Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)
1958-10-05 / 276. szám, vasárnap
Békés építőmunkán Példásan teljesíti köteSességét Egy éve éppen, hogy Kertész Sándor Királyhelmecen a sorozó bizottság elé lépett, majd röviddel ezután magára öltötte néphadseregünk egyenruháját. Kertész Sándorból tüzér lett, otthonától távol esö városban teljesíti a haza iránti kötelességét. S a kötelesség teljesítésében igaz hazafihoz méltó példát mutat. Ugyanolyan becsülettel áll helyt néphadseregünk soraiban mint annak idején Nagytárkányban az EFSZ építkezési munkálatainál. Szabad idejében az itteni szövetkezetben is segített a tehénistálló felépítésében, amiért a század parancsnokától dicsérő elismerést kapott. Kertész Sándor a katonai kiképzésben kiváló eredményeket ért el annak ellenére, hogy kezdetben a szolgálati nyelv nem ismerése nagy nehézségeket okozott neki. Ma már, ezt a nehézséget is leküzdötte és bajtársai segítségével egyre jobban elsajátítja a cseh nyelvet. A kiváló katonát a harci és politikai kiképzés terén elért jó eredményeiért és szorgalmáért a Szlovák Nemzeti Felkelés 14. évfordulóján „A csehszlovák néphadsereg' példás katonája" jelvénnyel tüntették ki. Karol Neupauer közkatona, s a CSISZ alakulati szerveze-'í tének elnöke. A felderítő század' életéből A kaszárnyában nagy a sürgésforgás. Szombat délután van és ilyenkor a legtöbben kimenőre készülnek. Már a parancskiosztás is megtörtént. Akik kimenőt kaptak, nagy készülődésbe fognak, mi többiek itt keresünk szórakozást a kaszárnyában. Sokan ilyenkor levelet írnak, van aki kézimunkázik, a zenekedvélők vidám muzsikája felveri > a kaszárnya csendjét. Végigsétá- ' lok az épületen. A folyosón képek és táblák. Az egyiken tizenhét példás katona fényképe, a másik táblán a legjobb sportolók névsora büszkélkedik. Ügy látszik, itt mindneki megtalálja az egyéniségének legjobban megfelelő szabad foglalkozást. Az ezrednek szépen felszerelt fényképészeti kamrája van, Dusenka István közkatona a vezetője. A tanterem tele van repülőmodellekkel. A modellező-kör készítette őket) Sedlácsek katona irányításával Ki van függesztve Madarász János fényképe is; ő az ezred legjobb sofőrje, tizezer kilométert tett meg javítás nélkül autójával. A szocialista versenyben mindig a felderítők a győztesek. Nem véletlen ez. A felderítő az ezred szeme! Egy példás katona A kaszárnyára ráborult az éji csend, csak Pathó József szakaszvezető hallgatja az amatőrök híreit a rádiós század tantermében. Kagyló a fülén, kezében a morze-kulcs, körülötte pedig teleírt papírlapok. — Rádiós vagy? — kérdezem. — Igen, ezredünk rádióállomásának vagyok a vezetője, a századnál pedig rajparancsnok vagyok. — A polgári életben is 'foglalkoztál rádiózással?. — folytatom az érdeklődést. — Nálunk Párkányion a járási HESZ rádióklub két évvel ezelőtt még gyengén működött. Mégis voltam ott néhányszor, ott tanultam meg a morzét. — Hasznát vetted-e itt? — Természetesen. Az alapfogatmakkal már tisztában voltam. — Iskolán tanultad meg a többit?, — Nem, esténként itt tanultam. Eleinte nehéz volt, mert nem tudtam csehül. Egész éjjeleken át gyakoroltam a morzét. Kezdetben alig fogtam percenként 50 jelzést, ma viszont már 150-et fogok. Mire „civilbe" megyek, szeretném letenni az első minősítésű morzevizsgát. A másodminősítést már tavaly megszereztem. Pathó József altiszt szorgalmas, kitartó, a közösségnek élő katona. Századjában a CSISZ-szervezet elnöke, az ezred CSISZ-szervezetének vezetőségi tagja. A városi HESZ-klubban oktató, morzéra tanítja a HESZtagokat. Parancsnokai büszkék rá. A divízió parancsnokától kitüntetést, oklevelet kapott, az ezredparancsnoktól már több ízben könyvjutalmat. És a legnagyobb megtiszteltetésben is részesült: felvették a pártba! Illés Bertalan közkatona > " ; Íiv. í':^ ' •. ' , ... • . . . . ,, , - 3 ; , » .. V: Néphadseregünk napján egész népünk együtt ünnepel katonafiaival, akik fegyverrel kezükben állnak őrt országépíťó munkánk biztonsága felett. Kemény a katonaélet, sok fáradsággal, tanulással jár a kiképzés. Dolgozó népünk bátor fiai azonban lankadatlan kitartással igyekeznek azon, hogy kiváló, öntudatos harcosokká váljanak, akik bármilyen ellenséggel szemben meg tudják védeni hazánk szent határait, a testvéri szovjet hadsereggel és a szocialista tábor többi hadseregeivel vállvetve biztosítsák a világ békéjéU az imperialista háborús kalandorok által a béketábor elleni minden cselszövés és agresszió meghiúsítását. Az alábbiakban néphadseregünk alakulatai harci gyakorlatának néhány mozzanatát mutatjuk be képekben. Az ellenség védelmi vonalának áttörésére támadásra lendül a harckocsioszlop. "W'lZil S* / * -'i A harci feladat teljesítése közben semmiféle akadáíy Az első lövészárkot elfoglalták. A támadás tovább nem gátolhatja meg a felderítők tevékenységét folyik i. nehézgépfegyver pontosan irányított tüzeléssel támogatja a gyalögÁ tüzérség megsemmisítő tűzzel árasztja el az ellenség felvonulási te- ság támadását rUlete.it Žd. Labík felvételéi'.„Két év nem a világ" — mondogatták annak idején odahaza bevonulás előtt. Már csak néhány nap és letelik az idő, de valahogyan nem könnyen búcsúznak a leszerelő katonák a katonaélettől. A két harcos év nem volt hiábavaló, ezt érzi mind. Férfiakííá, igaz emberekké érlelte őket. A felszabadulás előtt ugyanígy búcsúztak a hajdani katonák, csak éppen kevesebb magabiztossággal. Hiszen a kapitalizmus idején nem tudhatták előre, ml vár rájuk, leszerelés után hol találnak megélhetést. A mostani másodéveseknek nem kell félniök. Visszavárja őket előző munkahelyük, amit két év előtt otthagytak. -N Most kivetkezik a búcsú a harci felszereléstől, amely annyi gondot okozott és mégis úgy a szívéhez nőtt a katonának a két év alatt. Van, aki már tudja, ki lesz az „örököse", mert gondjára van bízva elsőéves bajtársa, akit a harci eszköz tökéletes használatára kell megtanítania. Ján Hollý például már türelmesen magyarázza utódjának a katonai mentőautó vezetésének minden fortélyát. Sofőr a sofőrnek, rádiós a rádiósnak, kürtös a kürtösnek adja át tapasztalatait. Nehéz az elválás, de azért örülnek a katonák a polgári ruhának. Alig várják, hogy tudásukat, tapasztalataikat a polgári életben érvényesíthessék. Szántó György őrmester. Harci feladat békében — Katonák! A szövetkezet arra kért bennünket, mentsük meg a gabonát, még kint van a földeken. Nézzék, vihar van készülőben, sok beszédre most nincs idő. Cselekedni kelt... E rövid felhívás az egyik katonai alakulatnál hangzott e' az aratás idején. S a paranasnok szavait követve a katonák amilyen gyorsan csak lehetett, fel az atókra. Segíteni, amíg nem késő, hiszen a kenyérről volt szó. Egyik autó a másik után hagyta el a kaszárnyát. A viharfelhók pedig egyre tornyosu'ták, sötétbe vonva •.' a határt. Kint az EFSZ földjein megkezdődött az ember és a természet viadala. A katonák a gabona vihar előtti betakarítását harci feladatnak tekingették és gyors, pontos munkát vegeitek. A magtól duzzadó kévékkel megrakott autókat csak a váróban érte el az eső,, amikör a ponyvákkal inár meg tudták védeni a gabonát. iWH H jiiiií ' : ^ ' Mi Wmm fiB^j tó ^ Éfp* •. 111L. Az aknamezőn való átjutás után el kell hallgattatni az ellenséges erődítmény tűzerejét Az igazi mesterlövész nemcsak pontosan célhoz, hanem mesterien álcázza is magát Kezes József közkatona.' Alakulatunk ifjúsági szervesete a CSISZ III. kongresszusa előtt Egységünkben a OSISZ-szervezet munkája az elmúlt kiképzési évben szép erdeményeket hozott. Az ifjúsági szervezet több tagja elnyerte a „Példás katona" kitüntetést, sokan teljesítteték az FO és a PPOV jelvények megszerzésének feltételeit. Abból a célból, hogy a CSISZ III. kongresszusa előtti időszakban tovább fokozzák az ifjúsági szervezet aktivitását, alakulatunk CSISŽ-tagfei tagsági gyűlésükön számos jelentós feladat megoldását tűzték célul ma[ gük elé. Mindenekelőtt arra fognak törekedni, hogy a kongresszusig tíz egység valamennyi katonáját meg) nyerjék az ifjúsági szervezet tagJ jóul; biztosítják a politikai oktatás i magas színvonalát; a pártsajtó el'Ó! fizetői számának ájlandó bővítésére ] törekednek. Ezenkívül bekapcsolódnak az „Ifjúság millióért" versenymozgalomba és arra vezetik a ka tojj nákat, hogy példás magatartásukkal, V a politikai és a harci kiképzés terén h elért eredményeikkel minél többen í elnyerjék a „Példás katoná" kitünX tetést. i Gottlieber Ferenc hadnagy. ÜJ SZÓ 4 * 1958. október 3.