Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-15 / 346. szám, hétfő

Ä TIZEDIK ÉVFORDULÚRÄ ÍGY KEZDŐDÖTT... Ott álltunk lapunk bölcsőjénél, ért­hető tehát, hogy most, amikor tize­dik születésnapját ünnepeljük, meg­hatottan írjuk ezt a visszaemléke­zést ... Már 1948 nyarár\ beszéltek róla, hogy bratislavában magyar lap kia­dására kerül sor, tie biztosat senki sem tudott. Október közepe lett, ami­kor a bratislavai Metropol-kávéház egyik különtermében első megbeszélést tartottak a meghívottak. Már akkor kiderült, hogy nehéz feladat hárul majd a felszabadult Csehszlovákia el­ső magyar lapjának elindítóira. Ek­kor még teljesen bizonytalan volt a kiadás időpontja. Csak az 1948 no­vember végén megtartott értekezleten határozták el, hogy az új magyar he­tilap első száma, az eredeti tervtől el­térően nem 1949. január elsején, ha­nem már 1948. december közepén je­lenik meg. Különféle, főleg szervezési okok azonban késleltették a munka megkezdését. Végül is december 8-át mutatta á naptár, amikor a Pravda épületéből kéziratpapirossal megtömött aktatás­kával, a nélkülözhetetlen ollóval, vo­nalzóval és más kellékekkel felszerel­ve, a ködös, nyirkos reggelen két szerkesztő a szomszédos Jesenský ut­ca 8-as számú házba tartott, hogy nekilásson a munkának. A második emeleten levő szobák egyikében két íróasztalon, széken és írógépen kívül semmi egyéb nem állt rendelkezésünk­re. A ma már elképzelhetetlen nehéz­ségek ellenére Lő r in c z Gyula ve­zetésével mindössze öt nap alatt együtt volt a 8-oldalas első szám anyaga — igaz, hogy reggeltől késő estig tartó munka árán, melyből ki­vette részét Major István, a Pravda akkori vezérigazgatója is, aki megírta az Űj Szó első vezércikkét és értékes útmutatássál látta el a szerkesztőség tagjait. Ott volt az első naptól kezdve Cserepes Lajos, a népszerű „Lajos bácsi" is, aki azóta is hozza a szerkesztőségbe a Jetdol­gozásra váró anyagot és a nyomdába viszi a kéziratokat. * Mindenki teljes erőbedobással vé­gezte a reá váró munkát, melynek hevében gyakran mulatságos kör já­tékokra került sor. Előfordult, hogy egy alkalommal mindenütt kétségbe­esve kerestük a nyomdától sürgetett kéziratokat s végül is a — papírko­sárban akadtunk rájuk. Még ma sem felejtettük el, amikor az ideiglenesen alkalmazott fordító fordítva dugta a szájába az égő szivart, mire dühösen az asztalhoz csapta, majd a szivar helyett töltőtollat dobta a mélán du­ruzsoló kályhába. Megtörtént, hogy egyszer át akartuk dolgozni az éjsza­kát, de az íróasztal mellett éjfél után elnyomott az álom s reggel hatkor felébresztett a takarítónő. Bizony a hosszú pihenő után este­felé rendszeresen csökkent az erőn­lét, az írógépbe fordítva került az indigópapír, s a várt másolat helyett üres papírlap vigyorgott ránk. Mun­kakedvben nem volt hiány, csak ép­pen a szemek előtt összefolytak a sorok s a tizedik fekete és a negy­venedik cigaretta után hevesebben dobogott a szív. Mert nagy volt ám a lámpaláz ... Napközben gyakran zavartak. Egy­más után megjelentek az ún. kartar­sak. Régen tudtuk, hogy sokan van­nak, de hogy ennyien, mégsem hittük. — Kartársak — robogott be az egyik —, aktuális értákezést írtam. Az Oj Szó első számatlak szenzációja lesz. Íme, tömören írtam meg a té­mát — s ezzel négy sűrűn telegépelt „flekket" tett elénk. Alig, hogy eltá­vozott, jött a másik. reggel óta folyt a technikai munka. Estefelé aztán äz utolsó korrektúrák, illetve revízió után az öntödébe kerül­tek a betördelt oldalak, onnét pedig a föld alatti gépterembe szállította őket a lift. Pontosan emlékszünk: 19.25-öt mu­tatott a falióra, amikor Sudarovié gépmester a technikai szerkesztőnek átnyújtotta az első próbapéldányt,' s mert minden rendben volt, öt perccel később dübörögve neki­lendült a rotációs. A csehszlovákiai magyar újságírás történelmi jelentőségű fordulópontját éltük meg. Kilencvenezer példányt nyomtak ak­kor és másnap estig valamennyi el­fogyott. Sokan, akik már nem kaptak, 20 koronát ígértek egy-egy példányért — hiába! Szabadságomról visszatérve cseh­országi címemre járt az Új Szó. Nyolcan dolgoztunk magyar nemze­tiségűek a csehországi kőtörőben és mind a nyolcunknak hosszú időn ke­resztül az Oj Szó volt az egyedüli hírforrásunk. A postást elsősorban mindig az újságért vártuk. Néha ké­sett s ekkor együtt sajnálkoztunk, vagy bosszankodtunk. Ha megjött, egyes cikkeit hangosan olvastuk. Az Oj Sző nélkülözhetetlen bará­tunkká és segítőtársunkká vált. Min­dig, de legjobban akkor örültünk neki, ha hazulról, a mi vidékünkről hozott hír,eket. Magam is így kerül­tem vele szorosabb kapcsolatba. Társaim nevében levelet írtam és a mi vidékünkről szóló munkásleve­lek közlését kértem. A szerkesztőség közölte levelünket. Aztán újra és újra írtam. Közben hazakerültem és a Gömöri Ércbányákban vállaltam mun­kát. Az Oj Szónak itt is hűséges ol­vasója és levelezője voltam. Velem volt a tárnák mélyén és később az iskolákba is elkísért, ahol hiányzó iskolaismereteimet pótoltam. Majd a katonasághoz hozta a híreket. A születése óta eltelt tíz év alatt sok száz és ezer példánya jelent meg, de én mindegyiket láttam, mindegyikből olvastam valamit. A tíz év alatt sok mindenről tájékoztatott, sok mindenre megtanított. Segítsé­gemre volt abban is, hogy az egykori fürésztelepi munkás, kőtörő és bá­nyász — ma az Oj Szó munkatársa­ként dolgozhatom. BALÁZS BÉLA (Folytatás az 1. oldalról) esztendőre, igaz szocialista haza­fiúi büszkeség tölt el benünnket azon nagy sikerek láttán, melye­ket a szocialista ország építésben e rövid idő alatt elértünk. Lapunk megjelenésével egy időbe esik pártunknak a szocializmus építé­sére kiadott jelszava, ezt nem egész egy évtizeden belül követi az újabb jelszó, amely már a szo­cializmus felépítésének befejezését jelöli meg a párt legközelebbi fel­adatául, s amelynek megvalósítá­sára a köztársaság egész népe lel­kesen sorakozik fel. A kiváló mun­kasikerek azt bizonyítják, hogy mindenki ereje és tudása legjavát adja a kitűzött nagy feladat meg­valósításához. Ebben a nagy küzdelemben, amelynek célja napról napra jobb, boldogabb életet biztosítani minden dolgozó számára, lapunk munkájá­nak súlypontja a falu. Az ÜJ SZÖ hatékonyan segített és segít a falu szocialista átformálásában, miután olvasóink zöme falun él, ahol a legjelentősebb társadalmi átalaku­lás megy végbe. A falun, a mező­gazdaságban elért további sikerek teremtik meg annak lehetőségét, hogy valóra váljék pártunknak a szocializmus felépítésének befeje­zésére hozott határozata. Ezért en­nek természetes következménye, ha a mai időszakban nagyobb fi­gyelmet szentelünk a falunak, hogy a párt irányvonalának szel­lemében vezessük a falusi dolgo­zókat a belterjesebb gazdálkodás­hoz s arra, hogy többet juttassa­nak termékeikből a társadalom­nak. A szövetkezeti parasztság len­dületes munkájával elért eddigi eredmények feljogosítanak arra, hogy azzal a szilárd hittel nézzünk a közeljövőbe: falusi dolgozóink törekvését siker koronázza. A dolgozók nagy érdeklődése és aktív részvétele mellett ország­szerte folyik a vita Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának a párt tagjaihoz és egész dolgozó népünkhöz intézett levele alapján, amely az egyik legjelentőseb kérdést, az életszín­vonal további emelésének kérdését veti fel. A cél az, hogy a levél szé­les alapon való megvitatása után közös erővel és akarattal lássunk hozzá azon feltételek megterem­téséhez, amelyek lehetővé teszik dolgozóink életszínvonalának to­vábbi emelésével a még elégedet­tebb és boldogabb élet elérését. Rendkívül nagy horderejű kérdés ez nemcsak azért, mert szerves része a szocializmus építésének be­fejezésére irányuló feladatok meg­valósításának, hanem azért is, mert a párt az ország egész népét mozgósítja ezen életbevágó kérdés megoldására s ezzel még jobban elmélyíti a' szocialista demokráciát és bevonja a köztársaság dolgo­zóit az ország sorsának és saját sorsuknak intézésébe. Lapunk az ügy nagv jelentősé­gének megfelelően veszi ki részét ebből az akcióból, mozgósítja a magyar dolgozók széles tömegeit, hogy tevékeny részvételükkel te­1948 februárjában dolgozó népünk a CSKP vezetésével győzelmet ara­tott a burzsoázia felett és teljesen kezébe vette saját sorsának irányí­tását hazánkban. Azok a hatalmas eredmények, melyeket ez idő óta politikai, gaz­dasági és kulturális téren elértünk, a legjobb bizonyítéka annak, hogy pártunk politikai irányvonalának megvalósítása a dolgozók állan­dóan fokozódó életszínvonala biz­tosítását jelenti. Most, az Oj Szó tízéves évfordu­lója alkalmából hazánk magyar dol­gozói teljes mértékben tudatosít­hatják pártunk helyes lenini nem­zetiségi politikájának eredményeit. A CSKP KB levelének megvitatásá­ban dolgozóink sokkal nagyobb fi­gyenek újabb tanúbizonyságot amellett, hogy a cseh és szlovák néppel testvéri egyetértésben akarnak dolgozni a szocializmus nagy művének megvalósításán a közös hazában. A lap megindulásától eltelt 10 év rövid idő, de eseményekben és tapasztalatokban rendkívül gaz­dag esztendők voltak ezek, ame­lyekben a szocializmust építő or­szágokban sok bonyolult kérdéssel és feladattal kellett megbirkóz­niok a marxista-leninista pártok­nak és vezetésükkel az egész nép­nek. A kapitalista országok dol­gozóinak kommunista és munkás­pártjai vezetésével mindennapos harcokban kellett megvédeniök kenyerüket és jogaikat a tőkések embertelen kapzsiságával szemben, a gyarmati és félgyarmati orszá­gok népei pedig az imperialisták barbár kizsákmányolásával és el­nyomásával szálltak szembe sok­szor puszta létükért, emberi jogaik elismeréséért. Ez a harc, küzde­lem. végeredményben a béke meg­védésében csúcsosodott ki, amely­ben a vezető erő a Szovjetunió vezette szocialista tábor országai. Mindezekről az egész világot át­fogó küzdelmekről sajtónk élet­hűen tájékoztatta a magyar dolgo­zókat, hangoztatva azt \ a nagy igazságot, hogy ma a világon ural­kodó két rendszer közötti harc­ban níi, a szocialista béketábor hí­vei és harcosai a békés versengés­ben akarjuk a tőkés rendszerrel szemben harcunkat megnyerni, eszméinket győzelemre vinni. Az új, a szocialista rendszer fölénye — melyet már maga az a tény is meghatároz, hogy a szabadság, a kizsákmányolástól mentes élet megvalósítását és a világbéke meg­őrzését tűzte harci zászlajára — ma már elvitathatatlan; ezt a szo­cialista országoknak a szocialista országépítésben, a Szovjetuniónak a kommunizmus építésében elért nagyszerű sikerei támasztják alá. E rendszer a jövő még grandiózu­sabb távlatait tárja elénk, aminek ragyogó dokumentumai Hruscsov elvtársnak a Szovjetunió Kommu­nista Pártja XXI. kongresszusára előterjesztett té/isei, valamint a mi és a többi szocialista országok bámulatot keltő népgazdasági ter­vei. Sajtónk legfontosabb feladata továbbra is ezeknek a nagyszerű terveknek népszerűsítése, ismer­tetése a magyar dolgozók körében már csak .azért is, hogy a szocia­lizmus felépítésének befejezéséért folytatott harcban még lendülete­sebben állják meg helyüket. To­vábbra is kíméletlenül fogunk har­colni a lap hasábjain az opportuniz­mus és revizionizmus mindennemű megnyilvánulása ellen, még maga­sabbra emelve a marxizmus-leni­nizmus győzedelmes zászlaját. Egy tapodtat sem vissza — mindig csak előre a szocializmus győzel­méért hazánkban — ezzel a jel­szóval lépünk lapunk fennállásá­nak második évtizedébe, amely meggyőződésünk szerint a Szov­jetunió vezette szocialista tábor újabb győzelmeit fogja meghozni. gyeimet szentelnek ennek és köte­lezettségvállalásaikban fejezik ki odaadásukat pártunk iránt. Azoknak az eredményeknek elérésére, melye­ket az elmúlt időszakban járásunk­ban az egyes munkaszakaszokon, pártunk vezetésével megvalósítot­tunk, nagyban hozzájárult az Oj Szó nevelő hatása is, ami kitűnik abból is, hogy dolgozóink nagy ér­deklődést nyilvánítanak az Oj Szó iránt. Ezért a jövőben is elkövetünk mindent az Oj Szó terjesztése ér­dekében, hogy még jobban elősegít­se gazdasági eredményeinket a CSKP XI. kongresszusának határo­zatából ránk háruló feladatok eredményes és rövid időn belüli tel­jesítésében. Szebellai János, Ipolyság — Kollégáim, oázis kell a lapba, da­tolyákkal és mazsolákkal telehintett írás — mondta és kéziratoktól duz­zadó borítékot tett elénk. — Bocsássanak meg, de a jótaná­csák nem hiányozhatnak a lapban — így a harmadik és egy oldalra való anyaggal „kedveskedett". Sokan levélben jelentkeztek. így egy sajóvölgyi asszony ezeket mellé­kelte írásához: A Tinódy Sebestyén­pályázat gyémántoklevelét nyertem, és a Prózai Írók Értékesítő Szövetke­zetének tagja vagyok." Egy másik le­velében Ady Endre egyik ismert köl­teményét találtuk — a feladó alá­írásával. De önkritikával rendelkező verselő is akadt. Alkotásához hozzá­tette: ,iNem remélhetik, hogy fogok írni ennél jobbat, mert nem szeretem rágni a tollat..." Ezek is elsősorban azt bizonyították, hogy mekkora volt az új lap felé forduló általános érdeklődés. Mindenki segíteni akart s ezért megértésre ta­lált a gyakran túlzásokban megnyil­vánuló jóakarat. Aztán elkövetkezett a nagy nap — 1948. december 14-e. A nyomdában Az Űj Szó első számának első ol­dalán V. Široký, akkori miniszterel­nökhelyettes történelmi jelentőségű beszédét és az „Induláskor" című vezércikket hoztuk. A harm.adik olda­lon megjelent a szlovákiai magyarok demokratikus kultúrájáról szóló írás, az ötödik oldalon Eábry Zoltán „Üze­neť'-e, a hetedik oldalon az „Oj idők, új ifjúság, új feladatok" című cikk kapott helyet, de számos más idő­szerű és érdekes anyag egészítette ki az első szám tartalmát. így az utolsó oldalon található Mikszáth Kálmán Szegény Gélyi János lovairól szóló novellája. Fontos szerep jutott a Pravda­nyomda dolgozóinak is, akik segít­ségünkre voltak. Nagy problémák há­rultak rájuk. A magyar nyelvben alig, vagy egyáltalán nem jártas gépszedők készítették az Üj Szó első számát, de más akadályokat is le kellett küzde­nünk. Egyébként a technikai munka egyik akkori részese, Steiner Jó­zsef korrektor lapunknál ma is ebben a minőségben végzi feladatát. Ott álltunk az OJ SZÓ bölcsőjénél. Érthető tehát, hogy most, amikor szü­letésnapjának tizedik évfordulóját ünnepeljük, meghatottan gondolunk vissza az indulás nehéz, de egyúttal jelejthetetlen idejére. A csehszlovákiai magyar dolgozók hetilapjából már ré­gen Szlovákia Kommunista Pártjának sok ezer példányban megjelenő napi­lapja, a dolgozók hű barátja, tanács­adója lett. E sorok írójának pályajutásában pedig csúcspontot jelent, ami 1948. december 8-a és 14-e között történt. Miként tíz évvel ezelőtt nagy kitün­tetésnek vette a reá bízott feladato­kat, úgy azóta is büszkeséggel tölti el, hogy változatlanul hozzájárulhat a lap körüli felelősségteljes munkához. HARGITAI FERENC JEGYZETEK AZ ÉVFORDULÓRA Tíz évvel ezelőtt mint 17 éves le­gényke egy kőtörőben dolgoztam Csehországban. December 15-én sza­badságomat töltöttem Rozsnyón. Ha­vas téli idő volt. A rádiónál ültem és a híreket hallgattam. Nagyon sze­rettem politizálni. A tőlem jóval idő­sebbek, akik szintén a rádiót hall­gatták, ha gyereknek is tartottak, szívesen elbeszélgettek velem. Tisz­telték tájékozottságomat. Gyakran kérdésekkel fordultak hozzám: — Na, mi újság, mit mondott a rádió? A kérdésre mindig tudtam vála­szolni. Ismertem a külügyminiszterek ne­veit s amennyire a rádióhírekből tud­ni lehetett, tudtam, hogy mi történik az országhatáron innen és túl. Olyan koravén gyerek voltam, aki olyasmibe is beleüti az orrát, ami tu­lajdonképpen a felnőttekre tartozik. Mert hát mi köze lehetett egy 17 éves gyereknek a Marshall-tervhez? Nékem pedig volt közöm hozzá. Érveltem, hogy Magyarország, Csehszlovákia és a többi államok miért nem fogadták el a Marshali­segélyt és mi is tulajdonképpen a Marshall-terv? Ha valaki leintett, mondván: — Ej, mit tudsz te még, mit értesz ehhez - büszkén hivatkoztam arra, hogy szervezett munkás vagyok és egyet-mást már tudok a világ dol­gairól. S nem hazudtam. Miután a fűrész­telepen, ahol eddig dolgoztam, befe­jeződött a munka, 1946. október 10­én Csehországban álltam munkába. Ettől a naptól a szakszervezetnek is tagja lettem. Szervezett munkás vol­tam és olyan gyűlésekre jártam, ahol többéves munkásmozgalmi tapaszta­latokkal rendelkező cseh, szlovák és magyar dolgozók mondtak véleményt. Volt tehát kitől tanulnom. Szabadságom ideje alatt sokat be­széltem a cseh munkásokról, akik szerettek bennünket. Csehországi éle­tünkről beszéltem most is, amikor a rádió minden hírénél jobb hírt hallottunk. A háziasszony azzal jött haza, hogy a piacon magyar újságot árulnak. Mindannyiunkon különös ér­zés futott át. — Miért nem vett maga is! — mondtuk egyszerre többen. — Sort állnak érte — volt a rövid válasz. Elsőnek szedtem össze magam, és siettem a piacnak nevezett főtérre az újságárushoz. Nagy pelyhekben hullott a hó, de az emberek mitsem törődve ezzel, menet közben olvasták a régen várt újságot. Voltak, akik egymás kezéből vették ki a lapot. Nagy volt az öröm, ezt senki sem tagadta. Vagy 100. lehettem a sorban, s ahogy megkaptam az újságot, én is a többiek módjára, menet közben kezdtem olvasni. Az első oldal első betűjétől az utolsó oldal utolsó be­tűjéig mindent elolvastam benne. Aztán eltettem és izgatottan vártam a többi számot, amelyekkel ugyanazt csináltam, mint az elsővel. Az Űj Szú neveli dolgozóinkat ŰJ SZÖ 2 1958. december 15.

Next

/
Thumbnails
Contents