Új Szó, 1959. január (12. évfolyam, 1-30.szám)

1959-01-09 / 8. szám, péntek

Grotewohl zárónyilatkozata az EAK-ban tett hivatalos látogatáséról Megegyeztek az NDK és az EAK konzuli kapcsolatainak felvételéről A. I. Mikojan az Amerikai Egyesült Államokban Kairó (ČTK) - Ottó Grotewohl, fez NĎK miniszterelnöke az ázsiai országokba látogató kormánykül­döttség vezetője január 7-én záró­nyilatkozatot tett az EAK egyiptomi részében tett négynapos hivatalos látogatásáról. „Tárgyaltunk az NDK és az EAK kapcsolatainak fejleszté­séről. Megegyeztünk abban, hogy fő­konzulátusok létesítésével elmélyít­jük baráti kapcsolatainkat. Az egyez­mény jelentős lépés a kölcsönös együttműködés kibővítésére és hoz­zájárul a béke megőrzéséhez. Az NDK népe örömmel fogadja ezt a lépést, mivel így tettekkel igazolta az arab nemzetek iránt táplált ba­ráti érzelmeit." Bonn ingerülten reagál Grotewohl EAK-beli látogatásának síkerére Bonn (ČTK) — A DPA nyugatnémet hír­ügynökség közölte, hogy Bonnban „csa­lódottan" fogadták azt a hírt, hogy Grotewohl, az NDK miniszterelnöke és Nasszer elnök megegyeztek abban, hogy kölcsönösen főkonzulátust létesítenek a Német Demokratikus Köztársaság és az Egyesült Arab Köztársaság területén. Bonn ezzel kapcsolatban egyenesen kije­lenti, hogy ..kevéssé örvendetes helyzet ez. és a szövetségi külügyminisztérium képviselője hozzátette, hogy a keletke­zett helyzetet nagyon gondosan kell mér­legelni". mert állítólag ,,az EAK-nak a bonni kormány politikájával ellenkező, ellenséges akciójáról van szó." Ez a nyilatkozat részét képezi az NDK kormányával szemben folytatott ellensé­ges hadjáratnak- s kísérlet arra. hogy durván befolyásolják azon államok kül­politikáját, amelyek az aktív semlegesség politikáját folytatják. Az NDK és az EAK közötti baráti kap­csolatok elmélyítése Bonnban jeges zu­hanyként hatott. Amint az AP hírügynök­ség megjegyzi, bonni hivatalos körökben csökken az a remény, hogy Nyugat­Németország kitöltheti azt a kereskedel­mi légüres teret, amely Egyiptomban Nagy-Britannia és Franciaország gazda­sági pozíciónak elvesztése következtében keletkezett. A. I. Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének elsn helyettese január 6-án találkozott R. Nixonnal, az USA el­nökének helyettesével. (Rádiofoto (ČTK — APí A. I. Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese washingtoni sétája közben betért Washington egyik elővárosában levo önkiszolgáló üzletbe. Képünkön A. I. Miko­jan cukorkával kínálja Dsvid Drengwitz kisfiút. (Jobbra) Az NDK kormányának jegyzéke a berlini kérdésről Berlin (ČTK) - Az NDK kormánya jegyzékében egyetért a szovjet kor­mány ama javaslatával, hogy az NDK és a Szovjetunió kormányküldöttsé­ge az adott időben a nyugat-berlini kérdés békés megoldásával össze­függő problémákról tárgyaljon. Az NDK kormányának az az álláspontja, hogy diplomáciai úton megegyezhet­nek a tárgyalások időpontjában. Az NDK kormánya a szovjet kormány­hoz intézett jegyzékében kijelenti, hogy támogatja a szovjet kormány­nak a nyugat-berlini kérdés meg­oldására tett javaslatát. „Itt a leg­főbb ideje a nyugat-berlini helyzet rendezésének és a nemzetközi fe­szültség veszélyes tűzfészke meg­szüntetésének". Berlinben megkezdődtek a tárgyalások az NDK és Albánia párt- és kormány­küldöttségei között Berlin (ČTK) - Szerdán, január 7-én az NDK miniszterelnökének ber­lini központi székhelyén kezdetét vették az NDK és az Albán Nép­köztársaság párt- és kormánykül­döttségeinek tárgyalásai. Az NDK küldöttségét Walter Ulbriőht, az NSZEP KB első titkára és az NDK Amit a bonni kormány elhallgat EZEN A HÉTEN a Berlinnel kapcsolatban tett szovjet javaslathoz ál­lást foglalt mindkét német állam kormánya. A Német Demokratikus Köz­társaság kormánya békés politikájának szellemében kijelentette, hogy olyan lépésként támogatja a berlini kérdés megoldására tett szovjet javaslatokat, amely elősegítené az egész német kérdés békés megoldá­sát. Ezzel szemben a Német Szövetségi Köztársaság kormánya jegyzé­kével, amely a nyugati jegyzékektől csak durva hangjával tér el, eluta­sítja a szovjet javaslatról való tárgyalást és arra igyekszik, hogy a berlini kérdést azon problémákba temesse el, amelyeknek megoldása Bonn nem csekély érdeméből már néhány éve zsákutcába került. Ezt megerősíti a nyugatnémet saj­tó számos kommentárja is. A Frank­furter Rundschau elutasítja a jegy­zék éles, durva hangját és így fog­lalja össze véleményét: „A szovjet kormányhoz intézett legújabb bonni jegyzék nem tartalmaz sok újat." A Hannoversehe Presse a következő­ket írja: „Nemet mondani, ez nem politika s megismételni azt, amit már évek óta ismételgetnek, s min­den egyes alkalommal elutasítani — ennek az eljárásnak sincs köze a konstruktív politikához." Ez a jellemzés elegendő. En­nek ellenére azonban nézzük csak közelebbről azt a jegyzéket, amely céljául tűzte ki, hogy a szövetségi köztársaságot a legeszményibb de­mokratikus államként tüntesse fel és hogy a világon minden rosszért — a kommunizmust és a Szovjet­uniót okolja. A jegyzék ugyanis szá­mos hazug, fejtetőre állított megálla­pítást tartalmaz. Többek között a következőket olvashatjuk benne: Belga-Kongóban erősödik a nemzeti mozgalom Brüsszel (ČTK) - Ä leopoldvillei gyarmati rendőrség folytatja a „rend helyreállítását", azaz „razziázik és a város bennszülött negyedeiben le­tartóztatja az afrikaiakat. A Belga­Kongőbói Brüsszelbe érkezett utasok kijeientése szerint a rendőrség a gyarmatellenes tün tetések 800 részt­vevőjét tartóztatta le Leopoldwille­ban. Köztük van Kaszivubu is, az Abako-párt vezé­re. A gyarmatosítók slleni tiltakozó akciók országszer­te terjednek. Egyes területeken nagy a nyugtalan­ság. „Éljen a Kongó", „függet­lenséget" feliratok jelennek meg a falakon. A brüsszeli egye­lem diákjai is szolidaritást vál­laltak Belga-Kon­go népének sza­badságmozgalmá­val. „A szövetségi kormánynak nincs oka arra, hogy állást foglaljon a szovjet kormánynak a nyugat-berlini állítólagos kémkedésről és felfor­gató tevékenységről tett kijelentésé­hez ... A szövetségi kormánynak az a véleménye, hogy Berlin nem alkal­mas hely azok számára, akik kém­kedéssel, felforgató vagy bomlasztó tevékenységgel foglalkoznak ..." A tények a következők: 1956 ta­vaszán a szovjet egységek felfedez­tek egy alagutat, amely az ameri­kai övezetből Berlin demokratikus övezetébe vezetett. Az alagutat az amerikaiak építették s tökéletes le­hallgató-berendezésekkel volt ellát­va. Ez nem volt az egyedüli kísérlet arra, hogy a Nyugatról keleti irány­ba aknatevékenységet folytassanak. Ma Nyugat-Berlin területén több mint 80 kém- és diverzáns szerve­zet működik, elsősorban amerikai és nyugatnémet szervezetek. Sokan a letartóztatott kémek közül, valamint azok, akik önként lemondtak aljas munkájukról, már vallomást tettek és sokan még vallomást tehetnének arról, hogyan irányítják őket Nyu­gat-Berlinből az amerikai CIA, CIC, MID, MIS és más szervezetek, az amerikai RIAS rádió, valamint a Gehlen volt hitleri tábornok által vezetett nyugatnémet kémszolgálat, „az embertelenség elleni harc cso­portja", a nyugati tájékoztató iro­da és számos más szervezet. Erről BeIga^Kong<5Tlan a néger dolgozók korlátlan kizsákmá­nyolásoknak vannak kitéve, munkájuk olcsóbb mint a gépeké. Az ország fő közlekedési vonala, az óriási Kongo-folyó, amelyen a néger csónakosok verejtékes munkával szállítják a kivitelre szánt nyersanyagokat. (Foto Dessena ČTK Archiv) azonban, amint a jegyzék mondja, állítólag mit sem tud sem Adenauer kancellár, sem a bonni kormány. A bonni kormány jegyzéke továbbá azt állítja, hogy a nagy je­lentőségű potsdami egyezmény fé­nyében állítólag teljesen látható a „militarizmus és nacionalizmus kiir­tása, valamint az állam életének de­mokratikus és békés elveken való felépítése, ami a szövetségi köztár­saság politikájának legfőbb és köte­lező alapelve..." Nem igaz állítólag, hogy Nyugat­Németországban felújítják a mili­tarista erők tevékenységét, hanem állítólag az igazság az. hogy ezek az er.ők a Szovjetunióban és a szocia­lista tábor országaiban működnek. A Bundeswehr — mint ismerétes — túlnyomórészt a hitleri Wehr­macht tábornokaiból, tisztjeiből és altisztjeiből áll, akik visszavágásra áhítoznak. A fasiszta elemek képvi­selve vannak a kormányban, a szö­vetségi parlamentben, valamint a tartományi kormányokban és képvi­selőházakban is. Bonn szerint azon­ban mindez „megfelel a békés és demokratikus alapelveknek". Idézhetnénk itt Adenauert, aki a Szovjetuniót Nyugat-Németország „potenciális ellenségének" tünteti fel. Vagy Strauss miniszter szavait, aki kijelenti, hogy ma egyetlen terv lé­tezik, amelyhez igazodni kell, és ez a Szovjetunió ellen irányuló „vörös terv". Vagy pedig nézzük Heussin­ger tábornok szavait, aki a tavalyi őszi hadgyakorlatok során kijelentet­te, hogy a Bundeswehr ma ugyan­olyan feladatok előtt áll, mint 1939­ben állott." Ä bonni kormány jegyzék még tovább megy mindezen tények taga­dásában, sőt igyekszik elhitetni, hogy Nyugat-Németországban állítólag nem áll fenn semmilyen revansizmus és hogy a szövetségi kormánynak állítólag az az egyedüli óhaja, hogy jószomszédi kapcsolatokat teremtsen Kelet-Európa nemzeteivel... Bonn csak - egy csekélységet óhajt, azt ugyanis, hogy a megkötendő békeszerző­désben „igazságosan oldják meg Németor­szág keleti határainak kérdését". És ha állítólag valahol is sző lehet valamilyen ..Drang-ról", akkor tz ,,a Nyugat ellen irányuló szovjet támadás". Ez viszont már úgy hangzik, mint a rossz ; farkasról és a kis gidákról szóló mese, i amelyben a farkas szerepét a Szovjetunió 1 játssza, az ártatlan kisgidák pedig a Német ' Szövetségi Köztársaság. A tények azonban más megvilágításban mutatják Nyugat-Né­I metországot. Tény pl., hogy a szövetségi kormány 17 minisztere közül nyolc tevékenyen együtt­működött a „Nagy Német Birodalom" épí­tésében. Nyugat-Németország tele van az áttelepültek és a revansista elemek szer­vezeteivel, amelyek a Szovjetunió, Lengyel­ország és Csehszlovákia ellen szítanak és amelyeket a kormánykörökbe tartozó em­berek támogatnak. Seebohm miniszter ta­valy határaink közvetlen közeiében provo­kációs beszédet tartott, amelyben határ­vidéki területünket követelte és azzal fe­nyegetőzött. hogy a szövetségi kormány nem nyugszik addig, „amíg egy napon meg nem nyílnak a hazába vezető kapuk... és hazatérésünket újból Chebben. a régi bi­rodalmi városban ünnepelhetjük". A bonni kormánytényezők ilyen kijelen­téseit. amelyekben revansista követelmé­nyeket támasztanak a csehszlovák határok revíziója és elsősorban az Odera-Neisse-ha­tár revíziója irányában, százszámra idéz­hetnénk. E kijelentésekből számosat idéz­tek azok a dokumentumok is, amelyeket kormányunk terjesztett elő, valamint az az emlékirat és az a Fehér könyv, amelyet nemrwjen a Német Demokratikus Köztár­saság terjesztett a világ közvéleménye elé. Ezért el kell utasítanunk a szövetségi kormány jegyzékének azt az állítását, hogy „az NSZK azon demokratikus országok közé tartozik, amelyek levonták a tanul­ságot a történelmi tapasztalatokból s el kell ítélnünk az egész jegyzéket, mint a valótlanságok, a tények kiforgatása és a hazugságok halmazát, melyeknek célja csu­pán az. hogy megtévesszék a világ köz­véleményét. B. S. Csehszlovákia automata téglagyárat épít Indiában Delhi (ČTK) - A Dzsamu és Kas­mír indiai államban fekvő Szrinagar közelében csehszlovák segítséggel egy automata téglagyár épül, mely nyolcmillió tégla- és cserép gyártá­sára képes évi kapacitással fog mű­ködni. A csehszlovák gépberendezés fel­szerelése három-négy hónap múlva kezdődik meg. A gépek már útban vannak India felé. miniszterelnökének első helyettese vezeti. Az Albán küldöttség vezetője Enver Hodzsa, az Albán Munkapárt KB első titkára. A tanácskozások szívélyes szellem­ben folynak. Mindkét küldöttség azo­nos nézetet vall az összes tárgyalt kérdésekben. WILHELM PIECK FOGADTA AZ ALBÁN NÉP KÜLDÖTTEIT Berlin (ČTK) - Wilhelm Pieck, az NDK elnöke január 7-én fogadta az NDK-ba látogatott albán párt- és kormányküldöttség tagjait: Enver Hodzsát. az Albán Munkapárt KB el­ső titkárát és Mehmet Sehut, az Al­bán Népköztársaság Minisztertaná­csának elnökét. A foqadáson Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára is jelen volt. Befejeződött az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottságának ülése Adisz Abeba (ČTK) - Az ENSZ afrikai gazdasági bizottságinak a na­pokban véget ért ülésén határozatot hoztak a bizottság munkaprogram­járól és annak rendes teljesítéséről, az ENSZ részéről a független orszá­goknak és a függetlenségüket a kö­zel jövőben visszaszerzó országoknak nyújtandó gazdasági segítségről, a bizottságnak a nem kormányszerve­zetekkel való stb. együttműködéséről. Egyszersmind jóváhagyták az ENS2 afrikai gazdasági bizottsága első ülé­sének az ENSZ gazdasági- és szo­ciális tanácsa elé terjesztendő jelen­tését. A TASZSZ adisz-abebai tudósítója az értekezlet befejezésével kap­csolatban megjegyzi: Az ENSZ afri­kai gazdasági bizottsága megalakulá­sa jelentős esemény, munkája azonban a gyarmati hatalmak hibájá­ból még nem hozta meg a kívánt eredményeket. A bizottság különle­ges albizottságainak zártkörű ülésein megszavazott határozataiból hiány­zanak az afrikai országok gyors gaz­dasági fejlődését és a lakosság élet­színvonalának emelkedését elősegítő konkrét gyakorlati intézkedések. LONDONBAN «z ENSZ tengerhajózás-: bizottságának tanácsába beválasztották a Szovjetunió. Olaszország és Japán képvi­selőit. A Szovjetunió küldöttének meg­választását az angol küldöttség javasol­ta és a francia küldöttség támogatta. (ČTK) JOLIUS RAAB osztrák kancellár ja­nuár 8-án 10 napi hivatalos látogatásra Tokióba érkezett. (ČTK) A DIE WELT hamburgi lap január 7-i számában közölte, hogy a nyugat-német­országi diákoknak csupán 18,2%-a kap csekély tanulmányi segélyt. A legtöbb nyugat-németországi diák kénytelen mel­lékfoglalkozást keresni, hogy folytathassa tanulmányait. (ČTK) A NUKLEÁRIS leszerelésért harcoló nyugat-európai szervezetek és egyes személyek január 16—18-án Londonban tartják összejövetelüke;. (ČTK) AZ ANGOL MUNKAÜGYI minisztérium e napokban nyilvánosságra hozott adatai szerint a múlt év decemberében Nagy­Britanniában a munkanélküliek száma mintegy 550 ezret tett ki. (ČTK) DAG HAMMARSKJÖLD. az ENSZ főtit­kára január 7-én Kairóban Gamal Abdel N'asszerrel. az Egyesült Arab Köztársaság elnökével a közép-keleti helyzet külön­böző problémáiról tárgyalt. A főtitkár január 8-án repülőgépen Libiába. közép­keleti útjának utolsó állomására urazott (ČTK) A NÉMET SZÖVETSÉGI Köztársaságban decemberben 504 946-tal emelkedett a munkanélküliek száma és ezzel elérte a 931 131-et. (ČTK) AZ UNITED PRESS International wa­shingtoni tudósítójának jelentése szerint az USA ez évben F 100 típusú új vadász­repülőgépeket ad Caankajsekéknek. (ČTK) BROZ TITO, a Jugosziáv Szövetség­Népköztársaság elnöke január 8-án Ran­flunba. Burma fővárosába érkszett. (ČÍK) LISSZABONBAN hivatalosan jelentettök­hogv Humberto Delgado tábornokot, aki 1958. június 8-án az elnökválasztás folya­mán ellenjelölt volt. kizárták a hadse­regből. Ez az intézkedés arró! tanúsko­dik, hogy Salazár fasiszta kormánya foly­tatja megtorló intézkedéseit és az ellen­zék minden megnyilvánulását elfojtja. ' (ČTK) A DÉL-VIETNAMI kormányk'ikk azon további kísérlete, hogy a parlamentben keresztül hajszolja az új törvényjavas­latot, amely szerint a kommunistákat törvényen kívül helyezik, kudarcba ful­ladt. A képviselők a parlament legutóbbi ülésén a közvélemény, hatására ezt , a reakciós törvényjavaslatot szótöbbséggel elvetették. (ČTK) JANUÁR 7-ÉN Párizsban kölcsönös együttműködési egyezményt írtak alá Franciaország és a Guineai Köztársaság között. (ČTK) jÚJ SZŐ 3 * 1959. január 1.

Next

/
Thumbnails
Contents