Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)
1959-02-17 / 47. szám, kedd
T ESELYESE VAN A IÉuKORCNG VB-NEK — mondja a Nemzetközi Jégkorong Szöi etség elnöke A Csehszlovák Sajtóiroda állandó lon'Joni tudósítója felkereste John Ahearnet, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség elnökét, akinek a Csehszlovákiában március 5-tői 15-ig megtartandó jégkorong-világbajnoksággal kapcsolatosan néhány kérdést tett fel: — A részvevők nagy számára való te; kintettel mi az ön véleménye a világbajnokság megszervezését illetőleg? — A jégkorongozók nemzetközi köreiben ismeretes, hogy nem értek egyet a szervezés eddigi módjával, mivel a legjobb és a leggyengébb csapatok teljesítőképessége közötl nagy különbségek mutatkoznak. A nemzetközi szövetség alapszabálya értelmében azonban a bajnokságra vonatkozó Javaslatok csupán három, III. négy év után módosíthatók. Nem változtathatjuk meg tehát a Squaw Velleyben rendezendő olimpia megszervezését sem. Az IIIIF kongresszusa 1960-ban foglalkozik majd a világbajnokság új szervezésének kérdésével. — Milyen ma a helyzet az amatőrjégkorongozás terén? — A jégkorongozás fejlődése Európában felülmúl minden képzeletet. A legutóbbi háború előtt e sportágban Kanada volt a legjobb a világon, a többi országok egyletei nemi voltak jelentősek. Ma már — világviszonylatban — három európai ország — a Szovjetunió, Csehszlovákia és Svédország nevezethető elsőrendűnek. Európa-szerte jégkorong-stadionokat terveznek és építenek, s egvre több fiatalnak van kedve a jégkorongozáshoz, ami — véleményem szerint — a legfontosabb. A jégkorongozás elsősorban a fiatalok — a 14—15 éves fiúk spurija. A nemzetközi szövetségben már 1932 óta munkálkodom. A jégkorongozás kibontakozása azonban, ami a játékosok számát és a közönség érdeklődését illeti, sohasem volt oly gyors ütemű, mint a legutóbbi 3—4 év folyamán. A jégkorongozás különösen gyors fellendülése Norvégiában, Finnországban, Lengyelországban, az NDK-ban, a t NSZK-ban, Ausztriában, Svájcban, Kínában és Japánban észlelhető. Kanadában 70 ezer, Európában csaknem félmillió nyilvántartott játékos van. — Kifejezé sr e juttatja ön Prágá ban is a világbajnokság szervezése kérdésében elfoglalt álláspontját? — Igen, a küldöttek azonban már ismerik álláspontomat. Először március 4-én Kedd, február 17. A BRATISLAVAI MOZIK MOSÓRA: PRAHAl Szívélyes emlék (szovjet) 10.30, 14. 16. 18.15, 20.30. METROPOL: A baraganl bozótos (román) 16. 18.13, 20.30, POHRANIČNÍK: Sóbálvány (magyal) 16.15, 18.30, 20.45, SLOVAN: Természetfölötti dolgokról (cseh) 16.15, 18.30. 20.45. TATRA: Sztrogov Mihály (francia) 16, 18.15, 20.30, DUKLA: Hárman voltunk (lengyel), 18, 20.15, MIER: Az ügyefogyott (francia) 18, 20.15, OBZOR: A várakozás napjai (jugoszláv) 18, ,20.15, MÁJ: Interurbán jelentkezik (ÜSA) 18.30, 20.30, STALINGRAD: A császár parancsára (magyar) 18, 20.15. NÄDEJ: Keresztúton (szovjet) 19, ZORA. Csendes otthon (maqyar) 18. 20. PARTIZÁN: A Tűzföld kialszik (argentin) 17.15, 19.15, POKROK: Žižkovi románc (cseh) 18, 20.30, ISKRA: Azon az éjszakán (norvég) 17, 19, MLADÝCH: A kisdobos sorsa (szovjet) 16. A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MŰSORA: NEMZETI SZlNHÁZ: Rózsalovag (19), HVIEZDOSLAV SZlNHÁZ: Amit a hídról IStonk (19), OJ SZÍNPAD: A qranadai molnárné (19), ZENEI SZlNHÁZ: Beethoven-zcngoramüvek (19.30). A KASSAI MOZIK MOSÓRA: SLOVAN: Cabíria éjszakái (olasz), TATRA: Koldusopera (német). A KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA: MA: Faust (19), HOLNAP: Ilyen nagy szerelem (19). A BRATISLAVAI TELEVÍZIÓ MOSÓRA: 19.00. TV-híradó. 19.20: TV-rejtvénymüsor. 20.00: Aszafjev: A bahcsiszeráji szökőkút, balett. 22.40: TV-híradó. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA: li!.00: Varázsszem. 19.00: TV-híradó. 19.20: Lányok, asszonyok .. 20.00: Aszafjev: A bahcsiszeráji szökőkút, balettközvetítés a prágai Smetana Színházból. IDŐJÁRÁS A ködös idő tovább tart. A nappali hőmérséklet mínusz 1 és mínusz 3 fok között. A relhőtlen országrészeken 0 fok körüli. Enyhe szél. jövünk össze. Az első gyűlés lényegében formai lesz. Megalakítjuk az ellenőrző biťottságot, a kifogástalan játék bizottságát és azt a bizottságot, mely kiválasztja a legjobb játékosokat. Mint ahogy már mondottam, a bajnokság módosításáról szóló vitát az 1960-ban rendezendő kongresszuson tartják meg. — Ügy vélem, hogy a világbajnokságot oly módon kellene átszervezni, hogy az Európa-bajnok címért csak európai csapatok versenyeznének és a legjobb 4—6 európai csapat azután a világbajnok címért versenyezne, mely versenyben Kanada és az USA is részt vennének. — Véleményem szerint nem helyes, ha a világbajnok cím elnyeréséért valamenynyi csapat küzd, jóllehet mindig és mindnyájunk előtt világos, hogy csupán 5 csapatnak — Csehszlovákiának, a Szovjetuniónak, Svédországnak, az USÁ-nak és Kcnadának van kilátása a győzelemre. — Mi az^ ön néz ete a z úgynevezett európai kritériumról ? — A korhatár figyelembevételével teljes mértékben mellette foglalok állást. Ifjúsági versenynek, nem pedig a felnőttek gyönge csapatai versenyének kell lennie. A tavalyi oslói kongresszuson azonban elutasították ezt a gondolatot kifejező javaslatomat. Az igazi ifjúsági bajnoksági verseny serkentően hatna az Ifjú jégkorongozókrá. — Milyen problémákat fog az IIHF megoldani a prágai kongresszuson? A tárgyalásokat főleg a Squaw Valleyben megvalósítandó olimpiai játékok rendezésére vonatkozólag fogják folytatni. Azonban be kell ismernem, hogy Kaliforniából ezzel kapcsolatosan nem érkezik hozzám elég hír. Több hírt kapok Rómából. Pedig meg kell állapítanunk az 1961. évi világbajnokság színhelyét. Eddig 6 kérvény érkezett be. • — Mikor jön e l Prá gába ? — Prágába március 2-án érkezem, ahol legutoljára az 1947. évi világbajnokságon és azelőtt 1938-ban voltam. Lengyelország „A" — Csehszlovákia ifj. csapata 4:0 (4:0, 0:0, 0:0) Ifjúsági válogatottunk lengyelországi vendégjátéka során Lodzsban játszotta második mérkőzését. Lengyelország „A"válogatottjávai. A lengyelek 4:0-ra győztek. CARDAL tizenharmadszo r NYERTE MEG az 50 km-es sífutó-bajnokságot Csehszlovákia 60. sífutó-bajnokságát az 50 kilométeres távon Jilemnlcében tartották meg a Hančov-emlékverseny keretében. Több, mint 10 000 néző nagy érdeklődéssel követte az érdekes vetélkedést, mely immár tizenharmadszor Jaroslav Cardal érdemes sportmester győzelmével végződött. figyelte az ottani síugró-versenyeket. A magas színvonalú vetélkedésen versenyzőinken kívül az NDK és Finnország A kiváló sífutó a 35. kilométer után még a negyedik helyen haladt Švanda mögött, de végii! Is félperces előnnyel megnyerte az értékes versenyt. Az 50 kilométeres bajnokság 34 részvevője a következő sorrendben érkezett célba: 1. Cardal (Spindl. Mlyn) 3 ó 10 p 52 mp, 2. Švanda (Nové Mesto n. M.) 3 6 11 p 23 mp, 3. 31ažíček (Nové Mesto n. M.) 3 ó 13 p 03 mp, 4. Hrubý (Horní Branná) 3 ó 14 p 30 mp, 5. Hlaváč (Brno) 3 ó 15 p 23 mp. Banská Bystricán L. Glass győzött Banská Bystricán ugyancsak 10 000 néző színeinek képviselői vettek részt. Az eredmények: 1. L. Glass 215,5 p (84,5 81,5 m). L. Glass első ugrásával új sánccsúcsot ért el, melynek eddigi tulajdonosa 83,5 méterrel Remsa volt.) 2. Remsa (Csehszlovákia) 211,7 p (74,5 és 79 m), 3. Kapf (NDK) 208,7 p (78,5 és 78 m), 4. Jebavý (Csehszlovákia) 203,5 p (74,5 és 73 m), 5. Motejlek (Csehszlovákia) 196,7 p (71 és 73,5 m). AZ ORBIS PRAHA a íérfi kosárlabda-liga élén A Spartak Brno, a tavalyi bajnok a negyedik helyre került A brnói Spartak legutóbbi szereplése azt bizonyítja, hogy a tavalyi bajnokcsapat nincs a régi formájában, nem tud magára találni. Erre vall a Légia Warszawa elleni, az európai bajnokcsapatok serlegéért vívott és nagy verességgel végződött találkozó is. Az együttes sérült játékosainak kivájása miatt kénytelen gyengébb erőnlétű és képességű játékosokat szerepeltetni. Ezzel szemben a prágai csapatok mind jobban előtérbe kerülnek. Az eredmények a következők: Orbis Praha—Slovan Bratislava 69:34, Slávia Praha—Slávia Bratislava 56:75, Mar. Lázné—Lokomotíva Košice 77:75, Karl. Vary—Iskra Svit 82:85, Spartak Brno —Spartak Praha Sokolovo 72:78, Sparlifí (14. számmal) újabb kosarat dob a Slovannak az Orbis— Slovan Bratislava bajnoki kosárlabda - mérkőzésen. (Fafek felvétele) Vyhnanovský nyerte az országos asztalitenisz-bajnokságot Csehszlovákia férfi és női asztaliteniszbajnokságát befejezték Prágában. A legérdekfeszitőbb vetélkedésekre a férfi egyént versenyek folyamán került sor. Az elődöntőben Polakovič Andreadist három játszmában győzte le. A férfiak bajnokságát újra Vyhnanovský nyerte, a nőkét pedig Kroupová. A mérkőzésekről a következőket Jelentik: Férfi egyes negyeddöntő. Polakovič— Ostravický 3:1, Voňka—Stanek 3:0, Kroupa—Mlko 3:0, Kroupa előzetesen Štípek ellen győzött. A döntőben Vyhnanovský 3:0-ra (21:17, 23:21, 21:12) győzte le Polakovičot. A női egyes döntője: Kroupová— Gráfková 3:0, a férfi-páros döntője: Vyhnanovský, Štípek—Posejpal, Polakovič 2:1, női páros: Gráfková, Kroupová—Chylíková, Pillanatjelvétel a Spartak Stalingrad— Spartak Hradec Králové barátságos labdarúgó-mérkőzésről, mely végeredményben 1:1 arányú döntetlent hozott. Lešnerová 2:1, vegyes-páros: Štípek, Gráfková— Vyhnanovský, Kroupová 1:2. A dortmundi VB-re a férifak közül: Vyhnanovskýt, Polakovičot, Štípeket, Posejpalt, Mikot, tartaléknak Voňkát, a nők közül: Kroupovát, Gráf kovát, Rabasovát, tartalékként pedig Schwarzovát nevezték be. Kanada győzött, az USA kikapott Az Amerikai Egyesült Államok válogatott jégkorong-együttese vasárnap szenvedte el európai turnéjának első vereségét. Az észak-svédországi Skelleftea válogatottjától 5:3 (1:2, 3:1, 1:0) arányban kapott ki. » » • Kanada válogatottja Stockholmban játszott a svéd válogatott ellen. Ez a mérkőzés kanadai győzelemmel végződött 4:1 (2:0, 0:0, 2:1) arányban. A Belleville McFarlands játékosai időnként nagyon is durva játékot mutattak, s ezért a nézők viharos nemtetszését váltották ki. SP0RTHIRAD0 # Mexikó City: A Dukla labdarúgói tengerentúli portyájuk utolsó mérkőzését a brazíliai Santos együttesével vívták, amely felett 4:3 (3:2) arányban győzedelmeskedtek. 0 Moszkva: Vasárnap indult el a szovjet sportküldöttség az USA-beli Squaw Valleybe, ahol az olimpia előtti vetélkedéseket tartják. A sportküldöttség tagjai: Kolcsin, Anyikin, Szamov Szamszonov, Kocskin Guszakov, Szidorova, Korzuhina sízők, Goncsarenko, Silikovszkij és Voronyin gyorskorcsolyázók. % Szófia: A Slovan ONV jégkorongozói szófiai búcsúfellépésük alkalmával két csoportra oszlottak és egymás ellen vetélkedtek. A „vörösök" 8:7 arányban tak Brno—Vyšehrad 82:68, Slávia Praha— Slovan Bratislava 61:52, Orbis Praha— Slávia Bratislava 82:70, Lokomotíva Karl. Vary—Jadnota Košice 63:62, Dukla Mar. Lázné—Iskra Svit 86:59. A tabella állása a XVI. forduló után a kővetkező: 1. Orbis Praha 16 14 2 1275:1020 30-2 2. Sp. Sokolovo 16 14 2 1279:1053 30-2 3. Spartak Brno 16 11 5 1237:1079 27-5 4. Slávia Bratisl. 16 11 5 1203:1100 27-5 5. Iskra Svit 16 11 5 1150:1098 27-5 6. Slávia Praha 16 10 6 1104:1005 26-6 7. Jednota Košice 16 7 9 1111:1181 23-9 8. Tatran Ostrava 16 5 U 1014:1136 23-11 9. Mar. Lázné 16 4 12 1125:1229 20-12 10. Vyšehrad 16 313 1111:1271 19-13 U. Slovan Bratisl. 16 313 878:106819-13 12. Karlove Vary 16 3 13 1082:1294 19-13 J. Cardal érdemes sportmester Oslóban véget ért a gyorskorcsolyázó világbajnokság A gyorskorcsolyázó világbajnokság versenyszámait az oslói Bislet-stadionban befejezték. A világbajnoki címet a finn Järvinnen nyerte, aki már az első versenynap után megszerezte a vezetést, s ezt mindvégig meg is tartotta. A végleges sorrend: 1. Järvinnen (finn) 190,155 pont, 2. Salonen (finn) 190,837, 3. Merkulov (szovjet) 191,015 pont. • Praha: Fedettpályás téli teniszver= senyt rendeztek Prágában, melynek során Nečas 4:6, 2:6, 8:6, 6:4, 7:5 arányban legyőzte Javorskýt. A nöi egyes Pužejová zsákmánya lett. Strachovát 6:4, 6:0-ra késztette megadásra. A Győzelmes Február jégkorong-tornáján az RH BRNO nyert csoportjában A Győzelmes Február jégkorong-torna „A"-csoportjában véget ért a küzdelem. Ebben a csoportban vasárnap bonyolították le az utolsó találkozót a brnói RH és a Spartak Kr. Pole csapata között. A brnói csapat megnyerte ezt a mérkőzést és jobb gólaránnyal csoportja élére került. A döntőben a ,,B"-csoport győztesével kerül össze, míg Pardubice BEFEJEZTÉK Szlovákia ökölvívóbajnokságát Nyitrán a döntő küzdelmek a következő eredményeket hozták: 54 kg súlyig: Hricik (Iskra Svit), 57 kg-ig Koša (Iskra Partizánske), 60 kg-ig Šimek (Iskra Dimitrov), 63 Vi kg-ig Vavrinec (Iskra Partizánske), 67 kg-ig Nemček (Iskra Dimitrov), 71 kg-ig Gažik (Iskra Svit), tavalyi ifjúsági bajnok, 75 kg-ig Súry (Slovan Galánta), 81 kg-ig Čajka (Iskra Svit), 81 kg-on felül Bula (Iskra Partizánske). Az 51 kg-osok csoportjában nem bonyolították le a bajnokságot, mivel csupán Molnár (Spartak Martin) nyújtotta be nevezését. Valamennyi döntőbe került ökölvívó kap jogot az országos bajnokságon való részvétele. együttese a „B"-csoport második helyén álló csapatával fog majd mérkőzni a harmadik helyért. RH BRNO—SPARTAK KR. POLE 5:2 (1:0, 2:1, 2:1), A brnói rangadót a jobb formában levő RH Brno nyerte, s ezzel biztosította csoportelsőségét. A gólokat Návrat, Pantuček 2—2, VI. Bubník, illetve Štork és Autrata ütötték. A „B"-csoportban a VTŽ Chomútov— Spartak Sokolovo-találkozó az utóbbi győzelmével végződött. VTŽ CHOMÚTOV—SPARTAK PR .HA SOKOLOVO 1:2 (1:0, 0:1, 0:1). Gyenge iramú mérkőzésen, a támadósorok lövőkészségének hiányában zajlott le a vetélkedés. A Sokolovo 6 pontot szerzett győzelmével és jelenleg a ,,B"-csoport első helyén áll. A Tabella állása a következő: „A"-csoport: (Fafek felvétele) t győztek a „kékek" felett. 1. ČH Brno 4 3 0 1 24:10 « 2. Pardubice 4 3 0 1 19:15 6 3. Spartak ZJŠ t 2 0 2 18:15 4 4. TJ VŽKG 4 1 e 3 14:21 2 5. Sp. Kr. Pole 4 1 0 3 10:24 S ,,B"-csoport: 1. Sp. Sokolovo 4 3 0 1 17:17 1 2. Č. Budéjovice 3 2 0 1 15:14 4 3. Spartak Plzeň 3 1 1 1 16:8 J 4. SONP Kladno 3 1 0 2 7:14 J S. VTŽ Chomútov 3 • 1 2 8:10 1 A SAZKA 8. FOGADÓHETE • 1. SONP Kladno—VTŽ Chomútov, jég- Tŕebíčnek 21 pontja van és az 5. helyei korong-torna. Kladno szombaton C. Budé- szerepel. Ezek szerint a vendégcsapatnal jovicén szerepelt, ahol a honi Slavojtól meg- kellene győznie. Tippünk: 2, X. lepetésszerü 8:2-es vereséget szenvedett. - „ _ _ , _ . _ , , „„.„ Ezen a találkozón a hazai pálya előnyét * 8' Prah a Sokolovo-SONl fogja elvézni és több mint valószínű, h^y Kl a n dn o' té l' labdarugó-torna. A Sokolovmegismétli az I. ligában való találkozásik f J? y nr° f"*" , 3* ľ r 4" sS dÖn t% során elért 3:2-es győzelmet. Tippünk: 1, X. • 2. Spartak Plzeň—Slavoj Č. Budéjovice, jégkorongtorna. Az I. ligában lejátszott mérkőzéseik során két ízben Plzeň győzött lent játszott, Kladno viszont a Dynamotó 4:1 arányú vereséget szenvedett. Ezek sze rint a Sokolovo csapatát tartjuk jobbnak Tippünk: 1. 9. Spartak Radotín—Spartak Nusl 8:0 és 4:1 arányban. Ezek szerint a hazai z4 v- '"•ja, té, i labdarúgó-torna. Radotíi együttes számít favoritnak. Tippünk: 1 3. Spartak Hr. Králové—Iskra Havi. Brod, II. jégkorong-liga. A két együttes jelenleg az „A"-csoport 6. és 7. helyén szerepel. Hr. Králové 2 ponttal jobb ellenfelénél, eredmények: K. Vary—Hr. Králové 5:5, Hav. Brod—Liberec 7:1. Tippünk: 1, 2. • 4. Lokomotíva Liberec—Spartak Ml. Boleslav, II. jégkorong-liga. Mindkét csapat a bennmaradásért küzd. A 21. forduló után Liberec a 9. Ml. Boleslav pedig a 10. a divízió, Nusle pedig az I. „A"- osztál; tagja. A két együttes jelenlegi erejét nen ismerjük. Tippünk: 1, 2. • 10. Lokomotíva Bratislava—Slovai Bratislava, női kosárlabda-llgamérkőzés Első találkozójukon meghosszabbítás után Slovan győzött 59:56 arányban. A Slova jelenleg a prágai Orbis csapatával vállvetv küzd a bajnokságért, a Lokomotíva pedi a táblázat 6. helyzettje. Tipünk: 1, 2. • 11. VTŽ Chomútov—Slavoj Praha helyen áll 17, illetve 14 ponttal. Liberec M p> kötöttfogású bírkózó-llgamérkőzéi otthon eddig jól szerepelt s várható, hogy Chomútov Tábor ellen 14:2 és 13:3 arány legyőzi ellenfelét. Tippünk: 1. 9.Vőzött, a Slavoj Praha viszont az RÍ A ti. p r ah a „,„,„„,„» Prahá t 9:7 arányban győzte le. Ezek szerir • 5. Spartak Praha Motorlet—Spartak PQvformák a z L/,i v pl. TlnnfinW- 1 Y • Smichov Tatra, II. jégkorong-üga. Ezen gy az eselye k' r iPPünk. 1, X, . a találkozón a hazai Motorlet együttese • 12. Spartak Praha Sokolovo—Slova kimondott favoritnak számít, amely már Rudé právo, asztalitenisz-ligamérkőzé: bejutott az I. ligába. Tippünk: 1. 0 6. Dukla Litoméfice—Spartak Kolín Tatra, II. jégkorong-liga. A találkozó esélyesének a hazai Dukla együttese számit, amelyet a hazai környezetben nehéz leA táblázaton a Rudé právo 1 ponttal jobba áll ellenfelénél. Első találkozójuk az R győzelmével végződött 10:6 arányban. Tip pünk: 2, X. 13. Slovan Bratislava—Baník Ostravi győzni. Litoméŕice a táblázat 6., Kolín a 8. barátságos labdarúgó-mérkőzés. A Slova helyen áll. Ezek szerint tippünk: 1, X. előkészítő mérkőzései során jó formát mu tátott s ezen a találkozón is győzhet. Tip pünk: 1, • 7. Slovan Nitra— Spartak Tŕebíč, II. jégkorong-liga. A Slovan Nitra a „B"-csoport; táblazatán a kiesési zónában szerepel, ® 14. Tatran Teplice—Baník Déčín, té mert jelenleg 10 ponttal a 10. helyen áll. labdarúgótorna. Tippünk: 1. „ÜJ SZÖ" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 10. sz., Telefon: 347-16, 351-17, 232-61, ~ főszerkesztő: 352-10, - főszerkesztő-helyettes: 262-77, titkárság: 326-39, - sportrovat: 325-89. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 337-28. Előfizetési díj havonta Kčs 8, Terjeszti a Posta Hírlap.szolqáiata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja A-670629 Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava.