Új Szó, 1959. január (12. évfolyam, 1-30.szám)

1959-01-27 / 26. szám, kedd

T/"annak dolgok, amelyekre egész életünk• ' ben visszaemlékezünk. A messzi múltból, majdnem a gyermekkorból előbukkan, mint megelevenedett fénykép egy régi rozzant kapu - közönséges fakapu, alacsony kisajtóval, mellette két földbevert fatönkön egyszerű padka, a padon az őr, bundában A bundát akár le is tehetné: enyhe az idő, tavasz van. De úgylehet, bundában édesebb a szunyókálás a •padkán. És szunyókálni - lehet, amennyi jólesik. Az öreg csak a forma kedvéért ül itt: nincs mit ellopni n tolvajoknak ebből a leállt kis vasöntödéből. A retesz ismerősen, otthonosan kattan. Bemegyünk az udvarra. Nehezen préselődünk bele - sokan vagyunk, túl sokan egy ilyen kis üzemhez. Kommunista szombatra jöttünk. Legtöbbünk fiatal és még sohasem dolgozott gyárban, vagy egyáltalában sehol sem (dolgozott. Átmegyünk az udvaron, rozsdás vasdarab-halmok és salakhegyek között. A műhely fekete fala mentén tavaszi fü zöldül. Bemegyünk az öntödébe. Sötétség fogad és hideg földszag, az elhagyatottság keserűsége Szánja, az egyik szervező és rendező, itt megállít minket. Alig látjuk a sötétben, a kormos ablakok majdnem semmi világosságot sem engednek át. Felmászik valamilyen ládára és a nemzetközi helyzetről és a proletariátus feladatairól beszél. Mi hallgatjuk, mielőtt munkához látnánk. Szó se róla, a nemzetközi helyzet nem a legfényesebb, és a feladatok sem könnyűek. Még nem végeztünk az intervencióval. Még nem foglaltuk vissza a tengerpartot — még nem történt meg az, amiről később megszületett a híres dal: „A hegyeken és a völgyeken" ... Kitakarítjuk az öntödét: most néma és dermedt, de majd dolgoznia kell. Nem valami nagy dolgokat kell gyártania az első időkben: kályhalapokat (az úgynevezett „burzsujkák" — kis kályhák — számára) és serpenyőket — de ebben az időben már ez is öröm, siker, remény... Kitakarítjuk a műhelyt és az udvart; nagy buzgalommal szorgoskodunk a feszítővasakkal és lapátokkal - kevés lapátunk van, sorba kell állni érte - kiválogatjuk a salakból a fémhulladékot, a salakot pedig kihordjuk a szekerekhez. A szekerektől és ' az emberektől szűk az udvar. Hangunktól, nevetésünktől, énekünktől, facip'ónk kopogásától feléled az egész külvárosi utca. Sok a munka. De mi is sokan vagyunk és délre minden kész. Elmegyünk, de még' utoljára körülnézünk. Boldogan látjuk, hogy az öntöde világos lett, az udvar tágas És úgy érezzük - az üzem a miénk lett. Nem úgy ésszel elgondolkodva, hanem igazán a miénk. Azért, mert beleadtuk saját munkánkat... Ozánja, amikor a gyűlést befejezte, maga is fogta a lapátot és együtt dolgozott a többiekkel. Mint vezető, nem akarta másokkal megosztani lapátját. Szemére kellett vetni, hogy ez individualizmus, egoizmus és a hatalommal való visszaélés. Átadta a lapátot;, de odament a taligákhoz és kivörösödve, fénylő •szemekkel hordta 'a szemetet', azután egyszer csak lefeküdt a fűbe és elkezdett össze-. -vissza értelmetlen dolgokat beszélni, s a fiúk, akik hirtelen rájöttek, hogy mi történt vele, egy szekéren elvitték a kórházba, tífusza volt. Abban az időben sokan betegedtek meg tífuszban ... Több mint 20 év után találkoztam újra Szánjával, möst már Alekszandr AlekszandroviCcsal, ezer kilométerre szülővárosomtól. öszi éjszaka volt, könnyű fagy, újhold szállt a magasban, a sínek csillogtak a holdfényben s rajtuk liajtány robogott. A vasúti töltés mindkét oldalán fekete fenyőerdő, két tömör fal. Mintha a hajtány végtelen, ablak-, ajtó-, tetőnélküli folyosón rohant volna. V. Panova: Nemzedékről nemzedékre Hirtelen szétnyílt az egyik fal, s a nyílásból fények áradtak szét, fehér fémjek, kúzel a földhöz. Egyszerre sápadt és távoli lett a fények mellett a hold. Ezen a vidéken nem volt elsötétítés, ide nem repültek ellenséges repülőgépek, az ittlakó emberek az egész háború alatt nem hallottak puskalövést. A hajtány megállt, leszálltunk Egy hosszúköpenyes férfi cigarettázott a pályatest mellett. Mögötte tégla- és épűletfa-halmok és hatalmas kiásott földhegyek emelkedtek. Daruk feket'élltek az ezüstös ég alatt. Apró házacskák - ideiglenes szállások - és hosszú barakkok szimetrikus kéményeiből egyenes, nyugodt füst szállt fel. IVAN SKÁLA: R

6 és akkor hirtelen belénihasított: de hiszen már itt is van, ez az, láthatóan és hitelesen, pontos címmel. . Gyerünk, gyerünk! Ötéves terv négy év alatt - gyerünk! És akkor elmentem Magnitogorszkba — Komszomol-kohót építeni... Rágyújtott és elmondta, hogyan építette fel a Komszomol-kohót, azután a párt (a lenini behívóra lépett be a pártba) tanulni küldte Leningrádba. Mint mérnök tért vissza Magnitogorszkba és ott dolgozott a háborúig. Most a háborúban pedig épít, épít — ha az egyik üzemet befejezte, felépíti a másodikat... Az erdőből előbukkant a vonat és megállt. A vagonokból szürkeköpenyes katonák szálltak le a peronra. Katonai egység érkezett - fia(2áíogafás a mzho\ fő pariján Nyírfa hullat lombot parti részén, kicsi kunyhó, befUtyül a szél; kezemben, míg meghatottan nézem, megremeg egy régi kaszanyél. Tavat, partot zápor paskol ferdén, szél döngeti a ház oldalát, úgy tűnik fel: zsombékos rét csendjén két árnyalak suhan újra át. Ma Is látom: ólmos felhő száguld, merész ösvény fut a láp fölött... Látom: a két orosz munkás ámult szemét, hogy a ladik kikötött. Elhagyatott szittyó-rengetegben ázott, rozsdás levéltakarón bújt a viskó elfedő berekben, ide rejté nagy fiát a hon. Reggel kasza peng Lenin kezében, lába nyomán elfekszik a rét. Ifjú világ szikrázik szemében, míg suhintva egyet-egyet lép. Asztal nélkül kuporgott a földre, mécs világa mellett dolgozott, forradalom útját kijelölte s minden népnek megváltást hozott! Hányszor hullt a gyepre harmat, zápor, dicső ezrek vére is dőlt abba — razlivparti vityillóban hányszor áradt erő Lenin kaszájából. Lenin útja innen vitt a Napba! Sipos Győző fordítása A köpenyes ember hozzánk jött és bemutatkozott. A szélesváltú nagy emberben csak nehezen ismertem fel a mutáló hangú, vézna fiú, a mi Szánjánk vonásait. A vonatra várt és közben elmesélte, mi történt vele ez alatt a húsz év alatt. Történet, amilyen számtalan van, munkássors, nagyszerű és teli munkával, mint a mi egész életünk, sok-sok velem egykorú ember sorsa. - Mivel kezdjem? Az első ötéves, tervvel talán. Nem. Dehogyis: még az ötéves terv előtt, a „Szelmasztroj" gyárépítkezésen dolgoztam, mint állványszerelő

i Emlékszik, hogy indult a „Szelmas"? Nem. Még a NEP idején: az első árkot, emlékszik, kézzel ástuk ki, furcsa, ha így visszagondol rá az ember... Még ott dolgoztam, amikor már géppel építettek, a legmodernebb gépekkel szerelték fel... Nem tudom magának elmondani, mennyire megfogott! Semmi a világon nem volt ezen a darab földön és egyszerre csak ott-terem egy elsőrendű üzem és mellette egész város, és elsőrendű gépek a mezőgazdaságnak, nem a kapitalistáktól vett - saját magunk gyártotta gépek. És még többet! Még és még! Tovább, tovább!... Én addig valahogy elvontan képzeltem el a szocializmust, a kommunizmust, nem nagyon valóságos volt az elképzelésem, tol katonák, akiket az új gyár építkezésére küldtek segítségül, komoly arcú, élénk szemű fiatalok. Vidáman álltak sorba és Alekszandr Alekszandrovics valamire fölállt (azt hiszem, egyszerűen egy fatönkre) és beszédet mondott nekik. A hazáról- beszélt, a győzelemről, a kötelességről, a dicsőségről és a kommunizmusról, mely eljön, közeledik minden akadályon keresztül... Égő fehér csillagok fényIbttpk a fold felett A földön hatalmas kéklő csillag sistergett, szikrákat szórva. Egy 15 éves fiú, elektromos hegesztő, befejezte munkáját és ráült a felhalmozott sínekre. Nézte a katonákat és cigarettázott, pihent. Beszédbe elegyedtünk. Vologyának hívták, Vlagyimirnak. Három hónapja dolgozott az építkezésen, szakmára képezték ki és a győzelem után tanulni akart, mérnök akart lenni. — Azért — mondta —, mer már eddig is tanultam: nyolc osztályt végeztem. Nyílt arca volt és szép, tiszta beszéde. A beszélgetés során lassanként kiderült, hogy otthagyta családját és most itt lakik a munkásszálláson, otthon „a körülmények nincsenek egészen rendben". - S szeretném tudni, mikor fogunk végre (így mondta ez a 15 éves fiú „fogunk" és „végre") hadat indítani a mindennapi életben is az öntudatosságért, a kommunista öntudatosságért,. érti? Nem tudtuk befejezni beszélgetésünket. Teherautósor közeledett felénk berregve, f el-felgyulladó fényszórókkal. Elhívták ... Beleültünk a teherautókba és magunk mögött hagyva a fényeket, a holdsütötte éjszakán, a fekete erdőkön keresztül a félreeső kis völgybe robogtunk, ahol fantasztikus, háborús gyorsasággal nőttek ki a földből az új gyár fő épülettömbjei... A szovjet emberek nemzedékei a kommunizmushoz vezető nagyszerű úton haladnak. A szovjet emberek nemzedékei hazánkat hatalmassá, gazdaggá, gyönyörűvé tették. Egyik nemzedék a másiknak adja át, mint fáklyát, a kommunizmus győzelmébe vetett lángoló hitét. Az alkotómunka a szovjet ember fő vof* tiása; az ösztönzés az alkotásra lángra lobbantja lelkét. Az a grandiózus program, amelyet N. Sz. Hruscsov, az SZKP XXI. kongresszusán tartandó beszámolójának tézisei tárnak fel, fellelkesít minden érző szívet, mert ez a program megfelel a nép nagy álmainak. És azért is, mert ez a program, minden titánt mérete mellett is, világos és érthető. A kommunista munka brigádjai.., Mind több •és több ilyen brigád alakul hazánk végtelen nagy földjén. Az embereknek szárnyat ad az előttük álló hőstett, nagyszerű felelősségérzet- . tel lóinak hozzá a kommunista társadalom mindén irányú építéséhez, az emberiség legszebb álmainak megvalósításához A verseny megváltoztatja az életet; hangosabban és forróbban ver a gyárak pulzusa, kibontakozik a kezdeményezés, a tömegek figyelme a hétéves terv teljesítésének leglényegesebb kérdései felé fordul s ezek a kérdések egész életünknek és minden egyes emberi sorsnak leglényegesebb kérdései lettek. De nemcsak a termelés sikerei foglalkoztatják az embereket ezekben a történelmi napokban, nemcsak a munka termelékenységének az emelése, hanem az ember tökéletesebbé válásának bonyolult kérdései is — emberek millióinak szellemi tökéletesedése a kommunizmusban való tökéletesebb élethez. Milyen erősnek kell lennie a korszáknak és a népnek, hogy ilyen feladatokat állítson ma- • ga elé! Tudjuk, hogy lélekben milyen nagy a szovjet ember. Tetteivel kitűntette magát a háború idején és kitünteti magát békében is. Nincs határa bátorságának, tudásszomjának, munkaszeretetének, nagylelkűségének, kitartásának. Az elkövetkező hét év alatt e tulajdonságok még jobban kibontakoznak. A kommunista munka emberei, fiatalok és idősebbek, nemes versengésükben kötelezik magukat arra, hogy tudással vértezik fel magukat, elsajátítják a szocialista kultúrát, elsöprik a föld színéről a mocskot és a bűnt, kommunista módra élnek! ,..',.. Éppen ez az a köryyörl^én harc. amelyfiil 15 évvel ezelőtt beszélt-'crz Uraiban. Vologya, a 15 éves fiú, aki otthagyta család ját, mert az valamivel iúélyen%ietjséŕiéťté az' ő erkölcsi érzéseit. Hinném keli, hogy ez az azóta már felnőtt ember hü maradt fiatalkori kérlelhetetlenségéhez es tevékeny részt" vesz az egész népnek a kommunizmusért vívott harcában. T~z a harc fog új színt adni a szovjet társadalom életének az elkövetkező rendkívüli hét esztendőben. Éz a harc lesz az alapja munkánlctiak és könyveinknek. A nagy párthoz tartozni, az alkotó néphez, mely az egész emberiség számára utat tür - a jó, a világosság útját — a szovjet író kötelessége, boldogsága, határtalan büszkesége. Hozza meg a párt XXI kongresszusával kezdődő új év nagy kívánságainak beteljesülését. kl a toll könnyű fajsúlyú kufárjai és garasos farizeusai. Az írástudók árulása itt kerekedett ki teljessé: a háború, az embertelenség bennük és általuk igazoló, mentő cinkosokra lelt: i,Véres, szörnyű lakodalomba Részegen indult a Gondolat, Az Ember büszke legénye, Ki, íme, senki béna volt". Ady háborúellenessége a kultúraemberség — vétója. Hummanizmus a barbarizmus ellen. Az .embermentés e síkon szellemmentéssel egyenlítődik. Szellem és emberség közt nincs, nem lehet ellentét. A kettő egymást igenli. Az embergyilkos háború lényegében épp azért: gondolatgyilkos! A háború gátlástalan barbarizmus; az uszító parancs egyetlen legyőzhetetlen ellenfelét a szabad gondolatban látja. Romáin Rolland nem hiába öszszegezi háború-ellenes cikkeinek német kiadását. „A szabad szellem" címszóval. Ady a magyarság próbája, exponense a humánumban A legnehezebb poszton; a háború emberség-strázsáján! A vér és arany háborúvá kiteljesedett haláltáncában ő lesz a vádlő tanú, panaszló vétó és Jellebbezhetetlen bíró: „Ember az embertelenségben", aki a „srapneles igazságok" gyilkoló hazugságában jut el a szellem változatlan erkölcsi adottságához és tisztéhez: a „Gondolat igazához". A gondolat igaza: az emberség szava. Sem több. sem kevesebb. A vox humana - az emberség szava —, ha valahol, akkor itt kap körvonalakat e fogalom. Itt lesz egyszerre és együtt: vállalás, hűség, kitartás, és küldetés. Ady emberi kiteljesedésének csúcsfokát a mélyponton, a legnehezebb próbán, a háború terrorizáló, kerítő embertelenség ében érte el, i tudatosan és kiállón a magyarság nevében és féltő képviseletében: „hogy jó testvérnek vallják mindenütt." Ady kiteljesedése, „A Halottak Élén" (és pótkötete „Az utolsó hajók") így lett a legtj5ményebb magyar világajándék. Fejedelmi névjegy ez; felmentvény és — kinyilatkoztatás. És ki tud róla? Ki, mi éri el e periódus világirodalmi viszonylatában rangját és múlhatatlan történelmi hitelét?! Romáin Rolland Európa lelkiismerete volt, a szabad szellem magányos monoton ágálása a háborús uszított közvéleménnyel szemben, erkölcsi pamflett, felbecsülhetetlen szellemtett, de e magatartás regényábrázolása a műalkotás - „Clerambault"-elsikkadt. A német Unruh háborús élménye, az aktív tiszt „Damaszkusza",,,Pálfordulása", feloldatlan expresSionizmusba görcsösödött. Barbusse „Tüze": legelső halhatatlan riport lehetett csupán, ahogy Kari Kraus monstre-drámája „Az emberiség utolsó napjai": önmagát robbantó gigantikus dokumentum-montázs. Hašek csergősipkás ekrazitja - Svejk - már adottságánál fogva sem érhetett el a maradéktalan Ady-vershez, a szoborszerű Ady lényegéhez, az összegező címhez, az Ady szintézishez: „Ember az embertelenségben". „Vér és arany": Kinek jut még eszébe ez a régvolt Ady-epizód? A Vér és arany Adyja és a Halottak Élén kiteljesedése között majdnem áthidalhatatlan a távolság. De e távolsággal lehet a legpontosabban lemérni Ady költői és emberi nagyságát. Aki megreked a Vér és arany címszónál, nem érheti be Adyt, nem értheti meg lényegét, igaz vágyott és vallott címszavát, poétáfaj fejfáját vagy koronáját: „Ember az embertelenségben". Ady a humániumban kiteljesedett magyarság. Pontosabban: a magyarságban kitért humánum. És ez a vonatkozás lefordíthatatlan. Az embermagyarság tolmácsolhatatlan. Nem csoda, ha Adyt a világ nem ismeri. De ismeri-e a magyarság?! Mindenki a maga módján mondja és vallja, a maga válogatásában, a maga gyönyörűségére, vagy igazolására, de az egész Adyt, igazát: kiteljesedését, záró fejezetét, emberség háborús próbáját és példáját kevesen ismerik, értékelik és vállalják. A Halottak Élén Adyja, az ember az embertelenségben, Ady egész megrendítő háborús költészete: parlagon heverő kincs, mellyel népe könnyelműn, jóvátehetetlenül, bűnösen gazdálkodott. A háborúval szemben múlhatatlan humánummá. elherdálhatatlan emberpéldává magasodott Ady, — visszhangtalansággá törpült. Bölöni György hiteles tanúi: „A háborús olvasók zöme értelmetlenül, sőt bosszúsan, vagy únottan jutott át Ady írásain". A háború győzött és Ady megértetlenül, meghallgattatlanul, kigúnyoltan és denunciáltan egyedül és árván állt szent haragjában: „Hát hogyan képzelték a rossz hitű fantaszták, hogy ennek a háborúnak komoly Petőfije legyen? Megmagyarázom majd egyszer, ha életben maradok, s jogom lesz hozzá, hogy az igaz magyar, a gondolkodó, tűnődő, vívódó magyar, milyen szerencsétlen!" Ezen gondolati ellenálláson győzött a háború, mely még halála után is Ady torkára forrasztotta a szót. Ady és a magyarság tragédiája: e törvényes egymástmellőzés a háború és a béke perében. A maqyar, a „mesebeli János" vakon rohant az idegen háborúba: „Gyürkőzz János s rohanj, János. Királyfiak, s nagy leventék, Ha palástjukat ott-hagyták: Rohanj, ha rongyos is a mentéd" - és 'Ady látón, fájón eszmélt a katasztrófára és gyógyszerére:" „Baljóslatú, bús nép a magyar, Forradalomban élt s ránk hozták Gyógyítónak a Háborút, a Rémet, Sírjukban is megátkozott gazok." A magyarság háborús vakságában és vakítottságában, majd ellenforradalmi süketségében végzetesen elkerülte útmutatóját: Adyt, az embert az embertelenségben. A magyarság Ady háborús költészetét kivételes állapotként, háborús adottságként, függelékként kezelte. Holott a' Halottak Élén minden szava és sora az emberség költészeti maximumával ágál egy embertelen és nem éppen normálisnak mondható adottság — a háború — ellen. Minden Ady-értékeIés alapja e csúcspont megértése és vállalása. Csak itt és így teljesedik ki kerek egésszé — történelemmé — Ady alakja. Csak ebben a teljességében törpül epizóddá, színfolttá a Vér és arany, és csak itt ível felfelé a háború előtti két kötet, „női csukákkal" lefelé mutató görbéje. A háborúnak is vannak „érdemei". Az imperializmus álarcnélküli teklntetnélkülisége kiváltja, kiprovokálja az emberség titakozását, önmagára eszmélését. A háború berontása a kallódó szellemet, az öntetszelgő humánumot életre pofozza: védekezésre, öntudatosodásra, kiállásra, különállásra; non possumus! Nem és nem. nem! Ady életébe is úgy rontott be a háború, mint egy mindent feltáró leleplezés. Ady és a háború ellenségként döbbentek egymásra. És Ady e felismerésben nagyra, a legnagyobbra fokozta önmagát, állásfoglalását. Ellenerővé, toronymamagassággá, iránytűvé, tanúsággá és ítéletté. Különnállása, különállásé: „Milliókért élhet egynéhány" ... A háború-az ellenség — képesítette a legnagyobb emberi teljesítményre, százszázalékos háború-ellenességre: a minden próbát kiálló, forradalmi tudattal telített, emberséges magatartásra. „Ember az embertelenségben": ez, ennyi a magyarság múlhatatlan ércbeöntött békeszava. Többet, szebbet nem mondhat, nem adhat senki. Ady a magyarság örök békekövete, az újra kelő és kellő „mag hó alatt": „Hős emberségem várakozz, Szép álmokat aludj, lefénylett Jós és jó magyarságom. Hívni fog az Élet S föltámadások örök Rendje. Ady a magyarság örök békekövete, így rendeltetett el tudatosan és kalkuláltán ama sztrázsán, melyen Ady állt, szemben a háborúval, szemben a múlttal, és arccal a jövő, a béke felé, emberként az embertelenségben: „Kell még Tegnapról hív tanú S kell talán az én hadi-sarcom, Hogy drága mementóként Fölemeljem arcom Egy új emberü új világra." A háború és béke perében Ady arca a vizsgáztató tükör. Itt és így mérhetjük le a megtett utat: az eredményeket és mulasztásokat, az ember ellenállását a embertelenségekkel szemben, az ember helyét és szerepét a háború és béke harcában, „véres s ostoba feneségek" leleplezésére. „az állat-hős igék" szégyenítésére, a háború az imperializmus hatálytalanítására. fl T C7Ő 7 * 1959. január 2í.