Új Szó, 1958. szeptember (11. évfolyam, 242-271.szám)
1958-09-14 / 255. szám, vasárnap
' fi kínai Kormány álláspontja ?" Csak a kölcsönös jóakarat vezethet a tárgyalások kedvező eredményeihez yang Ping-nan, a Kínai Népköztársaság nagykövete visszatért Varsóba Varsó (ČTK) - Vang Ping-nan, a Kínai Népköztársaság nagykövete szeptember 12-én Varsóba érkezett. A repülőtéren egybegyűlt újságírók előtt kijelentette: „Néhány nappal ezelőtt Pekingbe utaztam és ott kormányomtól utasítást kaptam a kínaiamerikai tárgyalásokat illetőleg. A Távol-Keleten kialakult feszült helyzet világszerte aggodalmat ébreszt, ami érthető. A kínai nép szereti a békét és meg van győződve arról, hogy a békét meg lehet védni. Mao Ce-tung elnök kijelentette, hogy az esetben, ha mind a két fél kellő jóakaratot mutat a tárgyalásokat illetően, a Kínai Népköztársaság és az USA közötti tárgyalások bizonyos eredményeket hozhatnak. Mint a kínai kormány képviselője igen hálás lennék, ha minél előbb tanúja lehetnék a varsói tárgyalások ezen eredményeinek. A tiltakozási akció és a tüntetések frulláma, mely a múlt hét vége óta ellepte egész Kínát, egyre jobban terjed és erősödik. A tüntetéseken öt nap alatt egész Kína területén már több mint 212 millió különböző rétegekhez tartozó lakos vett részt. A tüntetések tovább folynak. Valamennyi gyűlés részvevője kifejezésre juttatja teljes egyetértését azzal a helyzetelemzéssel, amelyet Mao Cetung, a Kínai Népköztársaság elnöke tett a Legmagasabb Állami Konferencián. Egyetértenek továbbá Csou En-lajnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének nyilatkozatával, valamint Hruscsovnak Eisenhowerhez intézett levelével. Azok a szavak, amelyeket Mao Ce-tung mondott beszédében, hogy „az amerikai agresszorok saját kezükkel kötik a kötelet nyakukba", a kínai nép szállóigéjévé és eltökéltségének jelképévé váltak. A kínai népi felszabadító hadsereg katonái és tisztjei egész Kína területén megkezdték hatnapos harci kiképzésüket, hogy szükség esetén haladéktalanul bevethessék őket a harcba és elpusztíthassák az ellenséget. Eisenhower történelmi felelőssége* Egy amerikai repülőgép lezuhant az Örmény SZSZK-ban Moszkva (ČTK) — A szovjet kormány szeptember 12-én egy amerikai repülőgépnek szovjet területen történt lezuhanásával kapcsolatban jegyzéket küldött az amerikai kormánynak. A szovjet kormány jegyzékében ragaszkodik ahhoz, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya tegyen hathatós intézkedéseket avégett, hogy a jövőben amerikai repülőgépek ne sérthessék meg a Szovjetunió határait. Az USA kormányának kérelmére, hogy a Szovjetunió tájékoztassa őt az Egyesült Államok légierőinek repülőgépéről, mely szeptember 2-án Törökország feletti repülése közben eltűnt, az örmény SZSZK fővárosától, Jerevántól északra 55 km szélességben terepvizsgálatot hajtottak végre. Megtalálták a pozdorjává tört és elégett repülőgép, valamint a legénység hat tagjának maradványait. A repülőgép az USA légierőihez tartozott. Ez a repülőgép mélyen behatolt a Szovjetunió légiterébe és szovjet területre zuhant le. A szovjet jegyzék hangsúlyozza, hogy a repülőgép legénysége szándékosan sértette meg a Szovjetunió határait. A szovjet kormány ezzel kapcsolatosan határozottan tiltakozik az Egyesült Államok kormányánál. A jegyzék a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió légiterének amerikai repülőgépek általi ismételt megsértése és az amerikai hivatalok ilyen akciói korlátozásában megnyilvánuló tétlensége nem értékelhető másként, mint olyan politikának, amely a Szovjetunió és az USA közötti kapcsolatok megrontására irányul. Eisenhower csütörtök éjszaka vállalta a legsúlyosab felelősséget hazája és az egész világ előtt. Rádióbeszédében állást foglalt a délkelet-kínai partokon elkövetett állandó provokációk, valamint azon agresszív fenyegetések mellett, melyeket a világ közvéleménye a legutóbbi napokban újból és a leghatározottabban elítélt. Beszédében újból és még kevésbé leplezetten, minden szégyenérzetet mellőzve j fenyegetődzött. AZZAL KAPCSOLATOS szavai, hogy fegyveres erők felhasználásában látja az egyetlen választ a kínai nép arra irányuló jogos követeléseire, hogy fel. szabadítsa felségterületeit, a csangkajsekista kalózok által megszállt Kimoj és Macu szigeteket, ahonnan kártevő módon megtámadták a békésen dolgozó polgári lakosságot és' lőtték az amoji egyetem épületét, nem minősíthetők másnak, mint nyíltan támadó jellegű nyilatkozatnak. A Kínai Népköztársaság kormánya nyilatkozatában tárgyilagosan leszögezte azt a megmásíthatatlan tényt, mely a Tajvan körüli helyzetre és az amerikaiak, nak Kína belügyeibe való beavatkozására vonatkozik, és türelmesen megismételte az Egyesült Államok címére intézett figyelmeztetését, hogy szüntessse be ellenséges akcióit a tengerszorosban. Az USA elnöke erre olyan beszéddel válaszol, mely nem nevezhető másnak, mint a tények elferdltésére és arra irányuló kísérletnek, hogy indokolja a Kína elleni agresszió folytatását és fokozását. 24 órával ezelőtt, hogy Eisenhower helyet foglalt a Fehér Házban a mikrofon és felvevőgépek előtt, hogy bejelentse, miszerint a népi hadsereg által Kimoj felszabadítása érdekében tett lépések okot adtak az amerikai fegyveres erők aktív bevetésére, mint ahogyan azt az USA kongresszusának 1 A HÁBORÚS PROVOKÁCIÓK EGYIK KÁTYÚJÁBÓL A MÁSIKBA (A Die Welt karikatúrája) határozata megköveteli, a BBC amerikai rádiótársaság tajvani tudósítója világgá kürtölte azt a hírt, hogy az USA gyorsított ütemben előkészíti Kimoj szigetének megszállását, és nincs szándékában tiszteletben tartani a Kínai Népköztársaság felségvizeinek határait. Mindez csak kidomborítja Eisenhower beszédének jellegét, mely a népi Kína elleni további agresszív cselekedetek és provokációk programjának minősíthető. Semmiféle rágalmazó támadás, amely a népi Kína és legnagyobb barátja és szövetségese, a Szovjetunió ellen irányul, nem leplezheti azt az igazságot, hogy a Tajvani-tengerszorosban levő szigetek Kínához tartoznak és csupán az USA beavatkozása akadályozta meg, hogy ezek a szigetek a Kínai Népköztársaság központi kormányának igazgatása alá kerüljenek. Ezért, amennyiben Eisenhower elnök megismétli azt az érvelést, hogy ezek a szigetek mindeddig Csang Kaj-sek kormányzata alá tartoztak és felszabadításuk területi terjeszkedésnek lenne minősíthető, csupán arra irányuló sikertelen kísérlet, miként lenne indokolható új agresszióval a régebbi agresszió. Ez az újabb, kiterjedtebb és fokozottabb méretű agresszió arra irányul, hogy — Dulles elképzelése értelmében — a háború küszöbén tartsa az egész világot. Ügy látszik, hogV sem a fennálló tények, sem a Kínai Népköztársaság figyelmeztetései, sem pedig a Szovjetunió szilárd és világos szavai, sem az egész világ ellenállásának sok millió torokból felhangzó szava, mely elítéli az USA kalandor és felelőtlen eljárását a Távol-Keleten, egyelőre nem bírhatták rá az USA kormányköreit olyan állásfoglalásra, mely megfelelne az amerikai nép és a béke érdekeinek. Ezért az Eisenhower beszéde által kiváltott mélységes aggodalmat az sem enyhítheti, hogy Eisenhower szerint előnyben kell részesíteni a tárgyalásokat és az USA is hajlandó arra, hogy Varsóban újból megkezdődjék a két ország nagyköveteinek tárgyalása. Szavaiból kiviláglik, hogy az USA ezektől a tárgyalásoktól csak egyet remél: A kínai nép meggátlását hazája még megszállt területeinek felszabadításáért vívott igazságos harcában. Eisenhower ugyanakkor már előre felveti azt a lehetőséget, hogy a kétoldalú tárgyalások esetleg nem vezetnek eredményekhez és az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, azaz ahhoz a nemzetközi szervezethez kell fordulni, ahol éppen az Egyesült Államok akadályozza meg oly makacsul a törvényes kínai kormány képviselőinek részvételét. Eszerint már eleve világos, hogy az USA a Kínával folyta* tandó tárgyalások során nem szándékszik reális álláspontra helyezkedni, és azzal, hogy a tárgyalásókat az ENSZ hatáskörébe javasolja helyezni, újból a két Kína már rég tekintélyt vesztett és elfogadhatatlan elképzelése kerül felszínre. Hazánk lakosságában mély felháborodást keltenek Eisenhower azon szavai, melyek szerint az amerikai agresszió megszüntetése és a Kínai Népköztársaság felségjogainak elismerése állítólag egy új Münchent jelentene az USA számára (!). Amennyiben az amerikai' kormányfő ezzel kapcsolatosan Münchent emlegeti, úgy saját magát üti arcul. Hitler világgá kürtölte a Norvégiától, egészen az Ura« lig és a Közép-Keietig terjedő élettér elméletét. Eisenhower példáját követve valamiféle létérdokekről beszélt. Ezek a létérdekek az USÁ-tól sok ezer kilométernyire, Libanon határáig, Tajvanig és a Kimoj szigetekig terjednek. Eisenhower beszéde tehát újból csak arra figyelmeztet, hogy mily komoly az Egyesült Államok fenyegetése az egész világ számára, és mily nagy az a veszély, amelyet az amerikai tábornokok harci tervein alapuló politikai elképzelés hordoz magában. Az USA újból minden cinizmussal beismerte, hogy nem akar lemondani az állig felfegyverzett csendőr szerepéről, aki nem habozik kíméletlenül szembehelyezkedni a földkerekségen bárhol megnyilvánuló felszabadító mozgalom ellen. Ezek a fenyegetések és provokációk azonban nem rettentik el és igazságos eltökéltségében nem ingatják meg a kínai népet. A kínai nép ennek nap nap után sok ezer tanúbizonyságát adja Kína termőföldjein és üzemeiben, a futieni fronton, valamint Pekingben is. A nép éppen e napokban fegyverbe lép a milícia alakulataiban, melyekbe egyre több önkéntes jelentkezik. A Kínai Népköztársaság fővárosában csütörtökig 7000 dolgozó kérte felvételét a milícia hatvan hadtesté- ' be. A nép fegyvert fog, tiltakozik az amerikai imperialisták kínai területen megnyilvánuló háborús provokáció ellen és senkit sem hagy kétségben afelől, hogy a támadó az új Kína kapui előtt csak saját sírját áshatja meg. «• Peking, 195Ä. szeptemberében. Z. M. Merre tart Franciaország ? A franciaországi népszavazás közelgő napja egyre jobban fokozza a világ és hazánk közvéleményének érdeklődését az ebben a jelentős európai országban jelenleg végbementi fejlemények iránt. Franciaország a múltban többször gyönyörű példáját mutatta a nép forradalmi lelkesedésének és sok kinccsel gyarapította a világkultúra kincsesházát. Franciaország a nemzetközi munkásmozgalom szempontjából mint az utópisztikus szocializmus, a Párizsi Kommün első proletárdiktatúrája, valamint a lenini Fráncia Kommunista Párt; a kommunisták világhadserege e legbátrabb osztálya bölcsőjeként ismeretes. Van azonban egy másik Franciaország is — melyet a minden hájjal megkent, körmönfont burzsoázia csoportjai a gyarmatosítók és militaristák osztagai, München egykori hívei és kolaboránsok alkotnak, akik . ma az amerikai imperialisták vezette európai és világreakció támaszai. Mint minden más kapitalista országban, Franciaországban is folyik a haladó és szocialista erők növekedésének s kibontakoztatásának történelmi jelentőségű folyamata, azon erőké, melyeknek magva a kommunista párt és amelyek a végóráit élő kapitalista rendszer kétségbeesett ellenállását idézik elő. Franciaországban kiéleződött formákban játszódik le a munkásság és a dolgozó parasztság osztályharca a hatalmon levő burzsoá körök ellen és az a harc, mely minden vonalon az ország bel- és külpolitikájának valamennyi szakaszán megy végbe. Franciaországban jelenleg mélységes ellentétek mutatkoznak a burzsoázia táborán belül, az egyes gazdasági-hatalmi csoportok közötti ellentétek, amelyek jelentős szerepet játszottak de Gaulle hatalomra juttatásában is. Nem lehet csodálkozni azon, hogy ilyen feltételek mellett sürgetően merül fel a következő kérdés : merre tart Franciaország ? E kérdésre már a legközelebbi hetek és hónapok megadják a választ,. A BURZSOÁ DEMOKRÁCIA VÁLSÁGA Franciaországot mindig „a hagyományos demokrácia", „a klasszikus parlamentarizmus", „a politikai pártok szabadsága" stb. egyik országának tartották. A valóságban azonban olyan állam, ahol az imperialista monopóliumok uralkodnak, amelyeknek bizonyos történelmi időszakban megfelel a demokratikus köztársaság államformája, amelyet azonban bármikor hajlandók autoritatjv diktátori kormánnyal, fasiszta avagy egyéb reakciós jellegű kormányzattal felcserélni, ha ez előnyösnek mutatkozna bel- és külföldi pozíciói megvédése szempontjából. A francia nagyburzsoázia úgy véli, hogy éppen most megérett az erre alkalmas pillanat. Az úgynevezett „4. köztársaság" burzsoá demokratikus rendszerét vádolja a francia reakció mindazokért a nehézségekért, melyekkel az országnak ma kell megbirkóznia. Hiány a költségvetésben, állandó pénzügyi válság, a pénz elértéktelenedése, a politikai ingatagság ,a gyarmati impérium bomlása, a nemzetközi tekintély elvesztése, a forradalmi szocialista erők gyarapodása, stb. — mindez olyan bűn, amelyet a köztársasági liberális rendszer „követett el". Ezért véget kell vetni ennek a rendszernek és az „erős kéz" kormányát kell hatalomra juttatni, mely „újjáélesztené" a köztársaságot és visszaadná Franciaországnak egykori „nagyságát". Az ilyen kiutat biztosítja állítólag de Gaulle tábornok és a hadsereg tisztikarában, a rendőrségben, az egyházi körökben levő segítőtársai, s természetesen a kapitalista monopóliumokban székelő urak is. Csupán arról van szó, hogy de Gaullenak meg kell adni az ehhez szükséges abszolút hatalmat és ő majd megváltja Franciaországot. Ilyen a burzsoázia reakciós részének programja. És milyen e program megvalósításának útja? Fel kell számolni a köztársasági intézményeket, (avagy csak formálisan meghagyni és mentesíteni a demokrácia utolsó maradványaitól .is) s azt személyes hatalommal helyettesíteni. Ez lenne a kezdet. A választóknak ezért kell a népszavazás során „igennel" szavazniok az e célból kidolgozott alkotmány elfogadására. „A TÖKE ÉS A MUNKA SZÖVETSÉGE" A reakció vezető személyiségei közül senki sem vesz bátorságot arra, hogy nyíltan megmondja, mi következne a népszavazás után, ha a franciák többsége „igennel" szavazna. De erre vonatkozó „javaslatokat" már tettek. A Francia Vállalkozók Nemzeti Szövetsége létre akarja hozni Franciaországban „A tőke és munka szövetségét" a tulajdonosok és a munkások közötti ellentéteket azzal akarja „kiegyenlíteni", hogy „a munkások aktívan részesüljenek a kizsákmányolás gyümölcseiből"(l?) Ez, úgymond megteremti az osztályok gyönyörű „harmóniáját", sőt mi több — lehetővé teszi „az osztályok megszűnését!" A munkások egyre szorgalmasabban dolgoznak majd, a tulajdonosoknak egyre nagyobbak lesznek nyereségei, de a munkások a munkában töltött éveik, viselkedésük és szakképzettségük szerint „részesülni fognak" e nyereségekben. Mindnyájan meg lesznek elégedve, nem lesz szükség osztályharcra, szakszervezetekre, sem pedig a kommunista pártra. Nem lesz azonban szükség más politikai pártokra sem. Az algériai pucscsista közjóléti bizottság „elhatározta", hogy fel kell számolni a pártokat, hogy „a franciák", mint mondják, „egyesülhessenek" és olyan reális kategóriák körül sorakozzanak fel, mint a család, a foglalkozás, a tartomány, a haza. „Az olyan kategóriák, mint a társadalmi osztályok, a politikai pártok stb. „a marxisták agyának szüleményei" és a „tőké és a munka szövetségében" minden bizonnyal megszűnnek. E társadalmi filozófia lényegét íeleplezte a francia vállalkozók említett nemzeti szövetségének elnöke: „A vállalatok vezetői tudják, hogy milyen fegyelmet követel meg a piac törvénye. Ogy vélik, e fegyelem megköveteli, hogy az államban szilárdabb és állandóbb legyen a kormányhatalom". Voila č est tout. Vagyis — Ez minden. De Gaulle kormánya már bemutatta az új rendszer egyes példáit, A beharangozott béremelést bizonytalan időre halasztotta, engedélyezte különféle közszükségleti árucikkek árának emelését, megtiltotta az állami alkalmazottak sztrájkjait, rendőrsége belelő a munkásokba, gumibotokkal veri őket — más szóval „fegyelemre" oktatja a franciákat. A reakció fél a nép egységétől. Nem lehet szemet hunyni afelett, hogy a burzsoáziának a fasiszta diktatúra hatalomra juttatására irányuló törekvését itt az indokolja, hogy a reakciót félelemmel tölti el a munkásosztály egységének erősödése, valamint az, hogy a köztársasági baloldal a demokrácia megőrzése, kiterjesztése és elmélyítése érdekében összefoghat, mint ahogyan azt a Francia Kommunista Párt javasolja és keresztülvezeti. Franciaország Kommunista Pártja e tevékenységében nincsen magára hagyatva, mint ahogy azt a reakció és a többi politikai pártok jobboldalának hívei állítják. Az egyszerű dolgozók, valamint a közép pártjainak számos becsületes funkcionáriusa érzik az ilyen összefogás szükségességét. A „népfront" jelszava természetesen rémületet kelt mind a tőkések, mind kiszolgálóik soraiban. A háború előtt már megszületett a demokraták és a szocialisták franciaországi Fasisztaellenes Frontja és a reakciónak csupán nagy erőfeszítéssel, a kispolgári pártok jobboldali vezetőinek segítségével sikerült azt tétlenségre kárhoztatnia és végül szétbomlasztania. A francia kommunisták a háború után bizonyos ideig részt vettek a kormányban. Nem lehetett elnyomni azt a pártot, amely hősiesen harcolt a hitleristák ellen és a legnagyobb mértékben kivette részét a belföldi ellenállási erők megszervezéséből. Jóllehet a reakciónak 1947-ben sikerült (a jobboldali szocialisták segítségével), hogy a kormányból eltávolítsák a kommunista minisztereket, a párt mégis egyre jobban erősödött és ma már hat millió választója van. A legutóbbi években lezajlott választások során a baloldal (a kommunisták, a szocialisták, a radikális' párt és a közép egyéb pártjainak egy része) tett többségre szert, azonban a szocialista és a radikális párt jobboldali vezetőinek elvakult antikommunizmusa következtében nem került sor baloldali kormány megalakítására, mely a parlamentben a biztos többség támogatásában részesült volna és az ország felvirágoztatásához, a nép jólétéhez vezető változtatásokat lehetővé tette volna. A jobboldalnak a jobboldali szocialisták segítségével mindig sikerült baloldalellenes és népellenes alapon összetákolnia olyan , amilyen koalíció-félét és így semmibe venni a választások eredményeit és megsérteni a demokrácia elveit. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának ez év júliusában tett nyilatkozata helyesen szögezte le, hogy „minden rossznak, amiért Franciaországnak szenvednie kell, nem a demokrácia, sem pedig a parlamentáris rendszer az oka, hanem ellenkezőleg az, hogy az általános választások után rendszeresen erőszakot követnek el a nép akaratán, valamint azok az elvek, melyeken a kommunistaellenes kormányzat rendszer® alapult. A munkásosztály különbséget tesz az intézmények és azoknak a burzsoázia által való kihasználása között. Ma védelembe veszi a demokratikus intézményeket a fasiszta veszéllyel szemben, mert ezek az intézmények minden korlátozás ellenére mégis bizonyos feltételeket nyújtanak az osztályharc kibontakoztatására, a dolgozó nép szervezeteinek megszilárdítására, a széles tömegek életszínvonalának megvédésére. A francia kommunisták magasra emelik a demokrácia zászlaját, melyet a burzsoázia le akarna rántani és a fasizmus sarába taposni. Vannak bizonyos vívmányok, amelyeket a francia nép a háború utáni forradalmi légkörben harcolt ki. Az 1946. évi alkotmány, melyet azonban sohasem valósítottak meg teljés mértékben, leszögezi: mindenkinek joga van a munkára, joga van a foglalkoztatottságra. Senkinek sem szabad kárt szenvednie munkájában vagy alkalmazásában származása, nézetei avagy vallása miatt. Minden ember megvédheti jogait avagy szakszervezet révén érdekeit és saját választása szerint beléphet bármelyik szakszervezetbe. „Törvény biztosította a kollektív szerződések megkötését, a sztrájkjogot, a szociális biztosítást, ÚJ SZÖ 3 * 1958. szeptember 12.
