Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-17 / 47. szám, kedd

Értékelték munkájukat A novákyi bányákban működő egyes pátalapszervezetek évzáró tag­gyűlései után vasárnap egészüzemi pártkonferenciát tartottak. Az SZLKP KB küldöttségének jelenlétében, me­lyet Pavol Majling, az SZLKP KB iro­dájának tagja, a Megbízottá* Tes­tületének első alelnöke vezetett és a nyitrai kerületi pártbizottság kül­döttségének részvételével, melyet Tibor Bohdanovský, a kerületi párt­bizottság vezető titkára vezetett, a konferencia több mint 150 résztve­vője az eddigi munka eredményeiről, valamint a novákyi bányatizemben dolgozó kommunistákra a CSKP XI. kongresszusa határozatai alapján há­ruló feladatokról tárgya t. A novákyi bánya a múlt évben a szlovákiai szénipar bányavállalatai­nak egyik legsikeresebb vállalata volt. Az egészüzemi pártkonferencia résztvevői ennek ellenére a vitában számos fogyatékosságra mutattak rá, elsősorban a túlmagas költségek­re és arra, hogy a kombájnnal vég­zett fejtés hányada a tsljes terme­lésben nem kielégítő. Rámutattak to­vábbá a bányagépek igen gyakori megrongálódására, minek következ­tében egyenlőtlen a terv teljesftí-se. A vita befejező részéhen Pavc! Majling elvtárs Szlovákia további fejlesztésével kapcsolatosan rámuta­tott a szénbányászat nagy feladatai­ra. Hangsúlyozta, hogy az 1960­1965. évi tervben foglalt nagy fel­adatok megvalósítása jelentős mér­tékben a népgazdaság alapvető ága­zatai tervben előirányzott feladatai­nak teljesítésétől függ. Megemlítette továbbá, hogy Szlovákia tüzelőanyag­alapja továbbfejlesztésének kereté­ben megkezdték a Cígeľ-bánya ki­építését. A szénfejtés további növe­lését azonban nemcsak az eddigi termelőképességek bővítésével, ha­nem mindenekelőtt a munkatermelé­kenység fokozásával és a gépesítés fejlesztésével kell elérni. Sajtóértekezlet a Szlovák Nemzeti Tanácsban A Szlovák Nemzeti Tanács szűkebb körű elnöksége tegnap sajtóértekez­letet rendezett Bratislavában a saj­tó, a rádió, televízió és a Csehszlovák Távirati Iroda munkatársaival. A saj­tóértekezleten, amelyen részt vettek Ľudovít Benada, az SZNT elnöke, Irena Ďurišová, Dénes Ferenc, Jozef Mjartan és Michal Žákovič, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökei és az egyes bizottságok elnökei, Ľudovít Benada, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tájékoztatta az újságírókat azokról a feladatokról, amelyeket a Szlovák Nemzeti Tanácsnak és. a képviselők­nek a legközelebbi időszakban meg kell oldaniok. A közeljövő egyik leg­fontosabb feladata az állami költség­vetés szlovákiai részének megtárgya­lása lesz, melyet a bizottságok a jövő héten kezdenek meg. Az értekezlet résztvevői egyúttal állást foglaltak annak szükségessége mellett, hogy a sajtónak a jövőben az eddiginél jobban kell tájékoztatni Kulturális együttműködés (ČTK) — Dr.,, Václav Kŕistek, az iskola- és kulturális ügyek miniszte­rének első helyettese és Sziri Csar­csani, az Albán Népköztársaság rend­kívüli és meghatalmazott nagykövete február 16-án aláirta a prágai Pálft'y­palotában a Csehszlovák Köztársaság és az Albán Népköztársaság közötti kulturális együttműködési egyezmény 1959. évi munkatervét. A világkinematografia szemléje A Csehszlovák Politikai és Tudományos Ismereteket Terjesztő Társaság a bratisla­vai városi művelődési otthonnal együttmű­ködve a népi egyetem új sorozataként va­sárnap megnyitotta a bratislavai Lux-mo­ziban a világkinematografia szemléjét. A látogatók 20 előadás keretében, melye­ket június 28-ig minden vasárnap délelőtt rendeznek, számos olyan kiváló filmet te­kinthetnek meg, amelyek különféle államok elsó és alapvető filmtermékeit képviselik. A világkinematografia szemléjének első ré­szét „A film pionírnapjai" címen az 1891­1921 évekből származó rövidfilmek soro­zatával nyitották meg. a közvéleményt a Szlovák Nemzeti Tanács és az egyes bizottságainak tevékenységéről, valamint a képvise­lők kerületi szövetségének és a kép­viselőknek a választókörzetekben végzett munkájáról. (g-l-) Terrorral nem lehet|Jofcü Gollan beHSede logoľ^ôveteiéseľr I a Dai ly Worker 29. évfordulóján A Nemzetközi Üjságíró Szervezet főtitkárságának nyilatkozata a belga-kongói helyzetről. (ČTK) A Nemzetközi Újságíró Szer- ŕ vezet főtitkársága a belga-kongói! helyzetről február 16-án a következő j nyilatkozatot tette: „A legutóbbi időben Belga-Kongóban a J gyarmati elnyomás, a munkanélküliség és; a nehéz létfeltételek elleni tüntetések a £ London (ČTK) - John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára február 15-én a Daily Worker 29. évfordulója alkalmából tar­tott londoni ülésen beszédet mondott. Kijelentette, hogy a jövő angliai választások eredményeitől „függhet a háború és béke, a hanyatlás vagy felvirágzás kérdésének megoldása. J. Gollan rámutatott a válságra, j amely a brit ipar fő ágazatait sújtja l és arra, hogy a nyilvántartott mun­j kanélküliek száma jelentősen meg­I haladja a 600 ezer főt. Kijelentette, világ közvéleményének figyelmét az emlí- jgj hogy az egész munkásmozgalomnak tett belga gyarmatra terelték. A tüntetők- íj a hanyatlás ellen irányuló program re való lövetéssel, a tömeges letartóztatá- J teljesítésére kell törekednie, vagyis sokkal és a sajtószabadság elnyomásával B a mu n[<ahét lerövidítésére, a bérek azonban nem lehet elhallgattatni a nyomor- | emelésére, a táppénzek és nyugdíjak ba döntött nep jogos koveteleseit, mely -ji , 1 1 . , . nép száma 1900-baľ 20 milliót tett ki és § felemelésere, hogy fokozódjék a va­a mai napig 12 millió före csökkent. B sárlóképesség. Jelenkorunk egyik jellegzetessége, a g Gollan a külpolitika kérdéseivel gyarmati népek szabadságharca. Semmilyen ® foglalkozva hangsúlyozta, hogy a agyafúrt szócsépléssel, sem pedig más mó- 1 munkásmozgalomnak ki kell jelente­don nem mentegethető a gyarmati orsza- g nie a kormány elöUi soha se mmilyen gok kizsákmányolása és ezen országok la­kossága legalapvetőbb emberi jogainak megsértése. A humanizmus és a béke ne­vében követeljük, hogy Belga-Kongóban is érvényre jussanak a demokratikus szabad­ságjogok. Követeljük, hogy hatálytalanít­sák a Quinze és a Congo nevü lapok kia­dásának betiltását. Felhívjuk a belga újság­írókat, tárják fel az igazságot a belga kongói terrorról és a világ valamennyi demokratikus újságírójával együtt töreked jenek az igazság, a jog és az emberiesség győzelmének elérésére." körülmények között nem fog harcolni Berlin megszállásának fenntartásáért. A múlt háborúban az angolok azért harcoltak és áldozták életüket, hogy véget vessenek a német militariz­musnak. Ma mindent meg kell ten­niök, ami erejükben áll, hogy meg­gátolják a német militarizmus újjá­éledését és hogy Adenauer ne kap­jon atomfegyvert. Az atomfegyver-kísérletek beszün­tetéséről tárgyaló genfi értekezlet — mondotta Gollan — nem a műszaki problémák miatt került zsákutcába, hanem azon tény következtében, hogy a nyugati stratégia bármennyire tarthatatlan is, az atomfegyverek al­kalmazásán alapul. Segni összeállította ;1 az új olasz kormányt g Antonio Segni vasárnap Gronchi olasz I? köztársasági elnök elé terjesztette az új ® olasz kormány tagjainak jegyzékét, jfj Ez Olaszországban a második világháború {£ befejezése óta a 18. kormány. Az előző B Fanfani kormánytól eltérően , — amelyben ® a kereszténydemokratákon kívül részt vet­g tek Saragat szociáldemokratái is —, Segni S kormányában kizárólag a keresztényde­[•: mokrata párt képviselői vesznek részt, ® amelynek vezetősége már jóváhagyta az J~ új kormány programját. E programra jel­@ lemzö, hogy nem javasol semmilyen konkrét £ intézkedést az olasz nép olyan égető prob­lémáinak megoldására, mint a munkanélkü­liség, a gyárakból való elbocsátások csök­kentése, a bérek és fizetések emelése, a mezőgazdasági válság stb. Ezzel szemben teljes támogatást Ígér „a közös- és magán­gazdasági kezdeményezésnek", ami a való­ságban a monopóliumok és nagybirtokosok teljes támogatását jelenti. Ezért a program támogatását Ígérték a parlamentben a szélső jobboldali pártok, a monarchisták, az új fasiszták, és a nagy monopóliumok szóvivője — a liberális párt. Segni új kormányát hamarosan bemu­tatja az olasz parlamentben. 0 Ifi 0 0 Az USA ugródeszkája lesz-e Délkelet-Ázsia f Az imperialisták régi szokása, hogy ] hogy Amerika titokban már e nyilai­mig a világ közvéleményét lekötik | kozata előtt is fegyvereket szállított j§j egyes problémák, addig titokban a föld Laosznak, - holott ezt tiltja a genfi B valamelyik más pontján újabb intrikát | megállapodás - és előkészítette azt ® készítenek elő. Így volt ez most is. ü A közvélemény a Szovjetunió Kommu­0 nista Pártja XXI. kongresszusának tár­Prágában a Stromovkán planetáriumot építenek. A munka a téli hóna­pokban is a' megszabott terv szerint folyik. A Magasépítészeti Vállalat dolgozói 18 méter magasan készítik a planetárium kupoláját. A PREŠOV! KERÜLET ifjúsága a VII. Világifjúsági Találkozó tiszteletére ez év első felében 1200 földműves fiút és leányt nyert meg az EFSZ-ek rendes tagjaivá. Kétéves tanoncviszonyba 1600 fiatalt nyer meg, akik elvégezték az ipari szakisko­lát és a HESZ kerületi bizottságával együttműködve 200 fiatal EFSZ-tagot traktorossá képez ki. A MARTINI Szlovák Nemzeti Múzeum­ban vasárnap megnyitották Andrej Kmeť­nek, a szlovák múzeum-mozgalom meg­alapítójának életét és művét szemléltető kiállítást. Yoshiro Hayshi, a Japán Nemzetközi Kereskedelmi Fejlesztési Társaság vezető dolgozója a napokban látogatást tett ha­zánkban, és Prágában beszélgetéseket folytatott a csehszlovák külkereskedelem egyes dolgozóival. ífj gyalásait, a Kelet- és Nyugat közötti ® kapcsolatok alakulását és a német kér­S dés körüli fejleményeket figyelte, az s; USA pedig Délkelet-Ázsiában újabb 0 provokációval „lepte meg" a világot, H amely komoly feszültséget idézett elö 0 Ázsia e részén, ahol az 1954. évi genfi ® megállapodás óta rend és béjke honol. , „ , .u i új katonai tömb a láthatáron (B Hétfon megkezdodott Bratislavában az y Építészeti Alkalmazottak Szakszervezeti g Az Egyesült Államok kétségbeesve Szövetségének háromnapos IV. szlovákiai H látja, hogy egyik ázsiai katonai tömb­konferenciája. Ugyancsak tegnap kezdő- ® je a SE Axo, egyre népszerűtlenebb dött meg a Vegynpari Alkalmazottak ü itt ŕ|ft nrnp W wöréhon és Pnvr P Szakszervezeti Szövetségének kétnapos szlovákiai konferenciája. 0 MIKULOV határmenti járási székhelyen fj építkezési munkák során régi ezüst pén- 0 zeket tartalmazó edényt találtak. A lelet S 12 darab tizenötkrajcáros, 10 drb hat- jfj krajcáros pénzérmet és két tallért tar az itt élő népek körében és egyre élesebb bíráló hangok ostorozzák még a tagállamok közvéleményének köré­ből is. Nagyon nehéz a helyzete pél­dául a Fülöp-szigetek és Thaiföld bábkormányának, amelyek a milita­rista tömbpolitika következtében talmazott. A tallér az 1592. évből szár- ® nyomorba döntik az országot, hiszen mazik. ij a nemzeti jövedelemnek több mint Gyarapodnak a betétek a kassai kerü­letben. A lakosság a múlt év folyamán j több mint 64 millió koronát helyezett | betétkönyvekre. Míg 1953-ban az egy la­kosra eső betétek összege 55 koronát tett ki, 1958-ban elérte az 509 koronát. < A nemzeti bizottságok költségvetései nyitás, a pénzügyi tervezés új mód­szerei és az új költségvetési rend felét fegyverkezési kiadásokra for­dítják, holott senki sem veszélyezte­ti szabadságukat, függetlenségüket. A SEATO népszerűtlenségének egyik fő oka az, hogy a tagországok számát képtelen gyarapítani, úgy hogy tag­jainak többsége nem is ázsiai ország. A washingtoni politikusok ezért új katonai tömb összetákolását sütötték ki, amelynek megvalósítására a nem­rég lemondott maláj-földi miniszter A nemzetgyűlés e napokban fogja tárgyalni az 1959. évre szóló állami költségvetést és ezen belül a nem­zeti bizottságok költségvetését. A nemzeti bizottságok jelentősége és szerepe a népgazdaság -igazgatásá­ban állandóan növekszik. A decent­ralizáció következtében a nemzeti bi­zottságok a nemzeti jövedelemnek több mint egyharmadával rendelkez­nek. s ezt saját jogkörükben mód­juk van felhasználni, ami lényegesen növeli felelősségüket választóikkal és az egész közösséggel szemben. A nemzeti bizottságok tehát jobban kielégíthetik a lakosság helyi szük­ségleteit, mint a múltban. Ugyanak­kor döntő módon befolyásolhatják a népgazdaság fejlesztését és az álla­mi költségvetést. A nemzeti bizott­ságok például 1959-ben a mezőgaz­daságban az állami költségvetésnek 83 százalékával, az építészetben 26,4 százalékával, a helyi gazdálkodásban 100 százalékával saját hatáskörük­ben rendelkeznek. Ezeket a figyelemre méltó számo­kat tekintetbe véve meg kell állapí­tanunk, hogy a nemzeti bizottságok annak ellenére, hogy munkájuk ál­landóan javul, még nem birkóznak meg kellőképpen azokkal a feladatok­kal, amelyek a mezőgazdaság irányí­tása, az építőanyagoknak helyi for­rások felhasználásával való gyártá­sa, a lakosságnak nyújtandó szolgá­latok fejlesztése terén rájuk hárul­nak. Nem elég aktívan és hathatósan segítenek a közszükségleti cikkek termelésében és azok helyes és gyors szétosztásában sem. Mivel a decentralizáció következtében a ter­melés sokkal közelebb került a nem­zeti bizottságokhoz, ezen a szaka­szon is kezdeményezőbben és tevé­kenyebben kellene eljárniok. A nemzeti bizottságok költségvetése az állami tervvel összhangban be­folyásolja a munkaerők tervszerű és egyenletes elhelyezését az egész köztársaságban. A költségvetés hat­hatós segítséget jelent az elmara­dott kerületeknek, mivel kiegyen­lítődnek a kerületek közötti különb­ségek és ezáltal a lakosság gazda­sági és kulturális életszínvonala az egész országban egyöntetűen nő. A nemzeti bizottságok 1959-re szóló költségvetési javaslatai az új költségvetési rend elvei alapján tör­téntek. A helyi, járási, városi nem­zeti bizottságok a költségvetési ja­vaslatokat a polgárokkal nyilvános qvüléseken tárgyalták meg és végle­gesen azok hozzászólalásainak figye­lembe vételével dolgozták ki. Az- irá­nemcsak lehetővé teszik, de meg- ® elnököt Abdur Rahmant szemelték követelik, hogy a nemzeti bizottäá- ® ki, aki „Maláji Szövetség" cégére gok tanácsainak pénzügyi osztályai, @ alatt úgynevezett „délkelet-ázsiai valamint a pénzügyi és költségvetési f barátsági és gazdasági tömböt" szán­bizottságok pontosabban és jobban Ž dékozik szervezni. E szövetséget a dolgozzanak. A pénzügyi osztályok- ® Fülöp-szigetekkel alapítanák meg és nak és bizottságoknak biztosítaniok ® ahhoz más országok is csatlakozná­kell, hogy az ötéves terv pénzügyi | nak. Számítanak elsősorban Thaiföld, tervei és a nemzeti bizottságok évi g Dél-Vietnam és Laosz belépésére és költségvetései a helyi források moz- ® megkísérlik más semleges országok, gósításának hathatós eszközévé, a §j például Indonézia és Kambodzsa be­község, járás, kerület gazdasági és ® csalogatását is. kulturális fejlődésének kifejezőjévé ® Természetesen a barátsági és gaz­váljanak. @ dasági tömb nem lesz más, mint az A pénzügyi osztályok és bizottsá- 0 USA katonai és hadászati terveinek gok dolgozói felelősséggel tartoznak |j kiszolgálója és eszköze, azért is, hogyan érvényesül a gazda- 0 ságosság elve a helyi gazdálkodás, a j| Laosz szerepe az USA terveiben kommunális szolgáltatások, a mező­gazdaság, az építkezés, a közleke­dés, az egészségügy területein. A nemzeti bizottságoknak az új költ­ségvetési rend értelmében módjuk­ban áll a helyi források kihasználá­sával növelni bevételeiket és ezáltal a költségvetésben szereplő kiadásai­a belső' fordulatot, amelynek követ­keztében Laosz letért a semlegesség útjáról. A legutóbbi laoszi események erő­| sen összefüggnek az USA azon ter­veivel, hogy az 1954-es genfi megál­lapodás óta semleges politikát folyta­| tó országot bevonják az amerikai katonai paktumba. Az igaz, hogy az USA nem vett részt a genfi megállapodások aláírá­kat is. Ez a körülmény lehetővé te- 1 ;> á b. a"', helyeselte egészen az utób­szi, hogy pénzügyi gazdálkodásukkal í ' d° k l9- m í9. a Iaosz l események . . K . MV r. . . „ I kapcsán nemreg az amerikai kulugy­felkészulten es tartósan biztosítsák ^ minisztériu m kijelentette, hogy a egyrészt a termelés feladatait, más- ^ gen fj megállapodás pontjait nem tart­részt a lakosság gazdasági és kul- | ja kötelezőnek. Az ilyen fordulatokat turális szükségleteit. j| megszoktuk az USA politikájában, és Kis Éva ? ehhez még azt is hozzá kell tenni, A laoszi változásokról Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi laoszi helyzetet, vessünk egy pillan­tást az ország fejlődésére. Az 1954-es genfi egyezmény véget vetett a belső harcoknak. Pathet Lao fegyveres erői, amelyek a gyarmato­sítók ellen harcoltak és hazafias célo­kat tűztek maguk elé, beolvadtak a laoszi hadseregbe, az áltaiuk meg­szállt terület beolvadt a királyi köz­igazgatásba, és a Patet Lao Neo Lao Hakszat nevű politikai párttá alakult, amely kiállt az orsgág semlegessége mellett és a kormányban képvisele­tet kapott. Az 1958-as pótválasztáso­kon a baloldali erőknek 13 mandátu­mot sikerült szerezniük. A baloldal e jelentős előretörése nyug­talanította a reakciót és ezért a baloldallal szemben úgynevezett Nemzeti Érdekeket Védelmező Bizottságot alakítottak, amelynek fö programja az amerlkabarát kommunista­ellenes politika. Ezután az események már gyorsan követték egymást. A baloldal kép­viselőjét kiszorították a kormányból, meg­indult az amerikai fegyverszállítmányok és katonai szakértők áradata az országba és ezzel egyidejűleg megindult a baloldali erők üldözése. Ettől már csak egy lépés a Viet­nami Demokratikus Köztársaság ellen meg­kezdett határíncidensek és provokációk so­rozata. A Vietnami Demokratikus Köztársaság tanácskozásokat javasol A Vietnami Demokratikus Köztársaság, mint a békés baráti kapcsolatok híve úgy válaszolt a laoszi provokációkra, hogy ta­nácskozásokat javasolt a vitás kérdések békés megoldására. A laoszi kormány azon­ban mint ismeretes ezeket a javaslatokat elvetette és egyúttal feleslegesnek nyilvá­nította a genfi megegyezésekben létrehozott semleges ellenőrző bizottság további tény­kedését is. Ezt azért tette, hogy Laosz szabadon nemzetközi megfigyelőbizottság nélkül végezhesse további provokációit. Ázsia és a világ békeszerető közvélemé­nye súlyosan elitéli a genfi egyezmények megsértését és a laoszi határprovokációkat, jogtalan területi követeléseket. A világ köz­véleménye azt is látja, hogy ezen Intrikák igazi irányítója az Amerikai Egyesült Ál­lamok, amely támadó hídfőállást akar ki­építeni Délkelet-Ázsiában a szocialista or­szágok ellen. Reméljük, hogy a laoszi reakció tervei kudarcot vallanak és nem sikerül az or­szágban pakisztáni és thaiföldi mintára katonai diktatúrát létrehozni. A laoszi de­mokratikus erők az ország semlegességéért harcolnak, és ebben a küzdelmükben tá­mogatják őket Ázsia békeszerető országai. sz. b. Ű3 SZÓ 344 * 1959. február 13.

Next

/
Thumbnails
Contents