Új Szó, 1959. január (12. évfolyam, 1-30.szám)

1959-01-30 / 29. szám, péntek

A Szovje

tunió 1959—1965. évi népgazdaságfejiesztésének irányszámai (Folytatás a 3. oldalról) a Szovjetuniót érinti. Tudjuk például, hogy Kína Kommunista Pártja 1957-ben feladatul tűzte ki, hogy az elkövetkező 15 éven belül megelőzi Angliát a legfontosabb ipari ágak termelésének terjedelmében A „nagy ugrás" megvalósításáért indult nagyszabású népi mozgalom arról tanúskodik, hogy a kínai nép sokkal előbb oldja meg ezt a feladatot. A Csehszlovák Köztársaság 1965ig 1957-hez viszonyítva 90—95 százalékkal akarja növelni az ipari termelés terjedelmét, a Lengyel Népköztársaság pedig az 1958. évi színvonalhoz viszonyítva 80 százalékkal. A bolgár nép három-négy év alatt akarja teljesíteni az ötéves tervet. A szocialista tábor országainak minden szükséges feltétele meg van ahhoz, hogy a világtermelésben megszerezzék az elsőbbséget. A termelés fejlesztésének ütemében a szocialista világrendszer van fölényben. Az egész szocialista tábor ipari termelésének átlagos évi növekedése a legutóbbi öt év alatt (1954 — 1958) elérte a 11 százalékot, míg az egész tőkés világban 3 százaléknál alacsonyabb volt. A szocialista világrendszer országai összeegyeztetik és koordinálják termelő törekvésüket, míg a tőkés államok kapcsolataiban megoldhatatlan ellentétek uralkodnak. A népgazdasági tervek koordinálása az a forma, melyben jelenleg a szocialista országok termelőigyekezete összpontosul. Ilyen szerepe van a szocialista tábor gazdasága fejlesztésében a nemzetközi munkamegosztásnak, különösen fejlett formáinak — a szakosításnak és a kooperálásnak. Ebben rejlenek az egész szocialista tábor és minden egyes szocialista ország termelése növelésének újabb és újólagos lehetőségei. Egyetlen egyedülálló ország sem fejlődhetnék oly rohamos ütemben, mint a szocialista államok rendszerében. A szocialista országok gazdasági fejlődésének sajátossága abban rejlik, hogy minél jobban haladnak előre, annál inkább szilárdulnak kölcsönös kapcsolataik, annál jobban szilárdul a szocialista világrendszer. Egyenesen szembenálló irányzat uralkodik a tőkés világban, ahol egyik vagy másik ország termelésének növekedése a tőkés országok közötti elelntétek elmélyülését, a konkurrenciaharc kiéleződését és kölcsönös összecsapásokat idéz elő. Minden egyes szocialista ország növekedése és fejlődése erősíti a szocialista világrendszert. Ebben van erőnk, a szocializmus jövendő sikereinek biztosítéka a kapitalizmussal folytatott békés versenyben. A Szovjetunió legfontosabb feladatának tartja, hogy továbbra is hozzájáruljon a szocialista rendszerű országok egységének erősítéséhez, a szocialista országok együttműködésének, gazdasági és kulturális kapcsolatainak fejlesztéséhez, a szocialista nemzetköziség és a szabad népek testvéri szövetsége elveinek alapján. * Elvtársak! A hétéves terv a világközvélemény figyelmének központjában áll. Barátaink és ellenfeleink egyaránt megvitatják és kommentálják. Barátaink lelkesen fogadják a Szovjetunió kommunista építésének programját. Minden kommunista és munkáspárt egyöntetűen értékeli tervünket. A világ dolgozói és haladó szellemű emberei kiemelik e terv nagy jelentőségét a béke, a demokrácia és a szocializmus erőinek további megszilárdulása szempontjából. Az irányszámok ellenfeleink táborában riadalmat és zavart keltettek. A burzsoá propaganda igyekszik kiforgatni tervünk békés célkitűzéseit, csökkenteni az egyszerű emberek gondolkodására és érzelmeire gyakorolt hatását. Am a burzsoá sajtószervek is kénytelenek elismerni, hogy a hétéves terv feladatai valóban gigantikusak. Az Economist című brit folyóirat kénytelen volt megállapítani, hogy tervünk „megdöbbentő hatást" váltott ki. A tervünk által kiváltott burzsoá sajtóvisszhangok olvasásakor önkéntelenül is visszagondol az ember az első ötéves tervről tett megjegyzéseire. A burzsoá sajtó akkor a „bolsevik kísérlet" csődjét jósolgatta és „esztelenségnek", „fantáziálásnak" bélyegezte. Ma már más időket élünk. A szocializmus sikerei az egész világot terveink tiszteletére kényszerítették. Számos burzsoá tényező, komoly közgazdász és sajtószerv kénytelen beismerni tervünk reális voltát. A Bussinnes Week, az amerikai monopóliumok lapja megállapítja, hogy „a Szovjetuniónak jő kilátásai vannak az ipar terén kitűzött cél elérésére". A szovjetek a mújtban lényegében teljesítették ötéves terveiket." A japán monopóliumok lapja, a Szánkéi kijelenti, hogy „hiba volna kétségbevonni a közzétett irányszámok realitását, amire a tőkés világban még mindig hajlamosak. A szovjet terv már azért is reális, mert a forradalom óta eltelt 40 év tapasztalatain épül." Oj idők, új dalok. Méltán mondhatjuk, hogy a hétéves terv már elérte első győzelmét, mert kivívta az általános nemzetközi elismerést. A Des Moins Register című amerikai folyóirat srra figyelmezteti a nyugati országok tényezőit, tekintsenek komolyan a hétéves tervre, mert a Szovjetunió „bebizonyította, hogy az Egyesült Államoknál sokkal gyorsabban képes jelentős gazdasági haladást elérni". A New York Times című napilap egyik szerkesztője beismeri: „Ha a gazdasági tervről beszélünk, a Szovjetunió leheletét érezzük. Alig két ugrás választ el bennünket, s csak mintegy 10 évvel vannak mögöttünk termelőerejük fejlesztésében". Józan következtetés, mellyel teljes mértékben egyetérthetünk. Azok a burzsoá tényezők és sajtószervek, melyek elismerik új terveink reális voltát, attól tartanak, hogy a hétéves terv nagyszabású feladatainak teljesítése rendkívül fokozza a kommunista eszmék vonzóerejét. Az Aurore című jobboldali francia napilap azt írja, hogy a Szovjetunió „olyan határidőket tűz ki, melyekben valóra kell válniuk azoknak a vágyaknak, melyekről a forradalmi marxisták mindenkor álmodoztak. A Szovjetunió olyan intézkedéseket tesz, amilyenekre még nem volt példa". A Wall Street Journal című amerikai folyóirat azt írja, hogy a terv mély hatást gyakorolhat az egyes országokra oly értelemben, hogy „elfogadják a kommunizmust", de „az Egyesült Államok úgyszólván mit sem tehet". Nyugaton azt mondják, hogy arcukba vágtuk a kihívást. Nem rossz mondás! Akár tetszik, akár nem, megmondjuk, hogy kihívtuk őket. De ez felhívás a gazdaság békés fejlesztésében, a nép életszínvonalának emelésében való versenyre Népünk már az Októberi Forradalommal kihívta a kapitalizmust, de ez nem háborús kihívás volt, hanem felhívás békés versenyre. Ha népünknek a hadiipart kellett fejlesztenie, ez csak azért történt, mert kész volt visszaverni a hazánkat állandóan fenyegető 'katonai támadás veszélyét. Fő célunk a békés fejlődés és a nép életszínvonalának" emelése volt és ma is az. Azt akarjuk, hogy ne a fegyverkezésben, ne az atom- és hidrogénbombák és rakéták gyártásában, hanem az ipari termékek, a hús, vaj, tej, ruházat, lábbeli és egyéb közszükségleti cikkek termelésében versenyezzünk. Lássák az emberek, melyik rendszer biztosítja jobban szükségleteiket, méltóképpen értékelje mindegyikük! A Szovjetunió békeszerető politikája és a nemzetközi kapcsolatok kérdései A hétéves terv a Szovjetunió lenini békeszerető politikájának újabb kifejezője. Megvalósítása óriási szerepet, játszik korunk alapvető problémájának megoldásában — a világbéke fenntartásában. A hétéves terv jelentősége először abban áll, hogy a béke szelleme hatja át. Az az állam, amely óriási tevékenységet fejt ki új gyárak, üzemek, villanyerőmüvek, bányák és más vállalatok építésében, mely mintegy 400 milliárd rubelt fordít lakások és közművek építésére és célul tűzi ki a nép életszínvonalának lényeges emelését, ez az állam nem háborúra, hanem békére vágyik. Másodszor a terv teljesítése annyira növeli a Szovjetunió gazdasági erejét, hogy a többi szocialista országok gazdasági erejének növekedésével együtt a nemzetközi küzdőtéren az erők arányában a béke javára biztosítja a döntő fölényt és ily módon -új, még kedvezőbb feltételek adódnak a világháború elhárítására, a világbéke megőrzésére. Teljes mértékben igazolást nyert az a következtetés, melyre a XX. pártkongresszus jutott, hogy a háború nem végzetszerűen elkerülhetetlen. Most még indokoltabban megerősítjük e következtetés helyességét. Ma óriási erők léteznek, melyek szembe tudnak szállni az imperialista agresszorokkal és le tudják őket verni, ha háborút robbantanának ki. Mi újat visz a nemzetközi helyzetbe a Szovjetunió és az összes európai ás ázsiai szocialista országok gazdasági terveinek megvalósítása? Reális lehetőségek nyílnak a háborúnak mint a nemzetközi kérdések megoldása eszközének elhárítására. S tényleg— ha majd a Szovjetunió a világ első ipari nagyhatalma lesz, ha a Kínai Népköztársaság ipari nagyhatalommá válik és az összes szocialista országok együttvéve a világtermelésnek több mint a felét fogják szolgáltatni, gyökeresen megváltozik a nemzetközi helyzet. A szocialista tábor országainak sikerei kétségtelenül óriási befolyást gyakorolnak majd a világ békeszerető erőinek megszilárdulására. Kétségtelen, hogy ezután a gyarmati elnyomás alól felszabadult új országok csatlakoznak a béke szilárdítását követelő államokhoz. A háború megengedhetetIenségének gondolata még mélyebb gyökeret ver a népek * tudatába. Az új erőviszony annyira szembetűnő lesz, hogy még a legmegrögzöttebb imperialisták is tisztába lesznek a szocialista tábor ellen irányuló háború kirobbantására teendő bármilyen kísérlet reménytelenségével. Akkor majd a szocialista tábor erejére támaszkodó békeszerető népek egy új világháborúhoz fűzött terveik feladására kényszeríthetik a kardcsörtető imperialista köröket. így tehát még a szocializmus teljes győzelme előtt, amikor a világ egy részében még megmarad a kapitalizmus, reális lehetőség nyílik arra, hogy a társadalom életéből kizárjuk a világháborút. Valaki ellenvetést tehetne: Hisz a kapitalizmus megmarad, tehát a háborút kirobbantható kalandorok is maradnak. Ez helyes, s nem szabad erről megfeledkezni. Amíg létezik a kapitalizmus, mindig akadhatnak olyan emberek, akik „a józan ész ellenére" reménytelen vállalkozásba akarnak fogni. Ám ezzel csak meggyorsítják a tőkés rendszer bukását. Minden agressziós kísérlet meghiúsul, és a kalandorok oda jutnak, ahová valók. Elvtársak, ilyen tehát terveink tárgyalásakor a távlat. Engedjék meg, hogy rátérjek a nemzetközi helyzet egyes kérdéseire. Nem említek minden nemzetközi problémát, csak a legidőszerűbbeket akarom érinteni. A német kérdés helyes megoldásának nagy jelentősége van a béke és a népek biztonságának garantálása szempontjából. Mint ismeretes, a német militarizmus a XX. század első felében már kétszer világháborút robbantott ki, most pedig az USA monopolistáinak, NagyBritannia és az agresszív Északatlanti Tömb más részvevőinek segítségével Nyugat-Németország a NATO fő atom- és rakétatámaszpontjává válik. Németország már ma elsőrendű szerepet kezd játszani ebben az agresszív tömbben. A nyugati országok egyes politikusai a német veszély élét most is Kelet felé akarják fordítani, viszont megfeledkeznek arról, hogy a német militarizmus Nyugat felé is ismeri az utat. Olyan helyzet alakul ki, hogy a német militarizmus harmadszor is világháborúba sodorhatja az emberiséget. Ha rámutatunk a Nyugat-Németország felfegyverzése következtében adódó komoly veszélyre, azt válaszolják, hogy Nyugat-Németország állítólag ellenőrzés alatt áll a NATOban és nem veszélyes. Most azonban teljesen világos, hogy Nyugat-Németországban a militarizmus és revansizmus felütötte a fejét és veszélyezteti a békeszerető népeket. A Német Szövetségi Köztársaság egyike azoknak az országoknak, amelynek kormánykörei a „hidegháború" folytatását, az úgynevezett „erőpolitikát" szorgalmazzák. Legbőszültebben Adenauer kancellár folytatja ezt a politikát. Egyike a nemzetközi feszültség enyhítésére és a „hidegháború" felszámolására irányuló összes egyezmények fő ellenzőinek. Adenauernek ezt az álláspontját a nyugati államok befolyásos körei, valamint az USÁ-tól és a Német Szövetségi Köztársaságtól függő országok is támogatják, mivel hitelt szeretnének kapni, vagy pedig valamilyen más okuk van rá. A német militarizmus veszélye a békeszerető államokat és elsősorban Nyugat-Németország szomszédjait az elengedhetetlenül szükséges intézkedések megtételére kényszeríti. A Szovjetunió évek során át következetesen arra törekedett, hogy a potsdami egyezmény értelmében elősegítse Németország békés demokratikus fejlődését, hogy megakadályozza a militarizmus feltámadását. Am a Szovjetunió minden lépése az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és Nyugat-Németország kormányköreinek makacs ellenállásába ütközött. Tekintettel az NSZK részéről fokozódó háborús veszélyre, a Szovjetunió az utóbbi időben számos új javaslatot tett a német kérdés megoldására. Javasoljuk, hogy kezdjék meg a Németországban állomásozó külföldi csapatok létszámának fokozatos csökkentését és még inkább teljesen vonják ki őket német területről. A fegyveres erőktől „elválasztott övezet" létesítése mellett vagyunk. Minél távolabb lesznek egymástól a fegyveres erők, annál nagyobb lesz a biztosíték az összecsapás és viszály veszélyével szemben. A Szovjetunió kész nemcsak Németországból, hanem Lengyelországból és Magyarországból is kivonni csapatait — ahol a Varsói Szerződés értelmében tartózkodnak —, mihelyt a NATO összes tagállamai visszavonják csapataikat saját területeikre és megszüntetik a más országokban elhelyezett katonai támaszpontokat. A Szovjetunió támogatja a Lengyel Népköztársaság kormányának az európai „atommentes övezet" létesítésére és az övezetben a hagyományos fegyverzet csökkentésére vonatkozó tervét. A szovjet kormány tavaly novemberben javasolta az Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának és Franciaországnak, hogy számolják fel Beriin megszállási rendszerének maradványait és változtassák Nyugat-Berlint demilitarizált szabad várossá. A berlini kérdésnek ilyen megoldása megfelel az európai béke megszilárdítása érdekeinek és hozzájárul a nemzetközi feszültség enyhítéséhez. A német kérdés alapvető megoldása a német békeszerződés megkötése Semmivel sem igazolható az, hogy most, 14 évvel a háború befejeződése után még nem kötötték meg a békeszerződést Németország és a vele hadban állott államok között. Ez a helyzet a valóságban azoknak kedvez,« akik a „hidegháború" álláspontját védelmezik. A nyugati hatalmak arra használják ki ezt a helyzetet, hogy Európa központjában tarthassák csapataikat, hogy atomháborús felvonulőtereppel rendelkezhessenek és új háborút készíthessenek elő, s ebben - akárcsak sakktáblájuk parasztjával - gýalázatos játékot űznek Németországgal és népével. A német békeszerződés Szovjetunió által előterjesztett javaslata összeköti a német nép jogainak biztosítását, teljes szuverenitását, békés demokratikus fejlődésének lehetőségeit a népek biztonságának és az európai béke megőrzésére teendő elengedhetetlenül szükséges intézkedésekkel. A német békeszerződés megkötése azonnal enyhítené az európai feszültséget. Szilárd jogrendet teremtene, megfosztaná táptalajától a nyugatnémetországi revansista hangulatot, megszabadítaná a német népet az idegen megszállástól és lehetővé tenné, hogy önállóan oldja meg összes belés külpolitikai kérdéseit. Ami a Szovjetuniót illeti, mindenképpen törekedni fog a békeszerződés megkötésére és ez irányban következetesen és fáradhatatlanul fog eljárni. A békeszerződés megkötése a berlini kérdésnek békeszerető és demokratikus elvek alapján történő megoldását is eredményezi, biztosítja Nyugat-Berlin szabad várossá változtatását és megadja a szükséges biztosítékot arra, hogy ne avatkozzanak be ügyeibe. E garancia biztosításából az Egyesült Nemzetek Szervezetének is részt kell vállalnia. Tárgyalni akarunk ezekről a kérdésekről, hogy elérjük ésszerű megoldásukat. Javaslataink megfelelnek ennek a célnak, hozzájárulnak a béke megszilárdításához és annak a sok oknak megszüntetését eredményezik, melyek Európa szívében feszültséget idéznek elő az államok közti kapcsolatokban. A békeszerződés megkötése nagy lépés lesz előre Németország újraegyesítésére, melyet a jelenlegi nemzetközi helyzet és főként a két német állam kapcsolataiban fennálló feszültség gátol. Világosan tudatosítani kell, hogy Németország egyesítése teljesen és kizárólagosan a német nép ügye. Mivel most két szuverén állam létezik és egyik sem szüntethető meg egy világháború tűzvészének felszítása nélkül, Németország egyesítése csak az NDK és az NSZK tárgyalásainak útján érhető el. Más út nincs. Minden ésszerűen gondolkodó ember tudatosítja, hogy Németország békés egyesítése nem valósítható meg az NDK-ban élő német nép szocialista vívmányainak felszámolásával. Németország olyan egyesítése, amint azt Adenauer javasolja, veszélyeztetné az európai népek biztonságát, mivel a militarizmus, a revansizmus és a reakció uralmának kiterjesztését jelentené az egész német területre. A Német Szövetségi Köztársaság jelenlegi rendszerének megszüntetésével sem lehet számítani Németország egyesítésére. Nem volna helyes, ha a németekre rákényszerítenék országaik egyesítésének feltételeit. Egyezzenek meg a németek egymás között. Ezért támogatni fogjuk Németország demokratikus köreinek jelszavát: „Németek egy asztalhoz". A nyugati propaganda nagy zenebonát csap azzal kapcsolatban, hogy a Szovjetunió állítólag ellenzi Németországnak szabad választások útján történő egyesítését. Nem volt és nincs kifogásunk a szabad választások ellen. Ám e kérdésről megint csak a németeknek maguknak kell dönteniük. Azt akarjuk, hogy Németország újraegyesítésének minden kérdését a két német állam meggyezése útján oldjak meg, nem pedig úgy, ahogy Adenauer óhajtja, azaz idegen hatalmak nyomásával, beavatkozásával, a német nép belügyeibe és a Német Demokratikus Köztársaság elnyelésével. Támogatjuk az NDK kormányának az államszövetség megteremtésére tett ésszerű javaslatát. ami az első lépés lenne az NDK és az NSZK állandó kapcsolatának megteremtésére és az össznémet szervek létesítésére, hogy mindkét német államnak megkönnyítsük Németország egyesítését. Ha van még valamilyen más út ahhoz, hogy a két német állam kölcsönösen megegyezzen az egyesülésről, készek vagyunk ebben is segíteni. Ezzel kapcsolatban újra említést kell tennem Adenauer kancellár szerepéről. Adenauer fél Németország békeszerető és demokratikus alapon történő egyesítésétől. Álláspontja teljesen érthetetlen. Ellentmond a józan észnek és a német nép érdekeinek. Adenauer a Kereszténydemokrata Párt vezére. Azt hinnők, ahhoz kell magát tartania, amit az evangélium hirdet, melyről oly nagy előszeretettel beszélnek pártjában. A valóságban azonban ez a „keresztény" egyik kezében keresztet tart, a másik kezével pedig a? atombomba után akar nyúlni. Sőt mi több, éppen a bombára támaszkodik, noha ezek a nézetek sem az evangéliumnak, sem a német nép nemzeti szerepe megoldásának nem felelnek meg. Adenauer úrnak megvannak a maga évei és taDasztalatai. Hogy lehet az, hogy nem fontolja meg, hogy nemcsak szövetségeseinek vannak atomfegyverei, hanem a szovjetország is rendelkezik velük! Nem szabad megfeledkezni (Folytatás a 7. oldalon) ŰJ SZÓ 4 * 1959. január 30.