Új Szó, 1958. szeptember (11. évfolyam, 242-271.szám)

1958-09-24 / 265. szám, szerda

VERSENYFELHÍVÁSA iZLOV AKI A K.OMMllNlS'1 A PARTJAJNAK. NAPILAPJA 958. szeptember 24. szerda 30 fillér XI. évfolyam, 265. szám A CSISZ közvetlen pártirányítása A jó gazda nemcsak a mára, ha­íem a holnapra is gondol. S mi :ommunisták jó gazdáknak tartjuk nagunkat, ezért állandóan gondol­tunk kell a jövőre. Az emberi tár­adalomban az ifjúság testesíti meg jövőt. Az ifjúság nevelésének iroblémái, részvétele az országépítő lunkában és szórakozása legfonto­abb kérdéseink közé tartoznak, hi­zen az ifjúság folytatja majd az dősebb nemzedék művét, ő építi fel kommunizmust. Ezért fordít a kommunista párt az fjúságra nagy figyelmet. Ez év de­emberében a CSÍSZ III. kongresz­zusa jön össze. A fiatalok lendülete­en készülnek erre a kongresszusra, íötelezettségeket vállalnak, igyekez­tek munkájukat példásan teljesíteni, logy a párt XI. kongreszusa által a iatalok elé állított feladatokat mara­lék nélkül teljesítsék. Fiatal munka­rökre van szükség különösen gazda­águnk legfontosabb szakaszain, az ipítészetben, a mezőgazdaságban és i bányászatban. A párt meggyőződé­le, hogy a fiatalok munkakedve, lel­:esedése minden akadályt és nehéz­;éget leküzdve végül is győzedel­neskedik. Az ifjúsági építkezések és a már •mlített rendkívül fontos más gaz­iasági feladatok mellett a fiatal em­ierek kezdeményezően elhatározták, íogy ebben az esztendőben 400 — 500 nillió koronát takarítanak meg a ermelés gazdaságossá tételével. Ki­teszik a részüket a város- és falu­izépítési akcióból, a CSISZ III. kong­•esszusáig legalább 20 millió kilo­jramm különféle hulladéknyersanya­jot gyűjtenek össze, elsősorban va­sat, aminek segítségével pl. 20 ezer személyautót gyárthatunk. Ezek annál is fontosabb célkitűzé­sek, mivel pártunk világosan leszö­gezte, hogy a szocialista országépí­:ésben végzett munka neveli a fiatal ?mbereket. A kommunisták között s azonban még felszínen maradtak jlyan nézetek, hogy az ifjúságnak :sak szórakoznia kell, „elege lesz a politikából majd, amikor felnőtt kór­ja jut." Az ilyen nézetek arra ve­tetnének, hogy a CSISZ valamilyen szórakoztató egyletté válna. A párt­kongresszus ezzel szemben hangsú­lyozottan kijelentette, hogy a Cseh­szlovák Ifjúsági Szövetség elsősorban politikai szervezet, amely nevelőmun­kát fejt ki az ifjúság körében. Ennek a szervezetnek az életre, az alkotó munkára kell nevelnie fiataljainkat. Ugyanakkor az Ifjúsági Szövetségnek Dlyan embereket kell nevelnie, akik a pártnak állandó segítséget nyújtanak feladatai megvalósításában. Hogy ez így legyen, ennek érdekében a fiatal embereket be kell kapcsolnunk min­den fontos kérdés megoldásába. El­sősorban ott van szavuk a fiatalok­nak, pl, a termelésben, ahol a mun­kaversenyről, a gazdaságosságról, a termelés hatékonyságáról beszélnek. Támogatnunk kell az ifjúság kezde­ményezését, példamutatását. Nem szabad megtörténnie annak, hogy az ilyen hasznothajtó és gazdaságunk szempontjából rendkívül előnyös kezdeményezés fölött elsiklanánk. A CSKP XI. kongresszusa a párt­szerveket felruházta azzal a joggal és kötelességgel, hogy közvetlenül irányítsák az Ifjúsági Szövetség tény­kedését. Az ifjúsági szervezetek és a pártszervezetek többsége jól látja az e határozatból eredő feladatok tel­jesítésének szükségességét és rálé­pett a határozat megvalósításának útjára. Mit jelent tulajdonképpen ez a közvetlen irányítás? A kommunista párt az egyes szer­vezetekben dolgozó kommunisták út­ján irányítja a tömegszervezetek munkásságát. Az ifjúsági szervezet közvetlen irányítása ettől eltérő és annyit jelent, hogy a pártszervezet bizottsági üléseire, az ifjúsággal kapcsolatos kérdések megvitatására meghívják az ifjúsági szervezet fe­lelős funkcionáriusait, konkrét felada­tokat bíznak rájuk és ellenőrzik e feladatok teljesítését. Ez azonban elsősorban nem szervezési kérdés, hanem arra irányuló intézkedés, hogy a pártszervezetek helyes politikai mederben tartsák az ifjúság tevé­kenységét. Még abban az esetben is, ha pl. a falusi CSISZ-csoport elnöke nem párttag, akkor is meg kell hívni az előbb említett kérdésekkel kapcsola­tos bizottsági tárgyalásra, feladatokat ^cell rábízni és segítséget kell neki nyújtani. Természetesen a közvetlen pártirá­nyítás semmiképpen sem jelenti azt, hogy a CSISZ funkcionáriusai ezentúl már nem felelnek munkájukért. A fiataloknak szükségük van az elv­társi tanácsadásra, a lelkesítő szóra, az idősebbek tapasztaltaira. Ez annyit jelent, hogy a tapasztaltabb, idősebb elvtársaknak többet kell eljárniok a fiatalok körébe, közvetlenebb kap­csolatot kell velük létesíteniök. A pártszervezeteknek egyben gon­doskodniok kell arról is, hogy az ifjúsági szövetséget bevált káderek­kel megerősítsék. Az új nemzedék nevelése feltéte­leink között annyi konkrét problémát vet fel, hogy a jövőben a fiatalok ezt a feladatot önerejükből nem tud­nák megoldani. A párt ezért bízza a CSISZ közvetlen irányítását bevált, tapasztalt funkcionáriusaira. Nagy feladatot bíz rájuk, hogy felneveljék az idősebbeket felváltó új nemze­déket, a párt új tagjait. Kétségtelen, hogy ez az elvi jelentőségű változás belátható időn belül gyümölcsöző lesz, s már a CSISZ III. kongresz­szusának előkészületeiben is meg­nyilvánul. a N0SZF évfordulójának tiszteletére Teljesítsük határidő előtt az exporttervet A nyitrai kerület hét gépipari üzeme versenyfelhívással fordult Szlovákia valamennyi üzeméhez az exportterv és az ez idei terv határidő előtti teljesítésére. A ko­máromi Steiner Gábor Hajógyár, az aranyosmaróti hűtőszekrény­gyár, a tolmácsi Kirov Üzem, az érsekújvári Elektrosvit és a to­polčanyi Elektrokarbon-üzemek dolgozói felhívásukban kijelentet­ték, hogy a NOSZF 41. évforduló­jának tiszteletére 20 millió 870 ezer korona értékben gyártanak terven felüli árut. Ugyanakkor a Steiner Gábor Hajógyár dolgozói elhatározták, hogy az idei export­tervet december 15-ig, az Elek­trokarbon és a hütöszekrénygyái dolgozói december 14-ig, az Elek­trosvit, a tolmácsi Kirov Üzem és a čabi Elektroporcelán-üzem dol­gozói november 30-ig teljesítik. Az említett üzemek dolgozói ver­senyfelhívásukban ígérik, hogy idei tervüket egy hónappal, illet­ve tíz nappal hamarább teljesítik. Az önköltséget az utolsó negyed­évben a tervvel szemben 5 millió 790 ezer koronával csökkentik és a felhalmozás tervét 3 millió 940 ezer koronával növelik. A munka­termelékenységet a hét üzem dol­gozói 2 — 6 százalékkal növelik. Szerelik már a turbinákat a lipnói föld alatti villanyerőműben. Ebből az alkalomból Ján Tachezy, a ČTK fotóriportere megörökítette az első 32 tonnás turbina alkatrész-szerelését. A vízlevezető spirálcsövek ezekben a napokban érkeztek az építkezés színhelyére, s az első közülük már készen áll a kipróbálásra. A brnói Elektrosroj vállalat dolgozóinak érdeme, hogy a turbina-szerelési munkák meggyorsításával lerövidítik e hazánkban egye­dülálló villanyerőmü üzembe helyezésének határidejét. Elkészült az első cukor az idei termésből A trebišovi, vlčkovcei és diószegi cukorgyárak, amelyek elsőként kezdték meg az idei cukorgyári kampányt, ed­dig már 40 vagon cukrot gyártottak. Az Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Terménybegyűjtési Megbízotti Hivatalból jelentik, hogy a surányi, nyitrai és szeredi cukorgyárak tegnap kezdték meg a cukorrépa feldolgozását. A surányi cukorgyár répavágó gépeit már kora reggel üzembe helyezték. A cukorgyárak most felhívással fordulnak a termesz­tőkhöz a cukorrépa leszállításának meggyorsítása érdeké­ben, hogy a többi cukorgyárak is tervszerűen megkezd­hessék a kampányt. Gondolattal {rányitott rnűkéz A mechanikus kéz szilárdan tartja a megfogott könyvet. Baloldalt jól lát­ható az egyszerű karkötőre szerelt berendezés, amely az ember kezéből felfogja az idegműködés keltette impulzusokat, hogy a mesterséges kéz szerkezetének segítségével mozdulattá alakítsa át őket. (TASZSZ felv.) Az ógyallai járás traktorosainak sikere Teljesítették a harmadik negyedév feladatait Az Ógyallai Gép- és Traktorállomás dolgozói tegnap a nyitrai kerületben elsőnek jelentették a harmadik ne­gyedévi munkafeladatuk teljesítését. Ebben a sikerben mindenekelőtt a perbetei, szentpéteri és imelyi trakto­rosbrigád tagjai osztoznak. Egyébként el kell mondanunk, hogy a GTÄ traktorosai három hónap alatt összesen 48 ezer normálhektár teljesítményt mutatnak fel, melyből az őszi gabonaneműek alá 4500 hektárt, a tavasziak alá 650 hektár mélyszántást és több mint 25Í0 hektár vetést végeztek el. Szeptiember végéig pedig további 5000 normálhektár teljesítését tűzték ki célul. Komoly feladatok az ostravai bányászok előtt Ostrava egyik legújabb szénüzeme, a Suchá Stonava Bánya építői nagy feladatok előtt állanak. Különösen nagy feladatok elé állítja őket a fö­fejtő akna kiépítése. Az új bánya fontos láncszeme lesz szénbányásza­tunknak, hiszen a tervek szerint na­ponta 5500 tonna szenet ad majd nép­gazdaságunknak. Az ostrava-karvinai bányák építői eddig már 398 méternyi aknát építettek ki. A legközelebbi na­pokban át kell törniük a mintegy 13 méter vastag vizes homokréteget. Ezen a részen az építőknek nagy mennyiségű gázzal és vízzel kell megküzdeniök, hogy utána elérjék a szénréteget. Vilém Skalka csoportja a Nagy Októberi Forradalom 41. évfordulója tiszteletére elhatározta, hogy a vizes homokrétegeket október 15-re áttöri. E munkateljesítménnyel az építők három hónappal rövidítenék le al építés határidejét. Az Üj Szó február 19-i számának " vezércikkében közöltük, hogy lapunk kezdeményezésére a bratislavai Orava autójavító-üzem párt-, CSISZ­és szakszervezete azzal az ajánlattal fordult egy távoli, szibériai üzem dol­gozóihoz, hogy kössenek szoros baráti kapcsolatot, cseréljék ki tapasztalatai­kat, újítási javaslataikat és közöljék egymással a jól bevált munkamódsze­reket. A szovjet emberekre jellemző, hogy a baráti kapcsolatok fejleszté­sére irányuló ajánlatot mindig a leg­nagyobb örömmel fogadják el. Ez esetben sem várattak magukra sokáig. A szajáni hegyek és a mongol határ közt lakó kizili dolgozók válaszukban a következőket írták a bratislavaiak­nak. „Drága Elvtársak! Üzemünk dolgozói kifejezhetetlen örömmel fogadták levelii­ket és ajánlatukat a két üzem dolgo­zói közötti szoros barátság létesítésére. Örömmel vettük tudomásul, hogy a távoli Csehszlovákiában érdeklödnek munkánk és sikereink iránt. Legyen a mi kapcso­latunk is egy-egy kis láncszem a meg­bonthatatlan barátságban, mely a békéért való harcban népeinket szorosan össze­köti. Türelmetlenül várjuk majd az Orava dolgozóinak fényképeit, újságjait, tapasz­talatait. Ez a kapcsolat is lehetőséget nyújt majd számunkra jobban megismer­Munkaverseny kilencezer kilométeres távolságra kedni a távoli Csehszlovákia dolgozóinak munkájával és kulturális életével. Meg­győződésünk, hogy magukat is érdekli Szibéria, a jövő gazdag országa dolgozói­nak mai élete, gondjai, örömei, szokásai, örömmel közöljük majd önökkel sikerein­ket é$ épülő üzemünk fejlődését. Drága Barátaink! Autójavító üzemiink egyelőre épülőfélben van és 1962-ben fe­jezzük be. A nehézségek ellenére is ta­valy már október 10-én teljesítettük a2 évi tervet. • A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére indított munka­verseny meghozta a várt eredményt. Ez idén is hasonló munkasikereket értünk el. Az első félév tervét üzemünk kollek­tívája 111,4 százalékra teljesítette ..." E meleghangú levél minden szavából kiérezni azt a megbecsülést, azt a szeretetet, melyet a szovjet nép irán­tunk érez. A távoli Szibériában, a Kamcsatka-félszigeten, Grúziában, vagy Ukrajna széles földjein a szovjet emberek nagy érdeklődéssel és öröm­mel figyelik hazánk gazdaságának fej. lődését, népünk anyagi és kulturális életének napról napra való rohamos javulását. Meglátogattuk a napokban az Orava Autójavító-üzem igazgatóját, hogy megtudjuk, mit válaszoltak a szibé­riaiak levelére. Az üzem, melyet az utóbbi évek során a terv jó teljesí­téséért már többször kitüntettek, az első félévben elért munkasikerekért III. fokú elismerő oklevelet kapott. — Elhatároztuk mondja az igazgató, — hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulója tisztele­tére munkaversenyre hívjuk fel szi­bériai barátainkat. Ezt a határozatot dolgozóinak az üzemi gyűlésen lelkes örömmel hagyták jóvá. Miben akarnak versenyezni? — kér­dezzük. — Elsősorban a terv teljesítésében, de szeretnénk, ha barátaink a munka­termelékenység, a hatékonyság nöTe­lésében és áz önköltség csökkentésé­ben is felvennék velünk a versenyt. Dolgozóink még azt is javasolták, hogy a javítás minőségében is verse­nyezzünk egymással. Mi a célja ennek a versenynek? — Az, hogy dolgozóink érezzék és tudják, hogy ott távol kilencezer kilo. méterré tőlünk nagy figyelemmel kí­sérik üzemünk munkaeredményeit. Azt akarjuk, hogy a kizili autójavítók ösz­szehasonlítsák az általuk elért ered­ményeket a mieinkkel, hogy kicserél­jük tapasztalatainkat. Már most elkül­dünk nekik néhány jól bevált újítási javaslatot, ezenkívül leírjuk az üzem munkamódszereinek lényegét és vár­juk, hogy rövidesen mi is hasonló vá­laszt kapunk tőlük. Nagyon jól cselekszenek a bratislavai Orava Autójavító-üzem dolgozói, amikor mindjárt a barátság kezdetén tapasztalat­cserével akarják elmélyíteni a kapcsola- j tokát. Hisz mindkét üzemnek hasonló cél­jai vannak: jól dolgozni, becsülettel helytállni a munkában. Ez a verseny, mely a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom évfordulója tiszteletére indul, az Oravában minden munkást, minden mű­szaki dolgozót újabb sikerek elérésére lelkesít. Mindez pártunk irányvonalának teljesítését segjti elő. Ezért példaadó az Orava—Kizil verseny, a bratislavai és a távoli szibériai Üzem között. HORVÁTH SÁNDOR Orvosi műszergyár épül P/ešfanyban Ismeretes, hogy hazánkban a legna­gyobb figyelmet és gondoskodást for­dítanak a közegészségügyre. Éppen ezért nemcsak új kórházakat és gyógyintézeteket építünk, hanem or­vosi műszereket is gyártunk. A leg­újabb orvosi müszergyárat Pieštany­ban építjük, ahol eddig csak orvosi műszerek javítóműhelyé volt. A pieš­ťanyi gyár alapkőletétele szeptember 20-án volt. Az ünnepségen a SZLKP részéről Pavol Dávid és az Egészség­ügyi Minisztérium képviseletében Voj­tech Török egészségügyi megbízott volt jelen. A pieštanyi orvosi műszergyárban orvosi elektronkészülékeket, operációs segédeszközöket és különféle más or­vosi műszereket fognak gyártani min­den Orvosi szak részére. Az új gyár­nak népgazdasági feladata is lesz, amennyiben számos eddig külföldről behozott orvosi cikket itthon fogunk gyártani, ami jelentős devizamegtaka­rítást jelent. KP. í A nyitrai "kerület I hét gépipari üzemének Világ proletárjai, egyesüljetek ! %

Next

/
Thumbnails
Contents