Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)

1958-11-19 / 320. szám, szerda

Áz NDK-ban a választók 99,8 százaléka a Nemzeti Front jelöltjeire szavazott Berlin (ČTK) — „Nagy győzelmet vívtunk a béke igazságos ügyéért, Németország — mint békeszerető és demokratikus állam nemzeti új­jászületésének és a szocializmus építésének politikájáért. A Német Demokratikus Köztársaság lakossá­ga a békére szavazott és súlyos csa­pást mért a hidegháború bonni csel­szövőire, a monopolistákra és im­perialistákra" — mondja a Demok­ratikus Németország Nemzeti Front­ja Nemzeti Tanácsa Elnökségének a vasárnapi választások eredményeiről kiadott nyilatkozata. A választók 99,8 százaléka a Nemzeti Front jelölt­jeire szavazott. Dr. Lothar Bolz külügyminiszter, Németország Nemzeti Demokratikus Pártjának elnöke kijelentette: „A vá­lasztások eredménye lakosságunk egységének újabb bizonyítéka. Mint a középosztály érdekeit képviselő párt elnöke köszönetet mondok a középosztály tagjainak, hogy a vá­lasztások során egyöntetűen csat­lakoztak az egységhez." A GUINEAI Köztársaság kulturális és kereskedelmi egyezményt kötött a Né­met Demokratikus Köztársasággal. Ez az első nemzetközi egyezmény, melyet Gui­nea függetlenségének kikiáltása után kö­tött. (ČTK) NYUGAT-NÉMETORSZÁG, a „gazdasági csoda" országa, Japán után a világ má­sodik ipari országa vezet a gyermek­ágyas anyák halandóságában. Csak 1955­I ben több mint 1800 ifjú anya halt meg szülésben. (ČTK) Csehszlovák pártküldöttség utazott tanulmányúira Magyarországra Budapest (ČTK) — A Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására kedden, november 18-án An­tonín Krčeknek, a CSKP prágai városi bizottsága vezető titkárának vezetésével Csehszlovákia Kommunista Pártja dolgo­zóinak 15-tagú tanulmányi küldöttsége utazott Budapestre. A budapesti Keleti-pályaudvaron Maro­sán György államminiszter, az MSZMP KB politikai irodájának tagja és az MSZMP budapesti városi bizottságának első titkára, továbbá Szilágyi Dezső, az MSZMP KB nemzetközi osztályának ve­zetője. Sándor József, az MSZMP KB párt- és tömegszervezeti osztályának ve­zetője, Orbán László, az MSZMP KB tu­dományos és kulturális osztályának veze­tője, Lajt: Tibor, az MSZMP KB nemzet­közi osztálya vezetőjének helyettese és az MSZMP további dolgozói fogadták a küldöttséget. Mi Az EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN most teljes iramban folyik a nemrég le­zajlott választások eredményeinek értékelése. Emellett a leggyakoribb kérdés, amiről beszélnek és írnak, hogy mi várható az új kongresszus­tól? Miben nyilvánul meg az a tény, hogy a demokraták erős többséget szereztek? Amikor több mint két évvel ezelőtt az USA-ba érkeztem, az országutak mentén és a new­yorki földalatti vasútakon plakátok voltak kiakasztva, amelyeken a sza­már s az elefánt testvéri egyesség­ben itták a Budwiser Beert - az Amerikában gyártott „budejovicei sört". Ez alatt a következő felirat volt látható: „Ha az urak megegyez­nek ..." A sörgyárnak csak az volt a fontos, hogy fogyjon a sör. A po­litikának kevés köze volt e plakát­nak. Mégis jól jellemezte a helyzetet, amelyre az USA-ban a választások után kerül rendszerint sor. A demokrata és a köztársasági pártot jelképező állatokat ábrázoló plakát ma is időszerű. Alig ült el a választási lárma, a demokraták és köztársaságiak kezdik kölcsönösen felfedezni egymás erényeit és bi­zonygatni, hogy lényegében megértik egymást. A demokraták főleg a kül­politika terén ígérnek támogatást a köztársasági kormánynak. A Washing­ton Post november 8-i számában csak abban látja a különbséget, hogy azelőtt Dulles kényelmesen folytat­ta politikáját, mig most kényelmet­lenül kell folytatnia ..! A demokraták bele akarják dugni az orrukat a külügyminisztérium ügyeibe. Másrészt azonban nem szán­dékoznak lényegében más politikát folytatni. Legfeljebb a „hangsúly megváltoztatására törekszenek a kö­zös alapelveken belül". Dullesnek NÉPSZÁMLÁLÁS Á SZOVJETUNIÓBAN A SZOVJETUNIÓ Minisztertanácsa el­rendelt*, hogy 1959. január 15-ével a Szov­jetunió egész területén országos népszám­lálást tartanak, melynek általános előké­születei mér ma teljes lendülettel folynak. A szovjet hatalom fennállása óta sor­rendben ez lesz a negyedik népszámlálás. Az előzőt husz évvel ezelőtt 1939. január 17-én hajtották végre. Miben rejlik a mostani népszámlálás jelentősége? A burzsoá államok népszám­lálási rendszerét általában elferdített sta­tisztikai adatok jellemzik. Nem adnak ugyanis hü képet az adott társadalom osztályviszonyairól, a termelőerők meg­oszlásáról, a lakosság egyes csoportjainak foglalkoztatottságáról. A Szovjetunió nép­számlálásai viszont adataik pontosságával nagy mértékben elősegítik az állam gaz­dasági, szervező, tervező és irányító funk­ciójának betöltését. Áz 1959. január 15-vel megejtendő nép­számlálás feladata, hogy a megfelelő adat­csoportok szerint az ország lakosságának számát, nemét az egyes állami igazgatási területek szerint kimutassa, pontos adato­kat szolgáltasson életkorukról, családi állapotukról, gazdasági és kulturális fej­lettségükről, iskolai végzettségükről, a vá­rosok és falvak, az egyes nemzetiségek fejlődéséről, stb. A népszámlálással megbízott hivatalos személyek 1959. január 15. és 29-e között írják össze a körzetükbe tartozó lakos­ság adatait, amiket pzután február l-ig különleges ellenőrző bizottságok vizsgálnak felül. A népszámlálás eredményeiként nyert pontos adatok alapján dolgozzák majd ki a Szovjetunió tervező szervei a XXI. párt­kongresszuson megtárgyalandó népgazda­ságfejlesztési távlat-tervek konkrét for­máit. A népszámlálás eredménye ezenkívül az előző népszámlálások adataihoz viszonyítva visszatükrözi az ország, az egyes szövet­ségi köztársaságok és területek általános fejlődését egy bizonyos történelmi Idő­szakban, pl. most az 1939-től eltelt húsz év alatt. Hogy ez milyen nagy különbséget jelent, kitűnik például abból, hogy 1939-től 1957-ig 417 város és 1180 városi jellegű település keletkezett a Szovjetunióban. A népszámlálás sikeres lebonyolítása lesz a szovjet kormány egyik fontos kezdeti intézkedése arra, hogy reális ala­pokat teremtsen az SZKP XXI. kongresszu­sának programját képező hétéves népgaz­daságfejlesztési terv feladatainak teljesíté­sére. •£, az új kongresszustól \ New York-i tudósítás az egyet nem értés eme bizonyos szűk keretei között szemére vetik majd, hogy nem eléggé rugalmas a régi politika folytatásában. Bírálni fogják a Közép-Keleten, Latin-Ame­rikában és más világrészekben elszen­vedett kudarcait is. Érdekes a Washington Postnak az a nézete, hogy állítólag kétségek merülnek fel aziránt i^, „vajon a hidegháborút fel lehet-e^~használni arra, hogy a szovjet és a kínai rend­szer megváltoztatását kikényszerít­sék. Eddig szórványosan olyan han­gok hallatszanak, amelyek döntő vál­tozást követelnek. Ilyen hang hallat­szott pl. kedden Pensllvániában, Clark demokrata szenátor Dulles államtitkár lemondását követelte, mert benne látja „a külpolitikával szembeni nem­zeti elégedetlenség jelképét." Clark továbbá kijelentette: Hazánkban az emberek nincsenek megelégedve külpolitikánkkal... Változást aka­runk ..." — ennyit mondott Clark szenátor. Egyébként eddig jele sincs annak, hogy a demokraták fellépni szándé­koznának a további lázas fegyverke­zés ellen, jóllehet az idei költség­vetés valószínűleg óriási, 12 milliárd dollár hiánnyal zárul. Ezzel szemben ma az USA-ban azt minősítik haza­finak — még a demokraták is — aki ' minél nagyobb összegeket követel a fegyverkezésre. Vándoroljon minél több pénz a fegyverkezési monopó­liumok kasszájába, ez a demokrata pártnak is a politikai jelszava. A sajtó általános nézete szerint még leginkább egyes hazai reformok­ra és intézkedésekre van a legtöbb remény. így lehet, hogy korlátozni fogják az „filibustert" (szószerinti fordításban: a kalózkodást). A déli demokratáknak arról a taktikájáról van szó, hogy egyes törvényjavaslatok vitáját addig nyújtják, míg az egész ügy elalszik. Rendszerint ezt a tak­tikát választották akkor, ha a szí­nesbőrü lakosság polgári jogairól volt szó. Lyndcm Johnson szenátor, a demokrata többség vezére utalt ar­ra, hogy pártja akciókat szándékszik javasolni az építkezés és a közmun­kák terén, nyilvánvalóan főképp az USA azon részeire vonatkozólag, amelyeket a legjobban sújt a gaz­dasági válság. Komoly aggodalmat kelt a sajtóban már a szakszervezeti követelések sorsa, amelyeket e napokban Meanv, az AFL-CIÓ elnöke tűzött ki. Érde­mes megfigyelni, mi szerepel e kö­vetelések programján. Többek közt a tanulmányi segítség, az aggsági szociális járadékot élvező személyek gyógykezelése és a nagyobb munka­nélküli segély. Tehát olyasmiket kö­vetelnek, ami nálunk»már évekkel ezelőtt megvalósult vagy ami a népi demokratikus rendszer győzelme kö­vetkeztében elvesztette gyakorlati jelentőségét. Véletlenül éppen Meany az, aki egy alkalmat sem hagy ki arra, hogy a nyugati szakszervezete­ket ne nevezze szabad szakszerve­zeteknek, a szocialista országok szak­szervezeteit pedig nem-szabad szak­szervezeteknek. És ismét Meany az, aki elutasítja a szakszervezeti dol­gozók látogatását a Szovjetunióba és a népi demokratikus államokba, hogy saját szemükkel megismerhessék a „vasfüggöny" mögötti helyzetet. A kongresszus ülésének lefolyását számos tényező befolyásolhatja. Eh­hez számíthatjuk azt a kérdést, hogy a déli demokraták és szélsőségesen reakciós köztársaságiak hagyományos tömbjével szemben hogyan sikerül olyan csoportot alakítani, amely töb­bé-kevésbé egységesen lépne fel. En­nek bizonyos feltételei — az előző évektől eltérően — adva vannak az­zal, hogy a választásokban megerősö­dött az északi demokraták helyzete, akiket az USA-ban indokolatlanul *, liberálisoknak" neveznek, ezzel szemben meggyengült a szélsőséges jobboldali köztársaságiak helyzete. Egy másik ilyen tényező lehet az 196Ö. évi elnökválasztás. Már a kong­resszus 1959. és 1960. évi üléseit is a jövő választási kampány részének tekintik. A demokraták és talán a köztársaságiak is lehet arra kénysze­rülnek, hogy olyan dolgokat tegyenek, amit egyébként nem tennének. Ez vo­natkozik pl. a színes lakosság pol­gári jogainak kérdésére is. Ma az az általános vélemény uralkodik, hogy nem lehet szavazatot szerezni anél­kül, hogy legalább szóban ne hir­dessék a javulás szükségességét. A legutóbbi hírek szerint törvény elfogadását mérlegelik a fajvédők ellen, akik garázdákodásaik alkal­mával dinamitot is használnak. Általában — mily szegény a vá­lasztási eredmények reakciója! Mily szegény reakció ez arra. hogy az emberek egyértelműen elégedetlensé­güket nyilvánították a köztársasági kormány politikájával szemben. Pŕemysl Tvaroh Változás a ghanai kormányban Akra (ČTK) - Dr. Kwame Nkru­mah ghanai miniszterelnök novem­ber 17-én bejelentette, hogy átveszi a belügyminisztérium irányítását, melynek élén eddig Krobo Edusei miniszter állt. Dr. Nkrumah kijelen­tette, hogy a belügyminisztérium át­vételével elejét akarja venni a bel­politikai nehézségeknek és az ellen­zéki Egyesült Párt szervezte puccs­kísérleteknek. A bolgár nép az ötéves terv három-négy év alatti teljesítéséről tanácskozik Szófia, (ČTK) Bulgária-szerte széles kampány folyik a BKP KB novemberi tel­jes ülésén kitűzött feladatok teljesítéséért — az ötéves tervnek 3—4 éven belül való megvalósításáért. A párt és a kormány vezető tényezői szétszéledtek az egész országban, járják az üzemeket, állami gazdaságokat, földmü­vesszövetkezeteket, városokat és falvakat és a tartalékok kihasználásáról, a nagy feladat teljesítésének feltételeiről tárgyal­nak a dolgozókkal. Todor Zsivkov és Val­ko Cservenkov a plovgyivi kerületbe utaz­tak, Anton Jugov a várnai és környékbeH dolgozók összejövetelén vesz részt, Rajkó Damjanov és Todor Prahov a haszkovi ke­rületben, Georgl Trajkov és Georgi Cankov a plevnói kerületben tárgyalnak a dolgo­zókkal. Az „argentínai ostromállapot" háttere Romlik Argentína gazdasági helyzete Argentína az „ostromállapot" nehéz napjait éli, mivel a polgári szabadság alkotmányos biztosítékait megszüntették. A szakszervezeti mozgalom több száz ve­zető tényezőjét, kommunistákat és más haladó szellemű dolgozókat letartóztat­tak. A letartóztatások tovább folynak. A kormányépületek tetőin gépfegyverál­lások vannak. A rendkívüli intézkedések elsősorban a munkásosztály ellen irányulnak. Az „ost­romállapot" a kormánynak ugyanis töb­bek között jogot ad arra, hogy a mun­kásokat erőszakkal kényszerítse, hogy a gyárakban dolgozzanak és hogy katonai jogkör alá helyezze őket. Az „ostromállapot" kihirdetésére azután került sor, hogy Frondizzl elnöknek azok a tervei, hogy a gazdasági válságot „szi­gorú takarékossági" programmal és az USA monopóliumaival kötött egyezmé­nyekkel oldja meg, a dolgozók heves el­lenállásába ütközött. Az ellenállás a kor­mány politikájával szemben különösen az utóbbi hetekben vált erőssé, amikor Frondizzi választási ígéretei ellenére a dolgozók életszínvonala tovább süllyedt. Az utóbbi négy hét alatt az árak három­szorosukra emelkedtek, a béreket azon­ban nem emelték. Frondizzi az elnöki hi­vatalba való belépése után ugyan bejelen­tette a bérek 60 százalékos emelését, de néhány hónap alatt az árak olyannyira emelkedtek, hogy e béremelést újból túl­szárnyalták. A gazdaság vigasztalan helyzetéről ta-. núskodik az állami költségvetés is. Ebben a helyzetben az argentin kor­mány elhatározta, hogy az államosított kőolajipar egy részét átengedi az észak­amerikai nagy monopóliumok kizsákmá­nyolásának, hogy így tőlük tőkesegítsiget kapjon. Az „Yacimíentos Petroliferos Fis­cales" állami kőolajtársaság már megfe­lelő szerződéseket kötött az USA több monopóliumával. A kormány engedményei az amerikai monopóliumokkal szemben óriási felhábo­rodást váltottak ki a dolgozók körében és a nemzeti érzésű burzsoázia egy ré­szénél. A szakszervezetek követelik, hogy a nemzetgazdaságot ne rendeljék alá az USA monopóliumainak és hogy a gaz­daság átszervezésével találjanak kiutat a kaotikus helyzetből. Tiltakozásul a kor­mány politikája ellen a dolgozók két­napos sztrájkba léptek. A haladó nyugati lapok azt írják, hogy Frondizzi elnök mihelyt biztos volt a hadsereg támogatásában, azért fordult az „ostromállapot" kihirdetésének drasztikus eszközéhez, hogy azt a látszatot keltse, miszerint az áldatlan gazdasági helyzet okai a munkások, akik sztrájkokkal har­colnak jogaikért. Ezenkívül — amint az Unlta írja — kedvező légkört akart te­remteni Washingtonban a pénzügyi segít­ségről folytatott tárgyalások elé. m. kj Az indiai népi parlament ülésén: iSehru: India biztonsága érdekében kiépíti gépiparát Delhi (ČTK) — Delhiben november 17-én megkezdődött a népi parlament téli időszaka, amelynek előzetes napirend­jén számos törvényhozó intézkedés szere­pel. Egves sajtőjelentések szerint bizo­nyos érdekcsoportok ezen az ülésen újból támadni akarják a keralai kormányt. Az ülés megnyitása előtti estén, a kongresszus parlamenti csoportjának ülé­sén beszédet mondott Nehru miniszter­elnök. Kijelentette, hogy Indiának to­vábbra is nagy figyelemmel kell követ­nie a pakisztáni helyzetet. Jóllehet, nincs riadalomra ok — mondotta — Indiának figyelemmel kell kísérnie a pakisztáni eseményeket. Nehru továbbá hangsúlyoz­Az indonéz nemzetgyűlés a holland vállalatok államosításáról tárgyal Dzsakarta, (ČTK) - Az indonéz nemzetgyűlés november 17-én tár­gyalni kezdte az indonéziai holland vállalatok államosításáról szóló tör­vényjavaslatot. A javaslat szerint az indonéz kormány államosít bizonyos holland vállalatokat és az államosí­tásért kárpótlásban részesíti a volt tulajdonosokat. A törvény célja a hollandok kiváltságait biztosító gyar­mati gazdasági rendszer megszünte­tése. Szuprajogi ezredes, állammi­niszter, a törvényjavaslat előterjesz­tésekor hangsúlyozta, hogy az indo­néz kormány államosítási intézkedé­sei szigorúan betartják a nemzet­közi jogot. A HÁROM NYUGATI hatalmon nyugszik a fő felelősség azért, hogy Nyugat-Németországban újból felújí­tották a két világháború kirobbantásában bűnös német militarizmust. Baloldali képünkön a hitlerista náci hadsereg katonái láthatók, amelynek végleges vereségét 1945-ben örömmel üdvözölte az egész békére vágyó emberiség. A jobboldali kép 1958-ban készült, 13 évvel a náci hadsereg veresége után, amikor a nyugatné­met Bundeswehr, amely az általános hadkötelezettség bevezetése után kifejezetten támadó hadsereggé vált, ismét 200 ezer főnyi katonát számlál. ,(ČTK felvétele) ta, hogy az ország függetlensége érde­kében saját gépipart kell kiépíteni és nem szabad csupán az iparosításhoz szükséges gépi berendezések behozatalára szorítkozni. Rámutatott, hogy az idén Indiába láto­gatnak Kanada és Norvégia miniszterel­nöke, Tito elnök, valamint a japán kül­ügyminiszter, Vorosilovot, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökét a jövő évben várják Indiába. Az Egyesült Államok meggyorsítja Nyugat-Németországba irányuló rakéta-szállításait New Y<tfk (ČTK) — Róbert S. Allan, a New York Post tudósítója beszámolójában azt írta, hogy az Egyesült Államok meggyorsítja ra­kéta-szállításait a nyugatnémet Bundeswehrnek. Közölte, hogy az USA a közeljövőben 3 típusú irányí­tott rakéta-lövedéket szállít Nyu­gat-Németországba. A rakétalöve­dékeket atomtöltéssel is elláthatják. A fegyverszállítást Strauss bonni hadügyminiszter és az amerikai had­ügyminisztérium tényezői néhány hónappal ezelőtt folytatott megbe­szélései alapján eszközlik. f Mhňny sorban JORDÁNIÁBAN fokozódik a terror a hadsereg és a rendőrség EAK iránti ro­konszenvvel gyanúsított tisztjei ellen. Az utóbbi napokban a jordániai hírszerző szolgálat főnökét is letartóztatták. (ČTK) A ROMÁN Népköztársaság Nagy Nem­zetgyűlése Elnökségének határozatára Gheorghiu Hossut felmentették az építé­szeti és épltőanyagipari miniszter tiszt­sége alól. Gheorghe Hossut az Állami Vlz­gazdasági Bizottság elnökévé nevezték ki. Ion S. Bernacki, a bizottság eddigi el­nöke alelnök lett. (ČTK) MAMAJ bányásznak, a napi terven fe­lüli szénfejtésért indult mozgalom kez­dőjének csoportja az SZKP XXI. kongresz­szusának tiszteletére felajánlotta, hogy a jövö év végéig fejenként a tervezettnél két és féltonnával több szenet fognak na­ponta fejteni és minden tonna termelt szén után másfél rubellel csökkentik az önköltségeket. OSTENDE BELGA kikötőből szom­baton, november 15-én a Polarhav norvég jégtörő hajó 22 tagú belga kutatócsoporttal elindult az Antark­tiszra. A kutatócsoport, amelyet Francois Bastin 30 éves kapitány vezet, 16 hónapig fog tartózkodni az Antarktiszon. (ČTK) ŰJ SZÓ 3 S 1858. november 19.' I

Next

/
Thumbnails
Contents