Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-05 / 336. szám, péntek

Búcsú Ján Račlcay elvtárstól (ČTK) Szlovákia fővárosának dol­gozói csütörtökön, december 4.-én vettek búcsút Ján Račkay elvtárstól, az SZLKP bratislavai kerületi bizott­sága irodájának tagjától, a Bratisla­vai Kerületi Nemzeti Bizottság el­nökétől. Az Övárosháza gyászba öltözött Tü­kör-termében felállított ravatalhoz már a reggeli óráktól eljöttek az ipari és mezőgazdasági üzemek dol­zőinak, a hivataloknak, iskoláknak küldöttségei, a társadalmi szerveze­tek képviselői, hogy kegyelettel adózzanak azon fáradhatatlan dolgozó emlékének, aki minden erejét a né­pünk jobb életéért vívott harcnak szentelte. A ravatal elé, amely mellett a dol­gozók képviselői álltak díszőrséget, elhelyezték a Csehszlovák Köztársa­ság kormányának, Szlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának, a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, a Meg­bízottak Testületének, az SZLKP ke­rületi bizottságának, az SZNF szer­veinek, a kerület városai és falvai nemzeti bizottságainak, valamint a dolgozók küldöttségének koszorúit. A búcsú pz elhúnyttól gyászzene akkordjai mellett, a déli órákban kezdődött. A gyászszertartáson részt vett az SZLKP KB és a szlovák nem­zeti szervek küldöttsége, melyet Os­kár Jeleň, az SZLKP KB irodájának tagja vezetett. A szertartáson a kül­döttség tagjaiként Michal Chudík, az SZLKP KB .irodájának tagja, Jozef Lenárt, az SZLKP KB titkára. Dénes Ferenc, az SZNT alelnöke, Ľudovít Bortel és Jozef Lukačovič megbízot­tak, Timotej Skalický, az SZSZT tit­kára, valamint František Štefánik, az SZNF Központi Bizottsága elnökségé­nek tagja vettek részt. Jelen voltak az SZLKP kerületi és városi bizott­ságának, a kerületi és a központi nemzeti bizottságnak, valamint a szlovákiai és csehországi kerületek dolgozóinak küldöttségei. A búcsúz­tatáson jelen voltak továbbá a bra­tislavai konzuli testület tagjai is. Ján Račkaytól, a munkásosztály hü fiától Oskár Jeleň, az SZLKP KB és a szlovák nemzeti szervek vezetője vett búcsút. Štefan Brenčič, az SZLKP bratisla­vai kerületi bizottságának titkára gyászbeszédében értékelte az elhúnyt — az áldozatkész és lelkes kommu­nista munkáját. A gyászmenet az Övárosháza Tü­kör-termében tartott gyászszertartás után végighaladt a városon. Megállt a Szlovák Tudományos Akadémiának a Békevédők utcájában levő épülete előtt, ahol a bratislavai kerület dol­gozóinak nevében Štefan Kačáni, a kerületi nemzeti bizottság titkára búcsúzott az elhúnyttól. Ján Račkay holttestét azután a brnói krematóriumba szállították. Eltemették Jaromír Vošahlík elvtársat A prága-strašnicei krematóriumban csütörtökön délután tartották Jaro­mír Vošahlík elvtárs, a Csehszlovák Köztársaság szovjetunióbeli rendkí­vüli és meghatalmazott nagykövete temetési szertartását. A ravatalt az elhúnyt holttestének koporsójával a csehszlovák állam­lobogó takarja; Az előtérben egy pár­nán vannak elhelyezve Vošahlík elv­társ érdemrendjei. A szertartási teremben a ravatal körül számos vi­rágcsokrot és koszorút helyeztek el, közöttük a köztársasági elnök, a párt Központi Bizottsága, a csehszlovák kormány, a Külügyminisztérium, va­lamint a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa Elnökségének, az SZKP Köz­ponti Bizottságának, a Szovjetunió Minisztertanácsának és a Szovjetunió külügyminisztériumának koszorúit. A gyászszertartás 16 órakor kez­dődött. A terembe lépett Vošahlík elvtárs neje és hozzátartozói. A gyászszertartáson jelen voltak R. Barák, J. Hendrych, V. Kopecký és O. Šimunek, pártunk és kormányunk képviselői, a kormány tagjai, a CSKP KB tagjai, a Külügyminisztérium és további központi hivatalok képviselői, az elhunyt munkatársai és barátai. A gyászolók sorában voltak továbbá a Szovjetunió külügyminisztériumá­nak képviselői, I. T. Grisin, a Szov­jetunió prágai nagykövete, a nagykö­vetség és a prágai diplomáciai testü­let tagjai. A teremben felhangzanak Suk és Csajkovszkij szerzeményeinek ak­kordjai. V. Dávid külügyminiszter lép a ravatalhoz és a párt Központi Bi­zottsága s a kormány nevében elbú­csúzik az elhunyttól. Szívből jövő szavakkal értékeli Jaromír Vošahlík elvtársnak életmű vét, aki egész életét egybekötötte a dolgozó nép sorsával. Nagyra méltatja az elhúnyt moszkvai tevékenységét, ahol a Csehszlovák Köztársaság nagyköveteként fáradha­tatlanul elmélyítette és szilárdította a két ország nemzetei közötti barát­ságot. . Azután a szocialista tábor orszá­gainak a Szovjetunióba kinevezett nagykövetei nevében Li-sziao, a Kínai Népköztársaság moszkvai nagykövete búcsúzott az elhunyttól. A rakovníki járás dolgozóinak utolsó üdvözletét, ahol J. Vošahlík elvtárs évek hosszú során keresztül fejtett ki tevékeny­séget, V. Opat, a rakovníki JNB el­nöke tolmácsolja. ÁZ IFJÚSÁGI BÄŇYX teljesítette az egész évi termelési tervét (ČTK) A szlovákiai szénipar leg­korszerűbb bányaüzemének, a nová­kyi Ifjúsági Bányának dolgozói de­cember 4-én este teljesítették a lig­nit egész évi termelési tervét. Az év elejétől 107767 tonna lignittel fej­tettek többet, mint a múlt év azonos időszakában. A Központi Szakszervezeti Tanács elnökségének ülése (ČTK) — A Központi Szakszerve­zeti Tanács elnöksége december 4-i ülésén elhatározta, hogy december 9-re összehívja a Központi Szakszer­vezeti Tanács rendkívüli plenáris ülését, amelyen megemlékeznek a csehszlovák-szovjet barátsági szer­ződés megkötésének 15. évfordulójá­ról és megtárgyalják Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának a lakosság életszínvonala emelésének kérdéseiről szóló leve­lét. A Központi Szakszervezeti Tanács elnöksége elhatározta továbbá, hogy december 17—18-ra összehívja a Központi Szakszervezeti Takács XIII. plenáris ülését, amely megtárgyalja a Forradalmi Szakszervezeti Mozga­lom feladatait az 1959. év küszöbén. Az elnökség ezután foglalkozott a szakszervezetek kulturális intézmé­nyeinek azon feladataival, amelyek a CSKP XI. kongresszusa által ki­tűzött örömteli távlatok megvalósí­tásában várnak a szakszervezetekre. A Központi Szakszervezeti Bizottság elnöksége azon törekvésében, hogy a szakszervezeti kulturális intéz­mények tevékenységét gazdagítsa és fokozza aktivitásukat, határozatot hozott, hogv a IV. általános szak­szervezeti kongresszus előkészületei­nek keretében kihirdeti az üzemi klubok é<! a kultúrotthon aktivitásán^ versenyét a IV. általános szakszer­vezeti kongresszus jutalmának el­nyeréséért. Véget ért a közlekedés fejlesztéséről folytatott országos értekezlet (ČTK) A csehszlovákiai közlekedés 1961-1975 években megvalósítandó fejlesztésének kérdéseivel foglalkozó háromnapos országos értekezlet, me­lyet Bratislavában rendeztek, decem­ber 4-én véget ért. Az értekezleten résztvevő küldöt­tek, melyek sorában megjelent dr. František Vlasák közlekedésügyi mi­niszter is, december 3-án az egyes közlekedési bizottságok keretéljen vasúti, gépkocsi, vízi- és légi közle­kedésünk fejlesztésének távlati ter­veiről folytattak vitát. Az összes ta­pasztalatokat, megjegyzéseket és ja­vaslatokat feldolgozták és összefog­laló beszámolók keretében előadták a december 4-én tartott teljes ülésen. Az összes szakágazatok résztvevői teljes mértékben egyetértettek ha­zánk közlekedése fejlesztésének táv­lataival és számos további értékes Az Üj Kína sajtóiroda jelentése sze­rint az amerikai legierők felderítő repülő­gépe december 3-án Juj San és Taj Csou szigetek térségében megsértette a Kínai Népköztársaság legiterét. A Kínai Népköz­társaság külügyminisztériumának képvise­lője ezzel kapcsolatban ismételten óvást emelt az Egyesült Államok kormányánál hasonló provokációk ellen. (ČTK) A PARAGUAYI rendőrség nemrégen letartóztatta Alfréd Alcortát, Paraguay Kommunista Pártja KB tagját. A lapjelen­tések szerint Alcortát kegyetlenül kínoz­zák. November 15-ről 16-ra virradó éjjel annyira meggyötörték, hogy elvesztette öntudatát és súlyosan megbetegedett. Állapota életveszélyes. (ČTK) DECEMBER 3-án Szófiában véget ért a nemzetközi filozófiai szeminárium. A Szov­jetunió, az NDK, Csehszlovákia. Magyaror­szág, Lengyelország és Románia Tudo­mányos Akadémájának küldöttei már haza­utaztak. (ČTK) SZERDÁN négyezer brazíliai paraszt éhségfelvonulást rendezett Caninde városba, ahol élelmiszert akartak szerezni. A ren­dőrség energikusan közbelépett. Az éhínséget az évek óta tartó szárazság okozta. (ČTK) A BRIT KISKERESKEDŐK szövetsége bejelentette, hogy a sajt, a szalonna és a sonka ára „abnormálisan felszökött." javaslatot tettek annak érdekében, miként tökéletesíthetők s módosítha­tók az eddigi irányelvek, hogy meg­valósításuk minél nagyobh mértékben dolgozóink szükségleteinek kielégíté­sét szolgálja. Az értekezlet befejező részében dr. František Vlasák közlekedésügyi mi­niszter mondott beszédet. r- h í r e k A KASSAI Városi Népművelési Otthon­ban szendén mintegy 500 pártfunkcionárius, aktivista és agitátor hallgatta meg M. Novikov elvtársnak, az SZKP KB lektorá­nak, az „Agitátor" c. folyóirat szerkesz­tőjének előadását a kommunizmus épí­tése nagyszerű távlatairól a Szovjetunió­ban. A CSEHSZLOVÁKIAI EFSZ-ek több mint 400 ezer tonnával több takarmányt sílóz­tak le ez idén, mint a múlt évben. A BANSKÁ BYSTRICA-I kerület sucháí erdőségeiben e hét elején egy medvét lőttek le. A jól kifejlett kártevő súlya 181 kg volt és korát 12 évre becsülik. A szlovákiai hegyekben ez idén már há­rom medvét terítettek le. 9 A szovjet repülögépszerkesztési és űrhajózási kísérleti intézetek dolgozóinak küldöttsége tegnapelőtt a Magas-Tátrába érkezett. A szovjet küldöttség tagjai teg­nap megtekintették a Magas-Tátrát, a Demänovai Cseppkőbarlangot, é* az esti órákban Bratislavába érkeztek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ Gyermekénekkara e napokban tért vissza a Román Népköz­társaságban tett sikeres müvészkörútjáról. Az énekkart dr. Bohumil Kulinský kar­mester vezette. W. Gomulka a bányásznap ünnepségein Varsó (ČTK) - Wladislaw Gomulka, a LEMP KB első titkára, vala­mint a párt és a kormány több vezető képviselője részt vett a bá­nyásznap Hlivicén megrendezett központi ünnepségein. Az ünnepségeken Csehszlovákia, az NDK, a Szovjetuunió és Anglia küldöttsége is részt vett. Gomulka beszédében a párt és a kormány nevében köszönetet mon­dott a szénipari dolgozóknak felada­taik sikeres teljesítéséért és hang­súlyozta, hogy a legutóbbi években komoly változások történtek ebben az iparágban, melyek megjavították helyzetét. Előzetes becslések szerint az idén kb. 94 millió 800 ezer tonna kőszenet és 7 és félmillió tonna barnaszenet termelnek terven felül. Az idei napi fejtés átlag több mint 11 ezer tonnával fokozódott. Sok szervezeti és műszaki ésszerűsítést hajtottak végre és állandósították a bányász-kádereket. A lengyel bá­nyáknak 1959-ben már 97 millió tonna szenet kell kitermelniük. Gomulka hangsúlyozta, hogy a szokásos gazdasági kérdések^ az épí­tés és termelés problémái, á szocia­lista országok kormánytényezői és dolgozói találkozóinak legfontosabb kérdései. A dolgozó ember legfon­tosabb kérdéseiről van szó és meg a termelést, hogyan gyarapítsák a nép anyagi és kulturális érdekeit és biztosítsák az egyének és az egész nép kulturális fejlődésének legkedvezőbb feltételeit. Ebben van a szocialista építés lényege. A továbbiakban a lengyel népnek a náci megszállás idején hozott ál­dozataival és mérhetetlen szenvedé­seivel foglalkozott, rámutatott a feléledő náci militarizmus jövőbeni támadásának veszélyére s kitért a berlini kérdés megoldására tett szovjet javaslat jelentőségére, majd a varsói szerződésről kijelentette: „Teljes mértékben tudatosítjuk ä varsói szerződésből reánk háruló kö­telezettségeinket, s ezért szilárdít­juk a szocialista országok egységet, ezért szilárdítjuk Lengyelország és a Szovjetunió barátságát és szövet­ségét, mivel ez az alap, mely biz-' tosítja a lengyel nép szabadságát, függetlenségét és szuverenitását" t— J kell tanácskozniok, hogyan növeljék ! jelentette ki Gomulka. Áz indonéz parlament jóváhagyta a holland vállalatok államosítását Dzsakarta (ČTK) - Az indonéz parlament december 3-i ülésén jóvá­hagyta az indonéziai holland vállala­tok államosításáról szóló törvényja­vaslatot. A szavazás egyhangú volt, csak a Maszjumi párt és a katolikus párt tartózkodott a szavazástól. A törvényjavaslat értelmében az indonéziai holland vállalatok államo­sításáról szóló törvény fél éven belül lép érvénybe. Áz NDK falvainak több mint 90 százalékában már megalakultak a földműves termelőszövetkezetek Berlin (ČTK) - Október végén a Német Demokratikus Köztársaság falvainak már több mint 90 százalé­kában földműves termelőszövetkeze­tek tevékenykedtek. Ma az NDK hasznos mezőgazdasági földterületé­nek 35,9 százalékát megművelő 345 360 paraszt szövetkezett 9625 földművesszövetkezetbe. Közlemény a Megbízottak Testületének üléséről A hatékonyság felülvizsgálása elősegítette a feladatok túlteljesítését A Megbízottak Testülete- december 4-én rendes ülést tartott, amelynek során megtárgyalta és értékelte a népgazdaságunk egyes ágazataiban a hatékonyság felülvizsgálásával kap­csolatosan elért eredményeket. A Megbízottak Testülete leszögezte, hogy a hatékonyságnak a pártszervek és szervezetek vezetésével, a dolgo­zók, valamint a szakszervezet és if­júsági szervezetek széleskörű aktív részvételével végrehajtott felülvizs­gálása jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a döntő fontosságú ága­zatokban ez idén nemcsak teljesítik, hanem túlteljesítik a tervben elő­irányzott feladatokat. A hatékonyság felülvizsgálásának nagy hozzájárulása abban mutatkozik, hogy a jövő évi gazdaságfejlesztési terv javaslatának megtárgyalása során hatalmasan fel­lendült a szocialista munkaverseny s a kötelezettségvállalások mozgalma. A Megbízottak Testülete a továb­biakban megtárgyalta a mező- és er­dőgazdasági megbízottnak az állatte­nyésztési termelésről tartott beszá­molóját. valamint az élelmiszerip.-" és mezőgazdasági terménybegyűjtési megbízott beszámolóját, amely értő kelte az állattenyésztési termékek nek az év harmadik negyedében való I gükben. begyűjtését és foglalkozott az 1958-as év negyedik negyedében, valamint az 1959-es évben megvalósítandó be­gyűjtés feltételeivel. Szlovákiában ki­eiégítő eredményeket értünk el a szarvasmarhaállomány terén és ja­vult a helyzet a tehénállományt ille­tőleg is. A Szlovák Tervhivatal elnökének s az iskola- és kulturális ügyek meg­bízottjának beszámolója alapján fog­lalkozott a Megbízottak Testülete a szlovákiai általános iskolák jelenlegi helyzetének kérdésével. A Megbízot­tak Testülete jóváhagyta az iskola­épületek építésének biztosítására irá­nyuló intézkedések összességét, hog" a tantermekben kialakulhassanak a feltételek a legközelebbi két-három évben a kilencéves iskolakötelezett­ségre, valamint arra, hogy a CSKP XI. kongresszusa határozatának értelmé­ben 1970-ig bevezethessük a teljes kötelező középiskolai végzettséget. A Megbízottak Testülete a továb­biakban értékelte azokat a tapaszta­latokat, amelyeket a bratislavai és kassai kerületben a mezőgazdaság s a helyi építkezésekkel, valamint ta­tarozásokkal foglalkozó járási épí f S­szeti vállalatok szereztek tevékenysé­A Megbízottak Testülete ezenkívül foglalkozott a postaszolgálatnak a második ötéves terv éveiben való fej­lesztésével. A második ötéves"terv a postaszolgálat szakaszán szlovákiai vonatkozásban feltételezi a postai üzemvitel és közlekedés lerövidíté­sét, meggyorsítását, valamint a lakos­ságnak nyújtandó postaszolgálat lé­nyeges bővítését és minőségének megjavítását. A Megbízottak Testületének tárgy­sorozatában értékelték a csökkent munkaképességű személyek alkalmaz­tatására vonatkozó kormányhatározat teljesítését. A csökkent munkaképes­ségű egyénék munkalehetőségeinek létrehozása a kisipari termelőszövet­kezetek egyik jelentős feladata, me­lyet a rokkantak szövetkezeteinek létesítésével és fejlesztésük biztosí­tásával kell teljesíteniük. Jóllehet a legutóbbi években növekedett a rok­kantak szövetkezeteinek s dolgozói­nak száma, számos szövetkezetben még mindig nem érik el a rokkantak foglalkoz atásának meghatározott szazalékarányát. A Megbízottak Testülete végül szá­mos további jelentős kérdést és ja­vaslatot tárgyalt mea­- "' -^r— y KISI japán miniszter; elnök a közvélemény nyomására kénytelen volt kormányának & rendőrségi törvény revíziójára tett ja-' vaslatát visszavonni. November 22-én a parlament ülésének idején Tokió utcáin 28 ezer munkás és dolgozó tüntetett » rendőrségi kormány revíziója és a Kišir kormány ellen. Ké­pünkön a tókiói szo­tobori parkban no­vember 22-én lezaj­lott tüntetés látha­tó. Baráti est a CSK P küldöttségének tiszteletére Budapest (ČTK) Dr. Július Viktory, Csehszlovákia budapesti nagykövete decem­ber 3-án baráti estet rendezett An­tonín Krčeknek, a CSKP KB tagjának, a prágai városi bizottság vezető titkárának vezetésével Magyarországon tartózkodó csehszlovák pártküldöttség tiszteletére. A szívélyes és baráti legkörben lefolyt esten részt vettek Kiss Károly és Fehér Lajos, az MSZMP KB politikai irodájának tagjai, a KB több tagja, valamint a me­gyei pártbizottságok képviselői. A csehszlo­vák pártküldöttség 14-napos tanulmányútja során megtekintette a sztálinvárosi és diósgyőri kohókat és üzemeket, Borsod és Szolnok megye termelőszövetkezeteit s elbeszélgetett az NSZNP dolgozóival. Karami libanoni miniszterelnök sajtóértekezlete Bejrut (ČTK) - Rasid Karami li­banoni miniszterelnök rendszeres sajtóértekezletén kijejentette, hogy a beiruti amerikai nagykövet közölte vele az Egyesült Államok kormányá­nak ama elhatározását, hogy 10 mil­lió dollár összegű anyagi segítséget nyújt Libanonnak. Karami nyilatko­zata szerint „a segítség nincs felté­telhez kötve és a libanoni kormány saját belátása szerint rendelkezhet az egész összeggel." A miniszterelnök továbbá közölte, hogy a libanoni kor­mány elhatározta: megszünteti az EAK állampolgáraitól követelt belé­pési vízumot. Végül kijelentette, rö­videsen Kairóba látogat. Nehru indiai miniszterelnök december 3-án a népgyűlésben bejelentette, hogy csehszlovák szakemberek csoportja előze­tes kutatás után javaslatot tett az indiai kormánynak egy magaslati laboratórium létesítésére a kasmiri Gulmarg hegyen és a laboratóriumhoz vezető drótkötél pálya építésére. A laboratórium a kozmikus sugárzás kutatására épül. (ČTK) PAKISZTÁNI haderők e napokban tüzet nyitottak Tilgaon indiai falura,' amely Aszam indiai állam és Kelet-Pakisztán közötti határ közelében fekszik. Aszam állam kormánya ezzel kapcsolatban éles tiltakozást nyújtott be Kelet-Pakisztán kormányául. ÍČTK) MOHAMMED DAVUD afgán miniszterel­nök a Bachtar hírügynökség tudósítójának azon kérdésére, miképpen vélekedik az USA, valamint a bagdadi paktum tagál­lamai, Irán és Pakisztán kormányai kö­zötti új katonai szerződések megkötésének következményeiről, azt felelte, hogy a katonai szerződések képezik a nemzetközi feszültség fokozásának fő okát. Ezt a tényt Igazolják az utolsó évek eseményei is. Az afgán miniszterelnök hozzáfűzte, hogy a lázas fegyverkezés komolyan ve­szélyezteti a békét. Az érdekelt orszá­goknak és elsősorban a nagyhatalmaknak ezt a kérdést meg kel! tárgyalniok, mert rájuk hárul a fő felelősség a béke meg~ őrzéséért. (ČTK,) ÚJ SZÓ 2 * 3958. december 5.

Next

/
Thumbnails
Contents