Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)

1958-11-01 / 302. szám, szombat

,othy Parker: Dorothy Parker (1895) kiváló . novellista, szellemes írásaival je- r' lentkezett az amerikai irodalmi J ' életben. Minden írása leleplezés:'» • a humoros hang mögött komoly) | problémákat vet fel. Leggyako- í i ribb témája a nők helyzete, ki- í ' szolgáltatottsága, az ember gyöt- \ j rő magányossága az embertelen ) világban. Jellegzetesen ábrázolja ? az iireslelkü aranyifjúságot, a ;< ) gazdagok önzését és képmutatá- ; sát. Haladó nézetei miatt 1951- V J ben az Amerikaellenes Tevékeny- t> i séget Vizsgáló Bizottság elé idéz- f i ték. A vendéghölgy erre a különleges alkalomra rózsaszínű bársonyból készült mályvát tűzött mesterien festett aranyhajába. A meghívottak csoportokba verődve csevegtek a teremben, amikor a hölgy megindult közöttük furcsa járásával; mozgásában eredetien keverte a vonaglást a kecses szökdécseléssel. — Végre elkaptalak! — és belekapaszkodott a ház úrnőjének ösztövér karjába. — Most nem menekülsz meg tőlem. — Üdvözöllek, drágám — mosolygott bájosan a háziasszony. — Hogy vagy? — Természetesen, kitűnően. Kedvesem, valami borzasztó nagy szívességet szeretnék kérni tőled. De előbb ígérd meg, hogy teljesíted a kérésemet. Te olyan aranyos vagy mindig: ugye megteszed, ha nagyon szépen kérlek? — Tulajdonképpen miről van szó? — érdeklődött hűvös udvariassággal a háziasszony. — Nem találod ki? Walter Williamsszel szeretnék megismerkedni. Tudod, hogy ez az ember egyszerűen megőrjít? Amikor énekelni kezd! Ahogy azokat az édes néger spirituálékat előadja! Mondtam is Budtonnak: „Egyetlen szerencséd, hogy Williams néger, különben minden okod meg volna a féltékenységre." Jaj, úúúgy szeretnék megismerkedni vele! Meg kell mondanom neki, hogy voltam a hangversenyén, hallottam énekelni és nagy .tisztelője vagyok. Ugy-e, megteszed a kedvemért, odaviszel hozzá és bemutatsz neki? — Természetesen. Azt hittem, már ismeritek egymást, hiszen az estélyt az ö tiszteletére rendeztük. De nem látom, merre van. — Ott áll a könyvszekrény mellett. Nem, még ne menjünk oda, most annyian vannak körülötte. Várjuk meg, míg egyedül lesz. Tudod, drágám, milyen kedves gondolat volt tőled, hogy ezt a csodálatos estélyt éppen az ő tiszteletére rendezted? Azt hiszem, nagyon hálás érte, hogy csupa fehér emberrel együtt hívtátok meg, nem? — Őszintén szólva erre nem gondoltam. Remélem, természetesnek találja. — Ne is szerénykedj, igazán kedves tőled. Egyszerűen nem tudom megérteni, miért tartják lehetetlennek, hogy az ember négerekkel találkozzék társaságban. Bennem igazán egy mákszemnyi előítélet sincs — egy csepp sem! Burton — na persze, vele más a helyzet. Ö virginiai, és tudod, milyenek a déliek. — Hm - hangzott a szűkszavú válasz, de a hölgy zavartalanul tovább fecsegett. — Hát még ha meghallja, hogy "H | megismerkedtem Walter Williamsz1 1 szel! Menten megüti a guta. Ő elfogult a feketékkel, nem úgy, mint én. Jaj, olyan lámpalázam van ettől a találkozástól. Nem is tudom milyen csacsiságokat fogok mondani izgalmamban. De visszatérve Burtonra: az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy sokkal megértőbb, mint a legtöbb virginiai, ő maga mondta — saját fülemmel hallottam —, hogy el sem tudna képzelni a házban fehér cselédeket. Van nálunk egy néger öregasszony, tudod, olyan igazi családi bútor már a házban; valaha Burton dajkája volt. Megmondta Burton: egy rossz szót sem szól a négerek ellen, amíg megmaradnak a maguk helyén. Végtelenül jó hozzájuk — nekik ajándékozza a használt ruháit; igazán bőkezű! Azt viszont kijelentette, hogy a világ minden kincséért sem ülne le velük, egy asztalhoz. Néha majdnem az idegeimre, megy a hóbortjaival; meg is mondtam neki. — Szegény kis Burton! Nem tehetek róla, ha nekem erről más a véleményem, Én nem idegenkedem a négerektől Némelyikük egyszerűen megőrjít. És éppen olyanok, rnint a gyerekek* — jóindulatúak, örökké csak nevetnek meg énekelnek. Hát nem a föld legboldogabb teremtményei? Igazán mulatságosak, sokszor nevettem már rajtuk. Évek óta jár hozzám egy néger mosónő, jobban ragaszkodom hozzá, mint a barátnőimhez Igazi jellem, becsületes és kitűnően dolgozik. Egyszóval engem senki sem vádolhat elfogultsággal, mint Burtont. Időnként mondom is neki; „Mindnyájan isten teremtményei vagyunk." Hát nem? — Na persze - mondta a háziasszony. — Igazad van. — Itt van például Walter Williams: ez az ember igazán nagy művész — legalábbis azt hiszem. Szerintem megérdemli, hogy megbecsüljék. Imádom a szép zenét, a jő énekeseket és nem a bőrük színe érdekel, hanem az énekük. Hidd el: ha valaki nagy művész, az ember nem zárközhat el attól, hogy találkozzék vele, még ha véletlenül néger is. Éppen erről vitatkoztunk Burtonnal. Ügye nekem volt igazam? — Feltétlenül, drágám. — Hát látod, ez az én véleményem a dolgokról. — szögezte le a hölgy. — Képtelen vagyok megérteni az emberek előítéleteit. Szerintem egyenesen kitüntetés olyan emberekkel megismerkedni, mint Walter Williams. Rögtön oda is megyek hozzá és beszélek vele. Én aztán nem nézem le. Ugyanaz a jóisten teremtette őt is. mint minket, hát nem? — Dehogynem — helyeselte a háziasszony. — Ezért magyarázom én is mindig. Kifejezetten dühít, mikor látom. milyen korlátoltak egyesek, ha négerekről van szó. Néha alig tudom megállni, hogy ne tegyek valami megjegyzést, ha szidják őket. Azt viszont el kell ismerni: ha egy néger gázember, akkor valódi kötni való példány.. De mindig mondom Burtonnak. hogy a fehérek közt is akad a világon egy-két csirkefogó, ügye? — Bizony, akad egynéhány. — Nagyon örülnék, ha egy ilyen Walter Williams-féle művész eljönne majd a házamba és énekelne nekünk. Természetesen nem kérhetem meg erre Burton miatt, ez, sajnos, lehetetlen, pedig tudod, mennyire nincs bennem semmi előítélet. Ugye, ® Politikai rajzok kiállítása A Csehszlovák Képzőművészek Szövetségének rendezésében, a Köztársaság megalapításának negyvenedik évfordulója alkalmából egy politikai karikatúra kiállítás nyílt meg Bratislavában. Bemutatásra kerültek legismertebb karikaturistáink müvei, többek között Guderna, Semian, Bednár, Čihánková, Weiskopf, Vysočan, Rychter rajzai. A kiállítás, — a kiállított rajzok száma után ugyan szerénynek mondható, mégis tartalmában felöleli az elmúlt negyven éves időszak politikai eseményeit. Bednár és Rychter tusrajzai, melyek még az első köztársaság, vagy az úgynevezett Szlovák Állam politikai eseményeivel és hatalmasságéival foglalkoznak, ma már szinte dokumentáris jellegűek. A legtöbb rajzoló igyekszik a karikatúra, illetve pontosabban a politikai karikatúra szabályait betartani: meglátni, megragadni és megfelelő módon hangsúlyozni az ábrázolt személynél a jellegzetest, vagy rendellenességet, esetleg a hiányosságokat. A politikai eseményeket érdeklődéstkeltő ötletességgel illusztrálni, lapidáris módon megmutatni az egyes tények hátterét, az események lényegét, oly módon, hogy ez a nézőnél mosolyt keltő hatást is érjen el, mert a gúny, az irónia igen erős fegyver, amely segítségével hatásos politikai harcot lehet folytatni. Ahhoz, hogy a politikai rajz, vagy karikatúra teljesen megfelelhessen küldetésének, hozzájárul a formai oldal is, a tartalom művészi kiképzése. Sajnos, ezen a téren nem lehetünk túlságosan, és minden esetben elégedettek. Tény ugyan az, hogy az adott zsánemél elsősorban a tartalmon kell hogy legyen a hangsúly, de a művészi megnyilvánulás csak akkor lehet valóban teljes, ha a formának is megvan a megfelelő színvonala. Ez a kritikai megjegyzés nem illeti az olyan meglehetősen kiforrot müveket, mint Guderna, Weiskopf, vagy Vychodil alkotásai, melyeknél megtalálható a művészi megnyilvánulásnak megfelelő összhang. Sok esetben azonban a kifejezési mód túlságos elnagyoltságáról, sőt imittamott bizonyos dilettantizmusról is szólhatunk. Pedig szívesen vennénk, ha ennél a műfajnál is minden esetben érezni lehetne az őszinte művészi igyekezetet, és ha úgy a jelen kiállításon bemutatott, mint a különböző lapokban megjelenő számos karikatúrán is átütne az alkotó kifejezési ereje. Jankovich Imre milyen csodálatos, amikor énekel? És mind, mind olyan muzikálisak! Valahogy a vérükben van a zene, ezzel születnek. Most gyere, vigvéi oda hozzá, végre egyedül van. Jaj, mondd csak, hogyan viselkedjem, amikor bemutats^ neki? Fogjak vele kezet? Vagy mit csináljak? — Viselkedj úgy, ahogyan jólesik — mondta a ház úrnője. — Attól tartok, kezet kell fognom vele, különben azt hinné, én is gőgös vagyok, mint egyesek, ezt pedig semmiesetre sem akarom. Jobb, ha kezet fogok vele, éppúgy, mint bármelyik ismerősömmel. Igen, kezet fogok vele — döntötte el a kényes kérdést a hölgy. A magas, fiatal néger a könyvszekrény mellett állt. Odaléptek hozzá; a háziasszony bemutatta a vendéghölgyet. — Örvendek, — hajolt meg a néger. Az aranyhajú hölgy ekkor mereven kinyújtotta karját és úgy tartotta kézfogásra, hogy az egész világ láthassa, mi történik ebben a rendkívüli pillanatban. Az énekes nyugodtan megfogta a hölgy kezét, erősen megrázta és elengedte. — Boldog vagyok, hogy megismerhettem — bájolgott a hölgy. — Éppen most meséltem, milyen borzasztóan élveztem az énekét. Voltunk minden hangversenyén és megvettem az összes lemezét. Olyan tündéri élvezet hallgatni az énekét! •Sagoltan formálta a szavakat, lassan mozgatva ajkát, mintha sükettel próbálná megértetni magát. — Igazán lekötelez, asszonyom — mondta a néger. — Engem egyszerűen megőrjít az a dalocska, amelyet múlt este énekelt. „A vízhordó fiú dala" — azt hiszem ez a címe, úgye? A dallama egész nap a fülembe zsong, nem tudok szabadulni tőle. Még otthon is folyton dúdolgatom — a térjem már majd megbolondul, ha hallja. Burton úgy lesült a tengerparton, majdnem olyan fekete, mint egy ... khm ... És mondja, mostanéban mivel tölti az idejét? Még mindig énekelget? Miért nincs most hangversenye? — Tizenhatodikán lesz hangversenyem — mondta az énekes. — Föltétlenül elmegyek és meghallgatom. Ott leszek, okvetlenül. Számíthat rám! Jaj, egész töme'g jön errefelé, mindenki a híres énekessel akar beszélni, Maga valódi díszvendég itt ma este. Ki az a fehérruhás lány? Olyan ismerős az arca valahonnan. — Hát nem ismered meg? Katharine Bürke — világosította föl a háziasszony. — Jóságos ég! Ez Katherine Bürke? Hiszen a színpadon egészen más. Azt hittem, sokkal csinosabb, nem gondoltam, hogy ilyen borzasztóan sötét a bőre. Éppen olyan, mint egv — de igazán kitűnő színésznő! Magának mi a véleménye róla Williams úr? Egészen rendkívüli tehetség ez a Katherine Bürke, nem gondolja? Csodálatosan játszik, úgye? — Igen. Egészen rendkívüli, De most már másokat is ide kell engednünk, hogy a díszvendéggel beszélhessenek; nem foglalhatjuk le teljesen. És ahogy megígértem: föltétlenül ott leszek a hangversenyén. Meglátja, egészen vörösre fogom tapsolni a tenyeremet. Ha pedig véletlenül mégis közbe jönne valami, minden ismerősömet rá fogom beszélni, hogy menjen el meghallgatni magát. Erre mérget vehet! — Köszönöm — mosolygott a néger. A háziasszony karonfogta a hölgyet és sürgősen átvitte a másik szobába. — Jaj, édesem '— sopánkodott a hölgy —, majd meghaltam ijedtemben! Komolyan, majdnem elájultam, amikor azt a szörnyűséget mondtam. Hallottad? Hajszál híján kicsúszott a szájamon, hogy Katherine Bürke olyan fekete, mint egy néger. De még idejében észbekaptam. Mit gondolsz, észrevette? — Nem hiszem — nyugtatta meg a háziasszony. — Na, akkor jó. Igazán nem akartam kellemetlen perceket szerezni neki, vagy zavarba hozni. Hiszen olyan kedves. Legalábbis nagyon igyekszik. És jó modora van, ezt pedig nem mindegyikről lehet elmondani. Sok néger olyan, hogy ha az ember egy-két udvarias szót szól hozzá, mindjárt azt hiszi, bizalmaskodhat a fehérekkel. De ez másfélének látszik. Talán több esze van. Nagyon helyes volt, úgye? — Igen. — Nekem tetszett. Még . az sem zavart, hogy fekete. Ugyanolyan természetesen beszélgettem vele, mint akárkivel, aki a társaságunkhoz tartozik. De alig tudtam megállni, hogy el ne nevessem magam. Folyton Burton járt az eszemben, és elképzeltem, milyen arcot fog vágni, ha meghallja, hogy ezt a. négert Williams „úr"-nak szólítottam! Ä SZHVJET KÜ1VYV A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetségnek a prágai Vencel téren levó helyiségeiben a Svet sovétú kiadóvállalat fennállásának 19. évfordulója alkalmából kiállítást nyitottak meg, mely arról tanúskodik, mily gazdag tevékenységet fejtenek ki hazánkban az olvasók körében a szovjet könyv propagálása és terjesztése terén. A Svét sovétú kiadóvállalat tevékenységének tíz éve alatt mintegy 750 kiadványt — szépirodalmi müvet, verseskötetet, klasszikus és legújabb irodalmi alkotásokat — adott ki, melyek a szovjet gazdasági és kulturális élet legkülönfélébb tárgyköreit ismertetik az olvasókkal. A legnagyobb sikert eléri könyvek közé tartozik K. Gottivald Örök időkre a Szovjetunióval c. müve, melyet 140 400 példányban adtak ki. Ezenkívül Borisz Polevoj: Mi szovjet emberek 112 500 példányban megjelent könyve, továbbá J. Glazarová Leningrád c. illusztrált müve és Jan Kopecký Szovjet jegyzetek c. alkotása. A kiadóvállalat az olvasók széles körét nyerte meg A. Tolsztoj, M. Solohov, K. Fegyin müveinek, Scsipacsov verseinek olvasására. Az olvasók a legutóbbi időben igen megkedvelték a megjelenő könyvsorozatokat, amilyen a DDD (jó kalandregények) avagy a MIK (kis illusztrált könyvek). Ezenkívül számos mü jelenik meg a régebbi, kevéssé ismert szovjet íróktól, századunk 20-as és 30-as éveiből. A kiadóvállalat a legutóbbi időben az eddiginél nagyobb gondot fordít a könyvek borítólapjainak illusztrációjára és a grafikai kivitelre. —rich— GYLRCSÓ ISTVÁN: Egy ország kebelén Ha számon kérném az elmúlt időktől Apám és Anyám sorsát és magamét, mellém állna még sok megütött társam, jelsorakozna, mint néma tartalék. Ha számon kérnénk:... Nincs kitől, mit kérni,. Magunk vagyunk már a múlt és a jelen, s ha visszanézünk most, negyven év után: bárhogy mérjük is, dicső történelem, melynek irását piros vérrel írták, s a mi vérünk is adott hozzá tintát, és lapról, lapra benne vegyünk végig, e történelmet bárhol is idézik. — Bárhogyan mérjük az elmúlt időket, az élet csak balkézzel simogatott. Alulra kerültünk, nem fogtuk össze erőnket „magyarok és nem magyarok". Ha összeálltunk sziveinkre csaptak botos seregek: gyűlölet tanyázott, szította tüzét otthonunk küszöbén.., Szegények voltunk és porig alázott, földig alázott a nagyúri önkény: nekik szolgált a pénz, szurony és törvény — s a vastörvények alatt hajbakaptunk, hogy szétszóródva szegények maradjunk. Magam sem másképp: csak megtűrt a világ, csellengtem céltalan, két határ között, elsírtam könnyem, ennyire futotta erőmből, ha már a bánat üldözött. Egymásnak rontott a szlovák, a magyar — hej, hogy mosolygott egyre az úri rend! Kökénybokrokba bújtam megriadva, s ott a csend ölelt csak, kurta, furcsa csend: majd. hidrafejét sziszegve emelte a botos sereg egyre seregelve, s kígyó-hit siklott, álnokság alázott: jószándékunk bár napmelegre vágyott. Ki-ki magába rejtőzött, bújva Ofijt, majd összeverődtünk itt-ott csendesen, fölneszeltünk, mert hívó szót hallottunk: minket hívtak, s hallgattuk figyelmesen. A kommunisták várták a szegények bujkáló seregét seregük közé, hogy sokasodva győzni tudjunk végképp: így növekedtünk jó harci erővé — készen csatákra, szerszámforgatásra, de semmiképpen megaláztatásra. Munkára készen: — jaj, hogy nélkülöztük — a jogot, jogunk majdhogy nem feledtük. ... Túlnőttünk immár a negyven év fölé, és mindenképpen csak békét akarunk. Szíveinket egymáshoz igazítjuk: egy ország kebelén testvérek vagyunk, s példakép azoknak, kik reánk néznek, akik még várják az élet hajnalát, példát azoknak, kik magukat mérik, ha példázzák hazánk, Csehszlovákiát. ... Túlnőttünk immár régi, volt magunkon, hidat verünk már bűnös árkainkon, s ha számon kérünk: Mi vagyunk az ország! Itt mindenképpen győzhet az okosság. Mert ennyi év után, ha visszanézünk, s ha összejön a nép Prága 6 terén, megifjodva a jövőről beszélünk: Cseh. szlovák, magyar: — s az ukrán nem rutén. Helyet leltünk a család asztalánál, szenet termelünk és búzát aratunk, Í s már olyan mindegy, ki milyen nemzetség: — íme a Szerszámok Urai vagyunk! • Győzők, győztesek serege serégünk, a szegénység szárnyain jöttünk, s megyünk megtisztulva és meggazdagodva ott, ahol hajdan csak koldusbot kopogott. Mozijainkban már néhány hét óta nagy sikerrel fut a Német Demokratikus Köztársaság-beli Thorndike házaspár műve, a Teuton kard-akció, amelyet eddig több százezer ember tekintett meg nálunk. Képür.kön a fii? egyik jelenete. VJ S&Ó 8 + 1958. november 1. \ i