Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-12 / 283. szám, vasárnap

Vildg proletárjai, egye sültetek ľ tfJS SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJAJNAK NAPILAPJA 1958. október 12. vasárnap 30 fillér XI. évfolyam, 283. szám. Mélyítsük el és tökéletesítsük szocialista demokráciánkat Pártunk XI. kongresszusának határozata a szocializmus építése befejezésének feladataival kapcso­latban hangsúlyozza annak szük­ségességét, hogy a társadalmi­gazdasági alap fejlődésével pár­huzamosan törekednünk kell a szocialista demokrácia elmélyíté­sére és tökéletesítésére. Szükség­szerű következménye ez a szocia­lizmus építése befejezésére való törekvésünknek, mivel egyrészt ez irányú célkitűzéseinket és az ezekből származó feladatainkat csak egész dolgozó népünk tevé­keny részvételével és teremtő munkájával érhetjük el és való­síthatjuk meg, másrészt pedig a megvalósult szocializmus nemcsak az anyagi javak bőségét jelenti, hanem a dolgozó nép részvételé­nek fokozását is az állami és gaz­dasági éiet kérdéseinek megoldá­sában, a társadalmi és* közügyek intézésében. A XI. kongresszus határozatának szellemében arra törekszünk és azt valósítjuk meg a gyakorlatban, hogy hazánkban minden hatalom forrása a dolgozó nép s ennek az elvnek társadalmi és gazdasági életünk minden terü­letén tettekben kell megmutatkoz­nia és érvényre jutnia. Szocialista demokráciánk nemcsak abban tér el a burzsoá demokráciától, hogy a mi demokráciánk a dolgozó em­berek milliós tömegeinek a de­mokráciája és azok számára, azok érdekében biztosítja a jogokat, hanem abban is, hogy a mi de­mokráciánk nem csupán szépen hangzó szó, hanem elsősorban is és főleg tett, a demokratikus jo­gok gyakorlása minden dolgozó számára a legteljesebb mértékben biztosítva van. Mert ha demok­ráciáról esik szó, akkor az a kér­dés: kinek a számára, kinek az érdekében? Azok számára és azok érdekében, akiknek az a demok­rácia, hogy az egyik ember gyáros lehet s dolgoztathat és kénye­kedve szerint kizsákmányolhat másokat, vagy pedig azok számá­ra és azok érdekében akik dolgoz­nak? Igen, kinek a számára, kinek az érdekében? A gyárosnak vagy pedig a munkásnak? Vagy egyik­nek, vagy a másiknak, mivel olyan demokrácia, amely mindkettőnek, a gyárosnak is meg a munkásnak is egyformán demokrácia legyen, csak a mesében van. Hazug kép­mutatás, fügefalevél a meztelen­ség eltakarására azt állítani, hogy van olyan „igazi" demokrácia is, amely mindenki számára, a gyáros meg a munkás számára is egyfor­mán demokrácia. Teljes, mindenki számára egy­aránt érvényes demokrácia egye­lőre nincs. Lesz majd a kommu­nista társadalomban, amikor már minden osztálykülönbséget felszá­molnak. Akkor majd az osztály­nélküli társadalomban valóban be­szélhetünk az igazi, a társadalom minden tagja számára érvényes, minden kivételtől mentes demok­ráciáról és megvalósíthatjuk azt. Ámde addig számunkra csak egy demokrácia van, éspedig az, amely a dolgozó ember számára biztosít jogokat és annak érdekeit szolgál­ja. A pártunk XI. kongresszusa határozatában foglaltakat teljesít­ve éppen arra kell törekednünk, hogy szocialista demokráciánkat — mely a dolgozó nép demokrá­ciája — mind jobban kiterjesszük és elmélyítsük. Ámde ennek lé­nyegét nem csupán abban látjuk, hogy a nép demokratikus jogai biztosítva legyenek, hanem abban, hogy a dolgozók éljenek is ezekkel a jogokkal s azokat célkitűzéseink valóraváltásáért, a szocializmus felépítésének érdekében gyümöl­csöztessék. Mert mint az előbbi­ekben már mondottuk, a szocia­lizmus építésének befejezése csak egész dolgozó népünk tevékeny részvételével és teremtő munká­jával valósítható meg. Ám ahhoz, hogy az emberek alkotó-teremtő készsége és képessége teljes mértékben kibontakozhassék és hogy ez irányú tevékenységüket társadalmunk érdekében ' haszno­sítsák, elengedhetetlenül szüksé­ges, hogy az embereknek áttekin­tésük legyen a társadalom előtt álló feladatokról és hogy nemcsak a feladatok megoldása és telje­sítése jusson nekik osztályrészül, hanem beleszólhassanak azok ki­tűzésébe is. A szocialista demok­rácia elmélyítésére törekedve ezt valósítja meg pártunk következe­tesen az életben, arra törekszik, hogy a dolgozókat mind nagyobb számban vonja be a politikai és gazdasági kérdések kidolgozásába és megoldásába. Társadalmi és gazdasági életünk demokratizmusának mily hatalmas és érzékelhető megnyilvánulása volt az ipar szervezésének és irá­nyításának országos vitája. Vagy ezt megelőzően a pártunk XI. kongresszusának 'téziseiről lefoly­tatott országos vita. Az emberek tíz- és százezrei szóltak hozzá a felvetett kérdésekhez, milliók is­merkedtek meg jóelőre a majd életbeléptetésre kerülő intézkedé­sekkel s ennek tudható be, hogy ezeket az intézkedéseket életbe­léptetésükkor az emberek magu­kévá téve, különösebb zökkenő nélkül valósítják meg. A vállala­tok, nemzeti bizottságok és álta­lában az alsóbb szervek jogköré­nek bővítése nem öncélú törekvés, nem azért tesszük ezt, hogy a hatáskört az egyik szervről a má­sikra ruházzuk át, hanem azért, mivel az alsóbb szervek közelebb vannak az élethez, az emberek mindennapi ténykedéséhez s így a dolgozóknak alkalmuk és lehető­ségük van arra, hogy az egyes kérdésekkel kapcsolatos nézetei­ket azonnal közölhessék, észrevé­teleikre az intézkedést mindjárt a helyszínen megtehessék. így vá­lik tetté a z elv, — hazánkban minden hatalom a népből ered, s minden tevékenység, országunk minden gazdagsága és kincse a nép javát szolgálja. Sorsának in­tézése valójában a nép kezében van. Nagyok és sokrétűek azok a feladatok, amelyeket a szocializ­mus felépítésével kapcsolatban teljesítenünk kell. Ám egy pilla­natig sem lehet kétséges, hogy dolgozó népünk e feladatokat tel­jesíteni fogja. Teljesítjük a szo­cializmus építésének befejezésé­ből eredő feladatokat, mert a dol­gozók tudják: saját sorsuk jövő­jét formálják ezzel. A demokráciát pedig mi éppen abban látjuk, hogy a dolgozó ember annak tudatában tevékenykedhetik, hogy munkájá­val a maga és az egész dolgozó nép boldogulását szolgálja. Több mint 15 millió koronával gyarapítják népgazdaságunkat (CTK) A CSKP KB-nek, a kormánynak és a KSZT­nek a hatékonyság felülvizsgálásáról és az 1959. évi terv előkészítéséről szóló tervhatározata kezdeménye­zésre buzdította a Spišská Nová Ves-i járásban működő vállalatok dolgozóit is. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulójának tiszteletére kötelezett­séget vállaltak az ez idei feladatok határidő előtt történő teljesítésére, hogy ezzel megteremtsék a fel­tételeket a második ötéves terv negyedik évére elő­irányzott mozgósító feladatok sikeres teljesítéséhez. A terv határidő előtti teljesítésével az év végéig így 15 millió koronát takarítanak meg. A Spišská Nová Ves-i üzemek dolgozói felhívták a kassai kerület vala­mennyi üzemének dolgozóit, hogy vegyenek részt az idei terv határidő előtti teljesítése érdekében indított munkaversenyben. A kevésbé értékes tüzelőanyag felhasználására alkalmas kazánok készülnek (ČTK) - A bohumíni Vas- és Drótgyár n. v. fej­lesztési részlegének sike­rült a központi fűtéshez olyan típusú kazánokat szerkesztenie, amelyeket csak kevésbé értékes tüze­lőanyaggal fognak fűteni. A bohumíni vasöntöde a jö­vő évben megkezdi egy ilyen kazántípus gyártását, melyet nagyobb lakóházak­ban, kórházakban és isko­lákban fognak használni. A kevésbé értékes tüzelő­anyag kalóriaértékének ki­használása az új típusú ka­zánokban 75-80 százalék közt mozog, míg ezzel szemben az eddigi típusú kazánokban mintegy 60 szá­zalékot tett ki. A fejlesz­tési részleg a kis, lakóhá­zak, villák és családi házak száméra kisebb típusú ka­zánokat szerkesztett, me­lyek gyártását 1959-ben kezdik meg. A kevésbé ér­tékes tüzelőanyag felhasz­nálása a lakások, valamint a szociális és kulturális in­tézmények kifűtésére, sok millió tonna kőszén és koksz megtakarítását je­lenti. AZ ÉLET SUGARAI. így lehetne nevezni a Szovjet­uniótól kapott Kobalt-bombából kiáradó sugarakat, me­lyek eddig emberek százainak adták vissza egészségét. Képünk egy ilyen békés célokra használható rádióaktív készüléket mutat be. A Kobalt-bombával naponta 22 be­teget kezelnek. Foto: ČTK Tachezj Román párt- és kormányküldöttség érkezik hazánkba (ČTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a csehszlovák kormánynak meghívására a legközelebbi napokban a Ro­mán Munkáspárt és a Román Népköztársaság kormányának küldöttsége érkezik látogatásra a Csehszlovák Köztársaságba. Gyarapodnak a szövetkezetek A Kassa-kerületi Kokšov-Bakša község kommunistái példás agitá­ciós munkájának szép eredménye lett. A község 99 dolgozó parasztja választotta e napok folyamán a szö­vetkezeti gazdálkodás útját. A köz­ségben egészfalusi szövetkezetet alakítottak, melyben már ezen az őszön megkezdik a közös gazdálko­dást. A legközelebbi napokban 280 hektáron tüntetik el a mezsgyéket, hogy így is mihamarabb teljesítsék pártunk XI. kongresszusa által ki­tűzött feladatokat. A sviti Tatrasvit Üzemben ezekben a napokban tárgyalják a dolgozók a jövő évi tervjeladatokat. Képünkön az üzem egyik kiváló dolgozóját láthat­juk. A BÉKE-VILÁGTANÁCS KOMMÜ NIKÉJE a közös akciók nemzetközi hónapjáró! A Békevédők Csehszlovákiai Bizott­sága a Csehszlovák Sajtóiroda ren­delkezésére bocsátotta a Béke Világ­tanács alábbi kommünikéjét: „Az atom- és hidrogénfegyverek betil­tásának kérdésével foglalkozó IV. nem­zetközi értekezlet, melyet augusztus 16­tól 20-ig Tokióban tartottak, azt javasol­ta a világ összes békeerőinek, hogy ve­gyenek részt az október 15-től novem­ber 15-ig rendezendő közös akciók nem­zetközi hónapjában. A hónap célkitűzései a következők: A kísérleti nukleáris rob­bantások beszüntetése, a nukleáris fegy­verek betiltása, az általános leszerelés, a nemzetek függetlenségének szigorú tiszteletben tartása, a nemzetközi fe­szültség enyhítése és a háború veszélyé­(folyt, a 2. old.; A mezőgazdasági dolgozók sikereiről, eredményeiről 20 nappal előbb A nyitrai kerület szombaton 100,5 százalékra teljesítette krumplibe­gyűjtési tervét. A begyűjtési terv idejét 20 nappal lerövidítette, s így Szlovákiában a második kerület, mely már eleget tett kötelezettségének. A begyűjtési terv határidő előtti tel­jesítése a szövetkezetek és az állami gazdaságok érdeme, melyek beadásu­kat túlteljesítették. Tegnapig például 579 vagon krumplival adtak be töb­bet, mint a múlt év ezen időszaká­ban. A begyűjtés tovább folyik, mert a Bánovce nad Bebravou-i, a partizán­skéi és a prievidzai járások begyűj­tési feladatukat még nem teljesítet­ték. A kerület földművesei és felvá­sárlói kötelezettséget vállaltak, hogy november 7-ig 200 vagon krumpli! gyűjtenek be terven felül. További mezőgazdasági építkezések terven felül A Bratislava-környéki Járási Épít­kezési Vállalat szombaton teljesí­tette a mezőgazdasági beruházási építkezés egész évi tervét. így a vál­lalat dolgozói a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 41. évfordulójá­nak tiszteletére tett kötelezettség­vállalásukat tizenkilenc nappal előbb teljesítették. Ebből az alkalomból elhatározták, hogy az év végéig az önsegély útján történő beruházási építkezések keretében még kétmil­lió korona crtékü munkát végeznek el. Felülvizsgálták a termelés gazdasági hatékonyságát A komáromi Steiner Gábor Hajógyár dolgozói az elmúlt években kiváló sikereket értek ej a terv teljesítésben. Ezen sikereknek fő alkotóeleme a dolgozók aktív részvétele a termelés irányításában és a felmerülő szervezési vagy műszaki problémák megoldásában. Már a párt levelével kapcsolatos országos vita alkalmából is bebi­zonyosodott, hogy a dolgozók értékes és a munkatermelékenység állandó emelése, a gazdasági hatékonyság fokozása szempontjából nélkülözhetetlen javaslataikkal hozzájárulnak a terv minőségi tel­jesítéséhez. Ezért a komáromi hajógyárban a dolgozókkal való kapcsolat a párt­és a szakszervezeti munka leglénye­gesebb részévé vált. A pártszervezet különös figyelmet fordít a dolgozók javaslatainak érvényesítésére és arra, hogy a termelési értekezletek helysen szerezzék, hogy azok A DOLGOZÓKKAL VALÓ KÖZÖS TANÁCSKOZÁS hatékony eszközévé váljanak. Csakis akkor lehet aktívan bekapcsolni a dolgozókat a termelési kérdések kö­zös intézésébe, a hiányosságok or­voslásába, ha a dolgozók lépten­nyomon meggyőződnek arról, hogy javaslataikat, észrevételeiket az üzemvezetőség minden fokán helye­sen értékelik és érvényesítik. A komáromi hajógyárban döntő fontosságot tulajdonítottak annak, kapcsolatos termelési értekezleteken hogy a hatékonyság felülvizsgálásával elhangzót MINDEN ÉLETKÉPES JAVASLATOT a műszaki és szervezési intéz­kedésekbe foglalják. A műszaki és szervezési intézkedések jövő évi terve mintegy kiegészítő része a termelési tervnek. Az 1959. év feladatainak sikeres teljesítése az idei tervév feladatainak teljesítésétől függ. A gazdasági ha­tékonyság felülvizsgálásának ered­ményeit ezért azonnali hatállyal ér­vényesítik a komáromi hajógyárban. A gazdasági hatékonyság felülvizs­gálása eredményeképpen az eredeti­leg előirányzott és feltételezett ter­vet lényegesen emelték. A jövő évben 18 FOLYAMI VONTATÖHAJÖT, három 1100 lóerős, új típusú, fo­lyami vontatóhajőt, három 1200 ló­erős folyami vontatóhajót, négy 1000 tonnás uszályt és négy 850 tonnás tankúszályt építenek a komáromi ha­jógyárban. Ez a feladat lényegesen nagyobb, mint az idei és ezért az egyes úszóművek gyártási idejét csökkenteni kell. Így a 800 lóerős folyami vontatóhajók gyártási idő­szakát két hónappal, az 1200 lóerős motoros vontatóhajó építési idejét pedig négy hónappal kell csökkenteni. Ezek a feladatok a termelés nyers értékének 20,6 százalékos emelkedé­sét jelentik. A termelékenység és a bérek, valamint az önköltség aránya egyben megkövetelik, hogy továbbra is csökkenjen az önköltség és az anyagszükséglet. Az anyagszükséglet­tel kapcsolatos kiadásokat 4 MILLIÖ KORONÁVAL CSÖKKENT) a komáromi hajógyár, ami elsősorban a dolgozók által javasolt anyagtaka­rékossági eljárások révén érhető el. A selejt csökkentésével további 250 ezer korona évi megtakarítást érnek el. A komáromi hajógyár dolgozói teljes mértékben tudatában vannak annak, hogy maximális feladatokat szabtak maguknak az elkövetkező év­re. Ez nem véletlen. A feladatok ilyen értelmű megíté­lése, a szervező és politikai munka ilyen irányú beállítottsága bizonyára további MUNKASIKEREKKEL FOGJA KORONÁZNI a komáromi hajóépítők érdemes mun kanlendületét és jelentős mértékben hozzá fog járulni nemzetgazdaságunk további fellendítéséhez, dolgozóink élet- és kulturális színvbnalának ál­landó emelkedéséhez. Hégely Ferenű

Next

/
Thumbnails
Contents