Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-04 / 275. szám, szombat

A barátság hónapjára készülnek A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szö­vetség alapszervezeteiben folynak az előkészületek a csehszlovák-szovjet barátság hónapja méltó megünnep­lésére. Előadásokat, ismertetéseket tartanak a szovjet emberek életéről, alkotásairól, oroszul tanulnak és mű­soros esteket tartanak. Ojabb tánco­kat, jeleneteket, énekszámokat gya­korolnak be a kultúrcsoportok, hogy még a legkisebb faluban is ünnepi légkört teremtsenek a barátsági hó­nap megnyitó napján, amely egybe­esik a Ňagy Októberi Szocialista For­radalom 4Í. évfordulójával. A barátság hónapjára szorgalmasan készülődnek a somorjai járás CSSZBSZ-szervezetei is, mindenek­előtt pedig a CSSZBSZ somorjai já­rási bizottsága. A somorjai járásban ez nemcsak a tervezgetésekben jut kifejezésre, hanem a szervezet tevé­kenységében is. A barátsági hónapra készített tervük most még csak nagy vonalakban tartalmazza ugyan az ünnepségek és egyéb kulturális vagy sporteredmények lefolyását, időpont­ját, színhelyét, de a valóságban már sokat tettek az aprólékos kidolgozás érdekében is. Ügy tervezik, hogy a járásszerte még most is rendszeresen megtartott előadássorozatokat a szovjet repülő­technikáról és a szovjet csillagászat­ról ünnepélyes keretek között no­vemberben fejezik majd be a barát­sági hónap tiszteletére rendezett ünnepségek keretében. A somorjai járásban az előadások iránt nagy az érdeklődés. Elsősorban a szovjet ra­kéták és mesterséges holdak érdek­lik az embereket. De nemcsak a tu­dományos előadásokat hallgatják meg szívesen. Nagy érdeklődés 'nyilvánul meg a Szovjetunióban járt elvtársak beszámolói, valamint a szakelőadások iránt, mely utóbbinak elsősorban a járás mezőgazdasági dolgozói körében van nagy sikere. A somorjai járásban eredményesen működnek a népi orosz nyelvtanfo­lyamok. Ez évben 24 kört szerveztek, sok kör már meg is kezdte tevé­kenységét. A népi orosz nyelvtan­folyamok eredményesen működtek a múlt iskolaévben is, amikor a terve­zett 24 kör helyett 26 fejezte be egész évi munkáját. A járásban szor­galmasan tanulják az orosz nyelvet, hiszen ennek nagy gyakorlati hasznát veszik. Októberben például 58-an készülnek kéthetes körútra a Szov­jetunióba. Mennyivel tanulságosabb és élvezetesebb lesz az út, ha oroszul beszélhetnek a szovjet emberekkel. Ezért rendelték meg több mint 300­an a szovjet sajtó termékeit is. A CSSZBSZ széleskörű tevékenysé­gét és előkészületeit a járásban az a tény is bizonyítja, hogy a szer­vezet tagjai számos községben se­gítettek az egységes földművesszö­vetkezet kiszélesítésében és sok EFSZ-ben bekapcsolódtak az aratási és cséplési munkákba. Az agitációs munkákban elsősorban a szovjet si­kerekkel és eredményekkel érveltek s ez sok esetben nagy hatással volt a még egyénileg gazdálkodó földmű­vesekre. A csehszlovák-szovjet barátság hó­napjáig hátralevő időszakban minden alapszervezetben megtartják az év­záró közgyűlést. Felélénkítik a cso­portok munkáját s fokozzák tevé­kenységüket: előadásokkal, filmvetí­téssel, tanulságos beszélgetésekkel és hasznos szórakozással töltik ki a^ egyre hosszabbodó estéket. Á CSSZBSZ somorjai járási bizott­sága komoly terveket dolgozott ki mind a barátsági hónap, mind az el­következő évi tevékenységére vonat­kozóan. Minden előfeltétele rrtegvan a kitűzött feladatok teljesítésének s nem kétséges, hogy a Csehszlovák­Szovjet Baráti Szövetség tagjainak szorgos igyekezetével a kitűzött cé­lokat el fogják érni. (sz-) Paul Robeson decemberben a televízióban Háromszázezer tele- tetszésüket, kifogásai- játszani, bővül a kül­vízió tulajdonos van ma kat avagy kívánságaikat földről, az NDK-ból, a az országban, ami azt fejezik ki. A hallgatók Magyar Népköztársa­jelenti, hogy a televí- hozzászólásai, a javuló ságból átvett progra­zió hallgatóinak száma technikai feltételek, a mok száma, több ere­megközelíti a másfél televízió munkájában deti televíziós filmet milliót. Nem közömbös egyre nagyobb számban fognak játszani, az tehát, hogy mennyire résztvevő művészek le- esztrádműsorokon kívül elégíti ki a hallgatókat hetővé teszik, hogy a politikai kabarék elő­a televízió műsora, műsor változatosabb adását is tervbe vették, A csehszlovák televízió legyen és színvonala decemberben pedig fel­munkatársai szárpos emelkedjék. lép Paul Robeson a te­lévelét kapnak az Milyen újdonságok tevlzióban. egész orszáqból bele- várhatók a televízió A sportkedvelők bi­értve Szlovákiát is, (a programjában az elkö- zonyára örömmel fo­bratislavai televízió 50_ vetkező hónapokban? gädják a Prágában sor­—75 százalékát veszi át' Több eredeti, csak a ra kerülő jégkorong­a prágai műsornak), televízió számára írt világbajnokság helyszí­amelyekben a hallgatók színdarabokat fognak ni közvetítését. —va Egy hét alatt 10 000 hektár földet szántottak az ősziek í?1 á A bratislavai kerület traktorállo­más&inak dolgozói és a szövetkeze­tesek hétről hétre gyorsítják a tempót, hogy idejében elvessék az őszieket és betakaríthassák a ka­pásokat. Az elmúlt héten több mint 10 000 hektárt szántottak az ősziek alá, s így 65 százalékra teljesítik a szántás tervét. A kapások betakarításánál nagy­számú traktoros dolgozik kombáj­nokkal és más gépekkel. A burgo­nya 45, a cukorrépa 35 százalékát már betakarították. A cukorrépa szedésnél 225 traktoros dolgozik. Egy hét alatt 3000 hektár cukorré­patermést szedtek fel a földről, s a szövetkezetesek már 1500 hektárról a gyárakba szállították a cukorrépát. A KASSAI ÉPÍTKEZÉSEKEN MINDEN ERŐT MOZGÓSÍTANI KELL « termelés hatékonyságának növelésére Nem mindennapi dologról van szó, amikor a jövő évi terv előkészíté­sével kapcsolatban üzemeinkben újra a termelés hatékonyságának kérdé­sét helyezzük előtérbe. A XI. pártkongresszus előtt és után dolgozóink nagyfokú aktivitása és kezdeményezése részben már feltárta azokat a tartalékokat, melyek a termelésben minden üzemben még ma is meg­találhatók. Ezen a megkezdett úton tovább kell haladnunk, mert csakis ez vezethet gazdaságunk soha nem látott gyors fejlődéséhez és életszín­vonalunk emeléséhez. Tudjuk nagyon jól, hogy a jövőben még nagyobb feladatok hárulnak ipari dolgozóinkra. 1959-ben 9 százalékkal kell nö­vekednie az ipari termelésnek. Kelet-Szlovákia történelmében új korszak nyílik, melyet e vidéken a nehézipar fejlődése hoz magával. Nézzük meg hát közelebbről, hogyan készültek fel a kassai építészek a jövő nagy feladatainak teljesítésére, hogyan állnak helyt az idei munkák befejezé­sével és ezzel kapcsolatban hogyan értelmezik a hatékonyság növelésének ma annyira fontos kérdését. Munkatermelékenység és bérek Ha betekintünk a kassai Magas­építészeti Vállalat bonyolult szám­adatai közé, mindjárt cikkünk elején leszögezhetjük: széles méretekben folyik Kassán és környékén az épít­kezés, mely a múlttal szemben népi demokratikus rendszerünk előnyét tárja szemünk elé. Annyi lakást, új iskolát, bölcsődét, amennyi csak egy év alatt épült nálunk, a kapitalizmus hosszú évek alatt sem épített. Pár­tunk és kormányunk dolgozóink ér­dekében százmilliókat fordít lakás­építésre, iskolákra, óvodákra, hépünk kulturális életszínvonalának emelésé­re. Minél jobban fogunk gazdálkodni ezzel az összeggel, amit kormányunk e célokra szánt, annál több család költözhet majd új, takaros lakásokba, annál hamarább elérjük célunkat, a szocializmus felépítését. A kassai Magasépítészeti Vállalat dolgozói azonban ezt a célt nem kö­vetik következetesen. Az üzem ez év elejétől kezdve nem teljesíti az ál­lami tervet, a munkatermelékenység tervét, és magasan túllépi a meg­szabott béralapot. Ez a vállalat az év elejétől a mai napig 9 millió 214 ezer koronával maradt adósa álla­munknak, s a felhalmozási terv tel­jesítésében Szlovákia 14 építészeti vállalata között az utolsó helyen kul­log. Miért nem teljesítik a felhalmozási tervet? Azért, mert magasan túllépik az önköltség tervét, a béralapot, nem tartják be az ahyágfethasználás nor­máit. Augusztusban például 500 ezer koronával lépték túl a béralapot; a munkatermelékenység tervét ugyan­akkor csupán 91,5 százalékra telje­sítették. Mi is kérdeztük, hogyan le­hetséges ez. Kérdésünkre Kalocsai elvtárs, a Stavomontáže igazgatója válaszolhatna, aki július végéig 105 ezer koronával lépte túl a béralapot. Mihók mérnök, a csernői építkezés vezetője még magasabb „eredményt" ért el, mert ott 135 ezer koronával lépték túl a béralapot. Ezt a prob­lémát Jurik elvtárs, a vállalat igaz­gatója az augusztusban megtartott műszaki-gazdasági konferencián elő is hozta, amelyen a csernői építke­zés vezetőit egyenesen azzal vádolta, hogy törvénybe ütköző munkát foly­tatnak. Az itt végzett ellenőrzés alapján megállapították ugyanis, hopv júliusban 374 köbméter alapbetono­zással, 828 m 2 hangszigeteléssel, 436 m J kavicsolással több munka volt el­könyvelve, mint amennyit a valóság­* A***************************** ** ** ******** ** ******* ******* ********** —~ Előzetes szemle Nem mondunk semmi újat, ha azt állítjuk, hogy munka köz­ben is gondolkodni kell. Főleg ott, ahol milliós értékekről van szó — a kenyerünkről, holna­punkról. így jellemezhető nagy vonalakban a Vágtornóci Állami Gazdaság dolgozóinak jelenlegi munkálkodása. Ahogy hallottam, munkájuk tüzetes felülvizsgálá­sára készülnek. Az íddigi gazdasági helyzet köze­pesnek mondható. A közelmúltban a gazdaságban az épületek rendbehozása volt nagy feladat, nem számozott, de számontartott. Szem előtt tartották, hogy az állományt rendezni kell, ügyelni kell annak egészségi állapo­tára. Amolyan kisebb, de nem jelenték­telen szervezési intézkedés az élő — és holtleltár pontos nyilvántartása, a dolgozó csoportok felelőssége értük, mert ilyenformán lehet elérni, hogy az esetleges kárnak akadjon gazdája. Jó, hogy alkottunk egy szót, a ha­tékonyságot, mert könnyíti az ember munkáját, s egyes ilyen helyes intéz­kedések ily módon könnyebben beso­rolhatók szárnyai alá. így gondolom az állattegészségügyi intézkedéseket népszerűsíteni, annál is inkább, mert hűskedvelő nemzedék lettünk. Ezért elismerés illeti a gazdaság dolgozóit, hogy négy részlegen már egyre rit­kább a megbetegedés 1. S ahogy a ter­vük mutatja, két éven belül egészsé­ges állományt akarnak a gazdaságban. Ezzel persze az állategészségügyi hi­vatást nem lenézni, ellenkezőleg, ki­emelni szándékozom. Az ő eredmé­nyük is, hogy az év fclején a meglévő tízszázalékos sertéselhullás mostanáig alig három százalékra zsugorodott. Másodszorra vegyük a gépeket, mi­vel azok sok gürcöléstől, izzadságtól szabadítják meg a dolgozó embert. Nem mondhatjuk, hogy csodákra ké­szül egy és más gazdasági részleg, de lépésről lépésre tért hódít a gép. A hetényi gazdaság jól kiépült, a gé­pesítés csaknem 90 százalékát „fogja meg" a munkának. A géprombolókról ma már csak a történelemkönyvekben olvasunk. El­lenben a nemtörődömség még mindig nem fehér holló, s a költségek, amit önköltség néven szoktunk nevezni, nem árt, ha lefelé szorulnak. Ezek is hatékonysági összetevői an­nak a komplexumnak, melynek rövid neve gazdaságosság. S hogy ne épít­sünk háztetőt fundamentum nélkül, nem feledkezhetünk meg a takar­mányalapról, amely már magában foglalja jelentőségét. Okosan gondol­kodtak a gazdaságban, hogy az évelő takarmányokat — lóherét, lucernát meghonosították, mert így az egyre fejlődő állatállománynak van mit fo­gyasztania. A 100 hektárra jutó szá­ban elvégeztek. 3712 koronát pedig a selejtes munkáért fizettek ki. 389 helyett 153 Világos, hogy az ilyen gazdálkodás mellett teljesen háttérbe szorul a termelés hatékonyságának kérdése és a jövő évi terv előkészítése. Ki a felelős ezért? Azt hiszem, hogy egy­aránt felelősek az összes építészeti irodák vezetői, a vállalat vezetősé­Az egyik kiút az anyaggal való ta­karékoskodás. Amit a kassai építke­zéseken láttunk, nem takarékosko­dásnak, inkább pazarlásnak lehet mondani. A XI. pártkongresszus ki­tűzte építészeink elé, hogy 1965-ig 30 százalékkal kell csökkenteni az épületfaszükségletet. Ez ugyanis egyik legfontosabb kiviteli cikkünk, és éppen erre Van ma legnagyobb szükség hazánk valamennyi építke­zésén. Mit láttunk a Komenský utcai új 11. éves iskola udvarán? Az építőmunkások" nyugodtan tü­zelnek hosszú épületgerendákkal, an­nak ellenére, hogy tíz lépéssel odébb ott van' garmadával a tűzifa. És ezt Šadek Béla termelési felügyelő nyu­godt lelkiismerettel tűri. Az utcában levő C 3-as bölcsőde építésénél ha­mosállat ma kereken hatvan darab, s ennek majdnem a fele tehén. A jó gondozás velejárója a jó ta­karmányozás; a gazdaságban több mint 300 vagon száraztakarmány a készlet. Adagolásban számítva több mint 10 mázsa jut egy-egy állatra, s ehhez még több mint 60 mázsa siló­takarmány. A cukorrépa mellékter­méke is számottevő. Már említettük, hogy húskedvelők lettünk, ezért örvendetes tény, hogy rövid időn belül másfélezernél több lesz az állatállomány, s a baromfi­tenyésztés is elfoglalja méltó helyét. A hízlalási időszak lerövidítése csök­kenti a húsellátás idényszerűségét s ily módon hozzájárul a hatékonyság­hoz. Az említettek mellett van még más szervezési intézkedés is, mely segít felfedni az úgynevezett rejtett tarta­lékokat. Nincsenek ugyan burokban, csakhát eddig valahogy nem néz­tünk eléggé körül a portánkon. Most, hogy alapos terepszemlére készülnek a gazdaságban, már látják, min lehet javítani. Nem kerüli el figyelmüket a gépesítés jobb kihasználása sem az állattenyésztésben. Szó van a fejőgé­pekről. Aztán a takarmányok betaka­rításánál is jobban, eredményesebben lehet kihasználni a gépeket. Több szem többet Iát, a gazdaság' gével együtt, a párt- és a szakszer­vezetek. melyek annak ellenére, hogy látják ezt az állapotot, nem tesznek idejében szükséges intézkedéseket megszüntetésére. Hogyan lehetséges például az, hogy a kassai építkezé­seken szombaton, vasárnap és hét­főn csend és nyugalom uralkodik, mert a dolgozók nem jönnek murvá­ba és a heti 46 óra helyett csupán 35 — 36 órát dolgoznak az építkezé­seken. Természetes, hogy ilyen kö­rülmények között növekszik a túl­órák száma, lemaradnak a terv tel­jesítésével és túllépik a béralapot. Nos, ideje lenne, hogy a kassai építészek e téren mielőbb rendet teremtsenek minden üzemrés­Ezért van oly nagy lemaradás az építkezéseken, ezért adtak át az év elejétől az évi tervezett 1581 helyett csak 779 lakást és csak 153 épületet a tervezett 389 helyett. E hibák miatt késik a gelnicai kórház befejezése is, melynek ' már a múlt hónapban készen kellett volna lennie. Sok épü­leten alig van hátra 2—3 napi mun­ka. Nem lehet azonban átadni őket, mert a Stavomontáze-üzem dolgozói sokszori figyelmeztetés ellenére sem törődnek az építkezések befejezésé­vel. Időpazarlás - pénzpazarlás A Stavomontáze-üzem munkájáról érdemes lenne külön cikket írni. Mert az üzem vezetői ahelyett, hogy saját portájuk előtt sepernének, min­dig másokra hárítják a felelősséget és objektív okokkal igyekszenek megindokolni a terv nem teljesíté­sét. Ha az üzem gazdaságosságát el­lenőriznénk, arra jönnénk rá, hogy éppen itt van a legnagyobb baj. A vállalat igazgatójának többszöri bírálata hiábavaló volt, a Stavomon­táže vezetői tudomásul sem vették. Ha dolgozóink megtudják, hogy csu­pán a Stavomontáze-üzem dolgozóinak hanyag munkája miatt nem tudnak az ígért határidőre kiutalt lakásaikba költözni, azt hisszük, nem köszönik meg majd nekik. Tavaly ez az üzem egy hónap alatt 50-60 épületen is képes volt befe­jezni a szerelést. Akkor az elvtársak több gondot fordítottak ezekre a munkákra. Ez idén már csak 22 épü­let befejezését érik el havonta. A hibákért éš a késésért az üzem ez idén már 600 ezer korona bánat­sonló kép fogadja a látogatót. Már négy hónapja ott hever a sárban a bölcsőde épületének kazánja. Rozs­dásodik, pusztul csak azért, mert nincs felvonó a beszereléséhez. Az építők a kazán, egyes alkatrészeit pallónak használják, hogy ne kelljen pocsolyába lépniök. A gyerekek és a £Z\Uők pedig hiába várják; hogy mid­kor lesz teljesen készen az épület. Nos, itt van az első lépés, amelyet azonnal meg kell tenni a termelés hatékonysága növelésének érdekében. Nem szabad pazarolni az anyagot, mely annyira hiányzik az építkezé­seken, hanem gondosan el kell rak­tározni és őrizni, mint közös nem­zeti vagyont. Az sem válik a kassai építészek dicsőségére, ha milliószám­ra halmozzák fel a normán felüli készletet, amely nincs kihasználva s csak terheli a vállalatot. Eddig több mint 7 millió korona értékű normán felüli készlet fekszik a rak­tárakban, mert az építészek az egyes anyagokból „tartalékot" csinálnak, a „rosszabb időkre". így természetesen nem lehet meg­gyorsítani a forgó eszközök forgási sebességét. A nagy feladatok előtt A szakszervezetek segítségével be kell vezetni a mulasztók elleni szigo­rú eljárást, hogy a szombat és a hét­fő ne legyen „ünnep" az építészek naptárában. Meg kell szervezni a komplex építő-csoportokat, mert ez a munkatermelékenység növelésének egyik módszere. Jó kezdeményezés­sel járultak e feladat megoldásához a CSISZ-tagok, akik Kassán is meg­szervezték a komplex ifjúsági építő csoportjukat. Ilyen feladatok állanak a kassai Magasépítészeti Vállalat dolgozói előtt. Az utóbbi időben már érezhe­tő némi javulás. Mindez azonban ke­vés a hiányosságok teljes kiküszöbö­léséhez. Közeledünk a jövő évhez, mely még többet vár majd a kassai építészektől. Az új tervezés és a pénzelés jobb munkamegszervezést , és irányítást követel a vezető elv­pénzt fizetett és az első hét hónap , társaktól és a pártszervezetektől, alatt 1 millió 100 ezer koronával u„„„ „ „ ., ­ezer koronával lépte túl az anyagszükséglet tervét. 455 ezer koronával a béralapot. A rezsiköltség tervét pedig másfél­millió koronával lépték túl. De hagy­juk a számokat. Azt hisszük, hogy a gazdálkodás konkrét számaival in­kább Kalocsai igazgató elvtársnak. Markovié főmérnök elvtársnak, és főleg a pártszervezetnek kell többet foglalkoznia és keresnie a kiutat a dolgozói még többet is meglátnak, I termelés hatékonyságának növelése amin még javítani lehet. (d) | felé. Hogy erre már az idén jól felkészül­hessenek, szükséges, hogy a kassai építészek munkájában alapos javulás álljon be. Hisz egy-két év múlva m^r megindul a Keletszlovákiai Vasművek dolgozói számára a lakásépítés, melynek keretében csak Kassán 32 ezer lakás épül. S erre a feladatra a kassai Magasépítészeti Vállalat ed­dig bizony nem készült fel eléggé. Horváth Sándor ŰJ SZÓ 5 * !"-<•

Next

/
Thumbnails
Contents