Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)

1958-11-11 / 312. szám, kedd

A reakciós propaganda hűhója egy irodalmi selejt körül Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük D. Zaszlavszkijnak a moszkvai Pravdában megjelent cikkét Borisz Paszternak irodalmi Nobel-díjával kapcsolatban. A szovjet társadalmi élet egészét • a szocialista kollektivizmus hatja át — írja cikkének bevezetőjében Zaszlavszkij. — A gyakorlat már régen meghazudtolta azt a rosszhiszemű legendát, hogy a szocializmus gátolja az egyéniség kiteljesedését és annak alkotóerejét fékezi. Csak az az író érezheti magát „feleslegesnek" a Szovjetunióban, aki a „mi" hatalmas, szocialista érzésével szembehelyezi önimádó „én"-jét, s miközben az individualizmus hősének képzeli magát, lényegében saját kis érdekeiért harcol. Ilyen „felesleges" magájnyos embernek bizonyult a szovjet iroda lomban Borisz Paszternak — folytatja a'Pravda cikke. — „Valaha nem vált tehetségtelen költő Paszternak, de már az irodalomban tett első lépéseivel az antirealizmus terméketlen útjára lépett. 1917 után - amikor Gorkij és Majakovszkij szervezte harcra a szovjet értelmiséget — Paszternak, ha nem is közvetlen résztvevőként, de legalább útitársként iqyekezett közeledni a forradalmi mozgalomhoz. „Megírta az 1905-ös év, a Smidt hadnagy című poémáit, amelyekből a forradalmi' demokratikus mozqalom iránti rokonszenvet lehetett kiolvasni. Dp ennél tovább nem ment Paszternak. A marxizmus gyűlölete a filozófiában. a realizmus gvűlölete az irodalomban túl mély gyökereket eresztett ennek a tetőtől talpig burzsoá értelmiséginek lelkében " Közben minden megváltozott Paszternak körül, de ő változatlan maradt. Nem akarta elismerni a szocialista forradalmat és a Szovjetuniót, éppen úgy, mint ahogy nem ismerték ei hosszú ideig a reakciós kormányok. Paszternak haragudott a forradalomra, de a .forradalom észre sem vette. „Paszternaknak úgy tűnt, hogy semmi sem fontosabb és jelentősebb a világon, mint az életből kitaszított, helyesebben az életből kihullott intellektuel élményvilága." ilyen körülmények között ő maga alakította ki emigrációhoz hasonló életformáját, ő szakította meq élő kappsolatát..a szovjet írók kollektívájával. Ebben a minőségben Paszternak magára, vonta a,reakciós burzsoá,sa.1-| tó figyelmét. A külföldi lapok tudósításai mártírként emlegették, akit állítólag üldöznek, s akit nem hagynak írni. Ugyanakkor a Szovjetunióba látogató „külföldiek látták, hogy Paszternak nagyon is jól él a szovjet kenyéren, minden szükségessel el van látva, magas honoráriumokat kap a klasszikusok fordításáért, nagy nyaralója van és egyáltalán bármelyik nyugateurópai vagy amerikai író megirigyelhetné a sorsát." „A reakciós sajtó újabb legendái kezdett híresztelni Paszternakról, — folytatja Zaszlavszkij —, mintha egy meg nem értett, el nem ismert nagy íróról lenne szó, aki zseniális műveket alkotna, ha nem akadályozná ebben a „szocialista realizmus zsarnoksága." Komikus legenda. A benne rejlő felnagyítás egyenesen karikatúraszerű. Senki sem tagadja Paszternak irodalmi tehetségét, de ez a tehetség meglehetősen korlátozott. Paszternakot még aranykorában sem számították első vonalbeli mesternek." A burzsoá dicséret hízelgett Paszternak hiúságának. Ügy vélte, ha mér hazájában nem lehet próféta, akkor az idegen, burzsoá hazájában lesz azzá és vaskos regényt írt Zsivágó doktor címmel. A szocialista ÍRTA: D. Z ASZL AVSZKTJ forradalom, a szovjet nép és a szovjet értelmiség ellen írott gúnyirat mindenért síkraszáll, ami régi, ellenforradalmi. „A regény hőse egy orosz burzsoá entellektüel, egy sekélyes érzelmekkel, alantas elképzelésekkel telített kispolgár — írja Zaszlavszkij. — A nagy forradalom kivetette őt a kerékvágásból, megfosztotta kényelmes otthonától. Holmi kivételes fejadag elmaradását sohasem tudta megbocsátani a szovjet népnek. Az osztályelnvomás burzsoá rendszere szent maradt számára, de a munkásosztályban csak a vadállat képében mutatkozó csőcseléket látta. Paszternak az ellenforradalmi burzsoázia képviselőjének adományozza szerzői szimpátiáját. Számos burzsoá megfigyelő (köztük töUb író) nem tudta eltitkolni meglepetését az oroszországi proletárforradalom nyomán bekövetkezett óriási eredmények láttán, a munkásosztály hősies küzdelme láttán, ugyanakkor Paszternak, a nagy idők kortársa semmit sem lát, semmit sem ért meg a nagy forradalomból és még negyven év múltán is rosszindulatú rágalmakkal illeti. Zsivágó doktort, ezt az erkölcsi nyomorékot, akinek agyát eltompította a gyűlölet, Paszternak úgy mutatja be, mint a régi orosz értelmiség „legjobb" képviselőjét, jóllehet az orosz értelmiség értékes része azonosította magát Timirjazevvel, Pavlovval, Micsurinnal, Ciolkovszkijjal, akik szoros együttműködésben a fiatal szovjet értelmiséggel hatalmas sikereket értek el a tudomány minden területén. Erre tanú ma már az egész világ. Ugyanakkor Paszternak az orosz értelmiség kihalásának kiaqyalt képét festi elénk. „Paszternak regénye politikai gúnyirat - állapítja meg a Pravda — a gúnyirat pedig nem szépirodalom. Szurokba mártott pamaccsal vastagon be lehet kenni a kerítést, de ez nem művészet. A szurok nem festék, a pamacs nem a művész ecsetje. Paszternak regénye irodalmi mü formájában öltöztetett alacsonyrendű reakciós publicisztika. Hasonszőrű regények és elbeszélések —, amelyeknek semmi közük a szépirodalomhoz - a fehérgárdista belletrisztlkában láttak nyomdafestéket húsz;, harminc évvel ezelőtt. A fehét emigráció-kimúlt, irodalma teljesen kiveszett és eltűnt, de a Szovjetunióban élő Borisz Paszternak, ez a „belső emigráns" továbbszajkózza, amit tőlük hallott. Mindig kérkedett lírai „kifinomultságával", de most kinyilvánította a primitív durvaságát". Ügy látszik, hogy Paszternak nem tudott ellenállni annak a miazmás járványnak, amely igen rövid időre elterjedt a szovjet irodalom dohos szögleteiben és életre keltette a repedésekben meghúzódó polgárokat. De Paszternak tévedett. A Novlj Mir szerkesztősége 1956 őszén határozottan visszautasította regényét, többek között ezt válaszolva neki: „Az ön regényének szelleme a szocialista * forradalom el nem fogadásának szelleme. Az ön regényének pátosza annak az állításnak pátosza, hogy az Októberi Forradalom, a polgárháború és az ezeket követő, velük kapcsolatos szociális változások semmit sem adtak a népnek szenvedésen kívül, az orosz értelmiséget pedig fizikailag, vagy morálisan megsemmisítették." Paszternak nem törődve ezzel a szigorú, de - jóindulatú figyelmeztetéssel, külföldre küldte könyvének kéziratát, ahol olyan emberek nyomtatták, ki, akik nyíltan harcba szálltak a szocializmus ellen és eközben becstelen módszerekhez folyamodnak... A szovjetellenes sajtó magánkívül volt örömében, amikor ezt a regényt az év legjobb regényének nyilváníthatta, a nagy burzsoázia alázatos szolgái pedig Nobel-díjjal tüntették ki Paszternákot", természetesen nem művészi erényeiért, hanem politikai reakciósságáért. Az igazi indítőokot nem egy nyugati újság nyíltan ki is mondja. A Francé Presse például Igy Ír: „A regény feltárta a világnak az orosz lélek állhatatosságát, a marxizmussal szemben tanúsított radikális ellenállását és a keresztényi értékekhez való ragaszkodását.. ." Paszternak érdeme a reakciós sajtó szerint abban rejlik, hogv „esztétikai ízlése, filozófiai spiritualizmusa arányosan növekedett a körülötte terjedő materializmussal..." Ezek szerint — írja Zaszlavszkij — a reakciós burzsoázia nem a költő Paszternakot, nem az író Paszternakot, hanem azt a gúnyirat-szerző Paszternakot tüntette ki Nobel-díjjal aki befeketítette a szocialista forradalmat és a szovjet népet. Paszternak újdonsült rajongól többségükben sohasem ismerték, nem olvasták ezt az írót. Sokan bevallják, hogy a Zsivágó doktor művészi szempontból nézve rendkívül gven"'s ezt a „szépséghibát" a költő Paszternakról szóló ömlengésekkel próbálják kendőzni. Ez a ferde okoskodás jellemzi a Nobel-dlj odaítéléséről kiadott határozatot is. Ilyen körülmények között— állapítja meg végül Zaszlavszkij — a Szovjetunió ellenségeinek kezéből átnyújtott kitüntetés minden becsületes, haladó irodalmár megsértésének tűnik, még ha az illető nem is kommunista, nem is szovjet állampolgár. "i^i ť

>* *. .. Gondos készülődés Jönnek a hosszú esték, műkedvelő színjátszóink is megkezdik „évadjukat". A nyári szünet után a legtöbb helyen fokozott erővel fognak hozzá, hogy pótolják a mulasztottakat és minél jobban kihasználják a kedvező időszak nyújtotta Iehetőséqeket. Különösen a Csemadok helyi szervezeteiben folyik most gondos készülődés. A Csemadok kerületi vezetőségei decemberben rendezik meg a legjobb színjátszó csoportok kerületi szemlé.iét, amelyen (ninden kerület négy legjobb csoportja vesz részt. E szemléknek az az elsőrendű feladatuk, hogy eszméi és művészi szempontból egyaránt tovább fejleszszék színjátszó-mozgalmunkat. A kerületi szemlék után 1959 januárjában a központi szemlére kerül sor, amelyen minden kerületből a legjobb csoport vesz részt. A központi szemle gyözJelenet Radovan Spišiak: Kárpáti rapszódia című új szlovák balettjének Irassai bemutatójából. (J. KOCSIS felvétele.) tesét a Csemadok központi vezetősége vándorzászlóval tünteti ki, amely jelenleg a lévai helyi csoport színjátszóinak birtokában van. Színjátszóink e jelentős szemléken kívül részt vesznek majd a művelődési otthonok által rendezett kerületi és országos versenyeken is. A lehetőséaek tehát nagyok, de nagyok a követelménvek is. Színjátszóinknak alaposan össze kell szedniök tudásukat, hogy a megnövekédett feladatokat és idényeket mindenben kielégíthessék. A színjátszás művészi színvonalának emelése mellett elsősorban a bemutatott darabok eszmei mondanivalójára kell nagy gondot fordítani Kulturális forradalmunk mai szakaszában sokkal nagyobbak a követelmények minden téren, mint mondjuk 5 vagy 10 évvel ezelőtt voltak. Színjátszóinknak ezért olyan darabokkal kell a közönség elé lépniök, amelyek a lehető legjobban kielégítik a ma emberének igényeit. Természetesen figyelembe kell venni a csoport képességét is. Mi sem helytelenebb, mintha a csoportok erejüket meghaladó vállalkozásokba fognak. Műkedvelő színjátszóink jelenleg helyesen látják a kulturális forradalom terén rájuk háruló feladatokat. A legtöbb helyen ma már a csoportok müsorpolitikája Is jó, A Csemadok színjátszó csoportjai közül például Rétén SásdI Sándor:' Nyolc hold föld, Dunaszerdahelyen Katajev: Bolondos vasárnap. Bősön Barta Lajos: Zsuzsi. Diószegen: Kónya József: Kincskeresők. Szencen Fehér Klára: Nem vagyunk angyalok, Galántán: Barót.v—Farkas: Zeng az erdő, Nagymegyeren Dihovicsny: Dohányon vett kapitány, Somorján Ko'dolányi János: Földindulás, Párkányban Ságod! József: Lakásszentelés, Vágsellyén pedig Kornyejcsuk: A nagy műtét című színmüvét adják elő. Helyeselni kell színjátszó csoportjainknak azt az Igyekezetét is, amely szerint az idén több gondot kívánnak fordítani a hazai írók színműveinek bemutatására. Műkedvelő színjátszóink előtt jelentős feladatok állnak. A feladatokat azonban minden bizonnyal teljesítik. Ennek biztosítéka, hogy komolyan veszik munkájukat, s a kerületi és országos szemlékre gondosan készülnek. (b) TAMANGO Majdnem másfélszázaddal viszi a nézőt a történelembe John Berry rendező filmje, a Tamango, Prosper Mérimée megfilmesített novellája. Másfél évszázad — három emberöltő. És mégis a három évszázad előtti rabszolgakereskedők szellemében a mai modern rabszolgatartók nemzetközi politikájának gyökereit véljük felfedezni. Csak az idők változtak, de nem a zsarnokok — erre a megállapításra késztet a Tamango, feleleveníti a rabszolgákat szállító Esperanza (reménység) hajón Tamango vezetésével kitört négerlázadás történetét. Berry megőrzi a klasszikus novella történelmi hitelességét. Története 1815-ben játszódik le, miután a francia forradalom hatására eltörölték a rabszolgarendszert, és megtiltották a rabszolgakereskedést. Titokban azonban mégis virágzik a feltörő kapitalistáknak ez a rendkívül jövedelmező üzlete. Az emberben élő örök szabadságszeretet kiolthatatlan tüze a bilincsbe vert néger rabszolgákat végül lázadásra készteti. Megelégelik a sok gyötrelmet, ráébrednek erejük tudatára, de még gyengék ahhoz, hogy győzzenek. Ezt meséli el a film. Érdekesek mai vonatkozásai. Vajon a francia gyarmatokon nem a régi rabszolgatartók és kereskedők szelleme uralkodik még ma is? Vajon a francia fasiszta gyarmatosítók tömegmészárlásai különböznek őseik kezdetleges kínzási módszereitől? A feleletet maga a francia kormány adta meg. Találva érezte magát egy klasszikus francia elbeszélés filmváltozatától és ezért franciaországi bemutatója után a „fekete Afrikában" és Algériában a francia hivatalok betiltották a filmet, noha számos filmművészeti dolgozó tiltakozott a brutális intézkedés ellen. A l'Humanité találóan megjegyezte: A kormány attól tart, „hogy sok algériai, Tamangóban és láncravert társaiban magára ismer." Méltán vetette fel ezért a kérdést a Lettrés Francaices cikkírója: „Örökösei vagyunk-e mi a francia forradalomnak? A kormányszervek félnek, hogy a film gondolkodásra készteti a függc nemzeteket.., Talán tagadni akarjuk a hatalmunkban levő népek szabadságtörekvését?" Berry, a rendező utalt is arra: — Lehet, hogy azért tiltották be a filmet Afrikában, nehogy felkeltsék az amerikaiak haragját, ugyanis a filmtörténet néger rabszolgáinak sorsa a Mississippi mentén élő négerekre emlékeztet. A film három főszereplőjének: Curd Jürgensnek, D. Dandrigenek és Jean Servais-nek művészi alakításáról a legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatunk. (L) Irodalomról-könyvekröug^ MERRE TART AFRIKA? A budapesti Kossuth könyvkiadó kiadásában most jelent meg — és került nálunk is könyvárusi forgalomba — W. Alphaeus Hunton „Merre tart Afrika?" című könyve, A nagy amerikai tudós, W. E. B. Dubois szerint nincs senki, aki ma jobban ismerné az afrikai földrészt mint Hunton, a „Merre tart Afrika?" című könyv néger szerzője. „Szerencsés származása és hosszú ideig tartó kapcsolata népével dr. Huntont képessé teszi arra, hogy emberi lényeket lásson a fekete afrikaiakban, nem pedig eszközt a pénzszerzésre, vagy szórakozási lehetőséget a tétlen gazdagok és hóbortos bolondok számára." A szerző 14 évet töltött az afrikai kérdések tanulmányozásával s könyvében közreadja a gazdag anyagot, melyben hü képet fest a fekete földrész gazdasági és politikai viszonyairól. \ A gyarmatosítók hosszú ideig elhitették, hogy Afrika népének nincs sem történelme, senfi kultúrája, s nem képes önmaga kormányzására. Hunton könyvéből megismerjük a valóságot. A mesés gazdagságú bányák és ültetvények dolgozói nem maradnak örökké megtűrt páriák saját hazájukban. Mérre tart a fejlődés útja, milyen szerep vár Afrikára a gyarmatosítás felszámolásában — ezt Ismernünk kell, ha el akarunk igazodni a világtörténelem aktuális kérdéseiben. Éppen ezért mindazoknak, akik érdeklődést tanúsítanak a világot érintő és foglalkoztató kérdések iránt, csak ajánlani tudjuk Hunton „Merre tart I Afrika?" cimű könyvét. (—) A Lityeraturnaja Gazeta közli, hogy a Szovjetunió részt vesz a jövő évi New York-i nemzetközi vásáron, ahol a Szovjetunió kulturális és társadalmi életének nagyarányú fejlődését is bemutatják. Á New York-i szovjet kiállítással párhuzamosan amerikai kiállítás is nyílik Moszkvában. A csehszlovák és az egyiptomi filmgyártók megállapodtak Seherezáde meséinek közös megfilmesítésében. A felvételek egy részét Egyiptomban forgatják. A Shakespeare Emlékszínház a Szovjetunió művelődésügyi minisztériumának meghívására Leningrádban 11, Moszkvában pedig 15 előadást tart. December 8-án indulnak. Fréderlc Joliot-Curie, a közelmúltban elhúnyt tudós és békeharcos életéről filmet készítenek a Német Demokratikus Köztársaságban. A Szállnak a darvak hősnője, Tatjana Szamoljova, új főszerepet játszik abban a filmben, amelyet Kalatozov, a Sztlnak a darvak rendezője készít. Már megkezdték a film forgatását. Címe: „Az el nem küldött levél". Azokról a geológusokról szól, akik hősi, önfeláldozó munkával tárták fel a Szovjetunió hatalmas gyémántmezőit. Voltaire „Candide" című műve sem kerülhette el sorsát, a közeljövőben — Sam Fuller produkciójában — megfilmesítik Amerikában. Chopin-évet rendeznek Lengyelországban 1960-ban, a nagy zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából. Ez alkalomból nemzetközi zenei versenyre kerül sor és .nemzetközi zenetudós-kongresszust hívnak össze, amely Chopin életmüvével foglalkozik majd. G. B. Shaw két színmüv^ kerül rövidesen a fllmszalagra: „Az ördög clmborál"-t Münchenben filmesítik meg, O. W. Fischcrrel a főszerepben, az „Orvos dilemája" ctmü darabját pedig Londonban. Itt Dirk Bogarde alakítja a főszerepet. Firenzében egy árverésen 11 760 dollárért adták el Dante Isten! színjátékának első, illusztrált példányát. 1481-ből származik a kiadás. A Wagner-unokák új működési kört keresve „felfedezték" Görögországot. Wolfgang Wagner alaposan tanulmányozta Richard Wagner müveinek előadási lehetőségeit — antik színházakban. Választása az epidaurosi színhazra esett, ahol a „Walkür"-t és a „Parsifal"-t óhajtja bemutatni a bayreuthi ünnepi játékok együttesével. ÜJ SZÖ 5 * 1958. november 11.