Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)
1958-08-09 / 219. szám, szombat
A szakszervezetek fő küldetése a dolgozók bekapcsolása a termelési feladatok teljesítésébe Az Egyesült Nemzetek Szervezetének el kell ítélnie Amint arról már tegnapi számunkban beszámoltunk, a Központi Szakszervezeti Tanács XI. teljes ülésén a fő beszámolót František Zupka képviselő, a KSZT elnöke tartotta. A Központi Szakszervezeti Tanács elnöke beszédének bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom fő küldetése a dolgozók bekapcsolása a termelési feladatok mindennapos teljesítésébe. Értékelte egyes iparágak szerint az elért eredményeket és főleg a bányászoknak és vasutasoknak az utóbbi időben végzett munkáját emelte ki, külön foglalkozott a szocialista verseny további elmélyítésének fontosságával. „Tekintettel arr^ hogy a párt és a kormány intézkedéseivel fokozódott a kerületi nemzeti bizottságok valamint a kerületi gazdasági és szakszervezeti szervek jogköre és felelőssége — mondotta —növelni kell szervező feladatukat a szocialista munkaverseny fejlesztésében is." Ezért a Központi Szakszervezeti Tanács új határozatot készít elő a szocialista munkaverseny szervezéséről és irányításáról. A jövőben a szocialista munkaversenyt országos Vnéretekben iparágak szerint fogják szervezni, ott ahol megmarad a vállalatok központi igazgatása. Azokban az iparágakban, esetleg vállalatcsoportokban, amelyek termelési-gazdasági egységeit kizárólag, vagy nagyrészt kerületi szervek irányítják, a versenyt mindenekelőtt kerületi méretekben fogják szervezni. Zupka elvtárs foglalkozott a műszaki-gazdasági tanácsok küldetésével, melyek megalakításában a szakszervezet aktívan részt fog venni. A Központi Szakszervezeti Tanács elnöke az 1959. évi terv összeállításának előkészületeiről beszélve hangsúlyozta, hogy helyes lesz, ha az üzemi bizottságok a terv javaslatát nemcsak saját szerveikben, hanem mindenekelőtt a vezetó dolgozók bekapcsolásával a taggyűléseken az összes dolgozók részvételével fogják megtárgyalni. A gazdasági dolgozók aprólékosan magyarázzák meg a vállalat dolgoziónak a terv egyes részeit, és a termelési problematika mélyreható ismerete alapján utat kell mutatni nekik a jövő év elejétől kezdve a terv egyenletes teljesítésére. Zupka elvtárs beszélt a munkások bérrendszerének átépítéséről. Kijelentette, hogy az új rendezés következetesen megszünteti a bérezés gyakorlatának eddigi fogyatékosságait. Az új bérrendszer bevezetésénél azonban sok helytelen nézetet kell leküzdeni. A szakszervezeti alapszervezetek egyik legfontosabb feladata tehát széleskörű politikai meggyőző munkát folytatni a bérkérdésben, hogy elérhessük az A gazdasági építés feladatairól tárgyalt a Megbízottak Testülete (Folytatás az 1. oldalról) A Megbízottak Testülete a gépek és berendezések behozatali terve teljesítésének eddigi tapasztalataiból, valamint a jövő években a nagy teljesítőképességű gépek és berendezések behozatalának feltételezett megjavulásából kiindulva, meghagyta a megbízotti hivataloknak és a termelésigazdasági egységeknek, hogy ezen a téren tökéletesítsék a beruházási építkezés tervezését, aminek főleg a kapacitások gyorsabb üzembehelyezésében, az alapok műszaki színvonalának emelésében, az anyagköltségek csökkentésében, a munkatermelékenység növekedésében és a kivitel növelése feltételeinek kialakításában kell megmutatkoznia. A Megbízottak Testülete megtárgyalta az iskolai és kulturális ügyek szakaszán az év első felében végzett beruházási építkezések tervének teljesítését is. Az iskolai és kulturális ügyek megbízottjának jelentése alapján bizonyos javulást állapított meg e szakasz beruházási építkezései tervének teljesítésében főleg a prešovi, bratislavai kerületekben és a bratislavai Központi Nemzeti Bizottság területén. A javulást az építkezési vállalatok jobb munkaszervezésével, a kerületi nemzeti bizottságok rendszeresebb gondoskodásával, valamint az iskolai szervek, tanítók, iskolaigazgatók és a szülők fokozottabb segítségével érték el. Nem kielégítő azonban a terv teljesítése Nyitra, Banská Bystrica és Žilina kerületekben, ahol a kerületi nemzeti bizottságok, és az építkezési vállalatok nem törődtek eléggé az építkezések idejében való megkezdésével és befejezésével. A Megbízottak Testületének ülésén felfogadott intézkedések az építkezési Vállalatok munkájának megjavítására. a tanítók, az iskolaigazgatók és a szülők szé'eskörű aktívájának további mozgósítására és az iskolai építkezések folyamán az ellenőrzés fokozására irányulnak. A Megbízottak Testülete az iskolai és kulturális ügyek megbízottjának javaslatára jóváhagyta a kulturálisnépművelési intézmények beruházási építkezése távlati tervének alapelveit f>r fő mutatóit, s ezzel irányelveket adott a kerületek és járások kulturális-népművelési intézményei építési ötéves tervének összeállítására. A Megbízottak Testülete az ülésen elfogadott intézkedésekkel megfelelő feltételeket kíván kialakítani a politikai-nevelő és kulturális népművelési munka színvonalának és hatékonyságénak olyan emelésére, amely megfelel a CSKP XI. kongresszusán meghatározott alapvető feladatokruk. A Megbízottak Testülete ezenkívül megtárgyalta a beruházási építkezés szakaszára vonatkozó további jelentéseket és javaslatokat. átépítésben kitűzött célokat A szakszervezet nein engedheti meg, hogy az új bérrendszer bevezetését adminisztratív módon végezzék, és meg • kell követelnie a gazdasági dolgozóktól, a technikusoktól és mesterek- • tói, hogy az előkészületek időszakéban felülvizsgálják a termelési eljárá- • sokat és sokoldalúan felŤedjék a' munkatermelékenység növekedésének • tartalékait. A Központi Szakszervezeti Tanács elnöke a továbbiakban hangsúlyozta annak szükségét, hogy az üzemek nagyobb segítséget nyújtsanak a mezőgazdaság szövetkezetesítése folyamatának meggyorsításában, ismertetett néhány új intézkedést a szociális biztosításban, melyben alapvetően kiterjedt a szakszervezetek jogköre és felelőssége. Ennek alapján az alkalmazottak és hozzátartozóik minden járadék-kérelmét legelőször az üzemi bizottságban fogják megtárgyalni. A nyugdíjjogosult alkalmazottak további alkalmaztatása is az üzemekre megy át, ahol az üzemi bizottságok fogják megítélni további alkalmaztatásuk célszerűségét. „A forradalmi Szakszervezeti Mozgalom feladata tovább szilárdítani és elmélyíteni a munkásosztály és az összes dolgozók egységét „mondta Zupka elvtárs és így folytatta: „A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom társadalmunk életében betöltött szerepének és jelentőségének nem felel meg az a tény, hogy a munkásoknak és alkalmazottaknak még több mint 15 százaléka nem tagja a szakszervezetnek. Ha a szakszervezetnek a legszélesebb részvételt kell biztosítania a termelés irányításában, akkor soraikba kell tömöríteni mindazokat, akik munkájukkal részt vesznek a szocializmus építésében." Beszédének befejező részében kiemelte annak szükségét, hogy a ma gasabb szakszervezeti szervek közvetlen és állandó kapcsolatot tartsanak fenn az alapszervezetekkel, ismerjék konkrét feladataikat és nehézségeiket, hatékony segítséget nyújtsanak nekik és tanácsokkal támogassák őket. Ezen a téren a szakszervezeti munka még nem kielégítő. Közelebb kell vinni a szakszervezeti szerveket az üzemekhez, amit a szervezeti hálózat kibővítésével és az alapszervezetekhez közelebb álló szervek létesítésével lehet elérni. Fontos tehát, hogy az üzemvitel és munkaproblémák, a termelés szempontjából közös, vagy egymáshoz közel álló szakszervezeti szövetségek nagyobb szervezeti egységekbe egyesüljenek. Ezután ismertette az egyes szakszervezeti szövetségek összevonására vonatkozó javaslatot, melyek megvalósításával az eddigi 24 szak szervezeti szövetség számát 15-re csökkentenék. 0 A Somorjai Járási Nemzeti Bizottság, a Nemzeti Front járási bizottsága és a Csemadok Központi Bizottsága Sotnorján e hó 10-én 9 órai kezdettel aratási ünnepséggel egybekapcsolt dal- és táncünnepélyt rendez. Fellépnek a bratislavai és a nyitrai kerület legjobb népművészeti együttesei, (sz — g.) • A Szovjetunióban tett látogatása után tegnapelőtt Prágába érkezett a stockholmi békekongresszuson részt vett küldöttek egy csoportja: 5 jordániai, 4 szíriai és egy iraki küldött. A csallóközi pionír-táborban Varga Kató, a 6ősi nyolcéves iskola tanulója szipogott, még mielőtt beszélt volna a sátrak közötti térségen felsorakozott pionírok nevében: — Mi gyerekeklágyon jól érezzük tnagunkat a pionírtáborban — mondotta — köszönjük ti táborvezető elvtársnőnek, az egészségügyi dolgozóknak ... Amikor Kató a három szakácsnőt említette, szavai teljesen belefúltak asszonyok jó föztükkel igen közel kerültek a gyermekek szívéhez, ők is hozzájárultak ahhoz, hogy a dunaszerdahelyi járás első pionírtábora jól megállta a próbát. A gyermekek már az érkezés napján Otthon érezték magukat a sósszigeti kiserdőben felállított sátrak alatt. Igaz, voltak gyöngébb szívűek is, akik elérzékenyültek, ha szüleikre gondoltak. Bokros Sanyika is, mindjárt az első nap hazakérezkedett. Nem tetszettek Ú.l SZÖ 2 * 1058. augusztus 9. a zokogásba. Az neki a sorban állások. Otthon, az ételek sorakoztak előtte s itt ő sorakozhatott értük a konyhánál. A hét végén a pionírok sírva búcsúztak egymástól. A hat nap alatt kötött barátság nagyon tartósnak bizonyult. De a borúra derű jött. A gyermekek átvették a turista jelvényeket, melyek elnyerésének feltételeit a pionírtáborban teljesítették. Majd uzsonna volt. Jó az étvágyuk! Használt az erdei levegő. D. V. ® F. Zupka elvtárs, a KSZT elnöke táviratot küldött az Egységes Arab Szakszervezeti Szövetség végrehajtó bizottságénak, mely tegnap tartotta ülését Kairóban. A táviratban a Központi Szakszervezeti Tanács nevében baráti szolidaritását tolmácsolja az ülés részvevőinek. • Tegnap tartotta ülését Bratislavában a Mezőgazdasági Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége szlovákiai bizottságának elnöksége. Az ülésen a mezőgazdasági üzemekben folytatott szocialista munkaversenyről és a CSKP XI. kongreszszusán kitűzött feladatok teljesítésének biztosításáról tárgyaltak. A Sikeresen folynak a Banská Bystrica-i ideiglenes televíziós leadóállomás építésének munkálatai. Az építők szorgalmasan dolgoznak kötelezettségvállalásuk teljesítésén, hogy augusztus 29-én, a Szlovák Nemzeti Felkelés 14. évfordulóján üzembehelyezhessék az ideiglenes leadót. # Michalovcén folynak az előkészületek a hagyományos zempléni vásár megtartására, melyet ez idén augusztus 22— 24 napjaiban rendeznek meg. A kereskedelmi vállalatok gazdag áruválasztékot készítenek elő a vásár látogatói számára, ezenkívül kulturális rendezvények és divatbemutatók is lesznek. 9 Ezekben a napokban folynak a CSSZBSZ szervezeteiben az évzáró beszélgetések, amelyeken a szövetség tagjai megvitatják a CSKP XI. kongresszusa határozatából eredő feladataikat. Július végéig 3227 beszélgetést tartottak, amelyeken több mint 170 ezer ember vett £ részt. Az év eleje óta a CSSZBSZ szer- £ vezeteibe mintegy 80 ezer új tagot vettek fel. ® A prešovi népi csillagvizsgáló dolgozói a Nemzetközi Geofizikai Év során -6 számos figyelemre méltó sikert arattak, J melyek kiérdemelték a tudományos intézetek elismerését. Az NGÉ számára már 1500 sikeres megfigyelést végeztek. Az intézetben készített hat felvételt ki- fc választottak a Chilében megrendezésre kerülő csillagászati kiállításra. $ A szlovákiai dohánytermelők a do- S hányfeldolgozó iparnak már több mint j 118 ezer kg dohányt. adtak át az idei J termésből. Áz átadott dohányért 1 millió J 600 ezer koronán felüli összeget kaptak. * ® Július folyamán hazánkban 50 új EFSZ alakult 2484 t-""1 »- « 144 hektár földterülettel. (Folytatás az 1. oldalról) moknak azon követelése és elhatározása, vessenek véget a közel-keleti agressziónak, arra kényszerítette a fegyveres beavatkozás kezdeményezőit, hogy az agresszió ezen szakaszában tartózkodjanak annak más országokra, elsősorban az Iraki Köztársaságra és az Egyesült Arab Köztársaságra való kiterjesztésétől. Az a tény, hogy a nyugati hatalmak formálisan elismerték az Iraki Köztársaságot, még nem jelenti azt — mondotta Szoboljev -, hogy a konfliktus kiterjesztésének és kiéleződésének veszedelmét e területen teljesen kiküszöbölték és hogy biztosították Irak és más arab államok békéjét. A közel- és közép-keleti fegyveres intervenciók teljes beszüntetésének és azon előfeltételek megteremtésének kérdése, amelyek ezen terület nemzeteit megszabadítanák az idegen beavatkozástól, továbbra is haladéktalan megoldást követel. Jordániából és Libanonból haladéktalanul el kell távolítani az idegen katonaságot. Jelenlétük e területen a nemzetek békéjének és függetlenségének állandó veszélyeztetését és az ENSZ alapokmányának durva megsértését jelenti. Az ENSZ tagállamai ezzel nem érthetnek egyet. Amennyiben az Egyesült Nemzetek Szervezete ebben a kritikus pillanatban nem foganatosít megfelelő lépéseket, és további engedményt tesz az agresszoroknak. visszavonhatatlanul elveszti tekintélyét és bizalmát a nemzetek szemében és a világot az új világháború szörnyű veszedelmének teszi ki. A Szovjetunió képviselője követelte az ENSZ közgyűlése rendkívüli külön ülésének haladéktalan összehívását és határozati javaslatott terjesztett elő. Ezután Lodge, az USA képviselője beszélt. A régi mesterkedéshez folyamodott és igyekezett indokolni a libanoni amerikai agressziót. Ismételte a Libanon függetlenségének és területi sérthetetlenségének veszélyeztetéséről és a „közvetett agresszióról" szóló koholmányokat, bár az ENSZ libanoni megfigyelőinek jelentései meggyőzően megdöntik e koholmányokat. Lodge hiába igyekezett ismételten a Szovjetunióra hárítani a felelősséget azért, hogy a csúcsértekezletet ismét elhalasztották. Kijelentette, hogy a Szovjetunió határozati javaslata ez USA-nak elfogadhatatlan, mert az amerikai haderők visszahívásáról szóló pont állítólag „nem konstruktív". Az ülésen felszólaltak még NagyBritannia, Irak és Kanada küldöttei. Dixon, Nagy-Britannia képviselője kijelentette, hogy kormányának nincs ellenvetése a libanoni és jordániai „helyzet" megtárgyalása ellen a közgyűlés rendkívüli ülésén azzal a feltétellel, hogy ez a tanácskozás „nem dönt előre a jelenlegi helyzet eredményeiről" e két arab ország kérdésében. Dixon javasolta, hogy az ülést augusztus 13-án kezdjék. Lodgehoz hasonlóan Dixon is igyekezett indokolni Nagy-Britannia és az USA közép-keleti agresszióját. H. Dzsavad, az Iraki Köztársaság képviselője hangsúlyozta, hogy az amerikai haderők partra szállítása Libanonban és az angol katonaság behatolása Jordániába olyan helyzetet teremtett, amely kétségkívül a világbéke veszélyeztetését jelenti. Utalt arra, hogy a Biztonsági Tanács nem képes véget vetni ennek a veszedelemnek és hogy a közgyűlésnek elsősorban Libanon és Jordánia területéről az idegen katonaság kivonását agressziót kell megtárgyalnia. Az iraki küldött elutasította az amerikai határozati javaslat támogatását, mert e javaslatban a közgyűlés rendkívüli ülésé nek összehívását az Egyesült Arab Köztársaság elleni alaptalan panaszszal indokolják. Ritchie kanadai küldött támogatta az amerikai határozati javaslatot. LUFTI, az Egyesült Arab Köztársaság képviselője támogatta az Iraki Köztársaság küldöttségének a közgyűlés sürgős rendkívüli ülésének összehívásával kapcsolatban elfoglalt álláspontját. Ezután A. A. Szoboljev szovjet képviselő beszédében rárnutatótt arra, hogy Libanon panaszáról a Biztonsági Tanács még a libanoni amerikai fegyveres intervenció előtt tárgyalt. A Biztonsági Tanács akkor nem állapította meg Libanon veszélyeztetését, amelyet az USA kormánya koholt ürügyként arra használt tel hogy fegyveresen avatkozzon be Libanoi ügyeibe. A béke és biztonság reális veszélyeztetésére csupán az amerikai haderők Libanonba és az angol haderők Jordániába küldése után került sor. A. A. Szoboljev hangsúlyozta, hogy i Libanon és Jordánia panaszára hivatkoz» amerikai határozati javaslat hallgatássá mellőzi a fő kérdést — az amerikai ét angol haderők kivonását a Közép-Keletrői. Georges-Picot francia képviselő, a Biztonsági Tanács elnöke kijelentette, c francia kormány továbbra is úgy vél;, hogy a közel-keleti kérdést a kormányfők értekezletének nyugodt légkörébei kellene megtárgyalni, ahogy azt a Szovjetunió első javaslatában kérte. A francia kormány véleménye szerint minden; meg kell tenni ezen értekezlet összehívása érdekében. A francia küldöttségnek nincs ellenvetése a közgyűlés rendkívül ülésének összehívása ellen és az amerikai határozati javaslat mellett fog szavazni. Az általános vita befejező részében A. A. Szoboljev szovjet küldött az amerikai határozati javaslathoz módosító javaslatot terjesztett elő. Lodge, az USA küldötte ellenvetéssé! élt az első módosító javaslattal szemben, azonban a Szovjetunió küldöttségének második módosító javaslatát elfogadta. A panamai képviselő javaslatára rövií szünetet tartottak, hogy a küldöttek áttanulmányozhassák a Szovjetunió pótindítványait. A szünet és rövid vita után a Biztonsági Tanács tagjai megállapodtak a Biztonsági Tanács határozati javaslatának következő szövegezésében: „A Biztonsági Tanács megtárgyalta a 838. ülés napirendjének 2. és 3. pontját, tekintetbe vette, hogy az állandó tagok nézetének különbözősége a Biztonsági Tanács 834. és 837. ülésén meggátolta i Biztonsági Tanácsot abban, hogy teljesítse a nemzetközi béke és biztonság megőrzéséért vállalt fő felelősségét, és elhatározta, hogy összehívja a közgyűlés sürgős rendkívüli ülését." Ezt a határozati javaslatot a Biztonsági Tanács egyhangúlag elfogadta. A. A. Szoboljev, a Szovjetunió képviselője a szavazás után kijelentette, hogy a Szovjetunió nem ragaszkodik ahhoz, hogy határozati javaslatéról szavazzanak A. A. Szoboljev ezután kijelentette; — Amikor a szovjet küldöttség a közgyűlés sürgős rendkívüli ülésének összehívása mellett szavazott, szem előtt tartotta, hogy ezen ülés fő feladata a nemzetközi feszültség enyhítéséről való gondoskodás lesz, amely feszültséget főképpen az USA haderőinek Libanonba éí Nagy-Britannia csapatainak Jordániáb* küldése idézett elő. Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára a tanács ülésének befejező részében közölte a tanács tagjaival, hogy a Biztonsági Tanács határozatát ismertető levelet a közgyűlés rendkívüli ülése összehívásának kérdésében augusztus 7-én éjjel elküldil az ENSZ valamennyi tagjának és hogy a közgyűlés augusztus 8-án New Yorkul időszámítás szerint — 17 órakor összeift Az ENSZ közgyűlésén nehéz lesz Anglia és Amerika helyzete New York (ČIK) — Walter Lippmann, a New York Herald Tribúne szemleírója felszólítja az Amerikai Egyesült Államokat, vonja vissza haderőit Libanonból még az ENSZ közgyűlésének rendkívüli illése előtt és egyúttal kijelenti, módot kell találni arra, hogy a közeljövőben vonják ki a brit haderőket Jordániából. Lippmann így Ir: „Az adott pillanatban sikerült kikerülnünk a csúcsértekezletet, amelyet soha nem akartunk, ehelyett azonban kifejeztük egyetértésünket a viharos és súlyos szócsatával. Azon probléma előtt állunk, hogyan hárítsuk el azt a fenyegetést, hogy az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülése ne változzon át nyilvános bírósággá, hogy ítéletet hozzon az angolok és amerikaiak felett közép-keleti katonai beavatkozásukért. „Lippmann ezzel kapcsolatban felhívj* * Hoytmet arra, hogy ésszerűtlen lenne túlságosan bízni az amerikai érvelés logikájában Cabota Lodge, Dulles vagy pedig Eisenhower „ékesszólásában". „A közgyűlésen — hangsúlyozza Lippmann — nem rendelkezünk a szükséges többséggel. Bármilyen fontos kérdésben folyó szavazásnál nem lesz meg a szavazatok szükséges kétharmad többsége, még akkor sem, ha sikerül megnyernünk valamennyi amerikai köztársaság, Nyugat-Európa minden országa, a Brit Nemzetközösség tagállamai, Ausztrália, Új Zéland, Kanada és azon ázsiai országok támogatását, amelyek üzletfeieink. Lippmann azt tanácsolja, „elsősorban abba kell hagyni a fegyveres erők fokozását Libanonba, ellenkezőleg, csökkenteni kell az ottani katonaság létszámát. Libanon most megválasztott köztársasági elnöke arra akar fe)*»AH*»»M' bennünket. hogy távozzunk és ezért ésszerűbb lenne mielőbb elmenni. Fontos kérdés, vajon Jordániát semlegesített területié alakítják-e az ENSZ védnöksége alatt, vagy erőszakkal osztják fel azzal a kockázattal, hogy a legnagyobb valószínűség szerint háború tör ki az Egyesült Arab Köztársaság és Izrael között. Lippmann nézete szerint ezt a kérdést a csúcsértekezlet zárt ülésén kellene megítélni, mert Jordániában fennáll a háború nagyon is reális veszedelme. Lippmann befejezésül hangsúlyozza, nagyon sajnálatra méltó lesz', ha London és Washington nem fogják teljesíteni kötelességüket, ha nem mutatnak készséget, hogy a közgyűlés ülésére Jordánia problémája megoldására és a libanoni amerikai haderők kivonására irányuló konstruktív ter* vei iHjienek.