Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)
1958-12-20 / 351. szám, szombat
HÉTFŐ A ROSSZ SZOMSZÉDOK (MORDRIN MESE) ÉLT EGYMÁS szomszédságában három breg ember. Testvérek voltak. Az egyik földművelő volt, a másik ács, a harmadik kovács. Rossz szomszédok voltak, minden semmiségen összekaptak és sokáig tartották a haragot utána. Legtöbbször a vízen vesztek össze. Sokszor volt, hogy forró nyárban kiszáradt a folyó vize, annyi se maradt benne, hogy a tyúkok jót ihattak volna belőle. Csak éjszakánként gyűlt össze a gödörben valamennyi. Aki idejében felkelt és (kimeregette, annak volt vize arra a napra, de a másik kettő családostul vlz nélkül maradt. Reggel, mikor az asszonyok kimentek az utcára, egymástól kérdezgették: — Vajon ki merte ki a vizünket? Ki hagyott bennünket víz nélkül? Egyik is tagadta, másik is tagadta. Ez is mondott A végén gyalázták egymást. A férjek is kimentek, hogy lecsendesítsék őket; először csak nevették az asszonyok perlekedését, majd ők is elkezdték csepülni egymást. Egy napon a három testvér csúnyán összeveszett a kovácsműhely előtt. A kovács pőrölyével rácsapott az üllőre és felkiáltott: — Nem kalapálom ki többé a kaszátokat, nem élesítem kl a sarlótokat! Akkor sem, ha térdenállva jöttök könyörögni! Mire az ács dühösen így felelt: — Elrohadtat éntőlem a házatok! Nem fogok nektek újat építeni. Megfagyhattok a hidegben, akár a svábbogarak, fel is fordulhattok, nem csinálok többé nektek sem ekét, sem boronát! Ezután ki-ki hazament a maga házába és élt mindegyik magának, tudni sem akart egyik a másikáról. Telt, múlott az idő. az ácsnak elfogyott a kenyere, de nem akart kérni a szántóvetőtől. A felesége füvekből gyúrt pogácsát, azon éltek. A szénapogácsa azonban nem adott erőt: az ács teljesen kiszikkadt, megsárgult, csupa csont és bőr lett. A kovács házában ugyancsak kifogyott a kenyér. Fegyvert készített magának és elindult vadászni. Ment, ment, mendegélt, de egyetlen vadat sem ejtett. Még egy árva varjú sem akadt az útjába. De ^ A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA 5 PRÁGA: 11.30: Fúvószene. 12.00: Falu§ rádió 12.15: Gyermekdalok. 12.30: Hírek. ^ 12.50: Operettzene. 13.30: Délamerlkai da^ lok. 14.00: Hangverseny. 15.05 Zenés mű6 sor. 16.00: Hírek. 16.10: Esztrádzene. § 16.30: Együttesek műsorából. 17.30: Tánczene. 18.00: Halló, itt Moszkva beszél. 18.30: ^ Fúvószene. 19.00: Hangos újság. 20.00: fc Zene és irodalmi összeállítás. 21.00: Em^ lékezés Puccinire. 23.50: Hírek. t . . .... Š BRATISLAVA: 10.05: Puccini operáiból, azért nem ment el, hogy a testveret kien- & 10 40: Hangszerszólók. 11.00: Lányok, asszogeszteije._ < nyQk u Z Q. H[rek 12 4 Q. Népdalok 13 00 ; .. Iatta ezt a S Nyitányok. 13.30: Szórakoztató zene. 15.05: földműves es nevetett s szovjet zenemüvek. 15.30: Ifjúsági adás. magaban. Várta, mi- § 16.00: Hírek. 16.10: Tánczene. 17.00: J. L. kor jönnek majd S Bella: Vonósnégyes. 17.30: Szórakoztató dahozzá könyörögni. § lok. 18.00: Orvosi tanácsadó. 18.20: KívánEgész nyáron át fc sáqhangverseny. 19.00: Hangos újság, szárazság volt a vi- í 19.30: Népdalok. 20.00: Rádiójáték. 21.35: dékükön és amikor J Szórakoztató ' ' ' egy napon tüz ütött S Éji zene. ki a faluban a három S testvér háza is le-égett. Minden jószá- fc A MAGYARORSZAGI ADÖALLOMASOK guk odaveszett, egyedül a kovácsműhely ^ MŰSORA maradt meg épségben. Mit lehetet tenni, ^ ott húzódtak meg családostul. !> Az m I" w r m Raaiomusor 1958. december 22-töl december 28-ig dalok. 22.00: Hírek. 22.10: S balom-muzsika, ki- \ * PETŐFI-ADÓ: 14.40: Hangverseny. 15.40: A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA 5 KOSSÜTH-ADÖ: 8.10: Hangverseny. 9.00: S Riportműsor. 9.15: Filmzene. 9.45: Lányok, Lz acs elővette megüszkösödött baltaját 5 asszonyo k. 1 0. 00: Hírek. 10.30: Szívesen elkezdte faragni az uj ház gerendáit, fc hallgattuk. 12.00: Hirek. 12.10: Magyar nóDe alig hogy rautott a bütykös tönkre, S tá k. 1315: Zenés k ai e ndárium. 14.15: Daljáeltorott a balta nyele, a foka meg mesz- i ték okból. 15.30: Riport. 15.40: Verbunszire repült. Eldobta a torott baltanyelet S kóso k. 16 00 : Hírek. 16.10: Hangverseny, es bement, hogy elpanaszolja baja t a fe- fc 16 45 ; Kiesewetter: Táncszvit. 17.00: Ötórai lesegenek. \ tea 17 45 ; i fj uság i őrjárat. 18.00: Hírek. A földműves is fölkerekedett, hogy el- i 1815: N a mesterek muzsikájából. 19.00: veti az oszi vetest, de a szekere is 5 operettest. 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! ,„„,„ „ elogett, a járom is elegett, az eke is & 20.00: Esti Krónika. 20.20: „A nagy ugrás", valamit, az is mondott valamit. «»szetbrdtt. Egy ideig csak bajlódott vele, s 2030: Magyar nóták 2110 : ^ Kalto v. csúnyán összevesztek, szidták, de seh oSy se ment neki a munka. Haza- ^ A nagyap a. 21.35: Zongoraest. 22.00: Hírek. ment o is a felesegehez, hogy elpanaszolja S 23.05: Tánczene. 24.00: Hírek. 0.10: Cimneki búját-baját. ' A kovács is bement a műhelybe, ^ tárta az ajtót és kezébe vette a kala- !j f , r.,, , - , pácsot. De senki se tért be hozzá, hogy § E9 a i®:? 0 : 1 1® zí v, , k" ldl s?' v"® k ® z í" csináltasson valamint. Amint ott áll a mű- § v ef e"- 1 5;3°J Külpolitikai kalauz 16.40: Opehelyajtóban, látja ám, hogy megered az § rak b, 0 1" "1 5! Riportmüsor 17.35: Tortéeső. Hej, megörül neki, kifut az utcára, $ "« ek a. bt c sl kT ng oro 1;1 8í. 5 : „® a" z 0"° k' fogja a sapkáját és kiáll az esőre. Oda- | 19 00: Hire k" n 1" 5^ ^ S p°/vK ľ^i nn'^ "ľ megy hozza ť az ács és megkérdezi: $ 2°' 25 : 5 ' - Hát te meg mit művelsz itt, testvér? § 21.05: Konnyu zene. 21.45: Előadás. 22.00: - Összegyűjtöm az esőt, mert víz nél- fc Operettzene. kül nem lehet élni. Itt az ideje már el- § KEDD végezni az őszi vetést. ^ Az ács is levette fejéről a sapkát és § odatartotta, hadd essen bele az eső. ^ PRÁGA- 3 0"- Reaqeli zene 8 40' Népi Odavetődik a földműves is kérdi tőlük: s tá g M; Tánczene. 9.45: Hírek.' 10.40: - Hat t. ugyan m.t csináltok itt, test- | A MI R. együttes énekel 1100: Lányok > V e- Láthatod az esőt ovüitöoetlük össze í ass20 ni' 0 k- 1130: Svi t- 1230: HIre k' 1 2' 50: Lathatod, az esőt gyujtogetjuk össze, s Szórakoztató zene. 13.25: Operettekből. S ahogy ott allt az esőben a három s mesterek müveiből. 15.00: Ked testver, mind azon gondolkodtak, hogyan | da l, a^ o k. 1 6. 0 0: Hírek. 16.10: Népdafognak megeln. ezután. Ekkor megszólalt ^ |Qk 16 4Q: KultlirszemI e. 17 00 : Szórakozta9yertek V e' em: ÉPÍtSÜn k I adásT'mľrxľzmuľLinľzmús 3 - « - -eUék testre, | h ,v ,7-ľfn ,,ntf ň $ egyetem. 20.50: Beethoven zongoraversenozzaiogoit a j nuel í. w n n. Hír(l k 22 20: Operettzene. zeneművek. kovács ekevasat ké- S 11.00: Rádióegyetem. 11.20: Szórakoztató / szített a földműves- $ zene. 12.05: Falurádió. 12.15: Együttesek ' „„i, , i miisnráhňl 12 00: Hírek. 12.40: Filmzene. Népdalok, dalai. 16.00: vetett. Az ács magas házat épített mind- 5; Hírek. lB.m: Katonazene. it>.30: Szovjet hármuknak. $ riportok. 17.05: Népi táncok. 17.30: TáncÉttől kezdve a három testvér jó ba- $ zene. 18.00: Új technika. 18.20: Kívánságrátságban élt egymással, segítette egyik S hangverseny. 19.00: Hangos újság. 19.35: a másikat. Még ma is élnek, nem ve- ^ Szórakoztató zene. 19.50: Külpolitikai komszekszenek a vizén. Én is voltam náluk, S mentár. 20.00: Irodalmi adás. 20.30: Szófürödtem a tóban, halat is fogtam, ettem íj rakoztató zene. 21.00: Szülők iskolája, is belőle. 21.20: Szimfonikus zene. 22.00: Hírek. 22.10: mWmWW W>t M Wm> tt WHM» HIWHW ^ Népdalok. 22.40: Éji zene. MÚLT HETI FEJ- ^ A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK ' * ^ MŰSORA Ä KOSSDTH-ADÓ: 8.10: Népdalok. 8.40: $ Kórusok. 9.00: Rádiójáték. 9.50: Gyermekfc zene. 10.00: Hírek. 10.25: Balettzene. 11.23: $ Dalok. 12.00: Hírek. 12.10: Könnyűzene, i 13.00: Miczkievicz verseiből. 13.10: Vígopeí; rák. 14.00: Szórakoztató zene. 15.05: Hangfc lemezek. 15.30: Egy falu — egy nóta. 16.00: § Hírek. 17.00: Előadás. 17.15: Operettrész6 letek. 18.00: Hírek. 18.15: Szív küldi szlv^ nek szívesen. 18.40: Riportműsor. 19.35: i Magyar nóták. 19.54: Jóéjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.25: Dalok. 20.44: ^ Puccini-hangjáték. 22.00: Hírek. 22.25: i Könnyű zene. 23.10: Hangverseny. 24.00: $ Hírek. 0.10: Magyar nóták, íj PETŐFI-ADÓ: 14.40: Filmzene. 15.00: Ja^ pán jegyzetek. 15.15: Orgonaszámok. 15.50: § Miljutyin: Havasi kürt. .16.30: Emlékezés _ i Cholnoky Viktorra. 16.45: Esztrádzene. vetkező címre küld- § 17.15: Rádió Szabadegyetem. 17.45: Zenés jétek: Oj Szó szerkesztősége, Gyermekvl- § irodalmi összeállítás. 18.30: Mi újság a lág, Bratislava, Gorkého 10. ^ nagyvilágban? 18.40: Operakórusok. 19.00: vív NVCDTW. § Hírek. 20.00: A Pro Arte Antiqua együttes KIK NYTKIT-K. ^ műsora. 20.45: Riportműsor. 21.00: Hírek. v "" OperettrészleTÖRÖNK HELYES MEGFEJTÉSE: 1. A mellékelt rajzból láthatjátok három fa átültetésével, hogyan oldotta meg Pista, hogy a háromszög csúcsával az Iskola felé nézzen. 2. A két kilométer hosszú drótkerítéssel bekerített kert négyszer olyan nagy (vagy 187 500 négyzetméterrel) mint az »» egy kilométeres ke- f \ rltéssel rendelkező kert. Megfejtéseiteket HA AZ ÓRASZÁMOKAT helyes sorrendbe rakod és összeolvasod az alattuk levő .. . szöveget, megtudod, mire figyelmeztet az levelezőlapon a köóra. GYEREKEK kutyákkal játszottak a parkban. Az ablakból megszámoltam a gyerekeknek és a kutyáknak összesen 24 fejük és 70 lábuk volt, találjátok ki, hány gyerek és hány kutya játszott a parkban? TALÁLÓS KÉRDÉSÜNK öltöztetik, mégsem jár, Tolla van és nem madár. Nem ember és haja van, Ott kuksol az ágyadban. SZERDA Mi az? SÁRMÁNY ( Grú z gyermekdal) LÁGYAN volt a szír - nya. 2. Szólt ff hozzám éjes dallal, náni, náni, nánó, s elröpült a fényes nappal, náni, náni, nánó. / Múlt heti fejtörőnk helyes megfejtői kő- S 21.05: Verbunkósok. 21.40: zül sorshúzással egy-egy szép könyvet nyer- i te k. 22.10: Müvészlemezek. tek: Hauser Károly, Nagy Balog. Nagy ^ Ilona, Mulyad, Varga Imre, Baján, Blahota i István, Rimaszombat, Mészáros László, Ba- ^ ka. Szűri Magda, Madár. Dicséretet kap- ^ A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA nak: Raáb Ágnes, Fülekpüspöki, Hajbács S PRAGA: 16.30: A karácsony eredetéről. Katalin, Dunaradvány, Brutovsky Mihály, § 17 00 ; Karácsonyi dalok. 17.30: Cseh karáKovácsl, Leczki Lajos, Salov, Gyure Árpad, S cs 1800 : j Suk : vonósszerenád. 18.30: Baján, Péter Erzsébet Mulyad, Urban Ala- ^ Karácsony i dalok. 19.00: Üdvözlet az ottdar, Nagyzellő, Mraz István, Gutor. i hónuktól' távollevőknek. 19.30: Zenés mü% sor. 20.00: Elbeszélés. 20.35: Szórakoztató $ zene. 21.00: Irodalmi műsor. 21.45: Vo§ nósművek. 22.30: Elbeszélés. 22.45: Tánc^ zene. 23.50: Versek. 24.00: J. J. Ryba: Cseh ^ karácsonyi mise. 00.50: Versek. 1.00: Tánc$ zene. ^ ^ BRATISLAVA: 10.05: Gyermekkarok. ^ 10.25: Hangverseny. 11.00: Lányok, asszo^ nyok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hf§ rek. 12.40: Együttesek műsorából. 13.00: $ El nem múló dallamok. 13.30: Nedbal mű^ veiből. 14.30: Gyermekzene. 15.00: Mielőtt ^ a fenyőfán kigyúl a fény — összeállítás. S; 17.00: Karácsonyesti műsor — összeállítás. ^ 19.00: Karácsonyesti hangos újság. 19.30: ^ A szeretet, nyugalom és béke ünnepe — S összeállítás. 22.15: Szórakoztató zene. ^ 24.00: Pásztordalok. 00:30: Éji zene. I A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA S 3. Most szememre nem jön álom, § KOSSUTH-ADO: 8.10: A nemzeti opera nňni ntlni nánó \ megteremtői. 9.30: Csárdások. 10.00: Hírek. nam, nani, nana, s 1Q3 0. A csodatükBr D aijeték. 11.20: voV ^ . 1.1 hátha szólít, egyre várom, náni, náni, nánó. § nósművek. 11.40: Debussy: Gyermekkuckó. * 12.00: Hírek. 12.10: Tánczene. 13.15: Operettrészletek. 14.00: Népzene. 15.00: Láttuk, hallottuk. 15.25: Orgonaszámok. 16.00: Hírek. 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. 18.00: Hírek. 18.15: Gigli énekel. 19.00: Nagymama mesél. 19.10: Marian Anderson énekel. 19.35: Karácsonyi jegyzet. 19.45: Szép esti muzsika. 20.00: Esti Krónika. 20.45: Művészet. 22.00: Hírek. 22.15: Népek karácsonya. 22.55: Versenyművek. 24.00: Hírek. 0.10: Pásztordalok. PETŐFI-ADÓ: 14.40: Hangverseny. 16.10: Népi táncok. 16.55: Gluck és Mozart operáiból. 17.30: Előadás. 17.45: Fúvószene. 18.00: Kakasdi betlehemes. 18.30: Éjszakai postakocsi. 19.00: Hírek. 19.05: Szimfonikus zene. 19.45: Novella. 20.00: Bach: h-moll mise. 21.00: Hírek. 22.10: Rácz Aladár cimbalmozik. 22.25: Tánczene. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 11.00: Zenés irodalmi összeállítás. 11.30: Dalok. 12.00: Versek. 12.00: Hírek. 12.20: Hangverseny. 14.00: Esztrádzene. 14.30: Irodalmi műsor. 15.10: Dvoŕák műveiből. 16.00: Elbeszélés. 16.15: Tánczene. 17.00: Irodalmi műsor. 18.00: KIvánsághangverseny. 18.30: Esztrádzene. 19.00: Hangos újság. 19.20: Népi táncok. 19.55: Daljáték. 22.00: Hírek. 22.20: Esztrádzene. 23.50: Hírek. 24.00: Tánczene. BRATISLAVA: 6.00: Reggeli zene. 7.50: Hirek. 8.40: Népdalok. 9.00: Karácsonyi dalok. 9.30: Nagy mesterek müveiből. 10.00: Versek. 10.30: Operettekből. 11.00: Hangverseny. 12.00: Bratislava—Budapest cserehangverseny. 13.10: Táncok. 13.30: Kedvelt dallamok. 14.00: Zenés műsor. 14.30: Fr. Hečko: Vörös bor, a regény rádióváltozata. 16.05: Keringők. 16.35: Elbeszélés. 17.15: Tánczene. 18.15: Szimfonikus zene. 19.00: Hírek. 19.15: Békét a világ népeinek. 20.00: Zenés hangulatképek. 20.40: Népzene. 21.15: A téli természetről és az emberekről. 22.00: Hirek. 22.10: Szórakoztató zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.00: Hírek. 8.10: Falusi életképek. 8.20: Egy falu — egy nóta. 9.00: Figyeljük a zenét! 10.00: Karácsonyi képeslap. 11.00: Könnyű zene. 12.00: Hírek. 12.15: Magyar nóták. 13.00: Krúdy: A kártyások. 13.15: Szív küldi szívnek szívesen. 14.45: Karácsonyi meglepetés sok ajándékkal és muzsikával. 15.35: Elbeszélés. 15.45: Népdalcsokor. 16.00: Twist Olivér. 17.00: Hírek. 17.10: Tánczene. 17.40: Az emberszívben van a legtöbb jóság. 17.50: Toscanini vezényel. 19.00: Három tavasz, operett. 20.00: Hfrek. 22.00: Hírek. 22.15: Hangverseny. 23.15: Könnyű zene. 24.00: Hírek. 0.10: Csárdások. PETŐFI-ADÓ: 8.00: Orgonaművek. 9.00: Könnyű dalok. 9.30: Miska bácsi lemezesládája. 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. 10.55: Enescu Fesztivál. 1958. .13.00: Zenés Riport. 14.15: Müvészlemezek. 15.00: Irodalrht műsor. 15.30: Operahangverseny, 16.30: Népzene. 17.00: Kamarazene. 18.05: Tánczene. 19.00: Hangverseny. 20.00: Karácsonyi álmok. 21.18: Népi táncok. 21.30: Kórusok. 22.00: Tánczene. PÉNTEK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 9.00: Szeretetben és békében. 10.25: Szórakoztató zene. 10.35: Karácsonyi dalok. 11.00: Hogyan élnek az állatok télen? 11.30: Jullus Fúílk szerzeményeiből. 12.00: Versek. 12.00: Hírek. 12.20: Hangverseny. 13.00: Kedvelt dallamok. 13.30: Elbeszélés. 14.00: Lírai dalok. 14.30: Hazai képeslapok. 15.00: Karácsonyi képeslapok. 15.30: Elbeszélés. 16.00: Csajkovszkij műveiből. 17.00: Gyermekműsor. 18.00: Esztrádműsor. 19.00: Hangos újság. 19.30: Dvoŕák: A sellő. 22.00: Hírek. 22.20: Tánczene. 22.50: Cseh nokturnók. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 6.00: Reggeli zene. 7.50: Hírek. 8.40: Szórakoztató zene. 9.30: Operarészletek. 10.30: Köszöntjük a Pistákat és a Stefiket. 11.30: Népi együttesek. 12.00: Kedvelt dallamok. 13.00: Hírek. 13.10: Vonósművek. 13.30: Zenés emlékek. 14.00: Operettdalok. 16.05: Népzene. 17.10: Tánczene. 18.15: KIvánsághangverseny. 19.00: Hírek. 19.15: Istvánnapi vigadozás. 20.15: Esztrádműsor. 21.15: Tánczene. 22.00: Hírek. 22.10: Zenés köszöntő. 23.00: Tánczene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.00: Hírek. 8.10: Népdalok. 9.00: Édes anyanyelvünk. 9.05: Kellemes szórakozást. 11.05: Hangverseny. 12.00: Hírek. 13.05: Magyar nóták. 13.45: Karácsony a város peremén. 14.25: Operettekből. 15.00: Twist Olivér, Rádiójáték. 16.00: Könnyű zene. 16.35: Vonösműsor. 17.00: Hírek. 17.10: Kincses Kalendárium. 18.00: Tánczene. 19.00: Esti beszélgetés. 19.40: Áriák. 20.00: Hírek. 20.10: Karácsonyi melléklet. 22.00: Hirek. 22.10: Emberek között. 22.20: Hangverseny. 23.30: Magyar nóták. 24.00: Hírek. 0.10: Éji zene. PETŐFI-ADÓ: 8.00: Kamarazene. 9.00: Operahangverseny. 10.00: Szív küldi szívnek szívesen. 12.00: Kedvelt melódiák. 12.30: Népdalcsokor. 13.05: Művészlemezek. 14.15: , Hangszerszólók. 15.00: Bizet: Carmen. 18.00: Rádiójáték. 19.00: Jóestét, gyerekek! 19.10: Magyar népdalok. 19.40: Bartha Kitt énekel. 20.10: Versenymüvek. 21.10: Prometheus szabadulása. 22.00: Tánczene. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 10.00: Vidám dalok, 11.00: Svatopluk Čech költeményeiből. 11.30: Népdalok. 12.00: Versek. 12.00: Hírek. 12.35: Hangverseny. 14.00: Esztrádzene. 14.30: Hazai képeslapok. 15.00: Zenei híradó. 15.30: Gyermekmotívumok. 18.30: Svlt. 19.00: Hangos újság. 20.30: Az éter hullámain. 22.00: Hírek. 22.20: Kedvelt dallamok. 22.50: Tánczene. 23.50: Hírek. ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK A bratislavai rádió hétköznap) rendszeres műsorszámai: 5.00: Hírek. S.10: Reggeli zene. 6.00: Hírek. 6.10: A falurádió mOsors (hétfőn sportjelentések). 6.15: Reggeli torna. 6.30: Reggeli zene. (Hétfőn, szerdán és pénteken 8.30—6.35: Nyelvi tanácsadó). 7.00: Hirek. 7.10: Reggeli zene. 10.00: Hírek. • • • A magvarországi adóállomások állandó hétköznapi műsorszámai: KOSSUTH-ADÓ: 5.30: Hírek. 6.M: Falurádió. 7.00: Hírek. 7.10: Oj könyvek. 7.45: Naptár. 7.55: MTt főzzünk? 8.00: Műsorismertetés. PETŐFI-ADÓ: 8.20: Színházak, mozik és tárlatok műsora. 6.Ö0: Torns, 7.40: Falurádió. 14.00: Hírek. • • • A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának Időpontjai: 9.00: 19, 25 rövidhullámhosszon és a 337 középhullámhosszon. 14.00: 19 rflvidhullámhosszon és a 337 középhullámhosszon. 18.00: 25, 31. 41 rövidhullámhosszon és s 309, 311 középhullámhosszon. 19.00 : 25, 31 rövidhullámhosszon Ss a 329, 321 középhullámhosszon, 20.00: 25. 41 rövidhullámhosszon, és a 321. 331 kBzéphullámhosszon, 22.30: 309. 337 középhullámhosszon. A Csehszlovák Rádió magyar adásának állandó műsorszámai: 6.15-6.30, 13.00-13.30. 17.30—18.00: rek. (Hétfő — szombat). Vasárnap: 13.30—14.30 (havonta egyszer: 13.30—15.30: Rádiójáték) Szerda: 10.05—10.35: Gyermekrádió. BRATISLAVA: 7.00: Reggeli zene. 8.40: Operahangverseny. 9.10: Szólisták műsora. 9.30: Katonák műsora. 10.00: Népi táncok. 10.30: Hangszerszólók. 10.50: Élő szavak. 11.00: Kedvelt dallamok. 12.05: Vonósművek. 12.30: Külpolitikai kommentár. 12.50: A. Moyzes: Jánošík legényei, előjáték. 13.00: Falurádió. 13.30: Népi műalkotás 1958-ig. 14.00: Híres énekesek. 14.20: Kívánsághangverseny. 15.30: Operettrészletek. 16.00: Vidám vadászhistóriák. 17.00: Öt órai tea. 18.00: Elbeszélés. 18.15: KIvánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 19.30: Népzene. 19.50: Utijegyzet. 20.00: Operett 21.30: Szórakoztató zene. 22.00: Hírek. 22.10: Tánczene. 23.10: Éji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.00: Hírek. 8.10: Népzene. 9.00: Könnyű zene. 9.40: Mesejáték. 11.10: Tánczene. 12.00: Hírek. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. 13.30: Rádiolexikon. 14.00: Hangverseny. 15.02: Riportmüsor. 15.15: Vidám zenés műsor. 16.00: Operettrészletek. 17.00: Hirek. 17.10: Gondolat. 17.40: Magyar nóták. 18.15: Hangverseny. 19.54: Jóestét, gyerekek. 20.00: Hírek. 20.10: Fehérló fia. Regős ének hangjátékra. 22.00: Hírek; 22.10: Tánczene. 23.00: Kamarazene. 24.00: Hírek. 0.10: Népzene. PETŐFI-ADÓ: 8.00: Kamarezene. 9.00: Pathelin mester, bohózat. 9.32: Szív küldi szívnek szívesen. 11.00: Hangverseny. 12.35: Dalok. 14.15: Szórakoztató zene. 15.00: Magyar nóták. 15.20: Áriák. 16.05: Gorkij: Az ember. 17.10: Tánczene. 17.55: Monteverdi-madrigálok. 18.15: Operetthangverseny. 19.20: Kamarazene. 20.10: Orosz népdalok. 20.40: Karácsonyi ajándék. 20.50: Tánczené. 21.30: Kacsóh Pongrác műveiből. 22.00: Hangverseny. VASÁRNAP A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 8.05: Hangverseny. 9.4fi Hírek". 10.30: Szimfonikus zene. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Szórakoztató zem. 12.30: Hirek. 12.50: Katonazene. 14.00: Operákból. 15.05: Zenés műsor. 16.00: Hírek. 16.20: Fúvószene. 16.40: Modern cseh zene. 17.25: Szól a harmonika. 17.40: Emberek, gépek, tervek. 18.23: Hanglemezek. 19.00: Hangos újság. 20.00: Nazlm Hlkmet: Legenda a szerelemről. 22.30: Hírek. 22.50: Éji zene. 23.50: Hirek. BRATISLAVA: 10.25: Szórakoztató zene. 11.30: Délelőtti zene. 12.05: Híres énekesek. 12.30: Hírek. 12.40: Katonazene. 13.00: Népdalok. 13.30: Rachmaninov: I. Zongora és zenekari hangverseny. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: Nótacsoport. 15.30: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Fúvószene. 17.00: Operazene. 17.30: Hangverseny. 18.00: Tudományos híradó. 18.15: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 19.30: Népi együttesek műsorából. 20.00: J. G. Tajovský: Ha az asszony kezében a gyeplő. 21.30: Szórakoztató dalok. 22.00: Hírek. 22.10: Vidám dalok. 22.40: Szimfonikus hangverseny. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁEÜÖMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 4.30: Hírek. 4.40: Zenés műsor. 5.30: Hírek. 7.00: Hírek. 8.10: Lányok, asszonyok. 8.25: Népdalcsokor. 10.00: Hírek. 10.30: Operettkettősök. 11.00: Bé-: kességóhajtás. 11.20: Dalok. 12.00: Hírek. 12.10: Népdalok. 13.00: Operarészletek. 13.50: Szív küldi szívnek szívesen. 15.1Cfi A munkásmozgalom dalaiból. 15.30: A német-kérdésről. 15.45: Tánczene. 16.00: Hírek. 16.10: Disznótor Kalocsa környékén. 17.00: „A nagy ugrás". 17.10: Élő szóvalmuzsikával. Í8.00: Hírek. 19.00: Hanglemezek. 19.10: Tudományos híradó. 19.25: Filmzene. 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.25: Tánczene. 20.50: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 21.00: Bécsi est. 22.00: Hírek. 22.15: Könnyűzene. 22.45: Hangverseny. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 6.00: Reggeli zep«. 8.00: Hfrek. 8.10: Orgonaművek. 14.00: Hírek. 15.25: Fúvószene. 15.45: Hangverseny. 16.45: Verbunkósok. 17.00: Boccherinl: B-dur gordonkaverseny. 17.45: Perry Como énekel. 18.10: Gyermeknevelés. 19.00: Hírek. 19.05: Kamarazene. 20.00: Rádiójáték. 21.20: Egyveleg. 21.45: Sporthíradó. 22.00: Glinka: Ivan Szuszanyin. ÜJ SZÖ 9 * 1958. december 20. i