Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-02 / 32. szám, hétfő

(Folytatás a 2. oldalról) régi kijelentések emlegetését a „tartózkodás", „elnyomás" és „felszabadítás" politikájáról, hanem ellenkezőleg, mind az elnök, mind pedig ^az államtitkár azt mondották, nem tartják * céljuknak, sem jógiiknak, sem pedig feladatuknak elátkozni a kommunizmust és hogy az USA nem akar beavatkozni a szocialista tábor országainak belügyeibe. Az elnök és az államtitkár ezen kijelentéseiből arra a következtetésre lehetne jutni, hogy most készek elismerni a különféle társadalmi, politikai rendszerű országok békés egymás mellett élésének elvét. Ha ez Így van, nagyon pozitív jelentőségű volna a béke szempontjából. Ezeket a kijelentéseket azonban tetteknek kel! követniök, amelyek megerősítenék e szavakat. Jogunk van e tetteket elvárni. Szeretnék még említést tenni egy fontos körülményről. A régebbi időktől eltérően az USA államférfiai készségüket nyilvánították arra, hogy tárgyaljanak e vitás kérdésekről, ami nagyon fontos, mert mindig úgy véltük, és úgy véljük, hogy minden vitás nemzetközi kérdés megoldható tárgyalások újtán. Ezt az álláspontot Igyekeztem kifejteni az amerikai államférfiakkal folytatott megbeszéléseink során. Már megállapítottam, hogy az amerikai tényezőkkel folytatott véleménycserét mindkét fél előnyösnek tartotta. Természetes volna azt hinni, hogy az USA kormánya felhasználja e találkozók alkalmával kialakult kedvező légkört és szintén olyan intézkedéseket tesz, amelyek a „hidegháború" felszámolására vezethetnének, mert tudja, hogy a Szovjetunió mindig ellenezte a hidegháborút és annak kiküszöbölésére törekszik. Ezt a gondolatot fejtettem ki az USA-ból való megérkezésem után tartott moszkvai sajtóértekezleten is. Még az USA-ból való távozásom előtt, amikor világosan látható volt, hogy az amerikai közvélemény mily pozitívan reagál kijelentéseinkre, a barátságra irányuló törekvéseinkre és a hidegháború felszámolására irányuló igyekezetünkre, az USA-ban ettől sokan megrettentek. Távozásom után az amerikai sajtóban felhívások jelentek meg olyan kampány megindítására, amely valamiképp semlegesítené azt a pozitív hatást, amelyet e látogatás az USA közvéleményében keltett. Az első ilyenirányú kirohanást Truman volt elnök tette, aki az amerikai businessmanokat azzal vádolta, hogy túlságos melegséggel fogadtak engem. Láthatják, hogy őt „különösen nyugtalanította — amint írja — egyes jelentős ipari és pénzembereinknek az a törekvése, hogy a szovjet miniszterelnök helyettesét, aki körünkbe látogatott, gondos Eigyelemmel és világi pompával vegyék körül, amelynek eredménye a Fehér Házra gyakorolt nyomás. (Nevetés.) Truman úr azt mondja, nyugtalanítja őt az, hogy az amerikai pénzemberek és nagyiparosok „akikre Dly erősen hat az új előnyök esetleges forrása, nem tudják megfelelő egyensúlyba hozni ;zt az érdekeltségüket a nemzeti érdekekkel Is így hazájuk biztonságának általános érdekeivel". Mindnyájan emlékezünk arra, hogy Ippen abban az időben, amikor Truman úr /olt az elnök, a szovjet-amerikai kapcsola:ok rosszabbodása következett be és megkezdődött a „hidegháború". Ma azonban Trunan úr már egyenesen felháborító. Mert jgyan mióta és milyen irányban veszélyezteti ÍZ USA nemzeti biztonságát az országaink közötti közeledés, valamint az USA vállalkozó körei által az egyik szovjet tényezőnek nyúj:ott vendégszeretet? Amikor az amerikai nép irányzatáról beizélünk, világos, hogy a „hidegháború" már K>k fogát elvesztette. A „hidegháború" vezérkarának befolyása azonban még mindig oly :rős, hogy nincs ok valamilyen messzemenő következtetésekre, miszerint az USA ezen körei, amelyeknek érdekük a hidegháború szítása, már visszavonultak volna. Az americai sajtóban pl. utalások jelennek meg, mintía az USA-ban még üldözhetnék is azokat iz amerikai vállalkozókat, akik vendégszereetet nyilvánítottak irántunk. Ez annyira fejlődött, hogy ma a hidegháiorú szításának kampányába bekapcsolódtak iz amerikai kormány legjelentősebb fényerői és mindazok, akik e téren szakértők. )ulles államtitkár két ügyes helyettese lillon és Murphy - körútra keltek az USA)an, még pedig azokra a helyekre is elláogatnak, ahol én jártam és ugyanazon halllatók előtt, akikhez szólottam, beszédeket artanak a hidegháború szellemében, hideg:uhanyt zúdítva azokra a vállalkozói körök•e, amelyek az enyhülés meleg fuvallatát •rezték kapcsolataink terén. Ez nyilvánvalóan lemhozta meg a várt eredményt és ezért naga Dulles úr is útra kelt nehéz ütegeivel. Ezzel kapcsolatban figyelmet érdemel, hogy anuár 20-án az USA-ból küldött táviratában ezt a táviratot már a repülőgépen megkaptam) Dulles úr ezt írta: „Az elnök kiejezi reményét, hogy a két ország nemzetinek érdekében tovább fog fejlődni a békeizeretetnek és barátságnak az az állandó égköre, amely boldogságot van hivatva hozni nagukra a nemzetekre." Ebben a táviratban, amely lényegében isszefoglalja találkozásaink eredményeit, kiejezi kapcsolataink békeszerető és baráti égkörének fejlesztésébe vetett reményt, ízért úgy tűnhetik, hogy ez sok mindenre kötelezi az amerikai felet, arra, hoqy közeedésre törekedjék orszáqaink között. Ebben i szellemben válaszoltunk e táviratra már az \rgentia amerikai katonai támaszpontról, ihol kényszerleszállást kellett végeznünk és ebben a szellemben hangzott a moszkvai sajtóértekezleten tett nyilatkozatom is. S ime, általános csodálkozásra, január 27-én kongresszusunk kezdetének napján Dulles úr egy sajtóértekezleten kijelentette, hogy mit sem lát, ami arra mutatna, hogy a Szovjetunió valóban óhajtaná a „hidegháború" megszüntetését és hogy a Szovjetunió állítólag folytatni fogja a „hidegháborút" és győzelemre fog törekedni e háborúban. Dulles úr az egész kérdést úgy írja le, mintha ő a „hidegháború" megszüntetésének híve volna, míg a Szovjetunió folytatni akarja azt. Emellett kiforgatja a békés szovjet javaslatok értelmét. Példakép hozza fel a béíkés árucikkekkel való normális kereskedelem fejlesztésére tett javaslatunkat és kijelenti, hogy a Szovjetunió állítólag e javaslatokat azért terjeszti elő, hogy előnyöket érjen el a maga számára s a nemzetközi kommunizmus számára a „hidegháború" fejlesztésében és hogy e háborúban qyőzelmet arasson. Ezt előttem nem mondotta és táviratában sem volt szó erről. (Élénkség a teremben.) Dulles úr mindent fejtetőre állít. Nem kezdünk „hidegháborút" és nem óhajtjuk, hoqy tovább folytatódjék. Azonnal véget akarunk ennek vetni és nem akarunk győzelemre törekedni. Mit óhajt Dulles úr? Kijelenti, hogy a Szovjetunió állítólag nem akarja, hogy véget érjen a hidegháború. Az ilyen semmivel alá nem támasztott, semmivel meq nem indokolt állítást nem lehet másképp magyarázni, mint törekvésnek arra, hoqy meqfordítsák az USA közvéleményének fejlődését, amely egyre határozottabban követeli a Szovjetunióhoz való közeledést és a hidegháború beszüntetését. Szükségszerűen csodálkozást kelt Dulles úrnak egy másik kijelentése is, amelyet a sajtóértekezleten tett. Azt a reményét fejezte ki, hogy Mikojan látogatása nem szolgál majd a szovjet Ikormány számára hibás következtetések alapjául az Egyesült Államokban levő irányzatok értékelésénél. Dulles úr egyrészt azt mondja, és ez rendben is van. hogy helyes benyomás alakult ki bennem az USA-ban uralkodó nézetekről: másrészt azonban valahoqy kételkedik ebben s a gyanú árnyékát veti a szovjet külpolitikára. A nemzetközi kérdésekben tett szovjet javaslatok valamennyien a békére, a nemzetközi feszültség enyhítésére irányulnak. Nem tudja-e talán Dulles úr, hoqy pl. a Németországgal kötendő békeszerződésre tett javaslatunk véqet akar vetni a háborús csökevényeknek Európában? Miért ellenzi Dulles úr a német békeszerződést? Talán nem érti meg, hogy a jelenlegi helyzet, amikor is mindeddig nem kötöttünk békeszerződést Németorszáqqal, nem járul hozzá a béke meqszilárdításához, hanem ellenkezőleg, háborús légkört alakít ki. Vajon nem kezdi-e őt is nyugtalanítani a túlságosan harcias nyuqatnémet militaristák tevékenysége? Sőt többet mondok. Dulles úrral folytatott megbeszélés során előkerült az új háború veszélyének kérdése. Arra a kérdésemre, vajon Dulles úr hiszi-e, hogy háborút akarunk viselni, vajon hisz-e abban, hogy háborús veszély fenyeget a Szovjetunió részéről, azt mondotta nekem, hogy ezt nem hiszi. Dulles úr azon kérdésére, vajon hiszek-e az USA részéről fenyegető veszélyben, azt mondottam, hogy nézetem szerint az USA ma nem akar háborút, de nagy aqqályaink vannak a Szovjetuniót körülvevő amerikai haditámaszpontokat tekintve, tekintettel az USA azon törekvésére, hogy katonai szerződéseket kössön déli szomszédainkkal, aggályaink vannak tekintettel a német militarizmus felújításának politikájára stb. Dulles úr igyekezett e gyanakvást eloszlatni. Szeretnék említést tenni Nixon úrnak, az USA alelnökének College Farthmanban nemrégen, az USA-ból való távozásom után mondott beszédéről. E beszédében aránylaq terjedelmesen foglalkozott meabeszéléseink tartalmával. ami lehetővé teszi, hoqy én is néhány szót mondjak e kérdésben. A velem folvtatott beszélqetés során Nixon úr azt mondotta, nézete szerint fontos, hoqy a két fél kormánvszinten tett nyilatkozatait békülékenyséq és tárgyilaqossáq jellemezze és hogv tartózkodni kell nemcsaik a meqgondolatian akcióktól, hanem a meggondolatlan szavaktól is. Ami néhány konkrét kérdést illet, Nixon úr állást foglalt más államok belügveibe való be nem avatkozás elvei mellett. Sajnálatos csupán, hoqy Nixon úr beszédében lehetséqesnek tartotta, hoqy a leqnagyobb mértékben szégyenteljes módon beavatkozzék az európai népi demokratikus országok belüqyeibe. jóllehet meg kell állapítani, hoqv a velem folytatott megbeszélések alkalmával Nixon úr és az államférfiak kijelentették, hoqy nem akarnak beavatkozni ezen országok belügyeibe. Nixon úrral folytatott megbeszélés során teljesen csatlakoztam azon nézetéhez, hoqy nem kívánatosak sem a meggondolatlan akciók, sem a meqgondolatlan szavak. Eqyetértettem azzal a nézetével, hogy a két fél nyilatkozatait mértéktartásnak és tárqyilaqossáqnak kell jellemeznie. És most a bölcs és tapasztalt, a vitákban talpraesett Nixon úr megfeledkezet saját helyes kijelentéséről, amelyet az államférfiak eljárásáról mondott. Csak csodálkozni lehet azon, hogy az ilyen ember nem látja, hoqvan juttatja saját maqát méltatlan helyzetbe. Remélni szeretném, hogy ebben régi szokás nyilvánult meg és Nixon úr ezt a kijelentést szónoki hévtől elragadtatva tette, s a jövőben sikerül betartania a viselkedés ésszerű szabályait, amelyekről olyan meggyőzően beszélgetett velem. Nixon úr és Dulles úr beszélgetéseink során sok kérdést tettek fel a nemzetközi kommunizmussal kapcsolatban. Mindezekre a kérdésekre Választ kaptak. A Nixon úrral folytatott beszélgetésben például teljes mértékben kifejezésre jutott annak a kijelentésnek alaptalan és tarthatatlan volta, hogy a Szovjetunió állítólag fel akarja használni más országok kommunista mozgalmát befolyási övezetének kiszélesítésére és ezen országok kormányának aláaknázására. Kijelentettük, mi kommunisták rokonszenvezünk más országok kommunistáival, de szocialista államunk semmiképpen sem akar semmilyen formában beavatkozni más államok ügyeibe, politikai pártjaik, tehát kommunista pártjaik ügyeibe se. Ezt a kérdést teljesen megviláqítottuk a Dulles úrral folytatott beszélgetésben is. Akkor úgy tűnt, hogy Nixon úr és Dulles úr megértették álláspontunkat. Most azonban újra úgy beszélnek erről a kérdésről, mintha semmiféle magyarázatot nem kaptak volna. Dulles úr nyilvánvalóan fél a kommunizmustól. A kommunizmustól való félelem azonban annyit jelent, hogy az amerikai néptől fél, mert az USÁ-ban az amerikai népen kívül serkei más nem juttathatja uralomra a kommunista rendszert. Az amerikai nép és senki más dönt arról, hogy mikor és hogyan tes^l ezt meg. Az USÁ-ban beszélgetéseink során azt mondtam, mint kommunista sajnálom, hogy Amerikában oly kevés a kommunisták száma, de ebben semmiképpen sem tudok nekik segítséget nyújtani (nevetés, taps). A kommunizmus eszméi még a szovjet, hatalom létrejötte előtt keletkeztek éspedig nem Oroszországban. Ezek az eszmék élni és fejlődni fognak függetlenül attól, hogy ki mit tesz ellenük, mert ez történelmi törvényszerűség. Ezt a kérdést nem lehet azonosítani a szocialista országok külpolitikájával. Ha ezt megértik és ebből indulnak ki. akkor ezen az alapon megtaláhatjuk^ a közös nyelvet és biztosíthatjuk a békés egymás mellett élést. Ügy hiszem, hogy az amerikai államférfiak tudatában vannak ennek. Az USA államférfiaival folytatott beszélgetés során ellentétek mutatkoztak kereskedelmi kérdésekben is. Dillon úrral, a gazdasági ügyek államtitkárának helyettesével csak egyszer találkoztam, mivel látogatásunk kezdetén Dillon úr Kanadában tartózkodott. Dillon úrral folytatott beszélgetésem érdekes volt. Meg kell mondanom jó benyomást tett rám. Fiatal, tapasztalt ember, aki ismeri feladatait. Nem titkolom, helyenként a beszélgetés éles volt. Természetesen ez nem volt tárgyalás, de nyíltan kicseréltük a kereskedelmi kérdésekkel kapcsolatos nézeteinket, ezeket kölcsönösen meg akartuk magyarázni, hogy előkészítsük a talajt a jövőbeni megegyezéshez. Dillon úr miután távoztam az USA-ból a .hidegháború" szellemében mondott beszéd Dillon úr ebben a beszédében érintette f> szovjet külpolitika számos kérdését, annak egyes oldalait elferdítve. Tekintettel korlátozott időmre, most ezen kérdések mindegyikével nem foglalkozhatom, csak néhánynál állok meg eqv pillanatra. Ügy vélem, hogy Patolicsev elvtárs külkereskedelmi miniszterünk a sajtóban részletes választ ad Dillon úr beszédére. Ha Dillon urat vagy Dulles urat hallgatjuk, aki ezekben a napokban szintén érintette ezt a kérdést beszédében, úgy vélhetnénk, hogy az USA egyáltalában nem akadályozza a szovjet-amerikai kereskedelem fejlődését, és e probléma megoldása teljes egészében a Szovjetunió állásfoglalásától függ. Ez tipikus esete annak, amikor az ártatlanra akarják hárítani a felelősséget. Eisenhower elnök tavaly nyáron, amint az ismeretes. N. Sz. Hruscsov elvtárs arra vonatkozó levelére, hogy a szovjet-amerikai kereskedelmet mozdítsuk el a holtpontról, egészen kedvezően válaszolt, rámutatva ugyanakkor arra, utasította az állami departementet, hogy tárgyalja meg konkrét javaslatainkat és adjon rájuk választ. Mivel már majdnem 8 hónap telt el azóta és az állami departement válaszát nem kaptuk meg, természetesen szívesen hallanám Dillon úrtól mi történik annak érdekében, hogy az elnöknek ezt az utasítását teljesítsék. Dillon úr ezen fennakadás igazolására törekedve rámutatott a világ különböző részein végbemenő politikai eseményekre. Megemlítette a távolkeleti eseményeket és a berlini kérdést is. Dillon úrnak már ez a magyarázata önmagában is azt mutatja, hogy az amerikai kormány a kereskedelem kérdéseiben nem tart szem előtt kereskedelmi meggondolásokat, hanem ezeket a kérdéseket kapcsolatba hozza a nemzetközi helyzet vitás politikai problémáival. Ugyanilyen indítékoktól vezérelve az amerikai kormány a hidegháború kezdetén számos intézkedést tett, hogy megakadályozza az országaink közötti kereskedelmet. Mindenki emlékszik arra, hogy az Egyesült Államok 1951-ben egyoldalúan és tisztára politikai okokból felbontotta az 1937-ben Roosevelt elnök idején megkötött szovjet-amerikai kereskedelmi egyezményt. Ez jó egyezmény volt. amely az országaink közötti normális kereskedelmi kapcsolat jogi alapját képezte. Az amerikai kormány felbontva ezt az egyezményt, a Szovjetunióval szemben diszkriminációs feltételeket szabott. Példaképpen megemlítem, hogy ezzel kapcsolatban egyes termékeinkre sokkal magasabb vámot vetettek ki, mint a más államokból importált ugyanilyen árucikkekre. így például mangánércünkre négyszeresen, a vaskrőmra és a vasmangánra háromszorosan, egyes fatermékekre négyszeresen, a nyírfa-lemezekre háromszorosan, a dohányra kétszeresen, az alkoholtartalmú italokra, többek között a vodkára négyszeresen, a lazac-konzervekre majdnem kétszeresen nagyobb behozatali vámot vetettek ki, mint a más országokból importált ugyanilyen gyártmányokra. A Dillon úrral folytatott beszélgetésben csodálkozásomat fejeztem ki, miért tartozik vodkánk, mely után az USÁ-ban jelentős kereslet mutatkozik — a diszkriminált árucikkek közé, ha ugyanakkor az USÁ-ban is gyártanak vodkát és ezt „orosz vodkának" nevezilk. Tréfából még hozzátettem, hogy az amerikaiak a vodka gyártásához nem kértek tőlünk engedélyt és nem is vásárolták meg a szabadalmat. Dillon úr azt válaszolta nekem, hogy sajnos a szovjet vodka sokkal jobb, mint az USÁ-ban gyártott. Erre megjegyeztem, hogy ez a „sajnos" kifejezés az adott esetben Összhangban áll a „hidegháború" szellemével (élénkség a teremben). A vodka természetesen nem a legfonto'arbb kiviteli cikkünk, bár természetlesen bármilyen mennyiségben hajlandók vagyunk külföldre szállítani, annál is inkább, mert a vodka fogyasztása hazánkban hirtelen csökkent. (Taps). De az egész világon ismert szovjet prémek fontos kiviteli cikkeink közé tartoznak. Az USA azonban 1951-ben betiltotta egyes prémfajtáink behozatalát. Ugyanakkor az amerikaiak betiltották rákkonzerveink importálását, mivel állítólag ezen konzervek előállításában felhasználjuk a japán hadifoglyok és a szovjet elitéltek munkáját. Ennek az indokolásnak értelmetlen volta teljesen világos. Annak érdekében, hogy létrejöjjenek kölcsönös kereskedelmünk normális feltételei, az Egyesült Államoknak ki kell küszübölnie a diskriminációs vámokat és a szovjet árucikkekre vonatkozó tilalmukat, mivel a szovjet áru az USA hagyományos importjához tartozik. Rendet kell teremteni abban a vonatkozásban, hogy az USA-ban ugyanúgy vámolják meg a mi árucikkeinket, mint más államok árucikkeit. Ez lehetővé tenné számunkra nagyobb mennyiségű termék eladását az USA-ban, úgyhogy az így nyert dollárokon több megrendelést tehetnénk az amerikai cégeknél. Dillon úr nem értett egyet ezzel a javaslattal és a kereskedelmi egyezmény felújításával. Dillon úr beszédében kijelentette, senki sem kívánhatja, hogy az Egyesült Államok katonai eszközöket szállítson a Szovjetuniónak. Ugyanezt állította beszédében Dulles úr is. Azt mondta például, hogy mi az USA-ban stratégiai árucikkeket akarunk vásárolni, mégpedig saját választásunk alapján. Furcsa dolog, hogyan tehetnek az államférfiak ilyen kijelentéseket a lefolyt összejöveteleink és beszélgetéseink után. Hiszen jól tudják, nincs szükségünk az ő fegyvereikre, nem akarunk náluk sem fegyvert, sem más stratégiai árut vásárolni, ezekből jobb minőségű, elegendő mennyiség áll rendelkezésünkre (taps). A szovjet-amerikai kereskedelem bővítésére irányuló javaslatainkban a békés szükségletet fedező árucikkekkel való kereskedésről beszélünk. Dulles úr és Dillon úr ellenzik, hogy a Szovjetuniónak a legnagyobb előnyöket nyújtsák. A szovjet-amerikai kereskedelem normális feltételeinek felújítására, vagyis a „hidegháború" előtti feltételek felújítására irányuló javaslatainkban nincs semmi kivételes dolog, ami eltérne azoktól a feltételektől, amelyek a többi kapitalista országgal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Nyugat-Németországgal, Olaszországgal, Svédországgal, stb. folytatott kereskedelmünkben érvényesülnek. Ezek az országok éppúgy, mint számos további állam, amint ismeretes, egyezményt kötöttek a Szovjetunióval a legnagyobb előnyök kölcsönös nyújtásáról. Ismeretes az is, hogy kereskedelmünk ezekkel az országokkal állandóan bővül, 1958-ban a Szovjetunií kereskedelmi áruforgalma az európai és az amerikai kapitalista államokkal az 1950-es évhez viszonyítva majdnem megháromszorozódott. Kivételt csak az USA képez, de ez nem a mi hibánk, hanem a: övék. Ezen tények megvilágításában egészen nevetséges Dillon úrnak azon állítása, hogy a velünk való kereskedelmi kapcsolatok megbízhatatlanok, hogy mi egyszer megszakítjuk, máskor újra felújítjuk kereskedelmi kapcsolatainkat a kapitalista államokkal. Milyen célt szolgál ez a teljes mértékben alaptalan állítás? A Szovjetunió hosszú időre, 3-5 évre szóló egyezményeket kötött számos kapitalista országgal a kölcsönös áruszállításról és ezeket az egyezményeket kielégítő módon teljesítjük. Ezek az egyezmények az adott két ország árucikkeinek gazdag listáját ölelik fel. Hajlandók vagyunk egy asztalhoz ülni az amerikaiakkal és ésszerű módon megegyzeni velük a három, öt, sőt hétévre szőlő kölcsönös áruszállítás konkrét programjáról normális kereskedelmi feltételek mellett, természetesen ha ezzel az USA kormánya is egyetért. A Szovjetunió a nemzetközi munkamegosztás híve, éspedig nemcsak a szocialista v (Folytatás a 4. oldalon

1 ÜJ SZŐ 3 * 1959. február 2.