lényegét, olvasóinknak bemutatjuk a Kvéten-t. Ez a havilap, amely a Csehszlovák Írószövetség kiadásában jelenik meg, az irodalom és a művészet kérdései­vel foglalkozik. Sajátos vonása, hogy elsősorban az ifjabb művész- és író­nemzedék lapja, amely formáját és tartalmát tekintve igyekszik újszerű lenni. Sajnos, ez az újszerűségre való törekvés gyakran vakvágányra fut. A folyóiratot ezért már számos jogos kritika érte, amely rámutatott az egészségtelen vagy a már régen túlhaladott művészi irányzatok tér­hódításának, sőt egyes revizionista nézetek veszélyes és káros voltára. A Rudé právo cikke arról tanúsko­dik, hogy a Kvéten szerkesztői nem okultak eléggé ebből a jóindulatú bí­rálatból. Rybák rámutat arra, hogy a Kvéten programadó cikke, habár formálisan kinyilvánítja szerzőinek hűségét a marxizmushoz, ugyanakkor egy szót sem szól a marx-lenini esz­tétika elveiről, a pártosságról, az eszmeiségről és az irodalom nevelő szerepéről. Néhány jól kiválasztott és jellemző idézet után a cikkíró iro­nikusan megállapítja: „És a Kvéten­nek ez a zavaros programja — amely elködösíti a világos dolgokat és gon­dosan ügyel arra, nehogy valami konkrétet mondjon az irodalom je­lenlegi feladatairól társadalmunkban, képezze — ahogy azt szerzői írják — a fiatal cseh művészet keretprogram­ját a kulturális forradalom befeje­zése időszakában ?" ... A Rudé právo egyik másik számá­ban az operett jelenéről és jövőjéről írt Dušan Havlíček. Ezt a problémát nem szabad lebecsülnünk, annál is inkább, hiszen a magyarlakta vidé­ken az operettnek, ennek a könnyebb zenei műfajnak sok kedvelője van és érdekünk, hogy tisztán lássák, mi az, ami e téren elvetendő és mi a felkarolandó. A cikkíró kiemeli, hogy az operett, amelynek szilárd alapját az offenbachi muzsika vetette meg s amelyet később főleg Strauss, Lehár és Kálmán — elsősorban tar­talmát tekintve— gyakran a polgári társadalom eszményítésére használt fel, mint műfaj létjogosult ma is. Ennek feltétele az, hogy bátrabban előre törjön az új utakon járó, a mai élet kérdéseit kellő formában felvető időszerű operett. Szükség van több és tökéletesebb szöveg­Könyvre, a zenében pedig a mai élet­ritmust tükröző hangvételre. Havlí­ček megemlíti a szovjet oper^ttszer­zők, Dunajevszkij, Miljutyin, vala­mint a klasszikus szovjet zene jelenkori nagyjainak, Sosztakovics­nak, Kabalevszkijnek és Hacsatur­jánnak eredményeit ezen a téren, va­lamint azt is, hogy az elmúlt tíz-tizenkét év során majdnem negy­ven új cseh operett született. A ma­gunk részéről örülünk annak, hogy nálunk is van egy-két ezirányú eredeti próbálkozás, mint például a korláti Vígh Rózsa és Balázs József mai környezetben lejátszódó operett­je. frITERÁRNÍ NOVINY 1 týdeník pro kaJtamG politickí • unileeki •ttikjr. Jirí Hájek cseh irodalomkritikus a Csehszlovák Írószövetség hetilapjá­nak 6. számában az SZKP XXI. kong­resszusa kapcsán a kommunista írók feladatait körvonalazza. Élesen bírálja azokat az irodalmárokat, akik mind­máig a XX. kongresszus gondolatai szószólóinak tartjak magukat s ugyan­akkor nem vették észre vagy nem akarták észrevenni az utóbbi három esztendőben bekövetkezett hatalmas fejlődést, azt, hogy a szocialista vi­lág a XX. kongresszus távlati célki­tűzéseinek fokozatos megvalósításá­val óriási lépést tett meg előre. Há­jek néhány negatív jelenséget említ­ve főleg a Kvéten és a Divadlo című folyóiratokat kritizálja s ugyanakkor nagyon találóan rámutat arra, hogy a kommunista írók nem szállnak szembe kellőképpen az ilyen meg­nyilvánulásokkal. Sokan közülük még mindig tartózkodnak attól, hogy fel­vessék az irodalom tarsadalmi szere­pének kérdését, nehogy a dogmatiz­mus vádjával illessék őket. „Kis szünetekkel — hangsúlyozza ironiku­san Hájek — tulajdonképpen 1951-től folytatjuk a hősi harcot a dogmatiz­mussal szemben. És ennek a szent harcnak a tüzében elsősorban ne­künk, kommunista íróknak kellene már végre tudatosítanunk, hogy szem elől tévesztettük azt a tényt, mi­szerint gyakran e harc áldozatául esett a marxista esztétika néhány alapvető fogalma, a művészet osztályszempontból való felfogása, a pártosság elve... A nézetek har­cának szükségességét valljuk, de ez nem jelentheti azt, hogy csak ellen­lábasaink hirdethetik nézeteiket. Ez több volna a „demokrácia" eltúlzott értelmezésénél... Meggyőződésem, hogy az SZKP XXI. kongresszusának hatalmas injekciót kell adnia pártos önbizalmunknak és a párt iránti nagymértékben megtompult felelős­ségérzetünknek." A Csehszlovák Színművészek Szö­vetségének kéthetente megjelenő lapja első februári számába érdekes elemző cikket írt Jan Kopecký a D 34 Színházról. A színház igazga­tója és egyben a cseh színházi élet legkiemelkedőbb egyénisége, E. F. Bu­rian ugyanis ebben az idényben mű­sorpolitikájában meglepő fordulattal jelentkezett. A negyedévszázados múltra visszatekintő avantgardista színház a háború utáni években fel­újította az első köztársaság idején komoly sikereket elért inszcenációit, de nem mutatott be új, a mával köz­vetlenül foglalkozó darabokat. A be­következett fordulat lényege pedig éppen az, hogy Burian egymás után hozza színre a mai életet tárgyaló műveket. Az Üj Szóban recenzióban foglalkoztunk az-első új Burian-da­rabbal, de azóta rohamos ütemben követik egymást a bemutatók. Két­ségtelenül ezek a darabok itt-ott magukon viselik az elsietettség jeleit . és bizonyos hátrányt jelent, hogy a színház teljesen ismeretlen szerző­ket is bemutat, akiknek még nincs megfelelő művészi felkészültségük, de akik közül a közeljövőben nem egy meglepetést okozhat. A cseh színházi kritika döntő része nagy tartózkodással fogadja és élesen bí­rálja az egyes darabokat. Ezzel szem­ben Jan Kopecký, aki különben az egyik legjobb cseh színházi kritikus — védelmébe veszi Buriant. A cikkíró rámutat ugyan az egyes bemutatott művek gyengéire, de a lényegre tapint akkor, amikor ki­jelenti, hogy az új kezdeményezés feltétlenül pozitív jelenség, mivel a szocialista színművészet követke­zetes megteremtésére törekszik. Hangsúlyozza, ma még bátorság kell ahhoz, hogy az ember az ellenkező vélemények pergőtüzében Burian és a D 34 oldalára álljon, de ez mit sem változtat azon, hogy „a D 34 kitar­tóan küzd új profiljáért. Ez a leg­izgalmasabb művészi küzdelem, amelynek kultúránkban tanúi va­gyunk. Céltudatos törekvés ez, hogy segítséget nyújtson a dráma és a színház új minőségi szintjének elé­résében, hogy necsak a negatív je­lenségek bírálatával, hanem a pozitív példák útján is támogassa az jembe­rek közötti szocialista viszony és a kommunista humanizmus uralomra jutását." Minden kezdet nehéz, de nekünk is az a meggyőződésünk, hogy a D 34 helyes útra lépett, jó célt kö­vet és előbb vagy utóbb, minden értetlenség és gáncsoskodás ellené­re szívós művészi munkásságával el is éri azt. Ebben a harcban minden rokonszenvünkkel Burianék oldalán állunk. g, j. ÜJ SZÓ 7 * 1959. február 19. »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents