Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)

1958-11-22 / 323. szám, szombat

Bratislavában a napokban nyílt meg Ján Matejko akvarell-kiállítása. Képünkön A krivokláti völgy című festmény. Két Sl rhalom a Szürke an Már magasan járt a nap; a köd [ kérdeztem az öreg erdészt, aki még szétfoszlott a sziklák hegyén és szabad kilátás nyílt a tájra. Az ember tekintete mohó kíváncsisággal szaladta végig a sók újat, egészen a messzi szemhatárig. Mert nekem minden új volt, amit láttam; egészen új és valami nagyon nagy természeti szépség, a fellegekig tornyosuló hegyek, a felkiáltó-mélységű völgy, s a libanoni-cédrusú fenyőerdő. Mert az én csallóközi szülőföldemnek merőben ellenkezője volt minden, amit elém tárt az örök lét — a természet. Szótlanul szemlélődtem, s a valóságban szerettem volna magamhoz ölelni a Szürke-hegyet, s a völgyben ezüstszalagként kígyózó Hernádot... A beszédünk azonban elakadt a szánkon; nekem a kitárulkozó, élő képeskönyv gyönyörűségétől, vezetőmnek — Bucsa elvtársnak — pedig ... talán azért, mert nem akart megzavarni... Bucsa Styefa elvtárs erdész. Már több, mint harminc éven át őrzi, Vigyázza a fákat, cserjéket, a félős nyulakat, kecses-járású őzeket és a tőr-fogú vaddisznókat. Nagyon sok tapasztalattal rendelkezik. Tévedés nélkül felismeri az egyes madarak csivitelését, a különböző fák recscsenését, és megtudja különböztetni az állatok neszét... Ő kalauzolt kelet-szlovákiai birodalmában egy vasárnapon, amikor meglátogattam. - Az ott a Szürke-szikla, látja?! — mutatott a legmagasabb csúcsra, amely a fejünk felett nyúlt a felhőkbe, mint egy örökös felkiáltójel. - Onnét be lehet látni az egesz környéket. Menjünk fel, mutatok én ott magának valamit... ... És elindultunk... ő vezetett. Járatlan ösvényeken kapaszkodtunk, amelyet régen benőtt már a fű és a zsúrló. Mohos fák tövén kerekkalapos gombák, vadeper és sárguló kikirics. A bokrok sűrűjében útvesztők - sötét hegyibarlangok. A levegő azonban üdén tiszta, mint ä májusi hajnal. A növényzet egyszerre ritkult. A közeli falucska házai játék-skatulyákká zsugorodtak. Egészen meszsze lehetett látni; alattunk komoran a völgy százlábnyi mélysége ... Styefa bácsi egy tisztásra vezetett és a közepére mutatott: - „Itt, ezt akartam megmutatni." — Előttünk két sír domborodott. Rajtuk friss virágcsokor. A kettő mögött — középen - fa-fejfa. Szürke, elmosódott betűk: az idő koptatta őket halványra. Mind a ketten lehajoltunk, egészen a fejfáig. Az írást betűztem — a holtak utolsó adatait. Ezt olvastam: „Örök hála azoknak, akik szabadságunkért adták életüket, — 1945". Kurta, néhányszavas felírat csupán és mégis mennyi mindent mond az embernek. — Hogy történt, Styefa bácsi mindig a földön térdelt. Styefa bácsi hátát nekivetette az egyik fának, aztán — mintha az emlékezetében kutatna — valahová a messzeségbe nézett. — Innét be lehet látni az egész környéket... Körös-körül hegyek vannak. Itt van alattunk — a falun áthúzódó — egyetlen út, amely összeköti keletet nyugattal. Ezen vonultak vissza a németek. Akkor már nagyon mentették a bőrüket — szorult a hurok a nyakuk körül. A szovjet katonák mindenütt a nyomukban voltak, szorították őket. Hogy gyorsabb és veszélytelenebb legyen a visszavonulásuk, egy egész századot hagytak hátra. Visszaverésre akkor már nem is gondolhattak, hiszen egészen Sztálingrádtól kellett hátrálniok... Aztán bejártak a faluba, ahol raboltak, élelmet szereztek. Ahol nem találtak, nem kaptak, ott barbármódra kegyetlenkedtek. Mindenkiben partizánt gyanítottak - féltek!... Csupán két éjszakát töltöttek itt. Akkorra ideért a vörös hadsereg. Az úton jöttek, az egyetlen járható úton. A vasúthálózat olyan volt, mint az elnyűtt halászháló... A fasiszták fenn voltak a Szürke-sziklán. Itt rejtőztek el. Egyszercsak lőni kezdték az utat. Géppuskákkal tüzeltek a rejtekhelyükről. Zengett, visszhangzott az egész vidék. Pokoli zene volt ez... De a szovjet katonák nem hagyták magukat. Körülvették a sziklát" és ők is lőttek. Kúsztak fel a hegyre, fel, szembe a halállal. Azért, hogy elűzzék a fasisztákat. Azért, hogy megtisztítsák a környéket, hogy felszabadítsák Szlovákiát. Akkor esett el ez a két szovjet katona. Már itt voltak fenn a hegytetőn. Két géppuskát elnémítottak, amikor a gyilkos golyó kioltotta életüket... Bucsa Styefa elhallgatott. Ismét térdre ereszkedett, le a két sírdomborulat közé, egy rögöt vett a kezébe. Üjjaival szétmorzsolta — rá a virágokra. Egy kevés ideig még hallgatott, s csak azután szólalt meg, amikor egészen porrá morzsolta a barna földet. - A falu tudja, mit tettek ezek az emberek, mert megismerte amazok kegyetlenkedését. A halált űzték el innét. Azzal, hogy ők az életüket adták, nekünk szereztek örök életet, szabadságot... Azóta mindennap akad valaki, aki friss virágot hoz a sírokra. Ha jönnek a határba, munkába, virág van a kezükben, mintha saját hozzátartozójuk feküdnék itt a gödör mélyén ... valahogy a hálájukat akarják ezzel leróni, hiszen másként úgy sem tudják. Amit ők adtak nekünk, az olyan nagyonnagy, hogy örök életünkben sem tudnánk visszaA kultúra védelmezői fizetni.. i Ezt mondta az öreg erdész, egyszerűen, de meleg, tiszta és őszinte szavakkal, ahogy éppen a szíve mélyéből fakadtak... Amikor az erdészlak felé haladtunk, mind a ketten visszatekintettünk még egy kurta pillanatra a Szürke-sziklára, ahol egy kicsiny kis fejezete van szabadságunk, békénk születésének. Kovács Miklós Nyugati polgári körökben régóta divatos téma a munkásosztály műveletlenség érői, a proletárforradalom kultúrálatlanságáról, sőt kultúra-ellene

s ségéről beszélni. Az ilyen ellenséges Recsegésekre nem nagyon érdemes szót vesztegetni. Lenin már 1920-ban világosan leszögezte: „A marxizmus, mint a proletariátus forradalmi ideológiája azáltal tett szert világtörténelmi jelentőségre, hogy korántsem vetette el a polgári korszak igen becses vívmányait, hanem ellenkezőleg, magáévá tette és feldolgozta mindazt, ami az emberi gondolkodás és kultúra több mint kétezer éves fejlődésében értékes volt". Mikor a Szovjetunióban jártam, eszembe jutottak ezek a burzsoá rágalmak és mosolyogtam csak rajtuk. A moszkvai Kremlben voltunk. Figyelemmel hallgattuk a fiatal tárlatvezetőnőt, aki érdekesen mesélte el az Oruzséjnaja Palotá-ban, a régi fegyvercsarnokban kiállított hallatlanul gazdag kultúrtörténeti gyűjtemény egyes darabjainak történetét, jelentőségét. Az orosz cárok a dolgozó nép verítékéből kisajtolt pénzért vásárolták, vagy más országok uralkodóitól ajándékba kapták e nagyszerű kincseket. Magyarázat közben megütötte a fülemet egy kétszáz darabból álló ezüst étkészlet története. Ezt valamelyik angol uralkodótól kapta ajándékba több száz évvel ezelőtt az akkori orosz cár. Az a nevezetessége, hogy a világon egyedülálló képviselője az egykorú angol ötvösművészetnek, mert az angol polgári forradalom idején minden ezüstöt beolvasztottak s így a kor más hasonló munkái megsemmisültek. Láttunk később gyönyörű francia porcelánkészleteket. Ezekről is azt hallottuk, hogy ritkaságok, mert a hasonló más munkák a francia forradalom idején túlnyomórészt elpusztultak. A „a történelem mozdonyai" — ahogy Marx nevezte a forradalmakat —* nem térhetnek le pályájukról, s néha kulturális értékek is összezúzódnak kerekeik alatt. A forradalmaknak — a polgári forradalmaknak sem az a jellemzője, hogy megsemmisítik az emberi kultúra alkotásait. A Kreml e két ritkasága láttán mégis arra gondoltam: a proletárforradalom minden eddigi forradalomnál jobban óvta őket, a proletáriátusnál hűbb őrzője és továbbfejlesztője még nem volt az emberi kultúra értékeinek. I Leningrádban az Ermitázsban vol- | tam. Tárlatvezetőnk már két évtizede tudományos dolgozója a múzeumnak. Az Ermitázs több mint 300 bemutató termén csak végigsétálni is több napi időt vesz igénybe, így hát kísérőnk csak a legjelentősebb, legértékesebb gyűjteményeket mutatta meg. Ókori és későbbi szobrok, a világ legjelentősebb festőinek kiemelkedő alkotásai, porcelánok, márványkelyhek, ékszerek, régi fegyvergyűjtemények hallatlan mennyiségben vannak itt felhalmozva. Mindezt a cárok gyűjtötték össze és az ő idejükben csupán maréknyi kiváltságos számára volt hozzáférhető. Ma a dolgozók száz- és százezrei láthatják, gyönyörködhetnek benne, tanulhatnak belőle, ismerhetik meg elmúlt századok és évezredek művészetét, kultúráját. Az Ermitázs egykor a cári Téli Palotához épített több, múzeum céljára készült épületből állott. Most hozzácsatolták magát a Téli Palotát is. Láttuk azokat a termeket, amelyekben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején az ideiglenes kormány tartózkodott. Tudjuk a párttörténetből, hogy itt fegyveres harc folyt, 'folyosóról folyosóra, teremtől teremre szorították vissza a vörös gárdisták a fegyveresen védekező junkeréket. A harcok befejeztével a fiatal szovjet hatalom azonnal gondoskodott arról, hogy az Ermitázsban és a Téli Palotában felhalmozott műkincseket birtokába vegye és biztonságba helyezze. Találtak egy leltárat, amelyet az ideiglenes kormány idején állítottak össze. Ennek alapján megállapították, hogy a több mint egy millió darabból álló gyűjteményből összesen 37 darab hiányzott. Ezek nagyobbrészt jelentéktelen darabok voltak, amelyek nyilván a harcok közben semmisültek meg. Miközben a termeket jártuk, eljutottunk egy külön gyűjteményhez, amely mondhatnánk az arany történetét, vagy talán pontosabban az arany emberi felhasználásának történetét mutatja be. Háromezer évvel ezelőtt készült, dél-ukrajnai és krimi ásatások során előkerült arany dísztárgyakon kezdve a múlt századbeli, sőt huszadik század eleji aranyórákig és karkötőkig, évezredek arany és ékszer kincsei vannak itt kiállítva néhány teremben. És amikor ezt a kápráztató kincset láttam, arra gondoltam: íme „barbár", proletárdiktatúra! Eszembe jutott a polgárháború, a nagy éhínség és nyomor ideje, amikor a nyugati nagy „kultúrállamok" blokádja megfojtással fenyegette a fiatal szovjethatalmat. Aranyért, műkincsekért minden blokád ellenére szívesen adtak volna a kapitalisták élelmet a szovjet népnek. De a proletárhatalom megőrizte ezeket a felmérhetetlen kültúrkincseket a jövő nemzedék számára. A második világháborúban Leningrád körülzárása idején sor került a múzeum kiürítésére. Nehéz idők voltak ezek. A hitleri fasiszták gyorsan közeledtek a városhoz, hallatlan gyorsasággal kellett elszállítani a legfontosabb üzemeket, hivatalokat, az öregeket, nőket, betegeket és gyermeke* ket. Kevés volt a szállítóeszköz, túlzsúfolt autók és szerelvények bonyolították le a forgalmat. És e rendkívül nehéz helyzetben a szovjet kormány kétszáz teherautót bocsátott az Ermitázs rendelkezésére. Néhány napi megfeszített munkával a gyűjtemény több mint hétszázezer darabját evakuálták. A többit — köztük olyan többmázsás márvány vázákat, amelyeknek elszállítására gondolni sem lehetett — a helyszínen igyekeztek biztonságba helyezni. Az Ermitázs személyzetének nagy része a helyén maradt az ostrom idején. Az épületeket többször érte bomba és gránáttalálat, többször tűz ütött ki. A tudományos és műszaki dolgozók a tűzoltókkal vállvetve harcoltak a tűzvészszel és sikerült legyőzniök. Az ostrom után az evakuált műkincsek visszatértek és az Ermitázs igazgatósága büszkén jelenthette a szovjet kormánynak, hogy a több mint egymilliós gyűjteményből egyetlen da» rab sem hiányzik. Jártuk az Ermitázs termeit. Gyönyörködtünk az ókori szobrászok, a középkori festők, az újkori képzőés iparművészet nagyszerű alkotásaiban, amelyeket a proletariátus mentett meg polgárháborún, lángtengeren, ellenséges megszálláson keresztül az emberiség, a jövő nemzedékei számára. És arra gondoltunk: vajon lehet-e kétség aziránt, kik az emberi kultúra felhalmozott értékeinek igazi védelmezői, SZILY IMRE —EBgB

BB {*} ÍEE A PERBENYIKI DIÁKOTTHON nevelőmunkájáról Pár évvel ezelőtt megelehetősen szürke, egyhangú volt a perbenyíki internátusi élet. Az elmúlt tanév, de főleg a mostani azonban új színekkel gazdagította a diákotthon nevelőmunkájának tartalmát. Az évi munkaterv összeállításakor a diákotthon igazgatósága azt a célt tartotta szem előtt, hogy a növendékek jó tanulási feltételein kívül biztosítva legyenek az erkölcsi-politikai, esztétikai és a testnevelés feltételei is, hogy a diákok között kialakuljon a kollektív szellem és a kulturált magatartás. Ennek érdekében mindenekelőtt célszerű házirendet és napirendet szabtak meg, amelynek betartásáról maguk a növendékek gondoskodnak a diákbizottság és a szolgálatosok, illetve ügyeletesek közvetítésével. Nevelési szempontból napirendjük egyik legértékesebb része a vacsoraszünetek idejére eső szervezett foglalkozás. így a hét minden estéjének megvan a maga jellegzetessége. Hétfőn „Mi történt a nagyvilágban?" címmel heti belés külpolitikai összefoglalót tartanak a növendékek. Kedden este zenét hallgatnak — „kedvelt hanglemezeink"-et —, vagy alkalmas rádióműsort. A szerdai vacsoraszünet szlovák beszélgetési gyakorlatokkal telik el. Mivel az internátus növendékei mindannyian a magyar tizenegyéves középiskola diákjai, ezekre a beszélgetési gyakorlatokra Igen nagy szükségük van. Csütörtök a filmvetítés hagyományos napja. Minden héten módjukban van a növendékeknek egy-egy filmet megnézni. Az internátusnak van saját vetítőgépe. A pénteki vacsoraszünetben az irodalom az „úr", amikor is könyvismertetést vagy folyóiratszemlét tartanak a diákok. A szombat talán a leghangulatosabb: zenés, táncos, műsoros hétvége. Ezt az estét mindig más-más szoba készíti elő. A pénteki könyv- és folyóiratszemléket maguk a növendékek tartják. A tervet év végéig dolgozták ki, minden diák szeptember óta tudja, miből, mikorra kell előkészülnie. Az eddigi eredmények biztatóak, ? minden előfeltétel megvan arra, hogy kitűzött feladatukat sikeresen valóra is váltsák. Említésre érdemes a diákotthon vezetőségének az a kezdeményezése is, hogy azokat a vasárnapokat — rendszerint minden másodikat —, amelyeken a tanulók nem mennek haza szüleikhez, kellemes és hasznos foglalkozással töltik. Szeptemberben például megtekintették a „Szerdahelyi vásárt", amelyet a gálszécsi, terebesi és királyhelmeci járás fogyasztási szövetkezetei rendeztek. Volt látványosság bőven. Egy másik szeptemberi vasárnapon sportnapot rendeztek. További tervek: egy őszi és egy tavaszi irodalmi verseny lebonyolítása, amelyen az internátusi növendékek bemutatják tehetségüket. A legjobb irodalmi művek szerzői tárgyi jutalomban részesülnek. Ezenkívül a téli vasárnapokra terveznek egy magyar és egy szlovák szavalóversenyt is. Előkészületek folynak Ady-emléknapra és a magyar irodalom antiklerikális hagyományainak a bemutatására. A tavaszi vasárnapokat pedig kirándulások, teszik majd emlékezetessé. Amit itt felsoroltam, csak egy része a diákotthonban folyó életnek, nevelőmunkának. Ízelítőül azonban elég ahhoz, hogy megállapíthassuk: jó úton haladnak. Ha az internátus igazgatósága és diákbizottsága következetes lesz az irányító- és szervezőmunkában, akkor a tanév végén tiszta lelkiismerettel nyugtázhatják majd: növendékeikben sikerült kialakítaniuk azt a törekvést, hogy képességeikhez mérten aktív résztvevői legyenek hazánk szocialista építése befejezésének. TOLVAJ BERTALAN r

* * * ******

******* ***

*********

* * * ******

**

**

**** a&K m • jM. Már hírt adtunk arról, hogy Bratis lavában a Gottwald-térl műszaki egyetem épületében megnyílt a szovjet műszaki irodalom kiállítása. L. Roller két felvételén láthatjuk, hogy milyen érdeklődést váltott ki ez ax érd skos kJ állítás. ÜJ SZÖ 8 * 3958. november 22.